Először nézek ide, de bár ne tettem volna. Mindenesetre, ha már így esett: a tudálékoskodásaim javarészt önironikusak, magamon gúnyolódom. Olykor a Robit szívatom vele, a show-nak, a szerepnek megfelelően, ahogy ő meg engem szívat más dolgokkal. Lehet nem szeretni, sőt utálni, ez mindenki magánügye, a komment meg azért létezik, hogy ezt bárki nyilvánosságra is hozza, ha így érzi jól magát. Aki viszont azt ajánlja (mint ez az egyik faszfej itt alant), hogy engem le kéne cserélni, nos annak elárulnám, hogy egészséges lelkületű ember ilyet nem mond és gondol, hogy valakit "lecserélni". Barátokkal, szerelmekkel, haverokkal, kollégákkal, alkotótársakkal lehet szakítani, összeveszni, különválni, eltávolodni, de lecserélni őket nem lehet. Ezt csak a pszichopaták teszik, akik számára az ember, a kapcsolat csak eszköz, és mint az eszközt lecseréli, ha már nincs rá szüksége. Tíz éve csinálunk mindenfélét együtt Puzsér barátommal, és az Apu eleve úgy jött létre, hogy egy tanítványom volt a Mika kultúrszervezője, nekik köszönhető ez a cucc. Úgyhogy a kritika oké, akár az anyázás is, de aki engem le akar cserélni, az jöjjön le a Mikába, és próbálja meg maga személyesen, és ne itt hőscincérkedjen. Csaba barát meg ne vegye a szívére, én hálás vagyok neki, hogy témát adott egy negyed órára.
Kedves FAM! Épp a minap olvastam - az általad oly sokszor savazott Nietzschétől - egy szép részletet, amit a fentebb általad írtak fényében (a lecserélés kapcsán) megosztani érdemesnek gondolok (ha még olvasod majd ezt a kommentet - ha nem, akkor a többiek élvezetére bízom a sorsát)... „Válaszúton. - Pfuj! Olyan rendszer része akartok lenni, ahol vagy keréknek kell lennetek, teljes egészében, vagy a kerekek alá kerültök! Ahol, magától értetődik, hogy mindenki az, akivé felülről teszik őt! Ahol az »összeköttetés« keresése a természetes kötelességek közé tartozik! Ahol senki sem érzi sértve magát, ha azzal az utalással hívják fel a figyelmét valakire: »ez az ember egyszer még hasznos lehet magának!« Ahol nem restellnek látogatásokat tenni, hogy valamely személy közbenjárását kérjék! Ahol még csak nem is sejtik, hogy az efféle erkölcsökhöz való szándékos hozzáidomulás folytán magukat egyszer s mindenkorra a természet közönséges cserépedényeként határozták meg, amelyet mások elhasználhatnak és darabokra törhetnek anélkül, hogy ezért különösebb felelősséget éreznének; mintha csak azt mondanák: »olyasmiből, mint én vagyok, sohasem lesz hiány: csináljatok velem, amit akartok! Csak semmi ceremónia!«”
Tisztességes csirihau módjára szárnytövön basztátok Barát Csabát. Hagy tudja meg a srác végre, hogy merre kell keresni az intellektuális dominanciát. Komikus helyről jön azért, tekintve, hogy ilyen csodatévő Jézus, meg kígyóolaj-árus levitáló jógi- és lélekhívőként ugyanannyira jogosult vagy az iskolára. De könnyebb lefelé taposni.
Az indiai azomizmus képviselőit nem vaipáshikáknak hívták, hanem vaisheshikáknak. Az alapító Kanada életét a legtöbb forrás az időszámítás előtti 6. századra teszi, nem a 3. századra. Ez egy filozófiai iskola volt, és ennek megfelelően az atommal kapcsolatos nézeteik nem tudományos igényűek voltak, és egyáltalán meg sem feleltethetőek a mai atomelméletnek, csupán a nevében azonos. Feltételezem, hogy a biológus hölgynek úgy adtad elő, hogy bezzeg a régi guruk már kétezer évvel a tudósok előtt az atomokon gondolkodtak. Nem, amin gondolkodtak az megközelítőleg sem ugyanaz az atom. Az atomelméletükhöz egy egyszerű megfigyelés adta az ihletet, az, hogy a környezetedben lévő tárgyakat apró részecskékre bonthatod, amiket valószínűleg egy idő után már nem lehet tovább bontani. Ezután intuitív módon ezt az "atomot" egy rakás önkényes és hamis jellemzővel felruházták, és semmiféle kísérletes bizonyítékkal nem rendelkeztek. Így hát egy olyan kijelentés, hogy "már ők is az atomon gondolkodtak", erősen félrevezető, és nem méltatja a biológus szellemi teljesítményét, ha hitetlenkedett, mert teljesen jogosan tette. Egy ilyen szintű atomelmélet a történelem során számtalan ember fejében körvonalazódhatott, csak nem került feljegyzésre.
Semmi sem vicces, ha elkap a mélygondolat hulláma Agyamat filózó kés szurkálja Néha csikiz néha fáj de kurvára Mert rájössz hogy nem sok dolog biztos maximum az itt, most, meg az egy, amit barátcsaba nem érthet meg Mert soha nem elesdézett Az univerzum egységébe; bele xdd Amúgy nagy csirihauskodás megy itt is meg a Csaba megnevezése is az volt a műsorban, szerintem ez a csirihauság az ember lelki síkja, és habár Csaba szerintem is faszságokat ír, ezzel a nyilvános megnevezéssel ti is csürhe csirihauk lettetek.
