Még a tévét is kilopták a sírból

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 10 лют 2013
  • Ésszel fel sem lehet fogni, miként tehet valaki ilyet - mondta Bodó László édesapja nyughelyénél, amelyet sírrabló fosztott ki nemrégiben a Sárrétudvari Köztemetőben.
    - Apu közel öt éve hagyott itt minket, roma hagyományoknak megfelelően temettük el egy kisebb kriptába a Sárrétudvari Köztemetőben, mellé helyeztük kedvenc tárgyait, italokat, némi készpénzt és egyéb értékeket, amelyek kedvesek voltak számára - emlékezett vissza Bodó László, édesapja temetésének körülményeire. Múlt héten csütörtökön az öcsém szólt, hogy valami nincs rendben a sír körül, mert olyan, mintha valaki szétdúlta volna. Amikor kimentünk, hogy megnézzük, nem akartunk hinni a szemünknek. A nyughelyet felásta valaki, a sír mellett pedig megtaláltuk édesapám ruhafoszlányát, a fecskendőt, ami halálakor a karjában volt, és a koporsó egy darabját is. Ezt azonnal jeleztük a temető gondoksága és a rendőrség felé is, de ekkor nem akartak minket komolyan venni. Az is elhangzott ekkor, hogy valaki biztos csak virágot akart kiásni, így keletkezett a gödör a síron, ebbe azonban nem nyugodtunk bele. Exhumálást kértünk, ami a mi gyanúnkat erősítette meg - idézte fel a megrázó történéseket Bodó László.
  • Розваги

КОМЕНТАРІ • 278

  • @annamariasimon1437
    @annamariasimon1437 4 роки тому +11

    Borzasztó milyen világba élünk még aki még hal azt se hadják nyugodni tiszteletben. Szégyen ez világ.

  • @ianosescuion9218
    @ianosescuion9218 Рік тому +2

    Őrület! Dehát itt nem egyszerű kapirgálásról van szó. Itt komoly "munka" zajlott. És ezt észrevétlenül... gyanús. Olyan volt aki tudta, aki ott volt a temetésnél, vagy legalábbis az információt megadta a tettesnek. Eggyüttérzésemről biztosítom az áldozatokat, az elhunyt hozzátartozóit.

  • @monikar.m.6781
    @monikar.m.6781 5 років тому +13

    Ez felháborító!Meggyalázni az elhunytat!Azok akik meg röhögnek rajta ,hogy mit tesznek a sírba taplók!Igazuk van!A kedvenc tárgyait.Én magyar vagyok,és igazat adok nekik teljes mértékben.Ha nem lennének ilyen moslék emberek akik ezt teszik,Mások is így cselekednének.És bátran eltemetnék szeretteiket a kedvenc tárgyaival.És csak sajnálni, és megérteni tudom őket.Milyen lelki trauma ez?!?Tisztába vannak azok akik röhögnek?Az én édesapám 25 éve halott!Ez egy olyan seb,ami begyógyúl ugyan,de mindig fáj!Akik meg ezt tették nem a börtönbe a helyük!Kriptába!Ott raboskodjon vagy 2 évet!

  • @attiladr.bajtai4827
    @attiladr.bajtai4827 Рік тому +11

    Sírt kirabolni -- a legaljasabb dolog, amit el tudok képzelni! Viszont a többségi társadalom sosem volt híve, hogy egy sírt mindenféle értékkel rakjunk tele. Ez különösen zavaró épített kriptáknál. Néha súlyosan hivalkodó. Pest melletti faluban találkoztam vele...Ha valakinek ez jelenti az élet teljességét, tegye oda. Magam nem tudok egyetérteni vele.

  • @zolivk5513
    @zolivk5513 2 роки тому +4

    Csodálatos ez az ország,érdekes emberekkel.

  • @ShaDoWLight7
    @ShaDoWLight7 5 років тому +7

    Vissza száll rájuk minden akik ezt tették.

