noÁr - LOVEMBTQIA+ with English subtitles

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 21 жов 2024

КОМЕНТАРІ • 1,5 тис.

  •  2 роки тому +220

    Dalszöveg:
    Kölyökként, emlékszem nekem nem volt sok csajom.
    Édesanyám csak a magányt látta, nem vágta mi a bajom,
    De annyit mondott: mi szülők egy dolgot tehetünk
    Áron, ha meleg vagy, ha nem, mi akkor is szeretünk.
    Emlékszem gyerekként tényleg volt olyan flessem,
    Hogy egy spanommal csókolózunk titokban ketten,
    Volt, hogy pörögtem azon, hogy vajon vonzódom-e egy sráchoz,
    És azt hittem menő, ha valaki “buzizva” átkoz.
    Borotváltam a lábam, mert cinkes volt a szőröm.
    Volt, hogy addig ütöttem a falat, ‘míg szét nem repedt az öklöm.
    Volt, hogy horogkeresztet rajzoltam a szobán falára,
    Pedig azt sem tudtam, mit jelent és hol a tetteim határa.
    Óriási mázli, hogy olyan szüleim vannak,
    Akik elmagyarázták, hogy emberek milliói haltak,
    Csak mert valaki azt mondta, mától ők az ellenség,
    Ismerős a szitu, vannak, akik ezt ellesték?
    Mikor ezek történtek nem voltam 10 se
    Ezer dolog kavarog bennünk vegyétek ti is észre.
    Lehet, hogy a szülőknek nincs mindenre érve!
    ‘kiket kiraknátok a suliból nem a diák ellen van, hanem érte!
    Van, ‘mit nem mondunk el otthon, mert nem tudjuk vagy akarjuk.
    Vagy pont otthonról jön a seb és nem tudjuk, hogy takarjuk.
    “Öltönyösök” Halljátok? Azzal, hogy tiltotok,
    Magyar emberekbe sütöttetek bele egy billogot,
    Annyira nem volt régen, törikönyvet nyithatod,
    Ha nem tetszettél a rendszernek, viselhettél csillagot.
    Számunkra tudod, hogy mi a valódi érték?
    Az, hogy magyar emberek az életet békében éljék.
    A szeretet nem vár,
    A szeretet eljön érted,
    A szíveden átjár,
    Ha kinyitod, élsz és érzed. /x2
    Hogyha meleg lennék azt hinném, a kormány utál engem
    És azt kérdezném, hogy én ezért pontosan mit is tettem?
    Pedig, azt hallottam, hogy mindig örök marad a szentírás,
    És ha tényleg minden élet számít, számítson az is ki más.
    Más, mint én, queer, transz, aszex, interszex?
    Éljünk olyan országban, ahol önmagad lehetsz,
    És nem egy törvény mondja meg, a nemed és a neved,
    És ha a párod kezét fogod feléd senki nem köp, hanem nevet.
    “Hát, de a Netflix, hát az meg tele van a beteg buzikkal”.
    És mióta tévé van azóta meg tele van heterókkal.
    Ezért ezt nem megszokni kell, hanem elfogadni,
    Mert a gyűlölet jó tanácsot biztos, hogy nem fog adni.
    Azt szeretném, hogy tudd, hogy kurvára nem vagy egyedül.
    Mert itt az kreál ellenséget, ‘ki maga elől menekül.
    Legyen közös az ügy és szabjuk mi a keretet!
    A keret kulcsa pedig nem más, mint a szeretet.
    A szeretet nem vár,
    A szeretet eljön érted,
    A szíveden átjár,
    Ha kinyitod, élsz és érzed. /x2
    Figyelj, pacek leszek, mert nem kenyerem a kamu,
    Katasztrófa, csak abból lesz, hogyha valami tabu,
    Mondjuk ki kerek perec, hogy életek vannak veszélyben,
    Amíg értelmet keresünk egy törvénynek hívott szeszélyben.
    Csak egy dolgot hadd kérdezzek, ha a fiad lenne meleg?
    Vagy kiderülne, hogy a lányod egy másik lányt szeret?
    Mit tennél, kélek nézz mélyen a lelkedbe?
    És mondd visszaölelnél, ha a gyereked így ölelne?
    Változtat ez valamin? Változtatna rajtad?
    Hiszen a gyerekedtől pont, hogy a tiszta szeretetet kaptad!
    És te voltál, aki a szíved-lelked adtad,
    Most egy buta törvény meg bőszít, vagy altat!
    Ébredj fel és lásd, LMBTQIA
    Mint emberek gyermeke, de most előled kell futnia?
    Olyan kicsi ez az ország, olyan sok szív dobog,
    Ugye szebb egy arc, hogyha mosolyog s nem zokog?
    Segíts törölni a könnyet! Megtörni a csöndet!
    Engedd be a változást? Hallod, pont ő csönget!
    Nem muszáj, esküszöm, ez csak egy buta ötlet:
    De éljen már mindenki szabadon köztem és közted!
    A szeretet nem vár,
    A szeretet eljön érted,
    A szíveden átjár,
    Ha kinyitod, élsz és érzed. /x6

    • @csabagabor6658
      @csabagabor6658 2 роки тому +22

      "Emlékszem gyerekként tényleg volt olyan flessem,
      Hogy egy spanommal csókolózunk titokban ketten,
      Volt, hogy pörögtem azon, hogy vajon vonzódom-e egy sráchoz," Akkor ugye nem nehéz a megfejtés, amit rajtad kívül már mindenki tudott rólad? :D

    • @blueshobo3328
      @blueshobo3328 2 роки тому +30

      Remélem, az is megodható, hogy értem inkább ne jöjjön el.

    • @pmiki
      @pmiki 2 роки тому +17

      Ritka gagyi! Olyan igazi balos noár

    • @stefancsikgergely3147
      @stefancsikgergely3147 2 роки тому +2

      @@shrek66615 Azt hiszem kegyed a "refrén" szóra gondolt........

    • @DomonDzsos
      @DomonDzsos 2 роки тому +1

      @@shrek66615xddddddddd

  • @balazsbodis9134
    @balazsbodis9134 2 роки тому +612

    Az elfogadás eléréséhez mindig jó, ha lenácizod azokat akiknek nem ugyan az a véleménye valamiről.

    • @peterperlay5493
      @peterperlay5493 2 роки тому +16

      Nem találom a szövegben azt a részt, ahol nácizna, de lehet hogy én vagyok vak.

    • @gergely_hajdu
      @gergely_hajdu 2 роки тому +45

      @@peterperlay5493 "Ha nem tetszettél a rendszernek, viselhettél csillagot", ez a náci korban volt így, nem?

    • @esikazemese
      @esikazemese 2 роки тому

      @@gergely_hajdu a zsidóirtásból kihoztad, hogy szegény nácik :D aztakurva :D

    • @baviki
      @baviki 2 роки тому +8

      @@gergely_hajdu Peter Perlay ezt nem érti meg! Neki a lapáton adott szöveg az érthető!

    • @ElysiaCintia
      @ElysiaCintia 2 роки тому +5

      @@gergely_hajdu Most is vannak olyan emberek akik nem tetszennek a rendszernek :D

  • @rightdelta4690
    @rightdelta4690 2 роки тому +222

    Már tudom melyik számot rakjam be, ha a rokonok nem akarnak hazamenni.