FAM-nak a stílusa továbbra is kibaszott irritáló. Kurva művelt vagyok, idezgetek, hetkoznapban egyáltalán nem használt idegen szavakat hasznalok, aztán közben folyamatosan elelvezek saját magamra. Nem értem, hogy sokan miért szeretik annyira. Örülök, hogy van ez a hard talk Puzsér Róberttel. Szerintem nagyon jót tenne az apunak, ha FAM-ot lecserelne akár egy Horváth Oszkárra, ellenpontra vagy még sorolhatnam a baratait akik szemely szerint nekem szimpatikusak, csak pont FAM aki nalam nagyon kilog a sorból. Ha lenne egy kis humorerzeke, az sokat dobna rajta, de sajnos az sincs. Ami ennél is szomorubb, hogy ő szerintem azt hiszi, hogy van. Ami valahol jogos is, mert sokszor nevetnek a "poenjain".
Csaba Barát hozzászólásai tényleg érdekesek, szinte minden puzsér videónál vagy posztnál odaszór egy kis okosságot. A hozzászólásainál már csak a videói az érdekesebbek.
+idontgive mercesthethird Ja és mellesleg én már a 444en felfedeztem az okosságait egyszer úgy felbasztam magam, hogy már muszáj voltam letiltani viszont UA-camon még nem jöttem rá hogyan kell ezt :D
Beletekertem az elején, hogy na mégis hol lesz vége a Hamvas résznek, erre hová tekerek elsőre, vakon... 21:46 - itt már tudtam, ez tényleg újra az APU... :DD
Megint hülyeséget pofázol Borat, annyiban igazad van, hogy mennek, de vonatok jönnek is menetrendszerűen! Igaz a máv sokkal drágább mint a GYSE-v de hát nem is megy országszerte, igazam van,;) A Máv legdrágább Máv jegyek 7630 Ft- ig mennek, de a lényeg, hogy a vonatok jönnek-mennek, nem csak elmennek, megint valótlan állítasz mint már oly sok ideje, jobb lenne ha tájékozódnál egy kicsit mielött Klaviatúrát ragadsz!
FAM valóban kicsit túltolta ezt a tanárbácsis stílust, ez nem vicces, nem érdekes, egyszerűen csak irritáló. Lehet, hogy okosabb, műveltebb (főleg műveltebb, mert hiába élvez el attól, hogy ő milyen hiperintelligens, mert ismer ilyen szavakat mint kvantitatív metafora vagy ekvivalens, de ezt bárki használhatja, ott van a szótárban, nem ezt hívják szellemi teljesítménynek, vagy xy tudósnak a könyvéből való idézgetéseket), az említett személynél, de akkor korrektül mondja el a témára irányuló ellenérveit. Most komolyan, mire volt ez jó? Ez okoz örömet neki, hogy fennhéjázó, lenéző stílusba oktat valakit? Nem talán pont a Puzsér vallja azt, hogy nem attól leszel intelligens, hogy ismersz idegen szavakat, és hogy nem az-az értelmiségi feladata, hogy a saját személyének a zsenialitásában fürdőzzön az egója? Hanem sokkal inkább az, hogy az a tudás, azok a meglátások, aminek ő birtokosa, azt minél szélesebb tömegekhez eljuttassa, minél közérthetőbben? Tehát neki feladata van, a lehető leghatékonyabbak kell szolgálnia az egész társadalmat, a legszerényebb képességűekig, a legelesettebbekig, és nem az ő vagy a másik személye a fontos, nem azon kell élezni a nyelvünket, hogy milyen h*lyeséget ír, kérdez, hanem maga a tartalom, a közlés, az információ, az aminek jelentősége van. Nem érdekel ez az egész téma, de azt hallottam, hogy egy ennyinek, hogy ő mit írt, meg mennyire nevetségesek ezek, képesek vagytok egy egész adásnak a jelentős hányadát szentelni. Legalább a minőség szempontjából nem érzitek ezt aggályosnak, hogy lehetőleg ne sz*rt adjatok ki a kezeitek közül? Vagy ha ennyire nincs téma, akkor én azt ajánlom, hogy inkább töltődjetek kicsit, vagy legyenek ritkábban az adások, és helyette inkább csinálj (lehetőleg FAM nélkül mert ezt a stílust nem bírja kinőni, csak tetőzik nála tovább - már a AHM-ben is sokkalltam a stílusát) még egyszer ennyi Hét mesterlövésze adást, bőven van 1000 érdekes film, vagy filmes téma, toplista. Bőven vannak ma is jó filmek, vagy legalábbis olyanok, vagy olyan jelenségek miről fontos lenne beszélni, csak ha jó filmeket keresünk nem Hollywood, meg a legnépszerűbb alkotások felé kell tekinteni, hanem kicsit mélyebbre kell ásni... meg egyébként sorozatokról is lehetne beszélni.
