Sóvári Mónikának hívják azt a hölgyet, aki nagyon nagyon sok videót feltöltött a témában. Megtalálod Őt a Sóvári Mónika - Plüssfotel Facebook oldalon, vagy csak guglizz rá. Nekem is rengeteget segített, bár a legjobb mindig egy szakember, viszont a videók segítettek meglépni a legfontosabb lépést: hogy segítséget merjek kérni.
15 éves vagyok, 11 évesen voltam először bipoláris személyiségzavarral diagnosztizálva. Abba, hogy mi váltotta ki, nem szeretnék bele menni, mert személyes, de tapasztalatot tudok mondani. Semmilyen értelmet nem látsz az életben. Bármilyen inger ér, előbb vagy utóbb csak negatív érzés fog benned maradni, és az, hogy hibáztál. Folytonos bűntudatod van, és gyűlölöd saját magad. Ez nem az a gyűlölet, hogy "uh ronda vagyok" hanem az, hogy az ágyból sem bírsz kikelni, vagy a vécére elmenni, mert nem látod értelmét, hogy neked bármivel is jobb legyen. Egy szóval, borzasztó. Egy hosszú szenvedés, amiből szinte soha nem látsz kiutat.
Ismerős az érzés én pár hónapja kerültem be kórházba és ott derült ki hogy bipoláris vagyok, korábban évekig depressziós volt viszont a gyógyszerek nem segítettek ugye, majd egyszer csak jobban lettem ez ugy megint ment pár évig majd tavaly november körül kezdtem nagyon nagyon jól lenni aminek nem takintettem problémát mert ugye ki tekinti problémának azt hogy jól érzed magad, viszont ebben az időben elkezdtem rombolni az emberi kapcsolataikat úgy hogy én ennek nem voltam tudatában mert nekem normálisnak tűnt az amit csináltam holott nagyon nem volt az mint kiderült
15 éves voltam mikor először diagnosztizáltak súlyos depresszióval, de a baj kezdete még egészen régre nyúlik vissza. Nagyjából 4-5 éves lehettem mikor az első öngyűlölő illetve öngyilkos gondolataim megjelentek. Az eleinte azt hittem ez normális. Mikor később rájöttem, hogy közel se szégyeltem szólni bárkinek is. Mivel amióta emlékszem magamra ilyen voltam, soha nem tapasztaltam boldogságot. 2 éve szedek gyógyszert, egy pár hónapja váltottam, nem mondom, hogy nem segített de azt se, hogy igen. Nem tudom milyen boldognak lenni. Egyszerűen ötletem sincs. És már abban sem vagyok biztos, hogy valaha meg tudnám ezt tapasztalni. Depressziósnak lenni szörnyű. Nem élek. Nincs semmi amit szeretek. Csak létezek és lélegzek egy indok nélkül. Csak fúj a szél, míg mindenki más repül a segítségével. Nincsenek céljaim, vágyaim, semmi. Csak egy tátongó lyuk. Akármennyi gyógyszert vagy elszívott cigicsikket dobok bele, soha nem lesz tele. Néha úgy érzem magam, mint egy páncél. Egy üres páncél, ami azért mozog még mindig, mert mások ezt várják el tőle. Egy rozsdás páncél élet nélkül. A depresszió nem szomorúság. Legalábbis az én esetemben nem. Csak üresség. Kérlek kérjetek segítséget minél előbb! Soha nem késő szólni. Megérdemlitek a boldogságot. Hajrá!
Nem vagyok benne biztos, hogy ér valamit a kommentem, de kívánom neked a legjobbakat és tudd, hogy te is megérdemled a boldogságot! ❤ Lehet, hogy igazságtalanul nehezebb elérned, mint másnak, de sose add fel ezt a célt!
Nem akarok okoskodni de a profil keped alapjan arra kovetkeztetek hogy a kpopot szereted (nem vagyok otthon az azsiai kulturaban bocs ha hulyeseget mondok) es talan ha magadnak nem is ismered be de biztos hogy valami kis oromot erzel amikor ilyen zenet hallgatsz en is voltam kilatastalan helyzetben es hidd el ez a lenyeg a kis oromok az ilyeneket kell megtalalni amikor talalsz egy uj zenet filmet sorozatot barmit ha nem is tudod felhitlenul elvezni talan csak kis fellendulest ad igy kell tuleleni ha viszont oylan komoly mentalis betegseggel kuszkodsz akkor ott sajnos mentalis korlatoltsagok vannak amibol szinte lehetetlen kitorni de sose szqbad feladni kulonben akar lehetsz a vilag egyik legnagyobb rockbandajanak unnepelt sztarja kurva sok penzzel feleseggel es gyerekkel akkor is a rehabrol szabadulva elso dolgod fejbe loni magad a seattlei villadban ilyen ez a betegseg nehez de nem szabad feladni
@@thedouble748 Kurt példája a legjobb erre a helyzetre. Hiába van meg mindened, ha mégis felemészt az önmagadban rejlő üresség. A felettem szólók után én is megerősítem, hogy nem utal gyengeségre, ha segítséget kérsz egy ismerősödtől vagy egy szakembertől. Én tudom, hogy rettenetesen nehéz, de ne féljetek bevallani azt, ami a szíveteket nyomja!
A depressziómban én azt láttam hogy a semmiért élek. Hogy a világ lenéz engem. A testvérem halálakor debis lettem. Vágdostam magam mert nem bírtam irányítani az érzéseim. A depimben mindig azt kívántam hogy bárcsak én haltam volna meg a testvérem helyett. A köreimben mindenki azt éreztette velem hogy semmi vagyok. Már majdnem ott tartottam hogy megölöm magam. De nagy nehezen kitörtem. Pszihiátriára járok és ott is megállapították hogy nem bírom kontrolban tartani az érzéseim. És azt is megállapították hogy az apám miatt is van és nem csak a testvérem elvesztése miatt. Senki ne csináljon ilyet. Mert nincs értelme. Akárki vagy én így szeretlek. Ne változz meg más miatt. Ha depressziós vagy akkor kérj segítséget. A depresszió nem játék, de sajnos sokan annak nézik.
@@martonszabo346 elért arra a szintre hogy mindenért magát hibáztatja és emiat "büntetni" akarta magát esetleg? ja és nem csak "nagyon szomorú" volt ha már pszichiáterhez kellet menie
Márton Szabó Úgy tudja elviselni a lelki fájdalmat hogy kárt tesz magában. Amikor megvágod magad és fáj a helye elfeledkezel a lelki szenvedésről. Másrészt meg igen büntetni is akarja magát.
@@martonszabo346 Tudom, hogy nem az én válaszomra vágysz, sosem vágdostam magam bármennyire meg akartam halni, viszont klinikai depressziós barátnőm elmondása szerint "Sokkal elviselhetőbb a fizikai fájdalom, mint a lelki. Ez legalább kicsit eltereli a figyelmem." Egyébként van párja és szereti is, de egyikük se érzi azt a melegséget belül, amit szerelmes emberek általában igen.
Érdekes, alig 1-2 olyan állítás nem igaz rám, ami a tünetek felsorolásában szerepel, mégis boldogulok. Mindenkinek voltak, és vannak szar helyzetek az életében, én is bővelkedem nem kevésben. Szerintem tök felesleges szakemberhez fordulni, rengeteg dolgot lehet találni az interneten amivel az ember kirángathatja magát ebből az állapotból. Bizony el kell fogadni, hogy időről-időre a pozitívat felváltja a negatív. Így működik a világunk. Máskülönben semleges, unalmas lenne. Szerintem felesleges segítséghez folyamodni, egyszerűen meg kell találnod önmagad, néha ki kell lépni a nagyvilágból, elvonulni, és egy kis önismeretre szert tenni, valamint kipihenni magad. Lehet, hogy azt az utat mutatják, hogy minél gyorsabban minél többet érj el, de néha nem árt lelassítani. Mindenkinek ajánlom a ,,tedex - merj kevesebbet" című előadás megtekintését youtube-on, és nem csak azt. Rengeteg jó dolog van ott is. :)
Szia csinálhatnál egy videót a szociális fobiáról? Mert észre vettem hogy nagyon sok ember szenved ebben( ahogy én is) és nem tudnak róla, ahogy én sem tudtam. Én mindig szorongtam, de nagyon. Amikor megtudtam azt hogy nem normális majdnem minden szociális interakciónál szorongni, nagyon meglepődtem mert nekem ez volt a természetes. Én tüneteim: heves szívverés, nehéz levegő vétel, szorító érzés a melkasomon, remegés, izzadás. Aki nem élte át el sem tudja képzelni mennyire rossz. És tudom hogy a fejemben van, és harcolni is akartam ellene, még pedig úgy hogy benne maradok a szituációban és kibírom amíg szorongok, viszont ez nem segít. Ezért is kerestem fel pszichológus segítségét!
Egy ideje én is azon gondolkozom hogy lehet hogy nekem is szociális fóbiám van, de idáig még csak interneten néztem utána, és az alapján nem szeretném diagnosztizálni magam. Mindig is voltak problémáim a szociális dolgokban, olyan dolgokban is, ami másoknak nem tűnt szocializációnak. Azt gondoltam, hogy önbizalom hiány, és még mindig nem tudom pontosan hogy mi a különbség a kettő között, ezért is örülnék neki ha lenne videó róla. Idén kezdtem a gimim (tudom hogy fiatak vagyok és még beletartozhatok a "self diagnosed 14 year old kids"-be) és idén volt egy mélyontja a dolognak, de azóta sokkal jobb lett az új osztálytársaimnak köszönhetően, de még mindig nem teljesen jó. Nekem sose volt olyan rossz, de egyértelműen rosszabb vagyok szociális dolgokban mint mások körülöttem.
Én pl: azon is szorongok, hogy hogyan fogjak kezet valakivel, mert soha nem tudom hogy most akkor kezet fogunk, vagy nem, vagy most nyújtsam a kezem, vagy várjak arra hogy a illető kezdeményezzen. Szerintem nekem elegé súlyos a szorongásom, persze biztos van olyan akinek rosszabb, de én nem tudok enni mások előtt, mert attól félek hogy le eszem magam, vagy azt gondolom hogy mindenki rám néz ( és tudom hogy a valóság teljesen más és irreális az amit gondolok, de abban a pillanatban annyi inger ér engem hogy nem tudok gondolkodni). És a suliban azt szoktam hazudni hogy nem tanultam mert ha ki mentem volna a táblához akkor újra szorongás jött volna rám, és attól is féltem hogy valami égőt csinálok. Ha ki is mentem a táblához mindet elfelejtettem, mert annyira szorongtam. Egyszer el is mondtam a tanáromnak mert ő kérdezte hogy miért nem tanulok, mondom neki hogy én tanulok, viszont mindet elfelejtek míg oda érek a tábla elé. Ő ahelyett hogy segítene megoldani a helyzetem, inkább nevetett az egész osztályal együtt ( akkor még nem tudtam arról hogy ez szociális fóbia, erre magam jöttem rá! Azt is csak annak köszönhetően hogy érdekel engem a pszichológia).
@@greendream6517 Átérzem a helyzetedet. Én is nagyon szorongok az emberek előtt, talán nekem is szociális fóbiám van, nem tudom. Iskolában még attól is félek, hogy elmenjek az emberek előtt, mert attól tartok, hogy nagyon megnéznek, találnak rajtam valami hibát, kinevetnek vagy összesúgnak a hátam mögött. Illemhelyre is alig merek kimenni, óra alatt nem akarok felállni és a leghátsó padból végig menni a termen az ajtóig (igazából bármelyik padnál így lenne nálam), mert félek. Szünetekben pedig még jobban észrevennének az emberek. Ha fizetni kell, mindig kikészítem előre. Ha órán kérdeznek valamit és tudom a választ, inkább nem teszem fel a kezem, félek, hogy rosszat mondok. Vendégségben vagy bámilyen idegen helyen nem merek semmit kérni. Félek köszönni is az embereknek. És sajnos nem csak ezek fordulnak elő, valahogy minden helyzetben szorongok és aggódok. Talán ezért örülök, hogy most itthon vagyok, mert nem kell megint minden egyes napomat félelemmel tölteni. És a legnagyobb gond, hogy sokszor a családtagjaim, főleg a szüleim előtt is ilyen vagyok. Szeretnék mesélni nekik valamiről, de egyszerűen nem merek megszólalni, ezért inkább magamban tartom. És nem tudom, hogy miért nem merek, hogy mégis mitől félek.
Sajnos egykorú vagyok ezekkel a 12 éves "divatdepressziósokkal", nekem is van egy ilyen osztálytársam. Ha tehetném azt kívánnám, hogy a 80-as években szülessek:(
Kivéve, ha felismeri, hogy baj van, és segítséget szeretne, de nem tudja, hogy mit kezdhetne a helyzetében. Ilyenkor megpróbálhat akár Facebook poszttal is figyelmet keresni, hátha érkezik valami segítség. Persze nem az ilyen "jajj, most annyira depis vagyok" posztokra gondolok, hanem amikor csak valami lehangoló zenét, videót, sztorit oszt meg valaki akár megjegyzés nélkül, akár burkolt megjegyzésekkel. Az ilyen poszt simán lehet segítségkérés, még ha nem is tudatosan, meg természetesen ez sima szomorúság alatt is előfordulhat, nem feltétlenül depresszió jele, de érdemes rá odafigyelni legalább a szeretteink körében. :)
A legtobb depressziosrol az ember nem mondana meg hogy az Sajnos ennek a betegsegnek az egyik legrosszabb tulajdonsaga hogy az ember fel beszelni a valodi eleterol ezert ha valaki kerdez rola valamit a legtobbszor inkabb elterelik a temat vagy hazudnak az eletukrol mivel felnek hogy ha mondanak magukrol valamit azert masok le fogjak nezni oket Ezert ha valaki kiirja facebookra hogy "depis" akkor 99.9% hogy nem az csak egy gyoker divatdepresszios
De nekem igen. Én kimerem írni, kikiáltom a világban h igenis bipoláris depresszióm van és borderline személyiségzavarom keveréke ami rosszabb mint az AIDS!!!!!
Ohmm.. hülyeség? Attól, hogy érdekel a téma nem leszel depressziós 😂 tartsd magadban az efféle okosságokat. Meg hát az is lehetett az oka, hogy depressziósnak hiszed magad. Ez nem jelenti azt, hogy az is vagy. De még mennyire nem. Khmm khmm @depis_vagyok_vágotteresképeketposztolok_és.figyelemhiányosvagyok_plzküldjetek_uzeneteketamibenleirjatok_hogymennyire_sajnáltok. Why? Ez szerintem rendesen tiszteletlenség azokkal szemben, akik tényleg depressziósak
"Magyarország sokmindenben nagyon jól teljesít, és európában benne van a top 5-ben, de van olyan is amikor első helyezett, ilyen példálul a tüdőrákban meghaló emberek aránya vagy az elhízott emberek aránya de a depresszió tekintetében is nagyon jól teljesít Magyarország." XDDDDD
Borzalmas érzés depressziósnak lenni, főleg bipoláris zavarral. Nem kivánom senkinek sem, még annak sem akit a legjobban utálok. Éveken át azt hitték, hogy szomorú vagyok, majd elmentem eg pszichológushoz(mert semelyik családtagomban sem bizok annyira, hogy meséljek erről), és ő tovább küldött a pszichiátriára, és ott derült ki, hogy középszintű depresszióm van. Éveken át azt hittem, hogy én egy semmi vagyok, nem örültem semminek sőt még az akkori páromnak sem. Depressziós voltam, mert egy kiskoromban (9-10 évesen) történő trauma ezt hoztam ki belőlem, de "csak" akkor amikor 12 voltam Ne haragudjatok, ha ez összeszedetlen volt, furcsa erről az interneten beszélni.
Én voltam depressziós...nem vagyok idős, 15 éves vagyok, de nem divat volt amit átéltem...én személy szerint nem szeretem azt, hogy valaki divatból dobálózik a depresszió szóval... Engem kiközösítettek, kigúnyoltak, megvertek, leköpködtek és lelkileg is gyötörtek, csak azért mert más a stílusom és a zenei ízlésem mint nekik...amúgy is nagyon instabil vagyok lelkileg és ez könnyen depresszióba hajszolt..egyszer eljutottam odáig, hogy kést szorítottam a torkomhoz, mondván miért szenvedjek, ha egy pillanat alatt vége lehetne? És ha akkor nem töri rám az ajtót a tesóm, el is vágtam volna a torkom.. Azóta nagyon nehezen, de sikerült kigyógyulnom belőle...de soha nem felejtem el
Engem is mindég lenéztek mert más az ízlésem. De komolyan, olyan hülyeség lenézni valakit mert más. Hát mit zavarja az őket? Mindenki olyan amilyen, ha meg nem képesek elfogadni akkor meg menjenek a Bermuda Háromszögbe aztán maradjanak ott. Ezért egy kóborkutya a legjobb barátom az utcában... (Én is 15 vagyok😁✌)
Én is így jártam amíg iskolás voltam. Egyszer én is majdnem eljutottam egy öngyilkossági kísérletig... Egy ismeretlen mentett meg. Tudom, hogy nehéz. Ha többet nem is, EGY embert biztos találni fogsz a jövőben, aki mindenen keresztül is melletted fog állni ❤️ sajnos az emberi szemétség örök, de munkahelyen jobbára csak leszarják az embert már. Addig pedig tarts ki. Sajnos ami más, attól hajlamosak félni, és amitől félnek, azt el akarják pusztítani...
3-4 éve, 17 évesen történt, hogy beleszerettem a legjobb barátomban, és rá kellett jönnöm, hogy meleg vagyok. Életem első és legnagyobb szerelme persze nem viszonozta az érzéseim. Nagyon közeli barátok voltunk, és próbáltunk azok is maradni (ez egyébként a legroszabb, amit tehet ilyenkor az ember), de amire igazán vágytam, azt nem kaphattam meg. Szörnyű volt. Gyűlöltem mindenkit. Értelmetlennek találtam az életet. Mindennap sírtam, és azon gondolkoztam, hogy vajon hányadik emelet lenne elég magasan. A testvérem segített nekem, nélküle talán már nem is élnék. Nehezemre esett gondolkodni, és együttműködni vele, de végül hagytam, hogy elráncigáljon egy pszichiáterhez, aki aztán diagnosztizálta nálam a depressziót. Attól kedzve antidepresszáns szedtem, és havonta visszajártam állapotfelmérésre. Több, mint egy évig tartott, mire azt mondhattam, hogy elmúlt. Ma meg már, ha visszagondolok azokra az időlre, totál indokolatlannak hat az a rengeteg szomorúság, amit éreztem. Ha esetleg te is a fentihez hasonló dolgokat élsz most át, akkor üzenem, hogy nem vagy egyedül. A legfotosabb, hogy kérj segítséget! Nem szégyen! Nem gyávaság! Ez csak egy betegség, és gyógyítható! Köszönöm, hogy végig olvastad!
@@viktoriadudas1951 Szia! Fokozatosan kezdtem el szedni a gyógyszert, és a végén fokozatosan hagytam el. Nem éreztem semmilyen mellékhatását, elvonási tüneteim sem voltak. Nem estem vissza. Nem tudom, hogy pontosan mit csinál egy antidepresszáns, de nálam valamit helyre rakott, ami aztán úgy is maradt, az után is, hogy elhagytam.
12-13 éves lehettem PONT, mikor először voltam depressziós, de nem megjátszva meg hasonlók. És tudom hogy tökre sz@r érzés lehet azoknak a tizenéveseknek olvasni ezeket a kommenteket, akik vagy komoly depresszióban szenvednek vagy pedig sosem tapasztalták de mivel drága kommentelők általánosítanak ezért meg is értem ha megsértődnek.
(Oké, lehet hogy ezt nem kéne leírnom mert mindenki őrültnek fog gondolni, de az irónia és a humor mellett érdekes dolgok születnek a fejemben, na XD) Kivéve ha már szinte ott tartasz, hogy megfojtod szerencsétlent, akkor kevésbé nagy segítség (Igen, igen, tudom, morbid vagyok, tudom)
Én mániás depressziós vagyok, és valami szörnyű, amit átélek. Nálam gyakran nincs kiváltó oka, vagy csak valami apróság, amit úgy élek meg, mintha az életem végső csapása történne meg. Depressziós szakaszban súlyos önértékelési zavarban szenvedek, semmi nem tud felvidítani, kilátástalanság, alvászavar. és öngyilkossági gondolataim, sőt tetteim is vannak. Mániás epizódban túlköltökezés, szexuális túlfűtöttség jellemez. A cselekedeteim minden esetben zavaróak, bántóak, és egyszerűen nem tudok ellene semmit tenni. Csak nagyon pszichoterápiás kezeléssel gyógyítható, és gyakran írtak fel gyógyszert is, amik kB semmit sem segítettek. Nagyon nehéz ezzel együtt élni. 😔
Hát ez elég borzasztó. Sajnálom, hogy ez történik veled. Bárcsak jobb lenne. Bízzunk benne, hogy elmúlik időben. De addig is gondolj arra, hogy vannak akik gondolnak rád. Pl én is. Nem ismerlek, de számít nekem nagyon, hogy felgyógyuljanak a depresszóból az emberek. Számomra a legszörnyűbb ami létezik. 😔💙 Mondanám, hogy kitartás, de ez nem old meg semmit.
@@ildikot.5594 Azt azért hozzáteszem, hogy mind a mániás, mind a depressziós epizódban segítettek a gyógyszerek, de nagyjából úgy éreztem magam, mint egy élőhalott. Nem volt kedvem semmihez, semmilyen volt a hangulatom, nem éreztem semmit. Akkor már inkább fenti-lenti állapot, mint az...
