Zoli, 3 megjegyzés: (1) Miért lepődünk meg azon, hogy egy totálisan centralizált spin diktatúrában eltűnnek az autonóm és értelmes emberek a diktatúra mögül? Aki meg marad, az 14 évig kapta a propaganda részlegről az egyoldalas kommunikációs paneleket az adott napra, s azt kellett visszaböfögnie. Persze, hogy elveszett minden képessége. A sebész, aki 14 évig nem műt, az 14 év után már nem sebész, mert elégett a kompetenciája. A programozó, aki egy árva sort sem programoz 14 évig, az már nem programozó. A képesség idővel elenyészik, ha nem használjuk. Itt is ez történt. (2) Ha képességtelen és elveszett képességű embereket akar Orbán autonóm "influencer" üzemmódba kapcsolni (mert az persze csak elhatározás kérdése), akkor ilyenbe kergeti bele őket, mint Orbán Balázst. Ilyenből még lesz egy rakás, és ezt a "zseni" Orbán okozta, egyszer azzal, hogy leépítette a képességeket, majd "kilökte" az embereit a médiába, hogy mostantól legyetek "autonóm" influencerek... Naponta fognak ilyenek jönni, addig, amíg orbán rájön, hogy vissza kell fordulni a diktatórikus irányba, és még szorítani kell a diktatúra fogaskerekeit. A rendszer pár hónap múlva nem a nyitás fel, hanem a totális diktatúra fele fog fordulni pont emiatt. (3) A képességek nemcsak a fidesz holdudvarában tűntek el, hanem a társadalomban is. Kihaltak bizonyos képességek, az értelmiség megkopott. Nincs érdemi agrár és gazdaságkutatás, nincs társadalomkutatás. Vége. Nem tudunk bizonyos dolgokat megmondani, hogy pl. miért volt akkora az élelmiszerinfláció, mert nincs ki foglalkozzon vele. Aki ezzel a témával foglalkozott, az elment a "munka alapú társadalomba" buszsofőrnek, segédmunkásnak az építőiparba, Audiba csavart húzogatni, vagy mint én, elment napszámba programozónak. Ez orbán legsúlyosabb bűne...
Köszönöm, nagyon jól megfigalmaztad ezt a 14 évet. Elaltatott bennünket ez az éra. Sokan egyre közönbösen követik a hangadó egyetlen i gazságát. Így lesz az illiberalizmusból illogikus állami vezetés. Bemondásra, köpönyegforgató mindenki, aki követi őket. Illogikus és ilhumánus társadalom lettünk. Köszönjük OV!
“Amit ma freudi elszólásnak nevezünk, Sigmund Freud parapraxisnak hívta. A neves osztrák pszichiáter úgy vélte, hogy ilyenkor elfojtott gondolataink, érzéseink és motívumaink törnek elő. Freud szerint a nyelvbotlás a tudattalan erők működésének bizonyítéka, és soha nem tekinthető ártatlan elvétésnek.”
Mitől olyan szuperértelmes egyébként ez a Balázs? Számomra eddig nem derült ki. A fideszt elnézve, ha értelmes lenne, már kivetették volna maguk közül.
Értelmes, csak azok az értékek hiányoznak belőle, mint erkölcs , becsület, mint a magyar politikusokból általában. Az ilyen emberekről szól Berzsenyi Dániel Magyarokhoz című versének részlete is:" Egy minden ország támasza, talpköve-A tiszta erkölcs, mely ha megvész- Róma ledül, s rabigába görbed" És ezt már kb. 200 éve megírta az ilyen p.tkányokról
És mi van, ha ez nem hülyeség, hanem a jövő? Ismerjük már fel végre, ezek az emberek nem véletlen voltak párttagok, besúgók ügynökök, és nem véletlen veszik körül magukat a volt pártállam katonáival, az sem véletlen, hogy egy centralizált pártállamot próbálnak építgetni, és az végképp nem, hogy ezt kb olyan mértékben irányítják Moszkvából, mint Rákosiékat.
Rákosi egy önjáró idióta volt, egyáltalán nem kedvelték Moszkvában, amit művelt. Nem olyan nagy móka bevonulni egy szétcseszett gyarmatra rendet tenni. Meg is kapta jutalmul az életfogytig tartó nyaralását. Csak a történelmi hűség kedvéért.
Nem az oroszok seggét nyalják ők, hanem csak a saját önző érdekeiknek megfelelően kommunikálnak. Mindig azt a segget nyalják, ahonnan többet remélhetnek a saját személyes hasznukra.
De az jó, ha nem fagy be a segged ugye? Meg a kedvezményeket is vissza utasítod!! Sok a bajotok, keveset tesztek magatokért. Pofázni könnyű, de gyurcsány alatt meggebedtetek volna!
Kohán Mátyás annyira képben van a történelemmel, hogy 56-al kapcsolatban a Brezsnyev-doktrínára hivatkozik, holott 1964-ig Hruscsov volt az SZU főtitkára.
...ehhez lenne "eszetek"! - Egy 2/3 -os többségű parlament esetén írjanak ki előrehozott választást - ugye... - Hátha jutna nektek egy kicsivel több "moslék"!? Számotokra lesz rossz vége - ha a kormány "átkapcsol" arra a működésre, amilyennel vádoljátok!
Így, fütyörèszve sétált ukrajna egy szép napon. Ez az ádáz Zelenszky megfogta a grabancát és beleráncigánta egy felelőtlen védekezésbe! Kristály tiszta!
Az ilyen megszólalások, ez nem probléma,De Magyar Péter mentelmi joga lényeges,mert melegszik a pite egyre több nyugdíjas is vele van, rájöttek hogy sok a lopás.
8 годин тому+12
Nincs ezen mit elemezni hazaárló banda. Eddig is tudtuk de most már be is ismerték. Egy szavukat sem hisszük már
Sajnos szégyen magyarnak lenni kulturált környezetben. Ui: Hogy miért is írtam ezt , még egyszer megpróbálom leírni: Nem velem, és veletek van a baj, hanem azokkal akik minket megítélnek a miniszterelnök és a külügyminiszter tettei miatt. Azt tudják rólunk magyarokról, hogy már 14 éve kétharmaddal választjuk meg ezeket. Na miattuk közösítenek ki, néznek le minket. Persze ez nem általános, de sajnos előfordul.
