Sokkal hamarabb kellett volna sokkal több ilyen videó. Így az elmebetek konteósok is kevesebben lettek volna. Milyen kár, hogy őket is ugyanúgy meg kell gyógyítani, mint a normális embereket...
Erre volt kivezényelve a katonaság, hogy ne lehessen szabadon beszélni az állapotokról. Pedig gyakorlatilag már az első nap szabadon kellett volna nyilatkozni és bemutatni, milyenek az állapotok. Talán kevesebben lettek volna óvatlanok.
sok még a "tagadó" görényféle agyhalott. még mindig van az ismerettségi körömben, aki nem találkozott komolyabban a vírussal, nem halt meg a ismerősei vagy családjából senki, pedig 1.5 éve megy a dolog..... én úgy gondolom, hogy ezért van még sok hülye, aki nem veszi komolyan, mert ha a valóságot nézem tárgyilagosan, akkor 8000 millió emberből, 3 millió halt meg....mennyi ez kb? a teljes népesség 0.0004%-ka...nagyon alacsony szám, hogy komolyan tudják venni azok, akik még nem találkoztak személyesen tragédiával. az kovid intenzív osztályokat nem mutatják, hogy miért azt nem teljesen értem, miért kell titkolni a probléma súlyát, pedig ha azt mutogatnák, akkor talán többen felfognák. illetve aki tagadja, vagy bagatelizálja, azt önkéntesnek felvenni 1 hétre a kovid intenzívre, mivel rengeteg ilyen bohóc van, nagy segítség lehetne meg lehet akkor gyenge kis agyukkal ők is felfognák, hogy a probléma létezik és vannak rétegek, akiket komolyan érint. másrészről, nem teljesen értem, hogy ez miért nem biofegyvernek szétkürtölve a médiában? a koronavírus még 2014-ben le is lett szabadalmaztatva.....kínában aktív biofegyver fejlesztés van, hivatalosan is. és hogy hogy nem, egy ilyen vírus labor mellett tört ki a járvány.....ami egyértelmű jel. mivel a családban és ismeretségi körben is volt halálozás is, a tünetekre mondhatom, hogy bizonyos emberekre méregként hat a vírus, illetve az idegrendszert is megtámadja, ami a vegyi fegyverek tulajdonsága is. senki sem mer kiállni és elküldeni a kínaiakat és amcsikat az anyjába és kártérítést követelni?
"Milyen kár, hogy őket is ugyanúgy meg kell gyógyítani, mint a normális embereket... " Biztosan jó úton jársz az ilyen gondolatokkal és kijelentésekkel?
@@kissbela7409 nem zavar, ha valaki oltas (stb.)ellenes, amig otthon csinalja egyedul, a negy fal kozott. Ha viszont a tarsadalmat veszelyezteti ezzel, raadasul adott esetben - mikor az egeszsegugyi kapacitas nem birja - artatlanok halnak meg, mig ot megmentik, nos, igen, ugy gondolom, hogy a virus-, oltas-, jarvanytagadokat kene hagyni meghalni.
@@pazolaigazi nézzél utánna a ksh adatoknak és nem fogsz hülyeséget beszélni Másrészröl meg megne sajnáljam már az eü dolgozókat amiért DOLGOZNIUK kell...szörnyű világ ez bizony. Hány meg hány eset vol ez előtt a kovid hülyeség előtt mikor a lustaság és hanyagság bizonyosodott be (nálunk is) most meg ők az istenek...pfff hányinger
Minőségi munka a videó! Gratulálok hozzá! A szereplők és a kórház többi dolgozója, de a többi eü. intézmény állományának is nagy köszönet jár a helytállásért! Bravó!
Többi kórházban miért nem engedtek forgatni, milyen engedély kell ehhez? Ha korábban megjelenik ez vagy ehhez hasonló videók, akkor kevesebb haláleset és kisebb gazdasági kár lehetett volna!
Hát igen, ahogy Szlovákiában is a dunaszerdahelyi videó kissé elgondolkodtatta az embereket. A magyar kormány (egyik) nagy hibája, hogy nem engedett forgatni a covid-osztályokon, mégcsak nem is nyilatkozhattak az orvosok, és emiatt Gödény, Lenkei, meg hasonló retardok hangjait lehetett csak hallani.
