"..egy olyan világban élünk, ahol a fiatalok nagyon szoronganak rengeteg mindentől és jól végigkísérhetőek a szorongásbélyegeik: van ugye a klasszikus iskolai szorongás (...), aztán jött a járványszorongás, aztán jött a háborús szorongás, jött a gender szorongás (köszönjük szépen pártunknak és kormányunknak ezt a fantasztikus dolgot), aztán most a megélhetési szorongás van, úgyhogy gyakorlatilag ezek a szorongásbélyegek így zuhannak rá a fatalokra (elsősorban a 14-18 év közötti korosztályra) - és ez alapvetően nem jó." Dr. Zacher Gábor
25 éve autóval, robogóval, motorral jártam munkába. 2x20km / nap, 18. és 13. kerület között. (utóbbi 2.5 évben homeoffice miatt nem nagyon) Elkezdtek visszarángatni minket heti 1-2 napra így újragondoltam a dolgokat, így hirtelen a dugót már nem tudom mentálisan elviselni (+ egyre inkább zavar a környezetszennyező volta), ezért kerestem a lehetőségeket, meglett! A VONAT! de sajna oda jutni bajos. Itt jött az ötlet a villanyrollerra. Roller/vonat/roller 40 perc háztól házig, úgy hogy kocsival sosem, motorral öltözködéssel és tologatással is több idő, nem beszélve hogy a 2 máv jegy nincs 600Ft, ezt még robogóval sem tudom túlszárnyalni. 1 töltéssel megjárok 1 napot ami max 12km 4 szakaszban... Kesztyű, bukó és óvatosan közlekedve nincs rizikó, egyedül most a nyálkás falevelek. (Roller 250W 10aH, max 25km/h sebesség)
1 éve G30-al járok dolgozni 3Km-re, mostantól 5Km-re járok dolgozni vele. Azóta az autóm csak dísznek van. Pillanatok alatt eljutok vele Miskolcon bárhová, mondhatni hamarabb mint autóval garázsból kiállva, parkoló helyet keresve és mindenhová beengednek vele. 1 töltéssel 40 Km-t meg tudok tenni ami elég sok szerintem. A rolleres közlekedéssel csak akkor van baj ha ész nélkül közlekednek az emberek és mindenen átmennek. Én is tudok nevetni azokon akik lengéscsillapítás nélküli, egyenes lábbal, előre dőlve mennek a rollerrel, de a rekord ha a gyerekével együtt közlekedik 1 rolleren.
Köszönöm és még még még! Zacher doktort még sokat! A végtelenségig hallgatnám és ha elfogyna belőle a szó, akkor az előző adásait újra és újra. A végtelen tudás tárháza és mélységesen tisztelem, de lehet ha az életben meglátnám, ledöbbennék, hogy hogy jutottam ide és ennyire súlyos?!
Szerintem 4 dolog lenne a legfontosabb: 1.) Limitálnám a sebességet 25 Km/h-ban (Mert kb bringával is ezt a sebességet lehet elérni. Az így limitált rollert hívnám kis rollernek.) 2.) Járdán a használati sebességet limitálnám 10 km/h-ban (Mert ha az ember fut akkor is kb ilyen tempót használhat és erről még könnyű megállni.) 3.) Betiltanám az idő alapú rollerbérlést (Az időnyomás a lehető legrosszabbat teszi a rollerezés közlekedésnek és a biztonságnak.) 4.) Kötelezővé tenném az irányjelző felszerelését (Mert rollert félkézzel vezetni nem biztonságos és az irányjelzésre szükség volna.). Kiegészítések: Betiltanám a kis sebességnél gázkar letiltást, mert kis sebességű járdás közlekedésnél kimondottan balesetveszélyes, mert nem támogatja a lassú (sétatempós) haladást ami esszenciális a biztonsághoz a járdán. (Más módon kellene a véletlen indítást kivédeni.), Bukót nem tenném kötelezővé a kis rollernél, mert a bringánál is rád van bízva. (Én elválasztanám 25 Km/h-nál gyorsabb (nem limitált) rollereket (nagy roller) azokra bukót is kötelezővé tenném és csak közúton hagynám közlekedni. - Azért kellene ezt csinálni, mert e-rollerezni nagyon jó és effektív közlekedési lehetőség. A szabályozásnak életszerűnek és progresszívnek kellene lenni.
Én őszintén mondom nem értem mi a probléma a rollerekkel. Ötven éves szabály van rá a KRESZ-ben, azt nem értem a rendőrség miért nem végzi a dolgát . Amikor gyerek voltam / 58 éves vagyok / a szabály a kovetkező volt, -0,3 lóerő alatt kerékpár, önerejéből max 25 km/ó sebességre képes. -2,0 lóerőig segédmotoros kerékpár, Vizsa a használatához /hajtási engedély / Kötelező biztosítás, önerejéből 40 Km/h , kukásmellény, sisak. /ezek már később jöttek be. -E fölött A kategóriás jogosítvány, kukásmellény, sisak. Kötelező biztosítás. Ezek azóta változtak, ha jól tudom, 0,3 KW, 2 KW, és e fölött. És! még mindezek fölött pontosan nem tudom hogy hívják, de segédmotoros kerékpár esetén is és motorkerékpár esetén is kell egy homologizálás, amiben megvizsgálja a hatóság hogy Fékek, lámpák, futómű, stb megfelelőek-e és járműként megengedi a forgalmazását. a 0,3 Kw járdán gyalogosok között bőven elég szerintem. Aki olyan helyen közlekedik, /vidéken / szerintem nyugodtan mehet úttesten 2,0 kw-os rollerrel. A hülyéktől megvédhető a közlekedés a segédmotoros kerékpárral / kerékpárral behajtani tilos táblával. A rendőr, két másodperces rákereséssel megnézheti, hogy az a roller jármű -e. És akkor továbbra se értem mi a gond a rollerekkel. Be kell tartani a szabályokat.