Teljesen megértelek, vedd fel velem a kapcsolatot kérlek, keress meg facebookon, vagy messengeren, instán, és írj nekem, sok bennünk a közös amit kapásból magamra tudnék vonatkoztatni, szeretném ha nem éreznéd magad egyedül, mert szeretnélek felkarolni, és ELŐRE IS bocs, ha tudattalanul bántanálak, de nem tudom irányítani sem a hangulatomat sem az érzéseimet, sem a szavaimat amiket kimondok, sokszor ezért nem merek már megszólalni sem, ennek ellenére egy nagyon szép és értepmes lánynak /nőnek látlak akit nem szabadna veszni hagyni!!!! Gyere, hadd öleljelek meg, mert tudom h arra van szükségünk mindakettőnknek....
Én voltam súlyos depressziós (nem öndiagnózis,hanem orvos által felállított) A fiziológiai szükségleteimet csak akkor tudtam ellátni, amikor már a muszáj határát fenyegette. 18-19 órákat aludtam egyhuzamban, csak vizet inni keltem fel, meg egyebek. Folyamatos disszociációk, képtelen voltam koncentrálni. Viszont nagyon érdekes álmaim voltak, az agyam abba menekült. Folyamatos tudatos álmodás, megteremtett egy világot az elmém, ahol szárnyalhat. (súlyos depressziós periódusokban) Találkoztam álmomban Istennel, meg egyebek. Mellette természetesen rémálmaim is voltak, de azok inkább az enyhébb időszakokban. Tudom minden eset más, így nem általánosítok, de amit én tapasztaltam: a depressziós ember képtelen hálát érezni, vagy bármi más pozitív érzést is képtelen megélni. Sajnos csak ürességet, és fájdalmat érez. Ha valaki élt már át olyan mértékű gyászt, akár csak egy pillanat erejéig, hogy azt érezte, csupán szemlélője önmagának, és az eseményeknek, akkor talán tudja mit is jelent a depresszió. Az a röpke pillanat természetesen hetekre, hónapokra, akár évekre értendő, úgy, hogy közben minden egyes kis szeglete az időnek olyan, mintha örökké tartana. Az igazán depressziós embert nem érdekli semmi, olvasni, és edzeni sem fog. Rosszabbik esetben nem is eszik már. Tehát nem fog tenni semmit, mert nem okoz örömöt neki. Ha a családja támogatja, szimpla bűntudatot érez, mert képtelen a hálára. Nekem szerencsére egzogén depresszióm volt, melyet kiváltó körülmények már rendeződtek, de el sem tudom képzelni, mi a gyógyír annak, aki a másik tábort gazdagítja, vagy pedig az okok visszafordíthatatlanok (esetleg haláleset) Mindig melankólikus alkat voltam temperamentumomból adódóan, hiperszenzitív vagyok, tudniillik. Ez még az élhető kategória, de amit akkor éltem át, maga a Pokol. Mindenkinek, aki ebben szenved, kívánom, hogy mielőbb gyógyuljon meg. Nincs egyértelmű gyógyír, mivel ez egyénre szabott, és valakin sajnos már csak a halál könnyít. Ez egy nagyon súlyos betegség. Elkezdtem írni egy könyvet ezzel kapcsolatosan. Csatolok egy részletet belőle. Azt hiszem, talán ezen keresztül tudom szubjektíven szemléltetni, milyen érzés is ez. Egy-kettő. Egy-kettő. Motyogtam enyhén nyílt ajkakkal, miközben állkapcsom úgy remegett, akár egy rettegő gyermeké, kit már olyannyira felmarcangolt a félelem, hogy már csak a fájdalom nyilallt belé olykor-olykor, kínzó, lüktető pulzálással, minden egyes szívdobbanáskor. Fáj az élet, gondoltam. Pontosabban nem is éppen, nem gondoltam semmire abban a pillanatban. Néha, mikor az üresség úgy döntött, teret ad neki, úgy potyogtak a könnyeim, mint a csapból a víz, melyet elnyelt, majd kiköpött az idő kereke, hogy döntő gyorsasággal tovaszállhasson. Zúdult, akár a vízesés, melynek tartalma végtelen mennyiség, s zúdul tovább, fellélegzést sosem ígérve, cáfolva annak minden változatát. Talán a pusztulás. Elvégre minden egyes helyszín, mely valaha emlékek szemtanúja volt, egyszer kopár sivataggá válik. A végén por, és hamu leszünk. Csak feküdtem, s üveges tekintettel néztem ahogy csepeg a víz. Éppen forró fürdőt vettem, napom fénypontja.-gondoltam haldokló iróniával. Este kilenc óra lehet. Gördült le a víz cseppnyi mivolta a csapról, minden egyes szegletének haladása egy fikarcnyi pillanat, de az egész univerzum történelmét bele lehetett volna sűríteni egyetlen másodpercbe. Egy: Megszülettem. Kettő: Felemésztett. Egy: Meghaltam Kettő: Élek. Az idő haladt tovább, csak éppen örlő lassúsággal. Egy-kettő, egy-kettő, lélegeztem. Megdobbant a szívem. Az az örjítő pulzálás, az élet pulzálása. Szinte éreztem, ahogyan a vérem szállítja szét az oxigént a még élő, ámbár régóta nem élettel teli fizikai megtestesülésembe. És mindjárt vége van. Az elmém tiltakozott az élet mindenfajta megnyilvánulása ellen, azt hiszem, szívem ezért dobbantott oda olyannyira fájdalmas erősséggel. Mint apa, amikor az asztalra csapott. Már csak egy, és...márcsak.....kettő esztendő. Pont kettő esztendeje történt. Mi is? Képtelen voltam emlékezni. Csak a vászonra vetített képeket éreztem fájdalmasan igaznak akkor. Pontosabban, azt a világot, melybe elmém menekült az őrület elől, s mely később ennek okozója lett.
Hogy érted a "fiziológiai" szüksegletet? Mert én is csak akkor vagyok hajlandó foglalkozni magammal, ha a muszáj határait súrolja. Értem ezalatt leginkább a személyes higiéniát. Régen folyton tiszta ruhákban jártam, mindig mostam, most meg eljárok a használt, koszos, macskaszőrrel teli ruháimban, arra sincs igényem h kimossak. Zavarja a szememet a szétdobált ruha látványa, mégsem annyira h kimossam és összehajtsam. Évek óta nincs a szekrényemben semmi, mert úgymond a "kupiból" öltözködöm. Amikor meg már nincs mit felvegyek, vakarom a fejem, és arra vágyom bárcsak lenne lelkierőm legalább kimosni őket és nem átlépni rajtuk. Inkább nem megyek ki az utcára, csak ne kelljen felvenni ruhát. Itthon meg elvagyok pizsamában egész nap.
Te vagy az első akivel egyeztek a tüneteim: napi 16-18 órát aludtam, az álmodásba menekültem, csak akkor nem éreztem magam rosszul ha álmodtam. Gyakoroltam a tudatos álmodást is és csak akkor keltem fel amikor nagyon muszály volt. Engem gyógyszerek segítettek ki majd rátaláltam extrémsportokra amik motivàlnak. De néha néha még visszatér enyhén az az állapot. És még mindig elég sokat alszom. Neked hány órára csökkent az alvàsigènyed? Hogy sikerül felkelned?
Sajnálom azt amin áttmentél! Megfogott a részlet a könyvedből. Nem kicsit. Ha esetleg kiadatod, el tudnád küldeni a nevét, hogy megvegyem és ki tudjam olvasni?
A legrosszabb a depresszióban az, hogy nem érzel semmit és nem érdekel semmi. Nincs se pozitív, se negatív érzés benned, csak a nagy üresség. Nincs értelme semminek, nincs semmihez motivációd. De még ahhoz sem, hogy kiszállj az ágyból és tedd a hétköznapi dolgaid. Például amikor reggel kinyitod a szemed és tudod, hogy napközben ezt, vagy azt kellene csinálnod (ilyen apróságokra gondolok, hogy rendet rakni, vagy főzni magadnak, hogy legyen mit enned) és helyette csak fekszel az ágyban és maximum azon jár az agyad, hogy mi lenne, ha ma nem ennék... meddig bírja ki az ember kaja nélkül...? Vagy olyanok járnak a fejedben, hogy "ha nem lenne a kutya, akinek enni kell adni, akkor én ma egész nap csak az ágyban feküdnék, lehúzott redőnnyel, a sötétben..." Nincs kedved még a TV-t bekapcsolni sem, vagy a telefonodon netezni... Ha valaki hív, csak nézed a telefonod kijelzőjét, látod, hogy hívnak - de nem veszed fel, hanem csak nézed, amíg a csörgés abbamarad. Elveszíted az időérzékedet is. Fekszel és egyszercsak rápillantasz az órára, észreveszed, hogy már délután 2 van és csodálkozol, hogy hogyan ment el ez a nap is, hogyan lehet már délután...? És ez nem csak 1 napig tart, hanem hetekig, hónapokig... Vannak jobb időszakok, egy hétvége, egy délelőtt, amikor van erőd felkelni és talán még csinálsz is valami értelmeset, de a napok nagy része az előzőekben felvázolt program szerint telik. Bénultság jellemzi az egészet és üresség. Csak mennek a percek, órák, napok a fejed fölött és ha vagy olyan szerencsés, hogy tudatában vagy annak, hogy mi történik veled, akkor próbálsz ellene tenni - erőt veszel magadon és mégis felkelsz, mégis megcsinálod a hétköznapi feladataidat... de csak mint egy robot. A kiutat akkor sem látod belőle. Reménytelenség jellemzi és csend, üresség. Én most ebben vagyok... és nem tudom, hogyan tovább.
Pont kíváncsi voltam egy ilyen videóra. Én jelenleg is depressziós vagyok borzasztó érzés. Nagyjából hangulatingadozásról szól: amikor vidám vagyok szinte világmegváltó gondolataim vannak úgy érzem hogy szárnyalok. Amikor szomorú akkor nagyon depresszív, úgy kelek fel hogy semminek semmi értelme lelkileg és fizikailag legyengültnek érzem magam, és arra gondolok jobb lenne meghalni. Borzasztó érzés ne tudjátok meg milyen.
Ja meg azt ki is felejtettem hogy állandó lelkiismeretfurdalásod van a legsemmibb dolgok miatt (akár egy rosszul megfogalmazott mondat, akár egy rossz mozdulat) is.
Ezek normalisak serdulo korba szoval nem vagy depresszios 14 eves fiu vagyok szoval tudom hogy megy ez nkm is ugyanezek a dolgok vannak amit leirtal csk nkm a ha ngulat ingadozasbol inkabb a szomorubol jut tobb de ennek igy kell mukodni
"A depresszió nem más, mint a saját maga valóságában látni a világot" Én voltam depressziós...2 évig, nagyon rossz volt, mindig szomorú és lehangolt voltam, a mellkasomban mindig volt egy nagyon erős fájdalom először aztán ezt felváltotta az üresség, az még rosszabb volt, minden este sírtam és meg akartam halni....aztán jött egy fiú az életembe és azóta sikerült leküzdenem😊🥰
Én voltam depressziós,nem vagdostam magam,nem próbáltam megölni magam.Egész nap rossz kedvem volt és nem beszéltem a családommal meg úgy igazából senkivel.Sírtam amikor senki sem látta mert nem akartam hogy lássák, nem akartam segítséget és nekem nem is volt rá szükségem.Ennek már két éve , ha depressziós vagy akkor próbálj meg új célokat ki tűzni magadnak és próbálj értelmet alkotni ebben az értelmetlen világba!!💙💜
Éveken át éreztem, hogy valami baj van velem, hogy nincs minden rendben. 12-13 éves korom körül kezdődtek az első öngyilkos gondolataim és azóta alig vannak olyan napok az életemben, hogy nem gondolok a halálomra. Reggel mindig, mikor gimibe mentem és az úttest mellett várakoztam. folyamatosan megjelent bennem a nagyon élénk kép arról, hogy kisétálok a forgalom elé. Könyörögtem a szüleimnek, hogy hadd mehessek el legalább az iskola pszichológushoz. Az iskola pszichológus pár találka után megállapította, hogy akkor, 14 évesen, nagyon erőteljes szorongással küzdök, ami igaz is volt, de a szüleim nem tettek semmit, hogy kezeljék, mert megilyedtek hogy az egyetlen gyermeküknek gyógyszereket, nyugtatókat kell szednie... Most 19 vagyok, a szüleim nagyon aggódnak értem, mert látják rajtam a depresszió tüneteit, de továbbra se hajlandóak teljes szívből támogatni, hogy végre professzionális segítséget kapjak. Ha meg megint szóba kerülnének a gyógyszerek, biztos megint viszakoznának. A szorongásom azóta se múlt el teljesen. Nem tudok normálisan ismerkedni emberekkel, mindig eltaszítom, vagy akaratlanul elriasztom őket. Párkapcsolatom még nem volt és nem is tudom elképzelni, hogy legyen. Eddig három srác próbált velem komolyan ismerkedni. Mindegyik kedves volt és érdeklődött irántam, de nem tudtam megnyílni, egy burokban éreztem magam. Ami a legjobban kiváltja belőlem a depresszió érzését, az a magány. A legjobban az fájt, amikor az egyik közeli hozzátartozóm azt vágta a fejemhez, hogy egyedül fogok meghalni. (Ez az egyik legrosszabb dolog szerintem, amit egy ember valaha mondhat másnak) Az önértékelésem a nullán van, elvesztettem a szenvedélyem az írás és rajzolás terén. Nem tudok rendesen aludni,, sokszor alig, vagy csak nagyon minimális adagokat eszem. Félek és bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben. Szeretnék segítséget kapni, de rosszul esik az, hogy a szeretteim, akiken kívül nincs másom a világon, sokszor csak rontanak a helyzeten. Amikor tinédzser voltam, az anyám megpróbálta normalizálni bennem az öngyilkossági gondolataimat, valamint ha beszélni akartam róluk, akkor jött a bűntudatkeltés (anyám elkezdett azzal fenyegetőzni, hogy akkor ő is megöli magát) apám pedig azt mondta, ha mégegyszer beszélni merek arról, hogy megölném mafam, pofon vág (azután meg nem érti, hogy miért nem tudok megnyílni előtte...) Egyetlen igazi támaszom talán a legjobb barátnőm, aki mindig meg tud hallgatni és támogat, hogy szakmai segítséget kapjak.
Depressziósként, teraphoz járván én azt állítom, ez mindenkinél egyedien csapódik le. Más és más a kiváltó ok, a magunkkal hozott sérelmek, mások a kezelési stratégiák. Ennek ellenére, hogy ahhoz is leleki erőt gyűjtök hogy felkeljek az ágyból és vegetáljak, van csoport facebookon, ahol admin és lelki segítő is vagyok. Többeknek sikerült már segítenem, bátorítani. Mert csak az tudja igazán milyen ez, aki benne van vagy volt. A folyamatok és egymás működésének a megértése kulcsfontosságú! Nekem van egy videóm a diagnózisommal kapcsolatban, a borderlineról a Pityu pszichológia csatornán. Ott is sok hasznos dologról beszélek. Bármikor kész vagyok erre mással is :)
Szia Eszti! Az nagyon jó csatorna én szeretem !!!! Mióta megnéztem a borderline-osokról szóló videódat (én is egy brutál nagy bordi vagyok) csak nem értem, honnan jött a "Pityu pszichológia" elnevezés.
Sajnos a gyerekkorom borzasztó volt, emiatt bipoláris lettem. Jelenleg 28 évesen immáron 15 éve. VISZONT az ilyen egykalapalámindent videók nem tesznek jót nekünk, betegeknek, mert itthon így is rém tabu a téma, sajnos.
Szia Attis! Nem szoktam kommentelni általában sehová, de ezt a témát is olyan jól feldolgoztad és ábrázoltad, hogy úgy éreztem, muszáj lesz. Nagyon szívesen megnéznék Tőled egy olyan videót is, ami az anorexia/étkezési zavarok témát vesézi ki jobban. Imádom a munkásságod, csak így tovább :)
Nekem tavaly januártól júliusig volt egy nagyon nehéz időszakom. (Azt, hogy mi okozta, azt nem szeretném részletezni) Szinte semmire nem emlékszem abból az időszakból, csak hogy elmondhatatlanul szomorú voltam. Már a tanárok is észrevették, de mivel a tanulmányi átlagom ugyanolyan volt, mint előtte, nem könyvelték el valami komoly dolognak. Kb márciusban viszont már szóltak anyámnak, aki annyit reagált, hogy biztos csak az edzéseken van valami, majd elmúlik. Hát júliusban, amikor ez a bizonyos kiváltó ok már véget ért (mert véget kellett érnie) egyre jobban lettem. Utána sokáig nem voltam a régi, de mostanra teljesen jól vagyok. Nem voltam vele orvosnál, nem tudom, hogy depressziós voltam e vagy sem, de örülök hogy vége! AZOK AKIK HASONLÓAN ÉREZNEK: VAN KIÚT! KÉRLEK NE TEGYÉL SEMMIT AMIVEL ÁRTHATSZ MAGADNAK! ÉRTÉKES VAGY, ÉS BÁRMI IS BÁNTSON, ELMÚLIK! Még annyi, hogy véleményem szerint nem éri meg egyből orvoshoz szaladni. Ha felírnak neked valami gyógyszert, attól nem lesz jobb.
Igen, a pszichiátert én sem gondolom a legjobbnak kezdetként, de az sokat segíthet, ha valaki ellátogat egy tanácsadó szakpszichológushoz, aki tapasztaltan tanácsokkal látja el. És ha tényleg van valami komolyabb baj, ő akár el is küldheti egy másféle szakemberhez, hogy több szempontból próbálják az illetőt megérteni és több módon tudjanak segíteni neki. Ezt ezért kell hangsúlyozni, mert ha valakinek nincs lehetősége megbeszélnie a környezetével a problémáit, még nem kell mindenféleképpen hallgatnia. A segítség több irányból is érkezhet hozzánk, és ne utasítsuk el! Ha valaki csak zavarosnak érzi az életét, de nincs senki, akivel beszélgethetne róla, akkor is felkereshetünk egy szakembert, még mielőtt a zavarból problémák alakulnak ki. Neked pedig minden jót kívánok és remélem, hogy teljesen megoldódott a helyzeted!!!
@@pusztai27 nagyon szépen köszönöm! Sajnos a legtöbb ilyen eset sosem oldódik meg, az ember egyszerűen csak "megtanul" együttélni a hiánnyal, fájdalommal. De teljesen igaz amit írtál, mindig jó, ha lehet valakivel beszélni, és esetleg tanácsokat meghallgatni.
11:40 Jól van! tökéletesen megterveztem a víz ivás műveletet! Először is egy lassabb de megfontolt mozdulattal fogom kezdeményezni az érintkezést, a flakonnal. Majd ezután jön a rizikós rész, amikor rá kell markolnom. Figyelnem kell rá hogy ne túl gyengéden különben a második fázisnál kicsúszhat a kezemből. Nos most jön a java a dolognak. Meg kell emelnem a vizet a flakonnal együtt! Miközben fogom már a flakont azt hiszem bedobok pár biztató gondolatot. Ez igen fontos nehogy túlgondoljam a dolgot és félre nyeljek a későbbiekben a 3. fázisnál. Ha tökéletes a tartása van a kezemnek, a másikkal most le kell csavarnom a kupakot. Ez még rizikósabb mert ezúttal 1 kézzel kell fognom a flakont illetve a másik kezemnek finommotoros mozgást kell végrehajtania. Ezután a kupakot a kijelölt platformra kell lehelyeznem. Ha valaha is idáig eljutok: végül stabilitást adva a második kezemmel innom kell a vízből. Szóval lassan megdöntöm a flakont hogy a gravitációs erő a számhoz húzza a vizet majd pontosan kimért 4 korty vizet kell az emésztőrendszerbe juttatnom. SPOILER: Megfulladtam
Én nem voltam és vagyok depressziós, pedig sokmindent átéltem már. Mindig törekedtem arra, hogy higyjek magamban, legyen hobbim, sok időt töltöttem kutyák és macskák társaságában, belemélyedtem videójátékokba és mindig sportoltam valamit. Szerintem nekem sikerült megelőznöm ezt a betegséget és így csak annyi volt, hogy sokszor voltam szomorú...
12:21 Attis, még a komoly témáknál is megvan a hülyeséged :D Depresszió örökké :D (Jegyezd meg míg a föld kerek, mindig lesznek rockerek De mivel a föld ovális, jó lesz nekünk a metál-is :P )
Én nem tudom eldönteni hogy depressziós vagyok e vagy sem. De amit most jelenleg eltudok mondani magamról hogy semmi nem tud igazán felvidítani és ezt tudom leplezni így nem tűnik fel senkinek hogy szarul érzem magam és nem tudom eldönteni hogy ez mit takar maga mögött. (15 éves vagyok) Nagyon nem kívánok semmit se enni és ha eszem is akkor sem hízok semmit szvl általában vagy fogyok vagy nagyon maximum hízok 1 kilót. Naponta minimum 10 szer eszembe jut az hogy mi lenne ha öngyilkos lennék és nagyon rosszul kezelem ezt. Mindig próbálom ezeket a gondolatokat elhesegetni és másra gondolni de sajnos ez legtöbbször nem jön össze. Mindenki mondja ha társaságba vagyok hogy mert vagyok ennyire csöndes, unott és flegma. Általában próbálom elterelni a figyelmet arról ha valamelyik barátom megkérdezi hogy van e valami baj, mert nem tudok mint mondani. Ürességet érzek, semmi nem tesz boldoggá és ez szörnyű érzés. Ha valaki tudja hogy ez depresszió vagy nem az akkor írja le mert én nem tudom ez mi. Szorongok rengetegszer még ha nem is olyan a helyzet csak egy szimpla kérdés vagy bármi amikor a "kozèppontba" helyeznek és mindenki rám figyel. A korona vírus ezen csak egyre jobban ront és nincs senki aki tényleg tudna segíteni. Én ez ellen tényleg próbálok küzdeni . Az elmúlt pár évben rengeteg sok rossz dolog történt és évvel is nagyon durván romlott az életkedvem. A kutyám is majdnem 4 éve hogy meghalt és ez nagyon rosszul érintett mert vele nőttem fel és ez szörnyű volt. Rengeteget hallgatok zene, nézek sorozatot/filmet és nem igazán megyek el itthonról mert nincs kedvem semmihez.
