Kornélia! Ez a kártya vetés rólam szól, be igazolódott helyes döntés volt minden. Számomra lehető legjobb. Bátran, szeretettel, hálával folytatom az új életem. Hálásan köszönöm! 🙏🙏🙏🙏💗💗💗🍀🍀🍀🍀
Nagyon komoly ,szeretetteljes, együttérző szellemi munka,többször meg kell hallgatni. Március vége van, és bizony bejött a torony is. Nagyon köszönöm. A Mindenható legyen Veled.
Köszönöm szépen a szeretetteljes munkádat .Számomra reménytkeltő amit a kártyáimból kikövetkeztettél . A gondolataimból olvastál . Nagyon átérző , empatikus személy vagy .Allok szívesen a 2021 . év elé. Legyen nagyon boldog éved neked is !
Köszönöm szépen!❤️ Szinte mindenben rezonáltam, sok érdekes dolog amik számomra nem ismeretlenek! Mint ahogyan mondtad mint ikrek a bolond én vagyok. Ezek a jellemvonások segítettek át az életem nehézségein még ha nem tudatosan, a legreménytelenebb helyzetekben is az előre lépések hátra tekingetések nélkül. Új megoldást találni, ha az bizonyos ideig csak rész megoldás akkor is az viszont már a többit hozza magával. Még egyszer köszönöm, sokat segítesz a személyiségem megismerésében, mert jobb későn mint soha... Túl a 72.- ken. ❤️🌹❤️🌹❤️🌹
Kedves Kornélia!GRATULÁLOK!Csodálatos vagy s hihetetlen ahogy valósággá válnak a szavaid ill.teljesen beleérzel az életszituációkba!!Nagyon köszönöm Neked!!!
Ma újra megnéztem a kirakást.Az élet visszaigazolt Téged.Ámde az áprilisi szerelemnél 2 jelölt is bejelentkezett.Viszont úgy érzem,hogy egyik sem az igazi.Várok még.Köszönöm!💗💖❤
Szeretettel, üdvözöllek! Nehéz megszólalnom. Véletlenül bukkantam, a videódra, miközben a Rieder Tartotot szerettem volna, közelebbről megismerni, információkat találni róla. Igaz, hogy már Június van, de még is kíváncsian néztem meg a jóslatodat. Mint számomra kiderült, az elmúlt pár hónap, legjobb döntése volt! :) Nagyon tisztán látod az Ikreket és mélyreható, részletes az elemzésed. Nem utolsó sorban, mintha, külön nekem készítetted volna ezt a vetést. :D Nagyon köszönöm, és nagyon hálás vagyok minden szavadért, mert nálam telibe találtak, szinte minden területen. Valóban "Nagy munkában vagyok..." és már nagyon elkélt egy kis útmutatás, segítség. :) Talán nem is volt ez a találkozás, véletlen... KÖSZÖNÖM SZÉPEN. :)
Hálásan köszönöm kedves , másodszor néztem meg . Tudatos célratörő igazi Ikrek vagyok . 2019 ben 69 évesen özvegyültem meg . Azt gondoltam most a második karantén során semmi esélyem nincs . Nem járok sehova . Legnagyobb büntetés számomra a MAGÁNY !!!!! Megerősítetted bennem ,van még lehetőségem !!!!!! Köszönöm szépen . Rengeteg régi 20-40 éves barátaim vannak ,ők foglaltak . Nyitott vagyok sőt kissé túl őszinte !! De tudom mindig mire lenne szükségem !! Köszönöm a türelmedet felém !!! Ölellek .....
Hálásan Köszönöm Kornélia , Életem első Lelki Felfedezésében részesültem ,megértettem és sok mindent előre érzékelek is , valamint a lelkem tiszta ,szerető nyitott . 7 ik éve osztom a Szeretetemet itt a Neten ! Képeimmel Zenékkel Kedves szavaimmal. Nehezen fogadtak el , "nyálasnak " tituláltak ! Most már Szeretve vagyok . Ha időd engedi Nézz be szerény oldalamra ,láthatod mennyire IKREK vagyok . Köszönöm Zsuzsa Tamaskovics !
