Én nem sokkal ezelőttig normal castot használtam, de a címet meg a thumbnailt mikor láttam kipróbáltam a quicket és tényleg sok időt lehet vele spórolni, kezdek is egyre jobban átszokni. Jól elvoltam a normallal is de ez 3 év után rájöttem hogy jobb. De egyébként is sok hasznos dolgot mondasz. Szóval köszi!
A játékon belül az egérsebesség beállítás a Windows egérsebesség-beállítását módosítja (Vezérlőpult--->Egér--->Az egérmutató beállításai). Ha jó egered van, akkor a csúszkát középre kell állítani, mivel az az alaphelyzet, a 0 és neked jó egérnél az kell, hogy a szenzor valódi képességei mutatkozzanak meg, nem pedig a szoftveresen eltorzított sebesség, mivel ez a torzítás csak ronthatja a játékélményt. Éppen ezért vezérlőpultban mehet középre, LoL-ban pedig nem szabad állítgatni. A másik ilyen beállítás, amit a játék amúgy nem módosít, az a "Rámutatás pontosságának javítása". Ezt is ki kell kapcsolni, hiszen belekorrigálhat ilyenkor a szoftver az egérmozdulatodba úgy, hogy esetleg pont ez a korrekció fog okozni egy missclick-et. Ezekkel a beállításokkal csakis olcsó teszkós egerek esetében lehet játszadozni, mivel azoknak a szenzora alapból rossz, így kell a szoftveres rásegítés, hogy élvezhető legyen a használata. A jobb egereknek van olyan jó a szenzora, hogy pontos mozdulatokat végezhess vele ezek nélkül a rásegítések nélkül is, ilyenkor pont hogy torzítanak ezek a beállítások. A grafika nálam maxon van. Nem átláthatatlan, sőt, így mindent látok. Esetleg az árnyékok felesleges vizuális visszajelzések és azok hanyagolhatók, de nem zavar be a jelenléte a játékmenetbe, szóval mindegy. FPS lock-ot nem használok, ahogy Vsync-et sem, mert felesleges. Legalábbis FreeSync-es monitor esetében tutira csak gameplay-gyilkos ezekkel a beállításokkal játszadozni. Nálam mondhatni input lagg-ot okoz bármelyik bekapcsolása, érezhetően késleltetve reagál a lenyomott gombokra a játék. Ezek nélkül a beállítások nélkül is jól elvagyok, a FreeSync a háttérben úgyis korrigál, semmi tearing vagy ilyesmi nincs (még le is videóztam 960fps-ben a monitort és semmi tearing nem volt látható). Következtetés: Gsync/FreeSync esetében szerintem nem kellenek ezek a beállítások, hisz a technológia (FreeSync/Gsync) megoldja a háttérben úgy, hogy ne legyen semmi elcsúszva. A SelfCast fontos, de ami még nagyon fontos és nem lett megemlítve, az a "csak hősök célbavétele" gomb, avagy angolul "Target champions only" . Gondolom nem kell ecsetelnem mennyire fontos, hogy egy turret dive során a torony tövében álló ellenfél helyett ne a toronyra klikkelj, hanem az ellenségre. Kicsit furának is tartottam, hogy erre nem tért ki a videó, pedig ott van a legelső fülön belül az "Abilities and summoner spells"-en belül. A "Player attack move click" beállítást nem használom. Hogy miért? Ott a "Target champions only", én azt használom. Nekem ezzel a legfőbb bajom az, hogy egy jópofa minionwave kellős közepén valószínűleg a legközelebbi célpontot fogja ütni (ami egy minion) az ellenség helyett, ami engem igencsak tönkretenne agyilag... Akkor inkább lenyomom a space-t (azon van a csak hősök célbavétele) és ráklikkelek az ellenfélre. Nem baj, ha picit pontatlan a klikkelés, attól még el fogod találni, mivel csak egy célpont lesz kattintható ilyenkor, az ellenség az ösvényen. A "Player attack move click" max farmolásnál lehet hasznos, ha a magadhoz legközelebb eső miniont kéne leütnöd, de hirtelen kell kattintani mert hamarosan meghal és nem vagy biztos benne, hogy oda tudod húzni az egeret. Bár nem tudom, kipróbáltam most gyors, és hát csinált érdekességeket. Hős előtt állok közvetlen és az helyett a hős mögött álló (!) minionra ment rá a karakterem :D Szóval ja, nekem nem a szívem csücske ez a beállítás, de hasznos lehet. És ha már space, én rögzített kameraállással játszom, szóval nekem nem kell a "Center camera on champion" beállítás sem (másra is van beállítva ugye a space). Úgy szoktam nézelődni, hogy feloldom