  • @B4lukapit4ny
    @B4lukapit4ny 2 роки тому +378

    Iszonyat cringe, black mirror világ. A Get Out című filmben szerintem ez szólhat a rabszolgák fejében.

    • @antaljanos5430
      @antaljanos5430 2 роки тому +18

      A SZERETET ELJÖTT ÉRTED

    • @mjzcore
      @mjzcore 2 роки тому +1

      Ezt oda tetted ✌️💪

  • @alexanderpetrovics9292
    @alexanderpetrovics9292 Рік тому +100

    Nagyon szépen köszönöm, már nem is emlékszem mikor röhögtem utoljára ennyit :-D

  • @istvankovacs6557
    @istvankovacs6557 Рік тому +132

    Ez nagyon szép lett! Igazi ratyi himnusz.

  • @pollipudlipotty8300
    @pollipudlipotty8300 2 роки тому +232

    Baszki, a két kutyám kiment a szobából, pedig nem homofóbok, eskü :)

    • @petercsepke6432
      @petercsepke6432 2 роки тому +6

      Hallod,10perce sírok a röhögèstől ArtiusClyde bèkával együtt! :) :) :)

  • @arooon1146
    @arooon1146 2 роки тому +59

    teso, koszonom , jaraskeptelen voltam, de felalltam, hogy kikapcsoljam ezt a szart

    • @noratakacs9104
      @noratakacs9104 2 роки тому +1

      Nem találtál jobb szöveget??! Egyébként is nincs jobb dolgod mint olyanokat oltogatni az interneten akik kiállnak a jóért??!

  • @sebestyenkaszner3627
    @sebestyenkaszner3627 2 роки тому +393

    most megyek es felakasztom magam

  • @orszsigmond875
    @orszsigmond875 2 роки тому +195

    Ne haragudjatok de az összes meleg baràtom èrdekèben mondom, az ilyenekkel az ellenkezôjèt èri el a tisztelt szerzô...

  • @laszlokerekes647
    @laszlokerekes647 2 роки тому +152

    Szerintem ez a tiipikus kontraproduktív.

  • @keeska
    @keeska 2 роки тому +163

    szerintem talaljatok egy masik hobbit a zeneles helyett, annyira bekrindzseltem hogy behorpadt a homlokom

  • @kalinkathomas
    @kalinkathomas 7 місяців тому

    Szerintem nagyszerű dolog, hogy ez az őszinte produkció megszületett, amire őszinte válaszok érkeztek. Egyik oldalon se volt cenzúra, és megszületett a konszenzus.

  • @rolandmezei7414
    @rolandmezei7414 2 роки тому +573

    Soha semmit nem vártam még annyira, mint Puzsér ezzel kapcsolatos írását 😃

    • @ringwaldgabor
      @ringwaldgabor 2 роки тому +4

      :D Teljesen jogos!

    • @drazse1995
      @drazse1995 2 роки тому +24

      Puzsér mint mérvadó valaki 😂😂

    • @davidskoflek6882
      @davidskoflek6882 2 роки тому +13

      @@drazse1995 nem azt mondta h utana fog velemenyt alkotni a "mű" rol hanem hogy varja a Robi reakciojat 😅😅😅

    • @dzsidzsi6278
      @dzsidzsi6278 2 роки тому +40

      "Mi ez a formedveny? Komolyan amikor egy be lsd-zett Mihazankos beteved egy DK-Momentum rendezvenyere. Kb. Ezt az elmenyt elheti at."

    • @future_89
      @future_89 2 роки тому +2

      @@drazse1995 szerinted akkor ki lenne az? ☺️

  • @fannivarga9685
    @fannivarga9685 2 роки тому +215

    Márai Sándor: Olyan világ jön
    Olyan világ jön,
    amikor mindenki gyanús, aki szép.
    És aki tehetséges.
    És akinek jelleme van…
    A szépség inzultus lesz.
    A tehetség provokáció.
    És a jellem merénylet!…
    Mert most ők jönnek…
    A rútak.
    A tehetségtelenek.
    A jellemtelenek.
    És leöntik vitriollal a szépet.
    Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
    Szíven döfik azt, akinek jelleme van.

    • @AntiAres1Antares
      @AntiAres1Antares 2 роки тому +43

      közben meg orosz művészeket tiltanak le, mert oroszok

    • @Bassman6770
      @Bassman6770 2 роки тому +28

      Pont leírtad azt, ami a mostani ellenzèket tökèletesen jellemzi.

    • @frigyesmartonback6146
      @frigyesmartonback6146 2 роки тому +8

      @@Bassman6770 szerintem a vers elég parán inkább a fideszre illik

    • @baviki
      @baviki 2 роки тому +8

      @@frigyesmartonback6146 Ha majd felnőtt leszel, megérted, miért nincs igazad! De ha gondolod, besegítek...

    • @frigyesmartonback6146
      @frigyesmartonback6146 2 роки тому +3

      @@baviki ha majd felnőtt leszel nem fogsz ilyen hülyeségeket beszélni, mondanám hogy segítek de szerintem neked nem lehet

  • @horvathcsaba3756
    @horvathcsaba3756 2 роки тому +92

    Úgy látom csak sikerül összehozni az újabb fideszes 2/3-ot.

    • @zalangarai8102
      @zalangarai8102 2 роки тому +3

      Ezt a Noárt egyre többet látom , de egyre jobban rühellem . Tolja ezeket a faszságokat ... ááááá .

    • @ElysiaCintia
      @ElysiaCintia 2 роки тому

      @@zalangarai8102 vqlszeg fizet hirdeteseket a googlenek h minél jobban tolja a videóját előre haha

  • @bajgli
    @bajgli 2 роки тому +149

    Istenem. Kirohasztottad az agyam. Ákosnál tanultál szöveget írni?

  • @mrwakacorp
    @mrwakacorp 2 роки тому +298

    Fontos üzenet ide, szívből jövő megvalósítás oda, nehéz elmenni amellett hogy mekkora cringe lett ez az egész

    • @BLBStudio
      @BLBStudio 2 роки тому +24

      Mindig minden az, amit csinálnak.

    • @sinistra7450
      @sinistra7450 2 роки тому

      Maga ez a szó még inkább az.

  • @barnade
    @barnade 2 роки тому +120

    Biszexuálisként ég a pofámról a bőr, hogy ez a szám hivatott képviselni engem.

    • @lllamaface3047
      @lllamaface3047 Рік тому +14

      Akkor nem csak én vagyok így speciel melegként ... xD

    • @janosrummler6235
      @janosrummler6235 10 місяців тому +4

      XDDDDD. Az ilyen gyokerek miatt itelnek el benneteket is... eleg szomoru 😕

    • @_redbad
      @_redbad 10 місяців тому

      @@janosrummler6235 aki amiatt ítéli el a melegeket, mert közülük valakinek nem tetszik ez a fos dal, az nettó sutyerák hülye. Sok dolog lehet valid vita alapja, mert sok olyan dolog van ebben a szubkultúrában, ami nem az összes tag sajátja, de sztereotip módon ráhúzzák az összes lmbtq emberre, sőt, egy hangos kisebbség (a kisebbségen belül) kisajátítja a jogot arra, hogy az összes lmbt ember nevében dumáljon. Ez a dal úgy szar, ahogy van, ezért kár másokat legyökerezni.