  • @zsuzsannafekete8431
    @zsuzsannafekete8431 2 роки тому +2

    Nagyon sajnalom a családot

  • @evalamos3398
    @evalamos3398 4 роки тому +15

    ezt romak csinaltak mert egyedul ok tudjak azt hogy a romak azok igy temetkeznek penzt ekszereket mindent eltemetnek a elhunytal .. sajnalatos es szomoruha ez tortent

    • @akoskun3017
      @akoskun3017 Рік тому +1

      a romák mint mi fèlünk a hallott től ès a romák nál úgy van hogy egy hallot től nem lopunk

  • @gaborbarna5756
    @gaborbarna5756 6 років тому +5

    Szürreális! Viszont a sír rablás az sír rablás

  • @michaelmorgan6576
    @michaelmorgan6576 6 років тому +11

    Ketto dolog: 1, Oszinte reszvetem a hozzatartozoknak. 2, A hullarablot kezre keriteni es erosen elitelni. (a tobbi tarka beszolas szemetdombra valo).

  • @arbieu123
    @arbieu123 10 років тому +17

    Azért, mert az a szokás, mellesleg ha a sajátja hagy tegye már aranytol kezdve bármivel amivel akarja , nem tudom másnak miért fáj ez jobban ???
    mindenki olyan tiszteletet ad amilyet akar, akinek meg nem tetszik akkor igy járt

  • @weed_420
    @weed_420 5 років тому +7

    Szégyen gyalázat

  • @magdolnagulyasnetorjek1877
    @magdolnagulyasnetorjek1877 2 роки тому +2

    Felháborító! Amúgy meg miért kell a halott mellé még a kriptaba is, személyes dolgokat, és drága mindent a kriptába tenni. Egy halott embernek mi szüksége a Tv-re? Ésszerűbb egy adomány olyannak aki él, és hasznát vette volna!

  • @diamant8421
    @diamant8421 5 років тому +11

    szellemképes tévé volt

  • @ketrinkaton5924
    @ketrinkaton5924 5 років тому +14

    Elég baj hogy ijen rossz emberek vannak Magyarországon aki ezt tette rohagyon le holnap reggelre a kezei😤☹️😱😣😭😱

  • @marikaorszag4426
    @marikaorszag4426 2 роки тому +8

    Egy embert életében kell tisztelni.Nekem is van fotóm egy sarkom ahol az elhunytaimról vannak emlékek,de soha nem temettettem volna el velük semmit.

    • @jamahajm4211
      @jamahajm4211 2 роки тому +3

      Mindenki úgy temetkezik ahogy szeretne. Az indiánok is tettek személyes tárgyakat a halott mellé, Egyiptom stb.. Az a szomorú hogy lassan be kell kamerázni egy temetőt.

    • @janosolah6507
      @janosolah6507 2 роки тому +1

      Ez kultúra ,és szokás rend kérdés!

    • @akoskovacs6624
      @akoskovacs6624 Рік тому +2

      Lehet, hogy kultúrálisan visszanyalt a fagyi...

  • @larsnormann1918
    @larsnormann1918 4 роки тому +7

    Hát én is a köñnyeimmel meg a taknyommal küszködöm e miatt. A sírrablók megérdemelnék, hogy megszagoltassam velük a kapcámat. Attól megtudnák, hogy hól lakik a magyarok isten.

  • @laszlofuko9417
    @laszlofuko9417 6 років тому +14

    Valami norvég bálnavadászok lehettek.

  • @akoskovacs6624
    @akoskovacs6624 2 роки тому +4

    Tisztelet az elhunytnak.
    Arra azért kivancsi lennék, hogy anterna meg hálozat is lett kiépítve a tv-nek? Mert szegénynek így elég szellemképes vagy hangyás lesz a vétel.

  • @xr4kimx766
    @xr4kimx766 6 років тому +5

    jezusom... szegenyek...

  • @anettkardos5735
    @anettkardos5735 4 роки тому +3

    Tv,személyes holmi,cigi,ital...pénztárca,pénze baszki! Legdrágább koporsóba temették el,és most így megpocsékolták! Össze vissza dobálták...oszt még a Tv is...Meg van pocsékolva... :) :D Sajnálom,de azé'fő-fő nyőgtem a röhögéstől.

    • @Nightbreed24
      @Nightbreed24 4 роки тому

      Azóta szokásuk ez, mióta valami nagyeszű elleste valahol, és kitalálta, hogy ez raj. Ne akarják nekem megmagyarázni, hogy már a XIX. szd-ban is az volt a szokás náluk, hogy whiskey-t locsoltak a koporsó előtt, stb. Örültek, ha koporsóra volt keret.

  • @ildikomagyar1900
    @ildikomagyar1900 4 роки тому +13

    A hölgy szóhasználatain jót mosolyogtam attól függetlenül, hogy aki ezt tette, azt köztéri akasztásra ítéltetném!

