Én még sosem törtem össze egy üzletben semmit. Én:egyszer egy kisebb boltba szerettem volna bemenni. Nyitottam kifelé az ajtót és a kilincs a kezemben maradt😂😂😂
Karolaval nagyon oszeilletek minden szempontbol , nagyon birom 😂❤de rabakaval kevesbe mert o komolyabb...annyira nem latom hogy olyan nagy humora lenne
Én nekem volt olyan hogy akartam enni egy fánkot de nem bírtam ki a kasszáig és apum azt mondta hogy egyem meg (csokis fánk volt) és amikor odaértünk a kasszához apukám kifizette és ezt mondta a kasszásnak: Vettünk egy csokis fánkot de megakarta enni és ahogy látszik csupa csoki az arca úgyhogy kifizetnénk. 😂😂😂😂😂😂😂
4:24 10-11 éves voltam mikor az egyik üzletbe bementem a suli előtt vízért. Leejtettem, és lehajoltam, hogy felvegyem az üveget, de a biztonsági őr odajött mögém, és annyit mondott hogy "Jò napot Kisasszony?" amitől annyoraegijjedtem hogy a mellettem lévő polcról szinte mindent levertem, amin nem mellesleg òvszerek, tamponok és betétek voltak.(ezt csak akkor vettem észre, mikor már a földön voltak) A biztonsági őr megkérdezte, hogy mit akarok azokkal. Égett a fejem rendesen. Ráadásul nekem kellett összeszedi, és ezért elkéstem
Najó Bence hát én titeket imádlak✨ Mekkora forma a Karolaaa😂 A barátnőd is ahhh👍 Még legyen velük videó, vagy akár több barátoddal is lehet, mert ahogy "felmértem" az összesen nagyon jó fejek😅😂❤
Nekem olyan volt ma,hogy bent voltunk egy kissebb áruházban felmentünk töltőér a kínaiba és valahogy leesett a bárpultra ami eladó volt én ráugrottam és összetört alattam😂😂😂
El tudom képzelni Bencét mikor 90 évesen leül videózni “Hülyeségeim az életben” *6 órás videó* 😂
Klaudia Rieger inkább 16 órás
Greta Applegren Igen kicsit elírtam😂
Klaudia Rieger lehet lesz az 16 órás videó is
Greta Applegren hat szereintem még az is kevés .
Sírtam Karolán 😂😂😂
Ez
Nem tudja valaki hogy hogy van fent Karola instan? 😔❤
@@barbaratimeakiss8145 ugy fan fenn hogy karolakandert
@@norbikasza1779 koszi
Ja😂😂
Én még sosem törtem össze egy üzletben semmit.
Én:egyszer egy kisebb boltba szerettem volna bemenni. Nyitottam kifelé az ajtót és a kilincs a kezemben maradt😂😂😂
Tamás Ábel én is jártam már így a suliba
😂😂
Tamás Ábel Osztálytársamnak konkrét ablak. :D A kilincs az semmiség :D
100. likeolo voltam
Nekem ez suliba volt az igazgatóiba mikor mentünk ki és a hülye haverom elkezdte ráncigálni a kilincset én meg valahogy kirántottam 😂😂
Ez retek jo lett meg csináljátok iylet
Karola szép gyerekkorod volt😂😂😂😂❤
Ugy élvezem Karolát!😂😂Mindenen tud mosolyogni olyan cuki...
Karolán nagyon sokat nevettem!😂💙😂💙
Én is😂🤣😅
karolàn ki NEM?😂😂❤️
Karola a Best🤣🍞🇭🇺
Karolaval nagyon oszeilletek minden szempontbol , nagyon birom 😂❤de rabakaval kevesbe mert o komolyabb...annyira nem latom hogy olyan nagy humora lenne
Bedő Lara Igen,de ez az ő dolguk
De lehet hogy csak a kamera előtt szégyenlősebb😁😁
Anyadal nem illik össze amugy?
Rebeka szebb smink nélkül
Thomas Kovacs végre valaki. A smink egy rakat szar.:/
szerintem is
Karola úgy tűnik mindent átélt 😂😂😂😂
Legyen olyan video Rebekával, ahol meg mutatod neki a fa lopási bizniszedet.:) xd😂
LoL DaY ez már nem vicces
az igen Tolvaj ha Dezső Bencét látjátok hívjátok a rendőröket xD
Én 11 osztálytársammal jártam...
Egy osztályba :)
3:35 "Mert sok feliratkozója van"
Áhh ez a Karola ki nyír hatalmas csaj :D:D
Sokaig nektek❤️ az amugy gaz ha enis szoktam a boltban enni vasarlas elott😅😅
Nem szolizni kéne hanem napra menni...😂😂❤
Bence nem csak fát lop hanem zsömlét is😂
Naggyon jo video!!! Bár sztm Karolával jobban összeilletek, de mind1. Hatalmas forma😂
Rebeka már nő szerintem ő érett hozzád nem rosszból.