@@ftibee91 Mondom! Járműként le kell vizsgáztatni a forgalmazónak. Pont úgy ahogy például te behozatsz egy kínai autót arra se adnak neked csak úgy pik-pakk rendszámot, Azt egy kolyojabb procedúra után lehet forgalomba helyezni. Egyébként, az, hogy mi rollernek hívjuk, az totál nem számít, segédmotoros kerékpárok között kinézetben azért komoly eltérések vannak, gondolj egy robogóra, meg egy krossz motorra. Amúgy a kreszben olyan sincs, hogy chopper..... Én például szerettem volna venni egy elektromos Qvadot, Felhívtam a forgalmazót, a forgalmazó elmondta, hogy nem lehet rá kötelező biztosítást kötni, forgalomban nem vehet részt, mert osztottak szoroztak, és annyiba került volna a járműkénti forgalomba hozása, hogy még a régióba se tudtak volna annyit eladni hogy megérje. Próbálkoztak vele németországban meg más úniós országban is, de nem lett volna olcsóbb így se. Ők megelégedtek azzal, hogy aki megveszi számot vet azzal, ha a rendőr megállítja akkor gondok vannak. Amúgy elmondása szerint nagy zárt telephelyekre vettek pár darabot céges vásárlók és ennyi. A rollerrel annyira nem is jó játszadozni, mert nekem van egy ismerősöm, aki éppelmúlt 18 éves és egy kötelező nélküli robogóval oldalbavert egy új mercédeszt..... a végszámla majdnem öt millió lett... Most még egyetemre jár, de ha elkezd dolgozni el kell kezdenie kifizetni a kárt. El se tud bújni előle, mert ha külföldön vállal munkát ugyanúgy vonják tőle a pénzt, ha elmegy a világ végére akkor meg kamatozik a végtelenségig és előbb utóbb úgyis leverik rajta aha örököl, vagy egyszer hazajön. Soha nem szabadul meg tőle, nincs elévülés, felkeresett több ügyvédet, nem sok jóval kecsegtették... Egyébként a talicskára meg a biciklire sincs kötelező / bár nekem a lakásbiztosításomba van beépítve ilyen esetleg meg lehet kérdezni a biztosítót, helyt áll-e egy rolleres károkozásért / azzal is lehet kárt okozni. A rendőrök nem foglalkoznak a rolleresekkel, ha valakinek belefér, a forgalomba 40-nel karistolni az tegye. Nem vagyunk egyformák, én inkább vettem a qvad árán egy robogót.
@@ftibee91 Én leírtam a véleményem, soha nem lesz olyan a KRESZ-ben hogy roller. Olyan sincs, hogy chopper... Nem is lesz. A meglévő kategóriák egyikében kell tipusbizonyítványt szerezni.
Megneznék egy összehasonlítást arról,hogy mennyi a saját rollerrel rendelkezők,illetve a bérelhető gépekkel balesetezők aránya.. Ugyanis hatalmas a két tábor közt a különbség, és természetesen ezt nem veszik figyelembe majd a kreszmódosításnál pl.,így gyakorlatilag egy átgondolatlan szolgáltatás dominálja az ítélkezést negatívan.
Nincs rollerem, de egy éve tudom, hogy van amelyik 12 kg és 120 km/óra végsebre képes. 8 osztállyal elképzeltem egy kátyút, vagy egy idiótát, akit ki kell védenem, különben nincs tovább. Rollerezzenek csak a halhatatlanok és a földönkívüliek! Szebb jövőt!!!
A közlekedésben a higgadt viselkedést tartom a legfontosabbnak. Nem idegesítem magam semmin . Se dugón , se szabálytalan faszokon , egyébb körülményeken. Az egészségügyben pedig a türelem a legfontosabb. Egy -egy kórházi vagy rendelős várakozást pihenésként élem meg . Becsukom a szemem és élvezem a semmit tevést.
Udv, magasan a legjobb egester amit valaha hallgattam. Nem tudtam abbahagyni koszonhetoen a Dr Urnak. Minden tiszteletem az One , jo volna sokkal tobbszor hallani.
Azért a másik oldalt is jó lett volna bevonni a beszélgetésbe. Egykerekűek, rolleresek, onewheelesek százai közlekednek biztonságos keretek között a városban. Mindenütt vannak hülyék, csak nem a másfél tonnás acél védi őket, ami az autós hülyéket általában mindentől is megvédi.
51:00 Én meg is kaptam, hogy hogyan merészelek kiborulni, amikor 2 hónapig fagyott lóhúson éltek az óvóhelyeken. (Kritikusom is berugott a lockdown alatt és a netes bevásárlása sem nyers lóhúsban merült ki.)
Nekem a bukó mentette már meg a buksimat. Szétnyílt, mint a bazsarózsa, de kobakomnak, sőt, a hemüvegemnek nem lett baja. Aznap még bringaztam 150 kilometert, szakadt bringasgatyaban, véres kézzel, sőt a sok üléstől a seggem fajt egy hétig, de bukó az kell. Másnap vettem egy újat, és sok évvel kesőbb, most is van egy,edig most nincs is bringàm.
Az 5 éves lányomnak megtanítottam, hogy csak sisakban bringázzon. Nekem is segített már a sisak. Most egy műtét miatt nem tudtam sisakot húzni, paráztam is rendesen tekerés közben
Itt megint van egy csúsztatás a Mentőszolgálat részeről: a bicikois ápoló nem hagyhat a helyszínen beteget, azaz tuti kell a mentő..honnan jut oda a biciklismentő a helyszínre? Az állomásról..a mentő honnan indul? Az állomasról..van értelme a biciklinek amikor ugyan indul ahonnan a mentő? (Vsz a megoldás, hogy az OMSZ kihelyezett mobil konténer állomasokat kéne, hogy telepítsen..ja, hogy ez penzbe kerül..) ja és a biciklis kéklámpa...(teleaggatta az Omsz a biciklijét kéklámpával......hivatalosan "hang" is kéne hozzá....szóval felesleges..) Valoszínű több értelme lett volna egy belvárosi e-motoros szolgálatnak, mentőtisztekkel (nagyobb kompetenciával) vagy az e-mentőautóknak (akár kisebb kategóriaval helyszini ellátás céljából/szállítási kapacitással...)
Épp ezért kellene már kiskortól oktatni a kressz és közlekedés ismereteket tantárgyi szinten. -Nézd ott egy háromszög...... áá pitagoras tétel..... pufffff 😀😀😀
a Nemzeti Alaptanterv része a közlekedésbiztonságra való oktatás. emellett gyakorlatban sajnos nem történik meg.