@@István-h8k tudod nem rólad és rólam van szó, hanem azokról akik mint magyart azonosítanak azzal, mint amit Orbán , Szijártó, stb képvisel. És azt tudják hogy már sok sok éve kétharmaddal választjuk meg őket. Nos ez ezzel a baj. Remelem érthető volt. Ui. Azt is tudják , hogy Putyin háború párti, meg azt is tudják, hogy háborúpárti aki öt támogatja .
"Orbán Balázs az erdőben fut " :D Orban Balazs : " Ők egybites érvekkel dolgoznak " - Majd pár percre rá olyat mond h az egész karrierje beletörhet 😅😅😅😅 Imádom!!!
Ez a nyilatkozat több szempontból is problémás: 1. Történelmi Helytelenség: 1956-ban Magyarországot a Szovjetunió támadta meg, és a magyarok fegyveresen harcoltak szabadságukért. A forradalom leverését követően sokan az életüket vesztették, vagy elhagyták az országot. Ezt a küzdelmet összehasonlítani egy másik nemzet harcával, és arra következtetni, hogy a magyarok ma sem védenék meg magukat, egyesek szerint tiszteletlenség a forradalom áldozatai és hősei felé. 2. NATO-tagság és Szuverenitás: Magyarország jelenleg a NATO tagja, ami azt jelenti, hogy egy esetleges támadás esetén a szövetség tagjai segítenének a védekezésben. Orbán Balázs kijelentése azonban azt sugallta, hogy Magyarország nem védené meg magát egy hasonló támadással szemben, ami szintén komoly felháborodást keltett, mivel ezzel a nemzetközi kötelezettségeket is megkérdőjelezte. 3. Politikai Hiba: Török Gábor politikai elemző az év politikai hibájának nevezte a nyilatkozatot, mert az szembe megy a Fidesz identitásával, amely a szuverenitást és a szabadságharcokat hangsúlyozza. Az ilyen nyilatkozatok politikailag is károsak lehetnek a párt számára, mivel gyengítik az egységet és bizalmatlanságot szülhetnek a szavazók között. Összességében Orbán Balázs kijelentései nem csak történelmileg, de politikailag is helytelenek voltak és ha valóban annyira okos lenne, mint ahogy a videó elején hallottam, már rég lemondott volna és nem lapítana, mint szar a fűben.
Zoli iróniával dicsérte Orbán Balázst. A szuverenitás hangoztatása egyszemélyi, Orbán szuverenitás. Orbán araszol kifelé a NATO-ból, EU-ból is. A vak nem látja. Persze, nem olyan egyszerű ez, de a tendencia látszik.
Kérdés, ki lesz az amerikai elnök és mi lesz Ukrajnával. Többtényezős, de úgy néz ki, Orbán kelet mellett döntött. Meglátjuk hogyan alakul, de sok jóra nem számítok.
@@edexaxol7655 ha kelet mellett dontott, miert varja az usa valasztasokat? Trump tapossa kinat akihez mi kozeledunk, de trumpot akarjak? Micsoda kepzavar...
Meg a második VH utáni megállapodások és akárhogy is próbálják ezt sokan kiforgatni, látom már, te is ezen munkálkodsz, valójában ez egy olyan belügy volt, ahol egyik politikai erő kért segítséget a szovjetektől a rend helyreállításához. Akik ezzel egyetértenek, azok próbálják ezt a cikis ügyet az USA-ra kenni.
Valaki magyarázza már el, aki érti! Pls! Mi újat mondott O.B. amit Viktor nem mondott (mond) évek óta? Azon kívül, hogy az utóbbi megértéséhez kell kettő, vagy akár három elemi, Balázst pedig érti egy értelmesebb nagycsoportos is. ?? 🙄
Semmi újat, Orbán és Szijjártó tevékenysége és kommunikációja rendre ez volt eddig is, csak Balázs által egyértelműen kimondatták tesztelésre és mérésekre.
Talán csak annyi, hogy most O. Balázs ,,lefordította" közérthetőre. Pontosabban éppen azt nem akarhatta orbán viktor, hogy az orosz-ukrán haborúval kapcsolatos ,,békepárti" poltikájukat vonatkoztassa valaki a magyar történelem egy eseményére, mert akkor sokkal nyilvánvalóbb, hogy mennyire álságos, hazug és gyomorforgató az Ukrajnával kapcsolatos ,,békepártiságuk" .
Ungváry Krisztián nagyon jól leírja, hogy ez miért nem egy túl jó analógia már eleve sem... “Ugyanide sorolható az az állítás, hogy az USA azért hagyta „cserben” Magyarországot, mert neki az ország 1956-ban „nem volt fontos”. A gimnáziumi történelemtankönyvet csak felületesen kell tanulmányozni ahhoz, hogy tudhassuk: nem erről volt szó, hanem arról, hogy az USA nem kívánt kockáztatni egy atomháborút azért, hogy felborítson egy egyébként egyezményekkel is körülbástyázott status quót, pláne úgy nem, hogy a magyar ellenállás 1956-ban rendkívül gyorsan összeomlott. Magyarán: ha az USA akart volna, akkor sem tudott volna 1956-ban kin segíteni. Ezzel szemben Ukrajna orosz befolyási övezetbe tartozásáról semmilyen nemzetközi megállapodás nem létezett, helyette több mint fél tucat szerződés garantálta elvileg ennek az országnak a függetlenségét. Az ukrán ellenállás pedig - mint ahogyan a példa is mutatja - egyáltalán nem omlott össze, és nyugati segítség nélkül is komoly eredményeket ért el.” telex.hu/velemeny/2024/09/27/ungvary-krisztian-orban-balazs-mandiner-1956-oroszorszag-vedekezes-megadas?fbclid=IwY2xjawFkoINleHRuA2FlbQIxMAABHS2sSHKdVaMS6MIwanqMRoahgfXqVWurAtarvj6ZpGzzSjzbY5t9LGo_Ig_aem_FIMxLY9wtGmWAxm5GrN2Dg
Oroszország függetlenségét ki garantálta - és garantálja - miután szövetségesei a II. VH. után elárulták, és hátbatámadták ? - Akik - ellenségnek kikiáltva - ezt teszik ma is? Kik hát, az igazi AGRESSZOROK - és kik akarnak itt "igazságot" osztani - Ungvári tán'?? - Szegény Magyarország -szegény Világ.....
