Ez feldobta a hetemet. Ha tetszenek a videóim és szeretnél támogatni, itt megteheted: / befekszemazagyala (havonta extra videók) / @befekszem Discord szerver: / discord
Valamiért tök szívesen ülnék a lakásodban, és ironikusan beszélgetnék az időjárásról, mintha kínos lenne és nem tudnánk miről beszélgetni, mert semmi közös pontunk nincs, közben meg pont azért nem lenne kínos, mert ironizáljuk a mások számára kínos dolgokat, ezért már nem lenne kínos csak az időjárásról beszélgetni. Írjátok meg, ha valaki más is érez így!
Én háziasszony vagyok, az is jó trükk, hogyha veszel pl. Petrezselymet, vagy kaprot, az egész csokorral felaprítod, és egy kis dobozban lefagyasztod. Így ha bármilyen ételbe kell egy kevés akkor mindíg lesz friss és nem rohad rád 2 nap alatt az egész csokor. Bio citrommal is úgy szoktam, hogy kifacsarom a levét, kis üvegbe töltöm és késhegynyi szalicilt teszek a tetejére, az megy a hűtőbe, a héját lereszelem- az még megy a fagyóba. Ünnepek alatt pl.karácsonyi szünet- szoktam tartani lefagyasztva szeletelt kenyeret is, mert itt mucsán nem nyit ki a bót.
Voltam többször is ír országban (nem Ferrarival), öcsém ott él nagyon sok éve. Ittam igazi ír kávét, sokszor és nagyon jó. Az ír kávénak a lényege: Jó minőségű kávé, ír tejszín nem ez az aromásított cucc ,inkább akkor tegyél bele sima főzőtejszínt olcsóbb és jobb is mint ezek az előre kimért kapszulás szarok. És a lényeg az ír whisky (javasolnám a Bushmills-t) ebből nagyon kevés kell ,1 cent elég. A whisky aroma miatt érezhetted a rumos sport szelet ízt. Amúgy az ír tejtermékek sokkal jobbak mint az itthon kapható multicéges szarok, az írek saját kezükben tartották a tejipart. Összehasonlíthatatlan a különbség, persze az írek javára... 😎
3:20 azért a mátrixnak is van humorérzéke. :) 5:25 tök praktikus, díszítő elemnek sem utolsó, jól látható helyen van nem kell keresni hogy megtaláld és ha elmostad, el sem kell törölni, mert kicsöpögi magát. 5:45 átlag nézők? az mi féle jószág? egész nap csak az átlagokat nézegetik :) 7:10 na de ekkora bókot...😢 jó vidi lett! 👍
Én raktam már kávéba alkoholt, Jägert, volt egy olyan hegyi házas buli, hogy szinte csak jägerrel ittuk a kávét (igen, egybeöntve, mivel színre hasonlóak), napi kb 6-ot, ami sok koffein. Mellékág, hogy annak a bulinak a végére infarktusra hasonlító tünetekkel vitt le az egyik kedves barátom a miskolci kórházba, mert úgy voltunk vele, hogy ha tényleg nagy lenne a gond, akkor tuti meghalok, mert a mentő nem jut fel hozzánk értelmezhető idő alatt, térerő is alig volt ott, meg full földút volt csak, szóval inkább levitt. Én pedig tök szarul éreztem magam, hogy az orvos majd úgy fog vizsgálni, hogy 3. napja mosdatlanul, büdösen, füstösen, de aztán eszembe jutott, hogy ez Miskolc, itt ez náluk semmi extra. 😂 Végül happy end, nem volt komoly gond, de tényleg ki lett mutatva 1-2 volt kicsit magasabb a határértéknél, illetve a kreatin-kináz volt 638 a 24-195 közötti értékhez képest. 😂
Én sosem nézem videókban/filmekben a hátteret, kivétel, ha azon van a hangsúly... Ez szerintem a hölgyek egyik különleges képessége... Párom szokta mondani, mikor nézünk egy filmet, hogy példa: "Láttad? Ott volt egy rajz a falon!" A sajtreszelő a falon szerencsét hoz! Nekem egy hatalmas két Fit Labda van felakasztva a sarokba, amióta ott lóg, nem használom... Szerencsét még nem hozott, de lehet, hogy ha használnám, már leestem volna róla... :D U.i.: Jó ötletet adtál a kávéval!