    • @JátékokAncsa
      @JátékokAncsa 5 місяців тому

      Nekem tetszik de csak annyit értek belőle hogy nem számit más véleménye biszexuális ként tetszik de amúgy nem annyira ❤

  • @Takker81
    @Takker81 2 роки тому +68

    Eddig ez a leghatékonyabb Fidesz-kampányvideó.

  • @baviki
    @baviki 2 роки тому +174

    Hajrá! Nekem is tetszik a performansz! Ha így folytatjátok, 2026-ban is 2/3! 😂😂

    • @kytiladdy
      @kytiladdy 2 роки тому +3

      lesz még 6/5 is :3

    • @baviki
      @baviki 2 роки тому

      @@kytiladdy 6/5 szerű kijelentéseket a komcsi túlbuzgó elvtársak szoktak mondani! Emlékszem egy interjúra a szocializmusból, amikor nem akart túlságosan nagyot hazudni / mondani az elvtárs, ezért csak annyit mondott, hogy 103%-re teljesítettük az őszi szántás tervét...
      Amúgy a számokkal a prímszámbajnok Fletó-elvtárs szokott hadilábon állni!

    • @kytiladdy
      @kytiladdy 2 роки тому +1

      @@baviki hát ilyen ez a számmisztika

    • @CsajágiSándor1987
      @CsajágiSándor1987 2 роки тому

      Aztán a szeptemberi gázszámlát össze spóroltátok már?

    • @baviki
      @baviki 2 роки тому

      @@CsajágiSándor1987 Az eddigi megtakarítást elköltötted már?

  • @hakedli
    @hakedli 2 роки тому +99

    :D :D :D kösz, srácok! eddig, ha megkérdezték tőlem, hogy mi a legszarabb zene és videóklip a világon, nem tudtam válaszolni! most berobbantatok az első helyre, kis nyomik!

    • @gyorgykosa3521
      @gyorgykosa3521 2 роки тому +4

      DDD

    • @geonardohun
      @geonardohun 2 роки тому +5

      🤣😂🤣😂🤣😂🤣 na most már én is könnyezem. Éljen a szeretet!

    • @gabriella8901
      @gabriella8901 2 роки тому +3

      Hokedli, vagy nokedli, tudjuk neked a varga irén a szint, de elfogadjuk! 😘

  • @belarichardcsik1627
    @belarichardcsik1627 2 роки тому +57

    Sosem írok kommentet sehova, de most muszáj leírnom: ennél kurvára semmi sem kínosabb. Laborban összerakott, vegytiszta, Heisenberg-minőségű cringe. Sikerült vizualizálni és egyúttal definiálni a kellemetlen szó kerek egészét. A jó zenéknél szokott inkább megmutatkozni a libabőr, de most a libabőröm is libabőrös lett, csak most a szégyentől. Ugyanakkor (és ez nagyon fontos) köszönöm, hogy ezáltal több lettem, kijjebb tolódott az ingerküszöböm, valamint testileg és lelkileg is megedződhettem, továbbá rengeteg szar dolog értékelődött azonnal egy amolyan "okés" szintre. 5 perc és 28 másodpercig minden más szép és jó volt, mert minden ami rossz az egy dologban materializálódott a szemeim előtt. Testet öltött és kvázi karaktert kapott a hitványság. Sosem éreztem hasonlót és ezért tényleg hálás vagyok. Örülök, hogy nem várt ezt a fajta szeretet és tényleg eljött értem, még több ilyet!

  • @ta128
    @ta128 2 роки тому +43

    A legerősebb érv a gyermekvédelmi törvény mellett!

    • @ElysiaCintia
      @ElysiaCintia 2 роки тому

      Az internetre meg az sincs kilátással haha hisz a netet csak diktatúrában lehet beszabalyozni. Be sincs tartva az interneten a törvény és ezt a videót is sok kiskorú látta már vakszeg

  • @laci9371
    @laci9371 2 роки тому +15

    Már értem,hogy miért szedte ki a youtube a dislikeot...

  • @attilaporkolab
    @attilaporkolab 2 роки тому +174

    Önkènyes Mérvadóba vele! King Oszkár és Lord Puzsér. Ez valószínűleg nektek készült:)))

    • @titus.emperor
      @titus.emperor 2 роки тому +14

      az biztos hogy leveszik róla a keresztvizet, már alig várom :D

    • @geonardohun
      @geonardohun 2 роки тому +5

      @@titus.emperor én is 🤣

    • @robertmischl7180
      @robertmischl7180 2 роки тому +1

      @@titus.emperor Micsoda boldog várakozás lehet a lelkedben...

    • @titus.emperor
      @titus.emperor 2 роки тому +5

      @@robertmischl7180 nyomorult vagyok mondd csak ki :D

    • @felegyhazifilmklub
      @felegyhazifilmklub 2 роки тому +1

      @@titus.emperor Az Önkényes jelenleg szünetel egy időre. Szerintem mire visszajönnek, lesz keményebb téma is.

  • @aronpanghy
    @aronpanghy 10 місяців тому +2

    Ez után a klip után húzom az x et a Fideszre köszi noár ✌🏻🔥😂

  • @KhanMorgare
    @KhanMorgare 2 роки тому +78

    Nagy baj amikor a tehetségtelenség buzgósággal párosul

  • @JátékokAncsa
    @JátékokAncsa 5 місяців тому

    Köszönöm ettöl jób let most már nem törödöm senki véleményével köszönöm ❤🧡💛💚💙💜😊😊😊

  • @bencekovacs2236
    @bencekovacs2236 2 роки тому +55

    Elképesztően kellemetlen ez az egész nekem nincs bajom a melegekkel meg senkivel de az ilyenekkel tudjak megutaltatni velem...

    • @szabesz6710
      @szabesz6710 2 роки тому

      Nyilván ennek köze sincs az elfogadáshoz. A lényeg hogy legyen min összecsapnia a két oldalnak.

  • @zalanzalai
    @zalanzalai Місяць тому

    Meghallgattam. Most csillapítom egy Sepultura számmal.

  • @markritecz8625
    @markritecz8625 Рік тому +32

    bedobnék a végén középre egy kézi gránátot❤

  • @danieldeak8643
    @danieldeak8643 13 днів тому +1

    Köszönöm. Nagyon jó lett😊🏳️‍🌈

  • @blacksunlori
    @blacksunlori Рік тому +4

    Ezek után menekülök, nehogy eljöjjön értem a szeretet...

  • @wonderchildoftrip
    @wonderchildoftrip Рік тому +10

    Annak ellenére, hogy 87-es születésű vagyok, 2022-ben szavaztam életemben először. A noár mozgalom miatt leadtam a szavazatom a fideszre. Ha van valami irritálóbb dolog a NER-nél az országban az Molnár Áron.

  • @zoltanarvai8125
    @zoltanarvai8125 2 роки тому +320

    Minden alkalommal tudsz szintet lépni! Lefelé 😂😂

    • @gergolevai250
      @gergolevai250 2 роки тому +8

      Pontosan!!!