Hm, én nem akartam rákattintani a videora pont a sok tini p*csa(ezt jelenleg fiúkra egyaránt értem) miatt akiknek vannak kilátásaik, vannak lehetőségeik de a trandek, a divat és a puszta figyelemhiány miatt annyira mélyre ássák magukat, a direkt érzelemhajhász videókkal, zenékkel, filmekkel hogy mutatkozik rajtuk a depresszió tünetei. Hogy fogalmazzak? A legtöbb ember hajlamos a depresszióra, és van aki belekergeti magát, aztán pedig sír, és szarrá spameli az insta sztoryt idézetekkel. Végülis azért vagyok itt hogy ezt leírjam, és azért hogy informálódjak.
4 роки тому+1
Igazad van, de az ilyen emberek miatt nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat, akiknek valós problémájuk van. A figyelemhajhászást így sajnos nehéz a helyén kezelni, hiszen, ha személyesen nem ismered az illetőt, akkor nem tudhatod, hogy mi a helyzet valójában. :/
3:18 stimel, stim. stim. stim. stim........ 2 évet jártam szakemberhez NEM MENTÜNK SEMMIRE.. 21 éves vagyok és minden eltelt nappal közelebb érzem magam ahhoz hogy végre elég erőm lesz véget vetni az életemnek.
Én a régi osztálytársimtól lettem depis, mert folyton bántottak, nem játszottak velem, de már jól vagyok és másik osztályba mentem
4 роки тому+1
Sajnálom, hogy ilyesmit kellett átélned, de annak örülök, hogy át tudtál menni egy másik osztályba. Sajnos sokan átélik ezt és kiábrándító, hogy az iskolák és a tanárok nem tesznek ellene. Sokan a szüleikre sem számíthatnak. Minden jót Neked és kívánom, hogy a továbbiakban ne kelljen ilyet átélned! Illetve, amint tudsz, segíts te is azoknak, akik hasonló cipőben járnak!
Szerintem a világ legkisebb gondja ha épp nem nézel ki jól. Erre pont akad megoldás. Javaslom a fejpántot vagy a sapkát, kalapot. Zselével akár tök menő frizura is lehet. Ki lehet bírni így amíg visszanő. Elvégre 4 hónap alatt csodahosszúságot növekszik a haj, az ember pedig jobb esetbe 9 évtizedet él. Dúrva hogy ezidő alatt még hányszor lehetsz szép különféle módon.
Én most vagyok 11 éves és...én nem könyvelem el magam depressziósnak (pedig sokat gondolkozom rajta) és a jellemzőkből pár igaz volt rám...a szüleim elváltak mikor még kicsi voltam és Apukámat jobban szeretem mint Anyát de csak 2 hetente megyek hozzá...és ez engem nagyon bánt...és most 5 éve hogy Anyával és a nevelőapámmal élek es 2 testvéremmel...(bátyám, hugom) a nevelőapámat Ki Nem Állhatom és én 2-3 éve úgy érzem hogy csak egy jelentéktelen porszem vagyok...és vágdosom magam..mindenki az gondolja hogy milyen boldog és jó életem van..csak a Mamám meg Apa ért meg..senki másnak nem beszélek az érzéseimről és nem is veszik észre hogy szomorú vagyok...az iskolában a barátaim előtt boldognak látszok..ott is 1 osztálytársammal értettük meg egymás és folyton ilyenekről beszéltünk..de most ő sincs itt nekem mert 2 hete eltört a lába..az én tüneteim: fogyás( ezt én nem vettem észre de mindig amikor találkozok a Mamámmal ő mondja hogy: megint vékonabbnak tűnsz) , éhtelenség, fejfájás,random elkezdek sírni, öngyilkossági gondolatok, álmatlanság, alvás zavar és még sorolhatnám...
Az útóbbi időben én is nagyon magamba fordultam. Voltak olyan hajlamaim amik nagyon rosszak legszívesebben csak sírnék ez az egész kis életemben jelen van úgy érzem ,hogy semmi nem vagyok. Az alvásról nem is bészélve....
Én XXXTENTACION fan vagyok és csinált X szomorú/depis zenét és én azt szeretem hallgatni és ezért azt mondják rám hogy depressziós vagyok de igazából nem vagyok
Szia sajnos én magam is depressziós vagyok. És első sorban a negatív lány ügyeim vezettek ide mert voltak ilyen töréseim. Sokszor csaptak már be engem vagy sokan csak a rossz embereket szereték mármint lányok. És engem életem során az összes lány csak elküldött. És senki se fogalkozott azzal, hogy én hogyan érzem magam. 17 éves korom óta érzem hogy baj van és egy idő után már öngyilkos gondolataim is voltak sajnos. És mára 22 éves vagyok még mindig nem vagyok boldog és jelelnleg se iskolám se munkahelyem sincs a rendszergazda bizonyítványt is csak másodjára sikerült letennem. És ilyen álapotba kb semmihez nincs kedvem nem érdekel semmi rossznak látom a világot reménytelennek az életemet. És már azóta több piát is iszok sajnos. És más embereket nem érdekli az hogy mi van velem helyette csak tiltogatnak facebookról meg mindenhonnan. És valójában ez is elárulja azt hogy milyenek manapság az emberek. És jelenleg is depressziós vagyok csak az az igazság valahol én már feladtam ezt.
Na várj! Ott volt hogy fake depresszió és voltak ott képek az egyiken Xxxtentacion volt... Ha nem tudnád ő bipoláris zavarban szenvedett 6 éves korától! Lehet hogy én értettem félre de nekem ez így jött le hogy X kamu depis volt mint a mai fiatalok
Én 13 évesen lettem mondhatni először depresziós. Tulajdonképpen az ilyen családi gondok miatt, a ts-em miatt és az embertől való undorom miatt. Ez az időszak volt életem legsötétebb időszaka. úgy elzárkósztam a világtól mint a KDK ( értsd:Koreai Demokratikus Köztársaság). Sokszor voltak öngyilkos hajlamaim és azokban a pillanatokban a saját céljaim/álmaim se érdekeltek, csak EGY, a családom. Megfordult a fejemben milyen fájdalmat adok nekik azzal ha végett vetek az életemnek. Így sokszor halogattam a dolgot. A suliban valló bántalmazások, megalázások (a lányos pofám és az egyedi stílusom miatt) és rasszizmus is rá tett még egy lapáttal. Vágni egyáltalán nem vágtam magamat mivel nem tudtam, hogy lehet ilyet. Nem ittam mivel nem volt annyi vér a pucámban. Ami boldogított egy picit az a rajzolás volt ami szinte saját világomba való menekülést jelentette. Meg még néha magam elé fektettem egy föci könyvet és elkezdtem tanulgatni a világ országait. Anyukám Késsőb észre is vette a változásokatt, mivel előtte egy életvidám gyerek voltam. Mondta, hogy elvissz pszihiátriára, de tagattam hogy depresziós lennék ezért nem is engedtem. Ekkorra már nagyon ellenséges lettem a családommal is. Késsőbb már belefáradtam leültem anyukámmal és nagynehezen megnyíltam. Rá egy évvel diabegyes lettem ami ennek következménye is lehetett mivel senki nem volt a családunkban cukorbeteg, és így az orvos is a depressziómra tudta fogni. Mostanra 17 vagyok, drogom a rajzolás az alkohol pedig a makettozás. Tanácsnak meg azt tudnám adni az én szemszögemből véve hogy próbáld megbeszélni a gondjaidat! Ne tartsd magadban mert azzal csak még rosszabb lesz a hejzet! Ne akarj meghalni mert lehet szép is az élet ha hagyod azt beengedni vagy azzá tenni. (hosszú lett és lehet kicsit részletes is vagy néhol hülyeség. Ha tényleg ezért bocsi.)
Nem tudom , hogy miért írom le. De mindenek elött hozzá tenném nem sajnáltatni akarom magam . valószínűleg senki nem olvassa el , de hátha valakit megsegítek hogy ha szarul érzed magad , járj utána mit tudsz tenni sürgősen . Mert pl engem már ez se nagyon motivál . A 10en akárhány éves korom óta van egy pszichológusom aki "kísérget" ő állapította meg hogy tartós , mély depresszióban vagyok ajánlotta is a pszichiátriát illetve az elvonót (mert már ez is közre játszik...) . 27 éves vagyok és egy jó ideje tart , magam sem tudom mióta . A videóban az összes tünettel rendelkezem az öngyilkosságot leszámítva ! És még tudnék hozzá tenni pár száz dolgot . Olyannyira régóta tart hogy rá ment a kapcsolataimra , annyira hogy majdnem az összes ismerőssömmel megszakadt a kapcsolatom , egyáltalán nem tudok új és tartós vagy komoly kapcsolatot kialakítani . Aki belép az életemben az kb megy is ! Saját magamt sem tudom hova tenni. Annyira nem vagyok kapcsolatban magammal , hogy sokszor nem értem mi miért történik , az egészségemre is ráment , és nem tudok egyszerűen lemondani az önrombolásról , a motiváció kitartás célok ésatöbbi majdnem , hogy egyáltalán nem érzem magamon . Szinte ezt az egészet már teljesen természetesnek érzem...
Már legalább 10 hónapja depresszióm van. 14 éves vagyok, 2019 szeptemberében kezdődött, senki nem tud róla, még a szüleim sem, akiknek eddig sok mindent elmondtam. Elkezdtem eltávolodni a barátimtól, a "legjobb barátnőm" teljesen elhagyott. Az iskola iránti érdeklődésemet teljesen elveszítettem, csak a szüleim miatt ültem le néha tanulni. Mindent elveszítettem, ami boldoggá tett. Már azt sem tudom, mi tehetne engem boldoggá. És már annyira nem bírom ezt. Fel akarom adni, mert nekem ez már egyáltalán nem megy. Amiben most, még mindig benne vagyok, olyan, mint egy tornádó. Néha kicsit lelassul a szél körülöttem, ilyenkor látom a kiutat, de mégsem tudok átlépni a tornádón. Egyszerűen megijedek az emberektől. Félek tőlük és a legtöbbüket annyira nem szeretem. Soha nem értenek meg, mindig megbántanak és olyan különcnek és elveszettnek érzem magam, ha velük vagyok. Most megyek kilencedikbe, ezért új osztályt is kapok. Tudom, hogy lesz lehetőségem ismerkedni, de mégis annyira félek. Folyamatosan előjön szociális fóbiám és a szorongásom, ha emberekkel kell lennem. Sosem tudok lazán és stresszmentesen ellenni velük. Aggódom, hogy semmi nem fog változni kilencedik osztályban, mégis reménykedem. De félek, hogy nem is kéne reménykednem, mert úgy csalódás ér majd. A legjobb barátom lett a magány. Rajta kívül sokszor úgy érzem, hogy senki nem szeret. Fogalmam sincs, mit kéne tennem. De tényleg. Annyira nem mertem ezt az egészet ide leírni, mivel senkivel nem közöltem még ezt, de olyan jól esett leírni, amit legbelül érzek, még ha az érzelmeim nagy része üresség is.
Pont most tört rám a depresszióm és most nyomtam volna be az egyik depis zenémet, de előtte fel akartam nézni youtubera és egyből megakadt a szemem ezen a videón... Hát így legyen ötösöm a lottón. De komolyra fordítva. A depresszió borzalmas egy érzés, amiből úgy érzed nincs kiút, mert folyton az a mardosó érzés fogad hogy úgyis minden szar lesz és ez csak egy újabb kudarc lesz amitől még lejjebb süllyedsz abba a bizonyos gödörbe egészen addig, amíg már a fényt se látod a tetején
Atya ég, tényleg mi vagyunk a legdepressziósabb az egész EU-ban?? Ezt látni is elég lehangoló és depresszív. Tudtam, hogy itt baj van az emberek mentális egészségével, de ennyire?
4 роки тому+3
Átküldtem valakinek a videót, de azt mondta olyan depi, nincs kedve végignézni egy 15 perces depivideót... :)
Bizonyos téren igazad van de Radics Peti hardcore facebook idioták vidijében egy nő ott kért segitséget ugyanis ugy látta a világot hogy nincs miért élni és szörnyű az élete ezért kért segitséget de sajnos pont ele kezoje lett és csak a halálba kergették
De! Nagyon sok leendő öngyilkos beszél róla és célozgat rá, ilyenkor szokták elbagatelizálni, hogy csak sajnáltatja magát... Részben benne van ez is, de sokszor csak felméri mi lesz a halála után, az ember természete kíváncsi mindenre. Sajnos ismertem olyat is aki ebben a "sajnáltatós fázisban" csak negatív megerősítéseket tapasztalt meg és befejezte amire készült. :/
Nem feltétlenül értek egyet szavaiddal. Az éremnek mindig 2 oldala van. Van, aki segítséget fog kérni, van aki nem fog, mert nem akar, vagy azt várja h segítsenek rajta. Embertől és állapot súlyosságától függ. Aki végleg feladta, az segítséget nem h kérni nem fog, de igyekszik nem is beszélni arról, h megakar halni. Nézzük csak a tényeket: A depressziós és/vagy mentális sérült, pszichés zavaros emberek javarésze úgy vet véget önkezűleg az életének h még csak nem is beszél róla...Ez azért ijesztő és elgondolkodtató már önmagában is.
Én nem tudom nálam mi lett, de nagyon hosszú lenne leírni mik voltak mik értek most ott tartok hogy 3-4 napja nem birok enni nyelni sose volt ilyen gondom :(
Szorongás, depresszió... vagy csak simán fos az életed és valójában semmi bajod, mert teljesen racionálisak az érzéseid... Ezt a verziót valahogy a pszichológusok rendre el szokták felejteni...
-Doktor Úr! Én depressziós vagyok. -Na és, én meg Tankcsapdás. Miért keresett fel? Viccet félretéve, a Depresszió zenekart nagyon tudom ajánlani. Rengeteg mély mondanivalóval, gyönyörű szövegekkel és olyan zenei aláfestéssel rendelkeznek, hogy minden percét élvezet hallgatni. 🖤🤘
Yey, már nagyon régen vártam erre a videóra. Egyszer amikor kérdezted, hogy milyen videó legyen, akkor javasoltam ezt a témát, de amúgy az miattam volt? Jó gondolom nem, de attól még örülök ennek a videónak :DDD
18 éves vagyok és valamiféle hullámzó effektus ejtett csapdájába. Régen 4 éve egy folyamatos több irányú nagy hatású mérgezésnek hála, a mai napig hullámzik a két állapot. Pontos ciklikája nincs de pontosan cserélődik a két állapot.
Én 11 éves vagyok és 8 éves korom óta depressziós vagyokcsodás családom van de rettentő rossz környezetem volt régóta az iskolában mert az osztályom mindig megalázott, kicsúfolt, 1 lány miatt nem voltak barátaim. 3 éve a papagájom elrepült a szemem láttára és napokig kerestem mindenhol de nem találtuk meg, hetekkel később az egyetlen barátnőm kiköltözött német országba. Régóta röplabdázom és imádom de a csapatom szinte az osztályomból áll . Tegnapelőtt volt egy edzés mert meg lett engedve a polgár mester által, mikor oda értem kedvesen köszöntem és csak az "ohh ne" választ kaptam röktön gyomorgörcsöm lett Ennyi. Köszönöm ha eddig elolvastad.
Sajnos én is depressziós vagyok, több mint 10 éve vagyok az és már hozzá szoktam a betegséghez. Régen még tudtam milyen boldognak lenni, ne is akarjon senki se ebbe a cipőbe járni. 8-10 éve mikor szedtem antidepresszáns (Prozac) Mikor elkezdett hatni, annyira megilyedtem hogy abba hagytam. Mert teljesen furcsa volt újra "normálisnak lenni" Úgy döntöttem felveszem a harcot, holnap megyek orvoshoz. Reméljük meggyógyulok, eleget éltem ezzel a problémával együtt. Fiatalabb Társaimnak irom, gyerekként még nehéz önmagát diagnosztizálnia az embernek. Igazán sajnálom hogy rengeteg fiatal hasonló gondokkal rendelkezik már 15 évesen.
Well, soha nem tudtam hogy depressziós vagyok e, vagy nem, de voltak olyan gondolataim hogy megölöm magam, de ezt inkább úgy kell elképzelni hogy nem akarok létezni, de meghalni sem, és sajnos vagy nem sajnos mai napig így érzek. Úgy éreztem mintha bele lennék ragadva az életembe, és csak a monton életemet fogom élni amíg meg nem halok. Nem tetszik a világ amiben élek/élünk, nem szeretnék ez a rendszer tagja lenni.
OLVASSÁTOK EL alább KÉRLEK az irományomat, és döbbenjetek rá mennyire rossz (súlyos) állapotban vagyok! (Úgy látom senki nem lájkolta, vagy írt kommentet) Lehet, h hosszúra sikerült, de bocsánat, nem tudtam rövidebb monológot magamról fogalmazni !!! Most papírokkal bizonyítsam? Vagy mivel? Már olyan szinten vagyok ROSSZUL (ezt csak azért mondom, mert most érkeztem meg abba a fázisba) h képtelen vagyok már kibírni rosszullét nélkül egy hosszabb autóutat, ami HIHETETLEN, mert soha nem volt még velem ilyen, h FIZIKAILAG érezzem magam rosszul ha hosszabb kocsikázásra kerül sor. Anyámhoz mentünk le utoljára, 1 óra út kocsival, de nekem a végtelenség volt, megállás nélkül utaztunk, azt hittem sosem érünk oda!!!!!!!! És ezek a pánikszerű tünetek, szorongás, félelem a haláltól, szívdobogásérzés, néha még itthon is előjön. A biztonsági övtől a szó szoros értelmében úgy éreztem magam h menten megfulladok. 😭😰😰😰😰 Jó lenne ha legalább itt lenne velem minden éjszaka valaki, h felügyeljen engem ha rosszul vagyok... (EGYEDÜL ÉLEK!)
Tudom hogy mit érzel. Pànikbetegségnek hivjàk. én 46 éves vagyok egyedul élek (van 3 macskàm) Fiatal koromban kiprobàltam kulonbozo drogokat amiket egyfajta antidepresszànsként hasznàltam. Màr 4 éve nam hasznàlok semmijen drogot és most az alkohollal is probàlok leàllni. Még 5 éves voltam, amikor az ovodàbol , kuldtek pszihologushoz, mert mindig egyedul voltam és nem érdekeltek a tobbiek. Szoval pànikrohamaim vannak depresszioval. Kiprobàltam mindent, sport, meditàcio...stb. Nem hasznàl SEMMI!
Voltam/ voltunk depressziós 6 hónapos terhesen a férjem balesetett szenvedett ahol lebénult deréktól lefelé. Pokolian nehéz volt.Mivel terhes voltam nem kaphattam gyógyszert. Terápiára kellett járni 3 hónapig. Amikor már képes voltam gondolkodni egy elbeszélgetésnél megkérdezték mi lesz a babával és a férjemmel ha feladom? Hagyom szét hullani a családot? Itt kezdtem felállni...Ma van egy 6 éves csoda kedves lányom. Ígyekszem férjemnek mindenben segíteni mindig mellette lenni. És imátkozni hogy isten adjon erőt a mindennapokhoz. Viszont hálás vagyok a sorsnak a lányomért és azért hogy a férjem túl élt egy balesetet ahol 2 meghaltak.Ma ápolásidíjon vagyok a férjemmel és ez mellett heti 2 szer motivációs tréninget tartok a kórházban ahol kezeltek. Isten segített.Ki lehet mászni a leggmélyebb gödörből is csak akarni kell!
Sziasztok! Én azt hiszem depressziós vagyok, nagyon-nagyon gyakran vagyok lehangolt, úgy érzem az életem értelmetlen és, hogy mindenki utál, valamint mindenről én tehetek, az a baj, hogy ezt egy embernek köszönhetem és tudom magamról, hogy én lelki sérült is vagyok, kedvenc szokásom például, hogy vagdosom magam, ha látnátok, hogy néz ki a bokám akkor kicsit elrettennétek...utálom amúgy, hogy ilyen vagyok, hogy mindig el vagyok kenődve, hogy mindig sírhatnékom van és, hogy vagdosom magam, nem látok magamnak jövőt...hát igen....tényleg az a legviccesebb, hogy egyetlen embernek köszönhetem...és igazság szerint a halálát kívánom... Aki el olvassa a kommentet annak azt üzenném, hogy ha akárki, de tényleg AKÁRKI akár titeket bántalmazni (szexuálisan, fizikailag vagy akár szavakkal) NE hagyjátok, komolyan....kérjetek segítséget, én például át éltem milyen is az mikor a saját nevelő apád szexuálisan bántalmaz és ezt senki nem hiszi el, mondván, hogy: - Jaj, ez mindenkivel megtörténhet csak velünk nem. Ne habozzatok, kérjetek segítséget Segélyhívó szám (éjjel - nappal hívható) :116-123 E-mail cím: sos116123@gmail.com
Depressziósan nem érzel semmit se örömöt se szomorúságot. Mintha kiégtél volna és teljesen üresnek érzed magad. Persze szomorú vagy végig boldogtalan így kívülről vizsgálva, de amikor benne vagy a depresszióban akkor olyan tud lenni mint egy ember lélek nélkül.