Zoli, kérlek, a Partizán 27-ei elemzésében hangzott el, hogy amikor ov putyinnál volt és p. azt mondta, hogy illegitim a nato tagságunk, és még egyhasonló súlyú.. Örülnék egy videodnak erről, sztem nem csak nekem maradt ki.. ez a behódolás... Köszönöm, ha negfontolod.
Ha Orbán hatalma meggyengül, egyedül Putyintól várhat segítséget. Erre tudok gondolni, hogy mire föl ez a nagy keletre fordulás. Hogy mi lesz az ára? Legyen képzelőerőtök.
Magyari Péter emelte ki, hogy Putyin kétszer is nyilvánosan megalázta OV-t (az egyik ez volt), amire egy szóval sem reagált sem ő, sem a propagandagépezet.
Figyeljünk meg mi történik most! A teszlaboratóriumban új anyagot kotyvasztottak nekünk, "fogyasztók"-nak. Megnézték a "szakértők" mit es hogyan reagál a választópolgár, nem gondolom hogy mindez teljesen spontán történt
Köszi a videót, fogalmam nem volt, mi ez az Orbán Balázs ügy, mindenki beszélt róla, de sehol nem láttam videót, mit mondott pontosan. Egészen elképesztő. Érdekes, milyen tanácsadói vannak OV-nak 😄
Azt nem tudom, hogy miért nem említik meg, hogy bár a túlerő miatt logikailag képtelenség volt ellenállni az oroszoknak 56-ban, de bár eltaposták a felkelést, de Rákosinak takarodnia kellett, és egy sokkal élhetőbb, puhább, és az emberek igényeire jobban odafigyelő diktatúra váltotta, az ő felkelésük miatt lehetett Magyarország a "legvidámabb barakk". Sajnos ezért sokaknak az utcákon kellett meghalniuk, és sokakat kivégeztek később, de haláluk egyértelműen nem volt hiábavaló!!! A diktatúra soha nem lett utána már ugyanaz, mint előtte volt, és ez nagy eredmény, és ők harcolták ki, sok esetben az életük árán. Ezt be fogom másolni az ezzel foglalkozó youtube-os videók alá addig, amíg valaki nem teszi meg ezt helyettem.
Én meg azt fogom beírni alá (mint ahogy Ruff Bálint is kiemelte a Partizánban), hogy annak a megalkuvásnak, amit '57. május elsején kötött meg a magyarok egy része a forradalmat leverő hatalommal, a levét a mai napig isszuk, többek közt azzal, hogy az ilyen orbánbalázsi megnyilvánulások egyáltalán "kiszökkenhetnek foga kerítésén". A diktatúra továbbra is diktatúra volt, csak megegyezett az elnyomottakkal, hogy a rántott húsért és a Trabantért cserébe azok nem fogják a szabadságukat követelni.
56-ban esélye sem volt a nyugatnak hogy fegyveresen segítse a magyar forradalmat, ahogy 68-ban sem volt esélye a prágai forradalom idején. Tökmindegy hogy választás volt e ott vagy sem.
Zoltán, nem lehet, hogy ez egy szándékosan most leadott video, hisz felvételről ment. Leellenőrizték ezt elegen. Véleményem szerint a nyugdíjasoknak üzenet, hogy az unokákat nem küldik halálba, a lakosságnak meg érzékenyítés egy Orosz megszállás elfogadására. Megmérik mit reagál rá a társadalom. Az értelmiség nyilván örjöng majd rajta, de az állampártot az nem érdekli.
Orosz nyaktiló lesz megint, így gondolom. Kádár is kérte őket, hogy hatalmon maradhasson, most is ez lesz. Érzékenyítés. Ha Trump nyer, gondolom hagyná. Nem akarom elhinni, hogy megint itt tartunk.
Akkor is beszélni fogunk róla, ha már a legutolsó is meghal, aki akár már értelemmel biróként is átélte.Dokumentum filmeken hallgatjuk majd, mik történtek akkor.
Orbán Balázs: "A baloldaliak egybitesen érvelnek." Orbán Viktor: "Vagyunk mi, a jobboldali háborúellenesek és vannak a baloldali háborúpártiak." Jóvanakkor.
Honnan válogattak össze ennyi gyáva embert? Egyetlen dolgot tanítanak nekik: szemüveget hordva okos fejet vágni. Ez megy nekik. De semmi nincs mögötte.
A nárcisztikusnak ez az elentmondás, mint azt már többször jeleztem itt is, nem létezik, számukra nem okoz kognitiv disszonanciát. Bármilyen baromságot és annak az ellenkezőjét állíthatnak egy mondatban. Az érzelmi reakciód a lényeg számára, abból él, hogy felbaszod rá magad.. Az a nárcisztikus ellátmánya. A szekta is azt eszi, nem a macskát. E nélkül fizikailag megsemmisül. Éhenhal. És minél jobban felbaszod magad, annál jobban érzi magát. Lásd még ájvékol a libsi, akkor jól csinálja.
1:17....átfogó elemzést fogok hallani a következő bő félórában /🙏\ a mai outfit👌 (,,Polcz Alaine: Asszony a fronton és az orosz diplomácia tiltakozása" - Ungváry Krisztián videója a UA-cam - n ✨)
A legutóbb Szijjártó egy orosz tárgyalás után bólogatva hallgatta az orosz kollégáját, amint azt mondja neki hogy felszabadítottak minket a nácizmus alól a háború után.
A háborúban valóban kizavarták a nácikat, de a háború UTÁN megszálltak minket, kommunista diktatúrát alakítottak ki pár év alatt /"kékcédulás" választás/.
Mindkettő igaz, mert voltak csoportok, akik életét az mentette meg, hogy bevonultak az oroszok, pl.a budapesti zsidó lakosságot, vagy ellenállókat, viszont egyben el is foglaltak, ráadásul nagyon hosszú időre, s mivel Németország szövetségesei maradtunk a legvégéig, így a szovjet vezetés, mint leigázott ellenséges országként tekintett az egész magyar társadalomra, s úgy is bántak a lakossággal.
Ami szerintem félelmetes, az egyre nyilvánvalóbb orosz irányítás. Nem túl szerencsés ha fbsz és a moszad ilyen szinten befolyásolja Magyarország sorsát...