Annyira elegem van már ebből az "a tréning az Antikrisztustól való"-dumájából a Robinak. Neki van valami becsípődése, ami miatt mindent, ami a világon rossz, a pszichopátia és az egó következményének lát, és mindent, ami jó, valahogy kapcsolatba hoz a drogokkal. A tréning NEM az egód hizlalásáról szól. Hanem a helyes önbecsülésről. De tudom, hogy Robi ha ezt olvassa, akkor az lesz erre a válasza, hogy "AHA, LÁTOD, ÍGY FÉSZKELTE BE MAGÁT AZ ANTIKRISZTUSI ESZME A FEJEDBE, CSODÁS!", úgyhogy messzebbről kezdem: az egó NEM rossz. Miért lenne az? Értem, hogy elnyomó birodalmak meg mindent felzabáló óriáscégek születtek belőle, rendben van. De mint minden, ez is jó, ha megfelelő a mértéke. Akármit mond a Robi, valamennyi egó KELL, mert egyszerűen nem lehet nélküle életben maradni, és kész. Kell, hogy az embernek meglegyen az egészséges önhittsége, aminek segítségével el tudja érni a céljait, tudnak rá támaszkodni mások, tud segíteni másokon. Aki jót tett a világban, annak is volt egója, nem csak a wall street-i tőzsdecápáknak. Az embernek szerintem azt kell mindössze megtanulnia, hogy mikor és hogyan csendesítse le az egóját, és mikor erősítse fel, hogy jó célra használhassa. Visszatérve a tréningekre: nincs kétség bennem afelől, hogy Robi egy ilyenen se vett részt. Én viszont igen. Nem állítom, hogy Szabó Péteré pl. túl megvilágító erejű és hasznos lett volna. Nekem speciel összességében nem tetszett, mert sokkal nagyobba füstje, mint a lángja. De ettől még pl. Brian Tracy igenis hasznos dolgokat mond/ír. Robi lehet, hogy nem hallott róla, de a saját pályáján a csávó nagyágyúnak számít, és önszorgalomból sajátította el azt, amit az üzleti tanácsadásról, marketingről tud. Egy ilyen tréning nagyjából arról szól, hogy merj nagyot álmodni, tudatosítsd magadban a céljaid, és milyen konkrét lépések kellenek ahhoz, hogy megvalósítsd (pl. idő- és pénzgazdálkodási tippek). A "merj nagyot álmodni" az egód felhizlalása? Lehet. De ettől még miért lenne rossz? Miért gondoljuk, hogy mindenkinek az egója egy nagy, kapzsi disznó, aki minél nagyobbra hízik, annál több kárt okoz? Mi van, ha valaki azért megy el egy ilyen tréningre, mert be akar jutni egy külföldi elitegyetemre, hogy mondjuk környezetmérnök lehessen, mert az az álma, hogy a környezetvédelemben dolgozzon? Itt a célok megvalósításáról van szó, semmi másról. A cél pedig nem alapvetően rossz. Vagy: lehet, hogy valóban azért megy oda valaki, hogy több pénzt keressen. És akkor mi van? Mo.-n egy átlagfizetés egyszerűen nem elég arra, hogy méltóságteljes életet élj. Ez alatt azt értem, hogy egy saját lakás árát kitermelni egy átlagembernek kb. egy fél élet munkája, emellett pedig nagyon nehéz eltartani egy családot, és közben félre is tenni. Plusz ott van az, hogy az ember ideális esetben nem egy robotoló gép, hanem kéne, hogy törődjön a testével, hogy legyen lehetősége kikapcsolódni és hogy egészséges ételeket ehessen, valamint megfizethesse a hatékony egészségügyi ellátást, amire a TB sokszor nem elég. Egyszerűen ahhoz kell a pénz, hogy ne legyél bérrabszolga, ez az igazság. Idő- és pénzgazdálkodást pedig nem tanítanak az iskolában. Talán triviálisnak hangzik, de nem az egy olyan országban, ahol ennyire nincs pénzügyi kultúra. A tréning tulajdonképpen egy életfilozófiai gyorstalpaló, egy kis pszichológiával, marketinggel, üzleti ismeretekkel, amolyan "menedzsertudomány", amit tanít. Szerintem meg inkább az az antikrisztusi, hogy az ember beletörődik, hogy szar sorsa van, az egész világot hibáztatja mindenért, és megcsömörlött, frusztrált átlagember lesz, és ezt a mintát adja tovább a gyerekeinek.
Átlagembernek lenni rossz? Én bejárok dolgozok, jól vagyok. Nem vágyom többre. Te meg itt szendvedsz hogy sikeres legyél meg álmodozz, ahelyett hogy kussolnál és dolgoznál és nem ilyen baromságokkal foglalkoznál.