Рік тому+1
Tisztelt Doktor úr, velem kettőször történt meg, hogy a mentő több mint 24 órát késet. Nem a mentősökön múlott, hogy túléltem. Sem akkór sem azóta nem kért elnézést senki. Azért ez elég szomorú.
A Segway pont hogy kb legjobban viszi az említettek közül a kátyúkat. Másrészt azzal esni azt jelenti hogy túljártál féltucat processzor eszén, nyilván meg lehet csinálni de ahhoz a tapasztalatodhoz képest extra recklessnek kell lenni. Hülye meg minden járművel lehet vki, csak autóval esélyes hogy nem csak ő szop nagyot
44:06 a kilencvenes években volt egy (ha jól emlékszem) francia kutatás, az ittas vezetők reflexeit vizsgálták. Kimutatták, hogy a reakcióidő az enyhe és közepes részegség állapotában nem növekszik jelentősen, erősen ittas állapotban már azért igen. Ellenben a reakcióidő alatt adott válasz minősége már minimális alkohol fogyasztása után is jelentősen romlott! És pont ez a lényeg, hogy enyhén részeg állapotban hiába figyelsz, és reagálsz időben, ha nem azt teszed, amit tenned kellene; fékezel amikor inkább kormányozni kellene, kormányzol amikor inkább fékezni kellene, rossz irányba térsz ki, túl- vagy alábecsülöd a másik közlekedő és/vagy a magad sebességét.
Robogóval közlekedek. Megyek a buszsávban 45-tel és elektromos rollerrel elhúz mellettem méltatlankodva egy fiatalember " Na mivan nem megy ez a szar?". De menne ennyivel mehetek. Na ezeket is lekellene szabályozni!!!!
Haver aki esett motorral, törött mindenfélével inkább levette magáról a 200ezres motoros ruhát, mert tudta hogy a mentők levágják. Azt mondta majd beszart, de megérte 🤣 Persze az már nagy előny, ha képes levenni önállóan.
A nagy rollerek (500-1M kb, inkább Emotorok, nem rollerek, sokkal biztonságosabb, mint a kis rolik, stabilak, erősek, felveszik az autok tempóját, ne említsük már egy lapon a bér rolikkal, siman mennek 70 el, 4 dugattyús olajos fék van a jobbakon stb. Én 11ezer km ert mentem 2 év alatt, nem okoztam balesetet, nem idegesítettem feleslegesen senkit. Pár száz forint feltölteni, melóba jártam vele, elfér otthon könnyedén, kisebb helyen mint egy Ebringa.. Persze itt a középkori Magyarországon, inkabb lehúzak, betiltanak mindent, ami új, innovatív, mert pár gyökér turista, szabálytalankodik a bér rolikkal... Múltkor láttam egy videót, ahol egy autós, szándékosan kiütött a kocsijával egy EUCost (egy kerekü, nagy teljesítményű E cucc) a csávó vagy 60 nal borult. Remelem azóta a sitten rohad az autós. Na amig ilyenek a magyar autósok,, addig inkább tényleg maradjanak a kis rollerek, 20 al a járdán, lehuzodva ha gyalogos jön... Hallgatva a műsort, van képzavar. Az elektromos roller, nem sporteszköz. Ki mondta hogy azt akarja kiváltani?? Jármű!! Sokkal gyorsabb mint a kerékpár, én 40km ert megyek vele naponta melóba. Persze majd lesétálom, bringával meg sosem érek oda + lefaradva, leizzadva alljak be 10 óra meloba... Laikusok beszélgetnek ebben a podkastban...
Nap mint nap euc al járok több mint 3 éve 33k km felett vagyok csak Budapesten és semmi bajom . Ésszel kell használni ennyi ! Bicikli nagy és nem feltétlen jó izzadtan megérkezni valahova, plusz nagy méretű nem fér be egy autóba nem tudom a boltba magammal gurítani, ettől függetlenül rengeteget bringázok inkább túra jelleggel !
Érdemes lett volna egy rollerest meghívni az adásba, ez így kicsit egyoldalú. Mert azért azt be kellene látni, hogy ahhoz, hogy 1-2-300 év múlva is egy élhető Földön éljünk, nem az a megoldás, hogy másfél-két tonnás vasakkal járjunk a városokban, inkább a közlekedést kellene úgy átalakítani, hogy a bringások, rolleresek is biztonságosan tudjanak közlekedni...
Rollernek gyaloglás pótló eszköznek kéne maradnia, amire zseniálisan jó. Nem motor, bringa, autó pótlónak. Azaz sebességet limitálni abban a tempóban amiben futni tud 5km-t a vezetője. (és akkor még rendes voltam) Járdán 5km/h-ra limitálni, és amúgy meg KRESZ vizsgához meg bringás sisakhoz kötni a használatát. Sajnos ezzel a jó kis eszközzel is az történt mint minden mással, volt egy lehetőség és csúnyán visszaéltek vele. Amúgy meg normális tempóra, gyaloglás segítőnek a sima lábbal hajtós roller is tökéletesen elég. Amikor elviszem a kocsit szervizbe, én is ilyennel szoktam hazamenni, szóval még autóban elsatnyult futóművemet sem terheli meg 5km taposás.
@Gong Bao Ji Ding Ezek az apró kerekű lófszok max ilyen hatalmas területű csarnokokba valók a gyalogos közlekedés kiváltására, védett helyen.Tökéletes minőségű, sima burkolaton haladásra. Zizeg, rezeg az egész a durva szemcsén, full szar az egész. Egy ilyennel belemegy a user egy kisebb kátyúba közúton, laza 25-30-cal, nincs szerencséje, takar egy rendeset. Se bukó, se védőruha. Beveri a fejét, ájul egy kisebbet, ha nagyon nincs szerencséje nem tudják kikerülni, kampó. Vagy már az esés következtében akkorát zúz oda hogy belehal. Vagy lebénul. 25-30-as tempó, aszfalt. Szerencsétlenül esik, nekiveri a fejét valaminek. Simán lehet rossz vége. És miért? Egy hülyeség miatt. Mert egy alkalmatlan eszközzel és minimális védelemmel sem ellátva akart közlekedni olyan közegben, ahová az nem való.
