Artos Csaba talán a legnagyobb költő, nekem legalábbis, és ez nem jelenti azt hogy a többiek nem jók, mert ma már nagyon jó erős a hazai pálya szövegtartalom téren is (erősnek erős volt mindig a hazai pálya, végigjárta a korszakait) nagyon sok a kedvencem. Artos "Csé" igazi úttörő, legenda. Nem is tudtam hogy van videóklip, örülök hogy megtaláltam.
:) Azt sajnos még nem árúlhatom el, hogy milyen zenét halgatok. Majd idővel az is jön. Tudod én fiatalabb koromban rappet halgatam. Lehet érdekesnek tűnik majd, de én teljesen megutáltam ezt a műfajt. Persze nyitott vagyok... engem meg lehet győzni. Hajráá!!!
Talán ne csak a szavak szintén értelmezd a szöveget, hanem keresd átfogó üzenetet, és akkor megtudod mit kell szó szerint érteni, és mit átvitt értelemben.
Az elején elkezdtem véleményt írni erröl, ami itt feljebb látszik. Aztán abba a hibába estem, h szélesebb körben beszéltem a Rapröl. Most ennek különböző formáit nem ismerem. Szóval maradjunk ennél a zenénél, és ha gondolja valaki csináljon valamilyen oldalon nyilvános vitát a Rapröl. Addigra utána nézek dolgoknak. MOst pedig térjünk vissza erre a számra.
Most megnéztem még1x, hogy miért mondják egyesek azt, hogy nem jó. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy értsd miről énekel, ahhoz ismerni kell ARTos Csabit is, hogy milyen értékrendet és mit képvisel. Csak ennek ismeretével lehet érteni. Ha a stílus nem tetszik azzal ninc s mit csinálni, de ha esetleg csak nem érted miről énekel, hallgasd meg többször és figyelj a képi részletekre is.
Author: Artos Csaba Title: Ready for action Lyrics: I'll be ready to act (2x) 0:10-0:14 0:15-0:56 Just as a debate, because I am not watching nice It is my fault that I am not idle My destiny is not my thesis, emotion strengthen me I control because I think, I imagine Triumph is mine. A little slide, a little song I show my mind. Sometime with a song in a beat I want to rest. It never lets go A terrible fire bursts inside a tiny spark I pass it on to someone with whom the wavelength is good It is also on my tombstone that I am the bad Who floods the Earth, rattles persistently Move progressively, never scramble The sounds in my head are from my heart Then I will show to the past-present-future age They push me away, but I still uprise Like a good partisan, I resist forever Refrain (x2) 0:56-1:16 I was born in a city, the world sits me down I stand up. I have codes in my hand. The magician punishes. The information is needed! The eyes open I will be ready to act in combat 1:17-2:07 I was born here, where an urban voice pulsate That’s why my life always sinks into music I forget to forget, just needs to be scrapped I move forward with respect for strength I am surrounded by lambs, who are sometimes wolves Those who are not affected by the nice word, are not affected by the shock I stay who I was, I dredged out I tested all my devices, I fought I turn the enemy's weapon against them I will highlight the relevant points with an explanation I surprise you, I infest you, I bury you with rhyme It encourages me creativity when something not right Believe me, here I am motivated by several things The lazy one just yells, invites me to action The environment is irritating, so I look better The perpetrators are set on fire in the baptism of fire The flames are sharp. I disintegrate. I gang up on Bridging the ditch with my honesty I'm waiting for a wave of what the city will push me I fought for it, it is always mine Refrain (x2) 2:08-2:28 2:29-3:08 I subvert the era, the stupidity is tiring My rap exudes a large dose of information Instead of rabbit shoes, I wear classic stuff Do you get to the top? Prove it if you can! You can cross me because I'm not a vampire That means something else, good news for me Now we don’t need a diet because there is no stooge between us They understand my word because I am not silent This class is not corrective, no need for protection A rhyme collection is enough to stay inside Evolution. Who imitates? Who preaches? On the practical side, The truth is fighting Disappears who can't stand the effort I understand the strategy with codes in my hand The information revolution makes me ready for action The noise is getting louder. Defeats. The hip-hop sound! Refrain (x4) 3:09-3:49
Jaj bocs. nem youtubeozok sokat, enm tudtam, h lehet választ írni a Commentedre. Ok nem lehet hasonlitani. De azért azt, h mi zene, és mi nem, azt meg lehet határozni. Ének, zene. Na írok neked két példát, h miröl beszélek. Egy mai, és egy régebbi: LGT, Tankcsapda; saját zene, saját szöveg, saját ének. minden koncert élő.