Forró vízzel töltsd fel a kotyogót. Előbb kész lesz, és finomabb is, mivel nem ég meg. Öreganyáink szerették belesütni a tömítést is a Palomába, aztán "de jó erős ez a kávé" 😁 Szerk: megmozdult az édesítp, mikor öntöd bele. Csak nem vágás volt, meg édesítő?!?!
2:56 - 389 Ft? Ennyibe kerül 1 liter 2,8%-os Zöldfarm bio tej. Praktika: beleöntöd az elhasznált kis kupakokba, beteszed a fagyasztóba, és kávétejszín! És még mindig marad 8 dl tejed.
UHT tej kb. fél évig jó bontatlanul.Abból tudsz többet is venni,mint az ESL tejből. Én nem szeretem a tejszínt,mert mellék íze van szerintem. Illetve egy megjegyzés,hogyha már úgyis kérted😅 Az őrölt kávét miért nem fedeles tartóban tartod vagy zárod le egy zacskó záróval? Aromája,íze,ereje sokkal jobban megmarad.
azért írok, hogy noveljem a nézettséget: - ha túl eros az aroma, csak a felét ontsd bele (gazdaasszony tipp) - az ír kávéban whiskey van kulonben - ha a fa-színen a fakérget érted, akkor annak, fajtatol fugg, de nem tejeskave szine van, hanem inkabb olyan, mint a pólód, fekete-barna-szurke keverék - (sajtreszelo miért a plafonon lóg) - amit 2.15-2.20 kor csinálsz, az n jo, majd máskor is csináld, jo?
Valamiért tök szívesen ülnék a lakásodban, és ironikusan beszélgetnék az időjárásról, mintha kínos lenne és nem tudnánk miről beszélgetni, mert semmi közös pontunk nincs, közben meg pont azért nem lenne kínos, mert ironizáljuk a mások számára kínos dolgokat, ezért már nem lenne kínos csak az időjárásról beszélgetni. Írjátok meg, ha valaki más is érez így!
Nem, és fura vagy, töröld a kommented légyszíves. Illetve nem tudok ilyen messziről hozzádérni, ezért légyszi adj magadnak egy tockost is, köszi.
És eközben tényleg kurva kellemetlen lesz , és kibasz a lakásából
Én háziasszony vagyok, az is jó trükk, hogyha veszel pl. Petrezselymet, vagy kaprot, az egész csokorral felaprítod, és egy kis dobozban lefagyasztod. Így ha bármilyen ételbe kell egy kevés akkor mindíg lesz friss és nem rohad rád 2 nap alatt az egész csokor. Bio citrommal is úgy szoktam, hogy kifacsarom a levét, kis üvegbe töltöm és késhegynyi szalicilt teszek a tetejére, az megy a hűtőbe, a héját lereszelem- az még megy a fagyóba. Ünnepek alatt pl.karácsonyi szünet- szoktam tartani lefagyasztva szeletelt kenyeret is, mert itt mucsán nem nyit ki a bót.
Ez nagyon izgalmas volt, tele váratlan fordulatokkal! Ennyi kaland és impulzus egy napba nem is értem, hogy férhet bele.
Jó videó, köszi, basszátok szájba magatokat, köszi! Ment a like
köszi! bazdmeg
Azért a tükrös trükkre nem számítottam. 😆 nice job
Egy igazi periszkóp! 🦄
Végre rajtam kívül is veszi valaki ezt. Szerintem atomfincsa. A reszelő jól van az ott
Nagyon szép a kávéscsészéd. Ha valaki nem így gondolja, írja meg!