Intenzíves ápolóként mondom. Jó videó, de a lényeg kimaradt. A márciusi, április elejei káoszban kellett volna ilyet forgatni és súlyosan bemutatni a szenvedést és a pusztítást amit ez a vírus okoz.
Ez csak az ápolókrol szól amit mindenki tudja hogy kemény munkát végeztek, de hol vannak a felvételek a intenzív osztályról, hogyan kezelték a betegeket, mi volt a protokoll?
Minden tiszteletem az övék, de a kollégák is tehetnek erről az egészről. Tavaly ősszel (október vagy november) simán letolt maszkkal grasszáltak a rendelőintézetben.
És miért kellett megszüntetni a közalkalmazotti viszonyukat , elvenni sok jogosultságot és pénzt a szakdolgozóktól ? Ezt érdemlik tisztelt ..... kormány ? Ezt ? Szégyelljék magukat a vezetőjükkel együtt !!!
Propaganda videó ez nyilvánvaló. Számos intézetben korántsem ilyen "romantikus" a helyzet és végképp nem VOLT ilyen. Most, hogy levonulóban van a járvány és a kormány nyíltan milliárdokat költ az oltás fontosságának reklámozására (helyesen) annak az eredménye ez a film. A szemétség az, hogy amikor sokkal de sokkal durvább volt a helyzet, akkor egy kurva szót sem lehetett nyilatkozniuk kb. A dolgozók előtt persze le a kalappal, akkor és most is!
Gondolod, ha a legdurvább dolgokról készült volna ilyen összeállítás, aztán nem szántották volna be az adott kórházat és annak minden dolgozóját nem hurcolták volna meg "rémhírterjesztéssel"? A kormányzati seg... pardon vízfej egyetértése vagy kimondott szándéka nélkül ez sem készülhetett volna el.
Nem tudom bizonyítani, de szagít. A párt, "A" párt engedélye nélkül semmi nem mehet ki, kontroll van, cenzúra van, különutasoknak retorzió van. Ez egyrészt átkos érzést kelt, másrészt erősíti a kételyt, hogy most csak úgy megjelenik egy professzionális kameramozgásokkal, vágásokkal, fényeléssel, hibátlan dialógusokkal készült "házivideó". Persze lehet, hogy az egyik ápoló, vagy a portás másodban operatőr-editor, de kb. mennyi az esélye ennek és mennyi annak hogy fentről jött az egész...
@@zoltanhuk De milyen ótvar lélek kell ahhoz, hogy itt is politizálni kezdjen? Ha már belekezdett, viszont, információkat osztanánk meg Önnel. Az orosházi kórház osztályai az elmúlt években jelentős támogatást kaptak a kormánytól, ahogyan további 103 kórház, több száz szakellátó intézmény, több száz mentőállomás is. A kormány szándéka a betegek védelme volt, hogy ne alakulhasson ki sajtótájékoztató pl az intenzíveken. Közben a közszolgálati média számos műsort készített intenzíveken, ahogyan ezzel a videóval sincs baj. De pont ezt a nyugalmat kívánta megőrizni a kormány is. A kamuellenségekre nem térünk ki, de a védekezésben a kormány el tudta játszani a "szabadságharcos" szerepet - a vakcinabeszerzéssel, az őszinte halálozáskommunikációval (Németországban az sem számat bele az adatokba, aki több, mint két hétig van a lélegeztetőn). Magyarország az elsők között nyithatott, a világ TOP10 beoltott országában van, tavaly a keleti-nyugati légihíd, idén a vakcina-szállítmányok fémjelezték a védekezést. A vállalkozások kedvezményes hiteleket kaptak, csakúgy, mint más országban, ugyanannyian dolgoznak, mint a vírus előtt. A válságban egyetlenegy megszorító intézkedést sem hoztak, sőt, visszavezetik a 13. havi nyugdíjat és jövedelemadó-mentességet adnak a fiataloknak. Elindult a magyar falu program újraindítási, vállalkozássegítő változata is. -Ezek mind tények, alátámaszthatóak. Ezt a kommentet hosszú gondolkodás után küldtük csak el, mert az ápolóink nem érdemlik meg, hogy a hősiességüket politikára pazaroljuk. De reagálnunk kellett, mert az ilyen hazugságok és feszültségkeltés különösen ilyen válsághelyzetben káros, beteg, ferde jellemet mutat. Nem fogunk kommentekre válaszolni, ez a bejegyzés szóljon az ápolóinkról, orvosainkról. Köszönjük a munkátokat!
