Örülök hogy Lali végre feloldódott és beszél ő is és bekapcsolódik a témázgatásokba! Am köszönöm szépen ezt a Botkasztot-is!!!!!! Nagyon várom a következőt. :)
Igen, most próbált interaktívabb lenni, ami tök értékelendő. Viszont az rohadt bosszantó, hogy Zsozéék gúnyosan kiröhögik a legtöbbször, mikor mer valamit mondani. Támogatni kéne, nem még belerúgni az amúgy is zavarban lévő gyerekbe. Felnőtt 3 gyerekes apukaként azért ezt elvárnám tőle. Itt nem kéne az Öreg szerepét felvenni vele szemben szerintem.
Azt figyeltem meg , hogy Anti a háttérből mint egy tanár beszél a "diákokhoz" Joker a stréber , Lali meg Zsizi meg beszélgetnek mintha a hátsó padban lennének . 🤣😂 13:13
Amúgy Tolkien a Gyűrűk urában megírja, hogy nagyon délen valahol vannak feketék, tehát senki nem fekete csak nagyon délen. (ha valaki kíváncsi ezt Gollam mondja Frodóéknak amikor vezeti őket.)
Tolkien részletesen leírta pl a szereplők haj és szem színét, ezek pedig európai külsejű karakterekre utalnak. Semmi értelme nem lett volna mindegyikhez odaírni hogy fehér, mivel ez magától értetődő hiszen az egész LOTR az európai folklórra épül.
A Nostredamus jóslatok utólag bele magyarázott dolgok. Ha jól le van vezetve akkor teljesen hihetően hangzik. Olyat még nem hallottam hogy a jóslataiból előre megmondták mi lesz és az is lett.
Támogatom (és a srácoknak Anti bandi az álítás szerint Nostredámus nem olvasgatta a csillgokat hanem látomások meg álmok képében látott bevillanásokat a jövőről) a Simpsons meg szintén kamu, mert egy csomó ilyen jóslós rész megszerkesztett jelenetek nem elérhető részekből vagy utólag gyártott korábbi dátumozással feltöltött. (és nem azért nem elérhetőek a részek mert a jövőt jósolta meg hanem mert valójában sose készült el csak semeddig nem tart egy habi Simpsons képet csinálni vagy jelenetet)
Egyébként le van irva pontosan részletesen hogy hogy nez ki egy törp, egy tünde, egy hobbit vagy bámilyen faju élőlény a Tolkien univerzumban es hogy miért, továbbá benne is és ki is van emelve hogy sötét bőrű emberek egeszen délen találhatóak, akiket láthattunk is pl a Kiraly visszaterben Olifánt hátakon..
Sziasztok! Először is , nagyon jók a botkasztok és persze a streamek is, bár az utobbit mostanában nem nagyon nézem, de majd mostanra jönnek a rossz idők, úgyhogy esedékes lesz megint.. :) Nagyon régóta szerettem volna már végre megkóstolni az energia italodat és az üccsit is, nagyon jókat mondtatok róluk mindig, de csak most volt alkalmam végre megtalálni a sparban. Jelzem, a füzesgyarmati sparban továbbra sem kaphatóak ezek a termékek, a 10kmre lévő szeghalmi sparban már végre fel lelhetőek. Elsőnek is, kicsit szíven ütött a 350es ár, holott a Hell még mindig tartja magát 240 körül azthiszem, ebben a kategóriában burn van, vagy egy kicsit drágábban a Red Bull van, de az külön kat. A burn is azért van még mindig a polcokon, mert coca Cola termék, ott is az van ahol nem kellene, máskülönben már nem lenne. Szóval megkóstóltam az Nbert, ízre rendben van, csak hiányzott a szénsav. Az üccsivel ugyanez, pedig annak is jó íze volt nagyon, érződött rajta a gyümölcs! :) Ez csak az én magánvéleményem, de nekem sohasem jöttek be az ilyen csökkentett szénsav tartalmú italok, olyan érzésem támad egyből, mintha már ki lett volna bontva x órával ezelőtt. A fantának van még hasonló karaktere, de szerintem az is szénsavasabb egy kicsit. Mindenesetre sok sikert kívánok, nagy dolog egy ilyet meglépni. Remélem holnap lesz botkaszt, mert az nem volt túl jó, hogy múlt héten kimaradt! :D Minden jót nektek!