ideiglenesen a kamerát a "Z" gombbal és körbenézek, majd visszarögzítem. Szoktam olyat is újabban, hogy az F1-F5 gombokkal rá-ránézegetek a többi szövetségesre is, hogy mi a helyzet. Laning közben hasznos lehet ez is, hogy egy-egy gombnyomással pillanatok alatt gyorscsekkelhesd a többi lane-t a szövetségesek nézőpontján keresztül (mivel ilyenkor átugrik a szövetségesre a kamera). Ami pedig a hatótávjelző nélküli képességhasználatot illeti, én nem használok hatótávjelzőket. Quick spell van, de hatótávjelzők nélkül, ugyanis számomra zavaró tud lenni, hogy ott villog a jelzés, meg hogy van egy plusz késleltetés (hogy felengedés nélkül nem sül el a spell). A hősök hatótávolságait így is könnyedén megjegyzem, jelzés nélkül is átlátom pár meccs után meddig érek el minden hős esetében. Bocs a terjedelemért, utálom az írott formát ezért, videóban ezt könnyebben ki tudtam volna adni :D
Szia , Nagyon tetszik a videó. Annyival kiegészíteném, hogy nem feltétlen a kurzorodhoz legközelebb eső játékost fogja támadni az Attack Move, hanem lehet, hogy a karakteredhez legközelebb estőt. Ezt a beállítást a Game / Attack move on cursor-al lehet változtatni. Nekem default ki volt kapcsolva. Kite-olás szempontjából mindegy melyiket kapcsolod be, mert ha hátrafele mész és közbe nyomkodod az Attack Move-ot, akkor is ugyan úgy támadja a legközelebbi karaktert és így előrefele nem kell így se úgy se kattintani az enemy felé Auto Attack-hez. A másik dolog, hogy szerintem fontos lehet az Item beállításoknál az Item Self cast is, akárcsak a spell self cast.
Hali, hasznos volt a videó, tudtál újat mondani vele, sokat segíthet azoknak akik még nem tudták teljesen beállítani ezeket.😀 Hogy lehet beállítani azt hogy írja az FPS-t és a pinget?
Először is köszi az információkat. Tudtál újat mutatni. Egy olyan kérdésem lenne hozzád, hogy az elején lockot kamerával kezdtem el játszani a játékot mivel elég sokat MMO-ztam és ott lockolt kamerát használtam. De most már tudom, hogy elég nagy hátránya van viszont nem tudok átszokni nem lockolt kamerára.. Esetleg valami tipp trükk? :/
Maddawitchy ha fejlődni akarsz akkor át kell szoknod, nincs mese. Fight/teamfight közben nagyon jó ha használod a spacet de folyamatosan nézelődnöd kell hogy minél több infót gyűjts és jobb döntést tudj hozni. Én azt javaslom hogy állítsd be neked megfelelően a camera move speedet (valszeg lassabra kell venned) aztán nyomj le egy 10-20 normal gamet ahol szokod. És persze legyél magaddal szemben türelmes, ne várd el magadtól hogy pár perc alatt megszokod.
Nagyon jó lett a vidi köszi!, Olyan problémája van a barátomnak hogy ha megtámad valakit a toronyba akkor hiába kattint ki a toronyból nem mozdul a karakter! LÉTSZI VALAKi HELP!!!
Nagyon jó videó, amit én nem láttam benne, hogy azt, hogy a kurzorhoz legközelebbi kattintásra történő attack move clickre külön opció van és nem mindig van alapra beállítva.
kötekednék az FPS korláttal, Vertical syncel óriási az input lag, ha csak 240, 144fps-en lockolod akkor is nő az input lag! A legjobb a korlátlan FPS pontosan az input latency miatt :)
Most fedeztem fel a csatornád épp pótolom be a videókat, lenne egy kérdésem, azért ez alá a videó alá, mert a beállításokhoz van leginkább köze: mit gondolsz a nagyon egyéni kamera beállításokról? gondolok itt arra, ahogyan én játszom pl. hogy a kamerát nem egérrel "húzogatom", hanem a WASD-vel mozgatom. Ez nekem sokkal könnyebb így mint folyton a képernyő szélére rángatni az egeret és mivel teljesen külön mozog a kamera az egeremtől, így oda kattintok ahová akarok harcok alatt, nem kell elmozdítanom az egeret, hogy lássak is. Gombom így is van elég, használom az oldalsó egérgombjaimat, illetve TAB, Q, E, R, F, C, gombokat körben a WASD körül. Gold divízióban vagyok egyébként, erről meghallgatnék egy véleményt, hogy mit gondolsz, érdemes hosszútávon ráállni a "hivatalos" profik által is használt kezelésre vagy használjam úgy, ahogyan nekem kényelmes? Köszi!