Lehet, csak a testrészre irányuló behatás miatt, de a szárnytövön vágásról a Csillagközi invázió ideggyökre célzása ugrott be. Ne csak egymás közt legyünk csirihauk, csirihausodjunk az óriásrovarokkal szemben is! :-D
Jézus, Jézus, jézus, Jézuskrisztus, Jézus! JÉZUS ... jézusjézusjézus, Jééézus ! A műsör első része .... Igazad van Robi, Elvégre minden ember egy elbaszott teremtés eredménye, (annyira elbaszott hogy isten alig győzött írtani minket korrekcióbol) és a te hősöd meg ugye isten gyermeke, aki egyben önmaga, aki lejött hogy elmagyarázza nekünk sötét alja lényeknek hogy mi a tuti és "megölette magát" a bűneinkért, Tényleg Robi, a legjobb amit tehetünk ha megpróbáljuk leutánozni! Mert ugye a zember magától nem képes rá jönni hogy más ember is (Lévén hogy kurvára hasonlít rám) valószínüleg ugyan úgy érez fájdalmat mint én, ugyan úgy vannak szerettei mint nekem, ugyan úgy vannak gondolatai mint nekem. NEM AZ EMBER EGY UNDORÍTÓ ALANTAS GECI! és csak akkor lehetsz valamire való ember ha megpróbálod imitálni "ISten (kibebaszott) fiát" (Igaz a buddhizmusban még az állatokat is bevonják ebbe, De ki a faszom az a Gautama Siddharta??!!!?!?!? csakis egy szaros-húgyos hippi lehetett életvezetési tanácsokkal, aki amúgy se tudhatott semmit mert akkor még isten nem bújt a saját fia bőrébe hogy megvilágosítson minket) (vannak olyan baromk akik még a földet is söpörgetik maguk előtt hogy ne tapossanak el rovarokat. A SOK GYÖKÉR! hát isten tisztán megmondta hogy csak az embereket kell szeretni, az állatokat meg azért csinálta (ugyebár lélek nélkül) hogy azok a mi jólétünket biztosítsák) Az amúgy tényleg elképzelhetetlen hogy valaki egy kicsit is értelmesebb gondolatok szállják meg, és mondjuk elgondolkozzon arrol hogy: Én ember vagyok, egy érző, gondolkozó -főemlős-, (igazad van ehhez darvin is kellet) Lény, Más hozzám rendkívül hasonló lényekkel vagyok körbevéve, akik láthatóan szintén gondolkoznak és éreznek, Mi így együtt élünk, és élvezzük egymás társaságát (sőtt már-már függünk tőle) TALÁN, ESETLEG, ELKÉPZELHETŐ, hogy ha én egy faszfej vagyok másokkal, akkor nem csak hogy testi/lelki fájdalmat okozok másnak, (ami normális esetben nekem se esik jól) de még rossz példát is mutatok másnak, sőt talán ösztönzöm is a rosszra. És ha más is faszfej lesz velem, és/vagy a szeretteimmel, az meg nekem lesz nagyon rossz! Ebből tényleg csak ISTEN személyiségzavaros fia/alteregója tudja levonni azt az elképesztően bonyolult következtetést hogy TALÁN megéri úgy cselekedni másokkal szemben, mint ahogyan magammal szemben várnám el (és akkor most itt elmodhatod hogy "DE HÁT EZ JÉZUS GONDOLATA, EZ A HEGYI BESZÉD, MINDENKI AKI EZT MONDJA AZ CSAK JÉZUST PRÓBÁLJA UTÁNOZNI, SŐT HA TE ÍGY GONDOLOD, AZ AZÉRT VAN MERT EZT JÉZUS BELEÍRTA A SZÍVÜNKBE!!!!!) és persze, nehéz is lenne ezzel vitatkozni, -(ha nem lenne hatalma fassság és)- ha ennek a gondolatnak ne lenne egy valag alternatívája régebbről és keletebbről. (és nem lenne amúgy teljesen logikus ha nem úgy gondolsz magadra mint egy felsőbbrendü lényre)
Én szeretem a műsoraidat! Bár mondasz orbitális fasságokat, (mint mindenki) meg indokolatlanul indulatos tudsz néha lenni (ami én szoktam lenni) De mégis te vagy talán az egyetlen híres médiaszemélyiség aki valami tartalmat is próbál közölni, aki meglehetősen tisztán látja a dolgokat, és ki is mondja őket. Ezért nagyon tisztellek, és kedvelem a munkásságodat, de akárhányszor a "Jézuskrisztus" kerül szóba, már előre borsódzik a hátam! Úgy túl tolod a témát hogy szerintem néhány keresztény is kitér a hitéből, Én meg kifejezetten sértőnek találom! Állandóan úgy beszélsz az "isten nélküli" emberről mintha az lenne az emberiség szennye, Ilyen undorító, erkölcstelen, morál nélküli sötét aljanép. és állandóan a legrosszabb példákat tudod csak felhozni. (hitler/szálin/mao stb.) És ami a legrosszabb hogy mind ezt kinyilatkoztatva! Bármi más témáról beszélsz azért haszánod (az általadd elvileg megvetett) szerintem, úgy gondolom, nagyon úgy tűnik, minden jel arra mutat kifejezéseket (még akkor is, ha ezekben az esetekben is ugye "Te beszélsz, és onnan tudjuk hogy ez szerinted van hogy te beszélsz" ) Valahogy finomabban, vagy legalábbis árnyaltabban fogalmazol. Bár nyilván nincs beleszólásom (meg miért is lenne) de olyan jó lenne hogyha képes lennél a kereszténységről (meg istenről) is úgy beszélni mint a többi vallásról , (vagy más dologról) (A FAM szerencsére általában azért "helyre tesz"/ellensúlyoz/kijavít, de legutóbb nem volt, most meg valamiért nem tette)