    • @daviddekany9528
      @daviddekany9528 2 роки тому +2

      De annyira szomorú. A Tanulni akarunk még jó is volt

    • @mattthechampion
      @mattthechampion 2 роки тому

      Ja... Áronnak a színészkedéssel kellene foglalkoznia, nem ezzel a fossal. HAJRÁ HETERÓK!!!!!!!

  • @bachcoffe5957
    @bachcoffe5957 7 місяців тому

    Ez két év elteltével is ugyanolyan kellemetlen. A buzik nevében most letépem az arcom.
    Victoriának azért örültem, mikor megláttam, de őt ettől a nyomortól függetlenül szeretem.

  • @JohnnyPendleton
    @JohnnyPendleton 2 роки тому +29

    Még ilyeneket légyszíves áprilisig és nem 2/3-ad lesz hanem 4/5-öd.
    Köszi Noire, bármi Áron kell nekünk ez a fostömeg.

    • @CoffeeTheDragon
      @CoffeeTheDragon 2 роки тому +3

      Ezek után énis a Fideszre szavazok inkább.

    • @CsajágiSándor1987
      @CsajágiSándor1987 Рік тому

      ​@@CoffeeTheDragonkomoly értékrended lehet, ha egy dal befolyásolja a szavazatod. 😂 igazi takonygerincü bites agyhalott vagy

  • @sandrolazio
    @sandrolazio 2 роки тому +22

    Szörnyű hogy az LMBTQ emberek, hogy el vannak nyomva ebben az Orbáni diktatúraban!!
    Melyik országban forgatták ezt a klippet?? 🤔🤔😂🤣😂

    • @eszterdeli
      @eszterdeli 2 роки тому

      Addig örülj, amíg le lehet forgatni...

    • @sandrolazio
      @sandrolazio 2 роки тому +2

      @@eszterdeli Úgy örülök! 😜😂

  • @apodolcsak
    @apodolcsak 2 роки тому +82

    Ezzel a szuper produkcióval behúztatok még néhány ezer józan ésszel gondolkozó szavazót a jobb oldalnak.
    Gratulálok, Csak így tovább! :)

    • @sinistra7450
      @sinistra7450 2 роки тому +3

      Az se normális, aki egy nyomorult klip alapján szavaz...

    • @peterbalazs5403
      @peterbalazs5403 2 роки тому +2

      @@sinistra7450 pont ez jutott nekem is eszembe

  • @ginagioconda6332
    @ginagioconda6332 2 роки тому +37

    omfg ez rettenet szánalmas 🙄🤯

  • @istvankovacs1823
    @istvankovacs1823 2 роки тому +174

    Egy újabb közhelygyűjtemény teli csúsztatásokkal! Ez a videó az ékes bizonyíték arra, hogy el vagy nyomva! :D :D

    • @annalaurenciamayer95
      @annalaurenciamayer95 2 роки тому +7

      a közhely csak addig az, amíg nem teszed a mindennapod részévé.

    • @istvankovacs1823
      @istvankovacs1823 2 роки тому +13

      @@annalaurenciamayer95 lóvé is lóvé 😉

    • @lakatospandemia2167
      @lakatospandemia2167 2 роки тому +41

      Tavaly a Toxikoma című filmben főszereplő volt, ami a filmalaptól majd 400 milliós állami támogatást kapott. Ez is jelzi, hogy mennyire el van nyomva ebben a diktatúrában a művészúr. 🤣

    • @mutyusz
      @mutyusz 2 роки тому

      @@lakatospandemia2167 meg azt is jelzi, kiket tilt, tűr és támogat a nemzethy kormány...

  • @1demeterpeter
    @1demeterpeter 2 роки тому +93

    Javaslom, hogy az LMBTQIA mellé rakjátok oda az egész ABC-t, hiszen előbb - utóbb úgyis oda kerül attól függően, hogy a lelkisérült, identitászavaros emberek pillanatnyilag éppen minek érzik magukat!👍

    • @CsajágiSándor1987
      @CsajágiSándor1987 2 роки тому +2

      Ne aggódj, lesz hely az identitászavaros d pétereknek is valahol a sor végén

  • @ilyeshamrouni332
    @ilyeshamrouni332 2 роки тому +74

    Én jót nevettem. Nem utállom a megelegeket, de ez a videó tényleg nagyon vicces, főleg a transzi aki random bejön és táncol. Nehéz így komolyan venni.

    • @sajtoskifli26
      @sajtoskifli26 2 роки тому +3

      Én ott vesztettem el a komolyságot💀💀💀

    • @streettravelxxi
      @streettravelxxi 2 роки тому

      Ha ezeket elfogadjuk akkor lassan a pedofilokat is fogjak támogatni

  • @GusztávVarga-v8i
    @GusztávVarga-v8i 8 місяців тому +1

    Szégyen

  • @eminterika
    @eminterika 2 роки тому +33

    Nem érzitek, hogy ezzel a mérhetetlen lobbival csak ártotok a melegeknek? Szerintem a legtöbb meleg nem is akarja már ezt! Felhasználják őket politikai csatára! Én biztosan kikérném magamnak a helyükben.

    • @tamaskiss195
      @tamaskiss195 2 роки тому +7

      Egy kivétellel minden meleg ismerősöm - kortól, társadalmi helyzettől, pártpreferenciától függetlenül - gyűlöli a Pride-ot és az LMBTQ- WZYstb...-lobbit.
      Vajon miért?

  • @alexgaal1317
    @alexgaal1317 2 роки тому +85

    Te nagyon jol jartal annak idejen, hogy eltuntettek a dislike szamlalot.

    • @pvandick
      @pvandick 2 роки тому

      Kiegészítővel vissza lehet rakni, jelenleg 449/92 az állás.

    • @tiborvincze3991
      @tiborvincze3991 2 роки тому

      @@pvandick azt hogy kell?

    • @pvandick
      @pvandick 2 роки тому +2

      @@tiborvincze3991 UA-cam dislike-ra kell rákeresni a böngésző kiegészítők között. Firefox alatt biztosan működik. Mobilon még nem néztem.

    • @tiborvincze3991
      @tiborvincze3991 2 роки тому

      @@pvandick köszi, chrome-al is megy :)

    • @peterbolla5274
      @peterbolla5274 2 роки тому

      Te is szerintem😆😆😆

  • @Hovirag18
    @Hovirag18 2 роки тому +58

    Ez annyira erőltetett, hogy elfogott a szekunder szégyenérzet... 😳

    • @botikosik
      @botikosik 2 роки тому +4

      Cringe az egesz

    • @leviujpest
      @leviujpest 2 роки тому +1

      Szerintem kurva menő!

    • @viktordoe1636
      @viktordoe1636 2 роки тому +2

      Én jókat tudok az ilyesmiken röhögni. Az Office a kedvenc sitcomom, az is tele van cringe-el. De ez még viccesebb, mert ezek komolyan gondolják, ezek nem csak megjátszák a tökkelütöttséget.