Ranyomsz az X-re a kliensnel és ahelyett hogy kilepnel arra nyomsz hogy sign out, ha megvan akkor jobb also sarok: fogaskerek es ott lesz a game language
Játék zoom-ját nem lehetne még hátrébb állítani, mint amennyit mouse3 enged? Nem érdekel, ha ködöt látok, de biztonságérzetet adna. Illetve van-e valami addon, ami autómatikusan pingel ha enemy jungel felbukkan valahol a minimappon? Nekem ezek segítenének
Sajnos nem és nem. Az nagyon jó lenne ha hátrébb lehetne a játék zoomot állítani de a Riot nem hiába nem engedi. Addonok meg amennyire én tudom nincsenek vagy nem legálisak a lolban. Azt tudom tanácsolni hogy szokj rá arra amikor van egy pár mp “szabadidőd” akkor (pl nem lasthitelsz vagy tradelsz) pillants rá a minimapra. Ha ezt tudod 1 hónapig játszani akkor szokás lesz belőle és az tuti hogy menni fogsz felfelé rankban.
@@TechnovikingTV Azt tudom, hogy lehet egyszerre 3 minotoron lol-ozni és így oldalra nagyon nagy betekintést kapsz :) ua-cam.com/video/bEQvAUL0AiQ/v-deo.html egyedüli hátránya, hogy a minimap nem lehet a középső minitoron. Emlékszem még a régi szép időkre amikor a Curse Voice -t reklámozták, hogy ingamge volt voice chat, de mellette volt Drake/Baron timer akkor az nagyon nagy szó volt. Jó lenne ha a játékhoz készülhetnének addonok. Amúgy dia IV-ben vagyok, így viszont megcáfolnám, hogy dia és afeletti játékosok mind használnak self cast spellt mert én nem szoktam, ez szokott bajt okozni aram-on ha Lissandraval vagyok.
Bemész a játékba(kliensbe) Aztán jobb felül ott az x-arra rákattintasz aztán kijelentkezés, aztán a bejelentkezésnél jobb felül vagy bal felül, nem tudom pontosan, ott egy kis kerék a beallítások, oda rámesz és ott a nyelvet áttálítod magyarra.
A lv up billentyűt én Nunu után elitotam be (néztem meg). Elég szar volt mikor aktív volt a hó golyó (amit az egérrel kell irányítani) és közben léptem szintet.
Csak egy észrevételem lenne, 10:44 körül nem beszéltél az "auto attack"-ról.. Szerintem az egyik legfontosabb beállítás, nekem pl. ki van kapcsolva mert idegesít, de ahogy látom neked bent van.
Köszi!!! 😁😁 Végre megtaláltam hogyan lehet pl egér nélkül spellet fejleszteni meg még egy pár dolgot. De annyit nem értek hogy ha Minionokkal megyek rá a toronyra és pl Adc-vel vagyok akkor miért kezd el lőni csak úgy random rám? (Ha számít mostanában Caitlynnel szoktam játszani)
Lenne egy kérdésem.. még pedig az hogy hogyan tanultál meg kamera nélkül játszani? mert egy ideje otp lee sin vagyok kb 100k mastery,az insec megy pl: drive-by,stb... de kamera nélkül nem tudok játszani,tudsz valamit javasolni? hogy gyakoroljam,beállitások,stb? :D
Yowne ϟ alapból így kezdtem még anno a játékot, nekem ez volt a természetes. Annyi hogy teamfightban sokszor szinte végig lenyomva tartom a space-t hogy középen legyen a kamera (nyilván champion függő is)
Valaki el mondja hogy kell úgy be állítani a kamerát hogy ne kelljen az egeret arra húzni amerre akarok látni hanem hogy kövesse a kamera a karaktert azt hogy kell
squeeze my lemon a kamera lock nagyon tud hátráltatni, szóval nem javaslom. Annyi hogy fight/teamfight közben érdemes a spacet lenyomva tartani hogy jobban pozícionálj.
Miért cap-eled az fps-ed? Gyakorlatilag semmi haszna nincs, de legalább így le tud esni a capelt szám alá. A videóban is látszik hogy néha droppol, ha nem lenne capelve nem esne olyan le.
Elméletileg nem dolgozik annyira a géped, kevesebb hőt ad le, hosszútávon kímélőbb. Illetve a nagy FPS droppokat pl 300ről 140-re lehet érzékelni míg 144ről 140re kevésbé. Van youtubon pár videó róla miért érdemes cappelni az FPS-t engem meggyőztek és azóta így használom.
