Csak, hogy legyen tiszta: Ez az első része az új konzolokat lefedő "sorozatunknak". A továbbiakban ki fogjuk bontani a Series S-et és a Playstation 5-öt is, valamint mindhárom konzolt részletesen le fogjuk nektek tesztelni, amiket a következő hetekben láthattok. :)
@@rumlibattya1648 Miért kért volna? Minden nagyobb tech csatorna be fogja mutatni mindkét (igazábol 3, talán 4, ha a DE ps5-t is beleszámoljuk) konzolt.
@@gergelyf.3757Úgy érti hohy az új generációs iphone-okhoz (lásd 12) nem jár egyáltalán fali adapter. Az általad említett gyenge töltő meg nem 5 voltos hanem 5 wattos (nem ugynaz)...
@@adammajor4436 Igen, valóban 5V*1A=5W... Tehát nem helytelen amit mond, csak értelmetlen. Mivel Pl. egy töltő amely 5v 4A -el tölt , gyorsabb lesz mint egy másik ami 9v 2A -el (20W vs 18W). Éppen ezért a töltőket egymáshoz hasonlítani, jellemezni a teljesítményükkel szokás, mivel a töltési feszültsége önmagában kevés ehhez, a töltési áram is számít.És az említett töltő nem azért fog lassan tölteni mert ''csak'' 5volt-tal tölt hanem azért mert 5v mellet csak 1 amper árammal, tehát kicsi a teljesítménye. Nem véletlen hogy az imént említett apple is teljesítménnyel (W) jellemzi töltőit.
"Olyan dolgokat kell mellékelni egy termékhez, amik az azonnali használatot segíti elő." (csak nem egy kis fricska? XD ) Ezek után nagyon várom az iPhone 12-es teszteket :)
@@imrebogyo1150 A régivel ugyan úgy működik. Gondolj bele, hogy ha csak azzal működe akkor venni kéne mellé egy HDMI 2.1-es csatlakozóval rendelkező monitort vagy tv-t.
Sziasztok! Microsoft megerősítette, hogy a Series X képes lesz 4k 60 fps-Ben rögzíteni. Kérdés viszont, hogy lesz opció a 1440p 60 fps rögzítésre is? 🤔 Nagyon rossz volt már a One X-nél is, hogy csak 1080p és 4k lehetőség volt. 👎UA-cam-on a full HD ocsmány, rohadtul pixeles lesz a kép az alacsony bitrate miatt. 4K meg túlzás monitorhoz. Fps gameplay-eket csinálok, egy 27 ívelt 1440p monitor az ideális és szerintem még sokan vannak a 1440p 120HZ mellett szemben a 4K 60fps-sel. Pls Microsoft! 😃
Sziasztok Srácok! Nagyon király az új videó a series X kibontásáról! 😎 Feltevés: Nem annyira régen egy "Boldog Óra epizódjában" meséltétek, hogy voltatok egy tárgyaláson, ami egy új partneri szerződéskötésről szólt, mondahatni egy "nagyobb hallal". Továbbá azt is említettétek akkor, hogy ennek valószínűleg többen majd hangot is adnak a nemtetszésüknek. + Már az LG Wing telefon bemutatótokban is megbújt az előző generációs xbox one x. Kérdés: Csak nem véletlen az MS lett a együtműködő partneretek? 😁 Én személy szerint én tökre örülnék neki, hiszen így elsőkézből tőletek hallanánk az "ablakos" cég fejlesztéseiről, minden ami szoftver és hardver egyaránt! 😊 Nagyon királyok vagytok, csak így tovább és köszönöm , hogy nézhetlek titeket!🤜🤛😉
Mindenkinek megvan a saját véleménye. Én PS fan vagyok, de aszt megkell mondanom hogy a Xbox Series X-nek sokkal esztetikussab és elegánsabb a dizájnja söt még praktikussab is mivel a konzol kisseb és jobb a formája mint a PS5nek. A csomagolásról nem is beszélve..
Kíváncsian várom a további teszteket is. 😀😀 Én személy szerint imádom ezeket a console-kat. X-box, ps, minden
4 роки тому+2
A doboz leragasztásánál nem kellett volna elvágnod a késsel, mert van rajta a ragasztószalagon egy kis fül, amivel könnyedén le lehet azt húzni a dobozról! 😃 Nagyon jól összeszedett videó lett! 😁👏👌
Szerintem, ha magyarországra küldenek review-olni, akkor ők szinte biztosan benne vannak a listában. Ergo én számítottam rá, főleg hogy Jani le spoilerezte lol.