  • @istvanerdosi400
    @istvanerdosi400 Рік тому

    En 1x voltam eg roma temetésen.ott is tv,cigi,RUHAFOGAS,És most figyelj. TÉLI ÉS Nyári kabáttal egyutt. Baszki. Valtóruha. Meg még ki tudja mi volt ott. Jah. Nagyon sok euró. Talan több tíz ezer is lehetett

  • @auroraaurora852
    @auroraaurora852 5 років тому +3

    Igen! A kár felbecsülhetetlen! A lelke száradjon a pokolban!!!

  • @gomboslaszlo375
    @gomboslaszlo375 6 років тому +4

    Sinter vagy! Csipkés Zoltán!

  • @Stewe2106
    @Stewe2106 5 років тому +3

    Suni
    Most lattam ezt videot el vagyok kepedve! A papanak mar nincs ra szuksege az-e vilagi dolgokra hiszen .Neki ott sokkal szebb utat kell bejarni mint mi gondolnank.Mosolyogtam en is no de mindenki azt tesz amit akar.Sajnos vannak olyan emberek akik ilyesmire specializaljak magukat.Nem ertem milyen lelkulettel tudnak tovabb elni ez mar kegyeletsertes magasan.Meg buntetni rendesen!!!!!!!!!!!!!!!

  • @kpepekpepe7337
    @kpepekpepe7337 4 роки тому +8

    Aki most azt a tv-t nézi, lehetnek rémálmai :-)

  • @MultiSzaboka
    @MultiSzaboka 9 років тому +55

    Mindenki azt tesz a sírba amit szeretne!!!!!!! Mindenkinek szíve joga!!!! Lehet hogy az öreg nagyon szeretett tv-zni és éjjel nappal tévézett vagy valamiért kötődött a tv-hez... Istenem. de egyébként mindenki azt tesz amit a szíve érez!!!!

    • @danielpasztor4259
      @danielpasztor4259 6 років тому +2

      mindenkinek megkellene lopni a gazdagokat csak nem teszik !!

    • @gaborzsigmondi6177
      @gaborzsigmondi6177 2 роки тому +1

      Igen szegeny segijjesek ha tv t stb tesznek a sirba de lehet hogy a kiralyi tv müsora rossz orsos orbaniaban .hogy el kell asni orsos mar olyan mint a szinesz ukriban a tv 24 Orange at dicdöiti.vvvvv

    • @agotaszots2601
      @agotaszots2601 2 роки тому

      .... leszakadt a feje....tv,cigi,ital eltűnt...

    • @agotaszots2601
      @agotaszots2601 2 роки тому

      ...ötéves tetem.,.szétdobálva,ülve,fej nélkül....????...

  • @dorinasipos3369
    @dorinasipos3369 6 років тому +3

    Szègyen úr isten

    • @jozseftoth7411
      @jozseftoth7411 2 роки тому

      Igen Szègyen úr isten! Szegyelheti is magat az ilyen isten amelyik ezt latta es nem csinal semmit!

  • @annahorvath7163
    @annahorvath7163 5 років тому +8

    Az elkövetö csak is olyan ki tudta h èrtèk van a sirban

  • @akorte99
    @akorte99 6 років тому +7

    há rijasztórendszer meg kamera kellett vóna még abba a kriptába. esetleg mellétemették volna a kedvenc rokonát, hogy vigyázzon rá. :D

  • @snowx3420
    @snowx3420 6 років тому +5

    felháborito

  • @zsigakeresztesi5500
    @zsigakeresztesi5500 5 років тому +1

    Helló ez hulla gyalázás

  • @hidas8
    @hidas8 8 місяців тому

    Borzalom milyen emberek vannak!

  • @Gaheris2005
    @Gaheris2005 6 років тому +22

    én megmondom a gyerekeimnek ha meghalok fúrjanak két lyukat a koporsóra és lógassák ki rajta a kezemet hogy mindenki lássa:" Semmit nem viszek magammal"

    • @barbaraszucs89
      @barbaraszucs89 5 років тому

      Jajj istenem ilyet ne mondj . 😢

    • @zsoltunger7773
      @zsoltunger7773 4 роки тому

      akkor nem kell mobil telefon ??)))

    • @Kenetine
      @Kenetine 3 роки тому +1

      @@zsoltunger7773 ezt muszáj volt?