Én egy exemet mentettem ki a depresszióból ... igazából nem tudom, hogy hogy sikerült. .. De azt tudom, hogy még a mai napig szeretem ( 13 éves én meg 12 ) ... Aztán nemtudom mi okból, elkezdte vágdosni magát....Arról már nem tudtam leállítani....És ez által, elkezdtem sírni kb fel óráig...Utána random elállt a sírás, szomorúság illetve minden érzelmem elszállt ... azóta vágdosom magam ... De már nem annyira gyakran , hála Borsinak ( legjobb barátnőm )
Ne vagdosd magad... Hidd el, nem éri meg az a fájdalom. Utána csak szenvedsz a sérüleseidtől. De örülöl neki h te már ismered 12 évesen azt a fogalmat h "ex" mert én még 12 éves takony létemre azt sem tudtam milyen érzés az, h beleszeretni valakibe aki viszonozza is. Én ilyen korban csak plátóilag szerettem mindenkit, de vicces, amikor egy 12-13 éves gyerek használja azt a szót h "exem" 😅 Ebben a korban még nem beszélhetünk kapcsolatokról. Legfeljebb egy két eltévedt pusziról, v kézenfogásról 😊
Én, mikor depressziós voltam, akkor nem feltétlen szomorúságot éreztem. Éppenséggel semmihez nem volt kedvem, és semmi sem foglalkoztatott, vagy hozott örömöt.
mániás depresszióm van 2 éve lassan.. megtanultam vele élni :) de igy vagyok teljes .. Nekem nem kell orvos se antidepi kockacukor. Mert azt érzem szükségtelen, nekem elég ilyen depi hullámkor... csupán 5 perc 1 cigi és egy kávé amibe össze szedem magam :)
Sokat küzdöttem ezzel az undorító hajlammal, és engem szintén semmibe néztek, ezért mikor annyira mindennek a végén jártam már hogy csak valahogy ki akartam adni magamból amit gondolok, fogtam magam és leírtam a "naplómba", és nemrég visszakerestem benne az ottani irományokat (egyébként, ha úgyérzed hogy nem bírod, fordulj orvoshoz, mert rá kell jönni hogy ez nem játék, kerülhet az életedbe is!) Itt van egy gondolat az egyik oldalról: " Milyen érzés a depresszió? Az érzést ahhoz tudnám hasonlítani mikor a szorongásod túlfajzik, mikor a tested összes porcikája azon próbál tartani hogy minden ami a környezetedben van, és rossz az a te hibád. Elvesz minden szép dolgot, amit értékelni tudsz. Összetörsz. Kényszerít hogy fájdalmat okozz magadnak bármilyen módon. Vágysz a szeretetre, de aki ezt megtudná adni azt ellököd magadtól, mivel úgy érzed megbántanád, vagy nem tartod elég jónak magad ennek a fordítottjához. Csak szenvedsz, de nem veszik észre, mintha nem is léteznél. Hiába létezel, nincs értelme hiszen azt érzed hogy úgyse vagy elég, bármit is teszel hiszen egy senki vagy, ezért te is utálod magad és csak abba akarsz hagyni mindent."
Én voltam és kicsit még lehet most is nagyon rossz volt én vágdostam magam meg hasonlók nem voltam sok emberrel és ja aztán a tanárom meg tudta és szólt a védőnőnek a suliban és beszélgettünk aztán jah több hónapig volt sokat sírtam és kb ennyi
Rossz családi környezet váltotta ki nálam(10-16 éves koromig kb). Nem volt étvágyam, ki sem mozdultam a sötét szobából, folyton aludtam. Eljutottam arra a pontra is már, hogy nem voltam képes sírni semmin. Leginkább ürességet éreztem, nem vágytam semmire és minden este úgy feküdtem le aludni, hogy bár ne kelnék fel másnap. Vagdostam is magam(erre egyáltalán nem vagyok büszke). Egy ponton rávettem magam, hogy elmenjek iskola pszichológushoz, aki elküldött pszichiáterhez ott egy teszt alapján megmondták hogy mély depresszióm van, gyógyszerekkel akartak kezelni de szerencsére édesapám ezt nem hagyta. Lassan 23 éves vagyok de elmondhatom magamról, hogy önerőből sikerült kijönnöm ebből. Elkezdtem barátokat gyűjteni, kijárogattam, az otthoni probléma is megszűnt, elkezdtem foglalkozni is magammal, a külsőmmel hogy tetszek MAGAMNAK. Nehéz az út ami kivezet ebből a betegségből, de nem lehetetlen.
Köszönöm Attis! Most megerősítést nyert az, amit hosszú hónapok óta sejtek, csak nem igazán akartam megnevezni. Nekem ezek a hosszú hónapok több részre tagozódnak, attól függően, hogy hol laktam éppen. Kollégista voltam, hazajártam. Hogy milyen érzés a depresszió? Mintha egy hatalmas lyuk lennék. Mintha a lelkem és az elmém üresen kongó, végtelen fekete lyuk lenne. Minden egyes tettem során rám üvölt valami, hogy Ne! Nem csinálhatod! Az életemre is kihatással van. Végzős egyetemista vagyok, diploma előtt. Nem tudtam megírni a diplomámat. Egyszerűen csak üvölt bennem egy hang. Üvölt és sosem hallgat el. Néha távolodik, néha pedig szinte a fülembe ordít. Az elején csak levert voltam. "Biztos őszi fáradtság." Aztán pedig jöttek az impulzív személyiségemhez egyáltalán nem passzoló reakciók: semmi nem hergelt fel, nem vitáztam, nem védtem foggal-körömmel az igazamat. Majd jöttek azok az éjszakák, amikor már nem tudtam aludni. Nem éreztem magamat sem fáradtnak, sem ébernek. Nem voltam képes elaludni. Hosszú órákon át csak a plafont bámultam, a fülembe metal, rock üvöltött, és csak a plafont bámultam gondolatok nélkül. Egy örökké agyaló ember vagyok, mindig van egy félkész fikció a fejemben. De mostanában nincs. Csak a bántóan fehér üresség, és az üvöltő hang. A zene elnyomta a hangot. Egy ideig. Megváltozott a környezetemhez való hozzáállásom. Mindig is rendetlen voltam, sajátos rendszertelenséggel. De most? Mindent katonás rendbe tettem, mindent átsikáltam hetente többször és kényesen ügyeltem arra, hogy senki még csak meg se említsen semmi kritizálhatót velem vagy az élet teremmel kapcsolatban. Az evés annyiban változott, hogy állandó hányingerrel küzdöttem, nemegyszer nemcsak ingerrel. Bűntudatom van, ha eszek. Értéktelennek érzem magam és azt, amit csinálok. Egész nap csak a csukott ajtó mögött feküdnék, nem csinálva semmit és jó napnak érezném. Olyan, mintha egyszerre lennék rákos, vesztettem volna el valakit és lőttem volna le egy ártatlan gyereket. Fájdalom, gyengeség, reménytelenség, magány, félelem, bizonytalanság, bűntudat. Ezek húznak köréd egy üvegfalat, amin keresztül látsz, hallasz, de nem érzékelsz környező tényezőket. Én kiírom magamból. De leginkább csak agonizálok, levegőt veszek, és eszek, mert elém rakják. Bár elfelejtenének engem! Nem kell rám gondolatot pazarolni.... De bennem a halálvágy öncsonkításban ,,kimerül".
hasznos videó csak az a baj hogy ezt így könnyű elmondani de aki tényleg depressziós annak ez nem megy ilyen könnyen (pl emberek közé menni vagy sportolni )
Hála az égnek, hogy soha nem tapasztalhattam meg, milyen a depresszió. Rám talán csak az önértékelési problémák igazak kis részben, de 14 évesen ez teljesen normális lehet. Olykor olyan, mintha két egymást nem túlzottan kedvelő embert zártak volna össze bennem. A kölső énem bírálja a belsőt, az pedig a külsőt. Máskor meg teljesen más vagyok, mint általában. Viszont, mikor ezeket a videókat nézem, és a kommenteket olvasom, mindig megnyugszok. Rájövök, hogy tényleg van mit fejlesztenem magamon, de másoknak nagyobb szüksége van most törődésre, hisz nekik komolyabb problémáik vannak. Köszi Attis, rengeteget tanultam a videóidból!
Szia Attis. Nagyon tetszett ez a videó is. Azt szeretném kérdezni hogy láthatnánk-e videót a sztoicizmusrol (angolul: stoicism). A napokban fedeztem fel ezt az élet stílust és szerintem egy nagyon érdekes témáról van szó. További szép estét/napot 🙂
hmm szerintem egy másik depressziós videód alatt kommenteltem, és már nem emlékszem pontosan, mit, de tuti megnéztem tőled a témában videót, arra emlékszem... 7 "tanult" orvossal (6 pszichológus+1 pszichiáter) a hátam mögött, ezek közül nem egy fizetős volt (tehát nem az állami "minőség") vagyok még mindig, lassan 8 éve depressziós. őszintén, csodálom, hogy még nem vetettem véget az egész dolognak, ezt a hosszan tartó szenvedést :D az egyik pszicho szerint végső stádiumban, és én is tudom magamról, hogy saját erőből nem fogok kijönni belőle, hiszen eddig sem jöttem. volt orvos, amelyik kerek perec kimondta, hogy nem tud velem mit csinálni, pedig benne volt a praxisában, hogy depressziót is kezel. volt olyan, amelyik "hülyébb" volt nálam, illetve úgy akart kezelni, mint egy értelmi fogyatékost, pedig akkor még csak mezei depresszióban szenvedtem, nem szuicidívban, mint most. családom anno kimondta, hogy nem tud, és nem is akar időt fordítani arra, hogy "ápolgasson" van nekik eleve elég gondjuk(tényleg van, de így ezzel én plusz egy probléma vagyok, ugyanis "jaj ez a lusta lány még ennyit se tud megtenni, egész nap csak fekszik"). baráti köröm valami hasonló, legtöbben egyszerűen csak ignoráltak, mikor a téma feljött. most ezek után, hogy bízzak bárkiben lol??? ez az ország híresen rossz az orvosairól, egy olyan embert nem ajánlottak még nekem, akiben tényleg lett volna bizalmam. lehet, hogy ilyen téren a gyerekpszichológus sokkal jobb, ugyanis ők teljesen máshogy állnak a pácienshez, nem úgy, mint valami OPNI-ból szökött hülyéhez. meg kéne tudni különböztetni az orvosoknak a "gyogyót"(idézvén valami phd-s embert, akivel sajnos találkoztam egyszer), és az egyéb betegségeket, és akkor talán kevesebb KEZELETLEN depressziós lenne az országban.
Amikor édesapám meghalt, nem tudtam feldolgozni a halálát, ezért önbántalmazáshoz nyúltam, vágdostam magam, később ez öngyilkossági kísérletekbe fulladt, és sokszor begyógyszereztem magam ami miatt elvesztettem az eszméletem. 6 éve annak már hogy apukám meghalt és 2019 novemberében derült ki hogy depresszióm van. Később egy héttel azután hogy kiderült hogy ebben a mentális betegségben szenvedek, korházba fektettek mivel olyan súlyos volt az állapotom. 1 hétig korházban feküdtem. Én mindig úgy érzem nincs értelme léteznem, nincs értelme felkelni az ágyból. Nincs értelme az égvilágon semminek. Folyamatos szorongások és pánikolások gyötörnek. Nincs kedvem semmihez. Minden nap jó kedvet színlelek. Mindig harcban vagyok önmagammal. A kilátástalanság érzet, hogy semmi nem lehet jó többé, soha nem lehetek boldog és ez még csak betegebbé tesz.A folyamatos önutálat és bűntudat mindenért. Fizikai tünetei is vannak a depressziónak, mindennap nehézlégzésem van és szorít a mellkasom, olykor szédülök is. Sőt, sajnos nagyon érzékeny vagyok a világra, emocionális zavarral is rendelkezem ami annyit tesz hogy jobban átélem az érzelmeket.Minden nap antidepresszánst és szorongásoldót szedek, de sokszor érzem úgy hogy semmi haszna nincs a szedésének. Remélem tudtam segíteni és ha úgy érzed hogy baj van, ne félj segítséget kérni. Ez nem játék, nem csak a te életedbe kerülhet, hanem a szeretteid életébe is. Tudom milyen nehéz, amikor nem értenek meg téged. Fordulj pszichológushoz, más szakemberhez aki segítséget tud nyújtani.
Ebből kapásból kitudnék emelni mondatokat amik rám is igazak :( Pl h nincs értelme semminek. Nincs kedvem semmihez. Nem látok kiutat semmiből. Nem tudok pozitív érzéseket megélni. Képtelen vagyok hálás lenni. Begyógyszereztem magam. De eszméletet nem vesztettem. Másképp, más módon nem bírok magamnak fizikai fájdalmat okozni. Marcangolom magam, de az evés a drogom, a függőségem. Pusztítom önmagamat belülről és kívülről is. Nem akarok jól kinézni, az sem érdekel ha 3 hónapig nem éri víz a hajamat...Inkább elviselem a saját igénytelenségemet, higiéniátlanságomat, mert rossz érzéssel tölt el az is, "kényszernek" érzem azt is ha megfürdöm nagy nehezen :( Tudom, ez gáz, de sajnos így van. Itthon nem látja senki, nekem meg jó így. Egyszerűen nincs kedvem szépnek, tisztának lenni, már nem lakkozom a körmömet és nem igényem tiszta ruhában járni, illatosnak lenni.
@@EmesePapp4858932679432 Annyira sajnálom, sajnos én is így vagyok. Tudom hogy nehéz, viszont próbálj meg segítséget kérni. Én sem akartam sokszor segítséget kérni, mert úgy voltam vele hogy minek? Miért, ha úgysem lehetek többé boldog? Viszont másképp segítség nélkül nagyon nehéz kijutni a depresszióból. Remélem mihamarabb fogsz tudni kérni segítséget és meggyógyulsz! ❤️
Hát apum elvesztése nyilván valóan elég rossz volt és igazából mikkor élt akkor se volt jób a helyzet most vagyok 14 éves és kb 4-5 éve vesztetem el. De ennek elenére nem éreztem depresziósnak de a fel sorolt okok közül hat biztos igaz rám szóval lehet az vagyok. (Bocsi a helyes irásért)
Van egy számomra nagyon kedves fiú ismerősöm (akihez egyébként romantikus szálak is fűztek 3 és fél hónapig, szóval exek vagyunk), aki az elmúlt egy hétben már másodszorra kísérelt meg öngyilkosságot (sikertelenül), és eléggé depresszióra hajazóan viselkedik _(és itt megjegyezném, hogy a családja nem kicsit darabokra hullott, 8 évesen elhagyta a biológiai apja, néhány hónapja pedig elszakították az amúgy is gondatlan szüleitől, jelenleg pedig a testvéreivel él, akik nem foglalkoznak vele különösképpen),_ én pedig attól tartok, hogy miközben próbálok neki segíteni olyan szinten, hogy naponta beszélek vele (és néhányat már előadtam neki a te tanácsaidból, még a videó kikerülése előtt is), valamennyire ragad át rám is (a hangulat biztosan). A kérdés a következő: Mit tehetnék, hogy álljam a sarat, amíg nem jut rendes szakemberi segítséghez?
Gyerekkorom óta depresszív vaagyok, egyéb syemélyiségzavaraim is vannak. Néhány éve epizódokban jön mániával váltakozva. Járok természetbe stb meg egyéb dopamin termelő tevékenységet is próbáltam de sajnos csak addig használ míg intenzíven csinálom de amint nincs időm ilyenekre dolgozni kell stb ujra rosszul vagyok. Unom a munkát utálom, minden szürke és lapos. Eléggé fárasztó, lehet már alapból elb@szott agyam van...
Attis! kéérlek, szorongásról, pánikrohamról is legyen téma! nekem rengeteget segítene, like hogy eljusson hozzá légyszíves.
Peace!
A pánikroham engem is érdekelne
Ezek igen sokat segítene nekem is.
Nekem is vannak pánik rohamaim. De nekem erre van gyogyszerem....
Sóvári Mónikának hívják azt a hölgyet, aki nagyon nagyon sok videót feltöltött a témában. Megtalálod Őt a Sóvári Mónika - Plüssfotel Facebook oldalon, vagy csak guglizz rá. Nekem is rengeteget segített, bár a legjobb mindig egy szakember, viszont a videók segítettek meglépni a legfontosabb lépést: hogy segítséget merjek kérni.
Nézd meg Radics Peti videóját a témában!
15 éves vagyok, 11 évesen voltam először bipoláris személyiségzavarral diagnosztizálva. Abba, hogy mi váltotta ki, nem szeretnék bele menni, mert személyes, de tapasztalatot tudok mondani. Semmilyen értelmet nem látsz az életben. Bármilyen inger ér, előbb vagy utóbb csak negatív érzés fog benned maradni, és az, hogy hibáztál. Folytonos bűntudatod van, és gyűlölöd saját magad. Ez nem az a gyűlölet, hogy "uh ronda vagyok" hanem az, hogy az ágyból sem bírsz kikelni, vagy a vécére elmenni, mert nem látod értelmét, hogy neked bármivel is jobb legyen. Egy szóval, borzasztó. Egy hosszú szenvedés, amiből szinte soha nem látsz kiutat.
Nekem nem diagnosztizálták .. de ..... Na...
@@boxer7982 Ez szerinted vicces?
@@boxer7982 Ember, ez most komoly, hogy te ezen nevetsz?
Kicsit állj a sarokba gondolkodni.
Ismerős az érzés én pár hónapja kerültem be kórházba és ott derült ki hogy bipoláris vagyok, korábban évekig depressziós volt viszont a gyógyszerek nem segítettek ugye, majd egyszer csak jobban lettem ez ugy megint ment pár évig majd tavaly november körül kezdtem nagyon nagyon jól lenni aminek nem takintettem problémát mert ugye ki tekinti problémának azt hogy jól érzed magad, viszont ebben az időben elkezdtem rombolni az emberi kapcsolataikat úgy hogy én ennek nem voltam tudatában mert nekem normálisnak tűnt az amit csináltam holott nagyon nem volt az mint kiderült
@@boxer7982 A pofátlanság szó (boxernek) neki kevés, én úgy hívom ezeket az embereket, hogy teguzstsjd***djdhhsisjsnajajsisbsj!!*!!!!!!!*!
15 éves voltam mikor először diagnosztizáltak súlyos depresszióval, de a baj kezdete még egészen régre nyúlik vissza. Nagyjából 4-5 éves lehettem mikor az első öngyűlölő illetve öngyilkos gondolataim megjelentek. Az eleinte azt hittem ez normális. Mikor később rájöttem, hogy közel se szégyeltem szólni bárkinek is. Mivel amióta emlékszem magamra ilyen voltam, soha nem tapasztaltam boldogságot. 2 éve szedek gyógyszert, egy pár hónapja váltottam, nem mondom, hogy nem segített de azt se, hogy igen. Nem tudom milyen boldognak lenni. Egyszerűen ötletem sincs. És már abban sem vagyok biztos, hogy valaha meg tudnám ezt tapasztalni. Depressziósnak lenni szörnyű. Nem élek. Nincs semmi amit szeretek. Csak létezek és lélegzek egy indok nélkül. Csak fúj a szél, míg mindenki más repül a segítségével. Nincsenek céljaim, vágyaim, semmi. Csak egy tátongó lyuk. Akármennyi gyógyszert vagy elszívott cigicsikket dobok bele, soha nem lesz tele. Néha úgy érzem magam, mint egy páncél. Egy üres páncél, ami azért mozog még mindig, mert mások ezt várják el tőle. Egy rozsdás páncél élet nélkül. A depresszió nem szomorúság. Legalábbis az én esetemben nem. Csak üresség.
Kérlek kérjetek segítséget minél előbb! Soha nem késő szólni. Megérdemlitek a boldogságot. Hajrá!
Kívánom hogy jobb legyen a helyzeted.❤️
Nem vagyok benne biztos, hogy ér valamit a kommentem, de kívánom neked a legjobbakat és tudd, hogy te is megérdemled a boldogságot! ❤ Lehet, hogy igazságtalanul nehezebb elérned, mint másnak, de sose add fel ezt a célt!
Nem akarok okoskodni de a profil keped alapjan arra kovetkeztetek hogy a kpopot szereted (nem vagyok otthon az azsiai kulturaban bocs ha hulyeseget mondok) es talan ha magadnak nem is ismered be de biztos hogy valami kis oromot erzel amikor ilyen zenet hallgatsz en is voltam kilatastalan helyzetben es hidd el ez a lenyeg a kis oromok az ilyeneket kell megtalalni amikor talalsz egy uj zenet filmet sorozatot barmit ha nem is tudod felhitlenul elvezni talan csak kis fellendulest ad igy kell tuleleni ha viszont oylan komoly mentalis betegseggel kuszkodsz akkor ott sajnos mentalis korlatoltsagok vannak amibol szinte lehetetlen kitorni de sose szqbad feladni kulonben akar lehetsz a vilag egyik legnagyobb rockbandajanak unnepelt sztarja kurva sok penzzel feleseggel es gyerekkel akkor is a rehabrol szabadulva elso dolgod fejbe loni magad a seattlei villadban ilyen ez a betegseg nehez de nem szabad feladni
Próbálj meg minél több embernek segíteni ott, ahol tudsz, és én is kívánom, hogy jobb legyen y helyzeted!