FAM-nak egyébként igaza van és követelem, hogy vessenek véget pl a focisták nyilvános megaláztatásának, amikor játék közben LECSERELIK őket, holott még olyan jókedvűen tudnának tovább játszani. :((( Egyébként felesleges ezeket a vitákat komolyan venni. Vettem a fáradtságot, belehallgattam még par apuba es igy hogy azzal a tudattal hallgattam, hogy a FAM csak trollkodik es "vért lázít", igy sokkal emeszthetobb a dolog, neha meg is mosolyogtam, de ettol függetlenül nekem sok. Ha a műsornak ugy a 10%-at tenné ki ez a stilusa, akkor sokkal jobb lenne, de ez már az en velemenyem, ami senkit ne erdekeljen es tovabbra is kitartok amellett, hogy jot tenne ha neha jonne egy vendeg is a musorba. Akár FAM melle vagy helyett, nem lecserelve őt, mint egy tárgyat vagy egy focistát. :) PEACE
35:35 Ez kész. xD Barát Csaba még most is meg van győződve róla, hogy egyszerre ownolja az antikvitástól a középkoron át Puzsérig született és élt összes olyan gondolkozót, akik felvetették a négy alapelem teóriáját. HOL VAN AZ ELEMZÉSED, CSABI? :D
Nekem tetszik az apu ugy ahogy van, sot FAM tobbet is "okoskodhatna" Robi ne izgasd magad az elemek miatt mindenki megértette szerintem mire gondoltál, aki meg nem az úgy se hallgat benneteket (még ha csaba barát kommentjébol nem ez jott le)..... Csaba barát neked meg gratulálok UA-camCELEB lettél :-D
FAM nem egyszerűen túltolta... túlontúl... az esetek többségében csak szimplán idegesítő, de itt konkrétan megcsaptam volna... Robit imádom hallgatni, lehet nem mindenben van elmélyült tudásanyaga, de a meglátásai, még ha felületesek is olykor, élesek és józanok... okos és szimpatikus... De FAM... A lexikális tudása sem orvosolja a trágár ostobaságát, főleg amikor humoros szeretne lenni... mert nincs humora... legjobb esetben is maximum egy kínos mosolygást tud előidézni, de ez most még tragikusabb volt... ilyen felemelkedően kioktató stílusban, ilyen hosszadalmasan és főleg ilyen lényegtelen témában amiben előadta magát, ez már a hallgatónak kínos... Ő olyan itt, mint Robin Batman mellett, valaki, aki alkalmanként tud reflektálni Robi mondandójára, hogy valamennyire beszélgetésnek tűnjön... de semmi több... időnként bele-bele kezd egy erőltetett, fölöslegesen elnyújtott és lassú magyarázásba, ami biztos sokkal inkább lenne remek, ha redukálná ezt a sokszor felesleges kikacsintásokkal teli, nyomasztó terjedelmet... nem lenne ennyire kínos sem neki, sem a hallgatóknak...
Most elvonatkoztatva attól, hogy én Puzsér miatt hallgatom az egészet, és leginkább az ő mondanivalója érdekel, kezd a minőség rovására menni FAM akadékoskodása. Én értem, hogy ő is hozzátartozik az Apu élményhez, értem, hogy azért van ott hogy felhígítsa a hangulatot, hogy a kis trollkodással színt vigyen bele. Azt is tudom, hogy sokan nagyon szeretik és miatta mennek el. És én mindig is elviseltem, akkor is ha nem tetszett, de ez már tényleg sok. Folyamatosan megakasztja a beszélgetést, óvodás szellemi nívón baszogat mindenkit, közönséget, Robit, akárkit. Nem vicces, hanem erőltetett, és unalmas. Értelmes gondolatmenetekbe böfög bele faszságokat, ez a repertoárja, ennyit tud hozzátenni a diskurzushoz. Múltkor ilyet szól: "de igen Robi, hat.... nem úgy hat, hogy 6, meg 7, hanem hat RÁ..." Ez igen FAM... köszönjük a hozzájárulást... Talán nem véletlen, hogy távolságot és utazási költséget nem kímélve elmentem az Apura, amikor csak Robi volt, mert ki tudott alakulni egy értelmes diskurzus, ugyanis a közönségnek valahogy sikerült ráhangolódnia a témára, nem úgy mint FAMnak Szerintem a baj ott kezdődik amikor a free-mic már jobb, mint a fix beszélgetőpartner Szóval az én javaslatom, mint néző/hallgató, aki a kezdetektől jelen van: FAM, ha nincs mondanivalód, kérlek ne fáradj be a Mikába, ha van mondanivalód, akkor pedig szeretettel várunk és figyelemmel fogunk végighallgatni Köszönöm!
A Friedrich Nietzsche, az megmondta volna, a Friedrich Nietzsche... Ennél a résznél majdnem lefordultam a székről a nevetés közben. De egyébként meg sajnos nagyon is igaz maga a mondanivaló...
Ja, teljesen életszerű, hogy egy olyan "proli" vagy "pszichopata" szóval "csirihau", akire itt utalás történik, majd pont "Fridrik Nícsét" fogja emlegetni egy "szárnytövön baszás" alkalmával... Egyébként akár érdekes is lehetne, hogy ha akadna egy elvetemült, aki megszámolná, hogy az eddig elhangzott beszédekben a "proli", a "pszichopata" vagy "Hitler" az a szó, ami a leggyakrabban elhagyta Puzsér Róbert száját...
Bár nem vagyok a "csirihau" szó felkent szakértője, de a bejátszást hallgatva a pszichopata például nem feltétlenül "csirihau". Nyilván lehetnek pszichopata "csirihauk", de nem feltétlenül mindegyik az, így ez a felsorolás nem egészen pontos, inkább úgymond nagyvonalú. Ha egyébként meghallgatod a beszéd azon részét, amikor a szárnytövön baszásról van szó - már nem a bejátszásban nyilván -, akkor te is konstatálhatod, hogy ez szarkazmus volt, nem szó szerint értendő. A Friedrich Nietsche sokkal inkább szimbólum, a "csirihau" szellemiség jelképe, ősatyja ebben a beszédben, mint a valaha volt valós személy.