Pacsi Mindeninek! Jokert kiegészítve a világ legdrágább sorozata a 10 epizódból álló Band of Brothers (Az elit alakulat) 125 millió dollárba került a 10 epizód. Aki szereti a katonai igaz történet alapján készült második világháborús sorozatot annak ajánlom (Erdekességnek szánom nem okoskodás)
Kiegészítenélek és megvédeném Jokert, a Rings of Power epizódjai 58 millió dollárba kerültek egyenként. 8 részes sorozattal számolva az 465 millió dollár (kerekítve). Szóval nem mondott hülyeséget. :) A Band of Borthers-t pedig én is jó szívvel ajánlom mert zseniális sorozat, ahogy írtad is.
Nagyon tetszett ez az adás, jó volt látni Lalit újra, a sakk botrányhoz írnék pár információt, hogy világos legyen a dolog. Semmi bizonyítékot nem találtak, hogy csalt volna Hans Niemann, az análgyöngysor teória viccként indult először. A csalások sakk szuperszámítógépekkel történnek, amik mérföldekkel erősebbek mint bármelyik emberi sakk játékos. Egyszer egy ilyen gépet a cipőjében csempészett be valaki egy mérkőzésre, tehát az análgyöngysor sem annyira őrült ötlet. Illetve ezek a játékosok annyira erősek, hogy ha csak azt az információt megkapják, hogy van egy nyerő lépés a pozícióban, akkor meg fogják találni, tehát elég csak egy csippanás vagy rezgés a géptől és már is hatalmas előnyhöz jutottak. Szerintem nem csalt Niemann, egyszerűen Magnus rosszul játszott az nap, a korábbi csalásai Hans-nak több éve történtek, tizenéves korában, akkor is online, nem hivatalos mérkőzésekben. Remélem tudtam segíteni ezzel, csak így tovább, nagyon szeretem amit csináltok!:)
6:30 igazad van Joker! Nekem van egy nagyon jó barátom aki nem rég jött ki rehabrol alkohol és szer függőség miatt. Hihetetlenül büszke vagyok rá, mert lassan fél éve tiszta. Viszont Zsizivel is egyetértek, mert gamblingezni is úgy kell h szórakozásból, másképp bele sem szabad kezdeni. Csak ésszel!!!
Hello Srácok! Jokernak kigondoltam egy érdekes témát, ha már szó volt a mai beszélgetésetekben: érdekes alkoholfogyasztási szokások! Pl. minden kocsmában kivan téve az a felirat hogy Ittas személyeket nem áll módunkban kiszolgálni! Ergo ha valaki iszik bent egy sört az már ittas személynek minősül akkor többet nem szabadna neki kiadni? Ui: Csak így tovább!
Majd ha jön a GTAVI újra menni fog a szekér atyám! Addig jó étvágyat a farháthoz! (Csak vicc vót kitartást atyám remélem valamit kiagyalsz a kiesésekre! A szerencsejátékhoz annyit hogy nem véletlen 18+ szerintem fiatalként mindenki nyomta mint az állat később meg átértékeli az ember aztán úgyis kinövi, de szerintem egy embernek ezt is meg kell élnie hogy bukjon pénzt hogy aztán átértékelje később :D)
Tévedtek srácok, bár igazából kb. senki nem tudja, de volt egy sorozat nem tudom ti mennyire követtétek, a minden álmod, roma származású gyerekekről szólt, botrányos sorozat, természetesen végig néztem. Na és abban szerepelt elsőnek Irén, ő volt Fárajó asszonya. Szégyellem magam, hogy ezt tudom...
Amúgy az Aldinál nem az volt a gond, hogy nem kérik el a személyit, hanem pont az, hogy mindenkitől elkérik még akkor is ha nem kétséges az illető életkora. Ez a gyakorlat szúrt szemet egy parlamenti képviselőnek és ő nyomta fel az üzletláncot.
