Kedves Mérő László! Nagyon nagy tisztelője vagyok annak ellenére, hogy egy kardinális kérdésben, mármint, hogy van-e Isten, vagy nincs, nem értünk egyet. Ellenben , ahogyan ön megpróbálja megvilágítani az ismeretlent az "elemlámpájával" az nagyon egyéni látásmódra vall. Én mindig nagy érdeklődéssel hallgatom a különböző véleményeket.
Én meg a "kiválasztottak" közé szeretnék tartozni, hogy soha ne kelljen dolgozni és hülye előadásokból könnyedén finanszírozhassam magam és családomat.
"Bár a bíró csak távolról követte az akciót, befújta a 11-est, pedig Fowler vadul integetve jelezte, hogy nem volt az, mert bár elesett, Seaman nem ért hozzá. A bíró tartotta magát az ítélethez, és ami igazán furcsává teszi a történetet, hogy Fowler állt oda a tizenegyeshez, amit kihagyott. A kipattanót azonban Jason McAteer bevágta, így a Pool 2-1-re nyert." rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2020/04/10/robbie-fowler-liverpool-portre/
Tollasozni szeretek. Teniszezni és jótékonykodni nem. Nem érdekel, ha nem nyerek a sportban. Ezért a kérdésfelvetés sem jó, és teljesen téves következtetéseket lehet levonni az erőltetett A-B válaszokból.
@@sakkmatt a legnagyobb szám az egy, csak a hülyék ötösök matekból, az okos első akar lenni= 1, ezért egyenlet, egyenlő a neve maat tematika igaz-e? maat-e? hu.wikipedia.org/wiki/Maat Kél a Ma'at tér Nem kell malter Csak a Ma'at tér Walternak mutter Pápának mater Egy, ég, igaz Anu vagy! S Anyu az. Az egy. Mind. Igaz. S mindig az. Ha anyanyelv nyal Az igazság, Ma'at ér Ma'at íjásza Mátyással A bölcsessége Máté Az 1 szónak száz vége Láng nyelvnek két éle. Égúrnak kék vére Az igaz arany fénye. Tuareg tóurak türkoáz Türk oázisát tó úr kéz Turán túrta. Az úr Éke ége kéke, azúr. Ma'ath tematika Az agy egy Igaz ügy Heraldika Jász íjász, Jásd Jé Zeusz. Lásd! Íjász ős, Jézeus Célpontja a Szíriusz Ó síri ős, Jászó Balázs, Béla, László Teremtő jaj szó Kék fényből alászálló Íj, yazig, az-ság Egy az igazság A Van-ság Nyelvi hanság Kőben Van Nővényben Él Állatban Jó, jövő, szép Ánbőrben Án kép, ank, ép
@@sakkmatt tescoba csak max borért megyek, a kaja ingyen van, meg van eladó mézem, hurkám, szalonnám....dolgozzanak a szegények, én gazdálkodok, mert gazda., gazdag vagyok, mert egy vagyok az egyel, ha nő a paraj egyel az egyén, egyél Imátkozzunk Ma’atér! Hogy lehet egy kérdés mély Ha válasz nincs, csak némi sekély Az elválasztás mióta kéj Egy embertelen nap, Földi örök éj Hiába is megy a szekér Ha föl nem néz és soha se kér E költő nemzet rém ríme: egyél, vegyél Kóny hagyó mány ma morzsát se ér. Göncöllel kijött a batár Szkítiából, száll a madár Ősvallásban göncöl boncol Garabonc madár a condor Condor göndör, néhol kondor Alig ugat már komondor Tó alján a vízi bial Ma száraz lábbal messze inal Lehetsz nagymester itt te inas Ha szívedben nem él nyilas Ősöd szíve, Jó szép Atilla Kék atyaló, a Föld égura. Az ember nélküli Föld napja örök éj Ahol többé nincs Ma’atkaré Ahol az égen nem feszül örök íj És le nem hoz több lelket égi szekér. Hagyó tudás rég a Jó lét Mindent felzabál a jóllét Hiába keresel papírból jó lét Ha a pap pírból származik ét. A papok kiket megettek Szolga bábúk, pupettek Istentelen bér kegyencek Emberevő szolga lelkek. A pénz meg nem ehető Mégha mást mond is lehet ő Sok élőhalottra temető Földvár és nap, remegő Fénye terül el a tájon Néhány kéz az égre fájón Imát sóhajt, félve, látón Hová vezet ez barátom?
Fantasztikus Merő László!
Érdekes előadás volt, köszönet!
Kedves Mérő László! Nagyon nagy tisztelője vagyok annak ellenére, hogy egy kardinális kérdésben, mármint, hogy van-e Isten, vagy nincs, nem értünk egyet. Ellenben , ahogyan ön megpróbálja megvilágítani az ismeretlent az "elemlámpájával" az nagyon egyéni látásmódra vall. Én mindig nagy érdeklődéssel hallgatom a különböző véleményeket.
Szerintem semmi különös, egy ónálló gondolata sem volt. Viszont a a freudi elszólás az tökéletesen érzékelhető volt.
OK. VIVA Budapest./BUDAPEST./Hungary./HUNGARY 2021!!!!!!!!!!!!!!!!.....................