    • @Kenetine
      @Kenetine 3 роки тому

      Ez szép

  • @jozsefsike8407
    @jozsefsike8407 4 роки тому +3

    Hihetetlen mik történnek!!

  • @adamuhrin8592
    @adamuhrin8592 6 років тому +4

    Undorító a sírgyalázás de ez is !

  • @margaretaveres3046
    @margaretaveres3046 6 років тому +11

    Álmába is azt lássa amit tett, nelegyen 1 nyugott perce életében.

  • @istvanerdosi400
    @istvanerdosi400 Рік тому

    Dehogy lopták ki. Lehet h KÉKFÉNYT NÉZETT 😂😂😂😂😂😂

  • @zsuzsannafekete8431
    @zsuzsannafekete8431 10 місяців тому

    😢😢😢

  • @attilakovacs5934
    @attilakovacs5934 4 роки тому +3

    A sírba minek a tévé?

  • @betyubetyar3707
    @betyubetyar3707 2 роки тому +1

    Én néha már a régészeken is megbotrámkozom, de az azért mégis más...... De aki ilyet tesz, és ráadásul visszaeső halálbüntetést kellene rá kiszabni.

  • @emmamoldovan19
    @emmamoldovan19 5 років тому +1

    Iiaaaii Istenem!

  • @peternagy7512
    @peternagy7512 8 років тому +6

    Biztos a hulla be akarta dugni a tévét de nem volt áram aztán szétesett! :)

    • @barbaraszucs89
      @barbaraszucs89 5 років тому +1

      Mekkora gyökér vagy te jó ég !

  • @leventesomorai7547
    @leventesomorai7547 Рік тому +3

    Tv ? Nemnormalis az emberiség.Jó,ekszer,óra 🕒! Nade Tv-t teni egy halotnak nemcsodalom h,kinevetek titeket

  • @melianduarte9848
    @melianduarte9848 4 роки тому

    A temetogondnokkal mi lett,buntetougyileg?Mit kapott,felfuggesztettet?

  • @Pimpernel123
    @Pimpernel123 6 місяців тому

    Az elhunytnak a Színes RTV előfizetése él még?

  • @bertufuxer3737
    @bertufuxer3737 2 роки тому

    Levágjuk a fejit... Szerintem is.

  • @NNS1921
    @NNS1921 10 років тому +7

    Ez van... még a túlvilágon is mi éltetjük őket :D :D :D... :(

  • @evajenei7231
    @evajenei7231 2 роки тому +1

    Az, hogy lovat, macskát, ékszert, harci felszerelést temetnek el, azon senki nem csodálkozik, mikor régészek kiássák, de a tévén és más mostani kedves tárgyakon igen?

    • @lionsleepstonigh6689
      @lionsleepstonigh6689 4 місяці тому

      miért a macskát hova rakod a kukába? vagy a lovat?

    • @evajenei7231
      @evajenei7231 4 місяці тому

      A kedvenc állatot is eltemették régen, nem a kukába akarták a harcos lovát, vagy pl. fáraó macskáját, vagy más halott kedves állatát. Kukáról szó sincs. Csak volt, aki rácsodálkozott a mai kedvenc tárgyak halott mellé temetésére...@@lionsleepstonigh6689

  • @istvanerdosi400
    @istvanerdosi400 Рік тому

    Tv és pénz k..vára kell oda😂😂😂

  • @agnes49
    @agnes49 6 років тому +4

    Idegesítő ez a gazdagságot bemutató házaspár. Magyarországon nem divat a tárgyak halott mellé temetése. Ettől még a halottgyalázás bűne fennáll, méltó büntetést érdemel.

    • @barbaraszucs89
      @barbaraszucs89 5 років тому +2

      Vannak magyarok is akik tárgyakat helyeznek el az elhunyt mellé ,ugye ez nagyon ritka.

    • @juliannabaloghne1085
      @juliannabaloghne1085 4 роки тому +2

      Idegesìtő mennyire buta vagy inkàbb ne szòltàl volna hozzà.Mindenki ùgy temet ùgy ünnepel ahogy akar.Szabad mert nincs megtiltva.Ez nem hencegès hanem szokàs.Nem kevesen tesznek a sìrba tàrgyakat.Kedvenc èkszer ilyesmi.Csak akkor tettük mi is amikor zàrtàk le a koporsòt màr mindenki kiment a ravatalozòbòl.Amiről nem tudsz az attòl mèg lètezhet.