Amiröl vitázunk, az: Artos Csaba - Tettre készen. Ja értem. Szóval az underground az olyasmi amit soha nem fgok látni. Hát arrol mondhatsz akármit, nem tudok utána nézni. Mondj nekem 1 előadót, akit meg lehet találni youtubeon, és szerinted jó. Nem pop, nem szar. Aki szerinted vérbeli Rapper. Te eddig egyet értettél abban, h ugy van minden amit írtam néhány esetben, de van kivétel. Na a kivételre vagyok kiváncsi. Előre is kösz.
Engem mindenki félreért.Nem érveltem semmilyen más zenei műfaj mellett.Csak azt mondtam, hogy ez nem jó. De ha már itt tartunk, akkor mit szoltok ahhoz, hogy vannak zenekarok, akik maguknak írják a szöveget, és ők is komponálják a zenét hozzá. Sőt ők is játszák el :) Akkor evel az elmélettel azokat jobban kellene kedveljétek. De én azzal kapcsolatban várom a véleményeteket, hogy ez a zene milyen.Másrol majd máshol vitatkozunk.
Miről beszélsz ember??? Milyen befutott ember??? ArtosCsabi van annyira jó mint akik ott állnak mellette. Ajánlom hogy hallgass meg egy két Artos számot, és ne egy számból ítélkezz... uff
Háát nem tudom... inkább monta volna úgy, hogy nem rímmel.. mert amien szavakat használ.. elbassza vele a számot.. mert a hangja az nem rossz ha össze hozna yoo szöveget akkor be is futhatna akár... bár ki tudja :)
bakker miért van az, h 25-26 fölött a repp az mindenkinek az Ogli meg a Dope meg a Ganxsta? Mi a rák van itt? körül kéne nézni.. jó ez. 21 vagyok. 5 év múlva is az lesz. ennyi
"Undergroundot élőben szokás nyomni egy dj társaságában. "... Te montad... De nem kevered a freestyle-al??? Az undergrounk az a földalatti zene...ami nincs felpumpálva a médiával és csak azok halgatják akik ezekben a körökben mozognak....vagy valahonnan ismerik
igen majmok?és az underground?sztem az tipikusan magyar (mondja valaki aki okosabb ha nem igaz)...megnézheted a Hősöket...a legjobb (szerintem =)) ebben a műfajban...de ez sem rossz...itt senki sem akar Pifty Cent meg X-zibit lenni.
Na látod én nem ismerem a Rappereket, csak néhányat. De amit eddig láttam, az mind szánalmas volt. Most oda jutottunk, h a téma amit vesznek, az milyen. Biztos van néhány példa, ahol értelmes dologrol rappelnek, de attol még a zenei aláfestés, és az énektudás eléggé proli. Amit még utálok az egészben, az a gesztikulálásuk. Olyan flegmatikusak, nekem az jön át, h mindenki hülye, de amit én mondok... Na az odabasz .
Még mindig, pörög. '22 🔥
23
I'm a Hungarian Australian, and I love this. My favourite Magyar rapper!
2021?
🤚🤚
Tettre készen
Artos Csaba talán a legnagyobb költő, nekem legalábbis, és ez nem jelenti azt hogy a többiek nem jók, mert ma már nagyon jó erős a hazai pálya szövegtartalom téren is (erősnek erős volt mindig a hazai pálya, végigjárta a korszakait) nagyon sok a kedvencem. Artos "Csé" igazi úttörő, legenda. Nem is tudtam hogy van videóklip, örülök hogy megtaláltam.
Ennek a számnak csak a feltöltése közel 10 éves! A fikázók akkortájt még a csattogós lepkét húzták szerintem.
Bocs de ettől egy dal nem lesz jobb. Nem konkrétan erről a dalról beszélek de ez kurvára nem érv.
Mostmár 11 :)
2024 🔥
Hát ez, mint minden Artoscsaba szám, meg anno még az A.R.T. zenék, nagyon király lett!
Megunhatatlan....És nagyon ott van respect neki!Artos a király!:):D
Artos!király Vagy!Imádom ezt a számot!!
Még most is a legjobb!
Egyetértek MrDrDani!! Pont ezért szeretem Artoscs zenéjét én is,mer nemcsak ugyanazt nyomatja végig.
nagyon ott van a szám és a klipp is. respekt
páros rímekkel büntet a bűvész.
hajrá Csaba
tatabnya city 4ever!!!az a legjobb hely!!!!ez is ott van:D:D
ez a csávo a legjobb
2023?
dobry kawalek jest ,pozdro z polski.Lengyel, Magyar - két jó barát, együtt harcol, s issza borát
Ez a zene nagyon ottvan :D RAP4ever !!!
dik a siska még rendes elegáns :DD:D::D
az öltönyyös gyerek Siska a mellényes meg GŐŐŐZY :)
nagyon ott van
Nyomassad' Csabi! Debrecen 4eva'! ;)
EZ AKKOR IS JÓ VOLT ÉS MOST IS AZ!