@Gong Bao Ji Ding De arra meg elég a lábbal hajtós vagy alap Xiaomi. Nem tartom én hülyeségnek a rollert, baromi jó hogy összecsukod és elfér az ajtó mögött, buszon, kocsi csomagtartóban. Engem csak az zavar hogy túlzásokba estek az emberek ezzel.
Zacher dokibácsi a Magyar Kerékpárosklub vezetésével folytathatna némi tapasztalatcserét...mert ők több alkalommal nyilatkozták hogy a bukó csak hamis biztonságérzetet kölcsönöz, és náluk a kampányanyagokban a bukó nélküli megjelenés teljesen tudatos. Kontra podcast ezzel kapcsolatos részét érdemes meghallgatni, ahol orbitális baromságokat mond az egyik nagyfejű.
Értelme is lett volna és érdekesebb,ha rászántatok volna annyit hogy meghívtok egy rolleres emberkét is, hogy ne csak 3 laikus beszélgessen valamiről amiben nincs tapasztalatuk! Szóba kerül néha a műsorban,mennyire le van maradva kishazánk! Hát ha teljesen lehúztok egy eszközt, ami iskolapéldája a környezetbarátabb és olcsóbb közlekedésnek az autókhoz képest,akkor Ti is valamilyen formában hozzájárultok a lemaradáshoz.. De hát ugye totalcar.. miért is dícsérnék a rollert?.. Ez így gáz volt..
A többtízezer pfizer károsultról miért nem esik soha szó, akik a pfizer mellékhatások facebook csoportba posztolják a mellékhatásaikat? Mindenki halucinál a világon aki azt mondja, hogy az oltás tönkretette a szervezetét?
Egy facebook csoport aztán rendkívül hiteles forrás. Egyébként nem, nem hiszem hogy mindenki halucinál, azt sem vitatom, hogy valóban van akinek az oltás okozott problémát, mert mindennek lehet mellékhatása. Azt viszont igen valószínűnek tartom, hogy nem kevesen vannak azok, akik a mostanában előjött bajaikat mindenféle alap nélkül hozzák összefüggésbe vele pusztán az időrendiség miatt, saját kútfőből, bármilyen orvosi végzettség nélkül.
@@ampervadasz82 Viszont rengeteg orvos már ki meri mondani, hogy aki oltott annak például magasabb lesz a vérnyomása hosszútávon, mint aki nem. Saját tapasztalat, ahol lakom ott a háziorvos megmondta, hogy ne csodálkozzon senki a magas vérnyomásán ha oltott. Továbbá a bőrvetegségek és a szívizom gyulladás is sokkal gyakoribbak, mint a nem oltottaknál. A trombózisról meg ne is beszéljünk, akinek 3 oltása van az számolhat vele.
Érdekes, mióta világ a világ sorra halnak meg emberek mindenféle betegségben tragikus hirtelenséggel. Nem ártana némi tudmányos kutatás, hogy ezek száma valóban változott-e, és ha igen mivel hozható összefüggésbe. Ez nem úgy működik, hogy valaki tesz egy szubjektív megfigyelést és abból messzemenő következtetéseket vonunk le.
@@istvan9713 Na akkor utánna kell nézni mekkora a többlet halálozás, furcsa mód a nagyon átoltott országokban sok. Amerikában nem engedik a fiatalokat sportolni csak ugy akit oltottak. Alaposan kivizsgálják a szivét, Az oltatlanoknál nincs ilyen. Mennyi idő kell még elteljen , hogy felfogják az emberek hogy miről szól a kovid???
Hmmm... Talán hitelesebb lett volna a műsor ha meghívnak egy igazi rollerest. A nagy rollerek 4000 watnál kezdődnek ......! Az áruk pedig 2milliónál kezdődik.... Több mint két éve rollerezek és biztosíthatok mindenkit hogy életveszélyes játék, mindamellett hogy védőruházattal, sisakkal használom. Továbbá a gépre vonatkozó kötelező felelősségbiztosítással renedelkezem.
Azért a 400LE-s Tesla nem olyan kockázatos. Persze lehet idióta valaki, és mehet túl gyorsan, de meglepően könnyű kezelni. Igazából ez a legnagyobb baja is, túl steril.
Először is biciklis... nem biciglis... Másodszor, mentő... nem mentö... Harmadszor, előre... Nem elöre Köszönjük a magas színvonalú kommented... Csak így tovább...
Ezt az embert órákig elhallgatnám, iszonyat tudás, tapasztalat és sztori lehet még beleszorulva
"..egy olyan világban élünk, ahol a fiatalok nagyon szoronganak rengeteg mindentől és jól végigkísérhetőek a szorongásbélyegeik:
van ugye a klasszikus iskolai szorongás (...), aztán jött a járványszorongás, aztán jött a háborús szorongás, jött a gender szorongás (köszönjük szépen pártunknak és kormányunknak ezt a fantasztikus dolgot), aztán most a megélhetési szorongás van, úgyhogy gyakorlatilag ezek a szorongásbélyegek így zuhannak rá a fatalokra (elsősorban a 14-18 év közötti korosztályra) - és ez alapvetően nem jó."
Dr. Zacher Gábor
Ez mocsokjó égéstér volt! Pedig általában a technikai témákról szóló beszélgetéseket szeretem legjobban.