Az Enber Ücsi szerencsét hozott, éppen azt ittam a buszon mire oda jött a hatso sorba a buszsoför hogy tegyem el, és mondtam neki hogy de ezt nem lehet mert ez az ENBER üccsi es azt mondta hogy ja jolvan de legközelebb ne legyen ilyen🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Aranyosi már a Hatalom gyűrűi előtt is Mordornak hívta, "Miskolc" környékét! Az Orkok amúgy is sötétebb bőrűek! Kiváncsi lennék egy nagyon Fekete Orkra! Az tuti nincs!
7:30 ki az aki nem a stílusodért néz?.... Megnéztem 1 összevágást, de nem nagyon érdekelt maga a szerencsejáték mert jobbat röhögtem azon ahogy ordibálsz... Azt hittem mindenki ezt csinálja ¯\_(ツ)_/¯
Zsozé, Zsozé ... Mindenki tudja hol vannak meghúzva a határvonalak, még azok is akik néha kicsit elragadtatják magukat. Nem kell rögtön agyfaszt kapni miatta. De nézz már utána légyszi, hogy mi a különbség az állampolgárság és a nemzetiség között, mert nem először kevered össze a kettőt. Na csá!
Hat ha a szerencsejatek reklam jol fizet. Azt kell reklamozni... Ennyi. Nekem tetszenek azok a streamek is. Aki szerencsejatekfüggõ az nem a te streamedtõl lesz az... En azt nem értem miért küldtétek vissza a jutub tagságdìjat!? Azt irta a jutub, hogy már nem adjátok érte a szolgáltatást. Észre se vettem volna. Rendes tõletek.
Nincs baj a fekete karakterekkel van a baj, hanem az hogy ez már az erőltetésről szól. Ennek éljük a korát ott a Luke Cage sorozat szinte csak feketék vannak benne, zavar valakit? Nem, mert tökre hiteles, de azért egy elf akinek "bőre akár a hó" vagy HÓfehérke feketén...
Zsoze, én nagyon régóta követem a munkásságodat és megértem hogy a modern határokat ismeritek, de Magyar a neve Magyar felmenői vannak, és attól hogy más országban született/élt az nem azt jelenti hogy annak az országnak a népcsoportjához tartozik, a Kárpátaljai Magyaroknak kurva szarul esik hogy le ukránozzák őket, nekem is van egy pár Kárpátaljai ismerősöm ők is alá tudják ezt írni.
tényleg, kicsit fura a lotr sorozatban hogy durin felesége fekete, nem zavar meg semmi ilyesmi ne értsetek félre, de bazdmeg, egy törp aki gyakorlatilag a föld alatt él, mitől lenne fekete? Mondom nem baj, nem zavar, sőt kifejezetten tetszik a hölgy karaktere (és nem szekszuálisan XD), de ugye azt tudjuk hogy azok az emberek feketék általában akik sokat vannak a napon, a hiper pigmentáció azokra jellemző, akik több generáción keresztül sokat vannak a nap sugárzásának kitéve, ez az emberi szervezet egy védekező reakciója a nap sugárzására...
Ha egy fekete egy böhöm nagy állat harcos testőrt játszik és sorozatban azzal Antinak nincs baja egyből rávágta hát sz érthető oké, de tötp ne legyen már fekete, maradjanak meg nagy kigyúrt testőröknek a feketék 😂.
Ííííj.
Joker egyszerre interjúzatja Curtist és Eminemen 😂
😂😂😂
🤣🤣
🤣🤣🤣🤣
Meg Columbo feleségét aki nem látszik
Örülök hogy Lali végre feloldódott és beszél ő is és bekapcsolódik a témázgatásokba! Am köszönöm szépen ezt a Botkasztot-is!!!!!! Nagyon várom a következőt. :)
@@Fegyo98 hát azért ha megnézed , akkor is... Beszédesebb volt mint általában.
Igen, most próbált interaktívabb lenni, ami tök értékelendő.
Viszont az rohadt bosszantó, hogy Zsozéék gúnyosan kiröhögik a legtöbbször, mikor mer valamit mondani. Támogatni kéne, nem még belerúgni az amúgy is zavarban lévő gyerekbe. Felnőtt 3 gyerekes apukaként azért ezt elvárnám tőle. Itt nem kéne az Öreg szerepét felvenni vele szemben szerintem.
