Ne fütyüljetek ki semmit, ez az előadás így jó, ahogy van! Korrekt, követhető, jól magyaráz, a hangsúlyon bealudni lehetetlen, a kirohanásai pedig nagyon tanulságosak. Az első fél percig úgy érzem, hogy ha ezt nekem mondaná, kimennék egy büdös szó nélkül és le is adnám a tárgyat. De azért csak végighallgattam inkább, mit akar mondani. És kibaszottul igaza van. Megérte. Ez ebben a stílusban, ezekkel a szavakkal pont jó. Rá lehet rakni egy 18 -as karikát, egy "figyelem szókimondó durva szövegek" feliratot, de szerintem nagyon nagy kár lenne kisípolgatni. Vagy ha mégis, akkor legyen cenzurázatlan verzió is. Remélem, felkerülnek még más előadások is, főleg a Fizika érdekelne még... Köszi szépen a feltöltést!
Kedves Cecília! Legutóbbi információim szerint azóta már Mihály Tanár Úr tartja az előadásokat. (kedd 14-16, csütörtök 10-12; F. épület 29 előadóterem) Orosz Tanár Úr ZH és vizsgakövetelményei olyan potenciálgátat jelentettek, ahol valóban csak egy bizonyos speciális energiaszintet meghaladó és megfelelő hullámhosszú hallgatók tudtak P=1-hez közelítő valószínűséggel átjutni. Több féléven keresztül, a hallgatók többsége visszaverődést szenvedett.
Mit nem értesz? Ez egy triviális dolog (persze nem nekünk, hanem a villamosmérnököknek). Egy msc-s villamosmérnök hallgató elmagyarázza neked, ha kell.
@@laszlobizsok26 mekkora patkany vagy, hogy mindenhova odaszarod a kommented...latom a tanarur ingyen bermentesen el tovabb az elborult fejedben te venfasz... inkabb foglalkozz Otto tortenetevel "fassbukk"-on tiszta szegyen amit lemuvelsz !
Nem akarok okoskodni, de szerintem nagyon igaza van az alapok fontosságával kapcsolatban. Én sajnos (még) nem voltam egyetemi hallgató, de úgy látom, hogy már a középoskola is nagyon felületes és "nem veri be elég erősen azt a patkószeget"...
Mert akkor még nem kapcsolta be az 1-es számú kamerát, ami szerintem arra utal, hogy nem az előadás része. De ha azt mondja, hogy tegyem fel, akkor az 2-es számú kamera nyersanyagában nagyon is benne van.
Már nem kell. A 2012. tavaszi félév hallgatói számára szólt a felhívás, eredetileg nekik készült a videóanyag. Szerezhettek "jópontokat", ha hibát találtak. (De nem találtak.) Jelenleg is használják felkészülésre a hallgatók, főleg akik csak vizsgakurzust vettek fel.
Elég durva dolgokat vezet le abból hogy valaki nem látott valamit a tévében. A másik durva ahogyan reagál. Nem azt mondja hogy jajj de kár mert nagyon jó volt, legközelebb az ilyet ne hagyják ki mert érdemes megnézni, ha valaki felvette ossza meg a többiekkel. Egészen eddig a pontig úgy tűnt hogy egy okos intelligens ember. Ő az egyik kezével beveri a másikkal meg kihúzza a patkószeget...
ez az előadás levesz az egóból mindig is tiszteltem és csodáltam azokat az embereket akik nem számokat hanem betűket adtak össze vagy szoroztak meg és értették mit csinálnak én mondjuk latint tanultam botanikából és szerettem na azt meg ő nem érti
Ne fütyüljetek ki semmit, ez az előadás így jó, ahogy van!
Korrekt, követhető, jól magyaráz, a hangsúlyon bealudni lehetetlen, a kirohanásai pedig nagyon tanulságosak. Az első fél percig úgy érzem, hogy ha ezt nekem mondaná, kimennék egy büdös szó nélkül és le is adnám a tárgyat. De azért csak végighallgattam inkább, mit akar mondani. És kibaszottul igaza van. Megérte. Ez ebben a stílusban, ezekkel a szavakkal pont jó. Rá lehet rakni egy 18 -as karikát, egy "figyelem szókimondó durva szövegek" feliratot, de szerintem nagyon nagy kár lenne kisípolgatni. Vagy ha mégis, akkor legyen cenzurázatlan verzió is. Remélem, felkerülnek még más előadások is, főleg a Fizika érdekelne még...
Köszi szépen a feltöltést!
Bírom az ilyen gyorsröptű előadásokat, amiből az emberek 90% semmit nem ért. :)
Sajnos ezért élnek meg a korrupt politikusok is.
Hoppá, egy Oszkár bácsi komment 😁 kicsi a világ
Azt hiszem, Orosz Laci a fizika(-tanítás) Puzsérja és Puzsér a média Orosz Lacija.
Egyetértek veled.
Puzsér pedig korunk Cicerója
Puzsér a fasorba sincs!!! Puzsér össze-vissza hadovál; Az Orosz tanárúré a tiszta beszéd!!!
@@tamasnagy9962 megnéztem. Tényleg nem volt a fasorban.