Zacher Gábor szövege már gyógyító hatású
25 éve autóval, robogóval, motorral jártam munkába. 2x20km / nap, 18. és 13. kerület között. (utóbbi 2.5 évben homeoffice miatt nem nagyon) Elkezdtek visszarángatni minket heti 1-2 napra így újragondoltam a dolgokat, így hirtelen a dugót már nem tudom mentálisan elviselni (+ egyre inkább zavar a környezetszennyező volta), ezért kerestem a lehetőségeket, meglett! A VONAT! de sajna oda jutni bajos. Itt jött az ötlet a villanyrollerra. Roller/vonat/roller 40 perc háztól házig, úgy hogy kocsival sosem, motorral öltözködéssel és tologatással is több idő, nem beszélve hogy a 2 máv jegy nincs 600Ft, ezt még robogóval sem tudom túlszárnyalni. 1 töltéssel megjárok 1 napot ami max 12km 4 szakaszban... Kesztyű, bukó és óvatosan közlekedve nincs rizikó, egyedül most a nyálkás falevelek. (Roller 250W 10aH, max 25km/h sebesség)
1 éve G30-al járok dolgozni 3Km-re, mostantól 5Km-re járok dolgozni vele. Azóta az autóm csak dísznek van. Pillanatok alatt eljutok vele Miskolcon bárhová, mondhatni hamarabb mint autóval garázsból kiállva, parkoló helyet keresve és mindenhová beengednek vele. 1 töltéssel 40 Km-t meg tudok tenni ami elég sok szerintem. A rolleres közlekedéssel csak akkor van baj ha ész nélkül közlekednek az emberek és mindenen átmennek. Én is tudok nevetni azokon akik lengéscsillapítás nélküli, egyenes lábbal, előre dőlve mennek a rollerrel, de a rekord ha a gyerekével együtt közlekedik 1 rolleren.
Köszönöm és még még még! Zacher doktort még sokat! A végtelenségig hallgatnám és ha elfogyna belőle a szó, akkor az előző adásait újra és újra. A végtelen tudás tárháza és mélységesen tisztelem, de lehet ha az életben meglátnám, ledöbbennék, hogy hogy jutottam ide és ennyire súlyos?!
Szerintem 4 dolog lenne a legfontosabb: 1.) Limitálnám a sebességet 25 Km/h-ban (Mert kb bringával is ezt a sebességet lehet elérni. Az így limitált rollert hívnám kis rollernek.) 2.) Járdán a használati sebességet limitálnám 10 km/h-ban (Mert ha az ember fut akkor is kb ilyen tempót használhat és erről még könnyű megállni.) 3.) Betiltanám az idő alapú rollerbérlést (Az időnyomás a lehető legrosszabbat teszi a rollerezés közlekedésnek és a biztonságnak.) 4.) Kötelezővé tenném az irányjelző felszerelését (Mert rollert félkézzel vezetni nem biztonságos és az irányjelzésre szükség volna.). Kiegészítések: Betiltanám a kis sebességnél gázkar letiltást, mert kis sebességű járdás közlekedésnél kimondottan balesetveszélyes, mert nem támogatja a lassú (sétatempós) haladást ami esszenciális a biztonsághoz a járdán. (Más módon kellene a véletlen indítást kivédeni.), Bukót nem tenném kötelezővé a kis rollernél, mert a bringánál is rád van bízva. (Én elválasztanám 25 Km/h-nál gyorsabb (nem limitált) rollereket (nagy roller) azokra bukót is kötelezővé tenném és csak közúton hagynám közlekedni. - Azért kellene ezt csinálni, mert e-rollerezni nagyon jó és effektív közlekedési lehetőség. A szabályozásnak életszerűnek és progresszívnek kellene lenni.
Én őszintén mondom nem értem mi a probléma a rollerekkel.
Ötven éves szabály van rá a KRESZ-ben, azt nem értem a rendőrség miért nem végzi a dolgát .
Amikor gyerek voltam / 58 éves vagyok / a szabály a kovetkező volt,
-0,3 lóerő alatt kerékpár, önerejéből max 25 km/ó sebességre képes.
-2,0 lóerőig segédmotoros kerékpár, Vizsa a használatához /hajtási engedély / Kötelező biztosítás, önerejéből 40 Km/h , kukásmellény, sisak. /ezek már később jöttek be.
-E fölött A kategóriás jogosítvány, kukásmellény, sisak. Kötelező biztosítás.
Ezek azóta változtak, ha jól tudom, 0,3 KW, 2 KW, és e fölött.
És! még mindezek fölött pontosan nem tudom hogy hívják, de segédmotoros kerékpár esetén is és motorkerékpár esetén is kell egy homologizálás, amiben megvizsgálja a hatóság hogy Fékek, lámpák, futómű, stb megfelelőek-e és járműként megengedi a forgalmazását.
a 0,3 Kw járdán gyalogosok között bőven elég szerintem. Aki olyan helyen közlekedik, /vidéken / szerintem nyugodtan mehet úttesten 2,0 kw-os rollerrel. A hülyéktől megvédhető a közlekedés a segédmotoros kerékpárral / kerékpárral behajtani tilos táblával.
A rendőr, két másodperces rákereséssel megnézheti, hogy az a roller jármű -e.
És akkor továbbra se értem mi a gond a rollerekkel. Be kell tartani a szabályokat.
@@silverlions nincsen rá semmi a KRESZ-ben, mert a roller nem kerékpár, sem segédmotoros kerékpár.
@@ftibee91 Mondom! Járműként le kell vizsgáztatni a forgalmazónak. Pont úgy ahogy például te behozatsz egy kínai autót arra se adnak neked csak úgy pik-pakk rendszámot, Azt egy kolyojabb procedúra után lehet forgalomba helyezni. Egyébként, az, hogy mi rollernek hívjuk, az totál nem számít, segédmotoros kerékpárok között kinézetben azért komoly eltérések vannak, gondolj egy robogóra, meg egy krossz motorra. Amúgy a kreszben olyan sincs, hogy chopper.....
Én például szerettem volna venni egy elektromos Qvadot, Felhívtam a forgalmazót, a forgalmazó elmondta, hogy nem lehet rá kötelező biztosítást kötni, forgalomban nem vehet részt, mert osztottak szoroztak, és annyiba került volna a járműkénti forgalomba hozása, hogy még a régióba se tudtak volna annyit eladni hogy megérje. Próbálkoztak vele németországban meg más úniós országban is, de nem lett volna olcsóbb így se. Ők megelégedtek azzal, hogy aki megveszi számot vet azzal, ha a rendőr megállítja akkor gondok vannak. Amúgy elmondása szerint nagy zárt telephelyekre vettek pár darabot céges vásárlók és ennyi.
A rollerrel annyira nem is jó játszadozni, mert nekem van egy ismerősöm, aki éppelmúlt 18 éves és egy kötelező nélküli robogóval oldalbavert egy új mercédeszt..... a végszámla majdnem öt millió lett... Most még egyetemre jár, de ha elkezd dolgozni el kell kezdenie kifizetni a kárt. El se tud bújni előle, mert ha külföldön vállal munkát ugyanúgy vonják tőle a pénzt, ha elmegy a világ végére akkor meg kamatozik a végtelenségig és előbb utóbb úgyis leverik rajta aha örököl, vagy egyszer hazajön. Soha nem szabadul meg tőle, nincs elévülés, felkeresett több ügyvédet, nem sok jóval kecsegtették...