@@KDorina Jól érzik magukat, viccelődnek, engedjétek már el ezeket a kommenteket :D
@@Fegyo98 Itt mindig az beszél aki a leghangosabb de ez így jó xD
Nejlon Eminem 🤣🤣
hany percnel van?
Antal a legjobb, egyre jobban véleményt alkot, nem finomkodik, egyre szimpatikusabb.
Végre Lali!
Előkerült a tejfog. 😂
Remélem még lesznek ilyen Botkaszt sokáig. Nagyon fel tudja dobni egy egy napom.
Azt figyeltem meg , hogy Anti a háttérből mint egy tanár beszél a "diákokhoz" Joker a stréber , Lali meg Zsizi meg beszélgetnek mintha a hátsó padban lennének . 🤣😂 13:13
Amúgy Tolkien a Gyűrűk urában megírja, hogy nagyon délen valahol vannak feketék, tehát senki nem fekete csak nagyon délen. (ha valaki kíváncsi ezt Gollam mondja Frodóéknak amikor vezeti őket.)
Tolkien részletesen leírta pl a szereplők haj és szem színét, ezek pedig európai külsejű karakterekre utalnak. Semmi értelme nem lett volna mindegyikhez odaírni hogy fehér, mivel ez magától értetődő hiszen az egész LOTR az európai folklórra épül.
A Nostredamus jóslatok utólag bele magyarázott dolgok. Ha jól le van vezetve akkor teljesen hihetően hangzik. Olyat még nem hallottam hogy a jóslataiból előre megmondták mi lesz és az is lett.
Támogatom (és a srácoknak Anti bandi az álítás szerint Nostredámus nem olvasgatta a csillgokat hanem látomások meg álmok képében látott bevillanásokat a jövőről) a Simpsons meg szintén kamu, mert egy csomó ilyen jóslós rész megszerkesztett jelenetek nem elérhető részekből vagy utólag gyártott korábbi dátumozással feltöltött. (és nem azért nem elérhetőek a részek mert a jövőt jósolta meg hanem mert valójában sose készült el csak semeddig nem tart egy habi Simpsons képet csinálni vagy jelenetet)
Egyébként le van irva pontosan részletesen hogy hogy nez ki egy törp, egy tünde, egy hobbit vagy bámilyen faju élőlény a Tolkien univerzumban es hogy miért, továbbá benne is és ki is van emelve hogy sötét bőrű emberek egeszen délen találhatóak, akiket láthattunk is pl a Kiraly visszaterben Olifánt hátakon..
Sziasztok!
Először is , nagyon jók a botkasztok és persze a streamek is, bár az utobbit mostanában nem nagyon nézem, de majd mostanra jönnek a rossz idők, úgyhogy esedékes lesz megint.. :)
Nagyon régóta szerettem volna már végre megkóstolni az energia italodat és az üccsit is, nagyon jókat mondtatok róluk mindig, de csak most volt alkalmam végre megtalálni a sparban.
Jelzem, a füzesgyarmati sparban továbbra sem kaphatóak ezek a termékek, a 10kmre lévő szeghalmi sparban már végre fel lelhetőek.
Elsőnek is, kicsit szíven ütött a 350es ár, holott a Hell még mindig tartja magát 240 körül azthiszem, ebben a kategóriában burn van, vagy egy kicsit drágábban a Red Bull van, de az külön kat.
A burn is azért van még mindig a polcokon, mert coca Cola termék, ott is az van ahol nem kellene, máskülönben már nem lenne.
Szóval megkóstóltam az Nbert, ízre rendben van, csak hiányzott a szénsav.
Az üccsivel ugyanez, pedig annak is jó íze volt nagyon, érződött rajta a gyümölcs! :)
Ez csak az én magánvéleményem, de nekem sohasem jöttek be az ilyen csökkentett szénsav tartalmú italok, olyan érzésem támad egyből, mintha már ki lett volna bontva x órával ezelőtt.
A fantának van még hasonló karaktere, de szerintem az is szénsavasabb egy kicsit.
Mindenesetre sok sikert kívánok, nagy dolog egy ilyet meglépni.
Remélem holnap lesz botkaszt, mert az nem volt túl jó, hogy múlt héten kimaradt! :D
Minden jót nektek!