@@thedouble748 Kurt példája a legjobb erre a helyzetre. Hiába van meg mindened, ha mégis felemészt az önmagadban rejlő üresség. A felettem szólók után én is megerősítem, hogy nem utal gyengeségre, ha segítséget kérsz egy ismerősödtől vagy egy szakembertől. Én tudom, hogy rettenetesen nehéz, de ne féljetek bevallani azt, ami a szíveteket nyomja!
A depressziómban én azt láttam hogy a semmiért élek. Hogy a világ lenéz engem. A testvérem halálakor debis lettem. Vágdostam magam mert nem bírtam irányítani az érzéseim. A depimben mindig azt kívántam hogy bárcsak én haltam volna meg a testvérem helyett. A köreimben mindenki azt éreztette velem hogy semmi vagyok. Már majdnem ott tartottam hogy megölöm magam. De nagy nehezen kitörtem. Pszihiátriára járok és ott is megállapították hogy nem bírom kontrolban tartani az érzéseim. És azt is megállapították hogy az apám miatt is van és nem csak a testvérem elvesztése miatt. Senki ne csináljon ilyet. Mert nincs értelme. Akárki vagy én így szeretlek. Ne változz meg más miatt. Ha depressziós vagy akkor kérj segítséget. A depresszió nem játék, de sajnos sokan annak nézik.
Szia, Oh az nagyon, kimondhatatlanul szomorú, részvétem! Minden jót mindenkinek, vigyázzatok magatokra! :)
@@martonszabo346 elért arra a szintre hogy mindenért magát hibáztatja és emiat "büntetni" akarta magát esetleg? ja és nem csak "nagyon szomorú" volt ha már pszichiáterhez kellet menie
Márton Szabó Úgy tudja elviselni a lelki fájdalmat hogy kárt tesz magában. Amikor megvágod magad és fáj a helye elfeledkezel a lelki szenvedésről. Másrészt meg igen büntetni is akarja magát.
@@martonszabo346 Tudom, hogy nem az én válaszomra vágysz, sosem vágdostam magam bármennyire meg akartam halni, viszont klinikai depressziós barátnőm elmondása szerint "Sokkal elviselhetőbb a fizikai fájdalom, mint a lelki. Ez legalább kicsit eltereli a figyelmem." Egyébként van párja és szereti is, de egyikük se érzi azt a melegséget belül, amit szerelmes emberek általában igen.
Érdekes, alig 1-2 olyan állítás nem igaz rám, ami a tünetek felsorolásában szerepel, mégis boldogulok. Mindenkinek voltak, és vannak szar helyzetek az életében, én is bővelkedem nem kevésben. Szerintem tök felesleges szakemberhez fordulni, rengeteg dolgot lehet találni az interneten amivel az ember kirángathatja magát ebből az állapotból. Bizony el kell fogadni, hogy időről-időre a pozitívat felváltja a negatív. Így működik a világunk. Máskülönben semleges, unalmas lenne. Szerintem felesleges segítséghez folyamodni, egyszerűen meg kell találnod önmagad, néha ki kell lépni a nagyvilágból, elvonulni, és egy kis önismeretre szert tenni, valamint kipihenni magad. Lehet, hogy azt az utat mutatják, hogy minél gyorsabban minél többet érj el, de néha nem árt lelassítani. Mindenkinek ajánlom a ,,tedex - merj kevesebbet" című előadás megtekintését youtube-on, és nem csak azt. Rengeteg jó dolog van ott is. :)
Szia csinálhatnál egy videót a szociális fobiáról? Mert észre vettem hogy nagyon sok ember szenved ebben( ahogy én is) és nem tudnak róla, ahogy én sem tudtam. Én mindig szorongtam, de nagyon. Amikor megtudtam azt hogy nem normális majdnem minden szociális interakciónál szorongni, nagyon meglepődtem mert nekem ez volt a természetes. Én tüneteim: heves szívverés, nehéz levegő vétel, szorító érzés a melkasomon, remegés, izzadás. Aki nem élte át el sem tudja képzelni mennyire rossz. És tudom hogy a fejemben van, és harcolni is akartam ellene, még pedig úgy hogy benne maradok a szituációban és kibírom amíg szorongok, viszont ez nem segít. Ezért is kerestem fel pszichológus segítségét!
Az jó lenne
Egy ideje én is azon gondolkozom hogy lehet hogy nekem is szociális fóbiám van, de idáig még csak interneten néztem utána, és az alapján nem szeretném diagnosztizálni magam. Mindig is voltak problémáim a szociális dolgokban, olyan dolgokban is, ami másoknak nem tűnt szocializációnak. Azt gondoltam, hogy önbizalom hiány, és még mindig nem tudom pontosan hogy mi a különbség a kettő között, ezért is örülnék neki ha lenne videó róla. Idén kezdtem a gimim (tudom hogy fiatak vagyok és még beletartozhatok a "self diagnosed 14 year old kids"-be) és idén volt egy mélyontja a dolognak, de azóta sokkal jobb lett az új osztálytársaimnak köszönhetően, de még mindig nem teljesen jó. Nekem sose volt olyan rossz, de egyértelműen rosszabb vagyok szociális dolgokban mint mások körülöttem.
Én is szívesen megnéznék egy ilyen videót. Szerintem elég sok embert érint.
Én pl: azon is szorongok, hogy hogyan fogjak kezet valakivel, mert soha nem tudom hogy most akkor kezet fogunk, vagy nem, vagy most nyújtsam a kezem, vagy várjak arra hogy a illető kezdeményezzen. Szerintem nekem elegé súlyos a szorongásom, persze biztos van olyan akinek rosszabb, de én nem tudok enni mások előtt, mert attól félek hogy le eszem magam, vagy azt gondolom hogy mindenki rám néz ( és tudom hogy a valóság teljesen más és irreális az amit gondolok, de abban a pillanatban annyi inger ér engem hogy nem tudok gondolkodni). És a suliban azt szoktam hazudni hogy nem tanultam mert ha ki mentem volna a táblához akkor újra szorongás jött volna rám, és attól is féltem hogy valami égőt csinálok. Ha ki is mentem a táblához mindet elfelejtettem, mert annyira szorongtam. Egyszer el is mondtam a tanáromnak mert ő kérdezte hogy miért nem tanulok, mondom neki hogy én tanulok, viszont mindet elfelejtek míg oda érek a tábla elé. Ő ahelyett hogy segítene megoldani a helyzetem, inkább nevetett az egész osztályal együtt ( akkor még nem tudtam arról hogy ez szociális fóbia, erre magam jöttem rá! Azt is csak annak köszönhetően hogy érdekel engem a pszichológia).
@@greendream6517 Átérzem a helyzetedet. Én is nagyon szorongok az emberek előtt, talán nekem is szociális fóbiám van, nem tudom.
Iskolában még attól is félek, hogy elmenjek az emberek előtt, mert attól tartok, hogy nagyon megnéznek, találnak rajtam valami hibát, kinevetnek vagy összesúgnak a hátam mögött.
Illemhelyre is alig merek kimenni, óra alatt nem akarok felállni és a leghátsó padból végig menni a termen az ajtóig (igazából bármelyik padnál így lenne nálam), mert félek. Szünetekben pedig még jobban észrevennének az emberek.
Ha fizetni kell, mindig kikészítem előre. Ha órán kérdeznek valamit és tudom a választ, inkább nem teszem fel a kezem, félek, hogy rosszat mondok.
Vendégségben vagy bámilyen idegen helyen nem merek semmit kérni. Félek köszönni is az embereknek.
És sajnos nem csak ezek fordulnak elő, valahogy minden helyzetben szorongok és aggódok. Talán ezért örülök, hogy most itthon vagyok, mert nem kell megint minden egyes napomat félelemmel tölteni.
És a legnagyobb gond, hogy sokszor a családtagjaim, főleg a szüleim előtt is ilyen vagyok.
Szeretnék mesélni nekik valamiről, de egyszerűen nem merek megszólalni, ezért inkább magamban tartom. És nem tudom, hogy miért nem merek, hogy mégis mitől félek.
Várható videó, hogy egy trauma során mi történik a testünkben, és a feldolgozásának a fokozatairól?
Szomorúan látom hogy nagyon nagyon sokan egyátalán nem veszik komolyan a témát :/
@Varró Ákos real life...
Szegény divatdepressziósok most lebuktak...
Fuhhh nekem volt egy ismerősöm aki annyira mondogatta hogy ő többször is volt depressziós de kijött belőle (segítek: nem volt az. Egyáltalán 😂)
A tiktok ezektől hemzseg :(
Xd
Sajnos egykorú vagyok ezekkel a 12 éves "divatdepressziósokkal", nekem is van egy ilyen osztálytársam. Ha tehetném azt kívánnám, hogy a 80-as években szülessek:(
@@MzkTme04 utálom őket
Először is, aki valóban depressziós annak eszébe sem jut kiírni facebook-ra!:) (ezt muszáj volt)
Kivéve, ha felismeri, hogy baj van, és segítséget szeretne, de nem tudja, hogy mit kezdhetne a helyzetében. Ilyenkor megpróbálhat akár Facebook poszttal is figyelmet keresni, hátha érkezik valami segítség. Persze nem az ilyen "jajj, most annyira depis vagyok" posztokra gondolok, hanem amikor csak valami lehangoló zenét, videót, sztorit oszt meg valaki akár megjegyzés nélkül, akár burkolt megjegyzésekkel. Az ilyen poszt simán lehet segítségkérés, még ha nem is tudatosan, meg természetesen ez sima szomorúság alatt is előfordulhat, nem feltétlenül depresszió jele, de érdemes rá odafigyelni legalább a szeretteink körében. :)
@@BlackNorbX Persze,egyet értek,de én pont a "jajj,most annyira depis vagyok" jellegű posztokra gondoltam.:)
Vagy tiktokra sírós videot kitenni:)) pár napja töltöttem le de hányat láttam már🤦🏼♀️
A legtobb depressziosrol az ember nem mondana meg hogy az
Sajnos ennek a betegsegnek az egyik legrosszabb tulajdonsaga hogy az ember fel beszelni a valodi eleterol ezert ha valaki kerdez rola valamit a legtobbszor inkabb elterelik a temat vagy hazudnak az eletukrol mivel felnek hogy ha mondanak magukrol valamit azert masok le fogjak nezni oket
Ezert ha valaki kiirja facebookra hogy "depis" akkor 99.9% hogy nem az csak egy gyoker divatdepresszios
De nekem igen.
Én kimerem írni, kikiáltom a világban h igenis bipoláris depresszióm van és borderline személyiségzavarom keveréke ami rosszabb mint az AIDS!!!!!
1. Jel az az, hogy rákattintottál a videóra.
Oh...
Ohmm.. hülyeség? Attól, hogy érdekel a téma nem leszel depressziós 😂 tartsd magadban az efféle okosságokat. Meg hát az is lehetett az oka, hogy depressziósnak hiszed magad. Ez nem jelenti azt, hogy az is vagy. De még mennyire nem. Khmm khmm @depis_vagyok_vágotteresképeketposztolok_és.figyelemhiányosvagyok_plzküldjetek_uzeneteketamibenleirjatok_hogymennyire_sajnáltok.
Why? Ez szerintem rendesen tiszteletlenség azokkal szemben, akik tényleg depressziósak
@Just Betti's Thigs miert kell mindent tulbonyolitani? Viccbol irtam. Nyilvan nem csak az kattint ra
"Magyarország sokmindenben nagyon jól teljesít, és európában benne van a top 5-ben, de van olyan is amikor első helyezett, ilyen példálul a tüdőrákban meghaló emberek aránya vagy az elhízott emberek aránya de a depresszió tekintetében is nagyon jól teljesít Magyarország." XDDDDD
Azt nem írtad, hogy az EU-ban nálunk a legtöbb fiatalkori öngyilkosság
Ez nem vicces...
xDDDDDDDDD nagyon nem vicces ilyen dolgokról viccelődni
Nem is viccnek szánta szerintem, ilyen szar az ország helyzete👏😏😢
Borzalmas érzés depressziósnak lenni, főleg bipoláris zavarral. Nem kivánom senkinek sem, még annak sem akit a legjobban utálok.
Éveken át azt hitték, hogy szomorú vagyok, majd elmentem eg pszichológushoz(mert semelyik családtagomban sem bizok annyira, hogy meséljek erről), és ő tovább küldött a pszichiátriára, és ott derült ki, hogy középszintű depresszióm van.
Éveken át azt hittem, hogy én egy semmi vagyok, nem örültem semminek sőt még az akkori páromnak sem.
Depressziós voltam, mert egy kiskoromban (9-10 évesen) történő trauma ezt hoztam ki belőlem, de "csak" akkor amikor 12 voltam
Ne haragudjatok, ha ez összeszedetlen volt, furcsa erről az interneten beszélni.
Semmi gond, teljesen érthető hogy furcsának érzed erről beszélni. Nagyon sajnálom hogy ez történt veled!:( Remélem rendbe fogsz jönni!
@@boglarkabajusz220 Rajta vagyok! Köszönöm szépen!
Milyen trauma ért téged? Persze ha nem túl személyes
És ilyenkor hogy tudnak segíteni? Nagyon érdekel
Autogentrening et probältad mär?
Én voltam depressziós...nem vagyok idős, 15 éves vagyok, de nem divat volt amit átéltem...én személy szerint nem szeretem azt, hogy valaki divatból dobálózik a depresszió szóval...
Engem kiközösítettek, kigúnyoltak, megvertek, leköpködtek és lelkileg is gyötörtek, csak azért mert más a stílusom és a zenei ízlésem mint nekik...amúgy is nagyon instabil vagyok lelkileg és ez könnyen depresszióba hajszolt..egyszer eljutottam odáig, hogy kést szorítottam a torkomhoz, mondván miért szenvedjek, ha egy pillanat alatt vége lehetne? És ha akkor nem töri rám az ajtót a tesóm, el is vágtam volna a torkom..
Azóta nagyon nehezen, de sikerült kigyógyulnom belőle...de soha nem felejtem el
❤️
Engem is mindég lenéztek mert más az ízlésem. De komolyan, olyan hülyeség lenézni valakit mert más. Hát mit zavarja az őket? Mindenki olyan amilyen, ha meg nem képesek elfogadni akkor meg menjenek a Bermuda Háromszögbe aztán maradjanak ott. Ezért egy kóborkutya a legjobb barátom az utcában...
(Én is 15 vagyok😁✌)
@@Euromans_left_braincell igazad van😁✌
Én is így jártam amíg iskolás voltam. Egyszer én is majdnem eljutottam egy öngyilkossági kísérletig... Egy ismeretlen mentett meg. Tudom, hogy nehéz. Ha többet nem is, EGY embert biztos találni fogsz a jövőben, aki mindenen keresztül is melletted fog állni ❤️ sajnos az emberi szemétség örök, de munkahelyen jobbára csak leszarják az embert már. Addig pedig tarts ki. Sajnos ami más, attól hajlamosak félni, és amitől félnek, azt el akarják pusztítani...
@@gabor6259 köszi😊
Jel arra hogy azt hiszed depressziós vagy: rá kattintottál erre a videóra
Én bohóc kommenteket jöttem olvasni
3-4 éve, 17 évesen történt, hogy beleszerettem a legjobb barátomban, és rá kellett jönnöm, hogy meleg vagyok. Életem első és legnagyobb szerelme persze nem viszonozta az érzéseim. Nagyon közeli barátok voltunk, és próbáltunk azok is maradni (ez egyébként a legroszabb, amit tehet ilyenkor az ember), de amire igazán vágytam, azt nem kaphattam meg. Szörnyű volt.
Gyűlöltem mindenkit. Értelmetlennek találtam az életet. Mindennap sírtam, és azon gondolkoztam, hogy vajon hányadik emelet lenne elég magasan.
A testvérem segített nekem, nélküle talán már nem is élnék. Nehezemre esett gondolkodni, és együttműködni vele, de végül hagytam, hogy elráncigáljon egy pszichiáterhez, aki aztán diagnosztizálta nálam a depressziót.
Attól kedzve antidepresszáns szedtem, és havonta visszajártam állapotfelmérésre.
Több, mint egy évig tartott, mire azt mondhattam, hogy elmúlt. Ma meg már, ha visszagondolok azokra az időlre, totál indokolatlannak hat az a rengeteg szomorúság, amit éreztem.
Ha esetleg te is a fentihez hasonló dolgokat élsz most át, akkor üzenem, hogy nem vagy egyedül.
A legfotosabb, hogy kérj segítséget! Nem szégyen! Nem gyávaság! Ez csak egy betegség, és gyógyítható!
Köszönöm, hogy végig olvastad!
💜💜
Ez az egyik legrosszabb, ami történhet. Sajnálom :(
@@viktoriadudas1951 Szia! Fokozatosan kezdtem el szedni a gyógyszert, és a végén fokozatosan hagytam el. Nem éreztem semmilyen mellékhatását, elvonási tüneteim sem voltak. Nem estem vissza. Nem tudom, hogy pontosan mit csinál egy antidepresszáns, de nálam valamit helyre rakott, ami aztán úgy is maradt, az után is, hogy elhagytam.
De mikor próbáltam segítséget kérni, akkor az anyám nem vette komolyan. Megnyíltam neki a semmiért. Most ott tartok hogy a nyakamon az öv...
Attis: ,,Ha voltatok már depressziósak, akkor írjátok le kommentben"
12-13 éves divatdepisek: *typing...*
12-13 éveseknél is kialakulhat derpersszió ne általánosítsunk már, hogy mindenki divatdepis
@@adamschmidt9084 ok ok, én nem mondtam, hogy nem. Csak hogy a kamaszok 70%-a ,,fake" depis😂
12-13 éves lehettem PONT, mikor először voltam depressziós, de nem megjátszva meg hasonlók. És tudom hogy tökre sz@r érzés lehet azoknak a tizenéveseknek olvasni ezeket a kommenteket, akik vagy komoly depresszióban szenvednek vagy pedig sosem tapasztalták de mivel drága kommentelők általánosítanak ezért meg is értem ha megsértődnek.
Ágnes Máté Fogadok hogy te ezt úgy írod hogy 14 éves vagy.
@Genkwyll nem Nina Beck-nek írtam
Nem voltam még depressziós...vagy...nem tudok róla, de azt aláírom, hogy a háziállat segít!
Nekem is a macskám segít, hogy ne kerüljek teljesen padlóra, mert abból nem jönnék ki jól.
Ja, csak nem az a háziállat amelyről nem érzed h szeret, mert nem mutatja ki világosan.
(Oké, lehet hogy ezt nem kéne leírnom mert mindenki őrültnek fog gondolni, de az irónia és a humor mellett érdekes dolgok születnek a fejemben, na XD)
Kivéve ha már szinte ott tartasz, hogy megfojtod szerencsétlent, akkor kevésbé nagy segítség
(Igen, igen, tudom, morbid vagyok, tudom)
@@gs7781 dang. Végül is ott a pont
A macskám elhunyt, miatta lettem valamennyire depis😕
Én mániás depressziós vagyok, és valami szörnyű, amit átélek. Nálam gyakran nincs kiváltó oka, vagy csak valami apróság, amit úgy élek meg, mintha az életem végső csapása történne meg. Depressziós szakaszban súlyos önértékelési zavarban szenvedek, semmi nem tud felvidítani, kilátástalanság, alvászavar. és öngyilkossági gondolataim, sőt tetteim is vannak. Mániás epizódban túlköltökezés, szexuális túlfűtöttség jellemez. A cselekedeteim minden esetben zavaróak, bántóak, és egyszerűen nem tudok ellene semmit tenni. Csak nagyon pszichoterápiás kezeléssel gyógyítható, és gyakran írtak fel gyógyszert is, amik kB semmit sem segítettek. Nagyon nehéz ezzel együtt élni. 😔
Nekem bevált a gyógyszeres kezelés, nem is hagyom abba az tuti. Szinten tart és így tudom nevelni a lányom.
Hát ez elég borzasztó.
Sajnálom, hogy ez történik veled. Bárcsak jobb lenne. Bízzunk benne, hogy elmúlik időben. De addig is gondolj arra, hogy vannak akik gondolnak rád. Pl én is. Nem ismerlek, de számít nekem nagyon, hogy felgyógyuljanak a depresszóból az emberek. Számomra a legszörnyűbb ami létezik. 😔💙 Mondanám, hogy kitartás, de ez nem old meg semmit.
@@ildikot.5594 Azt azért hozzáteszem, hogy mind a mániás, mind a depressziós epizódban segítettek a gyógyszerek, de nagyjából úgy éreztem magam, mint egy élőhalott. Nem volt kedvem semmihez, semmilyen volt a hangulatom, nem éreztem semmit. Akkor már inkább fenti-lenti állapot, mint az...
Teljesen megértelek, vedd fel velem a kapcsolatot kérlek, keress meg facebookon, vagy messengeren, instán, és írj nekem, sok bennünk a közös amit kapásból magamra tudnék vonatkoztatni, szeretném ha nem éreznéd magad egyedül, mert szeretnélek felkarolni, és ELŐRE IS bocs, ha tudattalanul bántanálak, de nem tudom irányítani sem a hangulatomat sem az érzéseimet, sem a szavaimat amiket kimondok, sokszor ezért nem merek már megszólalni sem, ennek ellenére egy nagyon szép és értepmes lánynak /nőnek látlak akit nem szabadna veszni hagyni!!!! Gyere, hadd öleljelek meg, mert tudom h arra van szükségünk mindakettőnknek....
4:04 ezek szerint én egész életemben depressziós voltam/vagyok😅
Nem komolyan venni!!!