Covidos vagyok tegnap eldugult az orron de semmi nem volt benne, bemásztam egy kis kád vizbe fejjel kefelé, raktam bele camilla teát a filter is benne maradt a vizben. Lenyontam a felyem a viz alá felszivtam a vizet ameddig csak tuddtam majd ki( szar) jó párszor megismételve. Kiszáltam meleg tea pullover sapkában az ágyba. 30 percig kaptam levegőt ( tüdőmnek semmi baja) eldugult megint! Megint egy kis kad viz, camilla fejhel lefelé felszivni kifujni a vizet. Megint kaptam levegőt ma reggelre már nem dugult el. A tüdejüket nem tudom hogy de az orrukat nem igy egyik oldalon viz be masikon ki mig eszméleténél van ki tudják mosni.. Persze maguk tudják.. A tüdőt vajon hogy lehetne kitakarítani ha baj van. Ötlet?
Miért ajánlja az oltást amikor még nem tudnak róla semmit. A gyártók sem vállalják a felelőséget sőt senki még azok az orvosok sem akik be adják. Ez nagyon nem stimmel!!!!!
Sokkal hamarabb kellett volna sokkal több ilyen videó.
Így az elmebetek konteósok is kevesebben lettek volna.
Milyen kár, hogy őket is ugyanúgy meg kell gyógyítani, mint a normális embereket...
Erre volt kivezényelve a katonaság, hogy ne lehessen szabadon beszélni az állapotokról. Pedig gyakorlatilag már az első nap szabadon kellett volna nyilatkozni és bemutatni, milyenek az állapotok. Talán kevesebben lettek volna óvatlanok.
sok még a "tagadó" görényféle agyhalott. még mindig van az ismerettségi körömben, aki nem találkozott komolyabban a vírussal, nem halt meg a ismerősei vagy családjából senki, pedig 1.5 éve megy a dolog.....
én úgy gondolom, hogy ezért van még sok hülye, aki nem veszi komolyan, mert ha a valóságot nézem tárgyilagosan, akkor 8000 millió emberből, 3 millió halt meg....mennyi ez kb? a teljes népesség 0.0004%-ka...nagyon alacsony szám, hogy komolyan tudják venni azok, akik még nem találkoztak személyesen tragédiával.
az kovid intenzív osztályokat nem mutatják, hogy miért azt nem teljesen értem, miért kell titkolni a probléma súlyát, pedig ha azt mutogatnák, akkor talán többen felfognák.
illetve aki tagadja, vagy bagatelizálja, azt önkéntesnek felvenni 1 hétre a kovid intenzívre, mivel rengeteg ilyen bohóc van, nagy segítség lehetne meg lehet akkor gyenge kis agyukkal ők is felfognák, hogy a probléma létezik és vannak rétegek, akiket komolyan érint.
másrészről, nem teljesen értem, hogy ez miért nem biofegyvernek szétkürtölve a médiában? a koronavírus még 2014-ben le is lett szabadalmaztatva.....kínában aktív biofegyver fejlesztés van, hivatalosan is. és hogy hogy nem, egy ilyen vírus labor mellett tört ki a járvány.....ami egyértelmű jel. mivel a családban és ismeretségi körben is volt halálozás is, a tünetekre mondhatom, hogy bizonyos emberekre méregként hat a vírus, illetve az idegrendszert is megtámadja, ami a vegyi fegyverek tulajdonsága is.
senki sem mer kiállni és elküldeni a kínaiakat és amcsikat az anyjába és kártérítést követelni?
"Milyen kár, hogy őket is ugyanúgy meg kell gyógyítani, mint a normális embereket... "
Biztosan jó úton jársz az ilyen gondolatokkal és kijelentésekkel?
@@kissbela7409 nem zavar, ha valaki oltas (stb.)ellenes, amig otthon csinalja egyedul, a negy fal kozott.
Ha viszont a tarsadalmat veszelyezteti ezzel, raadasul adott esetben - mikor az egeszsegugyi kapacitas nem birja - artatlanok halnak meg, mig ot megmentik, nos, igen, ugy gondolom, hogy a virus-, oltas-, jarvanytagadokat kene hagyni meghalni.