Hálásan köszönöm ezt a nagyszerű ,láncszerű összeolvasást,végig drukkoltam magamnak ,hogy csak pozitív dolgokat halljak ,mint egy igazi Ikrek ,és ez meg is történt.Érzem azt is mi lesz az a nagy pozitív végkimenetel a szerelmemmel kapcsolatos aki távol van tőlem és megérkezik és örökre összekötjük a szálakat égen és földön ,erre vár és vágyakozik a lelkem már 2 éve .Az oroszlán is megjelenik folyamatosan előttem mint erőállat ,plusz a szarvas és álmomban a medve ,Zsigereimben érzem az új kezdetet és a belső erőt .Nagyon szépen köszönöm ,ön nagyszerű beleérző képességgel rendelkezik ehhez a spirituális munkához,gratulálok.Árad önből a nyugalom a harmónia a belső béke.
A véletlen hozott erre az oldalra, vagy nem a véletlen. Köszönöm, hogy gondolkodtál rólam, értettem a gondolataidat. Nagyon érdekes volt, jó egészséget kívánok, legyél nagyon boldog, nehéz feladatot vállaltál magadra!
Kedves Kornélia. Most szeptember közepén, elolvastam újra elejétől a végéig. Eddig minden rezonált. A többire kíváncsian várok. Csodálatosan tehetséges vagy, minden tiszteletem a tied. Kívánok, jó egészséget és sok boldogságot szeretettel. Nagyon szépen köszönöm.
Kedves Kornélia! Nagyon rezonált eddig a videód! Februárban felmondtak a munkahelyemen. Teljesen magam alatt voltam. Másfél hónapig jövedelmem sem volt. Egy ismeretlen fiatal ember által április közepén ismét lett munkám. Nagyon igyekszem megfelelni, remélem sikerül. Most nagyon várom a júniust, márcsak azért is mert akkor lessz a szülinapom.Ikrek vagyok!! Izgatottan várom a további folytatást!!! 🤗🥰😘
Kedves Kornélia! Ismét végig hallgattam a videót, hogy megerősítést kapjak a szavaid által! Nagyon szép évnek ígérkezik, bízom benne, hogy minden helyzetben megállom a helyem és továbbra is rábízhatom magam az intuiciómra.. Igen, igen, igen💕Köszönöm!💕
Nagyon köszönöm neked, Drága Kornélia/ Nagyon okos vagy, szeretlek.. .Ahogy mondod az igaz, hogy figyel a szerelmem -régóta medián , facebook, tesztel.. Én szerelmes vagyok belé..hogy mi lesz Istenre bizom/ dee amit elmondtál nagyon igaz / fantasztikus Ember vagy.. szimpatikus.. Isten áldjon 👏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🔥♥️
Remélem így fog történni, amit ide előre megjósoltál.Az év kezdete pontosan így indult ahogy itt elmondtad.Köszi! Kívánok Neked jó egészséget az új éveben!
Köszönöm kedves Kornélia! Azon gondolkodom, hogy mindegyik jegyre ilyen küzdelmes év vár, vagy ilyen különleges lennék? Úgy szeretnék már lenyugodni, hazaérni és békességben élni... További minden jót kívánok neked, köszönettel. Flóra
Koszonom,,bejottek dolgok ki csit talan a szamok tolodtak el.Erdekes volt ez a felalitas vagy latasod.De eddig nincs panaszom. Tovabra is figyelni fogom az altalad elmondottakat.Koszonom hogy idekapcsoltam,es egy uj megvilagositast kaptam. Udvozlettel.🌹🍀😇
Kõszõnõm szépten a 2021-es taró útmutatásodat. Teljesen magamra ismertem, ugyanis a "bolond" én vagyok. Illetve a kõrūlményeím találóak. Kedves Kornélia kõszõnõm! Kellemes pihentető hétvégét klvánok!
Bizony bizni kell, lehet, hogy segiteni is tudnànk, ès bocsànatkèrès kellene, de ezt nem merem alàtàmasztani!! Kkrekegyen batkr amikor elkezdte! Sajnos az a baj, hogy àlarcot viselnek! Hibasakardok lovagja is!! 😂😘😂😀👏👏👏♥️♥️♥️🙏😇🍀🍀
Kedves Klaudia ☺️ Nézem a munkáidat köszönöm, hogy ennyi idődet fekteted abba, hogy másoknak támpontot, segítséget nyújts. Tetszik, hogy idézel emberektől, akik mondatai segíthetnek még másokon is. A magyarázataiddal nekem mindenképpen segítesz abban, hogy összefüggéseket lássák, hogy az irányt kicsit befolyásolni tudjam. Köszönöm, hogy gondolsz másokra, mikor követed a kártyákat. Kérlek tudásod velem is, amikor már fogsz egyéni kirakásokat is csinálni.