Ja-ja, a felsorolás direkt nagyvonalú, ezzel inkább csak Robi kedvenc szitokszavait akartam egy hirtelen ötlettől vezérelve felsorolni. Hagyjuk ezt a hamvasi "csirihau" kifejezést, nem ez a lényeg most itt számomra, mint ahogy ennek a pszichopatával való egzakt viszonyának kibontására sem vállalkoznék most itt; amúgy is elég alacsonyan repkednek már egy ideje Robiéknál a "pszichopata", "szociopata" jelzők... Nyilván szarkazmus volt Nííícse ilyen irányú emlegetése, és ha először hallanám, számomra is poénos lenne, de már sokadjára mossák össze Nietzschét olyan tendenciákkal (darwinizmus, materializmus, és főleg a mai post-post modern, kisszerű, ám annál nagyobb egóval rendelkező u.n. kis-ember, akit Nietzsche -ha még élne- maximum az utolsó embernek, de inkább az emberalatti embernek tartana) mik hallatán a nem laikus egyéneknek legalábbis fel kéne vonni a szemöldökét. Pont azzal van bajom, hogy eléggé elfuserált dolog Nietzschét megtenni a "csirihau" szellemiség szimbólumának, bármilyen kontextusban, vagy akárcsak a vicc kedvéért is... Könyörgöm, attól még, hogy Nietzsche mára az egyik legpopulárisabb filozófus lett, az ne tévesszen már meg senkit, főleg ne olyanokat, akik amúgy tényleg tájékozottak szellemi kérdésekben... Kicsit bővebb attól a gondolatisága, mint hogy ilyen kiragadott, első hallásra rendkívül közérthetőnek tűnő idézetekkel el lehessen intézni: Isten halott. Ami nem öl meg, az megerősít. A nagy embernek a tömeg az állványzat, stb. Egyébként ez tényleg elég groteszk, mert FAM és Róbert közös nagy kedvence, Hamvas lenne a leginkább az ellen, hogy Nietzschét valakik ilyen öncélúan és demagóg módon diabolizálják, csak hogy legyen egy negatív pólus, amihez képest azok pozicionálják magukat....
Annyira sajnalom hogy a stilus sokszor elvezhetetlenne teszi az egeszet (legfokebb FAM-ra celzok, szamomra kibirhatatlan), ertem en hogy a tartalom a lenyeges nem a forma, de a forma azert segithetne minimalisan a tartalom befogadasat, vagy legalabb ne akadalyozza ennyire. En szeretem Puzser eloadasait (ilyen ertelemben "szokva vagyok ehhez"), de FAM kiakaszt az egyaltalan nem szorakoztato debilsegevel, es tudom ha en sem birom mar, az ismeroseim meg ennyire sem, ami nagy kar tekintve hogy a temak viszont jok. Ha a cel a szelesebb kozonseg elerese, vagy legalabbis azok megtalalasa akik nem kifejezetten elvezik a ordenare orditozast, szerintem erosen ajanlott lenne ebbe energiat olni mert ugy velem minimalis energiabefektetessel jelentos nepszerusegre tenne szert a cucc, de ha oncelu az egesz akkor az kar es veszteseg de ez van. Amikor Robi egyedul nyomja az adja.
"Régen az Apu is igazi volt..." Most is az, csak a színvonala esett lejjebb. Értem én, hogy a dolgok változnak, még az Apu is, nem az a bajom, hogy nem olyan, mint néhány hónappal korábban hanem az, hogy nem nyújt annyit. Elszaladt kicsit a ló.
Forditva ultok a lovon, ahogy ez tobbszor is elhangzott ez egy "kotetlen rendezveny" ami egy "kocsmaban" kerul megrendezesre es nem pedig az ELTE reaktortechinkus es/vagy tengrebioszociologus karan. Tobbek kozott ezen okokbol kifolyolag a tartalom milyensege nincsen rektroralt keretek koze szoritva, szoval bizonyos merteku fluktuacio tobb mint valoszinu, sot a szorakoztatas erdekeben megkovetelt.
Kedves Csaba barát! A megmaradt méltóságod megmentése érdekében azt tanácsolom ne írt többet, ne ronts tovább a helyzeteden. Személyeskedésre pedig végképp nincs szükség. Ha ennyire nem tudsz azonosúlni a hallottakkal, akkor inkább orientálódj olyan tartalmak irányába, amik jobban szinkronizálnak az értékrendeddel és a világlátásoddal. Ezáltal megkímélheted saját maga és másokat is a felesleges stresszhatástól. Ez a tanács még 300 forintodba sem került. Kellemes napot!
nah, felesleges szócséplés, már régóta ismerem a „munkásságát” , próbáltuk szép szóval, próbáltuk elküldeni a francba a dilettáns hülyeségeivel , de nincs azon a szinten hogy felfogja mennyire buta......
Most itt jól rágengeltek erre a szerencsétlen Barát Csabára, és jó tömegember módjára megpróbáljátok meglincselni az idolotok védelmében? Miért jó neked, hogy elküldöd melegebb éghajlatra? Akkor végre csak olyan kommenteket találsz majd, ami mind ugyanazt mondja, mint te, és végre bezárkózhatsz az echo chamber-edbe, és többé nem kell szembesülnöd a tiédtől különböző véleményekkel?