Én voltam súlyos depressziós (nem öndiagnózis,hanem orvos által felállított)
A fiziológiai szükségleteimet csak akkor tudtam ellátni, amikor már a muszáj határát fenyegette. 18-19 órákat aludtam egyhuzamban, csak vizet inni keltem fel, meg egyebek. Folyamatos disszociációk, képtelen voltam koncentrálni. Viszont nagyon érdekes álmaim voltak, az agyam abba menekült. Folyamatos tudatos álmodás, megteremtett egy világot az elmém, ahol szárnyalhat. (súlyos depressziós periódusokban) Találkoztam álmomban Istennel, meg egyebek. Mellette természetesen rémálmaim is voltak, de azok inkább az enyhébb időszakokban. Tudom minden eset más, így nem általánosítok, de amit én tapasztaltam: a depressziós ember képtelen hálát érezni, vagy bármi más pozitív érzést is képtelen megélni. Sajnos csak ürességet, és fájdalmat érez. Ha valaki élt már át olyan mértékű gyászt, akár csak egy pillanat erejéig, hogy azt érezte, csupán szemlélője önmagának, és az eseményeknek, akkor talán tudja mit is jelent a depresszió. Az a röpke pillanat természetesen hetekre, hónapokra, akár évekre értendő, úgy, hogy közben minden egyes kis szeglete az időnek olyan, mintha örökké tartana. Az igazán depressziós embert nem érdekli semmi, olvasni, és edzeni sem fog. Rosszabbik esetben nem is eszik már. Tehát nem fog tenni semmit, mert nem okoz örömöt neki. Ha a családja támogatja, szimpla bűntudatot érez, mert képtelen a hálára. Nekem szerencsére egzogén depresszióm volt, melyet kiváltó körülmények már rendeződtek, de el sem tudom képzelni, mi a gyógyír annak, aki a másik tábort gazdagítja, vagy pedig az okok visszafordíthatatlanok (esetleg haláleset) Mindig melankólikus alkat voltam temperamentumomból adódóan, hiperszenzitív vagyok, tudniillik. Ez még az élhető kategória, de amit akkor éltem át, maga a Pokol. Mindenkinek, aki ebben szenved, kívánom, hogy mielőbb gyógyuljon meg.
Nincs egyértelmű gyógyír, mivel ez egyénre szabott, és valakin sajnos már csak a halál könnyít. Ez egy nagyon súlyos betegség.
Elkezdtem írni egy könyvet ezzel kapcsolatosan. Csatolok egy részletet belőle. Azt hiszem, talán ezen keresztül tudom szubjektíven szemléltetni, milyen érzés is ez.
Egy-kettő. Egy-kettő. Motyogtam enyhén nyílt ajkakkal, miközben állkapcsom úgy remegett, akár egy rettegő gyermeké, kit már olyannyira felmarcangolt a félelem, hogy már csak a fájdalom nyilallt belé olykor-olykor, kínzó, lüktető pulzálással, minden egyes szívdobbanáskor. Fáj az élet, gondoltam. Pontosabban nem is éppen, nem gondoltam semmire abban a pillanatban.
Néha, mikor az üresség úgy döntött, teret ad neki, úgy potyogtak a könnyeim, mint a csapból a víz, melyet elnyelt, majd kiköpött az idő kereke, hogy döntő gyorsasággal tovaszállhasson. Zúdult, akár a vízesés, melynek tartalma végtelen mennyiség, s zúdul tovább, fellélegzést sosem ígérve, cáfolva annak minden változatát. Talán a pusztulás. Elvégre minden egyes helyszín, mely valaha emlékek szemtanúja volt, egyszer kopár sivataggá válik. A végén por, és hamu leszünk.
Csak feküdtem, s üveges tekintettel néztem ahogy csepeg a víz. Éppen forró fürdőt vettem, napom fénypontja.-gondoltam haldokló iróniával.
Este kilenc óra lehet. Gördült le a víz cseppnyi mivolta a csapról, minden egyes szegletének haladása egy fikarcnyi pillanat, de az egész univerzum történelmét bele lehetett volna sűríteni egyetlen másodpercbe.
Egy: Megszülettem.
Kettő: Felemésztett.
Egy: Meghaltam
Kettő: Élek.
Az idő haladt tovább, csak éppen örlő lassúsággal. Egy-kettő, egy-kettő, lélegeztem. Megdobbant a szívem. Az az örjítő pulzálás, az élet pulzálása. Szinte éreztem, ahogyan a vérem szállítja szét az oxigént a még élő, ámbár régóta nem élettel teli fizikai megtestesülésembe. És mindjárt vége van. Az elmém tiltakozott az élet mindenfajta megnyilvánulása ellen, azt hiszem, szívem ezért dobbantott oda olyannyira fájdalmas erősséggel. Mint apa, amikor az asztalra csapott. Már csak egy, és...márcsak.....kettő esztendő. Pont kettő esztendeje történt. Mi is? Képtelen voltam emlékezni. Csak a vászonra vetített képeket éreztem fájdalmasan igaznak akkor. Pontosabban, azt a világot, melybe elmém menekült az őrület elől, s mely később ennek okozója lett.
Hogy érted a "fiziológiai" szüksegletet? Mert én is csak akkor vagyok hajlandó foglalkozni magammal, ha a muszáj határait súrolja. Értem ezalatt leginkább a személyes higiéniát. Régen folyton tiszta ruhákban jártam, mindig mostam, most meg eljárok a használt, koszos, macskaszőrrel teli ruháimban, arra sincs igényem h kimossak. Zavarja a szememet a szétdobált ruha látványa, mégsem annyira h kimossam és összehajtsam. Évek óta nincs a szekrényemben semmi, mert úgymond a "kupiból" öltözködöm. Amikor meg már nincs mit felvegyek, vakarom a fejem, és arra vágyom bárcsak lenne lelkierőm legalább kimosni őket és nem átlépni rajtuk. Inkább nem megyek ki az utcára, csak ne kelljen felvenni ruhát. Itthon meg elvagyok pizsamában egész nap.
Te vagy az első akivel egyeztek a tüneteim: napi 16-18 órát aludtam, az álmodásba menekültem, csak akkor nem éreztem magam rosszul ha álmodtam. Gyakoroltam a tudatos álmodást is és csak akkor keltem fel amikor nagyon muszály volt. Engem gyógyszerek segítettek ki majd rátaláltam extrémsportokra amik motivàlnak. De néha néha még visszatér enyhén az az állapot. És még mindig elég sokat alszom. Neked hány órára csökkent az alvàsigènyed? Hogy sikerül felkelned?
Sajnálom azt amin áttmentél! Megfogott a részlet a könyvedből. Nem kicsit. Ha esetleg kiadatod, el tudnád küldeni a nevét, hogy megvegyem és ki tudjam olvasni?
A legrosszabb a depresszióban az, hogy nem érzel semmit és nem érdekel semmi. Nincs se pozitív, se negatív érzés benned, csak a nagy üresség. Nincs értelme semminek, nincs semmihez motivációd. De még ahhoz sem, hogy kiszállj az ágyból és tedd a hétköznapi dolgaid. Például amikor reggel kinyitod a szemed és tudod, hogy napközben ezt, vagy azt kellene csinálnod (ilyen apróságokra gondolok, hogy rendet rakni, vagy főzni magadnak, hogy legyen mit enned) és helyette csak fekszel az ágyban és maximum azon jár az agyad, hogy mi lenne, ha ma nem ennék... meddig bírja ki az ember kaja nélkül...?
Vagy olyanok járnak a fejedben, hogy "ha nem lenne a kutya, akinek enni kell adni, akkor én ma egész nap csak az ágyban feküdnék, lehúzott redőnnyel, a sötétben..." Nincs kedved még a TV-t bekapcsolni sem, vagy a telefonodon netezni... Ha valaki hív, csak nézed a telefonod kijelzőjét, látod, hogy hívnak - de nem veszed fel, hanem csak nézed, amíg a csörgés abbamarad.
Elveszíted az időérzékedet is. Fekszel és egyszercsak rápillantasz az órára, észreveszed, hogy már délután 2 van és csodálkozol, hogy hogyan ment el ez a nap is, hogyan lehet már délután...?
És ez nem csak 1 napig tart, hanem hetekig, hónapokig...
Vannak jobb időszakok, egy hétvége, egy délelőtt, amikor van erőd felkelni és talán még csinálsz is valami értelmeset, de a napok nagy része az előzőekben felvázolt program szerint telik.
Bénultság jellemzi az egészet és üresség. Csak mennek a percek, órák, napok a fejed fölött és ha vagy olyan szerencsés, hogy tudatában vagy annak, hogy mi történik veled, akkor próbálsz ellene tenni - erőt veszel magadon és mégis felkelsz, mégis megcsinálod a hétköznapi feladataidat... de csak mint egy robot. A kiutat akkor sem látod belőle. Reménytelenség jellemzi és csend, üresség.
Én most ebben vagyok... és nem tudom, hogyan tovább.
Ugyanez...valahogy majd csak tul leszunk rajta.
Magyarország jól teljesített megint😂
ha ha ha de vicces Több ezren szenvednek nap mint nap szakadok a röhögéstől
ha ha ha
amúgy is százalékos adatnál fonos minek a 10,5 százaléka mert ha tudni akarod az(csak) 1050000 ember
Sajnos nem sok ember tud néhány dolgot felfogni, mint pl. Az iróniát
Az Anorexia Nervosáról megnéznék nagyon egy videót tőled.
Egyetértek :)
Támogatom
Én is!
Ez engem is érdekelne.😶
Az a baj, hogy sok ember poénra veszi azt ha valaki depressziós...
Pont kíváncsi voltam egy ilyen videóra. Én jelenleg is depressziós vagyok borzasztó érzés. Nagyjából hangulatingadozásról szól: amikor vidám vagyok szinte világmegváltó gondolataim vannak úgy érzem hogy szárnyalok. Amikor szomorú akkor nagyon depresszív, úgy kelek fel hogy semminek semmi értelme lelkileg és fizikailag legyengültnek érzem magam, és arra gondolok jobb lenne meghalni. Borzasztó érzés ne tudjátok meg milyen.
Sajnos velem is hasonlo
Én nagyon jól tudom milyen ez...
Én is ebben vergődök.
Sajnos én ugyanezt élem át.
Senkinek nem kívánom.
@@EmesePapp4858932679432 Elég szarul lehet ilyenkor látni a világot
Ja meg azt ki is felejtettem hogy állandó lelkiismeretfurdalásod van a legsemmibb dolgok miatt (akár egy rosszul megfogalmazott mondat, akár egy rossz mozdulat) is.
Ezek normalisak serdulo korba szoval nem vagy depresszios 14 eves fiu vagyok szoval tudom hogy megy ez nkm is ugyanezek a dolgok vannak amit leirtal csk nkm a ha ngulat ingadozasbol inkabb a szomorubol jut tobb de ennek igy kell mukodni
"A depresszió nem más, mint a saját maga valóságában látni a világot"
Én voltam depressziós...2 évig, nagyon rossz volt, mindig szomorú és lehangolt voltam, a mellkasomban mindig volt egy nagyon erős fájdalom először aztán ezt felváltotta az üresség, az még rosszabb volt, minden este sírtam és meg akartam halni....aztán jött egy fiú az életembe és azóta sikerült leküzdenem😊🥰
Én voltam depressziós,nem vagdostam magam,nem próbáltam megölni magam.Egész nap rossz kedvem volt és nem beszéltem a családommal meg úgy igazából senkivel.Sírtam amikor senki sem látta mert nem akartam hogy lássák, nem akartam segítséget és nekem nem is volt rá szükségem.Ennek már két éve , ha depressziós vagy akkor próbálj meg új célokat ki tűzni magadnak és próbálj értelmet alkotni ebben az értelmetlen világba!!💙💜
Éveken át éreztem, hogy valami baj van velem, hogy nincs minden rendben. 12-13 éves korom körül kezdődtek az első öngyilkos gondolataim és azóta alig vannak olyan napok az életemben, hogy nem gondolok a halálomra. Reggel mindig, mikor gimibe mentem és az úttest mellett várakoztam. folyamatosan megjelent bennem a nagyon élénk kép arról, hogy kisétálok a forgalom elé. Könyörögtem a szüleimnek, hogy hadd mehessek el legalább az iskola pszichológushoz. Az iskola pszichológus pár találka után megállapította, hogy akkor, 14 évesen, nagyon erőteljes szorongással küzdök, ami igaz is volt, de a szüleim nem tettek semmit, hogy kezeljék, mert megilyedtek hogy az egyetlen gyermeküknek gyógyszereket, nyugtatókat kell szednie...
Most 19 vagyok, a szüleim nagyon aggódnak értem, mert látják rajtam a depresszió tüneteit, de továbbra se hajlandóak teljes szívből támogatni, hogy végre professzionális segítséget kapjak. Ha meg megint szóba kerülnének a gyógyszerek, biztos megint viszakoznának. A szorongásom azóta se múlt el teljesen. Nem tudok normálisan ismerkedni emberekkel, mindig eltaszítom, vagy akaratlanul elriasztom őket. Párkapcsolatom még nem volt és nem is tudom elképzelni, hogy legyen. Eddig három srác próbált velem komolyan ismerkedni. Mindegyik kedves volt és érdeklődött irántam, de nem tudtam megnyílni, egy burokban éreztem magam. Ami a legjobban kiváltja belőlem a depresszió érzését, az a magány. A legjobban az fájt, amikor az egyik közeli hozzátartozóm azt vágta a fejemhez, hogy egyedül fogok meghalni. (Ez az egyik legrosszabb dolog szerintem, amit egy ember valaha mondhat másnak) Az önértékelésem a nullán van, elvesztettem a szenvedélyem az írás és rajzolás terén. Nem tudok rendesen aludni,, sokszor alig, vagy csak nagyon minimális adagokat eszem. Félek és bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben.
Szeretnék segítséget kapni, de rosszul esik az, hogy a szeretteim, akiken kívül nincs másom a világon, sokszor csak rontanak a helyzeten. Amikor tinédzser voltam, az anyám megpróbálta normalizálni bennem az öngyilkossági gondolataimat, valamint ha beszélni akartam róluk, akkor jött a bűntudatkeltés (anyám elkezdett azzal fenyegetőzni, hogy akkor ő is megöli magát) apám pedig azt mondta, ha mégegyszer beszélni merek arról, hogy megölném mafam, pofon vág (azután meg nem érti, hogy miért nem tudok megnyílni előtte...)
Egyetlen igazi támaszom talán a legjobb barátnőm, aki mindig meg tud hallgatni és támogat, hogy szakmai segítséget kapjak.
Írj a kék vonalnak vagy hívd fel őket! ♥️
Hogy vagy azóta?🥺❤
Depressziósként, teraphoz járván én azt állítom, ez mindenkinél egyedien csapódik le. Más és más a kiváltó ok, a magunkkal hozott sérelmek, mások a kezelési stratégiák. Ennek ellenére, hogy ahhoz is leleki erőt gyűjtök hogy felkeljek az ágyból és vegetáljak, van csoport facebookon, ahol admin és lelki segítő is vagyok. Többeknek sikerült már segítenem, bátorítani. Mert csak az tudja igazán milyen ez, aki benne van vagy volt. A folyamatok és egymás működésének a megértése kulcsfontosságú! Nekem van egy videóm a diagnózisommal kapcsolatban, a borderlineról a Pityu pszichológia csatornán. Ott is sok hasznos dologról beszélek. Bármikor kész vagyok erre mással is :)
Ugy szeretnek beszelni veleed
@@erikhodi Pontosan mirol? 😊
Szia Eszti! Az nagyon jó csatorna én szeretem !!!! Mióta megnéztem a borderline-osokról szóló videódat (én is egy brutál nagy bordi vagyok) csak nem értem, honnan jött a "Pityu pszichológia" elnevezés.
Sajnos a gyerekkorom borzasztó volt, emiatt bipoláris lettem. Jelenleg 28 évesen immáron 15 éve. VISZONT az ilyen egykalapalámindent videók nem tesznek jót nekünk, betegeknek, mert itthon így is rém tabu a téma, sajnos.
@Genkwyll és az ilyen emberek többet ártanal mint használnak... utálom őket mert azt hiszik, olyan rohadt könnyű így élni..
Szintén 28 évesen, immáron 11. éve. De még mindig te vezetsz :)
De engem soha nem kezeltek, ezért tartok most itt. Egy helyben.
Pszichiátrián dolgozom ápolóként, így az egyik legfőbb diagnózis amivel nap mint nap találkozom az a depresszió. Atis, rendkívül jól összefoglaltad.😊☺
Szia Attis!
Nem szoktam kommentelni általában sehová, de ezt a témát is olyan jól feldolgoztad és ábrázoltad, hogy úgy éreztem, muszáj lesz. Nagyon szívesen megnéznék Tőled egy olyan videót is, ami az anorexia/étkezési zavarok témát vesézi ki jobban.
Imádom a munkásságod, csak így tovább :)
Én is!! 🙏💜
Nekem tavaly januártól júliusig volt egy nagyon nehéz időszakom. (Azt, hogy mi okozta, azt nem szeretném részletezni) Szinte semmire nem emlékszem abból az időszakból, csak hogy elmondhatatlanul szomorú voltam. Már a tanárok is észrevették, de mivel a tanulmányi átlagom ugyanolyan volt, mint előtte, nem könyvelték el valami komoly dolognak. Kb márciusban viszont már szóltak anyámnak, aki annyit reagált, hogy biztos csak az edzéseken van valami, majd elmúlik. Hát júliusban, amikor ez a bizonyos kiváltó ok már véget ért (mert véget kellett érnie) egyre jobban lettem. Utána sokáig nem voltam a régi, de mostanra teljesen jól vagyok. Nem voltam vele orvosnál, nem tudom, hogy depressziós voltam e vagy sem, de örülök hogy vége!
AZOK AKIK HASONLÓAN ÉREZNEK: VAN KIÚT! KÉRLEK NE TEGYÉL SEMMIT AMIVEL ÁRTHATSZ MAGADNAK! ÉRTÉKES VAGY, ÉS BÁRMI IS BÁNTSON, ELMÚLIK!
Még annyi, hogy véleményem szerint nem éri meg egyből orvoshoz szaladni. Ha felírnak neked valami gyógyszert, attól nem lesz jobb.
Igen, a pszichiátert én sem gondolom a legjobbnak kezdetként, de az sokat segíthet, ha valaki ellátogat egy tanácsadó szakpszichológushoz, aki tapasztaltan tanácsokkal látja el. És ha tényleg van valami komolyabb baj, ő akár el is küldheti egy másféle szakemberhez, hogy több szempontból próbálják az illetőt megérteni és több módon tudjanak segíteni neki. Ezt ezért kell hangsúlyozni, mert ha valakinek nincs lehetősége megbeszélnie a környezetével a problémáit, még nem kell mindenféleképpen hallgatnia. A segítség több irányból is érkezhet hozzánk, és ne utasítsuk el! Ha valaki csak zavarosnak érzi az életét, de nincs senki, akivel beszélgethetne róla, akkor is felkereshetünk egy szakembert, még mielőtt a zavarból problémák alakulnak ki. Neked pedig minden jót kívánok és remélem, hogy teljesen megoldódott a helyzeted!!!
@@pusztai27 nagyon szépen köszönöm! Sajnos a legtöbb ilyen eset sosem oldódik meg, az ember egyszerűen csak "megtanul" együttélni a hiánnyal, fájdalommal. De teljesen igaz amit írtál, mindig jó, ha lehet valakivel beszélni, és esetleg tanácsokat meghallgatni.
11:40 Jól van! tökéletesen megterveztem a víz ivás műveletet! Először is egy lassabb de megfontolt mozdulattal fogom kezdeményezni az érintkezést, a flakonnal. Majd ezután jön a rizikós rész, amikor rá kell markolnom. Figyelnem kell rá hogy ne túl gyengéden különben a második fázisnál kicsúszhat a kezemből. Nos most jön a java a dolognak. Meg kell emelnem a vizet a flakonnal együtt!
Miközben fogom már a flakont azt hiszem bedobok pár biztató gondolatot. Ez igen fontos nehogy túlgondoljam a dolgot és félre nyeljek a későbbiekben a 3. fázisnál. Ha tökéletes a tartása van a kezemnek, a másikkal most le kell csavarnom a kupakot. Ez még rizikósabb mert ezúttal 1 kézzel kell fognom a flakont illetve a másik kezemnek finommotoros mozgást kell végrehajtania. Ezután a kupakot a kijelölt platformra kell lehelyeznem. Ha valaha is idáig eljutok: végül stabilitást adva a második kezemmel innom kell a vízből. Szóval lassan megdöntöm a flakont hogy a gravitációs erő a számhoz húzza a vizet majd pontosan kimért 4 korty vizet kell az emésztőrendszerbe juttatnom.
SPOILER: Megfulladtam
XDDDD
@@gabor6259 Köszi hogy szólsz! Ezt a kettőt javítottam. így is csoda hogy ennyire kevés hibával tudok írni. Régen sokkal rosszabb volt : P
xDDDDD
Én nem voltam és vagyok depressziós, pedig sokmindent átéltem már. Mindig törekedtem arra, hogy higyjek magamban, legyen hobbim, sok időt töltöttem kutyák és macskák társaságában, belemélyedtem videójátékokba és mindig sportoltam valamit. Szerintem nekem sikerült megelőznöm ezt a betegséget és így csak annyi volt, hogy sokszor voltam szomorú...
