Negyedik negyed - 12. rész: Szilágyi János

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 19 сер 2024
  • NEGYEDIK NEGYED
    Beszélgetések az életünk negyedik negyedéről, az utolsó szakaszról. Az öregedésről, az elmúlásról.
    Közismert, szeretett embereket kérdeztem arról, amiről nem illik. A félelmeikről, az elmúlásról, a halálról, az öregedésről. Nem úgy általában, hanem nagyon is személyesen. Tabuk nélkül, olykor kíméletlenül.
    Hetente egy interjú egy olyan emberrel, akire érdemes és lehet figyelni. Hetente egy beszélgetés arról, ami mindenkit elér, előbb vagy utóbb.
    Kezdet és vég. Sírás az első levegővételkor, könnyek az utolsó után, közben meg rohanás. Aztán ráncok, mellőzések, betegségek, tán az út vége felé félelmek. Ezekről már nem beszélünk. Vagy csak ritkán. Most megpróbáljuk.
    Akinek a szemébe néztem: - Szilágyi János.
    Műsorunkat, a Negyedik Negyedet, az Eisberg támogatta.
    A műsort Asbót Kristóf és Fodor János készítette 2021 nyarán.

КОМЕНТАРІ • 20

  • @editoze-dobai2421
    @editoze-dobai2421 2 роки тому +4

    Napok óta hallgatom a riportjait János, és nagyon örülök hogy rátaláltam. Először azt gondoltam, nem, ez a téma szomorú nem hallgatom. Én is azok közé az emberek közé tartozom akik kerülik ezt a témát. Örülök hogy mégis hallgatom a riportjait, mások gondolatait az elmúlásról, próbálom én is természetes valójába

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 2 роки тому +4

    Fodor János, köszónóm ezeket
    a beszélgetéseket.
    A Déri interjút többször meghall-
    gattam, megrázó volt, de Ő , nem
    véletlenül Önnel akart beszélni.
    Köszönök Önnek mindent!🎆

  • @janosmolnar5409
    @janosmolnar5409 Рік тому +1

    Szilágyi János gondolatai megunhatatlanok. Végtelenül eredeti ember, és őszinte is, ő "AZ ÚJSÁGÍRÓ" az én szememben. Végig néztem és hallgattam néhány vele elkészített interjút, és soha egyetlen percét sem untam. Mennyi mindent tanulhattak volna tőle az utána ide beeső tacskók, akik azt képzelték magukról, hogy ők már mindent sokkalta jobban tudnak, csak tudnám miért... Jó egészséget kívánok Szilágyi Jánosnak, amíg csak lehet! És ha már nem, hát legyen minél gyorsabban vége, ahogy a húgának kívánta ő maga, és amúgy, én is a saját anyámnak, hasonló helyzetben annak idején, ami valamennyire nyomasztott engem akkor... Jó volt most hallani tőle, ahogy minderről vélekedett.

  • @jonnekascsehszlovakok
    @jonnekascsehszlovakok 4 місяці тому

    Istenem, náluk van a humor. A hetihetes generáció. Ha elmennek, ez az ország üresen marad.

  • @skeptikasubb9169
    @skeptikasubb9169 2 роки тому +11

    A Teljesen más stílust képvisel Fodor mint a többi kor és pályatársa. Nagyon sok hasonló koncepciójú műsor készül manapság a hagyományos tv platformra épp úgy mint webre. Próbálom mindegyiket megnézni vagy legalább is egy két részt az egy egy adott tévés hasonló struktúrájú sorozatából. Talán mondhatom magamról, hogy nagyjából képben vagyok ezekkel a beszélgetős műsorokkal. Azt gondoltam, hogy ez sem fog meglepni semmivel de tévedtem. Nagyon tetszik Fodor stílusa, az osztott képernyős dizájn is jópofa de a legfontosabb, hogy a kérdések nem ugyanazok mint mindenki másnál. Igen a negyedik negyedről is lehet kérdezni és János ezt nagyon jól csinálja. Az ötletet szerintem a magyar elektronikus zsurnalizmus legfelkavaróbb riportja az egyedülálló Déri János interjú adhatta. Ha így van ha nem, nagyon más és messze kiemelkedik a mezőnyből ez a sorozat!

    • @riporter100
      @riporter100 2 роки тому +1

      Köszönöm szépen!

    • @gaborkogakovacs2297
      @gaborkogakovacs2297 2 роки тому

      Hagyja beszélni a vendéget!

    • @riporter100
      @riporter100 2 роки тому

      @@gaborkogakovacs2297 Udvarias, kedves, empatikus hozzászólását nagyon szépen köszönöm. f.

  • @rga7482
    @rga7482 2 роки тому +2

    Az a szomorú hogy mennyi tehetségtelen riporter van és ráadásul hogy oda vannak értük, hogy mekkora tehetségek! És akkor az ember meghallgat egy ilyen beszélgetést... És elkezdi nézni, hogy kik vannak még a listán Szilágyin kivül. Egy élmény!

  • @editoze-dobai2421
    @editoze-dobai2421 2 роки тому +1

    Tehát próbálom elfogadni a gondolatot, hogy egyszer elmegyünk. Hiszen az élet szép.

  • @evabalazs2101
    @evabalazs2101 Рік тому

    Köszönöm!!!!

  • @juditkertesz4571
    @juditkertesz4571 2 роки тому

    Tetszik a fekete humor, és az egész beszélgetés. Örülök, hogy rátaláltam. Az a pár verzió, amit hisznek az emberek, azt Szilágyi János felsorolta..Ezekből egynek igaznak kell lenni, de ki tudhatja, melyik az? Ha Isten teremtett mindent, akkor csak ő közölheti velünk. A Biblia isteni ihletésű, az a feltámadást írja Isten szándékának. Újra teremtés, egy megtisztított földre, ahol igazságos uralom lesz, Isten uralma. Kár, hogy ezt nem tudják sokan, ezért ez a sok találgatás. Persze mindenkinek joga van azt hinni, amit ő gondol. De szerettem volna írni erről, mert erre indított ez a téma. Sok sikert kívánok, jó beszélgetésekben örömet, és jó egészséget!

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki2713 2 роки тому +3

    Tudhatunk valamit Galkó Balázsról Fodor Úr???? Hiányzik!

    • @riporter100
      @riporter100 2 роки тому

      Jól van. A Rádió Bézsen hallhatja műsorait.

  • @sandorfoldenyi3101
    @sandorfoldenyi3101 3 місяці тому

    A TV megtiltotta Szilágyinak, hogy készítsen műsort Moldova Gyurival ! Fodornak kitiltotta meg ?

    • @radio_bezs
      @radio_bezs  3 місяці тому

      Senki, soha, nem tiltott.

    • @sandorfoldenyi3101
      @sandorfoldenyi3101 3 місяці тому

      @@radio_bezs Gáspár Saroltát kérdezd !

    • @sandorfoldenyi3101
      @sandorfoldenyi3101 3 місяці тому

      @@radio_bezs Az még rosszabb ! Zsuzsa halála után Saci is könyörgött neked !