Na erre vártam (meg a következő videóra), hogy lássam mire számíthatok amikor megérkezik :D Ps4 után váltottam boxra és megmondom őszintén tinilányos izgulás lett úrrá rajtam, amit már rég nem váltott ki belőlem konzol. Köszönjük a pár másodperces asmr szegmenst amúgy, jóvót.
Köszönet a videóért. Nagyon várom a teszteket. A cyberpunk 2077 játéktesztre is nagyon kíváncsi vagyok remélem hogy a december 10. idő pontot nem fogják tovább csúsztatni.
Sziasztok srácok! Bárki is csinálta a fényeket, baromi jól sikerült, már mielőtt kinyitotta volna Pisti a dobozt, akkor átjött az XBOX feeling. És ezen az indexkép is segít. GG srácok így tovább 🔥
Király videó, nagyon passzolt a háttér és a fény az Xbox mellé! Köszönöm, hogy újra Spyderco, 3:25 től teljesen azt éreztem ez a videó csak nekem szól :D
Remek videó! 👏👏👏 Viszont engem személy szerint a sírás kerülget mert látom hogy nincs optikai audió kimenet 😭😭😭 Így kérdem én mi lesz így a már használt/bevált headset-el??? 😭😭😭
Ahogyan Pisti mondta hdmi 2.1 hez Ultra High Speed kábel dukál. Ez a kábel tudja biztosítani azt az adatátviteli sebeséget ami a 4k 120 fps-hez szükséges. Nem kell már csak egy 4k120hz es tv vagy 4k 120hz monitor hdmi 2.1 el meg, hogy ezt kipréseljék magukból a konzolok. Ha ez esetleg mégsem jönne össze 😉 akkor is van még 1080p és 1440p kimenetünk a több fps elérésére. Szóval izgatottan várom a teszteket jó lenne látni a konzolokat lg cx re kötve. Köszönöm szépen a videót srácok! 👍
PS5 unboxing mikor lesz? 😁 Már nagyon várom 😋 Amúgy ez a konzol is jó lett de nekem akkor is a PS felé húz a szívem, remélem azért vallási háború nem lesz ettől a kommenttől 😂
Adjon Isten Pisti&János&Balázs! Jó a külseje a,főként játékprogramot... futtató eszköznek. Igaz nem ilyen megbaszó, de faja az. Az indexképen azt hittem, valami mini rpg utána láttam a címet... Pisti Pisti, hiányoltam a controller nyomogatást. Vagy ahogy mások hívják, joystick,kar... De ettől eltekintve, hoztátok a 2020 szintet minden téren e videóban is😄 Állatok vagytok TheVr, fuck yeaaah!❤️🤘
Nekem azok az apróságok nagyon tetszenek a dizájnban pl hogy világít az X-box jel. De pont azon filóztam, mielőtt Pisti megfordította a konzolt, hogy hogyan mutathat a jel, ha az oldalára fektetjük. Hirtelen beugrott, hogy a PS2-öm volt olyan, hogy azon a PS felirat elfordítható volt attól függően, hogy tettük le a gépet. Kár, hogy ennél ilyen nincs :)
Érdekes az a kerek gumitalp, de felmerült bennem a kérdés, hogy fekvő módban ugye levehető-e az a talp. Egyrészt a fekvő pozícióban kissé megtöri a szimmetriát, másrészt mekkora feature lenne már, ha a mérnökök gondoltak volna arra, hogy a talpat levéve nagyobb szellőzőnyílást tudnánk biztosítani a gépnek.
Az egy Spyderco para military2 kés? Mellesleg zseni a videó! Ja és mindig jó látni hogy nagyobb felbontásban kerülnek fel a videóitok. :) (+rohadt jó az a háttér)
Igen ez egy eléggé fura döntés volt az Apple-től, hogy kivette a töltő adaptert és a fül hallgatott is a dobozból.... Egyrészt megértem, hogy környezetbarátosság stb, de nem ártana attól még.... Mindenkinek az 5 wattos adapter van általában ami csiga lassan tölt....