@@frankprince7247 ...a puzsér egy másik állat...
Kedves Cecília!
Legutóbbi információim szerint azóta már Mihály Tanár Úr tartja az előadásokat.
(kedd 14-16, csütörtök 10-12; F. épület 29 előadóterem)
Orosz Tanár Úr ZH és vizsgakövetelményei olyan potenciálgátat jelentettek, ahol valóban csak egy bizonyos speciális energiaszintet meghaladó és megfelelő hullámhosszú hallgatók tudtak P=1-hez közelítő valószínűséggel átjutni. Több féléven keresztül, a hallgatók többsége visszaverődést szenvedett.
De remélem, nem rúgták ki? Ilyen tudást nem szabad elvesztegetni.
több féléven keresztül visszaverődést szenvedett:'DDDDD elsírtam magam ezen a kommenten
Erről beszél Orosz tanárúr: a szar diplomagyártásról!!!
...ez a hülye nem tanít, hanem magában beszél, hülyeségeket...
Egy büdös bükköt nem értek, de negyed órája tátott szájjal nézem.
Mit nem értesz? Ez egy triviális dolog (persze nem nekünk, hanem a villamosmérnököknek). Egy msc-s villamosmérnök hallgató elmagyarázza neked, ha kell.
...sose tudott "tani- tani", elhadart egy rakás követhetetlen marhaságot, ezzel kielégítette magát, viszont a hallgatói nem tanultak tőle semmit...
@@laszlobizsok26 mekkora patkany vagy, hogy mindenhova odaszarod a kommented...latom a tanarur ingyen bermentesen el tovabb az elborult fejedben te venfasz... inkabb foglalkozz Otto tortenetevel "fassbukk"-on tiszta szegyen amit lemuvelsz !
Minden elismerésem annak aki ezt érti :DDD
jó lenne ha több ilyen ember lenne!
25:23
Nagyon nagy arc az öreg. :)
Tisztelem az Öreget! Régen vizsgáztam le nála...
Nem akarok okoskodni, de szerintem nagyon igaza van az alapok fontosságával kapcsolatban. Én sajnos (még) nem voltam egyetemi hallgató, de úgy látom, hogy már a középoskola is nagyon felületes és "nem veri be elég erősen azt a patkószeget"...
peethx hanyadikos? :)
"na mindegy, ezt akarja a kar, basszak meg" :D
A hétfői előadás nem kerül fel?
Az óra elején elhangzott hegyi beszédet nem töltöd fel? Az is elgondolkodtató volt!
Mert akkor még nem kapcsolta be az 1-es számú kamerát, ami szerintem arra utal, hogy nem az előadás része. De ha azt mondja, hogy tegyem fel, akkor az 2-es számú kamera nyersanyagában nagyon is benne van.
Már nem kell. A 2012. tavaszi félév hallgatói számára szólt a felhívás, eredetileg nekik készült a videóanyag. Szerezhettek "jópontokat", ha hibát találtak. (De nem találtak.)
Jelenleg is használják felkészülésre a hallgatók, főleg akik csak vizsgakurzust vettek fel.
a záró előadás, amiről a videóban is szó van. dátumot nem tudok mondani pontosan, talán 2012.05.14, de nem biztos
miért kell hibákat keresni?
Az a lenyeg hogy ne pislogj, es akkor biztos nem maradsz le.
Szervusz!
Melyik hétfői előadásra gondolsz? Mi volt a dátum?
jaj de imádom :D :D
19:30
Abszolút nem értek egyet!
a kvantum mechanika olyan bonyolult hogy Einstein is utálta Szilárd Leó
Elég durva dolgokat vezet le abból hogy valaki nem látott valamit a tévében. A másik durva ahogyan reagál. Nem azt mondja hogy jajj de kár mert nagyon jó volt, legközelebb az ilyet ne hagyják ki mert érdemes megnézni, ha valaki felvette ossza meg a többiekkel. Egészen eddig a pontig úgy tűnt hogy egy okos intelligens ember. Ő az egyik kezével beveri a másikkal meg kihúzza a patkószeget...
régi story Chaplin és Einstein beszélgetéséből ön nem beszél és mindenki érti igen ón meg beszél és senki nem érti nem tudni igaz e de jó
Szörnyű ez a beszűkült materializmus.
Ennél kisebbre már nem is tudná magát zárni. Semmit nem ért a világból.
Egyesével húzkodják ki a patkószegeket
Mindez az adófizetők pénzén !---azért ezt ne felejtsétek el 4
Androidon hang helyett halk zörej csipogás hallatszik szinte az összes videon. Szörnyű.....
Levente Radványi Ugyanez a probléma nálam is. Nekem fülhallgatóval tökeletes
szokolaibabo A fülhallgató nekem is megoldotta, köszi.
ez az előadás levesz az egóból mindig is tiszteltem és csodáltam azokat az embereket akik nem számokat hanem betűket adtak össze vagy szoroztak meg és értették mit csinálnak én mondjuk latint tanultam botanikából és szerettem na azt meg ő nem érti
A plusz előadások nem kerülnek fel? (pótlási hét)
jó előadás :)