EGYVONALLAL ISTENHEZ - Isten kezében
Вставка
- Опубліковано 24 бер 2024
- Március 23-én hajnalban elhunyt Simon András grafikus, költő, aki egyetlen vonallal megrajzolt, mély Krisztus-hitet kifejező grafikáival új utakat nyitott a magyar grafikusművészet történetében. Szerető családja körében lépett át a földi létből az égi világba. (Forrás: Magyar Kurír)
🔔 Iratkozz fel: @Bizony_Isten
🔊 Facebook: / bizony.isten
Köszönöm,hogy ide találtam! Köszönöm az élményt A Jóisten kedves gyerekét hazahívta megpihenni!🙏🤗🪔!
Láttam gyerekkoromban, ahogyan ez az ember megáldja a kezével a kenyeret, mielőtt a családjának adja..abban a mozdulatban benne volt minden..❤Rebivel, a lányával egy osztályba jártam az áltanos iskolában és aztán újra találkoztam az egyetemen. Az az igazi, szívből fakadó spiritualitás, tisztaság és erő, ami Andrásból és az egész családjából árad, megérintett és eltöltötte a lelkemet. Rajzai és versei erőt adtak és segítettem összekötni magamat a "Forrással", amikor nehéz élethelyzetekben voltam. Az ihletettség és a Szentlélekel eltöltöttség süt át az alkotásokon és segít másoknak is "összekapcsolódni" VELE. Köszönök mindent és minden jót kívánok. Köszönöm a film alkotóinak is, hogy az "üzenet" átadását lehetővé tették. Nagyhét van, töltsön el bennünket a "Szeretet, mely minden értelmet felülhalad, ez meg fogja őrizni szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban!" Ámen❤
Igen
Ugyanezt érzem én is. ❤
Én friss egyetemistaként, a gólyatáborban találkoztam Rebivel, ahol kierült, hogy nagynénémen, unokatestvéreimen keresztül több szálon is kapcsolódunk egymáshoz. Volt részem abban az áldásban, hogy a műteremben is járhattam többször, és Andráséknál is. Mindig nagyon otthonosan éreztem magam, egész pontosan "Szeretetközelben". Boldog vagyok, hogy ismerhettem Andrást és családját. És bár most Andrástól búcsút kell vennünk, élete üzenet lesz mindig.
Rengeteg értéket kaptam a szavakon, képeken keresztül. Köszönöm. Legyen áldott az emléke Simon András grafikusművésznek!
BÉKE PORAIRA ! Ö a békét üzente nekünk a szeretet nyelvén " egyvonalban " Köszönöm , hogy láthattam ezt a videót ! A szeretetközelben lapjait olvasva sok eröt kaptam TÖLE mindig . Müvei által velünk van és marad , amíg a Jóisten emlékezni enged rá ebben a zürzavaros , hangos Világban .🙏
Köszönjük ezt az életutat és Simon Andrást a Jóistennek. Ez a videó egy emberi ugyanakkor misztikus tapasztalat volt a számomra. Túlmutat a művészet szokványos szerepén. Megfogalmazza a megfogalmazhatatlant.
Nekünk az esküvői meghívónkon Simon András rajz volt látható. Az egyik meghívott meg is jegyezte, hogy végre egy nem szokványos esküvői meghívó!
Ezt a videót látni, tudni megnézni, szintén kegyelem. Én annak érzem. ❤
Pontosan! Kegyelem❤
Örülök, hogy ismerhettem. Egy igaz ember távozott el személyében, aki mély nyomott hagyott a lelkemben.
Nyugodjon békességben!🖤🙏
Szeretet, kegyelem és hit. Kegyelem, hogy rátaláltam erre a videóra és megnézhettem. 🙏 ❤
igazi magyar ember! szerény, felelősségteljes , nagy művész! nagyon tetszenek a grafikái, van nekem is belőle. köszönöm!
Hátborzongatóan gyönyörű, amiként a Teremtő üzen nekünk( a már eltávozottakon keresztül is)
Minden gyötrő bennem lévő kérdésre megkaptam az útmutató választ, ahogy ma bejött elém ' véletlenül ' ez a videó.
Így munkálkodik a Szentlélek❤
Köszönöm András lelkének és a csatornának!🙏
Épp a megfelelő pillanatban érkezett!
Isten sosem késlelkedik a "válasszal! - hála legyen !
@@evamag8421 igen⚘️,Hála érte!
Öröm volt hallgatni , tiszta forrás .
Köszönöm a felejthetetlen élményt! ❤
Boldog az Isten! Egy boldog angyala visszatért hozzá!
Legyen aldott az emléke!
A grafikáiból egypárat láttam itt ott! Csodáltam, de nem tudtam ki áll mögöttük! Most már az
EMBERT is csodálom!🙏
Legyen áldott az emléke! 😢🖤🙏
Igazán megindító történetek és életút, dicsőség érte Istennek!
Nyugodjon békében! Nagyon szeretem az alkotásait, kaptam is belőle.
Nyugodjon békességben.
A mi falunkon is ott lóg a felolvasott vers! Köszönjük! ❤
Isten nyugosztalja!
Köszönöm 💞
Köszönöm, hogy láthattam.
Gyönyörű alkotások, a Jóisten adjon önnek további ihletet alkotásaihoz és kivánom hogy minél többen megismerjék munkáit engem nagyon megérintett Isten áldása kisérje további életét.❤
A valóban különleges művészt 2 napja hazahívta az Örökkévaló, az Élet Ura... Kedves András, megdöbbentett a távozásod híre...de igazán örülök, hogy segíthettem egészséged a Nyirok-masszászs kezelésekkel. 20évvel az után találkoztunk, hogy engem mély völgyből húzott ki a művészeted, a "Szeretetközelben" című könyved. A nyitó verse ilyen egyszerű és nemes gondolat:
"Ne tartsd fontosnak,
hogy fontosnak tartsanak!
Egyszerűen csak SZERESS,
és FONTOS leszel!"
(Simon András)
Hála ezerszer az Istentől ihletett művészért, alkotásaiért.
Köszönöm Uram, hogy Andrást közénk küldted 66 évre, s általa is növelted népes családod, híveid hitét, szeretetét, reménységét...
Az ÚRtól származik minden ami jó, ezért minden dicsőség
az ÚRé legyen❣️
Ámen
❤
Csodálatos.
R.l.P.!🖤🖤🖤
Maradandóan példázta egyik saját üzenetét: "Egyedülálló hangszer vagy Isten kezében."
Irigyeljük el tőle belső szabadságát, személyes Istenhitét, bátor ítéleteit!
A próféta szóljon belőle:
"A keresztények egysége nem a kényszerű egyformaságban fog megnyilvánulni, hanem az egymás iránti elfogadó szeretetben.”
🖤🖤❤️❤️❤️🖤🖤😇🙏
Minden Jézusról szóljon, az csak nyerő lehet
mikor készült a film?
A kisfilm végén 2021 szerepel.
köszönöm
Örök nyugalmat! Jó szomszéd volt,jó ember.