Üdv néktek:) Szerintetek mennyire éri meg egy nanocell szuper tv vel kombinált one x et cserélni idén series x re? Mennyire halok be a különbségtől? Előre is köszi a választ
Szia az lg nanocell tv az egy sima IPS panel sima háttér led megvilágítással ami magyarul LCD tv a hdmi 2.1 egy új szabvány ami után mentek a gyártók. De hogy 4K 120 fps nem lesz egy konzolon se elérhető max INDIE játékoknál az tuti. Én ha tévét akarsz venni vagy egy Samsung Qled az VA panel jó a kontraszt vagy ha LG akkor O LED tévé
@@peterpalok4387 nem tudom ,de samsung rv m volt a qled et agyon veri ez a fajta nano cell ,sőt színekben az oled el vetekszik,szóval nem tudom honnan ez a vélemény ..
@@Richard96210 Freesync tud a Samsung is kereskedelembe dolgozom és láttam pár 100 vagy 1000 tévét ami azt jelenti hogy megmondom a a frankót hogy a színek a ips miatt full fényerőn élénk módban biztos elvarázsol amúgy meg ha beállítod otthon egy felhős bevilágításos tévét kapsz. Azért mondom a samsung Q LEd et mer az Va panel és se a Sony se a LG nem használ csak és kizárólag IPS illete OLed panelt na de a te döntésed én csupán jót akartam de a marketing és a valóság az nagyon de nagyon távol áll.
Két kontrollerrel, szolgáltatótól jó vétel 241 ezerért? Nem volt még xbox-om, lehet naiv a kérdés: beépített akksival gyártják a kontrollert, vagy esetleg USB-n (mint a PS4 esetén) lehet használni a kontrollert?
You know, tipping an xbox over usually scratches the disk in a straight line. In this case it etched "death to the ps5" into your brand new copy of cyberpunk 2077
Sziasztok! Készülhetne egy lépésről-lépésre videó a "Felhasználói fiók és játékok/mentések átvitelének lehetőségei a két konzolgeneráció között" témában! Mind a Microsoft, mind a Sony konzoljainak vonatkozásában. (Xbox One/S/X - Xbox One Series S/X és Playstation 4/Slim/Pro - Playstation 5)
Ahogy lattom az 5:17et mindenki ki fogta magának ez nagyon adja itt nálam is ment a like a videóra azert na ezt nem lehetett ki hagyni ezt a be szólást:)😀😀😀😀😀
@king bsw De nagy választékos hozzászólásod van ember. Ez csak én véleményem nem mindenkié. Látom nagy PS imádó vagy. Nem mondtam egy szóval sem, hogy szar a Playstation. Nagyon jó kis gépek, de ez az új szerintem ge*i ronda lett. Ennyi!!
Sziasztok! 2020 karácsonyára leptem meg magam egy one X-el. Laposabb verzió. Pont befért a tv. alá. De olyan volt, mint egy kályha. Érthető módon. 139-es 4k tv. Ő is fűti magát. Féltem, hogy megfőzöm. Csak ennyi "gondom " akadt a konzollal.
Nem is tudtam hogy Pisti tud varázsolni😮😮😮😮 Azt mondta hogy ha oldalró próbáljuk mègfordítani akkor nem lehet megfordítani ,ès erre rá 10 másodpercre mègforította.😱😱😱❤️❤️❤️❤️
Remélem hogy javítottak a kontrolleren mert ez RB-m az kicsit nem működik de csak egy icipicikét! És amúgy hogyha egy sima One-al tudtad volna összemérni akkor lehet hogy kissebb lett volna a súlyeltérés!
Csak, hogy legyen tiszta: Ez az első része az új konzolokat lefedő "sorozatunknak". A továbbiakban ki fogjuk bontani a Series S-et és a Playstation 5-öt is, valamint mindhárom konzolt részletesen le fogjuk nektek tesztelni, amiket a következő hetekben láthattok. :)
de az iphonehoz nem jár töltő
minél hamarabb pliz :s :d
@@rumlibattya1648 Miért kért volna? Minden nagyobb tech csatorna be fogja mutatni mindkét (igazábol 3, talán 4, ha a DE ps5-t is beleszámoljuk) konzolt.
És ezért hálásak vagyunk én legalábbis biztosan 🙏🏻👌🏻🔥
@@daniellichtl457 Haver, elolvastad a kommentet?
Kibaszott jó ez az indexkép :D
Egyből be is ugrott Arnold Schwarzenegger Commando filmje. :)
"khm nincsen töltő az iphonba" 😁😆
úgy érti hogy gyors töltő nincs,csak a gyenge 5 voltos (párszor szopatott meg )
@@gergelyf.3757Úgy érti hohy az új generációs iphone-okhoz (lásd 12) nem jár egyáltalán fali adapter. Az általad említett gyenge töltő meg nem 5 voltos hanem 5 wattos (nem ugynaz)...