  • @ghostleader61
    @ghostleader61 2 роки тому +34

    Ilyenkor bánom, hogy van hallásom

  • @elek7271
    @elek7271 2 роки тому +14

    Én most döntöttem el, hogy elmegyek és a népszavazáson NEM-mel szavazok. Ez a klipp önmagában bizonyíték, hogy igenis van mitől megvédeni a gyermekeinket.

  • @TheBalentino
    @TheBalentino 2 роки тому +184

    Te jó Ég! 😱🤣 Ez elég hardcore lett. Azt még nem tudom eldönteni, kiknek árt többet ez a klip... 🤔

    •  2 роки тому +40

      Mindenkinek aki megnézi, ez egy audiovizuális emberiség ellen elkövetett bűn.

    • @macikutya46
      @macikutya46 2 роки тому +4

      @ Az a bűn hogy ezt gondolod... Mi lenne ha veled lenne ez? Tr is rosszul éreznéd magad az ilyesmi kommentektől! Nem bűn felszólalni azért hogy igazságosan élhessünk!

    •  2 роки тому +17

      @@macikutya46 tehát ha valakinek más a véleménye az vagy tartsa magába, vagy ha kimondta akkor pedig bűnös.

    • @macikutya46
      @macikutya46 2 роки тому

      @Pontosan... Már mint nem bűnös csak inkább tartsa magában! Meg ha észrevetted elég rossz dolgokat tesznek az LMBTQ+ emberekkel... És amúgy is te mondtad hogy ezt bűn meghallgatni... Szóval... Mit mondjak még?.... Na mindegy remélem érted... És ne haragudj ha valami rosszat mondtam egy kicsit talán a lelki állapotom is beszélt egy perc erejéig belőlem amég megírtam az előzőt neked...

    • @macikutya46
      @macikutya46 2 роки тому

      Jó oké... Szerintem is egy kicsit tulzás a pride... De nekem tetszik hogy így összefognak... Meg hogy ez nekik jól esik... És hogy sok emberben ilyenkor egy olyan gondolat fogalmazódik meg hogy: Minden rendben

  • @istvanhuszar1816
    @istvanhuszar1816 2 роки тому +8

    ez brutal igenytelen !!

  • @hallernorbi
    @hallernorbi 2 роки тому +49

    A komment szekció kellemes meglepetés. Végre oltják a modoros woke-ot.

    • @tlili3990
      @tlili3990 2 роки тому +1

      @KaliBrat0r ha szerinte degy gyerek inkább nőjön fel állami gondozásban ahol tesznek rá magasról ahelyett hogy szereti családja legyen, az elég homofób gondolkodásra vall. A melegbárok meg nagyon nem az elfogadás mércéje, amíg fényes nappal megvernek embereket mert megfogták a párjuk kezét, meg kirakják őket otthonról, kirúgják őket stb

  • @MonkeyDLuffy-rr3wl
    @MonkeyDLuffy-rr3wl 2 роки тому +10

    Nem az a baj, hogy az lmbtq+-ról szól. Az a baj, hogy kínos. Angolul sok dal van mondjuk a biszexualitásról, melegségről, talán még a transzneműségről is van (idk, abban a témában nem vagyok jártas). Azok a dalok nem meggyőzni akarnak, hogy ez most jó vagy rossz, csak léteznek és kellemes őket hallgatni. Én elfogadó vagyok, személyes érintettségem van ebben a témában, de ettől kb ugyanazt a kellemetlen érzést élem át, mint a hetero öcsém.

  • @maganyosfarkas3448
    @maganyosfarkas3448 Рік тому +2

    Jól nézzetek meg ezt a videót, ilyen a mai nyugat is, és ez ott van mindenhol akárhova nézel.

  • @fx9982
    @fx9982 2 роки тому +29

    Ez egy nagyon kínos erőlködés.

  • @legyenfeny
    @legyenfeny 2 роки тому +25

    Az egesszel a legfobb gondom,hogy barmennyire is erolkodom,nem tudom a torveny ertelmezesebe beleilleszteni, azt amit terjesztetek rola !Feltehetoen elferdititek ezt is a szajizetek szerint !

  • @fodorful
    @fodorful 2 роки тому +72

    Na ettől unironikusan fidesz szavazó lettem. Köszi, így már nem kell gondolkodnom,hogy kire szavazzak .

    • @Arkaniai
      @Arkaniai 2 роки тому +4

      Szerintem maradj az apexezésnél! Azon nem múlik emberek szerelme és szabadsága! :)

    •  2 роки тому

      Szia. Miért?,

    • @fodorful
      @fodorful 2 роки тому +33

      @ a nyugatról importált identitás politika miatt. Ezért fog kikapni az ellenzék is.

    •  2 роки тому +5

      @@fodorful ez mit jelent? Nem is értem. Mi a magyar embertársainkért állunk ki.

    • @fodorful
      @fodorful 2 роки тому +29

      @ igen, de ezt úgy csinálod, hogy a mai rendszert a 70 évvel ezelőttihez hasonlítod és ezzel konkrétan csinálsz egy szimpla holokauszt relatívizálást. Jó hogy nem azt mondod, hogy Orbán=H*tler :D

  • @peterkiss8330
    @peterkiss8330 2 роки тому +72

    Jó szándékú, gyönge programdal. A téma jobb minőséget érdemel!

    • @robertmischl7180
      @robertmischl7180 2 роки тому

      Írd meg, tedd meg! A minősítés, megítélés nem vezet sehova. Jobb minőséget tudsz előállítani? Nosza! Vagy csak annyira futja, hogy másokat kritizálsz?

    • @peterkiss8330
      @peterkiss8330 2 роки тому +13

      @@robertmischl7180 Nem tudok olyan produkcióról áradozni, amelyben a vers - a közhelyszerű megfogalmazáson túl - prozódiailag döccen, mert a szöveg be van szorítva egy adott zenei sorba, ahonnan kitüremkedik. Azért sajnálom a dolgot, mert biztos vagyok benne, hogy ugyanazon az oldalon állunk. Ám nekem pl. a Bródy írta Ha én rózsa volnék a mérce. Egyébként nem hiszem, hogy véleményt csak az merjen formálni egy alkotásról, aki annál jobbat képes létrehozni.

    • @robertmischl7180
      @robertmischl7180 2 роки тому

      @@peterkiss8330 Sem áradozni, sem kritizálni nem szükséges. És produktív.

    • @peterkiss8330
      @peterkiss8330 2 роки тому +5

      @@robertmischl7180 Aha. Hallgatni a legjobb.

    • @robertmischl7180
      @robertmischl7180 2 роки тому

      @@peterkiss8330 Most inkább hallgatok.

  • @thebudapestgambler8832
    @thebudapestgambler8832 2 роки тому +9

    “A szeretet nem vár, a szeretet eljön érted.”
    A 101-es szobába jön, de ez most mellékes.

  • @kindkinder5841
    @kindkinder5841 6 місяців тому

    Jól összefújta a szemetet a szél

  • @tivadarkocka4220
    @tivadarkocka4220 2 роки тому +11

    Hetero is volt a klipben vagy ok diszkriminalva vannak?

  • @frozen-m4n
    @frozen-m4n 2 роки тому +34

    Arról lesz dal,h 25 év alatt nem fizetnek személyi jövedelem adót és kamatmentes a diákhitel? Meg a családtámogatásokról?