Egyébként a talicskára meg a biciklire sincs kötelező / bár nekem a lakásbiztosításomba van beépítve ilyen esetleg meg lehet kérdezni a biztosítót, helyt áll-e egy rolleres károkozásért / azzal is lehet kárt okozni.
A rendőrök nem foglalkoznak a rolleresekkel, ha valakinek belefér, a forgalomba 40-nel karistolni az tegye. Nem vagyunk egyformák, én inkább vettem a qvad árán egy robogót.
@@silverlions attól még nem lesz roller kategória a KRESZ-ben, azért van káosz, mert nem képesek módosítani évek óta.
@@ftibee91 Én leírtam a véleményem, soha nem lesz olyan a KRESZ-ben hogy roller. Olyan sincs, hogy chopper... Nem is lesz. A meglévő kategóriák egyikében kell tipusbizonyítványt szerezni.
Megneznék egy összehasonlítást arról,hogy mennyi a saját rollerrel rendelkezők,illetve a bérelhető gépekkel balesetezők aránya..
Ugyanis hatalmas a két tábor közt a különbség, és természetesen ezt nem veszik figyelembe majd a kreszmódosításnál pl.,így gyakorlatilag egy átgondolatlan szolgáltatás dominálja az ítélkezést negatívan.
Igaz, de azt többen használják. Azért kell belevenni a szabályozásba. Azok is megtörtént esetek.
Nincs rollerem, de egy éve tudom, hogy van amelyik 12 kg és 120 km/óra végsebre képes.
8 osztállyal elképzeltem egy kátyút, vagy egy idiótát, akit ki kell védenem, különben nincs tovább.
Rollerezzenek csak a halhatatlanok és a földönkívüliek!
Szebb jövőt!!!
Ideje volt már egy ilyen beszélgetésnek. Köszönjük a Doktor Úrnak is!
A közlekedésben a higgadt viselkedést tartom a legfontosabbnak. Nem idegesítem magam semmin . Se dugón , se szabálytalan faszokon , egyébb körülményeken.
Az egészségügyben pedig a türelem a legfontosabb. Egy -egy kórházi vagy rendelős várakozást pihenésként élem meg . Becsukom a szemem és élvezem a semmit tevést.
Tökéletes hozzáállás.
A doki fergeteges forma, nagy rajongója vagyok (a könyveit is olvastam). Köszönet az adásért!
Az a vicc hogy a “tessék csak nyugodtan elvérezni a folyosón” az nem vicc. János kórházban ez a valóság.
Udv, magasan a legjobb egester amit valaha hallgattam. Nem tudtam abbahagyni koszonhetoen a Dr Urnak. Minden tiszteletem az One , jo volna sokkal tobbszor hallani.
Jó adás volt! Szépen felkészültetek! Volt íve a beszélgetésnek.
Jó beszélgetés volt, köszönjük.
Azért a másik oldalt is jó lett volna bevonni a beszélgetésbe. Egykerekűek, rolleresek, onewheelesek százai közlekednek biztonságos keretek között a városban. Mindenütt vannak hülyék, csak nem a másfél tonnás acél védi őket, ami az autós hülyéket általában mindentől is megvédi.
51:00 Én meg is kaptam, hogy hogyan merészelek kiborulni, amikor 2 hónapig fagyott lóhúson éltek az óvóhelyeken. (Kritikusom is berugott a lockdown alatt és a netes bevásárlása sem nyers lóhúsban merült ki.)
Nekem a bukó mentette már meg a buksimat. Szétnyílt, mint a bazsarózsa, de kobakomnak, sőt, a hemüvegemnek nem lett baja. Aznap még bringaztam 150 kilometert, szakadt bringasgatyaban, véres kézzel, sőt a sok üléstől a seggem fajt egy hétig, de bukó az kell. Másnap vettem egy újat, és sok évvel kesőbb, most is van egy,edig most nincs is bringàm.
Az 5 éves lányomnak megtanítottam, hogy csak sisakban bringázzon.
Nekem is segített már a sisak.
Most egy műtét miatt nem tudtam sisakot húzni, paráztam is rendesen tekerés közben
Én a betonkeverős sztoryt úgy ismerem hogy a szandáljából rázta ki a sódert, miközben a betonkeveron tamaszkodott
Az is megtörtént 80-as évek eleje Debrecen Hortobágy utca....:) mindkét keze eltört a csóringernek.
Itt megint van egy csúsztatás a Mentőszolgálat részeről: a bicikois ápoló nem hagyhat a helyszínen beteget, azaz tuti kell a mentő..honnan jut oda a biciklismentő a helyszínre? Az állomásról..a mentő honnan indul? Az állomasról..van értelme a biciklinek amikor ugyan indul ahonnan a mentő? (Vsz a megoldás, hogy az OMSZ kihelyezett mobil konténer állomasokat kéne, hogy telepítsen..ja, hogy ez penzbe kerül..) ja és a biciklis kéklámpa...(teleaggatta az Omsz a biciklijét kéklámpával......hivatalosan "hang" is kéne hozzá....szóval felesleges..)
Valoszínű több értelme lett volna egy belvárosi e-motoros szolgálatnak, mentőtisztekkel (nagyobb kompetenciával) vagy az e-mentőautóknak (akár kisebb kategóriaval helyszini ellátás céljából/szállítási kapacitással...)
Épp ezért kellene már kiskortól oktatni a kressz és közlekedés ismereteket tantárgyi szinten.
-Nézd ott egy háromszög...... áá pitagoras tétel..... pufffff 😀😀😀
🤣🤣🤣
De legalább annyit, hogy tényleg mások is közlekednek. Figyeljen az a kölyök.
a Nemzeti Alaptanterv része a közlekedésbiztonságra való oktatás.
emellett gyakorlatban sajnos nem történik meg.