@@TechnovikingTV Logikusan igaz hogy kevésbé használja a gépet, de ahogy észrevettem így is alig a cpu/gpu max 40 % át használja a gép. 60hz-es a monitorom és nagyon szembetűnő ha 60 alá megy az fps. Továbbá a magas képfrissítésű monitoroknak mindig van adaptive sync-jük szóval ha ez be van kapcsolva akkor a cap semmit nem csinál. Az hogy 300 ról 140 re jobban látod az fps droppot csak akkor igaz ha van egy 300hz es monitorod, mert ha nincs, akkor amúgy sem látod a 300 fps-t. Hogy kímélőbb lenne cappelve használva, igen, de ezt soha nem fogod érzékelni, mert addigra úgy kiöregedne a a hardver, hogy már úgy se akarnád használni. Továbbá, ugyan ezzel az erővel mehetnél feladatkezelőben vadászni a fölösleges appokat, energiatakarékosba rakni a gépet és down clock olni, akár pár magot is kikapcsolhatsz, az egyik ram sticket is ki lehet venni, a játék fut pendriveról és így nem kopik a hdd, a dedikált videókártya sem kell, fut ez az integrálton is. Jóóó, lehet kicsit messzire mentem ezzel, de szerintem érted a lényeget.
Szerintem ne kövessetek ilyeneket. Tapasztaljátok ki magatok. Én semmit nem használok "instanton" és így is jó pár éve mindig megvan a diamond. Nézzétek meg magatok hogy mi hogyan kényelmes és használjátok úgy.
@@TechnovikingTV Amúgy Dia-Master között szerintem sokkal inkább macro játékbeli különbségek vannak mintsem az hogy hogyan használsz egy spellt vagy hasonlók.
Ne haragudj meg nem akarok egy hisztis embernek tűnni de ez minden volt csak nem haladóknak való videó. Szerintem ha valaki egy hónapja játszik az is már elolvasta a beállításokat
Update 2023ból: Március 12.ig az első 100 ember ingyenesen kipróbálhatja: www.soloqclimbers.com/
Végre aki el is mondja ezeket NORMÁLISAN! köszönöm
diller Vine köszi! Remélem hasznos volt!
Részletes, jól megfogalmazott videó, csak így tovább! :)
Alcapon396 köszi! Tervezek hetente - kéthetente hasonló videókat csinálni! Következő videó a wardolásról fog szólni
Én nem sokkal ezelőttig normal castot használtam, de a címet meg a thumbnailt mikor láttam kipróbáltam a quicket és tényleg sok időt lehet vele spórolni, kezdek is egyre jobban átszokni. Jól elvoltam a normallal is de ez 3 év után rájöttem hogy jobb. De egyébként is sok hasznos dolgot mondasz. Szóval köszi!
Rengeteget segítettél! Így sokkal élvezhetőbb a játék és jobb is lettem! Köszönöm szépen!
A játékon belül az egérsebesség beállítás a Windows egérsebesség-beállítását módosítja (Vezérlőpult--->Egér--->Az egérmutató beállításai). Ha jó egered van, akkor a csúszkát középre kell állítani, mivel az az alaphelyzet, a 0 és neked jó egérnél az kell, hogy a szenzor valódi képességei mutatkozzanak meg, nem pedig a szoftveresen eltorzított sebesség, mivel ez a torzítás csak ronthatja a játékélményt. Éppen ezért vezérlőpultban mehet középre, LoL-ban pedig nem szabad állítgatni. A másik ilyen beállítás, amit a játék amúgy nem módosít, az a "Rámutatás pontosságának javítása". Ezt is ki kell kapcsolni, hiszen belekorrigálhat ilyenkor a szoftver az egérmozdulatodba úgy, hogy esetleg pont ez a korrekció fog okozni egy missclick-et. Ezekkel a beállításokkal csakis olcsó teszkós egerek esetében lehet játszadozni, mivel azoknak a szenzora alapból rossz, így kell a szoftveres rásegítés, hogy élvezhető legyen a használata. A jobb egereknek van olyan jó a szenzora, hogy pontos mozdulatokat végezhess vele ezek nélkül a rásegítések nélkül is, ilyenkor pont hogy torzítanak ezek a beállítások.
A grafika nálam maxon van. Nem átláthatatlan, sőt, így mindent látok. Esetleg az árnyékok felesleges vizuális visszajelzések és azok hanyagolhatók, de nem zavar be a jelenléte a játékmenetbe, szóval mindegy. FPS lock-ot nem használok, ahogy Vsync-et sem, mert felesleges. Legalábbis FreeSync-es monitor esetében tutira csak gameplay-gyilkos ezekkel a beállításokkal játszadozni. Nálam mondhatni input lagg-ot okoz bármelyik bekapcsolása, érezhetően késleltetve reagál a lenyomott gombokra a játék. Ezek nélkül a beállítások nélkül is jól elvagyok, a FreeSync a háttérben úgyis korrigál, semmi tearing vagy ilyesmi nincs (még le is videóztam 960fps-ben a monitort és semmi tearing nem volt látható). Következtetés: Gsync/FreeSync esetében szerintem nem kellenek ezek a beállítások, hisz a technológia (FreeSync/Gsync) megoldja a háttérben úgy, hogy ne legyen semmi elcsúszva.