Imádtam 😄😄😄
@@adammajor4436 Igen, valóban 5V*1A=5W... Tehát nem helytelen amit mond, csak értelmetlen. Mivel Pl. egy töltő amely 5v 4A -el tölt , gyorsabb lesz mint egy másik ami 9v 2A -el (20W vs 18W). Éppen ezért a töltőket egymáshoz hasonlítani, jellemezni a teljesítményükkel szokás, mivel a töltési feszültsége önmagában kevés ehhez, a töltési áram is számít.És az említett töltő nem azért fog lassan tölteni mert ''csak'' 5volt-tal tölt hanem azért mert 5v mellet csak 1 amper árammal, tehát kicsi a teljesítménye. Nem véletlen hogy az imént említett apple is teljesítménnyel (W) jellemzi töltőit.
@@balazsszegedi5524 és jövő héten ebből zh, az órának vége
10:39 *nyehh-nyehh* "nem lehet elfordítani"
10:59 "fogd meg a söröm
1:08 csak nekem tűnik softpornós hangulatnak ez a pár másodperc a zenével és nyügéssel? 🤔
Beteg állat XD
ez volt a pojén...
tényleg olyan :)
@@HunGerMovies Tényleg ez volt a POJÉN?
@@zalanhorvath3209 igen, de nem akartam beleszarni a műzlibe, azért egészségedre
5:17 nél elegáns a bökés. :D
Esetleg ha valakit érdekel az outro zene:
Vondkreistan - Authority
"Olyan dolgokat kell mellékelni egy termékhez, amik az azonnali használatot segíti elő." (csak nem egy kis fricska? XD )
Ezek után nagyon várom az iPhone 12-es teszteket :)
Még eldunnyogte utana hogy iphone toltoha figyelsz
Az Xbox series x csak HDMI 2.1 vel működik ?
@@imrebogyo1150 A régivel ugyan úgy működik. Gondolj bele, hogy ha csak azzal működe akkor venni kéne mellé egy HDMI 2.1-es csatlakozóval rendelkező monitort vagy tv-t.
Ezen jót nevettem xDD
@@imrebogyo1150 működik régebbivel is, csak nem olyan jól asszem
Sziasztok! Microsoft megerősítette, hogy a Series X képes lesz 4k 60 fps-Ben rögzíteni. Kérdés viszont, hogy lesz opció a 1440p 60 fps rögzítésre is? 🤔 Nagyon rossz volt már a One X-nél is, hogy csak 1080p és 4k lehetőség volt. 👎UA-cam-on a full HD ocsmány, rohadtul pixeles lesz a kép az alacsony bitrate miatt. 4K meg túlzás monitorhoz. Fps gameplay-eket csinálok, egy 27 ívelt 1440p monitor az ideális és szerintem még sokan vannak a 1440p 120HZ mellett szemben a 4K 60fps-sel. Pls Microsoft! 😃
5:10 től 5:19 ig 🤣😂🤣😂 HATALMAS!!! ahogyan beleszőtted🍎 😂🤣 😂🤣 De egész bemutató tetszik! Jók vagytok srácok. 😉✌🏼Köszönjük 😁😀
De jó! Már nagyon vártam ezt a videót!
Nagyon vártam már ezt a videót! 😍
Nem tudom ,hogy véletlen vagy direkt,de a hely választás,a háttér,full mint a doboz eleje!!!Nagyon nagy őszhang.Pacsi :)
Sziasztok Srácok!
Nagyon király az új videó a series X kibontásáról! 😎
Feltevés:
Nem annyira régen egy "Boldog Óra epizódjában" meséltétek, hogy voltatok egy tárgyaláson, ami egy új partneri szerződéskötésről szólt, mondahatni egy "nagyobb hallal".
Továbbá azt is említettétek akkor, hogy ennek valószínűleg többen majd hangot is adnak a nemtetszésüknek.
+ Már az LG Wing telefon bemutatótokban is megbújt az előző generációs xbox one x.
Kérdés:
Csak nem véletlen az MS lett a együtműködő partneretek? 😁
Én személy szerint én tökre örülnék neki, hiszen így elsőkézből tőletek hallanánk az "ablakos" cég fejlesztéseiről, minden ami szoftver és hardver egyaránt! 😊
Nagyon királyok vagytok, csak így tovább és köszönöm , hogy nézhetlek titeket!🤜🤛😉
Nagyon jó minőségű és tartalmas unboxing volt. Várom a Series S és a PS5 unboxingját is valamint a részletesebb bemutatókat a működésükről. :D
Az a thumbnail mindent visz :DD
Elképesztően jó mind a doboz, mind a termék dizájnja. Nekem baromira bejön!