Tisztelt Doktor úr, velem kettőször történt meg, hogy a mentő több mint 24 órát késet. Nem a mentősökön múlott, hogy túléltem. Sem akkór sem azóta nem kért elnézést senki. Azért ez elég szomorú.
A Segway pont hogy kb legjobban viszi az említettek közül a kátyúkat. Másrészt azzal esni azt jelenti hogy túljártál féltucat processzor eszén, nyilván meg lehet csinálni de ahhoz a tapasztalatodhoz képest extra recklessnek kell lenni. Hülye meg minden járművel lehet vki, csak autóval esélyes hogy nem csak ő szop nagyot
44:06 a kilencvenes években volt egy (ha jól emlékszem) francia kutatás, az ittas vezetők reflexeit vizsgálták. Kimutatták, hogy a reakcióidő az enyhe és közepes részegség állapotában nem növekszik jelentősen, erősen ittas állapotban már azért igen. Ellenben a reakcióidő alatt adott válasz minősége már minimális alkohol fogyasztása után is jelentősen romlott! És pont ez a lényeg, hogy enyhén részeg állapotban hiába figyelsz, és reagálsz időben, ha nem azt teszed, amit tenned kellene; fékezel amikor inkább kormányozni kellene, kormányzol amikor inkább fékezni kellene, rossz irányba térsz ki, túl- vagy alábecsülöd a másik közlekedő és/vagy a magad sebességét.
Robogóval közlekedek. Megyek a buszsávban 45-tel és elektromos rollerrel elhúz mellettem méltatlankodva egy fiatalember " Na mivan nem megy ez a szar?". De menne ennyivel mehetek. Na ezeket is lekellene szabályozni!!!!
Mondjuk a rolleresek esése engem kevésbé zavar, mint hogy ők is ütnek el gyalogosokat...
Haver aki esett motorral, törött mindenfélével inkább levette magáról a 200ezres motoros ruhát, mert tudta hogy a mentők levágják. Azt mondta majd beszart, de megérte 🤣 Persze az már nagy előny, ha képes levenni önállóan.
Podcastben hallgattam a műsort! Csak azért írok mert szeretném jelezni, hogy felüdülés a Sturc Antit hallgatni. Bazsót sűrűben kellene pihentetni😅
Kresz vizsgàt kötelezővè tennèm,
A nagy rollerek (500-1M kb, inkább Emotorok, nem rollerek, sokkal biztonságosabb, mint a kis rolik, stabilak, erősek, felveszik az autok tempóját, ne említsük már egy lapon a bér rolikkal, siman mennek 70 el, 4 dugattyús olajos fék van a jobbakon stb.
Én 11ezer km ert mentem 2 év alatt, nem okoztam balesetet, nem idegesítettem feleslegesen senkit. Pár száz forint feltölteni, melóba jártam vele, elfér otthon könnyedén, kisebb helyen mint egy Ebringa..
Persze itt a középkori Magyarországon, inkabb lehúzak, betiltanak mindent, ami új, innovatív, mert pár gyökér turista, szabálytalankodik a bér rolikkal...
Múltkor láttam egy videót, ahol egy autós, szándékosan kiütött a kocsijával egy EUCost (egy kerekü, nagy teljesítményű E cucc) a csávó vagy 60 nal borult.
Remelem azóta a sitten rohad az autós.
Na amig ilyenek a magyar autósok,, addig inkább tényleg maradjanak a kis rollerek, 20 al a járdán, lehuzodva ha gyalogos jön...
Hallgatva a műsort, van képzavar.
Az elektromos roller, nem sporteszköz. Ki mondta hogy azt akarja kiváltani??
Jármű!! Sokkal gyorsabb mint a kerékpár, én 40km ert megyek vele naponta melóba. Persze majd lesétálom, bringával meg sosem érek oda + lefaradva, leizzadva alljak be 10 óra meloba...
Laikusok beszélgetnek ebben a podkastban...
Nap mint nap euc al járok több mint 3 éve 33k km felett vagyok csak Budapesten és semmi bajom . Ésszel kell használni ennyi ! Bicikli nagy és nem feltétlen jó izzadtan megérkezni valahova, plusz nagy méretű nem fér be egy autóba nem tudom a boltba magammal gurítani, ettől függetlenül rengeteget bringázok inkább túra jelleggel !
Komoly arc a doki, jó volt a műsor.
Örültem a doktor úrnak 😊
Az autóm 31 éves és kifelé és befelé is hajlik a jobb és baloldali visszapillantó a karosszeriára . Az-az kifelé és befelé 90°-al.
Érdemes lett volna egy rollerest meghívni az adásba, ez így kicsit egyoldalú. Mert azért azt be kellene látni, hogy ahhoz, hogy 1-2-300 év múlva is egy élhető Földön éljünk, nem az a megoldás, hogy másfél-két tonnás vasakkal járjunk a városokban, inkább a közlekedést kellene úgy átalakítani, hogy a bringások, rolleresek is biztonságosan tudjanak közlekedni...
Azt hittem, Sipi Úr ül ott...
Rollernek gyaloglás pótló eszköznek kéne maradnia, amire zseniálisan jó. Nem motor, bringa, autó pótlónak. Azaz sebességet limitálni abban a tempóban amiben futni tud 5km-t a vezetője. (és akkor még rendes voltam) Járdán 5km/h-ra limitálni, és amúgy meg KRESZ vizsgához meg bringás sisakhoz kötni a használatát.
Sajnos ezzel a jó kis eszközzel is az történt mint minden mással, volt egy lehetőség és csúnyán visszaéltek vele.
Amúgy meg normális tempóra, gyaloglás segítőnek a sima lábbal hajtós roller is tökéletesen elég. Amikor elviszem a kocsit szervizbe, én is ilyennel szoktam hazamenni, szóval még autóban elsatnyult futóművemet sem terheli meg 5km taposás.
Járdán mindennel is 10 km/h a határ.
@Gong Bao Ji Ding Aszfalton életveszélyes, járdán ön és közveszélyes.
