Éjjel Nappal New York - Törőcsik Dániel MÓKA Podcast ep. 148

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 8 вер 2024
  • Törőcsik Dániel tetoválóművész, reality show szereplő. Éjjel Nappal Budapest ÉNB, Nyerő Páros 2022
    1987. december 17-én született Budapesten 2012 novemberétől szerepelt az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest című műsorában, ahol Gaál Kristófot alakította. A sorozatban egy csapásra lett a nők kedvence Kristóf, aki közel öt évig bolondítja a gyengébbik nemet az RTL Klub fiatalokról szóló sorozatában és a magánéletben egyaránt. Törődik Dániel 2017 nyarán úgy döntött, hogy befejezi a képernyős pályafutását és új életet kezd. Minden idejében a civil hivatásával kezdett el foglalkozni. Nagy szerelme a tetoválás művészete, mert nagyon jó érzés számára, hogy az embereknek örömet okozhat és maradandót alkothat, ami harmóniában tud velük együtt élni. 2017-ben Hamburgban egy felkapott tetováló szalonban kapott egy felkérést, ahol vendégművészként dolgozott. Tetoválóművészként 2016-tól dolgozik, tetováló szalonját is ekkor nyitotta meg Törőcsik Art Studio néven. Olyan hírességekre tetovált már, mint például Lilu, Király Viktor, Pintér Adrienn Ada, Lakatos Márk. Az olimpiai bajnokok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is Törőcsik Dánielt kérte fel, amikor tetoválást akartak varratni. Az Éjjel-nappal Budapest Gaál Kristófjáról azt már mindenki tudja, hogy nagyon sikeres a lányok körében, de azt kevesen, hogy titkos szenvedélye a főzés. Az RTL Klub főzőműsorába, A Konyhafőnök VIP című műsorba éppen azért nevezett be, hogy ezt az oldalát is megmutathassa. Elmondása szerint szeret minden olyan dolgot, ami kizökkenti a komfort zónájából, szereti a művészeteket, és mindent, amihez szükséges a kreativitás és nem sablonos.
    2022-ben a Nyerő Páros műsorában szerepelt párjával Bíró Beával. Itt volt az első olyan alkalom, amikor betekintést engednek a magánéletükbe. Többször elmondták, hogy teljesen más a szeretetnyelvük: míg a modell bújós és többször is elmondja egy nap, hogy szereti a párját, addig a tetoválóművész kissé távolságtartó és másképp fejezi ki a szeretet.
    Jelenleg New York- Budapest és Hamburg között ingázik.
    Ha többet is megszeretnél tudni Daniról Dőlj hátra, lazíts, és tarts velünk.
    Instagram: / torocsik_daniel
    🔴Ha még nem tetted volna meg, te is 👉 iratkozz fel csatornánkra.❤️
    bit.ly/MOKAPod...
    UA-cam: bit.ly/MOKAPod...
    Apple Podcast: bit.ly/moka2021
    Spotify: bit.ly/mokapod...
    Google Podcast: bit.ly/MokaGoogle
    Deezer: bit.ly/MokaDeezer
    LibSyn: bit.ly/MokaLibsyn
    Facebook: bit.ly/MokaFB
    Twitter: @MokaPodcast
    Instagram: @mokapodcast2021

КОМЕНТАРІ • 28

  • @TheVirague
    @TheVirague Рік тому +3

    Dani frankós voltál a Páros műsorban. Bár sokszor elengedhetted volna magad. 87-es járatú vagyok én is úgy írom ezt. :) Köszike h. El-bevállaltad, Remélem 1ütt v. még Beával, hisz jó volt Tiiteket nézni. :) Üdv. Minden Jót. ;)

  • @MSE_002
    @MSE_002 Рік тому +6

    Újra és újra a Törőcsik Art Room-ot válsztanám / fogom választani ❣️

    •  Рік тому +1

      Jó választás! Nem csak a munkája szép, de egy nagyon rendes srác.

    • @Miskolc1989.
      @Miskolc1989. Рік тому +2

      OK. Viva Ejjel-Nappal Budapest Budapest./Hunga4y 2013.-2022.-2023.❤😂🎉😢😮😅😊

    • @Miskolc1989.
      @Miskolc1989. Рік тому +2

      ​@OK. Viva Ejjel-Nappal Budapest Budapest./Hungary 2013.-2022.-2023.❤😂🎉😢😮😅😊

    • @user-go9tk1ky8n
      @user-go9tk1ky8n 8 місяців тому +1

      ​@ OK. Viva Varga Miklos Joe and Kiraly Peter and Kamaras Norbert: ENB./Ejjel-Nappal Budapest Budapest./Hungary 2013.-2022.!!!!!!!!.......❤😂🎉😢😮😅😊

    • @user-ee1ww4gx7j
      @user-ee1ww4gx7j 7 місяців тому

      OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Varga Miklos Joe and Kiraly Peter and Kamaras Norbert: ENB./Ejjel-Nappal Budapest Budapest 2013.-2022.-2024.!!!!.....❤❤❤🎉🎉🎉😮😮😮😊😊😊