:) Azt sajnos még nem árúlhatom el, hogy milyen zenét halgatok. Majd idővel az is jön. Tudod én fiatalabb koromban rappet halgatam. Lehet érdekesnek tűnik majd, de én teljesen megutáltam ezt a műfajt. Persze nyitott vagyok... engem meg lehet győzni.
Hajráá!!!
Szép lövés!!
ez nagyon jó
YOO YOO YOOO NAgy RESPECT:)
Sztem Siska a legjobb... és kész. :D
De jó ez a szám is!
kemény vagy!
Talán ne csak a szavak szintén értelmezd a szöveget, hanem keresd átfogó üzenetet, és akkor megtudod mit kell szó szerint érteni, és mit átvitt értelemben.
Az a kopasz ott 3:18-nál nem a Mr. Busta??
Az elején elkezdtem véleményt írni erröl, ami itt feljebb látszik. Aztán abba a hibába estem, h szélesebb körben beszéltem a Rapröl. Most ennek különböző formáit nem ismerem. Szóval maradjunk ennél a zenénél, és ha gondolja valaki csináljon valamilyen oldalon nyilvános vitát a Rapröl. Addigra utána nézek dolgoknak. MOst pedig térjünk vissza erre a számra.
maxriszpekt, de nálam is akkezdet a favorit, engem a vákumlég szippantott be.
YoYo !! Artostól egy szöveg.. vállán egy hollóval...! tigristekintet ???:))
hamaná kolyrnajóz hemizlujk égőltáspuff :-D
gratula!!!Preffekt!!!
A majd nem nyugdíjas MC ;)
Legjobb (Y)
Üdv
Boti
Most megnéztem még1x, hogy miért mondják egyesek azt, hogy nem jó. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy értsd miről énekel, ahhoz ismerni kell ARTos Csabit is, hogy milyen értékrendet és mit képvisel. Csak ennek ismeretével lehet érteni. Ha a stílus nem tetszik azzal ninc s mit csinálni, de ha esetleg csak nem érted miről énekel, hallgasd meg többször és figyelj a képi részletekre is.
sztem simán jó a 2. része is pedig arra direkt odafigyeltem...
újpalota pp
besírok:D
anyone knows what the lyrics are in english translation?
Author: Artos Csaba
Title: Ready for action
Lyrics:
I'll be ready to act (2x) 0:10-0:14
0:15-0:56
Just as a debate, because I am not watching nice
It is my fault that I am not idle
My destiny is not my thesis, emotion strengthen me
I control because I think, I imagine
Triumph is mine. A little slide, a little song
I show my mind. Sometime with a song in a beat
I want to rest. It never lets go
A terrible fire bursts inside a tiny spark
I pass it on to someone with whom the wavelength is good
It is also on my tombstone that I am the bad
Who floods the Earth, rattles persistently
Move progressively, never scramble
The sounds in my head are from my heart
Then I will show to the past-present-future age
They push me away, but I still uprise
Like a good partisan, I resist forever
Refrain (x2) 0:56-1:16
I was born in a city, the world sits me down
I stand up. I have codes in my hand. The magician punishes.
The information is needed! The eyes open
I will be ready to act in combat
1:17-2:07
I was born here, where an urban voice pulsate
That’s why my life always sinks into music
I forget to forget, just needs to be scrapped
I move forward with respect for strength
I am surrounded by lambs, who are sometimes wolves
Those who are not affected by the nice word, are not affected by the shock
I stay who I was, I dredged out
I tested all my devices, I fought
I turn the enemy's weapon against them
I will highlight the relevant points with an explanation
I surprise you, I infest you, I bury you with rhyme
It encourages me creativity when something not right
Believe me, here I am motivated by several things
The lazy one just yells, invites me to action
The environment is irritating, so I look better
The perpetrators are set on fire in the baptism of fire
The flames are sharp. I disintegrate. I gang up on
Bridging the ditch with my honesty
I'm waiting for a wave of what the city will push me
I fought for it, it is always mine
Refrain (x2) 2:08-2:28
2:29-3:08
I subvert the era, the stupidity is tiring
My rap exudes a large dose of information
Instead of rabbit shoes, I wear classic stuff
Do you get to the top? Prove it if you can!
You can cross me because I'm not a vampire
That means something else, good news for me
Now we don’t need a diet because there is no stooge between us
They understand my word because I am not silent
This class is not corrective, no need for protection
A rhyme collection is enough to stay inside
Evolution. Who imitates? Who preaches?
On the practical side, The truth is fighting
Disappears who can't stand the effort
I understand the strategy with codes in my hand
The information revolution makes me ready for action
The noise is getting louder. Defeats. The hip-hop sound!