TR0LLREIGN látod, nekem is pont ez volt a véleményem erről a lincselő hangulatról, amig nem hozta a szerencse (teljes hiánya) úgy, hogy beszélgessek vele .... Nem az a baj ha valakinek más a véleménye, Sőt az általában jó dolog, Az a baj ha valaki vagy direkt trollkodik vagy teljes mértlékben szellemi fogyatékos, és vagy direkt beszél el a mási ember mellett tele felsőbbrendüség érzettel, vagy nem képes egy összetett mondatot megérteni. (de még a szavak egyszeri jelentésével sincs tisztában) (Arról meg nem is beszélve hogy sztálint megszégyenítő autoriter ideológiája van és még egy tolvajlást is halálbüntetéssel szankcionálna, azon túl hogy mindent és mindenkit táborokba záratna aki nem úgy gondolkozik ahogy ő )
Márk Major Hát erre azt tudom mondani, hogy: És? Amíg ő csak egy random kommentelő az interneten, neked - ő nem parancsol, nincs hatalma feletted, így az autoriter véleményére fittyet hányhatsz, - nem kell vitába bonyolódnod vele, ha láthatóan nem érti, amit mondasz, - mi több, nem is kell egyáltalán kommentelned a kommentjére, ha azt feleslegesnek tartod, - sőt, tovább megyek, el sem kell olvasnod a kommentjeit. Innentől kezdve nem értem a lincselést. És különben is, a troll csak örül neki, ha etetik.
Donald Trumpban van némi csababarátizmus azért, úgyhogy annyira nem is jársz messze a valóságtól. Lásd: agyatlanságok tömegei, jólmegmondás, trollkodás ezerrel, majd a visszakozás, "jaj nem is úgy gondoltam csak tik hülyék nem értitek amit mondok", iszapbirkózás.
Ahhoz képest, hogy mekkora troll vagy nem veszed észre amikor téged trollkodnak. Ez aztán az irónia DE! legalább olvasod a kommenteket ami jó. Bár azért még mindig jó, hogy hozzátok ezt a bölcsész sznobizmus arrogancia egyveleget.
A társadalom sárba tiprásával népszerűsíted magad.Ezt nem is tudom hogyan nevezzem.Nem te vagy a limit.A szavaidról pedig ennyit:A szó elszáll,de beleolvad lényed tükrébe.
Először nézek ide, de bár ne tettem volna. Mindenesetre, ha már így esett: a tudálékoskodásaim javarészt önironikusak, magamon gúnyolódom. Olykor a Robit szívatom vele, a show-nak, a szerepnek megfelelően, ahogy ő meg engem szívat más dolgokkal. Lehet nem szeretni, sőt utálni, ez mindenki magánügye, a komment meg azért létezik, hogy ezt bárki nyilvánosságra is hozza, ha így érzi jól magát. Aki viszont azt ajánlja (mint ez az egyik faszfej itt alant), hogy engem le kéne cserélni, nos annak elárulnám, hogy egészséges lelkületű ember ilyet nem mond és gondol, hogy valakit "lecserélni". Barátokkal, szerelmekkel, haverokkal, kollégákkal, alkotótársakkal lehet szakítani, összeveszni, különválni, eltávolodni, de lecserélni őket nem lehet. Ezt csak a pszichopaták teszik, akik számára az ember, a kapcsolat csak eszköz, és mint az eszközt lecseréli, ha már nincs rá szüksége. Tíz éve csinálunk mindenfélét együtt Puzsér barátommal, és az Apu eleve úgy jött létre, hogy egy tanítványom volt a Mika kultúrszervezője, nekik köszönhető ez a cucc. Úgyhogy a kritika oké, akár az anyázás is, de aki engem le akar cserélni, az jöjjön le a Mikába, és próbálja meg maga személyesen, és ne itt hőscincérkedjen. Csaba barát meg ne vegye a szívére, én hálás vagyok neki, hogy témát adott egy negyed órára.
+
Kedves FAM! Épp a minap olvastam - az általad oly sokszor savazott Nietzschétől - egy szép részletet, amit a fentebb általad írtak fényében (a lecserélés kapcsán) megosztani érdemesnek gondolok (ha még olvasod majd ezt a kommentet - ha nem, akkor a többiek élvezetére bízom a sorsát)...
„Válaszúton. - Pfuj! Olyan rendszer része akartok lenni, ahol vagy keréknek kell lennetek, teljes egészében, vagy a kerekek alá kerültök! Ahol, magától értetődik, hogy mindenki az, akivé felülről teszik őt! Ahol az »összeköttetés« keresése a természetes kötelességek közé tartozik! Ahol senki sem érzi sértve magát, ha azzal az utalással hívják fel a figyelmét valakire: »ez az ember egyszer még hasznos lehet magának!« Ahol nem restellnek látogatásokat tenni, hogy valamely személy közbenjárását kérjék! Ahol még csak nem is sejtik, hogy az efféle erkölcsökhöz való szándékos hozzáidomulás folytán magukat egyszer s mindenkorra a természet közönséges cserépedényeként határozták meg, amelyet mások elhasználhatnak és darabokra törhetnek anélkül, hogy ezért különösebb felelősséget éreznének; mintha csak azt mondanák: »olyasmiből, mint én vagyok, sohasem lesz hiány: csináljatok velem, amit akartok! Csak semmi ceremónia!«”
Tisztességes csirihau módjára szárnytövön basztátok Barát Csabát. Hagy tudja meg a srác végre, hogy merre kell keresni az intellektuális dominanciát.