Zseniális minimal design, a Ps5 meg egy merénylet a szemeim ellen...
Na nemár
@Exquisite Sight4 És? Erőben erősebb :D
Mindenkinek megvan a saját véleménye. Én PS fan vagyok, de aszt megkell mondanom hogy a Xbox Series X-nek sokkal esztetikussab és elegánsabb a dizájnja söt még praktikussab is mivel a konzol kisseb és jobb a formája mint a PS5nek. A csomagolásról nem is beszélve..
@@ob4678 Pontosan!
5:16 oké... most ment a like. Kiégtem.
Kíváncsian várom a további teszteket is. 😀😀 Én személy szerint imádom ezeket a console-kat. X-box, ps, minden
A doboz leragasztásánál nem kellett volna elvágnod a késsel, mert van rajta a ragasztószalagon egy kis fül, amivel könnyedén le lehet azt húzni a dobozról! 😃
Nagyon jól összeszedett videó lett! 😁👏👌
Pisti: 0:14 “...és hát ezt fogjuk ma kinyitni, de rendkívüli óvatossággal.”
Also Pisti: 1:25 a feje búbjára rakja a dobozt. 😂
Senki:
Tényleg Senki:
Amikor hétfőn Pisti azt mondja:
Nincs nálunk egy új gen.-es konzol, és nem is lesz.🙄🙄
Szerintem, ha magyarországra küldenek review-olni, akkor ők szinte biztosan benne vannak a listában. Ergo én számítottam rá, főleg hogy Jani le spoilerezte lol.
nem mondhaták el hogy, náluk van
@@mr.imperefct6907 Mogács-nak kettőtt adnék, megérdemli a gamepass-os promóért :)))
@@csabagodor9445 Vagy megkapja mellé a Series X hűtőt, mint Snoop Dogg
És tényleg 😂
01:12 Csak a kesztyű hiányzik, és mehetne a pereskedés. :D
TheRelaxingEnd :'D
@@The_Sound22 A man of culture, i see!
therelaxingend
RelaxingPisti
De csak akkor ha fehér a kesztyű. :D
Legközelebb nem az Apple hanem The Relaxing End miatt kapnának strike-ot, csak most youtube-on. :D
Nagyon tetszett ez a softporn zene a videó alatt :D
Ahogy az új box is tetszik, elfér majd a PS 5 mellett :D
Friends with Animals - Rotations , igazán nincs mit :3
@@martineles7369 köszi 😇
Megrendelve! Alig varom! Szuper volt ez a video is! Koszi fiuk!
Legyen szép napotok, srácok! :)
Na erre vártam (meg a következő videóra), hogy lássam mire számíthatok amikor megérkezik :D Ps4 után váltottam boxra és megmondom őszintén tinilányos izgulás lett úrrá rajtam, amit már rég nem váltott ki belőlem konzol.
Köszönjük a pár másodperces asmr szegmenst amúgy, jóvót.
Áruló
Istenem majd el élveztem mikor meg láttam a videót,legjobbak vagytok
Köszi a videót, srácok!
Köszönet a videóért. Nagyon várom a teszteket.
A cyberpunk 2077 játéktesztre is nagyon kíváncsi vagyok remélem hogy a december 10. idő pontot nem fogják tovább csúsztatni.
Sziasztok srácok! Bárki is csinálta a fényeket, baromi jól sikerült, már mielőtt kinyitotta volna Pisti a dobozt, akkor átjött az XBOX feeling. És ezen az indexkép is segít. GG srácok így tovább 🔥
Nagyon vagány lett a bemutató nagyon örülök hogy bemutatátok és hajrá így tovább kíváncsi vagyok a tobbi konzolra is❤️😉
Király videó, nagyon passzolt a háttér és a fény az Xbox mellé!
Köszönöm, hogy újra Spyderco, 3:25 től teljesen azt éreztem ez a videó csak nekem szól :D
Nagyon jó lett a háttér! Jó a lámpa Jani😉
Ma nagyon elkényeztettek bennünket, PS5, XBOX SX és még a Nessaj-os szellemes para játék is egy nap alatt. Imádás van! :D
Cover foto mint Arnold a Kommandóban 🙏👍💪😎😁🥂🍾(Pisti kedvenc filme ) 😉
5:17 🤣
Ezt miért mondja? Ennyire kiakadt miatta 🤣?