    • @BJaca-tn3om
      @BJaca-tn3om 2 роки тому +1

      Ezzel megmenekült az ország, igaz? Rögtön normális oktatás van megbecsült pedagógusokkal, a szakképzések modernizálva lettek, és nem összedőlő intézményekben kell tanulni.
      Nem kell éveket várni egy műtésre a kórházban, és ott sem esik majd rám a vakolat, mint eddig.
      Emberszámba vesznek akkor is, ha nincs 3 gyerekem, sőt, esetleg egy sem.
      Ja, meg nem tolják az arcomba a gyűlöletpropagandát többé, nem államosítják az utolsó pocsolyát is, nem építenek lőszergyárat, és nem volt KGB-s ügynökökkel paktálnak.
      Nem fogják felmenteni minden alól az elvtársakat, akik a gyerekporeszt támogatják, esetleg drogosok, gyilkosok, alkoholisták, torvenyszegők.
      Minden megoldódott, mert az utolsó pillanatban, mikor már rezeg a léc, próbálnak bedobni mindent.

    • @frozen-m4n
      @frozen-m4n 2 роки тому +9

      @@BJaca-tn3om én pedagógus vagyok 270 ezer nettót viszek haza, ,meg emlékszem amikor az elvtársaid 1000 sulit zártak be és 12000 pedagógust küldtek el

    • @BJaca-tn3om
      @BJaca-tn3om 2 роки тому +1

      @@frozen-m4n Persze, 10+ éve pedagógus vagy mesterdiplomával, és ilyen idióta módon gondolkodsz és írsz.
      Ráadásul sikerült mindenre válaszolnod, hisz a gyúccsányozás rögtön válasz mindenre! Maréknyi eszeddel nem fogod fel, hogy ha nem fideszes senkiházi vagyok, az nem azt jelenti, hogy rögtön Gyurcsány embere vagyok, de sebaj, edd csak meg a propagandát, amit a pofádba tolnak.

    • @Homelander-ftw
      @Homelander-ftw 2 роки тому +3

      Persze, hogy lesz, meg a rekord államadósságról is, mert az összes kommunista intézkedés, amit leírtál, hitelből megy.

    • @laszlozsebe5110
      @laszlozsebe5110 2 роки тому

      ​@@BJaca-tn3om Szar vagy nyugodj bele mint azok akiket a csúcsra tolsz.

  • @tamasretz5936
    @tamasretz5936 2 роки тому +305

    Jó szándék ide vagy oda, ez nagyon közhelyes és didaktikus lett.

    •  2 роки тому +22

      És meg tudod fogalmazni kérlek, hogy miért?

    • @jozsinagy9833
      @jozsinagy9833 2 роки тому +121

      @ Te meg tudod fogalmazni, hogy melyik jogszabály és hogyan bünteti Magyarországon a melegeket, és hogy miként? Köszönöm.

    • @tamasretz5936
      @tamasretz5936 2 роки тому +37

      @ túl van az egész szövegelve, túl van írva. Van benne egy ilyen "drog rossz, értem?" attitűd, feltartott mutatóujjal. Ezért jó a love is love szlogen mert egyszerű és tömör. Többedszerre vegighallgatva,
      jót is tudok mondani : tényleg, mi van akkor, ha a szülői közeg nem elfogadó, akkor is jó ötlet csak a szülőkre bízni ? Jó, hogy ez a szempont is előkerül a szövegben

    • @Bem_flanc
      @Bem_flanc 2 роки тому +57

      @@jozsinagy9833 Szerintem nagyon kellemetlen ez a szám, de amúgy én meg tudom: az, hogy a törvény betűje szerint konkrétan tilos a homoszexualitás megjelenítése 18 éven alattiak számára, azt eredményezi, hogy az esetleg a heteroszexuálistól eltérő identitású gyerekeknek nincs esélyük beszélni a saját állapotukról, magukra vannak hagyva egy elég összezavaró, nagy nyomással járó, alapvetően elég szar helyzettel, lefojtani, tagadásban élni kényszerülnek. Emellett egy tövénycsomagban tálalni ezt a nyilvánvalóan teljesen különböző pedofíliával szándékosan azt a képet erősíti a társadalomban, hogy a két csoport között nagy az átfedés, és a pedofíliát helyesen megbélyegző társadalom így a teljesen ártalmatlan homoszexualitás esetében is a megbélyegzés felé tolódik el. Ezek a jogszabályok nem direkt módon kriminalizálják a melegséget, hanem nyilvánvalóan nagyon kellemetlen, szorongással és feszültséggel teli légkört teremtenek a melegek számára. Szerintem ha tényleg szeretnéd, biztos, hogy meg tudod érteni, hogy ez miért rossz.

    • @jozsinagy9833
      @jozsinagy9833 2 роки тому +43

      @@Bem_flanc Nem igazán értem meg, mert amikor én voltam középiskolás, valahogy senkinek eszébe sem jutott, hogy a homoszexualitást propagálják az iskolában, holott, akkor is mindenki pontosan tudta, hogy ez micsoda. Akinek meg gondja van, az nyugodtan fordulhat szakemberekhez, akiknek az a dolga, hogy az ilyen szituáció feldolgozásában segítsenek. Az iskola dolga viszont nem ez.

  • @LazolTan
    @LazolTan Рік тому +1

    Hát én visítva röhögtem!! Az az össztánc a végén!!

  • @zsoltnagy7893
    @zsoltnagy7893 2 роки тому +7

    kár a padödös fíregért, milyen kiváló uránbányász lehetne még mindig...

    • @Gal.Attila
      @Gal.Attila 2 роки тому

      élcsákányos lehetne

    • @milendee
      @milendee 2 роки тому

      Falusi Mariann képzett énekművész! Szép hangja van és jó előadó, jó ízléssel. Ha életedben egyetlen egy Falusi Mariann koncerten is lettél volna, értenéd, mit írok.

  • @laszlozsebe5110
    @laszlozsebe5110 2 роки тому +22

    Miért van hogy minden liberálnáci úgy gondolja hogy tehetséges? Ez valami fétis ezeknél.

  • @leventekis1925
    @leventekis1925 2 роки тому +10

    A 2/3 eljön érteeeeed, meneküljetek, meneküljeteeeek!

  • @007penge
    @007penge 2 роки тому +11

    lassan a tv jobb hely lesz mint az internet!

  • @keskenykaroly3382
    @keskenykaroly3382 2 роки тому +41

    Elnézve a kommenteket, Áron tényleg soha az életben nem fogja megérteni hogy miért kínos. Az ember akinek nincsen szégyenérzete, onrefeflexioja és minimális joizlese sem. Szomorú, de nem meglepő: normális embert nem tudok elképzelni, aki belallna az lmbtq-propiba.

    • @ElysiaCintia
      @ElysiaCintia 2 роки тому

      Szoval normális ember eliteli a melegeket?

    • @keskenykaroly3382
      @keskenykaroly3382 2 роки тому +2

      @@ElysiaCintia csak szeretnétek ezt a hamis dillemát felállítani. Nem fog sikerülni, sőt kimondottan kontraproduktív : )

    • @Vipera01
      @Vipera01 2 роки тому +1

      @@ElysiaCintia nem őket ítéli el, hanem az irányultságukat.