@@pazolaigazi nézzél utánna a ksh adatoknak és nem fogsz hülyeséget beszélni
Másrészröl meg megne sajnáljam már az eü dolgozókat amiért DOLGOZNIUK kell...szörnyű világ ez bizony.
Hány meg hány eset vol ez előtt a kovid hülyeség előtt mikor a lustaság és hanyagság bizonyosodott be (nálunk is) most meg ők az istenek...pfff hányinger
Tisztelet és köszönet minden egészségügyi dolgozónak!
Ez jól sikerült, pozitív a hangulata, üzenete. Megérdemelné főműsoridős tv-ben leadni, de talán social médiában is elterjed.
Minőségi munka a videó! Gratulálok hozzá! A szereplők és a kórház többi dolgozója, de a többi eü. intézmény állományának is nagy köszönet jár a helytállásért! Bravó!
Csak a legjobbakat mindenkinek! Szuperek vagytok!
Remélem minél szélesebb körben terjesztésre kerül ez a kisfilm. Hatalmas köszönet az eü dolgozóknak emberfeletti teljesítményükért!
Hála és köszönet❤❤❤🙏🙏🙏😇😇😇
KÖSZÖNET MINDENKINEK, MEGHATÓDTAM..., KÖNNYEZEK...
Maxirespekt minden eü-s dolgozónak...
Köszönjük❤❤❤
Köszönjük az emberfeletti munkájukat! ❤️ Örök hálánk!
Igazi Hosok!
Többi kórházban miért nem engedtek forgatni, milyen engedély kell ehhez? Ha korábban megjelenik ez vagy ehhez hasonló videók, akkor kevesebb haláleset és kisebb gazdasági kár lehetett volna!
Egyik intézményben sem lehetne elvileg, szép, hogy bevállalták!
Hát igen, ahogy Szlovákiában is a dunaszerdahelyi videó kissé elgondolkodtatta az embereket. A magyar kormány (egyik) nagy hibája, hogy nem engedett forgatni a covid-osztályokon, mégcsak nem is nyilatkozhattak az orvosok, és emiatt Gödény, Lenkei, meg hasonló retardok hangjait lehetett csak hallani.
Kitüntetés, havi 2 millió csókoljátok meg a térdüket én is egészségügyis vagyok bár csa kegy sofőr HATALMAS RESPEKT NEKTEK!
Köszönöm a sók faradozasukat amit értem tették orvosok és nővérek köszönöm szépen
ISTEN ÁLDJON MINDEN DOLGOZÓT!!!
Nem engedtek be sehova az ujsagirokat - ti megcsinaltatok magatok. Le a kalappal!
Intenzíves ápolóként mondom. Jó videó, de a lényeg kimaradt. A márciusi, április elejei káoszban kellett volna ilyet forgatni és súlyosan bemutatni a szenvedést és a pusztítást amit ez a vírus okoz.
"A szobatarsakkal sajtroloval unnepeltunk" - Edes Istenem :( szivfacsaro felvetelek elejetol a vegeig...
Ez segít a gyógyításban:
ua-cam.com/video/sgZNOuryxyU/v-deo.html
Ez csak az ápolókrol szól amit mindenki tudja hogy kemény munkát végeztek, de hol vannak a felvételek a intenzív osztályról, hogyan kezelték a betegeket, mi volt a protokoll?
❤
Minden tiszteletem az övék, de a kollégák is tehetnek erről az egészről. Tavaly ősszel (október vagy november) simán letolt maszkkal grasszáltak a rendelőintézetben.
És miért kellett megszüntetni a közalkalmazotti viszonyukat , elvenni sok jogosultságot és pénzt a szakdolgozóktól ? Ezt érdemlik tisztelt ..... kormány ? Ezt ? Szégyelljék magukat a vezetőjükkel együtt !!!
Kíváncsi vagyok kik azok a trollok akiknek nem tetszett ez a kis videó összeállítás ...
Hősök.
Propaganda videó ez nyilvánvaló. Számos intézetben korántsem ilyen "romantikus" a helyzet és végképp nem VOLT ilyen. Most, hogy levonulóban van a járvány és a kormány nyíltan milliárdokat költ az oltás fontosságának reklámozására (helyesen) annak az eredménye ez a film. A szemétség az, hogy amikor sokkal de sokkal durvább volt a helyzet, akkor egy kurva szót sem lehetett nyilatkozniuk kb.
A dolgozók előtt persze le a kalappal, akkor és most is!