Elképesztően jók lettek a közeli felvételek 😲👊🤙
Az xbox one-os játékosok tudnak játszani, beszélgetni xbox partyba xbox series x-es játékossal?
Természetesen.
Xbox-bál természetesen igen. Egyik fő hangsúly a generációk közti áthidalás játék és funkciók terén is.
Hajrá várom szeretettel a videókat es a konzolokat😁
Remek videó! 👏👏👏
Viszont engem személy szerint a sírás kerülget mert látom hogy nincs optikai audió kimenet 😭😭😭
Így kérdem én mi lesz így a már használt/bevált headset-el??? 😭😭😭
Mikor lehet megvenni ezt a fene adat Magyarországon
?
Légyszi válaszoljon valaki.
Ahogyan Pisti mondta hdmi 2.1 hez Ultra High Speed kábel dukál. Ez a kábel tudja biztosítani azt az adatátviteli sebeséget ami a 4k 120 fps-hez szükséges. Nem kell már csak egy 4k120hz es tv vagy 4k 120hz monitor hdmi 2.1 el meg, hogy ezt kipréseljék magukból a konzolok. Ha ez esetleg mégsem jönne össze 😉 akkor is van még 1080p és 1440p kimenetünk a több fps elérésére. Szóval izgatottan várom a teszteket jó lenne látni a konzolokat lg cx re kötve. Köszönöm szépen a videót srácok! 👍
PS5 unboxing mikor lesz? 😁 Már nagyon várom 😋
Amúgy ez a konzol is jó lett de nekem akkor is a PS felé húz a szívem, remélem azért vallási háború nem lesz ettől a kommenttől 😂
XD már volt
Énis inkább ps
Legyen még ilyen unboxing-os videóó. :)
Adjon Isten Pisti&János&Balázs! Jó a külseje a,főként játékprogramot... futtató eszköznek. Igaz nem ilyen megbaszó, de faja az. Az indexképen azt hittem, valami mini rpg utána láttam a címet...
Pisti Pisti, hiányoltam a controller nyomogatást. Vagy ahogy mások hívják, joystick,kar...
De ettől eltekintve, hoztátok a 2020 szintet minden téren e videóban is😄 Állatok vagytok TheVr, fuck yeaaah!❤️🤘
Tuti bekapcsoltátok :-)
Nyilván bekapcsolták,vágás közben..ez nem nagy dolog
Bekapcsolhatják,csak nem mutathatják az embargó miatt
Nekem azok az apróságok nagyon tetszenek a dizájnban pl hogy világít az X-box jel. De pont azon filóztam, mielőtt Pisti megfordította a konzolt, hogy hogyan mutathat a jel, ha az oldalára fektetjük.
Hirtelen beugrott, hogy a PS2-öm volt olyan, hogy azon a PS felirat elfordítható volt attól függően, hogy tettük le a gépet. Kár, hogy ennél ilyen nincs :)
Sziasztok Valaki Nemtudja Hogy A Series Xbe Ugyanolyan Lemez Kell Mint A Sima Xbox hoz?
Innen üdvözlöm azokat a gyökereket, akik azon károgtak hogy mekkora a konzol. 😊
Khm... Nincs töltő az iPhone-hoz. 🤣
Imádom a beszólásaidat! Nagyon kíváncsi vagyok már a kipróbálására! További sok sikert 👍
Eskü ez az unboxing videó sokkal profibb, minden részletre kiterjedő, és össze-vissza veri a külföldi giga cégek, weboldalak 5 perces videóit!
Szuper a bemutató!!!! A kontrollert már berendeltem.
Köszi a videót! :)
Nagyon fasza a borítókép, biztosan van benne meló 😀
Hali :D
Egy kérdés a jelenlegi Play and charge kit működik az új controllerrel ?🤔
5:17 nice one😂😂
Gyönyörű a gép. 😍
Sokkal szebben néz ki szerintem a Series X, mint a PS5.
Inkább a PS5-nak szebb dizájnja van mint az Xboxnak.
@@ichigo7563 az van odaírva hogy szerintem
Végre alig vártam ezt a videót 😁
Szuper kis bemutató köszi! :D Egy dolog hiányzik. Hol az optikai kimenet? És ha nincs hogy tudom rákötni a házimozi rendszerre? :D
hdmi?