  • @csabagabor6658
    @csabagabor6658 2 роки тому +74

    Én szégyellem magam emiatt a szánalmas produkció miatt... :D

  • @kecskesbalazsnaturaltraine2666
    @kecskesbalazsnaturaltraine2666 2 роки тому +14

    Táncos csávó nagyon kemény! 😆

  • @palkogergo
    @palkogergo 2 роки тому +39

    Még egy ilyen és a fideszre szavazok

    • @robertbiro1838
      @robertbiro1838 2 роки тому +7

      Én már most a fideszre fogok szavazni, ha nem fidesz lesz, akkor ebből a számból még himnusz is lehet.

    • @evelinkucsak7251
      @evelinkucsak7251 2 роки тому

      @@robertbiro1838 Birka sheep?

  • @tomszir6964
    @tomszir6964 2 роки тому +56

    A videód szövege tökéletes mintapéldája a szalmabáb érvelési hibának. Nem az ellen érvelsz, amit támadsz, hanem az erről alkotott hamis képet. Majd ha megértetted, miről szól, amit támadsz, készíts egy másik videót!

    • @1demeterpeter
      @1demeterpeter 2 роки тому +7

      Egy propaganda-videónak nem lényege a logikus érvelés, elég, ha az érzelmekre hat. 😉

    • @ElysiaCintia
      @ElysiaCintia 2 роки тому

      @@1demeterpeter ha propaganda lenne a UA-cam már leszedte volna lol

    • @1demeterpeter
      @1demeterpeter 2 роки тому

      @@ElysiaCintia Miért szedte volna le?

  • @DrSzGy2
    @DrSzGy2 2 роки тому +23

    Ez nem előadóművészet, ez színtiszta politikai aktivizmus. Én sem tudok énekelni, mégsem csinálok videoklipet kampányszövegek felolvasásából.

  • @Magyar-wo2vp
    @Magyar-wo2vp 2 роки тому +41

    Érik a 2026-os 3/4! :-D Istenem, és csodálkoztok, hogy minden áldott alkalommal cipóra vagytok verve!
    A magyar a legcsodálatosabb és legbölcsebb nép a világon!

  • @JT0PG13
    @JT0PG13 2 роки тому +6

    Baloldali propaganda magasfokon, függetelen, objektív… 🤢🤮

  • @gaborweisz7738
    @gaborweisz7738 2 роки тому +38

    Titeket tuti a NER fizet 😀😀😀

  • @gergoszilagyi7948
    @gergoszilagyi7948 2 роки тому +41

    Csak így tovább, noÁr! Hiszem, hogy neked küldetésed van ezen a földön! Soha ne add fel, kellesz nekünk az újabb 2/3-hoz!

    • @CsajágiSándor1987
      @CsajágiSándor1987 2 роки тому

      Sikerült már össze gyűjteni a szeptemberi gázszámlára, vagy szervezzünk neked gyüjtést?

    • @imremolnar1499
      @imremolnar1499 2 роки тому

      A 2/3 nem Áronon, hanem a javarészt Fideszessé tett médián, a torz választási rendszeren és az egyszerű emberek ravasz manipulálásán (stop Gyurcsány) múlik.

    • @gergoszilagyi7948
      @gergoszilagyi7948 2 роки тому

      ​@@imremolnar1499 Fideszessé tett média :D Az internet korában ahol a legtöbben a facebookon keresztül érik el a híreket :D
      Torz a választási rendszer... hmm ha jól gondolom itt azzal van a baj, hogy nekünk jórészben többségi a választási rendszerünk... nézzük csak hol van még ilyen! :)
      Egyszerű emberek ravasz manipulálása? Hmm hát üdv a tömegdemokrácia korában! Hidd el, ha cenzus lenne nem a tömeg nyelvén zajlana a politika!
      Amúgy tök jó, hogy 4x 2/3 után is még mindig itt tartotok és semmit, de tényleg semmit sem tanultatok :D

    • @imremolnar1499
      @imremolnar1499 2 роки тому

      @@gergoszilagyi7948 A facebook valóban tényező ma, mint hírforrás. De a hagyományos médiumoknak és az internetes hírportáloknak még mindig komoly bázisuk van, különben nem ölt volna annyit a Fidesz az átállításukra és Brüsszel sem foglalkozna annyit a magyar médiával.
      A választási rendszerünk olyan értelemben torz, hogy ha több párt összefog és többen állnak be egy jelölt mögé (a baloldalnak ugye csak így van esélye) akkor az szavazatokat fog bukni, míg az egyedül induló Fideszre ez nem igaz.
      Az emberek manipulálása valóban megy, az, hogy a kormány mindenkit, aki neki nem tetszik összekapcsol Gyurcsánnyal működik és sajnos sikeres is, nekem még értelmes és nem Fideszes barátaimra is hatott, hát még az egyszerűbb emberekre.
      Hogy nem tanultunk négy 2/3 után? Az első a Gyurcsány korszak miatt volt. De hogy mit is kéne kéne tanulnunk? Legyen homofób a baloldal és akkor nem lesz Fidesz 2/3? A legtöbb magyar ember nem homofób. A legutóbbi pride-on több ezren vettek részt és mindössze nyolcvan ellentüntető volt. De a homofób népszavazás is érvénytelen lett, ahogy azt a melegekkel szemben toleránsok akarták. A Fidesz nem a homofóbiája miatt, hanem annak ellenére nyert megint 2/3-dal.

    • @gergoszilagyi7948
      @gergoszilagyi7948 2 роки тому

      @@imremolnar1499 Meg sem értetted amit írtam...

  • @szabozsolt7509
    @szabozsolt7509 2 роки тому +16

    Libsik: Mindenki egyenlő! Bárki: Büszke vagyok hogy férfi vagyok! Libsik:NÁÁÁÁÁCIIIIII

  • @stefgrand7561
    @stefgrand7561 2 роки тому +12

    egy szó: CRINGE

  • @vargaro
    @vargaro 2 роки тому +31

    Egy szo jutott eszembe: kontraproduktiv.

  • @andreahorvat-szabados424
    @andreahorvat-szabados424 2 роки тому +5

    Ez az idézet átfogja, miről is szól ez a dal, köszönjük nektek!

  • @laurab5161
    @laurab5161 2 роки тому +5

    Ettől a daltól homofób lettem, pedig biszexuális vagyok. :/

  • @mak7732
    @mak7732 Рік тому

    Jó meg minden de ez sok nagyon sok

  • @StoneTunnel
    @StoneTunnel 2 роки тому +40

    Hát ez végtelenül félrement… nem értem hogy miért a zene irányából akarjátok megfogni ezeket a kezdeményezéseket ha ennyire nem megy..
    Áron nem tud rappelni sajnos és nem is észlelhető fejlődés a sorra következő számokban
    A téma meg full jó lenne és fontos de ez az a megvalósítás ami a célközönséget nem fogja csak elkapni sőt még talán ront a helyzeten
    Végtelen csöpögés egy túltolt oda nem illő refrénnel és abszurd kaotikus koreográfiával és mindeközben Áron a háttérben mégis csak érzi szinte már felrobban az örömtől annyira ugrál és kapálózik
    Egy szó mint száz: nem értem hogy jöhetett ez létre🤷🏻‍♂️

    • @anagysemmi6334
      @anagysemmi6334 2 роки тому

      Ez Slammelés volt, nem rap (lásd Bánki Beni slammei)

    • @StoneTunnel
      @StoneTunnel 2 роки тому

      @@anagysemmi6334 de attól még hogy slamnek soroljuk be a probléma megmaradt😂 Azért a rap-et hoztam fel mert eddig azzal próbálkozott… Bánki Benit meg kérlek ne is hozzuk fel inkább példának ha szeretnénk az ép ész szintjén maradni köszönöm

    • @gergovagyok4191
      @gergovagyok4191 2 роки тому

      "nem értem hogy jöhetett ez létre" elmondom: sok pénzből, meg azzok a fránya zsidó érdekek

  • @Bassman6770
    @Bassman6770 2 роки тому +16

    Szèlsőbaloldali propaganda.