István Doczi azaz
Legyen még ilyen, nagyon élveztem
Ne szoliba napra menjetek 😁😁😅
Imádom Karolát😂❤️ Legyen még vele vidi😍 És Rebekával is
❤️❤️❤️ Bence nagyon szép a baratnod.😅😅😻👸🏼
Hanna’s Vlog ez fura úgy hogy lány vagy
Csak a smink :/
Csak szólnék te kis 9 hogy 16 vagyok :)
Việt Đức Đỗ csak szólnék kis 16 hogy 15 vagyok😇😇
:D
Ez a Karola hatalmaas arc! :D Meg a barátnőd is nagyon fain, megfogtad az Isten lábát Bence :D
Jó videó lett! Gyönyörű a barátnőd, sokáig! ❤
Tőlem egyszer megkerdeztek h szia kor? Válaszom:Szia Árpád!XD
“Tolvaj erdélyből feljött lopni”😂😂😂
7:27 ''Összekeverem mindig a színeket'' A fák színét azért még tudod? LUL
Karolával jobbban összeillesz amúgy
H U B A A szerintem is.
Nemrosszból Bence de Réka nemhozádvaló.😅❤
Timea Barabasi az nem Réka hanem Rebeka
Jázmin Gódor bocsii. Akkor Rebi. De Karolával igyis jobban illenek😂.
Igaz
Jázmin Gódor nem az hanem ő..
Én nekem volt olyan hogy akartam enni egy fánkot de nem bírtam ki a kasszáig és apum azt mondta hogy egyem meg (csokis fánk volt) és amikor odaértünk a kasszához apukám kifizette és ezt mondta a kasszásnak:
Vettünk egy csokis fánkot de megakarta enni és ahogy látszik csupa csoki az arca úgyhogy kifizetnénk.
😂😂😂😂😂😂😂
Engem és pár haveromat kitoltorrak Erdélyből mert túl hangosak voltunk!
Pedig nem is ittunk... 😂 😂 😂 😂 😂 😂
8:40 hát ti aztán 😁😁😅😅😅
Woow Karola én is ki szoktam a körmömmel lyukasztani a fóliát 😃😃 szuperek vagytok!!!😊👍🏻
Végig röhögtem a videót 😂 Karola iszonyat vicces, Rebeka meg nagyon nőies és érettnek tűnik. Sokáig! ❤️
4:24 10-11 éves voltam mikor az egyik üzletbe bementem a suli előtt vízért. Leejtettem, és lehajoltam, hogy felvegyem az üveget, de a biztonsági őr odajött mögém, és annyit mondott hogy "Jò napot Kisasszony?" amitől annyoraegijjedtem hogy a mellettem lévő polcról szinte mindent levertem, amin nem mellesleg òvszerek, tamponok és betétek voltak.(ezt csak akkor vettem észre, mikor már a földön voltak)
A biztonsági őr megkérdezte, hogy mit akarok azokkal. Égett a fejem rendesen.
Ráadásul nekem kellett összeszedi, és ezért elkéstem
Nagyon szép a barátnőd😍😊Sokáig❤❤
Legyen következő rész!🙏 Lécci! De Karolával meg Rebekával, ne mással! Így a legjobb.
Nagyon komoly lett!❤
Meg csinaljatok ilyet mert nagyon jó lett! Sírtam egesz vegig a rohogestol! 😂😂
Azt mondom, hogy eddigi legértelmesebb barátnőd. Hajrá-hajrá Bence. 😁😁
Nagyon kemény a csaj🤣 tetőről ugrálni.. Boltban szimatkálni😂 kiegtem
Nagyon szeretlek titeket , te vagy a legjobb videos😍😍
Najó Bence hát én titeket imádlak✨
Mekkora forma a Karolaaa😂
A barátnőd is ahhh👍
Még legyen velük videó, vagy akár több barátoddal is lehet, mert ahogy "felmértem" az összesen nagyon jó fejek😅😂❤
Ahhww Karola nagyon rokon lélek 😍🤤
Na végre egy csaj aki illene Bencéhez, csak nem a szőke hanem a barna :D
Nagyon jó lett Bence
5:00 #kétajtós szekrény előtt!😂😂
Gyönyörű barátnőd van Bence! :)
Karolan besirtam 😂😂
Nagyon szép a baratnod!!!