  • @hannapere7630
    @hannapere7630 Рік тому +4

    Ez a bejátszás nagyon hosszú. Sokkal pörgősebbre kell vágni, ez a több mint 2,5 perc rengeteg. Hamar el kattinthat a néző, mert nem eléggé tudja megragadni az érdeklődését. Laikusként mondom, de még így is feltűnik.
    De nagyon kíváncsi vagyok Danira… végig fogom nézni 😊

    •  Рік тому

      Köszi az üzeneted, Sajnos a mai rohanó világban mindenki az egy perces tartalmakra van kondicionálva. Itt mélyebben meg tudod ismerni a beszélgető társainkat. Ahogy a te utolsó mondatodban írtad. Aki kiváncsi megnézi. Mindenféle képpen írd ide hogy tetszett. A többieknek ott vannak a #short videóink ua-cam.com/play/PLM6CUbFlnPzDlA_ATwGmyLDLOS4TxuoIT.html

  • @mrgbr3926
    @mrgbr3926 6 місяців тому +2

    Srácok! Nagyon jó volt! Hogyan jöttök össze ilyen szimpatikus emberekkel? Erről jó lenne látni egy összefogalót. Paty&Pety Köszönöm !

  •  Рік тому +8

    Sziasztok! Ez a beszélgetés is érdekes lesz. Ha még nem tetted meg iratkozz fel a csatornánkra.

    • @avas1989.miskolc
      @avas1989.miskolc Рік тому +2

      OK. Viva ENB./Ejjel-Nappal Budapest Budapest./BUDAPEST./Hungary./HUNGARY 2013.-2022.-2023. ❤😂🎉😢😮😅😊

    • @Miskolc1989.
      @Miskolc1989. Рік тому +1

      OK. Viva Ejjel-Nappal Budapest Budapest./Hungary 2013.-2022.-2023. ❤😂🎉😢😮😅😊

  • @DjTracker1994
    @DjTracker1994 Рік тому +3

    Sziasztok. Jó reggelt.

  • @alexnagy2044
    @alexnagy2044 Рік тому +3

    Na ne basszatok! 😮Most járok 37 percnél, Dániel kifejezetten szimpatikus, (teljesen az eljátszott karakterének az ellentéte + kifejezetten érdekesek és faszák a rajzai) na de az, hogy SEEN-től van tetkód, pfff....🔥Ekkora hátast még lehet nem dobtam youtube nézés közben! 36. vagyok, 13 éves korom óta érdekel a graffiti és, hát már az óriási dolog lenne, ha élőben találkozhattam volna vele. Style Wars, Godfather of Graffiti, etc. Egyébként is kiváló a podcast, most először akadtam
    rátok, jó környezetben és hangulatban telik a beszélgetés, mindketten hatalmas formák vagytok, szóval azonnal fel is iratkoztam. 💯 Ez a minimum, de ezt örömmel tettem és köszönöm; minden jót Nektek! ✌💜(folytatom is...)
    Edit: Épp olvastam valaki hozzászólását, hogy erre nincs ideje, de számomra meg úgy elrepült ez az egy óra, hogy hip-hop YO!😎Ebből is látni, hogy valami milyen király...(látom lesz még mit pótolnom) so Big Up n' keep it up!!!

    •  Рік тому

      Alex nagyon szépen köszi, mielőtt be a Facebookon Péter Sizare néven vagyok fent. Küldök neked érdekes képeket ha megtalálom őket. Még a 90-es évek vége felé elmentem egy ilyen Graffiti találkozóra és találkoztam nagyon sok személlyel akik benne voltak a Style Wars-ban. Henry Chalfanttól elkezdve Seen stb.

  • @csabakeleti3922
    @csabakeleti3922 7 місяців тому +2

    Ateszom jó látni téged jó a musorod 👍

    •  7 місяців тому

      Köszönöm a lelkesedésedet! @patkoslovelive1039

  • @Miskolc1989.
    @Miskolc1989. Рік тому +2

    OK. Viva Ejjel-Nappal Budapest Budapest./Hungary 2013.-2022.-2023. ❤😂🎉😢😮😅😊

  • @ZoldMiskolcZoldZoldMiskolcZold
    @ZoldMiskolcZoldZoldMiskolcZold 3 місяці тому +1

    Yes. OK. Super. Fantastic. Grarulacion. Thanks For You..... OK. Viva Europa: Magyarorszag: Pest Megye: Budapest es Kornyeke: Budapest: ENB: Ejjel-Nappal Budapest: Torocsik Daniel: Gaal Kristof Fo Volt Szereplo Budapest 2013.-2022.-2024.........🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉

    •  3 місяці тому

      Hé, köszönöm szépen, hogy megnézted a videónkat! Nagyon örülök, hogy értékesnek tartod, amit megosztunk.

  • @avas1989.miskolc
    @avas1989.miskolc Рік тому +2

    OK. Viva ENB./Ejjel-Nappal Budapest Budapest./BUDAPEST./Hungary./HUNGARY 2013.-2022.-2023.❤😂🎉😢😮😅😊

    •  Рік тому +1

      Köszönöm a lelkesedésedet!

  • @user-ee1ww4gx7j
    @user-ee1ww4gx7j 7 місяців тому +1

    OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Varga Miklos Joe and Kiraly Peter and Kamaras Norbert: ENB./Ejjel-Nappal Budapest Budapest 2013.-2022.-2024.!!!!......❤❤❤🎉🎉🎉😮😮😮😊😊😊