    • @imreferenczy7536
      @imreferenczy7536 10 місяців тому

      szőke cigányok

  • @nikolettfekete257
    @nikolettfekete257 2 роки тому +3

    Minek oda Tv? Jézusom ezek betegek...

  • @andreatoth501
    @andreatoth501 2 роки тому

    Csaj hogy mondja a magáét.....mennyire részletez kegyetlenül... ...... Jézusom 🥺😱

  • @potykapapa
    @potykapapa 2 роки тому +1

    Minek a Sirba TV ?? Ki nèzte ??

  • @kintverbal6513
    @kintverbal6513 5 років тому +10

    A ti fajtátok volt a tettes?
    Nyírjátok már ki :)

  • @nikolettnyisztor8404
    @nikolettnyisztor8404 4 роки тому +2

    persze kripta lehet kinaig

  • @daviddaniel9668
    @daviddaniel9668 5 років тому +4

    Piát megitták,a cigit elszívták.

  • @sandorszilardi8901
    @sandorszilardi8901 6 років тому +1

    MUHUHUHUHUUUU!

  • @anitaerdeinagy6192
    @anitaerdeinagy6192 5 років тому

    Lehet a gondnok is benne vann.....

  • @balacybalacy5701
    @balacybalacy5701 8 років тому +25

    Minek van Tv a sírnál?
    ?

    • @molnarbalint3441
      @molnarbalint3441 8 років тому +1

      Ezaz😃

    • @marav-m9788
      @marav-m9788 7 років тому +12

      A romáknak ez a temetkezési hagyománya, hogy a halott kedvenc dolgait eltemetik vele egy kialakított kamrába a föld alatt, rendesen berendezve...ágy, asztal, szék, TV, a személyes iratait, pénzt, mindent... Fura, de semmivel sem furább, hogy anno Egyiptomban az orron át húzták ki az agyat és a szerveket edényekbe tették, majd becsavarták a testet, vagy az indiaiknál Gangesz partján történő égetés, majd a félig elégett test folyóba történő engedése, 20 méterrel lejjebb meg fürdenek a szent folyóban... vannak sokkal bizarabb népszokások...de mindegyik nagyon érdekes...

    • @belaszego3375
      @belaszego3375 5 років тому

      Ml

    • @lolitalole4655
      @lolitalole4655 5 років тому

      @@zsofiaberki6158 tán csak ti ismeritek a vizet

    • @zsofiaberki6158
      @zsofiaberki6158 5 років тому +1

      +Lolita Lole igen gonosz vagyok gy7

  • @ibolyajuditfejes1035
    @ibolyajuditfejes1035 Місяць тому

    Ezt valoban nemlehet feldolgozni szégyelje magát aki ezt tette rács mögött a helye

  • @jozseffecske7884
    @jozseffecske7884 6 років тому +1

    Alairas Toth Maria Zsuzsanna

  • @vakeger7235
    @vakeger7235 5 років тому +1

    Gondolj arra hogy az csak egy test! Az mar nem az apukad! Az apukad lelke reg kiszalt a testbol es veletek van vagy a menyorszagba! O biztos boldog

  • @Greti37
    @Greti37 5 років тому +1

    Borzaszto mi lesz még,,,itt ot sincs Nyuigalom!!

  • @ThePopo58
    @ThePopo58 5 років тому +2

    Na ezert jobb az kremalas!

  • @martinsafar182
    @martinsafar182 8 років тому +12

    Remélem majd az isten megbünteti

  • @davidbuzasi719
    @davidbuzasi719 10 років тому +1

    Ilyen embereket.

    • @peva5255
      @peva5255 6 років тому

      ezek nem emberek

  • @katalinkomaromy2038
    @katalinkomaromy2038 4 роки тому +2

    borzadály hogy mit müvelnek szégyen gyalázat

  • @Tetsuoha
    @Tetsuoha 9 років тому +63

    Most mi lesz vele, nem látja a kedvenc sorozatát! :-DD

    • @andraspapp9597
      @andraspapp9597 5 років тому +14

      Nem szégyellitek magatokat te?? Ilyen mondani egy sajnos hallot embernek? Hogy mondhatok ilyet ??? És ha ti járnátok így ? Nem is banam tudjatok ????? Szégyentelen emberek rohadekok 😠😠😠😠😠😠😠😠😠 Amúgy őszinte részvétem

    • @vastagrudolf8645
      @vastagrudolf8645 5 років тому +10

      van amiből nem csinálunk viccet !

