DTK: Elviszlek magammal - Tenki Réka

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 3 жов 2024
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    Facebook: / wmnmagazin
    Kívülről úgy tűnik, hogy Tenki Réka a szerencse lánya: 33 éves, a Katona és a Nemzeti után most az Örkény Színház színésznője, tíz éve van együtt a férjével, Csányi Sándorral és ötéves a kislányuk, Luca. Az ő születése után az Egyasszony című monodrámával tért vissza a színpadra, amiért a folyamatos közönségsiker mellett díjat is kapott. Tavaly Európa 10 legígéretesebb tehetsége közé választották a Testről és lélekről című filmnek köszönhetően. DTK-nak Réka őszintén elmesélte, hogy ő maga nem egészen így élte, éli meg ezeket a sikereket, nehezen mondja ki azt, hogy jó volt valamiben, inkább körülírja. Ritkán érzi magát elégedettnek, mindig még jobb akar lenni. Őszintén mesél a kétségeiről és arról is, hogy a férje hogyan tud neki ilyenkor segíteni egy-egy jó tanáccsal. Réka is tudta, a szinopszist olvasva, hogy el kell vállalnia az Egyasszony főszerepét, de Sanyi reakciója még inkább megerősítette ebben. Elviszlek magammal: Tenki Réka.

КОМЕНТАРІ • 64