Refrain (x4) 3:09-3:49
Jaj bocs. nem youtubeozok sokat, enm tudtam, h lehet választ írni a Commentedre. Ok nem lehet hasonlitani. De azért azt, h mi zene, és mi nem, azt meg lehet határozni. Ének, zene. Na írok neked két példát, h miröl beszélek. Egy mai, és egy régebbi: LGT, Tankcsapda; saját zene, saját szöveg, saját ének. minden koncert élő.
valaki nemvágja mi az alap??
Lájk ha Palotai vagy!
De van magyar baseball, mi is játszottunk haverokkal anno. :D Persze liga nincs...
siska asd:_D
Az a Mezei Pisti a klipben?peace
mert magyar baseball nincs:-)
Artos Csabinak gecijó szövegei vannak, csak meg kell őket érteni...
Amiröl vitázunk, az: Artos Csaba - Tettre készen.
Ja értem. Szóval az underground az olyasmi amit soha nem fgok látni. Hát arrol mondhatsz akármit, nem tudok utána nézni.
Mondj nekem 1 előadót, akit meg lehet találni youtubeon, és szerinted jó. Nem pop, nem szar. Aki szerinted vérbeli Rapper.
Te eddig egyet értettél abban, h ugy van minden amit írtam néhány esetben, de van kivétel. Na a kivételre vagyok kiváncsi.
Előre is kösz.
rap z czechosłowacji ?
hungarian :)
Hatalmas zene Siska meg Deego nem hiába van melletük a másik két nag ykirály a rapben még :D
az öltönyös gyerek siska? :]
Igen
pár nyomorult miért száll vitába 319 pozitív lájkkal és 137 131 megtekintéssel????????????????????????
Engem mindenki félreért.Nem érveltem semmilyen más zenei műfaj mellett.Csak azt mondtam, hogy ez nem jó. De ha már itt tartunk, akkor mit szoltok ahhoz, hogy vannak zenekarok, akik maguknak írják a szöveget, és ők is komponálják a zenét hozzá. Sőt ők is játszák el :) Akkor evel az elmélettel azokat jobban kellene kedveljétek. De én azzal kapcsolatban várom a véleményeteket, hogy ez a zene milyen.Másrol majd máshol vitatkozunk.
Miről beszélsz ember??? Milyen befutott ember??? ArtosCsabi van annyira jó mint akik ott állnak mellette. Ajánlom hogy hallgass meg egy két Artos számot, és ne egy számból ítélkezz... uff
Háát nem tudom... inkább monta volna úgy, hogy nem rímmel.. mert amien szavakat használ.. elbassza vele a számot.. mert a hangja az nem rossz ha össze hozna yoo szöveget akkor be is futhatna akár... bár ki tudja :)
jajjj makkok...nem mindegy hogy dagatt?ha hallgatod ugysem látod :D amugy kurva jó...(nem a kinézet a lényeg) főleg nem a rap-ben.
bakker miért van az, h 25-26 fölött a repp az mindenkinek az Ogli meg a Dope meg a Ganxsta? Mi a rák van itt?
körül kéne nézni..
jó ez.
21 vagyok. 5 év múlva is az lesz. ennyi
"Undergroundot élőben szokás nyomni egy dj társaságában. "... Te montad...
De nem kevered a freestyle-al??? Az undergrounk az a földalatti zene...ami nincs felpumpálva a médiával és csak azok halgatják akik ezekben a körökben mozognak....vagy valahonnan ismerik
Mi ez a sok negativ komment????
igen majmok?és az underground?sztem az tipikusan magyar (mondja valaki aki okosabb ha nem igaz)...megnézheted a Hősöket...a legjobb (szerintem =)) ebben a műfajban...de ez sem rossz...itt senki sem akar Pifty Cent meg X-zibit lenni.
Bocs, ez a jó watch?v=jz81ter-_Ks
Büntető Beat :) Elképzelem ahogy szól a leendő kocsimban a mélynyomóbol.. ez a szar ténleg büntet.....
Am meg ha "szar" akk minek hallgatjátok??takarodjatok vissza justin timberlaket hallgatni
flow-t nem csípem egyedül, bocs
Na látod én nem ismerem a Rappereket, csak néhányat. De amit eddig láttam, az mind szánalmas volt.
Most oda jutottunk, h a téma amit vesznek, az milyen. Biztos van néhány példa, ahol értelmes dologrol rappelnek, de attol még a zenei aláfestés, és az énektudás eléggé proli. Amit még utálok az egészben, az a gesztikulálásuk. Olyan flegmatikusak, nekem az jön át, h mindenki hülye, de amit én mondok... Na az odabasz .
szar
waacum rulez
amilyen jo a zene annyira rossz a szöveg... full sablon kezdő rimek... ennél régebb ota van benne Csabi hogy ennyire teljen sztem
Hawaii
semmi értelme a szövegének.
és ezen nem segít az, hogy a világ legelcsépeltebb rímeit használja... /hogy istenné.
Benned is sok értelem ragadt meg :)