köszönöm egy követőmtől kaptam, korondi
Olyat vegyen, aminek füle is van és akkor nem fogja égetni az ujjait a forró lötty
Voltam többször is ír országban (nem Ferrarival), öcsém ott él nagyon sok éve. Ittam igazi ír kávét, sokszor és nagyon jó. Az ír kávénak a lényege: Jó minőségű kávé, ír tejszín nem ez az aromásított cucc ,inkább akkor tegyél bele sima főzőtejszínt olcsóbb és jobb is mint ezek az előre kimért kapszulás szarok. És a lényeg az ír whisky (javasolnám a Bushmills-t) ebből nagyon kevés kell ,1 cent elég. A whisky aroma miatt érezhetted a rumos sport szelet ízt. Amúgy az ír tejtermékek sokkal jobbak mint az itthon kapható multicéges szarok, az írek saját kezükben tartották a tejipart. Összehasonlíthatatlan a különbség, persze az írek javára... 😎
Jòlèti ország. Mondjuk magyarországtol csak szomáliába èlnek kicsit szarabbul.
én a grobiban veszem rendszeresen ezt a fajta kávétejszint , nagyon szeretjük, cukrot nem is kell a kávéba tenni ez megédesiti. hütőben sokáig eláll.
szeretem a tejet
a kakaót is?
@@rafaelvarga8185 azt is
Szívből köszönöm ezt a kávés mukbangot.
Forróvizet tegyel a kotyogoba, akkor nem ég meg a kávéd
.
A fagyos kávétejszín a forró kávéban lehet, hogy összemegy! (Kicsapódik)
nem baj az jobb mint ha nincs
En szeretem ezt az Ir cuccot😊
3:20 azért a mátrixnak is van humorérzéke. :)
5:25 tök praktikus, díszítő elemnek sem utolsó, jól látható helyen van nem kell keresni hogy megtaláld és ha elmostad, el sem kell törölni, mert kicsöpögi magát.
5:45 átlag nézők? az mi féle jószág? egész nap csak az átlagokat nézegetik :)
7:10 na de ekkora bókot...😢
jó vidi lett! 👍
Én raktam már kávéba alkoholt, Jägert, volt egy olyan hegyi házas buli, hogy szinte csak jägerrel ittuk a kávét (igen, egybeöntve, mivel színre hasonlóak), napi kb 6-ot, ami sok koffein. Mellékág, hogy annak a bulinak a végére infarktusra hasonlító tünetekkel vitt le az egyik kedves barátom a miskolci kórházba, mert úgy voltunk vele, hogy ha tényleg nagy lenne a gond, akkor tuti meghalok, mert a mentő nem jut fel hozzánk értelmezhető idő alatt, térerő is alig volt ott, meg full földút volt csak, szóval inkább levitt.
Én pedig tök szarul éreztem magam, hogy az orvos majd úgy fog vizsgálni, hogy 3. napja mosdatlanul, büdösen, füstösen, de aztán eszembe jutott, hogy ez Miskolc, itt ez náluk semmi extra. 😂 Végül happy end, nem volt komoly gond, de tényleg ki lett mutatva 1-2 volt kicsit magasabb a határértéknél, illetve a kreatin-kináz volt 638 a 24-195 közötti értékhez képest. 😂
Szia. Ne haragudj, de megtudod mondani mennyi az idő?
nagyon jó lett a videó
Kommentáltam már, hogy imádlak??🤔 Te vagy a legjobb stresszoldó egy hosszú, First World Problemmekkel teli nap után!🙃
Én sosem nézem videókban/filmekben a hátteret, kivétel, ha azon van a hangsúly... Ez szerintem a hölgyek egyik különleges képessége... Párom szokta mondani, mikor nézünk egy filmet, hogy példa: "Láttad? Ott volt egy rajz a falon!" A sajtreszelő a falon szerencsét hoz! Nekem egy hatalmas két Fit Labda van felakasztva a sarokba, amióta ott lóg, nem használom... Szerencsét még nem hozott, de lehet, hogy ha használnám, már leestem volna róla... :D
U.i.: Jó ötletet adtál a kávéval!
Én ittam már ír kvt, szerintem finom.
Ez egy Nice video volt koszi. 😊
Forró vízzel töltsd fel a kotyogót. Előbb kész lesz, és finomabb is, mivel nem ég meg.
Öreganyáink szerették belesütni a tömítést is a Palomába, aztán "de jó erős ez a kávé" 😁
Szerk: megmozdult az édesítp, mikor öntöd bele. Csak nem vágás volt, meg édesítő?!?!
