Pudingos keksz Hozzávalók : 25 dkg puha margarin, 20 dkg liszt, 5 dkg kukoricakeményítő, 10 dkg porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, 3 csomag (3x4 dkg) pudingpor tetszés szerint (lehet különböző ízű is). Elkészítés : A margarint keverjük ki a porcukorral, a vaníliás cukorral, a lisztet szitáljuk hozzá, és dolgozzuk össze a masszát. Osszuk el annyi felé ahány ízű, színű kekszet szeretnénk készíteni, és gyúrjuk bele a pudingporokat. Gyúrjunk kicsi gombócokat a, tegyük őket sütőpapíros tepsire, és kissé lapítsuk meg. Villával nyomjunk mintát a tetejükre. Előmelegített sütőben, kb. 180 fokon 15 perc alatt süssük meg. Nyújtható is, és szépen megmarad rajta a minta.
День тому
Huuuu, de jó, nagyon szépen köszönöm, ezt kipróbálom! ❤️😘
A manók és az üvegek "ruhái" nagyon cukik :) Halászlé helyett nálunk is húsleves lesz, különböző sült és rántott húsokkal, krumplipürével. Bejglit kapunk, így nekünk csak gyümölcskenyeret kell csinálni, valamint nagy karácsonyi kedvencünket, a mákos guba tortát. Ja, és a töltött káposzta nagy fazékkal elmaradhatatlan :) Pár éve már én is előre megvásárolok mindent, néhány hús már a fagyasztóban (szintén akciós), a többit a hét elején fogom megvenni.
День тому+1
Na, akkor nem csak mi vagyunk húsleves-pártiak karácsonykor is. 😍 De jó neked, h nem kell a bejglivel bajlódnod! Tudod, annak mindig kérdéses a vegkimenetele. Vagy sikerül, vagy kuka. 😅😅 Mákos guba tortát még sosem készítettem, biztos nagyon finom. Talán jövőre felveszem a menübe, köszi az ötletet! 😘 Sok finomságot fogsz készíteni az ünnepre, gondolom, Te sem főzöl utána 2-3 napig. 😊
Ez jól kítalálták hogy ruhája legyen üvegeknek, ez meglepő volt. De jól áll nekik. A manók is ötletesek a zsebbel. Az asztal szuper jól néz ki, ügyesen elrendezted. 😊
День тому
Köszönöm! 😊 A ruha az üvegnek számomra is újdonság, de nagyon tetszik az ötlet. Valóban mutatós lesz tőle. Néhány apróság is képes feldobni az ünnepi asztalt. Korábban a szalvétákon túl nem merészkedtem. 😅 Idén megadjuk a módját. 🥰🎄
Minden nagyon szép azért remélem a család is segít egy kicsikét mert akkor nagyon elfaradsz
21 годину тому
Köszönöm szépen! ❤️ Igen, igyekszik mindenki kivenni a részét a karácsonyi előkészületekben. Mia pl. nagyon szeret sütni, Matika és Erik meg elfogyasztani mindent, amit készítek. 😅🤩🥰
Szia a Jöszö oldalán van ilyen keksz Anya mindenhez is Én pont ma vásároltam be reggeli iskolajárat után mert a többi nap csak du. tudnák menni azt meg inkább kihagyom
21 годину тому
Szia! Köszönöm a tippet! 🙏🥰 Nem ismerem ezt az oldalt, de rákeresek. Szuper, h már Te is túl vagy a bevásárláson, most már jöhet a sütés-főzés. 😍 Kellemes keszülődést kívánok! 💝
Millió puszi!Boldog karácsonyt kívánok nektek!❤❤❤❤❤
Köszönjük szépen, mi is boldog karácsonyt kívánunk! 💝🎄😘
Cuki dolgokat rendeltél!Jó készülődést,sütést,főzést!Boldog Karácsonyt kívánok Zürichből!😍🎄🎁
Köszönöm szépen, viszont kívánom Neked is! 💝🎄😘
Ötletes és szep lett a terítés
Köszönöm! Minden videódat nagyon kedvelem.😍🥰
Szia! Nagyon örülök, h elégedett nézőnk vagy! Köszönöm, h itt vagy velünk! 💝😘🥰🤗
Nagyon szép és ötletes lett az asztal!
Köszönöm Edinám, nekem is nagyon tetszik. 🥰
Áldott Advent ünnepeket kívánok Nektek !♥️🌲
Köszönjük szépen, viszont kívánjuk! 💝🎄
Pudingos keksz
Hozzávalók : 25 dkg puha margarin, 20 dkg liszt, 5 dkg kukoricakeményítő, 10 dkg porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, 3 csomag (3x4 dkg) pudingpor tetszés szerint (lehet különböző ízű is).