A SelfCast fontos, de ami még nagyon fontos és nem lett megemlítve, az a "csak hősök célbavétele" gomb, avagy angolul "Target champions only" . Gondolom nem kell ecsetelnem mennyire fontos, hogy egy turret dive során a torony tövében álló ellenfél helyett ne a toronyra klikkelj, hanem az ellenségre. Kicsit furának is tartottam, hogy erre nem tért ki a videó, pedig ott van a legelső fülön belül az "Abilities and summoner spells"-en belül.
A "Player attack move click" beállítást nem használom. Hogy miért? Ott a "Target champions only", én azt használom. Nekem ezzel a legfőbb bajom az, hogy egy jópofa minionwave kellős közepén valószínűleg a legközelebbi célpontot fogja ütni (ami egy minion) az ellenség helyett, ami engem igencsak tönkretenne agyilag... Akkor inkább lenyomom a space-t (azon van a csak hősök célbavétele) és ráklikkelek az ellenfélre. Nem baj, ha picit pontatlan a klikkelés, attól még el fogod találni, mivel csak egy célpont lesz kattintható ilyenkor, az ellenség az ösvényen. A "Player attack move click" max farmolásnál lehet hasznos, ha a magadhoz legközelebb eső miniont kéne leütnöd, de hirtelen kell kattintani mert hamarosan meghal és nem vagy biztos benne, hogy oda tudod húzni az egeret. Bár nem tudom, kipróbáltam most gyors, és hát csinált érdekességeket. Hős előtt állok közvetlen és az helyett a hős mögött álló (!) minionra ment rá a karakterem :D Szóval ja, nekem nem a szívem csücske ez a beállítás, de hasznos lehet.
És ha már space, én rögzített kameraállással játszom, szóval nekem nem kell a "Center camera on champion" beállítás sem (másra is van beállítva ugye a space). Úgy szoktam nézelődni, hogy feloldom ideiglenesen a kamerát a "Z" gombbal és körbenézek, majd visszarögzítem. Szoktam olyat is újabban, hogy az F1-F5 gombokkal rá-ránézegetek a többi szövetségesre is, hogy mi a helyzet. Laning közben hasznos lehet ez is, hogy egy-egy gombnyomással pillanatok alatt gyorscsekkelhesd a többi lane-t a szövetségesek nézőpontján keresztül (mivel ilyenkor átugrik a szövetségesre a kamera).
Ami pedig a hatótávjelző nélküli képességhasználatot illeti, én nem használok hatótávjelzőket. Quick spell van, de hatótávjelzők nélkül, ugyanis számomra zavaró tud lenni, hogy ott villog a jelzés, meg hogy van egy plusz késleltetés (hogy felengedés nélkül nem sül el a spell). A hősök hatótávolságait így is könnyedén megjegyzem, jelzés nélkül is átlátom pár meccs után meddig érek el minden hős esetében.
Bocs a terjedelemért, utálom az írott formát ezért, videóban ezt könnyebben ki tudtam volna adni :D
Köszönjük, király videó lett!
Szia
,
Nagyon tetszik a videó.
Annyival kiegészíteném, hogy nem feltétlen a kurzorodhoz legközelebb eső játékost fogja támadni az Attack Move, hanem lehet, hogy a karakteredhez legközelebb estőt.
Ezt a beállítást a Game / Attack move on cursor-al lehet változtatni. Nekem default ki volt kapcsolva.
Kite-olás szempontjából mindegy melyiket kapcsolod be, mert ha hátrafele mész és közbe nyomkodod az Attack Move-ot, akkor is ugyan úgy támadja a legközelebbi karaktert és így előrefele nem kell így se úgy se kattintani az enemy felé Auto Attack-hez.
A másik dolog, hogy szerintem fontos lehet az Item beállításoknál az Item Self cast is, akárcsak a spell self cast.
László Szücs valóban van item self cast is de azt toplane mainként sosem használtam. Talán supportoknak lehet érdekes
Imádlak, nagyon sokat lehet tanulni tőled.😍
570K-s Singed main vagyok :D
Legjobb champ 🏃🏼♂️🌫🌫🌫🌫
Nagyon hasznos videó!! Köszi !
Köszi a segítséget! :)
Hali, hasznos volt a videó, tudtál újat mondani vele, sokat segíthet azoknak akik még nem tudták teljesen beállítani ezeket.😀 Hogy lehet beállítani azt hogy írja az FPS-t és a pinget?