Kedvencem a "háborús védekezés".....megint kreáltak egy új es értelmetlen kifejezést, csak azért hogy belepaszírozhassák a propaganda szókészletük egyik elemét (jelen esetben a "háborús" szót). Háborús védekezés....hát b.meg ez hihetetlen.
Ez a videó jó volt, de 56 külpolitikai háttere bonyolultabb volt, mint ahogy jelezted. Mo. olyan értelemben nem volt szuverén, mint most Ukrajna. (És végre nem esett szó Puzsérról 😅 )
Nem szükséges félre magyarázni, elég egyértelműen fogalmazott. A félre magyarázás, fél mondat kiemelése és direkt félre értelmezése a Fidesz legnagyobb fegyvere. Ugye MZP is Magyar katonákat küldött volna Ukrajnába.. Hát most vissza nyal a fagyi, ez ilyen. A különbség hogy itt nem kell kiragadni a fél mondatot..
"Orbán Balázs is ott lesz velünka Corvin közben..." Orosz egyenruhában.
Hát ja, majd pont ez a kis pöcs fogna fegyvert a Corvin közben. A lapátot nem fogta meg mikor árvíz volt egy hete.
Már készül a pufajka rá.
a mocskos férgek.
Vagy pufajkában 😂
Nem hiszem. Inkább vhol egy adóparadicsomban.
Zoli, 3 megjegyzés: (1) Miért lepődünk meg azon, hogy egy totálisan centralizált spin diktatúrában eltűnnek az autonóm és értelmes emberek a diktatúra mögül? Aki meg marad, az 14 évig kapta a propaganda részlegről az egyoldalas kommunikációs paneleket az adott napra, s azt kellett visszaböfögnie. Persze, hogy elveszett minden képessége. A sebész, aki 14 évig nem műt, az 14 év után már nem sebész, mert elégett a kompetenciája. A programozó, aki egy árva sort sem programoz 14 évig, az már nem programozó. A képesség idővel elenyészik, ha nem használjuk. Itt is ez történt.
(2) Ha képességtelen és elveszett képességű embereket akar Orbán autonóm "influencer" üzemmódba kapcsolni (mert az persze csak elhatározás kérdése), akkor ilyenbe kergeti bele őket, mint Orbán Balázst. Ilyenből még lesz egy rakás, és ezt a "zseni" Orbán okozta, egyszer azzal, hogy leépítette a képességeket, majd "kilökte" az embereit a médiába, hogy mostantól legyetek "autonóm" influencerek... Naponta fognak ilyenek jönni, addig, amíg orbán rájön, hogy vissza kell fordulni a diktatórikus irányba, és még szorítani kell a diktatúra fogaskerekeit. A rendszer pár hónap múlva nem a nyitás fel, hanem a totális diktatúra fele fog fordulni pont emiatt.
(3) A képességek nemcsak a fidesz holdudvarában tűntek el, hanem a társadalomban is. Kihaltak bizonyos képességek, az értelmiség megkopott. Nincs érdemi agrár és gazdaságkutatás, nincs társadalomkutatás. Vége. Nem tudunk bizonyos dolgokat megmondani, hogy pl. miért volt akkora az élelmiszerinfláció, mert nincs ki foglalkozzon vele. Aki ezzel a témával foglalkozott, az elment a "munka alapú társadalomba" buszsofőrnek, segédmunkásnak az építőiparba, Audiba csavart húzogatni, vagy mint én, elment napszámba programozónak. Ez orbán legsúlyosabb bűne...
Valóban, ez is az egyik súlyos bűne...
Top comment!
Általában jellemző a kontraszelekció, de pont O.B. esetén, nem igazán.
Köszönöm, nagyon jól megfigalmaztad ezt a 14 évet. Elaltatott bennünket ez az éra. Sokan egyre közönbösen követik a hangadó egyetlen i gazságát. Így lesz az illiberalizmusból illogikus állami vezetés. Bemondásra, köpönyegforgató mindenki, aki követi őket. Illogikus és ilhumánus társadalom lettünk. Köszönjük OV!
Totális diktatúra felé? Nem hiszem.
Tokeletes megfogalmazas! Az ertelmiseg zome mar kint van
"Az úgy kezdődött, hogy Volodimir visszaütött..."
“Amit ma freudi elszólásnak nevezünk, Sigmund Freud parapraxisnak hívta. A neves osztrák pszichiáter úgy vélte, hogy ilyenkor elfojtott gondolataink, érzéseink és motívumaink törnek elő. Freud szerint a nyelvbotlás a tudattalan erők működésének bizonyítéka, és
soha nem tekinthető ártatlan elvétésnek.”
Kohán Agyhalott Mátyás
Mitől olyan szuperértelmes egyébként ez a Balázs? Számomra eddig nem derült ki. A fideszt elnézve, ha értelmes lenne, már kivetették volna maguk közül.
Értelmes, csak azok az értékek hiányoznak belőle, mint erkölcs , becsület, mint a magyar politikusokból általában. Az ilyen emberekről szól Berzsenyi Dániel Magyarokhoz című versének részlete is:" Egy minden ország támasza, talpköve-A tiszta erkölcs, mely ha megvész- Róma ledül, s rabigába görbed" És ezt már kb. 200 éve megírta az ilyen p.tkányokról
Vannak okos intelligens, művelt emberek között szép számmal immorális érdek emerek. Egy zsarnok jól fel tudja őket használni.
Köztük kiemelkedő...
Ami ugye a pszichiátria szintje.
@@sandorkovacs4553Így igaz. Egy jellemtelen ember maga köré is jellemtelent gyűjt.
Zoli iróniával dicsérte szerintem.
És mi van, ha ez nem hülyeség, hanem a jövő? Ismerjük már fel végre, ezek az emberek nem véletlen voltak párttagok, besúgók ügynökök, és nem véletlen veszik körül magukat a volt pártállam katonáival, az sem véletlen, hogy egy centralizált pártállamot próbálnak építgetni, és az végképp nem, hogy ezt kb olyan mértékben irányítják Moszkvából, mint Rákosiékat.
Az is valoszinu, hogy ha ujra fellazadnank, mondjuk oktober 5-en, akkor kerne es kapna orosz segitseget Orban ellenunk.
SZERENCSÉNKTE - LÁTHATÓ, hogy mennyivel "jobb" a magyaroknak, ha - ugyanazok - Izraelből irányítják már az országot...?!