Elkészítés : A margarint keverjük ki a porcukorral, a vaníliás cukorral, a lisztet szitáljuk hozzá, és dolgozzuk össze a masszát. Osszuk el annyi felé ahány ízű, színű kekszet szeretnénk készíteni, és gyúrjuk bele a pudingporokat. Gyúrjunk kicsi gombócokat a, tegyük őket sütőpapíros tepsire, és kissé lapítsuk meg. Villával nyomjunk mintát a tetejükre. Előmelegített sütőben, kb. 180 fokon 15 perc alatt süssük meg. Nyújtható is, és szépen megmarad rajta a minta.
Huuuu, de jó, nagyon szépen köszönöm, ezt kipróbálom! ❤️😘
Köszönöm ❤❤❤❤
Szívesen! 💝😘
A manók és az üvegek "ruhái" nagyon cukik :)
Halászlé helyett nálunk is húsleves lesz, különböző sült és rántott húsokkal, krumplipürével. Bejglit kapunk, így nekünk csak gyümölcskenyeret kell csinálni, valamint nagy karácsonyi kedvencünket, a mákos guba tortát. Ja, és a töltött káposzta nagy fazékkal elmaradhatatlan :)
Pár éve már én is előre megvásárolok mindent, néhány hús már a fagyasztóban (szintén akciós), a többit a hét elején fogom megvenni.
Na, akkor nem csak mi vagyunk húsleves-pártiak karácsonykor is. 😍 De jó neked, h nem kell a bejglivel bajlódnod! Tudod, annak mindig kérdéses a vegkimenetele. Vagy sikerül, vagy kuka. 😅😅
Mákos guba tortát még sosem készítettem, biztos nagyon finom. Talán jövőre felveszem a menübe, köszi az ötletet! 😘
Sok finomságot fogsz készíteni az ünnepre, gondolom, Te sem főzöl utána 2-3 napig. 😊
Volt olyan év, hogy kiskanállal ettük a bejglit, annyira szétrepedt 😁És igen, az a cél, hogy 2-3 napra elég legyen, hogy pihenni is tudjunk.
😅😅 A lényeg, h finom volt. Az állag végül is mindegy, mert úgyis megrágjuk. 🤩
Ez jól kítalálták hogy ruhája legyen üvegeknek, ez meglepő volt. De jól áll nekik. A manók is ötletesek a zsebbel. Az asztal szuper jól néz ki, ügyesen elrendezted. 😊
Köszönöm! 😊 A ruha az üvegnek számomra is újdonság, de nagyon tetszik az ötlet. Valóban mutatós lesz tőle. Néhány apróság is képes feldobni az ünnepi asztalt. Korábban a szalvétákon túl nem merészkedtem. 😅 Idén megadjuk a módját. 🥰🎄
Kicsit másképp, de Magyarországon is voltak ruhás üvegek.
Vagy akár egy szerzetes és abban volt az üveges ital.
Szia Orsi! Mézeskalácsra is tökéletes a nyújtó fa 😊 Mintával lefelé rakd a tepsibe és szebb lesz sütés után 😊
Szia Ancsa! Köszi a tippet, erre nem is gondoltam. Kipróbálom majd mindenképp. 💝😘
Ilyen autós lábtörlőd is volt vmelyik évben nem??
De igen, meg van még most is, csak kicsit már viseltes. 😅
😮
🥰
Minden nagyon szép azért remélem a család is segít egy kicsikét mert akkor nagyon elfaradsz
Köszönöm szépen! ❤️ Igen, igyekszik mindenki kivenni a részét a karácsonyi előkészületekben. Mia pl. nagyon szeret sütni, Matika és Erik meg elfogyasztani mindent, amit készítek. 😅🤩🥰
Szépek a manok!
Manókból sosem elég! 🤩❤️
Szia a Jöszö oldalán van ilyen keksz Anya mindenhez is Én pont ma vásároltam be reggeli iskolajárat után mert a többi nap csak du. tudnák menni azt meg inkább kihagyom
Szia! Köszönöm a tippet! 🙏🥰 Nem ismerem ezt az oldalt, de rákeresek. Szuper, h már Te is túl vagy a bevásárláson, most már jöhet a sütés-főzés. 😍 Kellemes keszülődést kívánok! 💝
Manók!!!❤❤❤
Kifogyhatatlan tárházam van belőlük! 🤩😍❤️
Ezt a fajta mustárt én is imádom bár én csak a bajor változatot ismerem!😂
Na, azt meg én nem ismerem, de szerintem ízre ugyanaz lehet mind a kettő. 😉
Szep lesz az asztal!!🤗😘🙋♂️🌷
Köszönöm! Nekem is nagyon tetszik a végeredmény. 🥰😘