Tollasozó 🙂
A szavazáson sima vízvezeték szereló szertnék lenni havi másfél milló dollárért.
Kedeélybeteg csöves van elég.
Én gázszerelő percenként 351 ezer forintért.
Én meg a "kiválasztottak" közé szeretnék tartozni, hogy soha ne kelljen dolgozni és hülye előadásokból könnyedén finanszírozhassam magam és családomat.
@@EvangelionPower Megszívtad.Jövő hónaptól már nem lesz gáz. Válassz másik szakmát.
A matematika arra jó hogy felmentsen minket a tévedéseink alól. -- "Pedig az előzetes számításokban nem volt hiba" -- !
Fawler nem rúgta fölé a bizonyos tizenegyest 97-ben :)
kihagyta..., mert megfogta a kapus, és a lepattantót értékesítették, és így lett 2:1
ua-cam.com/video/ZUrcX6kpkU0/v-deo.html
"Bár a bíró csak távolról követte az akciót, befújta a 11-est, pedig Fowler vadul integetve jelezte, hogy nem volt az, mert bár elesett, Seaman nem ért hozzá. A bíró tartotta magát az ítélethez, és ami igazán furcsává teszi a történetet, hogy Fowler állt oda a tizenegyeshez, amit kihagyott. A kipattanót azonban Jason McAteer bevágta, így a Pool 2-1-re nyert."
rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2020/04/10/robbie-fowler-liverpool-portre/
Tollasozni szeretek. Teniszezni és jótékonykodni nem. Nem érdekel, ha nem nyerek a sportban. Ezért a kérdésfelvetés sem jó, és teljesen téves következtetéseket lehet levonni az erőltetett A-B válaszokból.
Fogalma sincs, hogy mi az az intuíció, de volt az a pénz, amiért még a lelkét is eladta.
mateknak semmi köze a valósághoz, hibás modellezés
Ha megbuktál matekbó annak a TESCO-ban lesz köze a valósághoz.
@@sakkmatt a legnagyobb szám az egy, csak a hülyék ötösök matekból, az okos első akar lenni= 1, ezért egyenlet, egyenlő a neve
maat tematika
igaz-e? maat-e?
hu.wikipedia.org/wiki/Maat
Kél a Ma'at tér
Nem kell malter
Csak a Ma'at tér
Walternak mutter
Pápának mater
Egy, ég, igaz
Anu vagy! S Anyu az.
Az egy. Mind. Igaz.
S mindig az.
Ha anyanyelv nyal
Az igazság, Ma'at ér
Ma'at íjásza Mátyással
A bölcsessége Máté
Az 1 szónak száz vége
Láng nyelvnek két éle.
Égúrnak kék vére
Az igaz arany fénye.
Tuareg tóurak türkoáz
Türk oázisát tó úr kéz
Turán túrta. Az úr
Éke ége kéke, azúr.
Ma'ath tematika
Az agy egy
Igaz ügy
Heraldika
Jász íjász, Jásd
Jé Zeusz. Lásd!
Íjász ős, Jézeus
Célpontja a Szíriusz
Ó síri ős, Jászó
Balázs, Béla, László
Teremtő jaj szó
Kék fényből alászálló
Íj, yazig, az-ság
Egy az igazság
A Van-ság
Nyelvi hanság
Kőben Van
Nővényben Él
Állatban Jó, jövő, szép
Ánbőrben Án kép, ank, ép
@@sakkmatt tescoba csak max borért megyek, a kaja ingyen van, meg van eladó mézem, hurkám, szalonnám....dolgozzanak a szegények, én gazdálkodok, mert gazda., gazdag vagyok, mert egy vagyok az egyel, ha nő a paraj egyel az egyén, egyél
Imátkozzunk Ma’atér!
Hogy lehet egy kérdés mély
Ha válasz nincs, csak némi sekély
Az elválasztás mióta kéj
Egy embertelen nap, Földi örök éj
Hiába is megy a szekér
Ha föl nem néz és soha se kér
E költő nemzet rém ríme: egyél, vegyél
Kóny hagyó mány ma morzsát se ér.
Göncöllel kijött a batár
Szkítiából, száll a madár
Ősvallásban göncöl boncol
Garabonc madár a condor
Condor göndör, néhol kondor
Alig ugat már komondor
Tó alján a vízi bial
Ma száraz lábbal messze inal
Lehetsz nagymester itt te inas
Ha szívedben nem él nyilas
Ősöd szíve, Jó szép Atilla
Kék atyaló, a Föld égura.
Az ember nélküli Föld napja örök éj
Ahol többé nincs Ma’atkaré
Ahol az égen nem feszül örök íj
És le nem hoz több lelket égi szekér.
Hagyó tudás rég a Jó lét
Mindent felzabál a jóllét
Hiába keresel papírból jó lét
Ha a pap pírból származik ét.
A papok kiket megettek
Szolga bábúk, pupettek
Istentelen bér kegyencek
Emberevő szolga lelkek.
A pénz meg nem ehető
Mégha mást mond is lehet ő
Sok élőhalottra temető
Földvár és nap, remegő
Fénye terül el a tájon
Néhány kéz az égre fájón
Imát sóhajt, félve, látón
Hová vezet ez barátom?