@@Shaara1 ...csak most Nato tagok vagyunk...56-ban nem voltunk...
@@juditszamosi5929
26ra mar nem leszunk. Se EU tagok.
Rákosi egy önjáró idióta volt, egyáltalán nem kedvelték Moszkvában, amit művelt. Nem olyan nagy móka bevonulni egy szétcseszett gyarmatra rendet tenni. Meg is kapta jutalmul az életfogytig tartó nyaralását. Csak a történelmi hűség kedvéért.
Politikai igazgató = politburo vezetője. Ezek ilyen szovjet maradványhitványok.
NeoSoviet 😧
Nekem is ez a párhuzam jutott eszembe, meg a politikai komiszár szó.
...csakúgy,mint a "biztos"...az eu részéről...
@@attilahegyi8206 látom nem sokat értesz a világból .
Novák Katalin is ilyen hanglejtéssel magyarázkodott...
A Fidesz úgy nyalja az oroszoknak a seggét ,hogy még a Holdról is látszik milyen fényes Putyin segge 😅
Nem az oroszok seggét nyalják ők, hanem csak a saját önző érdekeiknek megfelelően kommunikálnak. Mindig azt a segget nyalják, ahonnan többet remélhetnek a saját személyes hasznukra.
De az jó, ha nem fagy be a segged ugye? Meg a kedvezményeket is vissza utasítod!! Sok a bajotok, keveset tesztek magatokért. Pofázni könnyű, de gyurcsány alatt meggebedtetek volna!
Az angolnázáson akadtam ki jobban. Ha elismerte volna, hogy félrebeszélt még javíthatott volna.
Plusz háborúpártizott egy jó adagot is, máris áthárítva az általuk okozott "nyomásra" a félreérthetetlent.
Kohán Mátyás annyira képben van a történelemmel, hogy 56-al kapcsolatban a Brezsnyev-doktrínára hivatkozik, holott 1964-ig Hruscsov volt az SZU főtitkára.
Dehát ezt hallotta a legjobb elvbarátjától, "párjától" Bese Gergő atyától, szóval ez Kohán Matyika szerint tuti, hogy igaz!☝😳🤣
Előre hozott választás kell ez az állapot nem tartható fent ebben az országban mert rossz vége lesz
...ehhez lenne "eszetek"!
- Egy 2/3 -os többségű parlament esetén írjanak ki előrehozott választást - ugye...
- Hátha jutna nektek egy kicsivel több "moslék"!?
Számotokra lesz rossz vége - ha a kormány "átkapcsol" arra a működésre, amilyennel vádoljátok!
@@SAS001-p2m te hol jártál, amikor az észt osztották?
@@SAS001-p2m mondd, te egyébként normális vagy?
@@gabor2523 ...ez, tereléshez is gyenge "érv"... gábor!
- Cáfold meg!?
@@martondombovari827 ...ezt, Te már eldöntötted!
- De, megcáfolhatod a véleményem....ha érved is van!?
Így, fütyörèszve sétált ukrajna egy szép napon. Ez az ádáz Zelenszky megfogta a grabancát és beleráncigánta egy felelőtlen védekezésbe! Kristály tiszta!
Az ilyen megszólalások, ez nem probléma,De Magyar Péter mentelmi joga lényeges,mert melegszik a pite egyre több nyugdíjas is vele van, rájöttek hogy sok a lopás.
Nincs ezen mit elemezni hazaárló banda. Eddig is tudtuk de most már be is ismerték. Egy szavukat sem hisszük már
Kulfoldon a pofamrol eg a bor ezek miatt az orosz propagandistak miatt!
Gyere haza fiatal😎
Nekem is
Sajnos szégyen magyarnak lenni kulturált környezetben.
Ui: Hogy miért is írtam ezt , még egyszer megpróbálom leírni: Nem velem, és veletek van a baj, hanem azokkal akik minket megítélnek a miniszterelnök és a külügyminiszter tettei miatt. Azt tudják rólunk magyarokról, hogy már 14 éve kétharmaddal választjuk meg ezeket. Na miattuk közösítenek ki, néznek le minket. Persze ez nem általános, de sajnos előfordul.
@@gabor4087, lehet, velem van a baj, én nem fogom szégyellni magam mások tettei miatt, pedig egy utolsó utáni senki vagyok.
@@István-h8k tudod nem rólad és rólam van szó, hanem azokról akik mint magyart azonosítanak azzal, mint amit Orbán , Szijártó, stb képvisel. És azt tudják hogy már sok sok éve kétharmaddal választjuk meg őket. Nos ez ezzel a baj. Remelem érthető volt.
Ui. Azt is tudják , hogy Putyin háború párti, meg azt is tudják, hogy háborúpárti aki öt támogatja .
FORRADLMAT!!!!!!! Forradalmat akar a NÉP!!!!!🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Azt sosem a nép akarja.
Miért akarna?
Nem akar. Provokáció az van bőven.
Nagyon okos elemzés. Mindenkinek ajánlom.
ORBÁN BALÁZS ÉS ORBÁN VIKTOR...A MAGYAROK ÁRULÓJA😂😂😂😂
"Sehonnai bitang ember,Ki most, ha kell,halni nem mer,Kinek drágább rongy élete,Mint a haza becsülete" üzeni a költõ
Zseniális volt a túszos hasonlat, Zoli! 😊❤ Bárcsak egy másik országban ülnénk és onnan kommentálnák az eseményeket.
"Orbán Balázs az erdőben fut " :D
Orban Balazs :
" Ők egybites érvekkel dolgoznak " - Majd pár percre rá olyat mond h az egész karrierje beletörhet 😅😅😅😅
Imádom!!!
Olyan hülye tahó mint Orbán
Ha Orbán Viktor ideges, akkor mindig alkotmánynak hívja az alaptörvényt. :)
Menjen a picsaba Bese atyahoz
Szerintem ezt csak egy szűk kisebbség veszi észre.
Ez a nyilatkozat több szempontból is problémás:
1. Történelmi Helytelenség: 1956-ban Magyarországot a Szovjetunió támadta meg, és a magyarok fegyveresen harcoltak szabadságukért. A forradalom leverését követően sokan az életüket vesztették, vagy elhagyták az országot. Ezt a küzdelmet összehasonlítani egy másik nemzet harcával, és arra következtetni, hogy a magyarok ma sem védenék meg magukat, egyesek szerint tiszteletlenség a forradalom áldozatai és hősei felé.