Bence!Az utolsó miatt lepacsizhatunk😂✋
Ilyet szól:feljöttél erdélyből lopkodni😂😂 mindjárt meghalok a röhögéstől😂😂😂
Jó videó lett😁, ilyet mond meg szimatkálomxdddddd😂
Már nem csak fát lop, hanem még kaját is a tesco-ból! XD
Az egyik legjobb barátom be jót a kis Tescóba és a táskájával le lökött egy vörösbort!!😕😀😅😋😀😁😎😂😃😄😅😆😉😊😋😘😗😙😚😏😐☺😜😝😕😨
Sztem Karola a BEST szakadtam , nagyarc 😂😂😂👏🏼👏🏼👏🏼
Nagy forma ez a csajjjjj😂😂😂😂😂😂szarrá röhögtem magam
Sziasztok ez nagyon jó vidi lett a baratnőddel legyen még videó sok boldogságot❤💕😍
Bence legyen még ilyen videó regeteget röhögtem
Úristen Karolán sirtam😂😂😂😂nagyon jó lett a vidi!😊
Nem jött ki a mentő
Bence!? NINCS MELEGED ABBA A PULCSIBA?😂😂
Amúgy jó videó lett😂 szakadtam😂 hoztátok a formátokat megint😂😂😂❤👌
De bírlak titeket!
Karola nagy arc 😂
Az “Én még sosem voltam kitíltva sehonnan”-nál csak nekem jutott eszembe Boti és Mexikó?😂
Végre egy szép és nőis barátnőd lett remélem vele maradsz!😃
Az en egyik baratnom mar a Tescoban evett csokit, es otthagyta a polcon felig megragva😂😂😂👏🏻❤
Annyira gyönyörű a baratnod Bence!😍
Vegig rohogtem az egeszet😂😂 meg a konnyem is kofolyt😂😂 uristen.. Rohadt jo ez a 3as😂❤️
gyonyoru baratnod van es nagyon osszeilletek!! jo lett a video😂❤
NAGYON JOO LEEET
Felmerült bennem a kérdés, hogy lesz még olyan videó a csatornán, amiben nincs benne a BARÁTNŐD?😵
Vivien Böjte utóbbi 4 videóbol, 3 barátnős... hmm, milyen jó bevételi forrás
3:06ezt a videot láttam ez nagy 😅😅😅
Ez jó lett
Nekem olyan volt ma,hogy bent voltunk egy kissebb áruházban felmentünk töltőér a kínaiba és valahogy leesett a bárpultra ami eladó volt én ráugrottam és összetört alattam😂😂😂
6:50 Rebeka:Már megint az exekről van szó?Azután meg vágás... Hmmmmm
Pont a szülinapomos tetted fe...
Igyszi szülinapi ajándék...
Imádla Bence...
😘😀😉
*Nagyon jó lett!!!! Jöhet a folytatás!!! :)
Nagyon nagyon joo lett😂
De Szeretem az ijen videóidat Bence így tovább
Legyen még ennek folytatása 😂😂😂
Réka nem a testvéred
???? 😂😂XD
Bianka __ *Rebeka es a baratnojexD
Ömm én meg nem törtem össze semmit a boltban 😂 áhh nem vertem le egy egész polc gyertyát a tescoba áhhhh dehogy😂😂
Nagyon össze illetek a barátdnőddel 🤓😅😎😏
Én a boltban magamat törtem össze 2-újjamat és ki fordult a térdem csak ennyi történt!!!!!!!😂😂😂😂😂
Legyen még ilyen😂😂😂
Karola: tolvaj fejön Erdélyböl lopkodni sírtam 😂😂😂😂😂
Én is ugrottam már le tetőről, kutyaháttetőről XD
Engem egyszer kitiltottak a pesti állatkertből
4:01.... #sírok xd
ELADTAD MAGAD!
XD
Bence nem akarsz Barátnöddel 2-es be is csinálni Én még sohát ??🥰🙏🏼
Szia Bence meg van hogy ho van a medvéd. Itt van Mosonmagyaróvár környékén. És vannak kis bocsai is szóval apa lettél grat 😂😂🐻
Nagyon szèp baràtnőd van būszke lehetsz rà!!!!
Talán ezen a videódon nevettem a legtöbbet Bence😂🙏🏿✌🏻
Nagyon jó lett ❤️❤️😊😊
Én jártam az egyik osztálytársammal a boltig meg visza😂😂😂
Amugy Karola full hasonlit Noah Cyrus-ra csak sztem?? 😂😂❤️❤️
Én nem mentem ittasan iskolába...én ott rúgtam be a terembe xDDD
a Bence biztos mindig amikor bemegy a boltba vesz kést zsömlét vajat szalámit asztalt megkeni a zsömlét és megeszi ott a bolt közepén
En egyszer a te tejadt ittam es a ruha boldban kiburitottam 😂🤣😂🤣😂