MUTASD A KÖNYVESPOLCOD! S3E9 - Marsalkó Dávid (évadzáró)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 17 чер 2023
  • A Mutasd a könyvespolcod! harmadik évadának utolsó epizódjában Marsalkó Dávid látott vendégül, akit leginkább így ismernek: Dávid a Halott Pénzből. A 2013-ban zenekari formációvá alakult szóló projekt frontembere szinte teljesen elrejti magánéletét a külvilág elől, ezért nagyon hálás vagyok, hogy a téma kedvéért most mégis beengedett minket az otthonába, és az olvasáson, könyveken keresztül kicsit jobban megismerhettem. Az önéletrajzi könyvek a kedvencei, amelyek emberi történetekről, karrierutakról szólnak, de a magyar költészet is közel áll hozzá, elmondása szerint József Attila és Petőfi Sándor volt rá a legnagyobb hatással. Többek között mesélt arról, hogyan talált rá egy portugál költő munkásságára, mi volt a kedvenc tantárgya az egyetemen, miért hagyta abba a profi szintű teniszezést, de természetesen a zenei karrierjéről, a Halott Pénz születéséről és kulisszatitkokról is beszélgettünk.
    A BESZÉLGETÉS SORÁN ÉRINTETT TÉMÁK
    2:05 Dávid könyvespolcának, könyveinek története
    3:10 Olvasással kapcsolatos emlékek, élmények
    9:33 Így lett a versenysportolóból zenész
    13:19 Frank Zappa egyénisége, az önéletrajzi könyvek fontossága
    21:10 A tehetségről
    23:25 A zenélésről, a Halott Pénz indulásáról
    31:11 Na még mit nem? könyv a Halott Pénz zenekarról
    36:09 Kiemelt, fontos emlékek a zenekar életéből
    43:30 Dávid szokása a koncerteken, az okostelefonok hatása
    50:12 Jelenlegi olvasmányélmények
    53:26 Dávid olvasási szokásai
    56:36 John Lennon
    58:36 MasterCard Alkotótárs Ösztöndíj - tehetséggondozás fontossága
    1:00:10 Magánélet védelmének fontossága Dávid számára
    AZ EPIZÓDBAN EMLÍTETT KÖNYVEK
    Jávor Bence · Csapody Kinga · Gelencsér Milán: Na még mit nem?!
    www.libertinekonyvesbolt.hu/K...
    Fernando Pessoa: Portugál tenger
    moly.hu/konyvek/fernando-pess...
    Neil Slaven: Frank Zappa
    moly.hu/konyvek/neil-slaven-f...
    Para-Kovács Imre: Amerika Kiadó - Beszélgetések Menyhárt Jenővel
    moly.hu/konyvek/para-kovacs-i...
    Andre Agassi: Open
    moly.hu/konyvek/andre-agassi-...
    Matthew McConaughey: Zöldlámpa
    www.libertinekonyvesbolt.hu/K...
    A Mutasd a könyvespolcod! műsort a MasterCard támogatta.
    A videó médiatámogatója a Femcafé.hu.
    Szabados Ági Mutasd a könyvespolcod! című műsorban viselt ruháiért köszönet a PLIÉ-nek!
    pliecollection.com
    #mutasdakönyvespolcod #szabadosági #marsalkódávid #halottpénz

КОМЕНТАРІ • 28

  • @mariatilger9962
    @mariatilger9962 Рік тому +32

    Epres Panni könyvespolcára is nagyon kíváncsi lennék.Nagy Szabó Magda rajongó Ő is.❤

  • @ivettkocsis3977
    @ivettkocsis3977 Рік тому +32

    Nagyon érdekes, hogy látszik rajta, hogy kellemetlenül érzi magát, amiatt, hogy nincs ott sok könyve. Én relatíve sokat olvasok évi 20-30 könyv, de nekem sincs még nagy könyvespolcom. Sokat járok könyvtárba, anyukám könyveit, valamint kölcsön könyveket olvasok. :) A házi könyvtár nagysága nem egyenlő az olvasás szeretetének nagyságával.:)

  • @evakovacs3496
    @evakovacs3496 Рік тому +23

    Mennyire igaz amit a magánélet védelméről mond. Követendő magatartás. Lehet így is. Értelmes, szimpatikus ember.❤

  • @krisztinalengyel5031
    @krisztinalengyel5031 Рік тому +6

    Nagyon tetszett a beszélgetés. Dávid nagyon intelligens, értékes ember. Az ismertségéhez / magánéletéhez való hozzáállása hihetetlen pozitív a mai világban. A digitális detoxra vonatkozó mondatai példaértékűek.
    A legjobban mégis az fogott meg, amilyen őszinte tisztelettel beszélt a szüleiről.

  • @puravidaritamartin
    @puravidaritamartin 9 місяців тому +2

    Nem ismertem ezt a fiút, de nagyon köszönöm az interjút. Belehallgattam a zenéjükbe is. Szuper!

