Úgy látom az egyik kérésemet teljesítettétek Felvetetem hogy a podcast írott formában is jó volna. Mivel úgy gondolom hogy ez egy fontos hírforrás, ezért fontos lenne hogy idézhető legyen. Szóval azt látom: hogy a Spotify-n az _Olvashatod is (BÉTA)_ résznél megjelenik a podcast szövege idő pont megjelöléssel.
Húú de vártam már! 24:00 Brexit témához. Hallgattam egy Podcastot (most nem tudom hogy Pogi podcast vagy Protfolio checklist) ott kifejtették nagyon okos emberek hogy. Az EU egy kicsit fellélegzett amikor vége lett a kivállásnak mert a britek igen kötöszködően viselkedtek. A Britek meg pofára estek mert szerettek volna újra tárgyalni pár dolgot az EU-belül meg a Franciaország és Németország azt mondta hogy majd rátérünk, de vannak most fontosabb dolgain is, Illetve úgy fogalmazott a beszélő hogy "csuklóztatják" az UK-t.
50:20 Lehet hogy az EUR csak 25 éves de van előzménye az ECU ami már 1979 ben hoztak létre. és ha jól tudom egy pénz kb 100 évig lehet csúcson aztán át veszi a helyét másik pénz (holland spanyol angol amerikai) Ha így nézzük akkor még 50 éve van a Eurónak 😀
Viszont ha az exponenciális fejlődés tükrében nézzük (kézenfogva az egyre vaduló technológiával), akkor a pénzrendszer (gazdaság) és az egyes valuták sokkal gyorsabb változásokat hozhatnak, mint korábban és egy teljesen más dinamikával.
Úgy látom az egyik kérésemet teljesítettétek
Felvetetem hogy a podcast írott formában is jó volna.
Mivel úgy gondolom hogy ez egy fontos hírforrás, ezért fontos lenne hogy idézhető legyen.
Szóval azt látom: hogy a Spotify-n az _Olvashatod is (BÉTA)_ résznél megjelenik a podcast szövege idő pont megjelöléssel.
Húú de vártam már!
24:00 Brexit témához. Hallgattam egy Podcastot (most nem tudom hogy Pogi podcast vagy Protfolio checklist) ott kifejtették nagyon okos emberek hogy.
Az EU egy kicsit fellélegzett amikor vége lett a kivállásnak mert a britek igen kötöszködően viselkedtek. A Britek meg pofára estek mert szerettek volna újra tárgyalni pár dolgot az EU-belül meg a Franciaország és Németország azt mondta hogy majd rátérünk, de vannak most fontosabb dolgain is, Illetve úgy fogalmazott a beszélő hogy "csuklóztatják" az UK-t.
🙏🙏