    • @mercede3s09
      @mercede3s09 5 років тому +6

      Eze egy nagyon alpári tiszteletlen hozászólás ezért kérlek szépen törlöd légyszives!!

    • @daxnhd5775
      @daxnhd5775 5 років тому +2

      Ilyenekből ne csinálj viccet te bunkó!

    • @csakegylany.i.1207
      @csakegylany.i.1207 5 років тому +2

      Bunkó

  • @janosburai1705
    @janosburai1705 2 роки тому

    A jó isten verje meg az ijen embert aki ijet csinál

  • @user-cd6ts8ey8t
    @user-cd6ts8ey8t 6 років тому +2

    Якщо
    Б ВОНИ СПИТАЛИ НА ENGLISH , ТО ГРУПА БУЛА Б SUPER.

  • @stears333
    @stears333 9 років тому

    Hol van Bodó K. Attila, a jobboldali roma?

    • @tesz-vesz1985
      @tesz-vesz1985 9 років тому

      Ádám Jánossy hol? börtönben?

    • @stears333
      @stears333 9 років тому

      Tesz- Vesz Bodó K. Attila a Kurucon szokott írogatni, valahonnan a kisebbségi kunság területéről. Még a neve "Bodó" is roma eredetű.

  • @imreferenczy7536
    @imreferenczy7536 7 років тому +2

    magyar meg elégetve egy serbliben

  • @yaseminarslanhazal6315
    @yaseminarslanhazal6315 5 років тому +7

    Ez nem igaz !!😖😖draga istenkem milyen világ ez ?😳🤦🏽‍♀️

    • @jozseftoth7411
      @jozseftoth7411 2 роки тому

      Ez olyan vilag amivel a TE draga Istened NEM foglalkozik !

  • @jozseffecske7884
    @jozseffecske7884 6 років тому +1

    Nekem is meg haltak de el egetek oket el hamvasztottak nagypapamat es nagymamamat urnaba tettuk a hamvait hamuit😭😭😢😢😣😣😡😡

  • @laszlopesti1846
    @laszlopesti1846 6 років тому +6

    Hogy kerül egy Tv a sírba 😳?

  • @leipzig72
    @leipzig72 9 років тому +6

    Az szörnyű :-(

  • @istvanerdosi400
    @istvanerdosi400 9 місяців тому

    Volt lent pénztárca. Lehet hogy csak boltba indult. Nem? 😂😂😂😂😂😂

  • @krisztinalassu280
    @krisztinalassu280 5 років тому

    H. B

  • @gabannadolce5398
    @gabannadolce5398 3 роки тому

    A jó isten verje meg az ilyen embereket....

    • @jozseftoth7411
      @jozseftoth7411 2 роки тому

      De latod a Te jo istened szarik az ilyen bunozokre !

  • @aronkovacs1386
    @aronkovacs1386 4 роки тому +7

    "semmiféle bûncselekmény nem történt" ennyire hülyének nézni az embereket, tán jókedvében ásta ki a család, vagy mi történt?

  • @istvanerdosi400
    @istvanerdosi400 Рік тому

    Ne csodálkozzon rajta. Ilyen hivalkodó magatartással. Mondjuk látszik h tisztességes,adófizetők😂😂😂3 műszakban dolgoznak gyárban😂😂😂😂😂😅😅😅😅😅😅

  • @jozseffecske7884
    @jozseffecske7884 6 років тому +3

    A kezet vagjak el aki ezt csinalta es a labat vagjak le

  • @Geri0730
    @Geri0730 5 років тому +12

    Minek kell tv? :D Minek kell pénz? :D A kocsiját miért nem temették mellé? Vezetés közben énekelhette volna a Highway to hell-t. :D

  • @fenekpuszta1964
    @fenekpuszta1964 5 років тому +1

    Ez beteg

  • @aliciasimon2210
    @aliciasimon2210 6 років тому +3

    Ez azért is borzasztó,mert bár nem hiszem,hogy rosszindulatú volt az elhunyt,de pl. sokan ,köztük én is,azért nem veszek ,fogadok el ,viszek el tárgyakat olyan helyekről ahol meghalt valaki,mert állítják,hogy ilyen hozzánk került tárgyakkal magunkhoz vonzhatjuk az elhunyt szellemét,és bizony megkeserítheti az életünket. Ez nem 100 %-ék,de előfordulhat. Sok ilyen videót lehet találni ,ahol pl. családi házakban elhunytak szellemei keserítik meg a ház új lakóinak életét. Ezért nem vásárolnék pl. hagyatékból sem.