2:56 - 389 Ft? Ennyibe kerül 1 liter 2,8%-os Zöldfarm bio tej. Praktika: beleöntöd az elhasznált kis kupakokba, beteszed a fagyasztóba, és kávétejszín! És még mindig marad 8 dl tejed.
Szia! A Candy Aquamatic mosógép működik? :)
Én is szerettem a tejed
UHT tej kb. fél évig jó bontatlanul.Abból tudsz többet is venni,mint az ESL tejből. Én nem szeretem a tejszínt,mert mellék íze van szerintem. Illetve egy megjegyzés,hogyha már úgyis kérted😅 Az őrölt kávét miért nem fedeles tartóban tartod vagy zárod le egy zacskó záróval? Aromája,íze,ereje sokkal jobban megmarad.
0:50 Én a Lidl ből szoktam vásárolni a tejport ha arra járok olyan a csomagolása mint ha nem tejpor lenne benn de szerencsére tejpor van benne
én csak ilyen kamu tejport láttam ami pálmaolaj származék
@@befekszem hu basszus tényleg kamu bár csak vészhelyzetben használom
Legközelebb felmelegített vizet önts a kávéfőzőbe, akkor nem ég úgy le vagy mi a franc. Nem tom én is egy Tutioral videóba láttam.
azért írok, hogy noveljem a nézettséget:
- ha túl eros az aroma, csak a felét ontsd bele (gazdaasszony tipp)
- az ír kávéban whiskey van kulonben
- ha a fa-színen a fakérget érted, akkor annak, fajtatol fugg, de nem tejeskave szine van, hanem inkabb olyan, mint a pólód, fekete-barna-szurke keverék
- (sajtreszelo miért a plafonon lóg)
- amit 2.15-2.20 kor csinálsz, az n jo, majd máskor is csináld, jo?
ő a befekszem nagyon matek tanár vibe-ot ad
Belekerült a kávéba egy kis édesítõ is? Kb 7.20 után valamikor...., írjátok meg kommentben mit gondoltok... 😊
lehetne eloadasban is valamilyen teszt
Miert a fürdőszobából jelentkezik mindig?
Hát nem mondtad hányasra pontoznád?! 😄
a Mokate 3in1-ből is van ír kávé ízű
Egyes Spárokban lehet venni tejport
lesz ma live?🎉
7:29 vagasnal a polcon az a feher doboz miert ment arrebb??😱
rely-tély :)
nekem felhívta a figyelmemet az alatta levő puszedlira, amit most hirtelen nagyon megkívántam.
Azért 40 ml az alap beosztás mert az pont 1 espresso mennyiség.
40 ml egy espresso, szóval kettő 80, három 120 és négy 160, DE 100 ml az nincs
eloadas mikor lesz?
HAHAHAHAHAA😄😄🤣🤣🤣😅😅😅 TE MINDIG TEJSZINESSE TESZED A GATYÓM
szia. ha támogatnálak innál a kedvemért jobb kávét? szia
ez finom kávé. dauve egberc omnia silk
7:52 Milyen árnyalatban?
mmmh finom
Cukor nèlkül iszod?
Végre beugrott kire emlékeztetsz, avval a humorral amit képviselsz. 85% Bill Murray és 15% Leslie Nielsen :)
Ha nincs tej, akkor fejd az egyujjú tehenet.
Az ALDI szponzorál ?
A vizet először melegítsd fel, és forrón tedd a tűzhelyre
lesz ma live?
Te jó ég! A kávét nem is így kell csinálni! Na basszus...
szerintem meg te tudod rosszul...
Amikor a cím elolvasása után látod, hogy 11 perces a videó…
Kondiban vok de ez nagyon finom
7:30-nál egy anomáliát vettem észre😱👻👽🖖👀👁👅👁🫀💀
nem láttál semmit.
azért, mert az folyékony mosó"por" kimérő posuđa.. . ne 🪰 ideges, hanem 🪰 a hajad fodrásza,. .
🤡!!!!
Be migrálnak az írek?🧐
Igen. De legalább nem csak olvas, hanem Ír is.
@@befekszemhahaha
Elmennék veled
Anime nézést be kell tiltani Magyarországon.