Ha minden igaz f1től f11 ig probáld végig valamelyik között lesz. (nem biztos)
Először is köszi az információkat. Tudtál újat mutatni. Egy olyan kérdésem lenne hozzád, hogy az elején lockot kamerával kezdtem el játszani a játékot mivel elég sokat MMO-ztam és ott lockolt kamerát használtam. De most már tudom, hogy elég nagy hátránya van viszont nem tudok átszokni nem lockolt kamerára.. Esetleg valami tipp trükk? :/
Maddawitchy ha fejlődni akarsz akkor át kell szoknod, nincs mese. Fight/teamfight közben nagyon jó ha használod a spacet de folyamatosan nézelődnöd kell hogy minél több infót gyűjts és jobb döntést tudj hozni. Én azt javaslom hogy állítsd be neked megfelelően a camera move speedet (valszeg lassabra kell venned) aztán nyomj le egy 10-20 normal gamet ahol szokod. És persze legyél magaddal szemben türelmes, ne várd el magadtól hogy pár perc alatt megszokod.
Félig zárolt opció esetleg ;)
@@totya0108 Köszi ránézek.
Szia! Tudsz segiteni hogy mivel tudom beállitani hogy ne ball hanem jobb klikel mozogjak meg harcoljak! Mert nekem nem essik kézre a ball klik!
Én csak fight közben használom a gombos megoldást én mindig kattintgatom a levelt xdd
Nagyon jó lett a vidi köszi!, Olyan problémája van a barátomnak hogy ha megtámad valakit a toronyba akkor hiába kattint ki a toronyból nem mozdul a karakter! LÉTSZI VALAKi HELP!!!
Nagyon jó videó, amit én nem láttam benne, hogy azt, hogy a kurzorhoz legközelebbi kattintásra történő attack move clickre külön opció van és nem mindig van alapra beállítva.
Colnel én csak player attack move clicket használok a többi alap.
kötekednék az FPS korláttal, Vertical syncel óriási az input lag, ha csak 240, 144fps-en lockolod akkor is nő az input lag! A legjobb a korlátlan FPS pontosan az input latency miatt :)
Most fedeztem fel a csatornád épp pótolom be a videókat, lenne egy kérdésem, azért ez alá a videó alá, mert a beállításokhoz van leginkább köze: mit gondolsz a nagyon egyéni kamera beállításokról? gondolok itt arra, ahogyan én játszom pl. hogy a kamerát nem egérrel "húzogatom", hanem a WASD-vel mozgatom. Ez nekem sokkal könnyebb így mint folyton a képernyő szélére rángatni az egeret és mivel teljesen külön mozog a kamera az egeremtől, így oda kattintok ahová akarok harcok alatt, nem kell elmozdítanom az egeret, hogy lássak is. Gombom így is van elég, használom az oldalsó egérgombjaimat, illetve TAB, Q, E, R, F, C, gombokat körben a WASD körül. Gold divízióban vagyok egyébként, erről meghallgatnék egy véleményt, hogy mit gondolsz, érdemes hosszútávon ráállni a "hivatalos" profik által is használt kezelésre vagy használjam úgy, ahogyan nekem kényelmes? Köszi!
Rob Roy ha azt érzed hogy nem korlátoz semmiben jó lehet. Láttam már 1-2 magasabb eloban levő játékost aki ugyan így használta a kameramozgatást.
Szuper lett.
Grizzly köszi!
Szia! Mi a champ neve ami a videóban szerepel?
Szia! Azt meg tudnád mondani légyszíves hogy hogyan kell a nyelvet magyarra állítani :) Köszi ha válaszolsz!
Ranyomsz az X-re a kliensnel és ahelyett hogy kilepnel arra nyomsz hogy sign out, ha megvan akkor jobb also sarok: fogaskerek es ott lesz a game language
Játék zoom-ját nem lehetne még hátrébb állítani, mint amennyit mouse3 enged? Nem érdekel, ha ködöt látok, de biztonságérzetet adna.
Illetve van-e valami addon, ami autómatikusan pingel ha enemy jungel felbukkan valahol a minimappon?
Nekem ezek segítenének
Sajnos nem és nem. Az nagyon jó lenne ha hátrébb lehetne a játék zoomot állítani de a Riot nem hiába nem engedi. Addonok meg amennyire én tudom nincsenek vagy nem legálisak a lolban. Azt tudom tanácsolni hogy szokj rá arra amikor van egy pár mp “szabadidőd” akkor (pl nem lasthitelsz vagy tradelsz) pillants rá a minimapra. Ha ezt tudod 1 hónapig játszani akkor szokás lesz belőle és az tuti hogy menni fogsz felfelé rankban.