Kedves Ildiko, köszönöm szépen az érdeklődést, szívesen vetek neked kártyát! Erre a célra létrehoztam egy Facebook oldalt: ( Kártyavető sváb asszony ) facebook.com/K%C3%A1rtyavet%C5%91-sv%C3%A1b-asszony-115695820349521 Amennyiben szeretnél személyes kirakást tőlem, ezen oldal messenger funkcióján keresztül kamera segítségével találkozhatunk. Személyes találkozásra a járvány után lesz lehetőség. Egy óra díja 7000 ft. Üdvözlettel: Kornélia
Kedves Kornélia! Akár Drágát is írhattam volna.Az én tudományos tőgyökön felnőtt, személyemnek megdöbbenést okoz. Amit mond, minden szava igaz pedig most 5 hónap elteltével nézem újra. Most tapasztaltam benne idő elcsúszásokat de a tények igazak. most a járvány idején a járvány és járandóság miatt, mint szóhangzás, meg kell tennem a a járandóságomat szavakban kifejezni. Nekem a tarot egy véletlenszám generátor a tudományosan gondolkodó fejében. Akkor a nagy számok törvénye szerint, hogy lehet ennyi korreláció? Ez mind igaz és nem csak szóródás. akkor oda kell figyelni rá. Ezt nem csak ebből a videójából látom, sokat néztem, szinte kis szórással igaz. Mintha belém látna a lelkemből beszélne. Nem félek tőle, ha tökéletesen is belém lát, nincs titkolni valóm. De nekem ezzel ad egy feladatot, hogy a fizikai hátterét is kiderítsem, mert a világ egysége, gömbölyű, nem lehet benne ellentmondás. Nem vagyok fizikus, ahogy mondják, csak mérnök. A továbbiakban ezt életfeladatomnak tekintem, köszönöm e nemes feladatot, hogy rám rótta ismeretlenül. Én is köszönöm, a lelkéből jövő inspirációit, A többit Isten kezébe helyezem. Őrizze meg szép lelkét az sem mindennapi.
Szia Kornélia! Az elemzéseid általában bejönnek! Egy apróságot, kis kiegészítést engedj meg ezzel a videóddal kapcsolatban! A keresztes lovagok, nem a kereszténységet védeni mentek a muzulmán országokba, hanem téríteni! A kereszténységet akarták, gyakorlatilag, ráerőszakolni a muzulmán hitűekre! Amúgy imádlak, és be is jönnek a kivetéseid!
Kornélia! Ez a kártya vetés rólam szól, be igazolódott helyes döntés volt minden. Számomra lehető legjobb. Bátran, szeretettel, hálával folytatom az új életem. Hálásan köszönöm! 🙏🙏🙏🙏💗💗💗🍀🍀🍀🍀
Nagyon komoly ,szeretetteljes, együttérző szellemi munka,többször meg kell hallgatni. Március vége van, és bizony bejött a torony is. Nagyon köszönöm. A Mindenható legyen Veled.
Köszönöm szépen Kornélia🥰🙏🙏🙏
Szerbusz Kornia!❤️
Köszönöm szépen a szeretetteljes munkádat .Számomra reménytkeltő amit a kártyáimból kikövetkeztettél . A gondolataimból olvastál . Nagyon átérző , empatikus személy vagy .Allok szívesen a 2021 . év elé. Legyen nagyon boldog éved neked is !
Cserélgeti a lpasikat!! Véneket szed fel aki pénzeli! Akinek nem inge ne vegye magàra !!!!😇😇😇💐💐🎊👃🌹😇😇🖤🖤☺️😂
Köszönöm szépen!❤️ Szinte mindenben rezonáltam, sok érdekes dolog amik számomra nem ismeretlenek! Mint ahogyan mondtad mint ikrek a bolond én vagyok. Ezek a jellemvonások segítettek át az életem nehézségein még ha nem tudatosan, a legreménytelenebb helyzetekben is az előre lépések hátra tekingetések nélkül. Új megoldást találni, ha az bizonyos ideig csak rész megoldás akkor is az viszont már a többit hozza magával. Még egyszer köszönöm, sokat segítesz a személyiségem megismerésében, mert jobb későn mint soha... Túl a 72.- ken. ❤️🌹❤️🌹❤️🌹
Kedves Kornélia!GRATULÁLOK!Csodálatos vagy s hihetetlen ahogy valósággá válnak a szavaid ill.teljesen beleérzel az életszituációkba!!Nagyon köszönöm Neked!!!