2. NATO-tagság és Szuverenitás: Magyarország jelenleg a NATO tagja, ami azt jelenti, hogy egy esetleges támadás esetén a szövetség tagjai segítenének a védekezésben. Orbán Balázs kijelentése azonban azt sugallta, hogy Magyarország nem védené meg magát egy hasonló támadással szemben, ami szintén komoly felháborodást keltett, mivel ezzel a nemzetközi kötelezettségeket is megkérdőjelezte.
3. Politikai Hiba: Török Gábor politikai elemző az év politikai hibájának nevezte a nyilatkozatot, mert az szembe megy a Fidesz identitásával, amely a szuverenitást és a szabadságharcokat hangsúlyozza. Az ilyen nyilatkozatok politikailag is károsak lehetnek a párt számára, mivel gyengítik az egységet és bizalmatlanságot szülhetnek a szavazók között.
Összességében Orbán Balázs kijelentései nem csak történelmileg, de politikailag is helytelenek voltak és ha valóban annyira okos lenne, mint ahogy a videó elején hallottam, már rég lemondott volna és nem lapítana, mint szar a fűben.
Az a baj hogy azt hiszik hogy hazaarulasert nekik kitüntetés jár Putintol !!!
Zoli iróniával dicsérte Orbán Balázst. A szuverenitás hangoztatása egyszemélyi, Orbán szuverenitás. Orbán araszol kifelé a NATO-ból, EU-ból is. A vak nem látja. Persze, nem olyan egyszerű ez, de a tendencia látszik.
Kérdés, ki lesz az amerikai elnök és mi lesz Ukrajnával. Többtényezős, de úgy néz ki, Orbán kelet mellett döntött. Meglátjuk hogyan alakul, de sok jóra nem számítok.
Tökéletes elemzés, abszolút egyetértek, mert ez így van.
@@edexaxol7655 ha kelet mellett dontott, miert varja az usa valasztasokat? Trump tapossa kinat akihez mi kozeledunk, de trumpot akarjak? Micsoda kepzavar...
Nagyon reméltem, hogy megszületik ez a videó.
Köszi❤
Barátságért Érdemrendre gyúr.
Zelenszkíj elnök, egy hős államférfi! Rácz András szerin idezek"Az Orbán és csapata a farkát felcsapva menekülne"!
Usa nem az elnok valasztasok miatt nem segitett 56-kor, hanem mert a suezi valsag kezelese fontosabb volt nekim
Meg a második VH utáni megállapodások és akárhogy is próbálják ezt sokan kiforgatni, látom már, te is ezen munkálkodsz, valójában ez egy olyan belügy volt, ahol egyik politikai erő kért segítséget a szovjetektől a rend helyreállításához. Akik ezzel egyetértenek, azok próbálják ezt a cikis ügyet az USA-ra kenni.
Gondoltam először végigolvasom a hozzászólásokat, hátha valaki másnak is feltűnik ez az "apró" különbség. Köszi! 🖖
Másfelől akkoriban nagyon könnyen lehetett volna atomháború a két nagyhatalom között. A szuezi válság pedig szintén ott volt.
Tanácsadó?O.v.elfogad bárkitől is tanácsot?😮
K. Mátyás sem randizik sokat nőkkel🙄
Lehet, "gyónni" jár 🤔 vagy csatornázni... 🤭
... most, Te bejelentkeztél nála?!
@@SAS001-p2m ... most te beismerted, hogy pedofil vagy?
Nagyon visszás és álszent egy ellenzéki szavazótól az ilyen komment.
Nagyon értelmes elemzés!
Valaki magyarázza már el, aki érti! Pls! Mi újat mondott O.B. amit Viktor nem mondott (mond) évek óta? Azon kívül, hogy az utóbbi megértéséhez kell kettő, vagy akár három elemi, Balázst pedig érti egy értelmesebb nagycsoportos is. ?? 🙄
Igen, lehet, hogy ez a csak a jövő köztudatba ültetése.
Semmi újat, Orbán és Szijjártó tevékenysége és kommunikációja rendre ez volt eddig is, csak Balázs által egyértelműen kimondatták tesztelésre és mérésekre.
Talán csak annyi, hogy most O. Balázs ,,lefordította" közérthetőre. Pontosabban éppen azt nem akarhatta orbán viktor, hogy az orosz-ukrán haborúval kapcsolatos ,,békepárti" poltikájukat vonatkoztassa valaki a magyar történelem egy eseményére, mert akkor sokkal nyilvánvalóbb, hogy mennyire álságos, hazug és gyomorforgató az Ukrajnával kapcsolatos ,,békepártiságuk" .
Igen. Régóta ez a kormány álláspontja, csak 56-ot eddig nem keverték bele, de a többi stimmel.
Valójában O. Balázs csak kimondta azt amit az összes fideszes gondol. Megint a határtalan képmutatásuk lepleződött csak le.
Ungváry Krisztián nagyon jól leírja, hogy ez miért nem egy túl jó analógia már eleve sem...
“Ugyanide sorolható az az állítás, hogy az USA azért hagyta „cserben” Magyarországot, mert neki az ország 1956-ban „nem volt fontos”.
A gimnáziumi történelemtankönyvet csak felületesen kell tanulmányozni ahhoz, hogy tudhassuk: nem erről volt szó, hanem arról, hogy az USA nem kívánt kockáztatni egy atomháborút azért, hogy felborítson egy egyébként egyezményekkel is körülbástyázott status quót, pláne úgy nem, hogy a magyar ellenállás 1956-ban rendkívül gyorsan összeomlott. Magyarán: ha az USA akart volna, akkor sem tudott volna 1956-ban kin segíteni. Ezzel szemben Ukrajna orosz befolyási övezetbe tartozásáról semmilyen nemzetközi megállapodás nem létezett, helyette több mint fél tucat szerződés garantálta elvileg ennek az országnak a függetlenségét. Az ukrán ellenállás pedig - mint ahogyan a példa is mutatja - egyáltalán nem omlott össze, és nyugati segítség nélkül is komoly eredményeket ért el.”
telex.hu/velemeny/2024/09/27/ungvary-krisztian-orban-balazs-mandiner-1956-oroszorszag-vedekezes-megadas?fbclid=IwY2xjawFkoINleHRuA2FlbQIxMAABHS2sSHKdVaMS6MIwanqMRoahgfXqVWurAtarvj6ZpGzzSjzbY5t9LGo_Ig_aem_FIMxLY9wtGmWAxm5GrN2Dg
Oroszország függetlenségét ki garantálta - és garantálja - miután szövetségesei a II. VH. után elárulták, és hátbatámadták ?