12:21 Attis, még a komoly témáknál is megvan a hülyeséged :D Depresszió örökké :D
(Jegyezd meg míg a föld kerek,
mindig lesznek rockerek
De mivel a föld ovális,
jó lesz nekünk a metál-is :P )
Én nem tudom eldönteni hogy depressziós vagyok e vagy sem. De amit most jelenleg eltudok mondani magamról hogy semmi nem tud igazán felvidítani és ezt tudom leplezni így nem tűnik fel senkinek hogy szarul érzem magam és nem tudom eldönteni hogy ez mit takar maga mögött. (15 éves vagyok)
Nagyon nem kívánok semmit se enni és ha eszem is akkor sem hízok semmit szvl általában vagy fogyok vagy nagyon maximum hízok 1 kilót. Naponta minimum 10 szer eszembe jut az hogy mi lenne ha öngyilkos lennék és nagyon rosszul kezelem ezt. Mindig próbálom ezeket a gondolatokat elhesegetni és másra gondolni de sajnos ez legtöbbször nem jön össze. Mindenki mondja ha társaságba vagyok hogy mert vagyok ennyire csöndes, unott és flegma. Általában próbálom elterelni a figyelmet arról ha valamelyik barátom megkérdezi hogy van e valami baj, mert nem tudok mint mondani. Ürességet érzek, semmi nem tesz boldoggá és ez szörnyű érzés.
Ha valaki tudja hogy ez depresszió vagy nem az akkor írja le mert én nem tudom ez mi. Szorongok rengetegszer még ha nem is olyan a helyzet csak egy szimpla kérdés vagy bármi amikor a "kozèppontba" helyeznek és mindenki rám figyel.
A korona vírus ezen csak egyre jobban ront és nincs senki aki tényleg tudna segíteni.
Én ez ellen tényleg próbálok küzdeni .
Az elmúlt pár évben rengeteg sok rossz dolog történt és évvel is nagyon durván romlott az életkedvem. A kutyám is majdnem 4 éve hogy meghalt és ez nagyon rosszul érintett mert vele nőttem fel és ez szörnyű volt. Rengeteget hallgatok zene, nézek sorozatot/filmet és nem igazán megyek el itthonról mert nincs kedvem semmihez.
Hm, én nem akartam rákattintani a videora pont a sok tini p*csa(ezt jelenleg fiúkra egyaránt értem) miatt akiknek vannak kilátásaik, vannak lehetőségeik de a trandek, a divat és a puszta figyelemhiány miatt annyira mélyre ássák magukat, a direkt érzelemhajhász videókkal, zenékkel, filmekkel hogy mutatkozik rajtuk a depresszió tünetei. Hogy fogalmazzak? A legtöbb ember hajlamos a depresszióra, és van aki belekergeti magát, aztán pedig sír, és szarrá spameli az insta sztoryt idézetekkel. Végülis azért vagyok itt hogy ezt leírjam, és azért hogy informálódjak.
Igazad van, de az ilyen emberek miatt nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat, akiknek valós problémájuk van. A figyelemhajhászást így sajnos nehéz a helyén kezelni, hiszen, ha személyesen nem ismered az illetőt, akkor nem tudhatod, hogy mi a helyzet valójában. :/
3:18 stimel, stim. stim. stim. stim........
2 évet jártam szakemberhez
NEM MENTÜNK SEMMIRE..
21 éves vagyok és minden eltelt nappal közelebb érzem magam ahhoz hogy végre elég erőm lesz véget vetni az életemnek.
Nekemis stimmelnek 😅
Dettó.
"Egy nap úgyis megteszem, egy nap úgyis megteszem, egy nap úgyis megteszem"
De (eddig) még soha nem tettem meg 😅
És van valaki a környezetedben, akivel legalább tudsz beszélni erről?
Én a régi osztálytársimtól lettem depis, mert folyton bántottak, nem játszottak velem, de már jól vagyok és másik osztályba mentem
Sajnálom, hogy ilyesmit kellett átélned, de annak örülök, hogy át tudtál menni egy másik osztályba. Sajnos sokan átélik ezt és kiábrándító, hogy az iskolák és a tanárok nem tesznek ellene. Sokan a szüleikre sem számíthatnak. Minden jót Neked és kívánom, hogy a továbbiakban ne kelljen ilyet átélned! Illetve, amint tudsz, segíts te is azoknak, akik hasonló cipőben járnak!
@ Köszönöm, ha valkit kiközösítenek, és látom, oda szoktunk hozzá menni a barátnőimmel és játszunk vele meg beszélgetünk
Levágattam a hajam hogy legyen életcélom. Megnöveszteni:D
Én pedig levágtam a hajamat egy kirohanós fázisomban 😔
Sztem ez rosszabb...
Semmilyen hajam lett, itt ott belevágva, sehogy sem áll.
Szerintem a világ legkisebb gondja ha épp nem nézel ki jól. Erre pont akad megoldás. Javaslom a fejpántot vagy a sapkát, kalapot. Zselével akár tök menő frizura is lehet. Ki lehet bírni így amíg visszanő. Elvégre 4 hónap alatt csodahosszúságot növekszik a haj, az ember pedig jobb esetbe 9 évtizedet él. Dúrva hogy ezidő alatt még hányszor lehetsz szép különféle módon.
A borderlineról is szívesen látnék videót tőled 🙏
Én most vagyok 11 éves és...én nem könyvelem el magam depressziósnak (pedig sokat gondolkozom rajta) és a jellemzőkből pár igaz volt rám...a szüleim elváltak mikor még kicsi voltam és Apukámat jobban szeretem mint Anyát de csak 2 hetente megyek hozzá...és ez engem nagyon bánt...és most 5 éve hogy Anyával és a nevelőapámmal élek es 2 testvéremmel...(bátyám, hugom) a nevelőapámat Ki Nem Állhatom
és én 2-3 éve úgy érzem hogy csak egy jelentéktelen porszem vagyok...és vágdosom magam..mindenki az gondolja hogy milyen boldog és jó életem van..csak a Mamám meg Apa ért meg..senki másnak nem beszélek az érzéseimről és nem is veszik észre hogy szomorú vagyok...az iskolában a barátaim előtt boldognak látszok..ott is 1 osztálytársammal értettük meg egymás és folyton ilyenekről beszéltünk..de most ő sincs itt nekem mert 2 hete eltört a lába..az én tüneteim: fogyás( ezt én nem vettem észre de mindig amikor találkozok a Mamámmal ő mondja hogy: megint vékonabbnak tűnsz) , éhtelenség, fejfájás,random elkezdek sírni, öngyilkossági gondolatok, álmatlanság, alvás zavar és még sorolhatnám...
Az útóbbi időben én is nagyon magamba fordultam.
Voltak olyan hajlamaim amik nagyon rosszak legszívesebben csak sírnék ez az egész kis életemben jelen van úgy érzem ,hogy semmi nem vagyok.
Az alvásról nem is bészélve....
😔
Én XXXTENTACION fan vagyok és csinált X szomorú/depis zenét és én azt szeretem hallgatni és ezért azt mondják rám hogy depressziós vagyok de igazából nem vagyok
Szia sajnos én magam is depressziós vagyok. És első sorban a negatív lány ügyeim vezettek ide mert voltak ilyen töréseim. Sokszor csaptak már be engem vagy sokan csak a rossz embereket szereték mármint lányok. És engem életem során az összes lány csak elküldött. És senki se fogalkozott azzal, hogy én hogyan érzem magam. 17 éves korom óta érzem hogy baj van és egy idő után már öngyilkos gondolataim is voltak sajnos. És mára 22 éves vagyok még mindig nem vagyok boldog és jelelnleg se iskolám se munkahelyem sincs a rendszergazda bizonyítványt is csak másodjára sikerült letennem. És ilyen álapotba kb semmihez nincs kedvem nem érdekel semmi rossznak látom a világot reménytelennek az életemet. És már azóta több piát is iszok sajnos. És más embereket nem érdekli az hogy mi van velem helyette csak tiltogatnak facebookról meg mindenhonnan. És valójában ez is elárulja azt hogy milyenek manapság az emberek. És jelenleg is depressziós vagyok csak az az igazság valahol én már feladtam ezt.
+1:Videókat nézel hogy deoressziós vagy e...
Na várj! Ott volt hogy fake depresszió és voltak ott képek az egyiken Xxxtentacion volt... Ha nem tudnád ő bipoláris zavarban szenvedett 6 éves korától! Lehet hogy én értettem félre de nekem ez így jött le hogy X kamu depis volt mint a mai fiatalok
"Hallgass zenét, például Depressziót."
😂😂 Kicsit irónikus.
picit , de a bandának vannak nagyon sok jó szövege ami soakt segít
Én ma reggel lettem depis.
Bele néztem a tükröbe😂
Elég lelkiszegény lehetsz ha ezzel viccelődsz.😃
@@kincso9564 Az vagyok😅🤷
Majd csak változik😅😂
Jaaaáaaaj te szeginy! :)
@@volaka7118 ÁÁÁÁÁÁÁÁÁZ VÁGYOK😂😛
⚰️
Szia! Azt szeretném kérdezni hogy a furcsa álmok mire utalnak? Válaszodat előre is köszönöm...
Én 13 évesen lettem mondhatni először depresziós. Tulajdonképpen az ilyen családi gondok miatt, a ts-em miatt és az embertől való undorom miatt. Ez az időszak volt életem legsötétebb időszaka. úgy elzárkósztam a világtól mint a KDK ( értsd:Koreai Demokratikus Köztársaság). Sokszor voltak öngyilkos hajlamaim és azokban a pillanatokban a saját céljaim/álmaim se érdekeltek, csak EGY, a családom. Megfordult a fejemben milyen fájdalmat adok nekik azzal ha végett vetek az életemnek. Így sokszor halogattam a dolgot. A suliban valló bántalmazások, megalázások (a lányos pofám és az egyedi stílusom miatt) és rasszizmus is rá tett még egy lapáttal. Vágni egyáltalán nem vágtam magamat mivel nem tudtam, hogy lehet ilyet. Nem ittam mivel nem volt annyi vér a pucámban. Ami boldogított egy picit az a rajzolás volt ami szinte saját világomba való menekülést jelentette. Meg még néha magam elé fektettem egy föci könyvet és elkezdtem tanulgatni a világ országait. Anyukám Késsőb észre is vette a változásokatt, mivel előtte egy életvidám gyerek voltam. Mondta, hogy elvissz pszihiátriára, de tagattam hogy depresziós lennék ezért nem is engedtem. Ekkorra már nagyon ellenséges lettem a családommal is. Késsőbb már belefáradtam leültem anyukámmal és nagynehezen megnyíltam. Rá egy évvel diabegyes lettem ami ennek következménye is lehetett mivel senki nem volt a családunkban cukorbeteg, és így az orvos is a depressziómra tudta fogni. Mostanra 17 vagyok, drogom a rajzolás az alkohol pedig a makettozás. Tanácsnak meg azt tudnám adni az én szemszögemből véve hogy próbáld megbeszélni a gondjaidat! Ne tartsd magadban mert azzal csak még rosszabb lesz a hejzet! Ne akarj meghalni mert lehet szép is az élet ha hagyod azt beengedni vagy azzá tenni. (hosszú lett és lehet kicsit részletes is vagy néhol hülyeség. Ha tényleg ezért bocsi.)
Nem tudom , hogy miért írom le.
De mindenek elött hozzá tenném nem sajnáltatni akarom magam .
valószínűleg senki nem olvassa el , de hátha valakit megsegítek hogy ha szarul érzed magad , járj utána mit tudsz tenni sürgősen . Mert pl engem már ez se nagyon motivál . A 10en akárhány éves korom óta van egy pszichológusom aki "kísérget" ő állapította meg hogy tartós , mély depresszióban vagyok ajánlotta is a pszichiátriát illetve az elvonót (mert már ez is közre játszik...) . 27 éves vagyok és egy jó ideje tart , magam sem tudom mióta . A videóban az összes tünettel rendelkezem az öngyilkosságot leszámítva ! És még tudnék hozzá tenni pár száz dolgot . Olyannyira régóta tart hogy rá ment a kapcsolataimra , annyira hogy majdnem az összes ismerőssömmel megszakadt a kapcsolatom , egyáltalán nem tudok új és tartós vagy komoly kapcsolatot kialakítani . Aki belép az életemben az kb megy is ! Saját magamt sem tudom hova tenni. Annyira nem vagyok kapcsolatban magammal , hogy sokszor nem értem mi miért történik , az egészségemre is ráment , és nem tudok egyszerűen lemondani az önrombolásról , a motiváció kitartás célok ésatöbbi majdnem , hogy egyáltalán nem érzem magamon . Szinte ezt az egészet már teljesen természetesnek érzem...
A teszteket tedd már be a leírásba kérlek sajnos nincs instám
Köszönöm
Már legalább 10 hónapja depresszióm van. 14 éves vagyok, 2019 szeptemberében kezdődött, senki nem tud róla, még a szüleim sem, akiknek eddig sok mindent elmondtam.
Elkezdtem eltávolodni a barátimtól, a "legjobb barátnőm" teljesen elhagyott. Az iskola iránti érdeklődésemet teljesen elveszítettem, csak a szüleim miatt ültem le néha tanulni.
Mindent elveszítettem, ami boldoggá tett.
Már azt sem tudom, mi tehetne engem boldoggá.
És már annyira nem bírom ezt. Fel akarom adni, mert nekem ez már egyáltalán nem megy.
Amiben most, még mindig benne vagyok, olyan, mint egy tornádó.
Néha kicsit lelassul a szél körülöttem, ilyenkor látom a kiutat, de mégsem tudok átlépni a tornádón. Egyszerűen megijedek az emberektől. Félek tőlük és a legtöbbüket annyira nem szeretem. Soha nem értenek meg, mindig megbántanak és olyan különcnek és elveszettnek érzem magam, ha velük vagyok.
Most megyek kilencedikbe, ezért új osztályt is kapok. Tudom, hogy lesz lehetőségem ismerkedni, de mégis annyira félek. Folyamatosan előjön szociális fóbiám és a szorongásom, ha emberekkel kell lennem. Sosem tudok lazán és stresszmentesen ellenni velük. Aggódom, hogy semmi nem fog változni kilencedik osztályban, mégis reménykedem.
De félek, hogy nem is kéne reménykednem, mert úgy csalódás ér majd.
A legjobb barátom lett a magány. Rajta kívül sokszor úgy érzem, hogy senki nem szeret.
Fogalmam sincs, mit kéne tennem. De tényleg.
Annyira nem mertem ezt az egészet ide leírni, mivel senkivel nem közöltem még ezt, de olyan jól esett leírni, amit legbelül érzek, még ha az érzelmeim nagy része üresség is.
Pont most tört rám a depresszióm és most nyomtam volna be az egyik depis zenémet, de előtte fel akartam nézni youtubera és egyből megakadt a szemem ezen a videón... Hát így legyen ötösöm a lottón. De komolyra fordítva. A depresszió borzalmas egy érzés, amiből úgy érzed nincs kiút, mert folyton az a mardosó érzés fogad hogy úgyis minden szar lesz és ez csak egy újabb kudarc lesz amitől még lejjebb süllyedsz abba a bizonyos gödörbe egészen addig, amíg már a fényt se látod a tetején
Atya ég, tényleg mi vagyunk a legdepressziósabb az egész EU-ban?? Ezt látni is elég lehangoló és depresszív. Tudtam, hogy itt baj van az emberek mentális egészségével, de ennyire?
Átküldtem valakinek a videót, de azt mondta olyan depi, nincs kedve végignézni egy 15 perces depivideót... :)
Én voltam depressziós még iskolás koromban harmadikban.
Az aki meg akar halni nem fog segítséget kérni, hogy megmentsék
Bizonyos téren igazad van de Radics Peti hardcore facebook idioták vidijében egy nő ott kért segitséget ugyanis ugy látta a világot hogy nincs miért élni és szörnyű az élete ezért kért segitséget de sajnos pont ele kezoje lett és csak a halálba kergették
De! Nagyon sok leendő öngyilkos beszél róla és célozgat rá, ilyenkor szokták elbagatelizálni, hogy csak sajnáltatja magát... Részben benne van ez is, de sokszor csak felméri mi lesz a halála után, az ember természete kíváncsi mindenre. Sajnos ismertem olyat is aki ebben a "sajnáltatós fázisban" csak negatív megerősítéseket tapasztalt meg és befejezte amire készült. :/
Én azért felhívtam a barátaimat (nagyon közeliek) és segítettek... Számomra a szakemberrel való beszélgetés lehetetlen
Nem feltétlenül értek egyet szavaiddal. Az éremnek mindig 2 oldala van. Van, aki segítséget fog kérni, van aki nem fog, mert nem akar, vagy azt várja h segítsenek rajta. Embertől és állapot súlyosságától függ. Aki végleg feladta, az segítséget nem h kérni nem fog, de igyekszik nem is beszélni arról, h megakar halni.
Nézzük csak a tényeket: A depressziós és/vagy mentális sérült, pszichés zavaros emberek javarésze úgy vet véget önkezűleg az életének h még csak nem is beszél róla...Ez azért ijesztő és elgondolkodtató már önmagában is.
Én nem tudom nálam mi lett, de nagyon hosszú lenne leírni mik voltak mik értek most ott tartok hogy 3-4 napja nem birok enni nyelni sose volt ilyen gondom :(
Amúgy lesz videó esetleg a Tourette szindrómáról?
Pont néztem az egyik videódat az intelligencia fajtáiról, mikor észrevettem hogy új videót tettél fel :)
Szorongás, depresszió... vagy csak simán fos az életed és valójában semmi bajod, mert teljesen racionálisak az érzéseid... Ezt a verziót valahogy a pszichológusok rendre el szokták felejteni...
06:55 konkrétan felsoroltad, hogy mik váltották ki nálam a jelenleg már 8 éve tartó depressziómat :D
-Doktor Úr! Én depressziós vagyok.
-Na és, én meg Tankcsapdás. Miért keresett fel?
Viccet félretéve, a Depresszió zenekart nagyon tudom ajánlani. Rengeteg mély mondanivalóval, gyönyörű szövegekkel és olyan zenei aláfestéssel rendelkeznek, hogy minden percét élvezet hallgatni. 🖤🤘
Csatlakozom.🤘🏼❤️
E55 pedig eleg gagyi
Yey, már nagyon régen vártam erre a videóra. Egyszer amikor kérdezted, hogy milyen videó legyen, akkor javasoltam ezt a témát, de amúgy az miattam volt? Jó gondolom nem, de attól még örülök ennek a videónak :DDD
18 éves vagyok és valamiféle hullámzó effektus ejtett csapdájába. Régen 4 éve egy folyamatos több irányú nagy hatású mérgezésnek hála, a mai napig hullámzik a két állapot. Pontos ciklikája nincs de pontosan cserélődik a két állapot.
Én 11 éves vagyok és 8 éves korom óta depressziós vagyokcsodás családom van de rettentő rossz környezetem volt régóta az iskolában mert az osztályom mindig megalázott, kicsúfolt, 1 lány miatt nem voltak barátaim. 3 éve a papagájom elrepült a szemem láttára és napokig kerestem mindenhol de nem találtuk meg, hetekkel később az egyetlen barátnőm kiköltözött német országba.
Régóta röplabdázom és imádom de a csapatom szinte az osztályomból áll .
Tegnapelőtt volt egy edzés mert meg lett engedve a polgár mester által, mikor oda értem kedvesen köszöntem és csak az "ohh ne" választ kaptam röktön gyomorgörcsöm lett
Ennyi.
Köszönöm ha eddig elolvastad.
*Attis lehet hogy ferde a monitorod vagy nemtudom de nagyon el vannak dőlve a betűk 😆❤️*
Ja, eléggé ferdék a betűk :).
Dik, észre sem vettem
És tényleg 😂
Sajnos én is depressziós vagyok, több mint 10 éve vagyok az és már hozzá szoktam a betegséghez. Régen még tudtam milyen boldognak lenni, ne is akarjon senki se ebbe a cipőbe járni.
8-10 éve mikor szedtem antidepresszáns (Prozac) Mikor elkezdett hatni, annyira megilyedtem hogy abba hagytam. Mert teljesen furcsa volt újra "normálisnak lenni"
Úgy döntöttem felveszem a harcot, holnap megyek orvoshoz. Reméljük meggyógyulok, eleget éltem ezzel a problémával együtt.
Fiatalabb Társaimnak irom, gyerekként még nehéz önmagát diagnosztizálnia az embernek. Igazán sajnálom hogy rengeteg fiatal hasonló gondokkal rendelkezik már 15 évesen.
Well, soha nem tudtam hogy depressziós vagyok e, vagy nem, de voltak olyan gondolataim hogy megölöm magam, de ezt inkább úgy kell elképzelni hogy nem akarok létezni, de meghalni sem, és sajnos vagy nem sajnos mai napig így érzek. Úgy éreztem mintha bele lennék ragadva az életembe, és csak a monton életemet fogom élni amíg meg nem halok. Nem tetszik a világ amiben élek/élünk, nem szeretnék ez a rendszer tagja lenni.
OLVASSÁTOK EL alább KÉRLEK az irományomat, és döbbenjetek rá mennyire rossz (súlyos) állapotban vagyok! (Úgy látom senki nem lájkolta, vagy írt kommentet)
Lehet, h hosszúra sikerült, de bocsánat, nem tudtam rövidebb monológot magamról fogalmazni !!!
Most papírokkal bizonyítsam? Vagy mivel? Már olyan szinten vagyok ROSSZUL (ezt csak azért mondom, mert most érkeztem meg abba a fázisba) h képtelen vagyok már kibírni rosszullét nélkül egy hosszabb autóutat, ami HIHETETLEN, mert soha nem volt még velem ilyen, h FIZIKAILAG érezzem magam rosszul ha hosszabb kocsikázásra kerül sor.