@@TechnovikingTV Azt tudom, hogy lehet egyszerre 3 minotoron lol-ozni és így oldalra nagyon nagy betekintést kapsz :) ua-cam.com/video/bEQvAUL0AiQ/v-deo.html egyedüli hátránya, hogy a minimap nem lehet a középső minitoron.
Emlékszem még a régi szép időkre amikor a Curse Voice
-t reklámozták, hogy ingamge volt voice chat, de mellette volt Drake/Baron timer akkor az nagyon nagy szó volt. Jó lenne ha a játékhoz készülhetnének addonok.
Amúgy dia IV-ben vagyok, így viszont megcáfolnám, hogy dia és afeletti játékosok mind használnak self cast spellt mert én nem szoktam, ez szokott bajt okozni aram-on ha Lissandraval vagyok.
Marci Matuz amúgy lissandra self cast ultira lehet bebindolnék mondjuk egy Egérgombot
Az hogy magyar irás magyar szinkron legyen azt hol lehet beálitani?
Bemész a játékba(kliensbe)
Aztán jobb felül ott az x-arra rákattintasz aztán kijelentkezés, aztán a bejelentkezésnél jobb felül vagy bal felül, nem tudom pontosan, ott egy kis kerék a beallítások, oda rámesz és ott a nyelvet áttálítod magyarra.
A lv up billentyűt én Nunu után elitotam be (néztem meg). Elég szar volt mikor aktív volt a hó golyó (amit az egérrel kell irányítani) és közben léptem szintet.
Nem nunuzok szóval ez még eszembe se jutott de logikus.
Köszi
köszi nagyon szépen :D
köszi sokat segítettél
Csak egy észrevételem lenne, 10:44 körül nem beszéltél az "auto attack"-ról.. Szerintem az egyik legfontosabb beállítás, nekem pl. ki van kapcsolva mert idegesít, de ahogy látom neked bent van.
TSCHYLLYX ! Szia egy másik videóban beszélek arról hogy miért fontos hogy belegyen kapcsolva. ua-cam.com/video/MMoyICrVnBQ/v-deo.html 10:30
Szia! Külföldi oldalaknál kiket szoktál követni?
Köszi!!! 😁😁
Végre megtaláltam hogyan lehet pl egér nélkül spellet fejleszteni meg még egy pár dolgot. De annyit nem értek hogy ha Minionokkal megyek rá a toronyra és pl Adc-vel vagyok akkor miért kezd el lőni csak úgy random rám? (Ha számít mostanában Caitlynnel szoktam játszani)
Vagy a minionok előtt érsz torony rangebe vagy enemybe sebzel (indokolatlanul sosem kezd el lőni a torony)
@@TechnovikingTV Köszönöm!
Lenne egy kérdésem.. még pedig az hogy hogyan tanultál meg kamera nélkül játszani? mert egy ideje otp lee sin vagyok kb 100k mastery,az insec megy pl: drive-by,stb... de kamera nélkül nem tudok játszani,tudsz valamit javasolni? hogy gyakoroljam,beállitások,stb? :D
Bocsi de nem teljesen értem a kérdést. Úgy érted hogy nincs lelockolva a kamera?
@@TechnovikingTV igen úgy, hogy nincs le lockolva a kamera.
Yowne ϟ alapból így kezdtem még anno a játékot, nekem ez volt a természetes. Annyi hogy teamfightban sokszor szinte végig lenyomva tartom a space-t hogy középen legyen a kamera (nyilván champion függő is)
Szia ! Milyen DPI-t használsz?
Szia! 800ast
Valaki el mondja hogy kell úgy be állítani a kamerát hogy ne kelljen az egeret arra húzni amerre akarok látni hanem hogy kövesse a kamera a karaktert azt hogy kell
Z betű
Szia szerinted mennyire kötelező hogy ne kamera lockban játszon valaki?
squeeze my lemon a kamera lock nagyon tud hátráltatni, szóval nem javaslom. Annyi hogy fight/teamfight közben érdemes a spacet lenyomva tartani hogy jobban pozícionálj.
Hogy csinálod hogy a karakter hp sárga?? Vagy bármilyen más szinű legyen??
nagy patrik colorblind mode
@@TechnovikingTV és akár milyen szinre át tudom állítani??
Nekem a ward az az MB4-en van vagy is az egeremen
Szia a hogy lehet úgy beálintsni hogy le kicsinyítsem a karakterem és jóban átlásam a területet?
zombi 004 a játék zoomját sajnos nem lehet csökkenteni
@@TechnovikingTV dehogynem, 4k ba kell játszani XD
ahha tehát azért vagyok hardstuck mert nem nyomom mindig a ctrl 6 ot
Miért cap-eled az fps-ed? Gyakorlatilag semmi haszna nincs, de legalább így le tud esni a capelt szám alá. A videóban is látszik hogy néha droppol, ha nem lenne capelve nem esne olyan le.