- Akik - ellenségnek kikiáltva - ezt teszik ma is?
Kik hát, az igazi AGRESSZOROK - és kik akarnak itt "igazságot" osztani - Ungvári tán'??
- Szegény Magyarország -szegény Világ.....
Zoli, kérlek, a Partizán 27-ei elemzésében hangzott el, hogy amikor ov putyinnál volt és p. azt mondta, hogy illegitim a nato tagságunk, és még egyhasonló súlyú.. Örülnék egy videodnak erről, sztem nem csak nekem maradt ki.. ez a behódolás... Köszönöm, ha negfontolod.
Jesszus, ez igaz? 😢
Ezt nem láttam, de már nézem is.
Hát igen, kellene egy komolyabb összefoglaló videó a Fidesz oroszpártiságáról.
Ha Orbán hatalma meggyengül, egyedül Putyintól várhat segítséget. Erre tudok gondolni, hogy mire föl ez a nagy keletre fordulás. Hogy mi lesz az ára? Legyen képzelőerőtök.
Magyari Péter emelte ki, hogy Putyin kétszer is nyilvánosan megalázta OV-t (az egyik ez volt), amire egy szóval sem reagált sem ő, sem a propagandagépezet.
@@erzsebetkovacs2527 Persze, hogy nem reagáltak rá. Túl kínos volt.
Ez egy igazi barom màrmint a balàzska😢😂
Figyeljünk meg mi történik most! A teszlaboratóriumban új anyagot kotyvasztottak nekünk, "fogyasztók"-nak. Megnézték a "szakértők" mit es hogyan reagál a választópolgár, nem gondolom hogy mindez teljesen spontán történt
Top elemzés!
Köszönöm!
Köszi a videót, fogalmam nem volt, mi ez az Orbán Balázs ügy, mindenki beszélt róla, de sehol nem láttam videót, mit mondott pontosan. Egészen elképesztő. Érdekes, milyen tanácsadói vannak OV-nak 😄
Ja, fura amikor őszintén kimondják
Hamarabb utolérni az okos, de hazug embert, ha hülye kérdez tőle.
Tökéletes elemzés!
A műsorvezető nagyon szimpatikus előadás módja kimondottan élvezhető. tTehetséges.
Zoltán, miért mondod, hogy lefogyott, dagadt ez még rendesen, különben meg hajrá koleszterin!
A Corvin közi harcok helyett a 'Marbella küldetés' élvezne prioritást. Oda nem a talpasokat küldik 😂 Ez van amikor egy Torrente a miniszterelnök
Hol van most az ÁVH /Szuv. Hivatal/ ?
Horváth József a karmelita pincében most szedi le Orbán Balázs körmeit.
Nagyon jó ez a videó. :)
Orban B lemondani !
Azt nem tudom, hogy miért nem említik meg, hogy bár a túlerő miatt logikailag képtelenség volt ellenállni az oroszoknak 56-ban, de bár eltaposták a felkelést, de Rákosinak takarodnia kellett, és egy sokkal élhetőbb, puhább, és az emberek igényeire jobban odafigyelő diktatúra váltotta, az ő felkelésük miatt lehetett Magyarország a "legvidámabb barakk".
Sajnos ezért sokaknak az utcákon kellett meghalniuk, és sokakat kivégeztek később, de haláluk egyértelműen nem volt hiábavaló!!!
A diktatúra soha nem lett utána már ugyanaz, mint előtte volt, és ez nagy eredmény, és ők harcolták ki, sok esetben az életük árán.
Ezt be fogom másolni az ezzel foglalkozó youtube-os videók alá addig, amíg valaki nem teszi meg ezt helyettem.
Ez remek észrevétel, még én sem gondoltam így erre.Ezt én is meg fogom említeni, ha fideszessel lesz vitám a kommentmezőben.
...azon kívűl, még az elején átálltak a magyar felkelőkhöz oroszok is, azután le is cserélték őket...
tedd azt!
Én meg azt fogom beírni alá (mint ahogy Ruff Bálint is kiemelte a Partizánban), hogy annak a megalkuvásnak, amit '57. május elsején kötött meg a magyarok egy része a forradalmat leverő hatalommal, a levét a mai napig isszuk, többek közt azzal, hogy az ilyen orbánbalázsi megnyilvánulások egyáltalán "kiszökkenhetnek foga kerítésén". A diktatúra továbbra is diktatúra volt, csak megegyezett az elnyomottakkal, hogy a rántott húsért és a Trabantért cserébe azok nem fogják a szabadságukat követelni.
56-ban esélye sem volt a nyugatnak hogy fegyveresen segítse a magyar forradalmat, ahogy 68-ban sem volt esélye a prágai forradalom idején. Tökmindegy hogy választás volt e ott vagy sem.
Kedves Zoli!
Köszi a rendszeres tartalomért! Kevés értelmes politikai műsor van manapság.
Zoltán, nem lehet, hogy ez egy szándékosan most leadott video, hisz felvételről ment. Leellenőrizték ezt elegen. Véleményem szerint a nyugdíjasoknak üzenet, hogy az unokákat nem küldik halálba, a lakosságnak meg érzékenyítés egy Orosz megszállás elfogadására. Megmérik mit reagál rá a társadalom. Az értelmiség nyilván örjöng majd rajta, de az állampártot az nem érdekli.
Orosz nyaktiló lesz megint, így gondolom. Kádár is kérte őket, hogy hatalmon maradhasson, most is ez lesz. Érzékenyítés. Ha Trump nyer, gondolom hagyná. Nem akarom elhinni, hogy megint itt tartunk.
Keresek valami lakatlan szigetet. ☹
Kitörölték a válaszom. Nem véletlenül. Azt ecseteltem benne, hogy igazad van.
Zoltán, ez most nagyon rendben volt. Gratulálok. 👍
Ezek után M.P.- O.B. vita követelése? 😂
A zsírleszívás és a gyomorgyűrű fogyókúrának minősíthető?