Tóth Gabi és Curtis? 😯 azé na! Nem semmi a fejlődés! Kövibe lehet más sztárokat kérni vagy megvannak előre? 😄
-Te miért vagy börtönbe?-A férjembe belé csapott a villám.-Azért nem zárnak börtönbe.-De mert a kezembe volt a nyele
Lali te vagy a legjobb!!!( meg persze mindenki)
Van az, amikor le kell menni kutyába. Ennyit a szerencsejáték támogatásról. :)
Hopp megjött a magyar Eminem! Hajrá Lalai a tesco gazdaságos Eminem
@@mr.studiogengszter8529 Ez jó volt
Pacsi Mindeninek!
Jokert kiegészítve a világ legdrágább sorozata a 10 epizódból álló Band of Brothers (Az elit alakulat) 125 millió dollárba került a 10 epizód. Aki szereti a katonai igaz történet alapján készült második világháborús sorozatot annak ajánlom (Erdekességnek szánom nem okoskodás)
Kiegészítenélek és megvédeném Jokert, a Rings of Power epizódjai 58 millió dollárba kerültek egyenként. 8 részes sorozattal számolva az 465 millió dollár (kerekítve). Szóval nem mondott hülyeséget. :) A Band of Borthers-t pedig én is jó szívvel ajánlom mert zseniális sorozat, ahogy írtad is.
@@gaborrusvai6928 Akkor mégsem Joker mondta jól XD meg én sem. Akkor az enyém a katonai filmekre vonatkozik csak. :) Köszi az infót!
Akkor legyen minden Disney meséből új rész amiben minden szereplő színesbőrű aztán akkor lehet nézni bőrszín szerint.... 🫣🙄🤣
Veeegre Laliii 🤩
Szurkoljuk ki, hogy legyen végre Ő is állandó szereplője a műsornak!!
Nagyon tetszett ez az adás, jó volt látni Lalit újra, a sakk botrányhoz írnék pár információt, hogy világos legyen a dolog.
Semmi bizonyítékot nem találtak, hogy csalt volna Hans Niemann, az análgyöngysor teória viccként indult először. A csalások sakk szuperszámítógépekkel történnek, amik mérföldekkel erősebbek mint bármelyik emberi sakk játékos. Egyszer egy ilyen gépet a cipőjében csempészett be valaki egy mérkőzésre, tehát az análgyöngysor sem annyira őrült ötlet.
Illetve ezek a játékosok annyira erősek, hogy ha csak azt az információt megkapják, hogy van egy nyerő lépés a pozícióban, akkor meg fogják találni, tehát elég csak egy csippanás vagy rezgés a géptől és már is hatalmas előnyhöz jutottak.
Szerintem nem csalt Niemann, egyszerűen Magnus rosszul játszott az nap, a korábbi csalásai Hans-nak több éve történtek, tizenéves korában, akkor is online, nem hivatalos mérkőzésekben.
Remélem tudtam segíteni ezzel, csak így tovább, nagyon szeretem amit csináltok!:)
Végre itt volt Lali :)
Gyere többször!!!!
Dikk a Slim Shady! xD
Lali most már tényleg a mátészalkai Eminem :D
6:30 igazad van Joker! Nekem van egy nagyon jó barátom aki nem rég jött ki rehabrol alkohol és szer függőség miatt. Hihetetlenül büszke vagyok rá, mert lassan fél éve tiszta.
Viszont Zsizivel is egyetértek, mert gamblingezni is úgy kell h szórakozásból, másképp bele sem szabad kezdeni. Csak ésszel!!!
Helló sziasztok
Hello Srácok! Jokernak kigondoltam egy érdekes témát, ha már szó volt a mai beszélgetésetekben: érdekes alkoholfogyasztási szokások! Pl. minden kocsmában kivan téve az a felirat hogy Ittas személyeket nem áll módunkban kiszolgálni! Ergo ha valaki iszik bent egy sört az már ittas személynek minősül akkor többet nem szabadna neki kiadni? Ui: Csak így tovább!