Elméletileg nem dolgozik annyira a géped, kevesebb hőt ad le, hosszútávon kímélőbb. Illetve a nagy FPS droppokat pl 300ről 140-re lehet érzékelni míg 144ről 140re kevésbé. Van youtubon pár videó róla miért érdemes cappelni az FPS-t engem meggyőztek és azóta így használom.
@@TechnovikingTV Logikusan igaz hogy kevésbé használja a gépet, de ahogy észrevettem így is alig a cpu/gpu max 40 % át használja a gép. 60hz-es a monitorom és nagyon szembetűnő ha 60 alá megy az fps. Továbbá a magas képfrissítésű monitoroknak mindig van adaptive sync-jük szóval ha ez be van kapcsolva akkor a cap semmit nem csinál. Az hogy 300 ról 140 re jobban látod az fps droppot csak akkor igaz ha van egy 300hz es monitorod, mert ha nincs, akkor amúgy sem látod a 300 fps-t. Hogy kímélőbb lenne cappelve használva, igen, de ezt soha nem fogod érzékelni, mert addigra úgy kiöregedne a a hardver, hogy már úgy se akarnád használni. Továbbá, ugyan ezzel az erővel mehetnél feladatkezelőben vadászni a fölösleges appokat, energiatakarékosba rakni a gépet és down clock olni, akár pár magot is kikapcsolhatsz, az egyik ram sticket is ki lehet venni, a játék fut pendriveról és így nem kopik a hdd, a dedikált videókártya sem kell, fut ez az integrálton is. Jóóó, lehet kicsit messzire mentem ezzel, de szerintem érted a lényeget.
Es hogyan kel a chet irni
Egyébként egy ember 28fps-ben lát.....
A Color blind mód mit csinál még?
Karsai Áron zöld-lilából, kék-piros lesz pl
TechnovikingTV jó értem köszi
Azt el tudod mondani, hogy tudok billentyű nélkül pingelni mert nekem minden ping másik billentyű gombon van.
Bindeld be egérgombra?
@@TechnovikingTV De úgy szeretnék pingelni mintha hangulat jelet használnék.
@@krisztoferbalogh5239 Ctrl+bal klikk és húzd el valamerre. (Azt hiszem így van alapból beállítva)
Bal oldalt azt a sávot hogy jeleníted meg?
xDave x szia, az csak practice modeban van ott
hibátlan
Első uhú jujú ezazz
19:00kor indul a stream, ott is első lehetsz!
@@TechnovikingTV mindíg én vagyok az első
Azt hittem h en vagyok az egyetlen a vilagon akinek nullan van a wardja😅
Mate Peterwari haha 😄 én Lee sin ward csúszás miatt tettem arra
A 0 sokkal jobb
Tudom eleg kesőn irok de hogy tudom azt beallitani hogy kek legyen az ellenfel csapata
Donát Szabó colorblind mode
Szerintem ne kövessetek ilyeneket. Tapasztaljátok ki magatok. Én semmit nem használok "instanton" és így is jó pár éve mindig megvan a diamond. Nézzétek meg magatok hogy mi hogyan kényelmes és használjátok úgy.
Zsolt Molnár ha használnál ilyeneket sok időt spórolnál meg és lehet meglenne a master/Challenger is
@@TechnovikingTV Én csak azt mondom hogy ne csinálják ugyan úgy mint a videóban. Próbálgassák aztán majd rájönnek melyik a kézenfekvő.
@@TechnovikingTV Amúgy Dia-Master között szerintem sokkal inkább macro játékbeli különbségek vannak mintsem az hogy hogyan használsz egy spellt vagy hasonlók.
nincs hang
Ferencné Szomor eddig erre nem panaszkodtak, valószínűleg nálad van a gond
Bocsi a hülye kérdésért, de mi az a vort? (gondolom helyesen nem így írják)
Rókácska ha a “worth”re gondolsz akkor azt jelenti hogy megéri
@@TechnovikingTV Azóta megtudtam, hogy az ward, amire én gondolok. Azaz az őrszem. De még mindig nem tudom, hogy miért olyan fontos az.
Rókácska akkor ezt a videót ajánlom neked: ua-cam.com/video/MMoyICrVnBQ/v-deo.html
Ne haragudj meg nem akarok egy hisztis embernek tűnni de ez minden volt csak nem haladóknak való videó. Szerintem ha valaki egy hónapja játszik az is már elolvasta a beállításokat
Van aki 5 éve játszik és nem tudja mi az a player attack move. De örülök neki hogy te tudtál mindent!