A nov.i elemzés teljesen megtörtént
Ma újra megnéztem a kirakást.Az élet visszaigazolt Téged.Ámde az áprilisi szerelemnél 2 jelölt is bejelentkezett.Viszont úgy érzem,hogy egyik sem az igazi.Várok még.Köszönöm!💗💖❤
Szeretettel, üdvözöllek! Nehéz megszólalnom. Véletlenül bukkantam, a videódra, miközben a Rieder Tartotot szerettem volna, közelebbről megismerni, információkat találni róla. Igaz, hogy már Június van, de még is kíváncsian néztem meg a jóslatodat. Mint számomra kiderült, az elmúlt pár hónap, legjobb döntése volt! :) Nagyon tisztán látod az Ikreket és mélyreható, részletes az elemzésed. Nem utolsó sorban, mintha, külön nekem készítetted volna ezt a vetést. :D Nagyon köszönöm, és nagyon hálás vagyok minden szavadért, mert nálam telibe találtak, szinte minden területen. Valóban "Nagy munkában vagyok..." és már nagyon elkélt egy kis útmutatás, segítség. :) Talán nem is volt ez a találkozás, véletlen...
KÖSZÖNÖM SZÉPEN. :)
Nagyon szépen koszonom.Remélem segiteni fog.
Hálásan köszönöm kedves , másodszor néztem meg . Tudatos célratörő igazi Ikrek vagyok . 2019 ben 69 évesen özvegyültem meg . Azt gondoltam most a második karantén során semmi esélyem nincs . Nem járok sehova . Legnagyobb büntetés számomra a MAGÁNY !!!!! Megerősítetted bennem ,van még lehetőségem !!!!!! Köszönöm szépen . Rengeteg régi 20-40 éves barátaim vannak ,ők foglaltak . Nyitott vagyok sőt kissé túl őszinte !! De tudom mindig mire lenne szükségem !! Köszönöm a türelmedet felém !!! Ölellek .....
Köszönöm,az életedből ráfordított időt és energiát,amit ebbe a munkádba fektettél!
Köszönöm,nagyon hasznos volt !❤🌸💗
Köszönöm szépen!
Vágyom már nagyon egy probléma mentes évre, de úgy látom, még várnom kell.
Vigyázz magadra!
Hálásan Köszönöm Kornélia , Életem első Lelki Felfedezésében részesültem ,megértettem és sok mindent előre érzékelek is , valamint a lelkem tiszta ,szerető nyitott . 7 ik éve osztom a Szeretetemet itt a Neten ! Képeimmel Zenékkel Kedves szavaimmal. Nehezen fogadtak el , "nyálasnak " tituláltak ! Most már Szeretve vagyok .
Ha időd engedi Nézz be szerény oldalamra ,láthatod mennyire IKREK vagyok . Köszönöm Zsuzsa Tamaskovics !
Hálásan köszönöm ezt a nagyszerű ,láncszerű összeolvasást,végig drukkoltam magamnak ,hogy csak pozitív dolgokat halljak ,mint egy igazi Ikrek ,és ez meg is történt.Érzem azt is mi lesz az a nagy pozitív végkimenetel a szerelmemmel kapcsolatos aki távol van tőlem és megérkezik és örökre összekötjük a szálakat égen és földön ,erre vár és vágyakozik a lelkem már 2 éve .Az oroszlán is megjelenik folyamatosan előttem mint erőállat ,plusz a szarvas és álmomban a medve ,Zsigereimben érzem az új kezdetet és a belső erőt .Nagyon szépen köszönöm ,ön nagyszerű beleérző képességgel rendelkezik ehhez a spirituális munkához,gratulálok.Árad önből a nyugalom a harmónia a belső béke.
A véletlen hozott erre az oldalra, vagy nem a véletlen. Köszönöm, hogy gondolkodtál rólam, értettem a gondolataidat. Nagyon érdekes volt, jó egészséget kívánok, legyél nagyon boldog, nehéz feladatot vállaltál magadra!
Kedves Kornélia. Most szeptember közepén, elolvastam újra elejétől a végéig. Eddig minden rezonált. A többire kíváncsian várok.
Csodálatosan tehetséges vagy, minden tiszteletem a tied. Kívánok, jó egészséget és sok boldogságot szeretettel.