Majd ha jön a GTAVI újra menni fog a szekér atyám! Addig jó étvágyat a farháthoz! (Csak vicc vót kitartást atyám remélem valamit kiagyalsz a kiesésekre! A szerencsejátékhoz annyit hogy nem véletlen 18+ szerintem fiatalként mindenki nyomta mint az állat később meg átértékeli az ember aztán úgyis kinövi, de szerintem egy embernek ezt is meg kell élnie hogy bukjon pénzt hogy aztán átértékelje később :D)
Tévedtek srácok, bár igazából kb. senki nem tudja, de volt egy sorozat nem tudom ti mennyire követtétek, a minden álmod, roma származású gyerekekről szólt, botrányos sorozat, természetesen végig néztem. Na és abban szerepelt elsőnek Irén, ő volt Fárajó asszonya. Szégyellem magam, hogy ezt tudom...
Dik a koszovoi diplo
😂😂😂
Hogynézel ki jáó fijú?
😂😂😂 hatalmas.😂
Amúgy az Aldinál nem az volt a gond, hogy nem kérik el a személyit, hanem pont az, hogy mindenkitől elkérik még akkor is ha nem kétséges az illető életkora. Ez a gyakorlat szúrt szemet egy parlamenti képviselőnek és ő nyomta fel az üzletláncot.
"Nem rosszból" de nekem azonnal a "Steklovata - Novi God" ugrott be!!! De nem rosszból!!
13:56 Durin leszármazottai akkor miért nem voltak mondjuk félnégerek se a könyvben, se a filmben? 🤔
a lali, ahogy indokolatlan hosszan belenéz a kamerába, ott egyszemélyes boyband, a nője féltékeny lehet, ez telepata flörtöl a jutun keresztül he
Dik a SzlimSédy
Joker😁Zsoze😁
Téma javaslat a DumaRagu/ Arc nélküli manus megvan?
Ti ismeritek őket?
Az Enber Ücsi szerencsét hozott, éppen azt ittam a buszon mire oda jött a hatso sorba a buszsoför hogy tegyem el, és mondtam neki hogy de ezt nem lehet mert ez az ENBER üccsi es azt mondta hogy ja jolvan de legközelebb ne legyen ilyen🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Gyere Anti beszélgessünk a Wow rol 😂😂😂
Ha elestél egy bizonyos összegű bevételtől valamint nézői számtól, bazd ki Jokert és mindkét problémád megoldódik🤷🏻😂
Aranyosi már a Hatalom gyűrűi előtt is Mordornak hívta, "Miskolc" környékét! Az Orkok amúgy is sötétebb bőrűek! Kiváncsi lennék egy nagyon Fekete Orkra! Az tuti nincs!
Sziasztok mi a címe a gyűrűk urának ami most megy ?
"A hullaszagot is kiveszi"
Gondolom azért nem adnak ki 22h után piát, hogy a környéken az éjszakai istentelenséget , hupákolást, cirkuszt kiszorítsák. 🤣
Amikor wishről rendelsz egy eminemet
16:20 első rész miatt sírva fakadtam és nem is néztem tovább...
Ki az a kis Kínai középen? :D
Ok,ok de akkor mi a magyarázat HóFEHÉRkére? 😅
7:30 ki az aki nem a stílusodért néz?.... Megnéztem 1 összevágást, de nem nagyon érdekelt maga a szerencsejáték mert jobbat röhögtem azon ahogy ordibálsz... Azt hittem mindenki ezt csinálja ¯\_(ツ)_/¯
Hopp egy wish-es Eminem😂😂
Csiga ellen 🤔 Távoltartási végzést 😂
Igazából le van írva a gyűrűk urában.
Na jó.. TL jelentkezz.😂😂😂
11:57 gyerekként Gyűrűk urát olvasni azért meredek. Nekem 21 évesen is még nehéz olvasmány volt.... (egy 30 éves könyvesboltos)
még a simpsonos dologhoz ez mind időutazás csak nem akarják elárulni hogy már felfedezték.
szia Lali sf karit cserélsz mestermc mindenhato acc-ra?