@@vcasper999 áhhh régi cucc, 2008-ban vettem 5.1-es panasonic házimozi :D Mind1 később biztos lesznek kiegészítők meg átalakítók :D
Hajrá Pisti és Jani csak így tovább srácok!!! 👍
Jöhet a Kanapé Gaming sorozat következő évada :D 💚 #WeAreTheVR
Tetszik a Spyderco késed Pisti! Ugyan olyanom volt :D
Mikor várható hozzá a setup? Vagy lesz egyáltalán akkor olyan videó?
Elvileg, majd Novemberben. Hiszen november elején jelenik meg a konzol. Tehát utána, már megmutathatják részletesebben a konzolt és működését.
@@loadin351 Megjelenés előtti héten valószínű. Legalábbis a ps5 elméletileg nov 6-tól lehet teljesen bemutatni, az unboxing meg tegnaptól mehetett.
@@mr.imperefct6907 Ja, rendben. Köszönöm, hogy kijavítottál, mert ezt nem tudtam.
@@loadin351 oké, köszi!
:D Nincs töltő az Iphone-ba... a Trolll :D köszi a feltöltést! :)
Érdekes az a kerek gumitalp, de felmerült bennem a kérdés, hogy fekvő módban ugye levehető-e az a talp. Egyrészt a fekvő pozícióban kissé megtöri a szimmetriát, másrészt mekkora feature lenne már, ha a mérnökök gondoltak volna arra, hogy a talpat levéve nagyobb szellőzőnyílást tudnánk biztosítani a gépnek.
ua-cam.com/video/r4P-WOOUPk4/v-deo.html
kérdés, hogy ez marad-e a későbbiekben a boltok polcain mint fat, vagy lesz belőle slim is.
Azt hiszem szerelmes lettem ebbe a konzolba🔥🔥😍😍😍😍😍👑👑👑
Az egy Spyderco para military2 kés? Mellesleg zseni a videó! Ja és mindig jó látni hogy nagyobb felbontásban kerülnek fel a videóitok. :) (+rohadt jó az a háttér)
Igen ez egy eléggé fura döntés volt az Apple-től, hogy kivette a töltő adaptert és a fül hallgatott is a dobozból.... Egyrészt megértem, hogy környezetbarátosság stb, de nem ártana attól még.... Mindenkinek az 5 wattos adapter van általában ami csiga lassan tölt....
Üdv néktek:)
Szerintetek mennyire éri meg egy nanocell szuper tv vel kombinált one x et cserélni idén series x re?
Mennyire halok be a különbségtől?
Előre is köszi a választ
Szia az lg nanocell tv az egy sima IPS panel sima háttér led megvilágítással ami magyarul LCD tv a hdmi 2.1 egy új szabvány ami után mentek a gyártók. De hogy 4K 120 fps nem lesz egy konzolon se elérhető max INDIE játékoknál az tuti. Én ha tévét akarsz venni vagy egy Samsung Qled az VA panel jó a kontraszt vagy ha LG akkor O LED tévé
@@peterpalok4387 nem tudom ,de samsung rv m volt a qled et agyon veri ez a fajta nano cell ,sőt színekben az oled el vetekszik,szóval nem tudom honnan ez a vélemény ..
@@peterpalok4387 qled 8k n láttam hasonlókat mint ezen,pedig ez nem 8k ,sami ráfarag ha lg 8k nanocellel kell.majd versengeni..
Ezen felül még ott a dolbi vision,amd freesync premium stb
@@Richard96210 Freesync tud a Samsung is kereskedelembe dolgozom és láttam pár 100 vagy 1000 tévét ami azt jelenti hogy megmondom a a frankót hogy a színek a ips miatt full fényerőn élénk módban biztos elvarázsol amúgy meg ha beállítod otthon egy felhős bevilágításos tévét kapsz. Azért mondom a samsung Q LEd et mer az Va panel és se a Sony se a LG nem használ csak és kizárólag IPS illete OLed panelt na de a te döntésed én csupán jót akartam de a marketing és a valóság az nagyon de nagyon távol áll.
Lenne egy kérdésem. Hogy ha van most egy xbox one s-em és elromlik veszek egy új xbox one series x et akkor a accountom atrakhatom az újra ugye?
Tudtommal igen
Igen
Két kontrollerrel, szolgáltatótól jó vétel 241 ezerért? Nem volt még xbox-om, lehet naiv a kérdés: beépített akksival gyártják a kontrollert, vagy esetleg USB-n (mint a PS4 esetén) lehet használni a kontrollert?
A hdmi 2.0-as monitor kompatibilis a hdmi 2.1-es xbox-al ?
You know, tipping an xbox over usually scratches the disk in a straight line.