Nagyon szépen köszönöm.
Kedves Kornélia! Nagyon rezonált eddig a videód! Februárban felmondtak a munkahelyemen. Teljesen magam alatt voltam. Másfél hónapig jövedelmem sem volt. Egy ismeretlen fiatal ember által április közepén ismét lett munkám. Nagyon igyekszem megfelelni, remélem sikerül. Most nagyon várom a júniust, márcsak azért is mert akkor lessz a szülinapom.Ikrek vagyok!! Izgatottan várom a további folytatást!!! 🤗🥰😘
Szép folyamat és összefüggés meglátással dolgoztál. Gratulálok!
Jó újranézni augusztusban:)! Elkepeszto, mennyire bevált eddig.
Most 2021 április közepe van, s én Ikrekként szó szerint ezeket éltem, s élem meg. Köszönet érte!
Kedves Kornélia! Ismét végig hallgattam a videót, hogy megerősítést kapjak a szavaid által! Nagyon szép évnek ígérkezik, bízom benne, hogy minden helyzetben megállom a helyem és továbbra is rábízhatom magam az intuiciómra..
Igen, igen, igen💕Köszönöm!💕
Nagyon köszönöm neked, Drága Kornélia/ Nagyon okos vagy, szeretlek.. .Ahogy mondod az igaz, hogy figyel a szerelmem -régóta medián , facebook, tesztel.. Én szerelmes vagyok belé..hogy mi lesz Istenre bizom/ dee amit elmondtál nagyon igaz / fantasztikus Ember vagy.. szimpatikus.. Isten áldjon 👏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🔥♥️
Nagyon szépen köszönöm,áldott legyen a munkád.💗💗💗
Hat ez igen kerek elorejelzesre sikeredett. Gratulalok. Veled egyutt lehet " hullamozni " ikrekkent. 🥳
Fantasztikus elemzés...
A régi személy újult meg, fejlődött ki áprilisra. És bizony több van már mögötte! Érzem az áldást!😍
Csodálatos volt Kornélia. Köszönöm
Kedves Cornelia ! Köszönöm az ellemzést . A sok kellemes hírt . Önnek is sok örömet kívánok .
Remélem így fog történni, amit ide előre megjósoltál.Az év kezdete pontosan így indult ahogy itt elmondtad.Köszi! Kívánok Neked jó egészséget az új éveben!
Köszönöm szépen minden igaz amit jósoltal!
Újra és újra hallgatom köszönöm Kornélia! Olyan mintha szemelyessen nekem szólna,,, 🙏
Atyaég micsoda év jön! Köszönöm szépen!
Nagyon köszönöm.ezt az értékes kirakást!Kellemes Karácsonyi Ünnepeket,nagyon boldog Újévet kívánok neked!😇🌲🌹
Ezt most , a szülinapom után, megint megnéztem 🤗🤔
Nagyon szeretem a kirakásaid, köszönöm, Kornélia 🙏💛
Fantasztikus elemzés köszönöm 🙏
Hálásan köszönöm Kornélia. 🙏💖😊
Kedves Kornelia!🤗😍 Meghallgatam most megint igy az evemet.Van mar benne megrörtent esemeny.
Tanulas....köszönöm!
Köszönöm szépen
Kicsit riasztó de van benne jó is .Köszönöm.
Nagyon szépen köszönöm a kirakást, úgy éreztem nekem szól segítő, támogató! 🙏😇♥️Hálásan köszönöm áldás kísérje életed. 🙏🙏
Szia Kornélia! Nagyon szeretem a vetéseidet, a lassú, átgondolt és találó mondataidat. Remélem a jövő évi "előrejelzés" érvényes lesz rám is🙏
Csodálatos szép jövő köszönöm szépen
Àldàs❤️
Köszönöm szépen megerösitettél abban ami afeldatom nagyon jol eset kivánom legyen tovább sok sikered aman
Köszönöm szépen 🙏💗Áldás! Áldás! Áldás! ⚜️🌈🌹😇🥰
Újból meghallgatva nagyon szép és nagyon ikres kirakás. Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen!❤🙋♀️
Hálásan köszönöm
Most, jan. végén újból meghallgattam, s egyre tisztábban mutatkozik a 21 év üzenete. Nekem ez teszi többek között hitelessé a vetést.