  • @csikicsikk
    @csikicsikk Рік тому +21

    Jaj, neee! Nem akarom, hogy vége legyen az évadnak! 😮😳🥺❤️
    Nagyon várom a következőt! Remélem Peller Mariann is betekintést enged majd a könyveihez! 🙏🏻❤️

  • @Lucia_Agoston
    @Lucia_Agoston Рік тому +16

    Nagyon szerettem ezt az évadot. Nem is tudom melyik volt belőle a kedvencem. Annyi személyiség és különböző könyvek. Örülök, hogy Dávidhoz is betekinthettünk egy kicsit.🥰☺️

  • @poschjucus1971
    @poschjucus1971 Рік тому +12

    Wow, micsoda remek évadzáró! ❤ Bár pont reggel jutott eszembe, nehogy vége legyen!
    Mennyire szerény és őszinte figura ez a Dávid! Köszi, hogy bekukkanthattunk hozzá! Nagyon tetszik az egész életszemlélete, példa értékű! Gyors meg is hallgattunk pár Halottpénz-számot! 😁

  • @kittikovacs13
    @kittikovacs13 Рік тому +7

    Dávid nagyon értelmes, intelligens srác és igazán jó volt hallgatni ezt a beszélgetést. Az eddigi egyik legjobb rész volt ❤

  • @TeacherCsilla
    @TeacherCsilla 10 місяців тому +1

    Milyen édes ember ❤ de jó, hogy létezik egy ilyen videó. 🎉

  • @moviemagus1921
    @moviemagus1921 10 місяців тому +1

    Korniss Péter fotóművész könyvespolcára nagyon kíváncsi lennék és szerintem jó beszélgetés is kerekedhetne belőle. :)

  • @bernadettroka5651
    @bernadettroka5651 Рік тому +11

    Imádom ezt a srácot, öröm hallgatni❤

  • @uniqe888
    @uniqe888 8 місяців тому

    Annyira szeretem ezt az embert, köszönöm az interjút. ❤❤❤❤❤❤❤

  • @brigittahorvath8740
    @brigittahorvath8740 Рік тому +5

    Évadzáró neee , nagyon jó volt. Újból elkezdem az első évadot. ❤😊

  • @melaniaorosz933
    @melaniaorosz933 Рік тому

    Annyira szeretem ezt a formátumot, alig várom a következő évadot! Szuper volt így megismerni Dávidot és az olvasási szokásait!🥰

  • @HajduKlaraOfficial
    @HajduKlaraOfficial Рік тому +3

    Méltó zárása az évadnak ez a remek beszélgetés! Köszönöm! (Zenészként engem is nagyon érdekel más dalszerző-előadók sztorija, úgyhogy ez most kifejezetten tetszett, pedig nem vagyok dead money expert😬)

  • @zsnekorlathmelinda6102
    @zsnekorlathmelinda6102 Рік тому +2

    Beatles konyv a háttérben... Mar szimpatikus ❤

  • @klarababi
    @klarababi Рік тому

    Nekem eddig talán ez volt a kedvenc évadom, és csatlakoznék az előttem szólókhoz, Epres Panni és Peller Mariann polcára én is nagyon kíváncsi lennék.

  • @sylvette4833
    @sylvette4833 9 місяців тому +1

    F. Várkonyi Zsuzsa (kortárs írók közül az egyik kedvencem) és Varró Dani is nagyon jó lenne ha bekerülne a sorozatba. Vitray is érdekelne, de arra gondolom nem sok esély van.

  • @MarkSzugfil
    @MarkSzugfil Рік тому +2

    Baromi jo volt. 😊

  • @eszternagy4416
    @eszternagy4416 Рік тому +1

    Dávid Intelligents, szerény, jó volt hallgatni. 👌 Ági...azt azért nem hiszem el, hogy képes voltál megkérdezni, hogy miért ez a zenekar neve. 🙈🙈 Nem hiszem el, hogy tizen éve profiként bele tudsz csúszni ilyenekbe.. kijön belőled a rajongó. Ne csúsz ki a fókuszból. Egyenként köszönöm, szuper volt ez az évad is. Nagyszerű munkát végzel ezzel a sorozattal ❤

  • @user-gs9og8lq9q
    @user-gs9og8lq9q Рік тому +1

    Ajanlom nektek Agi es David (na meg mindenkinek is) ezt a szinten oneletrajzi regenyt; Jeannette Walls
    Az ​üvegvár

  • @megafrenk
    @megafrenk Рік тому

    Hiánypótló sorozat. Nem nekem szól és nem én vagyok a közönsége, de ha lehetőségem lesz tuti elmegyek egy Halott pénz koncertre!
    Tisztelettel,
    Egy szintén hatalmas életrajzi könyv-rajongó

  • @pasteletrouge
    @pasteletrouge Рік тому +1

    Fantasztikus srác! Én még olvasok és te?

  • @menyhertlaszlo
    @menyhertlaszlo Рік тому

    Szereted az életrajzokat...
    Otthonomban minden este
    elmerengek csendben
    Múltam ösvényei s egyebek… járnak a fejembe!
    Rendező sem csinálhatta szebben!
    Pogány hitek közt vergődtem búsan...
    Boldog én tán sose voltam
    Csak bolyongtam céltalanul s annál idősebb lettem!
    Az Úr egyre fényesebben mutatta az utat
    De én még akkor se kerestem… ember-vadaktól megsebzetten…
    S akkor megtörtént a csoda!
    Isten karolt át álomban
    Kövess! Ekképp szóla hozzám… s fény járta át minden porcikám!
    A vadak azóta is járnak
    Kopaszok… és van lé, vaj is házban
    de a sebek immár
    a Krisztusnak fájnak!

  • @Daviddaze
    @Daviddaze Рік тому +1

    His bookshelf is so sparse. Only 40 konyv, David looks young , still plenty of living and reading in the future.

  • @IleIle33
    @IleIle33 8 місяців тому

    Mennyire szerény … értékes ember. A mintapélda, hogy nagy szívvel is előre lehet kerülni.