In this case it etched "death to the ps5" into your brand new copy of cyberpunk 2077
Sziasztok nem tudjátok véletlenül,hogy a logitech G920 kormány működni-e fog az Xbox Series X-el? :) a válaszokat előre is köszönöm.
Xd ne haragudj Pisti de azok a husis újak XD Amúgy hajrá WeAreTheVr!!!
Sziasztok!! Valaki esetleg tudja hogy mikor lehet majd ujra kapni oket mert jelenleg seholsincs keszleten😆😆
Egy kèrdès. Van infraport az új boxok elejèn?
Sziasztok!
Készülhetne egy lépésről-lépésre videó a "Felhasználói fiók és játékok/mentések átvitelének lehetőségei a két konzolgeneráció között" témában!
Mind a Microsoft, mind a Sony konzoljainak vonatkozásában. (Xbox One/S/X - Xbox One Series S/X és Playstation 4/Slim/Pro - Playstation 5)
Mostmár tudjuk hogy Pisti fesztávolsága 1,5 m :)
Ahogy lattom az 5:17et mindenki ki fogta magának ez nagyon adja itt nálam is ment a like a videóra azert na ezt nem lehetett ki hagyni ezt a be szólást:)😀😀😀😀😀
Szerintem baromi jól néz ki. Nagyon szép lett mind a formája mind a szín kombó. A PS5 meg ízléstelen lett designilag.
@king bsw De nagy választékos hozzászólásod van ember. Ez csak én véleményem nem mindenkié. Látom nagy PS imádó vagy. Nem mondtam egy szóval sem, hogy szar a Playstation. Nagyon jó kis gépek, de ez az új szerintem ge*i ronda lett. Ennyi!!
@@tamasladanyi7269 Eggyáltalán nem ronda a PS5, dizájnos és jól néz ki míg az Xbox inkább nézki úgy mint egy feketére festett tégla.
Szerintem meg baromi dizájnos a PS5. Nem értelek. Nem szereted a modern formákat?
Lehet hülye kérdés de amikor áll a konzol, akkor a lyukas tetején a por majd bekerül a ventilátorba? Vagy hogy?😂😅
milyen fajta inverter vagy co hegesztő?? :)
12:45 Az a pár mm eltérés a talpa miatt van, azzal együtt azonos méretű gondolom
Sziasztok! 2020 karácsonyára leptem meg magam egy one X-el. Laposabb verzió. Pont befért a tv. alá. De olyan volt, mint egy kályha. Érthető módon. 139-es 4k tv. Ő is fűti magát. Féltem, hogy megfőzöm. Csak ennyi "gondom " akadt a konzollal.
One x. xbox series. Jó ezt elbasztam bevallom! :)
3:12 - nél a doboz alján lévő feliratok nem valami betűket raknek ki?
Ezt az xboxot hogyan lehet egy 5.1-es rendszerre rákötni? A Tv-n keresztül? Köszi előre is, baszó a videó! 🤘🏻
Van amit majd usb-n keresztül lehet (pl astro A50 fejhallgató) és van amit a tv-n tudsz majd használni.
Miert nem kapcsolhatjak be az uj konzolokat az unboxing csatornak?
Be fogjak kapcsolni csak meg nem lehet a szerződés miatt.
@@mr.imperefct6907 meg akartam rola biuonyosodni xd de koszi
Még ez a cím, mégis mi lehet abban a dobozban? 20 dkg darált hús?
Ha monitort veszek is kell a hdmi 2.1?
Az index kép az nem egy kis utalás a kommandó című filmre?
Nem is tudtam hogy Pisti tud varázsolni😮😮😮😮 Azt mondta hogy ha oldalró próbáljuk mègfordítani akkor nem lehet megfordítani ,ès erre rá 10 másodpercre mègforította.😱😱😱❤️❤️❤️❤️
Jezuuusss 😍😍 hat ilyen kell !! :P
Ha állitva használod akkor ha nincs bekapcsolva tellehulik porral nem?
Ha bekapcsolod akkor meg kifulya mindet nem?
Szia kérdésem hogy astro a50 jó hozzá mert nem láttam optikai bemenetet. Köszi
Remélem hogy javítottak a kontrolleren mert ez RB-m az kicsit nem működik de csak egy icipicikét!
És amúgy hogyha egy sima One-al tudtad volna összemérni akkor lehet hogy kissebb lett volna a súlyeltérés!
víz színtes módban a talp rész levehető?
A thumbnail az egy pisti commando cosplay? 😀