Köszönöm de máris sok igazság van benne 🙏🥰
Nagyon szépen köszönöm
Hálásan köszönöm áldott munkádat ❤🤗
Köszönöm szépen, remélem minden így lesz! 💞
Köszönöm kedves Kornélia!
Azon gondolkodom, hogy mindegyik jegyre ilyen küzdelmes év vár, vagy ilyen különleges lennék?
Úgy szeretnék már lenyugodni, hazaérni és békességben élni...
További minden jót kívánok neked, köszönettel. Flóra
Köszönöm szépen úgy lesz jó egészséget kívánok neked legyen szép az éve kellemes ünnepeket kívánok 😘😘
Köszönöm szépen!!! Tudom, pont így lesz!!!
Nagyon szépen köszönöm, segített!
Nagyon hálás vagyok és köszönöm az előrejelzést. Köszönöm a rá fordított időt és energiát.
Sgia, de Skorpió vagyok!!!0 👏♥️🙏🙏😇🍀🍀🍀🍀kővetem ,hogy milessz a vège! Űdv Skorlio 👏👏♥️🙏🙏😇🍀🍀
Köszönöm kedves Kornélia.
Én is hallgatom nézem,mert érdekel! Űdv skorpió♥️👃🌷
Nagyon ràm illik. Köszönöm❤🤚🕉🌞
Köszönöm, így legyen, jó legyen!
Hálásan köszönöm !
Köszönöm szépen igy legyen jól legyen!
Sis Kornèlia kôvetem az ikreket, mert reszemrôl ( Róka) természetű személy! Kapjon, térjen észhez!Nagyon igazságot olvasol le, , egy szélhámos alak! Boldog Karácsonyt kivánok Neked, es Családodnak skorpió🍀🍀🍀💐🙏🌸🎈🎈🎈🎈🎈
Nagyon szépen köszönöm.
KÖSZÖNÖM. ÁLDÁS 🙏🌈❤
Nagyon jó. kedves Kornélia.
Hálásan köszönöm❤
Köszönöm szépen 🌹
Nagyon érdekes, nyugodt elemzés volt, köszönöm! 💜
köszönöm szépen
Hálásan koszönöm
Nagyon köszönom..😇💓💓💓♥️
Ez nagyon szomorú
Köszönöm!
Köszönöm! Mintha személyre szabott elemzés lenne számomra! 🙏🏼❤️
Koszonom,,bejottek dolgok ki csit talan a szamok tolodtak el.Erdekes volt ez a felalitas vagy latasod.De eddig nincs panaszom. Tovabra is figyelni fogom az altalad elmondottakat.Koszonom hogy idekapcsoltam,es egy uj megvilagositast kaptam.
Udvozlettel.🌹🍀😇
Köszönöm! 😘💕
Kedves Kornelia. Nagyon koszonom az elore jelzeseit. Minden igaz amit mondott. Figyelemmel kiserem mindig az elore jelzeseit. Nagyon koszonom
Megorultem itt van Ikrek julius .../ akkor latom 2021 🙄😏😀🤔/
Kõszõnõm szépten a 2021-es taró útmutatásodat. Teljesen magamra ismertem, ugyanis a "bolond" én vagyok. Illetve a kõrūlményeím találóak. Kedves Kornélia kõszõnõm! Kellemes pihentető hétvégét klvánok!
Bizony bizni kell, lehet, hogy segiteni is tudnànk, ès bocsànatkèrès kellene, de ezt nem merem alàtàmasztani!! Kkrekegyen batkr amikor elkezdte! Sajnos az a baj, hogy àlarcot viselnek! Hibasakardok lovagja is!! 😂😘😂😀👏👏👏♥️♥️♥️🙏😇🍀🍀
Nagyon kōszōnōm!❤
Ámen 🙏🙏🙏❤❤❤
Kedves Klaudia ☺️
Nézem a munkáidat köszönöm, hogy ennyi idődet fekteted abba, hogy másoknak támpontot, segítséget nyújts. Tetszik, hogy idézel emberektől, akik mondatai segíthetnek még másokon is. A magyarázataiddal nekem mindenképpen segítesz abban, hogy összefüggéseket lássák, hogy az irányt kicsit befolyásolni tudjam. Köszönöm, hogy gondolsz másokra, mikor követed a kártyákat. Kérlek tudásod velem is, amikor már fogsz egyéni kirakásokat is csinálni.