Anyámhoz mentünk le utoljára, 1 óra út kocsival, de nekem a végtelenség volt, megállás nélkül utaztunk, azt hittem sosem érünk oda!!!!!!!! És ezek a pánikszerű tünetek, szorongás, félelem a haláltól, szívdobogásérzés, néha még itthon is előjön. A biztonsági övtől a szó szoros értelmében úgy éreztem magam h menten megfulladok. 😭😰😰😰😰
Jó lenne ha legalább itt lenne velem minden éjszaka valaki, h felügyeljen engem ha rosszul vagyok...
(EGYEDÜL ÉLEK!)
Tudom hogy mit érzel.
Pànikbetegségnek hivjàk.
én 46 éves vagyok egyedul élek (van 3 macskàm)
Fiatal koromban kiprobàltam kulonbozo drogokat amiket egyfajta antidepresszànsként hasznàltam. Màr 4 éve nam hasznàlok semmijen drogot és most az alkohollal is probàlok leàllni.
Még 5 éves voltam, amikor az ovodàbol , kuldtek pszihologushoz, mert mindig egyedul voltam és nem érdekeltek a tobbiek.
Szoval pànikrohamaim vannak depresszioval.
Kiprobàltam mindent, sport, meditàcio...stb.
Nem hasznàl SEMMI!
Voltam/ voltunk depressziós 6 hónapos terhesen a férjem balesetett szenvedett ahol lebénult deréktól lefelé. Pokolian nehéz volt.Mivel terhes voltam nem kaphattam gyógyszert. Terápiára kellett járni 3 hónapig. Amikor már képes voltam gondolkodni egy elbeszélgetésnél megkérdezték mi lesz a babával és a férjemmel ha feladom? Hagyom szét hullani a családot? Itt kezdtem felállni...Ma van egy 6 éves csoda kedves lányom. Ígyekszem férjemnek mindenben segíteni mindig mellette lenni. És imátkozni hogy isten adjon erőt a mindennapokhoz. Viszont hálás vagyok a sorsnak a lányomért és azért hogy a férjem túl élt egy balesetet ahol 2 meghaltak.Ma ápolásidíjon vagyok a férjemmel és ez mellett heti 2 szer motivációs tréninget tartok a kórházban ahol kezeltek. Isten segített.Ki lehet mászni a leggmélyebb gödörből is csak akarni kell!
Sziasztok! Én azt hiszem depressziós vagyok, nagyon-nagyon gyakran vagyok lehangolt, úgy érzem az életem értelmetlen és, hogy mindenki utál, valamint mindenről én tehetek, az a baj, hogy ezt egy embernek köszönhetem és tudom magamról, hogy én lelki sérült is vagyok, kedvenc szokásom például, hogy vagdosom magam, ha látnátok, hogy néz ki a bokám akkor kicsit elrettennétek...utálom amúgy, hogy ilyen vagyok, hogy mindig el vagyok kenődve, hogy mindig sírhatnékom van és, hogy vagdosom magam, nem látok magamnak jövőt...hát igen....tényleg az a legviccesebb, hogy egyetlen embernek köszönhetem...és igazság szerint a halálát kívánom...
Aki el olvassa a kommentet annak azt üzenném, hogy ha akárki, de tényleg AKÁRKI akár titeket bántalmazni (szexuálisan, fizikailag vagy akár szavakkal) NE hagyjátok, komolyan....kérjetek segítséget, én például át éltem milyen is az mikor a saját nevelő apád szexuálisan bántalmaz és ezt senki nem hiszi el, mondván, hogy: - Jaj, ez mindenkivel megtörténhet csak velünk nem. Ne habozzatok, kérjetek segítséget
Segélyhívó szám (éjjel - nappal hívható) :116-123
E-mail cím: sos116123@gmail.com
Depressziósan nem érzel semmit se örömöt se szomorúságot. Mintha kiégtél volna és teljesen üresnek érzed magad. Persze szomorú vagy végig boldogtalan így kívülről vizsgálva, de amikor benne vagy a depresszióban akkor olyan tud lenni mint egy ember lélek nélkül.
Akkor úgy látszik hogy depressziós vagyok.. :(
Én egy exemet mentettem ki a depresszióból ... igazából nem tudom, hogy hogy sikerült. .. De azt tudom, hogy még a mai napig szeretem ( 13 éves én meg 12 ) ... Aztán nemtudom mi okból, elkezdte vágdosni magát....Arról már nem tudtam leállítani....És ez által, elkezdtem sírni kb fel óráig...Utána random elállt a sírás, szomorúság illetve minden érzelmem elszállt ... azóta vágdosom magam ... De már nem annyira gyakran , hála Borsinak ( legjobb barátnőm )
Ne vagdosd magad...
Hidd el, nem éri meg az a fájdalom.
Utána csak szenvedsz a sérüleseidtől.
De örülöl neki h te már ismered 12 évesen azt a fogalmat h "ex" mert én még 12 éves takony létemre azt sem tudtam milyen érzés az, h beleszeretni valakibe aki viszonozza is. Én ilyen korban csak plátóilag szerettem mindenkit, de vicces, amikor egy 12-13 éves gyerek használja azt a szót h "exem" 😅
Ebben a korban még nem beszélhetünk kapcsolatokról. Legfeljebb egy két eltévedt pusziról, v kézenfogásról 😊
@@EmesePapp4858932679432 Én 15 éves vagyok és még soha nem volt barátnőm, még egy ölelést sem kaptam egy lánytól sem...
Én, mikor depressziós voltam, akkor nem feltétlen szomorúságot éreztem.
Éppenséggel semmihez nem volt kedvem, és semmi sem foglalkoztatott, vagy hozott örömöt.
Ugyanez :(
Same
En 6-8 orat vagyok allatokal(az osztályálsaimmal)🤣
mániás depresszióm van 2 éve lassan..
megtanultam vele élni :) de igy vagyok teljes .. Nekem nem kell orvos se antidepi kockacukor. Mert azt érzem szükségtelen, nekem elég ilyen depi hullámkor... csupán 5 perc 1 cigi és egy kávé amibe össze szedem magam :)
Sokat küzdöttem ezzel az undorító hajlammal, és engem szintén semmibe néztek, ezért mikor annyira mindennek a végén jártam már hogy csak valahogy ki akartam adni magamból amit gondolok, fogtam magam és leírtam a "naplómba", és nemrég visszakerestem benne az ottani irományokat
(egyébként, ha úgyérzed hogy nem bírod, fordulj orvoshoz, mert rá kell jönni hogy ez nem játék, kerülhet az életedbe is!)
Itt van egy gondolat az egyik oldalról:
" Milyen érzés a depresszió?
Az érzést ahhoz tudnám hasonlítani mikor a szorongásod túlfajzik, mikor a tested összes porcikája azon próbál tartani hogy minden ami a környezetedben van, és rossz az a te hibád. Elvesz minden szép dolgot, amit értékelni tudsz. Összetörsz. Kényszerít hogy fájdalmat okozz magadnak bármilyen módon. Vágysz a szeretetre, de aki ezt megtudná adni azt ellököd magadtól, mivel úgy érzed megbántanád, vagy nem tartod elég jónak magad ennek a fordítottjához. Csak szenvedsz, de nem veszik észre, mintha nem is léteznél. Hiába létezel, nincs értelme hiszen azt érzed hogy úgyse vagy elég, bármit is teszel hiszen egy senki vagy, ezért te is utálod magad és csak abba akarsz hagyni mindent."
Én voltam és kicsit még lehet most is nagyon rossz volt én vágdostam magam meg hasonlók nem voltam sok emberrel és ja aztán a tanárom meg tudta és szólt a védőnőnek a suliban és beszélgettünk aztán jah több hónapig volt sokat sírtam és kb ennyi
És öngyilkos akartam lenni az osztálytársaimmal majd megoldottam a problémákat de sokáig tartott nem erdekeltek azok a dolgok amiket régen szerettem
Csinálhatnál videót a függőségekről , az olyanokról is amelyikek az emberek szerint nem ,, káros,,.
Pontosan mely függőségekre gondolsz?
Mondjuk Sport , zene , stb. ezek az emberek szerint n nem károsak
Jelenleg is depressziós vagyok, és nincs rá jobb szó, mint maga a Pokol.
én is depressziós vagyok, és elgondolkoztam rajta hogy ki ugrok a 9. ről
Rossz családi környezet váltotta ki nálam(10-16 éves koromig kb). Nem volt étvágyam, ki sem mozdultam a sötét szobából, folyton aludtam. Eljutottam arra a pontra is már, hogy nem voltam képes sírni semmin. Leginkább ürességet éreztem, nem vágytam semmire és minden este úgy feküdtem le aludni, hogy bár ne kelnék fel másnap. Vagdostam is magam(erre egyáltalán nem vagyok büszke). Egy ponton rávettem magam, hogy elmenjek iskola pszichológushoz, aki elküldött pszichiáterhez ott egy teszt alapján megmondták hogy mély depresszióm van, gyógyszerekkel akartak kezelni de szerencsére édesapám ezt nem hagyta. Lassan 23 éves vagyok de elmondhatom magamról, hogy önerőből sikerült kijönnöm ebből. Elkezdtem barátokat gyűjteni, kijárogattam, az otthoni probléma is megszűnt, elkezdtem foglalkozni is magammal, a külsőmmel hogy tetszek MAGAMNAK. Nehéz az út ami kivezet ebből a betegségből, de nem lehetetlen.
Köszönöm Attis!
Most megerősítést nyert az, amit hosszú hónapok óta sejtek, csak nem igazán akartam megnevezni. Nekem ezek a hosszú hónapok több részre tagozódnak, attól függően, hogy hol laktam éppen. Kollégista voltam, hazajártam.
Hogy milyen érzés a depresszió? Mintha egy hatalmas lyuk lennék. Mintha a lelkem és az elmém üresen kongó, végtelen fekete lyuk lenne. Minden egyes tettem során rám üvölt valami, hogy Ne! Nem csinálhatod!
Az életemre is kihatással van. Végzős egyetemista vagyok, diploma előtt. Nem tudtam megírni a diplomámat. Egyszerűen csak üvölt bennem egy hang. Üvölt és sosem hallgat el. Néha távolodik, néha pedig szinte a fülembe ordít.
Az elején csak levert voltam. "Biztos őszi fáradtság." Aztán pedig jöttek az impulzív személyiségemhez egyáltalán nem passzoló reakciók: semmi nem hergelt fel, nem vitáztam, nem védtem foggal-körömmel az igazamat.
Majd jöttek azok az éjszakák, amikor már nem tudtam aludni. Nem éreztem magamat sem fáradtnak, sem ébernek. Nem voltam képes elaludni. Hosszú órákon át csak a plafont bámultam, a fülembe metal, rock üvöltött, és csak a plafont bámultam gondolatok nélkül.
Egy örökké agyaló ember vagyok, mindig van egy félkész fikció a fejemben. De mostanában nincs. Csak a bántóan fehér üresség, és az üvöltő hang. A zene elnyomta a hangot. Egy ideig.
Megváltozott a környezetemhez való hozzáállásom. Mindig is rendetlen voltam, sajátos rendszertelenséggel.
De most? Mindent katonás rendbe tettem, mindent átsikáltam hetente többször és kényesen ügyeltem arra, hogy senki még csak meg se említsen semmi kritizálhatót velem vagy az élet teremmel kapcsolatban.
Az evés annyiban változott, hogy állandó hányingerrel küzdöttem, nemegyszer nemcsak ingerrel. Bűntudatom van, ha eszek.
Értéktelennek érzem magam és azt, amit csinálok. Egész nap csak a csukott ajtó mögött feküdnék, nem csinálva semmit és jó napnak érezném.
Olyan, mintha egyszerre lennék rákos, vesztettem volna el valakit és lőttem volna le egy ártatlan gyereket.
Fájdalom, gyengeség, reménytelenség, magány, félelem, bizonytalanság, bűntudat. Ezek húznak köréd egy üvegfalat, amin keresztül látsz, hallasz, de nem érzékelsz környező tényezőket.
Én kiírom magamból. De leginkább csak agonizálok, levegőt veszek, és eszek, mert elém rakják.
Bár elfelejtenének engem! Nem kell rám gondolatot pazarolni....
De bennem a halálvágy öncsonkításban ,,kimerül".
hasznos videó csak az a baj hogy ezt így könnyű elmondani de aki tényleg depressziós annak ez nem megy ilyen könnyen (pl emberek közé menni vagy sportolni )
egyszerű dolgokkal érdemes kezdeni. pl csak leülsz 1 eldugott zöld helyre. hidd el próbáltam és ha kicsivel kezded menni fog a "nehezebb" is
Hála az égnek, hogy soha nem tapasztalhattam meg, milyen a depresszió. Rám talán csak az önértékelési problémák igazak kis részben, de 14 évesen ez teljesen normális lehet. Olykor olyan, mintha két egymást nem túlzottan kedvelő embert zártak volna össze bennem. A kölső énem bírálja a belsőt, az pedig a külsőt. Máskor meg teljesen más vagyok, mint általában.
Viszont, mikor ezeket a videókat nézem, és a kommenteket olvasom, mindig megnyugszok. Rájövök, hogy tényleg van mit fejlesztenem magamon, de másoknak nagyobb szüksége van most törődésre, hisz nekik komolyabb problémáik vannak. Köszi Attis, rengeteget tanultam a videóidból!
Kilátástalan,önbántalmazás,ö bántalmazó/öngyilkos gondolatok,viselkedési zavarok,szürke mindennapok,tömegkerülése,
most ügyesnek érzem magam, mert végre jól sikerült egy teszt
Tudnal csinalni egy videot a vagdosasrol?
??????
Miért jó az, hogy vagdosod magad???? Miben segít?
Szia Attis. Nagyon tetszett ez a videó is. Azt szeretném kérdezni hogy láthatnánk-e videót a sztoicizmusrol (angolul: stoicism). A napokban fedeztem fel ezt az élet stílust és szerintem egy nagyon érdekes témáról van szó.
További szép estét/napot 🙂
engem nagyon erdekelne egy video a drog fogyasztásrol is!
hmm szerintem egy másik depressziós videód alatt kommenteltem, és már nem emlékszem pontosan, mit, de tuti megnéztem tőled a témában videót, arra emlékszem...
7 "tanult" orvossal (6 pszichológus+1 pszichiáter) a hátam mögött, ezek közül nem egy fizetős volt (tehát nem az állami "minőség") vagyok még mindig, lassan 8 éve depressziós. őszintén, csodálom, hogy még nem vetettem véget az egész dolognak, ezt a hosszan tartó szenvedést :D az egyik pszicho szerint végső stádiumban, és én is tudom magamról, hogy saját erőből nem fogok kijönni belőle, hiszen eddig sem jöttem. volt orvos, amelyik kerek perec kimondta, hogy nem tud velem mit csinálni, pedig benne volt a praxisában, hogy depressziót is kezel. volt olyan, amelyik "hülyébb" volt nálam, illetve úgy akart kezelni, mint egy értelmi fogyatékost, pedig akkor még csak mezei depresszióban szenvedtem, nem szuicidívban, mint most. családom anno kimondta, hogy nem tud, és nem is akar időt fordítani arra, hogy "ápolgasson" van nekik eleve elég gondjuk(tényleg van, de így ezzel én plusz egy probléma vagyok, ugyanis "jaj ez a lusta lány még ennyit se tud megtenni, egész nap csak fekszik"). baráti köröm valami hasonló, legtöbben egyszerűen csak ignoráltak, mikor a téma feljött. most ezek után, hogy bízzak bárkiben lol??? ez az ország híresen rossz az orvosairól, egy olyan embert nem ajánlottak még nekem, akiben tényleg lett volna bizalmam. lehet, hogy ilyen téren a gyerekpszichológus sokkal jobb, ugyanis ők teljesen máshogy állnak a pácienshez, nem úgy, mint valami OPNI-ból szökött hülyéhez. meg kéne tudni különböztetni az orvosoknak a "gyogyót"(idézvén valami phd-s embert, akivel sajnos találkoztam egyszer), és az egyéb betegségeket, és akkor talán kevesebb KEZELETLEN depressziós lenne az országban.
Nekem öngyilkossági gondolataim voltak és majdnem vége lett mindennek de szerencsére rájöttem hogy ezt nem kéne és észhez tértem.
Amikor édesapám meghalt, nem tudtam feldolgozni a halálát, ezért önbántalmazáshoz nyúltam, vágdostam magam, később ez öngyilkossági kísérletekbe fulladt, és sokszor begyógyszereztem magam ami miatt elvesztettem az eszméletem. 6 éve annak már hogy apukám meghalt és 2019 novemberében derült ki hogy depresszióm van. Később egy héttel azután hogy kiderült hogy ebben a mentális betegségben szenvedek, korházba fektettek mivel olyan súlyos volt az állapotom. 1 hétig korházban feküdtem. Én mindig úgy érzem nincs értelme léteznem, nincs értelme felkelni az ágyból. Nincs értelme az égvilágon semminek. Folyamatos szorongások és pánikolások gyötörnek. Nincs kedvem semmihez. Minden nap jó kedvet színlelek. Mindig harcban vagyok önmagammal. A kilátástalanság érzet, hogy semmi nem lehet jó többé, soha nem lehetek boldog és ez még csak betegebbé tesz.A folyamatos önutálat és bűntudat mindenért. Fizikai tünetei is vannak a depressziónak, mindennap nehézlégzésem van és szorít a mellkasom, olykor szédülök is. Sőt, sajnos nagyon érzékeny vagyok a világra, emocionális zavarral is rendelkezem ami annyit tesz hogy jobban átélem az érzelmeket.Minden nap antidepresszánst és szorongásoldót szedek, de sokszor érzem úgy hogy semmi haszna nincs a szedésének. Remélem tudtam segíteni és ha úgy érzed hogy baj van, ne félj segítséget kérni. Ez nem játék, nem csak a te életedbe kerülhet, hanem a szeretteid életébe is. Tudom milyen nehéz, amikor nem értenek meg téged. Fordulj pszichológushoz, más szakemberhez aki segítséget tud nyújtani.
Ebből kapásból kitudnék emelni mondatokat amik rám is igazak :(
Pl h nincs értelme semminek.
Nincs kedvem semmihez.
Nem látok kiutat semmiből.
Nem tudok pozitív érzéseket megélni. Képtelen vagyok hálás lenni. Begyógyszereztem magam.
De eszméletet nem vesztettem.
Másképp, más módon nem bírok magamnak fizikai fájdalmat okozni.
Marcangolom magam, de az evés a drogom, a függőségem. Pusztítom önmagamat belülről és kívülről is.
Nem akarok jól kinézni, az sem érdekel ha 3 hónapig nem éri víz a hajamat...Inkább elviselem a saját igénytelenségemet, higiéniátlanságomat, mert rossz érzéssel tölt el az is, "kényszernek" érzem azt is ha megfürdöm nagy nehezen :( Tudom, ez gáz, de sajnos így van. Itthon nem látja senki, nekem meg jó így. Egyszerűen nincs kedvem szépnek, tisztának lenni, már nem lakkozom a körmömet és nem igényem tiszta ruhában járni, illatosnak lenni.
@@EmesePapp4858932679432 Annyira sajnálom, sajnos én is így vagyok. Tudom hogy nehéz, viszont próbálj meg segítséget kérni. Én sem akartam sokszor segítséget kérni, mert úgy voltam vele hogy minek? Miért, ha úgysem lehetek többé boldog? Viszont másképp segítség nélkül nagyon nehéz kijutni a depresszióból. Remélem mihamarabb fogsz tudni kérni segítséget és meggyógyulsz! ❤️
@@boglarkabajusz220 Én is hasonló helyzetben vagyok.
Hát apum elvesztése nyilván valóan elég rossz volt és igazából mikkor élt akkor se volt jób a helyzet most vagyok 14 éves és kb 4-5 éve vesztetem el. De ennek elenére nem éreztem depresziósnak de a fel sorolt okok közül hat biztos igaz rám szóval lehet az vagyok.
(Bocsi a helyes irásért)
Van egy számomra nagyon kedves fiú ismerősöm (akihez egyébként romantikus szálak is fűztek 3 és fél hónapig, szóval exek vagyunk), aki az elmúlt egy hétben már másodszorra kísérelt meg öngyilkosságot (sikertelenül), és eléggé depresszióra hajazóan viselkedik _(és itt megjegyezném, hogy a családja nem kicsit darabokra hullott, 8 évesen elhagyta a biológiai apja, néhány hónapja pedig elszakították az amúgy is gondatlan szüleitől, jelenleg pedig a testvéreivel él, akik nem foglalkoznak vele különösképpen),_ én pedig attól tartok, hogy miközben próbálok neki segíteni olyan szinten, hogy naponta beszélek vele (és néhányat már előadtam neki a te tanácsaidból, még a videó kikerülése előtt is), valamennyire ragad át rám is (a hangulat biztosan). A kérdés a következő: Mit tehetnék, hogy álljam a sarat, amíg nem jut rendes szakemberi segítséghez?
Micsoda egybeesés, a matekérettségi napján depresszió-kutatásos videó🤣❤
😄😂🤣
🤣😂😄
En amiota korhazban voltam,azota nincsenek erzeseim.Nem tudom hova tuntek,ures lettem.UDV.
Gyerekkorom óta depresszív vaagyok, egyéb syemélyiségzavaraim is vannak. Néhány éve epizódokban jön mániával váltakozva. Járok természetbe stb meg egyéb dopamin termelő tevékenységet is próbáltam de sajnos csak addig használ míg intenzíven csinálom de amint nincs időm ilyenekre dolgozni kell stb ujra rosszul vagyok. Unom a munkát utálom, minden szürke és lapos. Eléggé fárasztó, lehet már alapból elb@szott agyam van...