    • @liltinglullaby3282
      @liltinglullaby3282 2 роки тому

      Nagy a kontraszt a sok fideszpropaganda után, mi? 🤣

    • @Bassman6770
      @Bassman6770 2 роки тому +2

      @@liltinglullaby3282 Szànalmasak vagytok. Nevetségesek.

  • @dzsidzsi6278
    @dzsidzsi6278 2 роки тому +16

    Mielőtt megnéztem ezt a videót Fideszes voltam, aki a Mihazánkkal szemezget, de ezzel a videóval meggyőztetek, hogy a szeretet erősebb a gyűlölködésnél. Viccet félre téve: Noár te akkora troll vagy, hogy már esküszöm kezdesz szimpatikus lenni :D

  • @etmogo
    @etmogo 2 роки тому +35

    Az üzenettől függetlenül, rettenetesen ócska, mint zene…

    • @s1ses2
      @s1ses2 2 роки тому +1

      Nekem se lesz a kedvencem, de szép a mondanivalója 🙂

  • @viktorkiss7572
    @viktorkiss7572 2 роки тому +24

    Noár, az a helyzet, hogy rengeteg jószándékú és elfogadó ember leírja itt Neked kommentben hogy ez tele van közhellyel és kontraproduktív elemekkel. Nekem is kellemetlen ezt leírnom, mert nem ellendrukker vagyok. De Neked ez tényleg nem jelzés értékű? Köszi

  • @ciba20
    @ciba20 2 роки тому +21

    vállalt ízléstelenség

    • @robertmischl7180
      @robertmischl7180 2 роки тому

      Vállalt megítélés.

    • @ciba20
      @ciba20 2 роки тому +1

      @@robertmischl7180 szellemeset próbáltál mondani, de szar lett.

    • @robertmischl7180
      @robertmischl7180 2 роки тому

      @@ciba20 Te csak tudod. 🙂

    • @ciba20
      @ciba20 2 роки тому

      @@robertmischl7180 naná!

  • @tamaskiss195
    @tamaskiss195 2 роки тому +91

    Minden jóizlésű meleg feszeng most. Nem véletlenül. Egy túlkoros, túlmozgásos "kamasz" kínos és divatjamúlt próbálkozása egyszerűen szánalmas... Ez nem használ, hanem árt...
    Mert izzadságszagú és kínosan röhejes...
    A KEVESEBB NÉHA (mindig) TÖBB

    •  2 роки тому +14

      Sikerült beszélned minden jóizlésű meleggel? 😁

    • @jozsinagy9833
      @jozsinagy9833 2 роки тому +25

      @ És neked sikerült?

    • @tamaskiss195
      @tamaskiss195 2 роки тому +13

      @ Eddig csak az ismerősökkel, néhány közeli művészbaráttal és a szomszédos üzletsor férfi dolgozóival ( akik egytől egyig melegek, és balliberális kötődésűek )... Nem idézném most őket, így ebéd előtt..
      Még egyszer mondanám: A KEVESEBB TÖBB !
      Na, pá !

    • @akospaczier2129
      @akospaczier2129 2 роки тому +2

      Mennyivel ütősebb ezt írni "minden jóízlésű meleg feszeng most" mintha csak a saját véleményedként írtad volna. Mert ez a különbség a stílus, amiről a videónál is lehet vitatkozni. Az hogy mi nem is sokban különbözünk a nagy többségtől azt is jelenti, hogy a rosszindulat ugyanúgy jócskán bennünk van. És igen jól el tudom képzelni, hogy mi minden nem tetszett a meleg srácoknak az üzletsoron. Amivel nincs is semmi gond, ha nem kéne a saját önbizalmat azzal fényezni, hogy a "minden jóérzésű meleget" igénylitek magatoknak.

    • @tamaskiss195
      @tamaskiss195 2 роки тому +4

      @@akospaczier2129 Az ő véleményüket idéztem... Azokét, akiket megkérdeztem...

  • @johnny19800415
    @johnny19800415 2 роки тому +66

    "Ha nem tetszettél a rendszernek, viselhettél csillagot."
    Te Áron! Ennek fényében mit szólsz a Kapitány kijelentéséhez, miszerint képviselik a fasisztákat is ? 🙂

    • @jugoslavsubotic4776
      @jugoslavsubotic4776 2 роки тому +1

      Hungária Kapitánya az alkalmas egyedül.
      A hortobágyi bazari majom szerepre biztosan alkalmas, amivel szent Ferenc trónra ültetheti ötödször szent Viktorotokat.

    • @johnny19800415
      @johnny19800415 2 роки тому +3

      @@jugoslavsubotic4776 úgy legyen 👍😁

  • @kristofszabo1357
    @kristofszabo1357 2 роки тому +27

    Ez jobb fidesz kampanyvideo mint a gyurcsany show

  • @dr.no_name6572
    @dr.no_name6572 6 місяців тому

    (3Mózes 20,13)„Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.”

  • @hollofeher1172
    @hollofeher1172 2 роки тому +6

    FMariann: ez az orgánum beszédre sem alkalmas.

  • @hunrenton
    @hunrenton 2 роки тому +14

    Állítólag a UA-cam emiatt a videó miatt tüntette el a dislike-ok láthatóságát...😂

  • @repetro1
    @repetro1 2 роки тому +27

    Hány fajta szexualitás fog még egy helyre tömörülni?

    • @ElysiaCintia
      @ElysiaCintia 2 роки тому

      Qmig az interne tisztában bárki azt tölthet fel amit akar haha

  • @TheNavycolt
    @TheNavycolt 2 роки тому +17

    Valaki itt nagyon meg akarja úszni, hogy fehér, férfi, és heteroszexuális...

  • @davidpetro5732
    @davidpetro5732 2 роки тому +20

    ,,Pedig azt hallottam örök marad a szentírás"
    Ha egyszer is elolvastátok volna, mit ír a Szentírás (egyébként nagy betűvel de mindegy), százszor meggondoljátok mit csináltok 😞 de ez a klip egy borzalom😞

    • @zrtzrt3247
      @zrtzrt3247 2 роки тому

      @Dávid Szalay A Szalay és hasonló nevűek szerint......

    • @davidpetro5732
      @davidpetro5732 2 роки тому

      @Dávid Szalay szégyeld magad 😞