Kedves Ildiko, köszönöm szépen az érdeklődést, szívesen vetek neked kártyát! Erre a célra létrehoztam egy Facebook oldalt: ( Kártyavető sváb asszony )
facebook.com/K%C3%A1rtyavet%C5%91-sv%C3%A1b-asszony-115695820349521
Amennyiben szeretnél személyes kirakást tőlem, ezen oldal messenger funkcióján keresztül kamera segítségével találkozhatunk. Személyes találkozásra a járvány után lesz lehetőség. Egy óra díja 7000 ft. Üdvözlettel: Kornélia
@@kartyavetosvabasszony
Kedves Klaudia ☺️
Köszönöm a válaszod, alkalom adtán foglak keresni.
Mèrleget várom
Kedves Kornélia!
Akár Drágát is írhattam volna.Az én tudományos tőgyökön felnőtt, személyemnek megdöbbenést okoz. Amit mond, minden szava igaz pedig most 5 hónap elteltével nézem újra. Most tapasztaltam benne idő elcsúszásokat de a tények igazak.
most a járvány idején a járvány és járandóság miatt, mint szóhangzás, meg kell tennem a a járandóságomat szavakban kifejezni. Nekem a tarot egy véletlenszám generátor a tudományosan gondolkodó fejében. Akkor a nagy számok törvénye szerint, hogy lehet ennyi korreláció? Ez mind igaz és nem csak szóródás. akkor oda kell figyelni rá. Ezt nem csak ebből a videójából látom, sokat néztem, szinte kis szórással igaz. Mintha belém látna a lelkemből beszélne.
Nem félek tőle, ha tökéletesen is belém lát, nincs titkolni valóm. De nekem ezzel ad egy feladatot, hogy a fizikai hátterét is kiderítsem, mert a világ egysége, gömbölyű, nem lehet benne ellentmondás. Nem vagyok fizikus, ahogy mondják, csak mérnök. A továbbiakban ezt életfeladatomnak tekintem, köszönöm e nemes feladatot, hogy rám rótta ismeretlenül.
Én is köszönöm, a lelkéből jövő inspirációit, A többit Isten kezébe helyezem. Őrizze meg szép lelkét az sem mindennapi.
koszonom :) lehet veletlen korrelacionak nevezni, lehet kvantumfizikanak, lehet Gondviselesnek... :)
@@kartyavetosvabasszony Lehet, de minek mellébeszélni, Ez egyszerűen a lélekből jön. J.
Koszonom💖
❤️
Elrontottam az életem a legnagyobb hiba.és itt van az, hogy sok a rossz akarom.
Igen ! Szerbusz Kornélia réglta kővető Skorpiod!Nagy Őllelés Neked!🍀🍀🍀❤️❤️❤️😢😂😂😢😂😂😢😎🥀🥀
Ha skorpió az aszcendensem, akkor a Skorpió éves kirakasa is vonatkozik rám? ☺
Valami nem stimmel.. lehet hogy csak a kusza hajzat, vagy a póz ami szerintem kihívó.De elismerem érződik a jóindulat.
Jobb lenne agerincessèg talàn nemkelle e menekűlni! Elôbb utobb kiderűl az igazsàg!! 👏👏👏♥️♥️🙏😇😇🍀🍀🍀😭😭😀😀😂😂
Szia Kornélia! Az elemzéseid általában bejönnek! Egy apróságot, kis kiegészítést engedj meg ezzel a videóddal kapcsolatban! A keresztes lovagok, nem a kereszténységet védeni mentek a muzulmán országokba, hanem téríteni! A kereszténységet akarták, gyakorlatilag, ráerőszakolni a muzulmán hitűekre! Amúgy imádlak, és be is jönnek a kivetéseid!
🤩💞
Varom a 2022 ev IKREK...et .
Lehet valami elérhetőséget kérni?
Szia Bence, irj ram itt kerlek a messengeren: facebook.com/K%C3%A1rtyavet%C5%91-sv%C3%A1b-asszony-115695820349521
Szèp àlalot, de mert nem fűggetlen valakit vàlasztlttAz alm nem esi messze a fàjàtól!szpmorú vagyok, es ideges! 👏♥️♥️🙏😇🍀🍀😀😘😂
😘😘.
🤗😇🙏🙌❤🥰
A járandóság nem az enyém, ha elírtam javítok.
A járandság az Önné.
Igen ! Nem értékes! Romboló Kornélia! A múltja, tőnkre tesz. Borit Csalàdot!♥️💔👏💔💔♥️🤑Sajnos, ez van!