Zsozé, Zsozé ... Mindenki tudja hol vannak meghúzva a határvonalak, még azok is akik néha kicsit elragadtatják magukat. Nem kell rögtön agyfaszt kapni miatta. De nézz már utána légyszi, hogy mi a különbség az állampolgárság és a nemzetiség között, mert nem először kevered össze a kettőt. Na csá!
azért nincs pia 10 után debrecenben, h kénytelen legyél szórakozóhelyre menni és ott költeni a pénzt
LAAAAAALIIIII
nekem 220-ból kijött a jogsi kompletten. kb 3 hete vizsgáztam
Twich megszünteti a casino streameket 30 nap mulva . tegnap jött ki
Már csak egy csaj hiányzik és mintha az xfactor zsűrije lenne 😂😂💁🏻♂️
DIKKK, AZ A LALI... XD
Wishes eminem de cuki 🥰
Jó a hajad lali
LAJOSKA a Wish-es EMINEM :D
Lajos olyan mint egy amcsi felnott filmes sztár…
Azok az emberek akik hiányolják fehér arielt ott a 18+ ariel csak az kicsit más a mese koncepcio😀🤣 (haverom mesélte)
a cigányok tudnak olvasni?
Lali Targaryen
Hat ha a szerencsejatek reklam jol fizet. Azt kell reklamozni... Ennyi. Nekem tetszenek azok a streamek is. Aki szerencsejatekfüggõ az nem a te streamedtõl lesz az...
En azt nem értem miért küldtétek vissza a jutub tagságdìjat!? Azt irta a jutub, hogy már nem adjátok érte a szolgáltatást. Észre se vettem volna. Rendes tõletek.
Egyszer talaltam 450k kpt. 1 hétre rá kaptam 1 500k s számlát. Addigra mar nemvolt a 450bõl 😂
A kileakelodes miatt veszelybe kerult az egesz jatek. Ha teljesen kikerult barmelyik ceg lemasolhatja a game felepiteset.
Nincs baj a fekete karakterekkel van a baj, hanem az hogy ez már az erőltetésről szól. Ennek éljük a korát ott a Luke Cage sorozat szinte csak feketék vannak benne, zavar valakit? Nem, mert tökre hiteles, de azért egy elf akinek "bőre akár a hó" vagy HÓfehérke feketén...
Kivonul a twitch gambling.....
Meg amugy joker mikor lesz kifestve katonanak
@@dawhoo3 miért lenne? xD
@@kdnsh420 🤣
Sziaaaa Lali jol nezel ki szia
lali a miskolci eminem
Zsoze, én nagyon régóta követem a munkásságodat és megértem hogy a modern határokat ismeritek, de Magyar a neve Magyar felmenői vannak, és attól hogy más országban született/élt az nem azt jelenti hogy annak az országnak a népcsoportjához tartozik, a Kárpátaljai Magyaroknak kurva szarul esik hogy le ukránozzák őket, nekem is van egy pár Kárpátaljai ismerősöm ők is alá tudják ezt írni.
Lali úgy néz ki, mint mikor a kojak nyalókát belenyomod a macskaalomba 😆
Aki inni akar az inni is fog a másik meg akinél nincs otthon egy hétvégére elég pia az nem is igazi magyar.
anti az hány éves??? 40???
tényleg, kicsit fura a lotr sorozatban hogy durin felesége fekete, nem zavar meg semmi ilyesmi ne értsetek félre, de bazdmeg, egy törp aki gyakorlatilag a föld alatt él, mitől lenne fekete? Mondom nem baj, nem zavar, sőt kifejezetten tetszik a hölgy karaktere (és nem szekszuálisan XD), de ugye azt tudjuk hogy azok az emberek feketék általában akik sokat vannak a napon, a hiper pigmentáció azokra jellemző, akik több generáción keresztül sokat vannak a nap sugárzásának kitéve, ez az emberi szervezet egy védekező reakciója a nap sugárzására...
Ha egy fekete egy böhöm nagy állat harcos testőrt játszik és sorozatban azzal Antinak nincs baja egyből rávágta hát sz érthető oké, de tötp ne legyen már fekete, maradjanak meg nagy kigyúrt testőröknek a feketék 😂.
Kakis az újjam :(
nekem a kugesz is az
@Vince Paschal nem mondtam hogy az enyémbe xdd
@Vince Paschal igen!
Sajnálom de megkivántam😢
Hát meg játszott videó volt a fekete gyermekel. Látta a Disney baj van. Csalit be lökte
beton.hofi light