Nem,ongyilkossági kiserletnek. Ismerős bele halt.
OB 1 G
Olyan ember dumál 56-ról aki még 56-ban az apja heréjében himbálódzott. Kész röhej.
Akkor is beszélni fogunk róla, ha már a legutolsó is meghal, aki akár már értelemmel biróként is átélte.Dokumentum filmeken hallgatjuk majd, mik történtek akkor.
OB provokál!
De: addig jár a korsó(s)a kútra, amíg el nem törik ... a pofáján a fa testápolószer.
Orbán Balázs: "A baloldaliak egybitesen érvelnek."
Orbán Viktor: "Vagyunk mi, a jobboldali háborúellenesek és vannak a baloldali háborúpártiak."
Jóvanakkor.
Az ilyen embereket nem értem, egyszer azt verik Amerika szemére, hogy nem segített, máskor meg az a bajuk, hogy segít!
Honnan válogattak össze ennyi gyáva embert? Egyetlen dolgot tanítanak nekik: szemüveget hordva okos fejet vágni. Ez megy nekik. De semmi nincs mögötte.
Mindenki ott lesz Madeirán a Corvin közben😂micsoda ötlet!😂
A nárcisztikusnak ez az elentmondás, mint azt már többször jeleztem itt is, nem létezik, számukra nem okoz kognitiv disszonanciát. Bármilyen baromságot és annak az ellenkezőjét állíthatnak egy mondatban. Az érzelmi reakciód a lényeg számára, abból él, hogy felbaszod rá magad.. Az a nárcisztikus ellátmánya. A szekta is azt eszi, nem a macskát. E nélkül fizikailag megsemmisül. Éhenhal. És minél jobban felbaszod magad, annál jobban érzi magát. Lásd még ájvékol a libsi, akkor jól csinálja.
1:17....átfogó elemzést fogok hallani a következő bő félórában /🙏\ a mai outfit👌
(,,Polcz Alaine: Asszony a fronton és az orosz diplomácia tiltakozása" - Ungváry Krisztián videója a UA-cam - n ✨)
Karma visszaüt? :-)
Nagyon jó videó. Köszönöm a munkád!
A legutóbb Szijjártó egy orosz tárgyalás után bólogatva hallgatta az orosz kollégáját, amint azt mondja neki hogy felszabadítottak minket a nácizmus alól a háború után.
A háborúban valóban kizavarták a nácikat, de a háború UTÁN megszálltak minket, kommunista diktatúrát alakítottak ki pár év alatt /"kékcédulás" választás/.
@@Baranyi.68 Igen. Ezért nem szabad felszabadításnak hívni..
Mindkettő igaz, mert voltak csoportok, akik életét az mentette meg, hogy bevonultak az oroszok, pl.a budapesti zsidó lakosságot, vagy ellenállókat, viszont egyben el is foglaltak, ráadásul nagyon hosszú időre, s mivel Németország szövetségesei maradtunk a legvégéig, így a szovjet vezetés, mint leigázott ellenséges országként tekintett az egész magyar társadalomra, s úgy is bántak a lakossággal.
imadom a videot imadom a szituaciot mindent imadok!!!
...a hülyeség és a gonoszság együtt életveszélyes, főleg mások számára...
superul megmagyarázta! köszönet
Független újságíró 😂😂😂
Ami szerintem félelmetes, az egyre nyilvánvalóbb orosz irányítás. Nem túl szerencsés ha fbsz és a moszad ilyen szinten befolyásolja Magyarország sorsát...
Kedvencem a "háborús védekezés".....megint kreáltak egy új es értelmetlen kifejezést, csak azért hogy belepaszírozhassák a propaganda szókészletük egyik elemét (jelen esetben a "háborús" szót).
Háborús védekezés....hát b.meg ez hihetetlen.
Corvin közről jut eszembe. Caprin vagy egy tér amelynek a helység táblája az 1956 magyarországi eseménynek állít emléket.
Ez a videó jó volt, de 56 külpolitikai háttere bonyolultabb volt, mint ahogy jelezted. Mo. olyan értelemben nem volt szuverén, mint most Ukrajna. (És végre nem esett szó Puzsérról 😅 )
O.V. megfogja a seprűt és takarít. Inkább lomtalanításra készüljön, mert van mit selejtezni!
Inkább költözésre!
dögöljön vissza mind Moszkvába, ahol a fajtájukat tenyésztették.
Szándékos félremagyarázás meg a tupírozás megy.
Nem szükséges félre magyarázni, elég egyértelműen fogalmazott. A félre magyarázás, fél mondat kiemelése és direkt félre értelmezése a Fidesz legnagyobb fegyvere. Ugye MZP is Magyar katonákat küldött volna Ukrajnába.. Hát most vissza nyal a fagyi, ez ilyen. A különbség hogy itt nem kell kiragadni a fél mondatot..
Ezt most nem mossátok ki. Elhangzott minden szó.
nem hulyeseg, hanem botrany..........
Bénák
Hazaáruló!
Orbán Balázs utazzon Kievbe 23.án.
hatalmas! mibe vannak ezek?
Köszönjük!
Orbán Balázs esetében fél bitekről kellene beszélni.
Duna partra a bakancsát mindnek!!!
Konjuktivitás = kollaborálás
Bese áldja az Orbán Balázst!
Ez az ember miért van még szabadlábon???
Ez a külszolgálati Corvin köz minden ellenségtől való megvédése zseniálisan érzékelteti a szuverenitásunkért vívott harcuk komolytalanságát.
Ez most jó volt. 😅
De jo hallgatni amit mondasz gratulalok!
Nagyon jó lett! Köszönöm
ezen a báborúbáppin mindig röhögök
kohánt meglátom,jön h felhasogassam a nappali bútort
Ez most jó volt. Jó marad.
Sokat matyizik ez a Mátyás👀
De jó😂lenne ha kedves Györe úr kissé rövidebbre fogta volna a mondanivalóját!
Nagyon fontos videó! Le a kalappal! Köszönet érte! 👍👍👍
Zoli, ez az egyik legjobb anyagod lett.Gratulálok!!
Ez nem volt rossz…Az az igazság…
Nem minden baloldali háborúpárti, de minden háborúpárti baloldali.
Vagy fordítva ?? 🤔