@Gong Bao Ji Ding Ezek az apró kerekű lófszok max ilyen hatalmas területű csarnokokba valók a gyalogos közlekedés kiváltására, védett helyen.Tökéletes minőségű, sima burkolaton haladásra. Zizeg, rezeg az egész a durva szemcsén, full szar az egész. Egy ilyennel belemegy a user egy kisebb kátyúba közúton, laza 25-30-cal, nincs szerencséje, takar egy rendeset. Se bukó, se védőruha. Beveri a fejét, ájul egy kisebbet, ha nagyon nincs szerencséje nem tudják kikerülni, kampó. Vagy már az esés következtében akkorát zúz oda hogy belehal. Vagy lebénul. 25-30-as tempó, aszfalt. Szerencsétlenül esik, nekiveri a fejét valaminek. Simán lehet rossz vége. És miért? Egy hülyeség miatt. Mert egy alkalmatlan eszközzel és minimális védelemmel sem ellátva akart közlekedni olyan közegben, ahová az nem való.
@Gong Bao Ji Ding Ja nekem is van egy ilyen, 3 milla volt, rendes kereke és rugózása van, meg ülése, 230km/h-ra képes, csak én motorkerékpának hívom 🤣
@Gong Bao Ji Ding De arra meg elég a lábbal hajtós vagy alap Xiaomi. Nem tartom én hülyeségnek a rollert, baromi jó hogy összecsukod és elfér az ajtó mögött, buszon, kocsi csomagtartóban. Engem csak az zavar hogy túlzásokba estek az emberek ezzel.
Zacher dokibácsi a Magyar Kerékpárosklub vezetésével folytathatna némi tapasztalatcserét...mert ők több alkalommal nyilatkozták hogy a bukó csak hamis biztonságérzetet kölcsönöz, és náluk a kampányanyagokban a bukó nélküli megjelenés teljesen tudatos. Kontra podcast ezzel kapcsolatos részét érdemes meghallgatni, ahol orbitális baromságokat mond az egyik nagyfejű.
Ez veszélyes 😂😂😂
Én csak egyet mondok a gotvai az nagyon megyen!
Értelme is lett volna és érdekesebb,ha rászántatok volna annyit hogy meghívtok egy rolleres emberkét is, hogy ne csak 3 laikus beszélgessen valamiről amiben nincs tapasztalatuk!
Szóba kerül néha a műsorban,mennyire le van maradva kishazánk! Hát ha teljesen lehúztok egy eszközt, ami iskolapéldája a környezetbarátabb és olcsóbb közlekedésnek az autókhoz képest,akkor Ti is valamilyen formában hozzájárultok a lemaradáshoz..
De hát ugye totalcar.. miért is dícsérnék a rollert?..
Ez így gáz volt..
Amire te gondolsz, az a TotalRoller nevű csatornán található meg.
No ez👍🏻
General Deathshead😆.
A többtízezer pfizer károsultról miért nem esik soha szó, akik a pfizer mellékhatások facebook csoportba posztolják a mellékhatásaikat? Mindenki halucinál a világon aki azt mondja, hogy az oltás tönkretette a szervezetét?
Egy facebook csoport aztán rendkívül hiteles forrás. Egyébként nem, nem hiszem hogy mindenki halucinál, azt sem vitatom, hogy valóban van akinek az oltás okozott problémát, mert mindennek lehet mellékhatása. Azt viszont igen valószínűnek tartom, hogy nem kevesen vannak azok, akik a mostanában előjött bajaikat mindenféle alap nélkül hozzák összefüggésbe vele pusztán az időrendiség miatt, saját kútfőből, bármilyen orvosi végzettség nélkül.
@@ampervadasz82 Viszont rengeteg orvos már ki meri mondani, hogy aki oltott annak például magasabb lesz a vérnyomása hosszútávon, mint aki nem. Saját tapasztalat, ahol lakom ott a háziorvos megmondta, hogy ne csodálkozzon senki a magas vérnyomásán ha oltott. Továbbá a bőrvetegségek és a szívizom gyulladás is sokkal gyakoribbak, mint a nem oltottaknál. A trombózisról meg ne is beszéljünk, akinek 3 oltása van az számolhat vele.
Igen, mindenki.
Jhhh.h.h...h.. kl
Gődény féle??? Érdekes most sorra halnak meg szivmegállásban az emberek. Tragikus hirtelenséggel.
Érdekes, mióta világ a világ sorra halnak meg emberek mindenféle betegségben tragikus hirtelenséggel. Nem ártana némi tudmányos kutatás, hogy ezek száma valóban változott-e, és ha igen mivel hozható összefüggésbe. Ez nem úgy működik, hogy valaki tesz egy szubjektív megfigyelést és abból messzemenő következtetéseket vonunk le.
@@istvan9713 Na akkor utánna kell nézni mekkora a többlet halálozás, furcsa mód a nagyon átoltott országokban sok. Amerikában nem engedik a fiatalokat sportolni csak ugy akit oltottak. Alaposan kivizsgálják a szivét, Az oltatlanoknál nincs ilyen. Mennyi idő kell még elteljen , hogy felfogják az emberek hogy miről szól a kovid???
Hmmm...
Talán hitelesebb lett volna a műsor ha meghívnak egy igazi rollerest.
A nagy rollerek 4000 watnál kezdődnek ......!
Az áruk pedig 2milliónál kezdődik....
Több mint két éve rollerezek és biztosíthatok mindenkit hogy életveszélyes játék, mindamellett hogy védőruházattal, sisakkal használom. Továbbá a gépre vonatkozó kötelező felelősségbiztosítással renedelkezem.
Azért a 400LE-s Tesla nem olyan kockázatos. Persze lehet idióta valaki, és mehet túl gyorsan, de meglepően könnyű kezelni. Igazából ez a legnagyobb baja is, túl steril.
Biciglis mentö? Ez az ELÖRE? Szerintem ez hátra!!!
Először is biciklis... nem biciglis... Másodszor, mentő... nem mentö...
Harmadszor, előre... Nem elöre
Köszönjük a magas színvonalú kommented... Csak így tovább...
Miért?
Forgalomtol elzart helyeken, zoldteruleten sokkal gyorsabban ott az elso segitseg mint gyalog. Gondolkodni kellene eloszor.
@@darius1189 Plusz emberekkel teli helyeken is könnyebb lavírozni és előre jutni bringával mint más járművel.
@@lacikeri3102 Meg a defibrillátornak mindegy, hogy kerékpáron érkezik, vagy mentőautóval.