    • @gaborzsigmondi6177
      @gaborzsigmondi6177 2 роки тому +1

      Egyes nepcsortok kokerok romanok bratislavaiak ukrik stb tul ragadzkodoakca hagyomanyhoz nepviselethet ha nem tudnazok mar 2022 van es van ürallomas is söt mar repülö Auto is szuperraketak dronok autopalyak egyesek meg Visionen szeretnek elni mint az ösember...az
      erdöben falu vegen egy viskoban
      kunyhoban segijjbül nincs melo de ha irastudatlan nem ert senmihe .....xxxxx

    • @TheTerke
      @TheTerke 2 роки тому

      pedig nincs köze a szellemekhez

    • @BorsosGabor2023
      @BorsosGabor2023 Рік тому

      Akkor mit mondjanak szegény kannibálok?

  • @laszloabraham7370
    @laszloabraham7370 Рік тому

    Undorító az egész történet. de kérdezem:Miért kell értékeket televiziót, stb, eltemetni????Nem az őskorban élünk, ahol az elhunytnak a homiját ia eltemették. Sanos napjainkban a SIRRABLÁS természete,s, ha tuják hogy ÉRTÉKEK vannak a sirban, aminek nem kellene ott lenni

  • @klaszlo8260
    @klaszlo8260 5 років тому

    Mu"ko"rmo"s. Divatlady

  • @Gooo1000
    @Gooo1000 5 років тому

    A srác úgy nézki mint Ray Liotta "amerikai szinész"(kopaszon!)😂

  • @csillatoth9871
    @csillatoth9871 10 місяців тому

    Istenem egy sirt megalazni hat ez nem ember az ijen hogy onnan lop 😢😢😢

  • @barovonbana9171
    @barovonbana9171 4 роки тому +3

    Meg jo hogy a hütöt meg a betet könyvet meghagytak.

  • @darkorbit1ish
    @darkorbit1ish 11 років тому

    Ez miota vic:-)

  • @konda1978
    @konda1978 5 років тому +1

    Óóó
    Szomorú
    😳😡

  • @oszkarmolnar2028
    @oszkarmolnar2028 5 років тому +1

    Szegény emberek!!! Egy ilyen embert aki lop a sírból szegeshordoba kell tenni.

  • @antalnesari8999
    @antalnesari8999 5 років тому +3

    MI A FENÉNEK ÉRTÉKET LETENNI A SIRBA EZ HÜJESÉG !!VAGY ARA GONDOLTAK OTT LENT FOG TV ÉZNI !!

    • @csabaronto4948
      @csabaronto4948 5 років тому

      Hülyének lenni jó ugye ! Nem mindegy hogy mit tesznek a sírba !

    • @acsaszar846
      @acsaszar846 4 роки тому +1

      Azért rakták oda, mert valami úton-módon a megboldogulthoz kötődött a Tv. Amikor férjem halt meg akkor cigarettát raktunk a zsebébe, a kezébe rózsafüzért.

  • @tiborszanto5347
    @tiborszanto5347 5 років тому +2

    Tvt?
    Az a jó ha van miből költekezni,fene azt az ingyenèlő eget

    • @csabaronto4948
      @csabaronto4948 5 років тому

      Te mekkora lúzer vagy , ingyenéllőkém 😂😂😂

  • @istvanerdosi400
    @istvanerdosi400 2 роки тому +1

    de mi a f...nak a sírba tévé?????? ez a felháborító. a nagyzolás

  • @vekascsongor
    @vekascsongor 6 років тому +5

    Hála az istennek, valaki hasznát vette azoknak a holmiknak.

  • @katoca007
    @katoca007 5 років тому +1

    Amúgy borzalmas kegyeletsértő,... de vajon mi indította a hozzátartozókat, hogy egy fáraónak kijáró tisztelettel...a fecskendőjét, és TV-jét ( hátha szükség lesz rá, unaloműzésként?).….vele temessék!...... Nyugodjon békében, ezt talán nem szószerint értették!!!!?