Teljesen egyet értek veled Zoli.
Gondolod, ha a legdurvább dolgokról készült volna ilyen összeállítás, aztán nem szántották volna be az adott kórházat és annak minden dolgozóját nem hurcolták volna meg "rémhírterjesztéssel"? A kormányzati seg... pardon vízfej egyetértése vagy kimondott szándéka nélkül ez sem készülhetett volna el.
@@ewila5770 ugyanarról beszélünk
Nem tudom bizonyítani, de szagít. A párt, "A" párt engedélye nélkül semmi nem mehet ki, kontroll van, cenzúra van, különutasoknak retorzió van. Ez egyrészt átkos érzést kelt, másrészt erősíti a kételyt, hogy most csak úgy megjelenik egy professzionális kameramozgásokkal, vágásokkal, fényeléssel, hibátlan dialógusokkal készült "házivideó". Persze lehet, hogy az egyik ápoló, vagy a portás másodban operatőr-editor, de kb. mennyi az esélye ennek és mennyi annak hogy fentről jött az egész...
@@zoltanhuk De milyen ótvar lélek kell ahhoz, hogy itt is politizálni kezdjen? Ha már belekezdett, viszont, információkat osztanánk meg Önnel. Az orosházi kórház osztályai az elmúlt években jelentős támogatást kaptak a kormánytól, ahogyan további 103 kórház, több száz szakellátó intézmény, több száz mentőállomás is. A kormány szándéka a betegek védelme volt, hogy ne alakulhasson ki sajtótájékoztató pl az intenzíveken. Közben a közszolgálati média számos műsort készített intenzíveken, ahogyan ezzel a videóval sincs baj. De pont ezt a nyugalmat kívánta megőrizni a kormány is.
A kamuellenségekre nem térünk ki, de a védekezésben a kormány el tudta játszani a "szabadságharcos" szerepet - a vakcinabeszerzéssel, az őszinte halálozáskommunikációval (Németországban az sem számat bele az adatokba, aki több, mint két hétig van a lélegeztetőn). Magyarország az elsők között nyithatott, a világ TOP10 beoltott országában van, tavaly a keleti-nyugati légihíd, idén a vakcina-szállítmányok fémjelezték a védekezést. A vállalkozások kedvezményes hiteleket kaptak, csakúgy, mint más országban, ugyanannyian dolgoznak, mint a vírus előtt. A válságban egyetlenegy megszorító intézkedést sem hoztak, sőt, visszavezetik a 13. havi nyugdíjat és jövedelemadó-mentességet adnak a fiataloknak. Elindult a magyar falu program újraindítási, vállalkozássegítő változata is. -Ezek mind tények, alátámaszthatóak.
Ezt a kommentet hosszú gondolkodás után küldtük csak el, mert az ápolóink nem érdemlik meg, hogy a hősiességüket politikára pazaroljuk. De reagálnunk kellett, mert az ilyen hazugságok és feszültségkeltés különösen ilyen válsághelyzetben káros, beteg, ferde jellemet mutat. Nem fogunk kommentekre válaszolni, ez a bejegyzés szóljon az ápolóinkról, orvosainkról. Köszönjük a munkátokat!
Covidos vagyok tegnap eldugult az orron de semmi nem volt benne, bemásztam egy kis kád vizbe fejjel kefelé, raktam bele camilla teát a filter is benne maradt a vizben.
Lenyontam a felyem a viz alá felszivtam a vizet ameddig csak tuddtam majd ki( szar) jó párszor megismételve. Kiszáltam meleg tea pullover sapkában az ágyba. 30 percig kaptam levegőt ( tüdőmnek semmi baja) eldugult megint! Megint egy kis kad viz, camilla fejhel lefelé felszivni kifujni a vizet. Megint kaptam levegőt ma reggelre már nem dugult el. A tüdejüket nem tudom hogy de az orrukat nem igy egyik oldalon viz be masikon ki mig eszméleténél van ki tudják mosni..
Persze maguk tudják.. A tüdőt vajon hogy lehetne kitakarítani ha baj van. Ötlet?
Miért ajánlja az oltást amikor még nem tudnak róla semmit. A gyártók sem vállalják a felelőséget sőt senki még azok az orvosok sem akik be adják. Ez nagyon nem stimmel!!!!!
A kávés csészét a Bayer támogatta. Ja, meg az összes többit. BS!!!