Komikus helyről jön azért, tekintve, hogy ilyen csodatévő Jézus, meg kígyóolaj-árus levitáló jógi- és lélekhívőként ugyanannyira jogosult vagy az iskolára. De könnyebb lefelé taposni.
Az indiai azomizmus képviselőit nem vaipáshikáknak hívták, hanem vaisheshikáknak. Az alapító Kanada életét a legtöbb forrás az időszámítás előtti 6. századra teszi, nem a 3. századra.
Ez egy filozófiai iskola volt, és ennek megfelelően az atommal kapcsolatos nézeteik nem tudományos igényűek voltak, és egyáltalán meg sem feleltethetőek a mai atomelméletnek, csupán a nevében azonos. Feltételezem, hogy a biológus hölgynek úgy adtad elő, hogy bezzeg a régi guruk már kétezer évvel a tudósok előtt az atomokon gondolkodtak. Nem, amin gondolkodtak az megközelítőleg sem ugyanaz az atom. Az atomelméletükhöz egy egyszerű megfigyelés adta az ihletet, az, hogy a környezetedben lévő tárgyakat apró részecskékre bonthatod, amiket valószínűleg egy idő után már nem lehet tovább bontani. Ezután intuitív módon ezt az "atomot" egy rakás önkényes és hamis jellemzővel felruházták, és semmiféle kísérletes bizonyítékkal nem rendelkeztek. Így hát egy olyan kijelentés, hogy "már ők is az atomon gondolkodtak", erősen félrevezető, és nem méltatja a biológus szellemi teljesítményét, ha hitetlenkedett, mert teljesen jogosan tette. Egy ilyen szintű atomelmélet a történelem során számtalan ember fejében körvonalazódhatott, csak nem került feljegyzésre.
Semmi sem vicces, ha elkap a mélygondolat hulláma
Agyamat filózó kés szurkálja
Néha csikiz néha fáj de kurvára
Mert rájössz hogy nem sok dolog biztos
maximum az itt, most,
meg az egy,
amit barátcsaba nem érthet meg
Mert soha nem elesdézett
Az univerzum egységébe; bele xdd
Amúgy nagy csirihauskodás megy itt is meg a Csaba megnevezése is az volt a műsorban, szerintem ez a csirihauság az ember lelki síkja, és habár Csaba szerintem is faszságokat ír, ezzel a nyilvános megnevezéssel ti is csürhe csirihauk lettetek.
Én a FAM miatt hallgatom az Aput, kövezzetek meg.
Ez kurva jó stand upos műsor lett, az egyik legjobb. Majdnem végig röhögtem. Szellemes, humoros, zseniális. Köszönöm Apu!
Jaajjjj!😀
Nagyon durván jó előadás ( beszélgetès ) volt!!!😘
Igen, pici csúszásban vagyok, szàrnytővön vágtak, na.!😅😇
FAM-nak a stílusa továbbra is kibaszott irritáló. Kurva művelt vagyok, idezgetek, hetkoznapban egyáltalán nem használt idegen szavakat hasznalok, aztán közben folyamatosan elelvezek saját magamra. Nem értem, hogy sokan miért szeretik annyira. Örülök, hogy van ez a hard talk Puzsér Róberttel. Szerintem nagyon jót tenne az apunak, ha FAM-ot lecserelne akár egy Horváth Oszkárra, ellenpontra vagy még sorolhatnam a baratait akik szemely szerint nekem szimpatikusak, csak pont FAM aki nalam nagyon kilog a sorból. Ha lenne egy kis humorerzeke, az sokat dobna rajta, de sajnos az sincs. Ami ennél is szomorubb, hogy ő szerintem azt hiszi, hogy van. Ami valahol jogos is, mert sokszor nevetnek a "poenjain".
Egy igazi proli megnyilvánulás a topkomment :D máris nem lepődöm meg a 12 évnyi Orbán-rezsimen
Jó a hangminőség, köszönet érte! :D
Imádom Hamvast.
Kedvelem amit csináltok.
Primitív , buta, tanulni nem akaró emberekkel nem foglalkozom.
+MrBanano007
Látom az értelmezés sem az erősséged
Csaba Barát hozzászólásai tényleg érdekesek, szinte minden puzsér videónál vagy posztnál odaszór egy kis okosságot.
A hozzászólásainál már csak a videói az érdekesebbek.
nem mindig van ám igaza
Szerintem te félreértettél :D elnézést, hogy az "okosságot" nem tettem idézőjelbe.
ezt ugye hiperbolának szántad?
+idontgive mercesthethird nézzétek meg a videóit és megértitek :D
+idontgive mercesthethird Ja és mellesleg én már a 444en felfedeztem az okosságait egyszer úgy felbasztam magam, hogy már muszáj voltam letiltani viszont UA-camon még nem jöttem rá hogyan kell ezt :D
A bevezető monológ itt megnézhető zenei aláfestéssel és egy táncos közreműködésével: vimeo.com/139694345
Köszi szépen!
Borat Csaba: Teljesen egyetértek veled, pedig még csak a Duracell elemekről sem beszéltél.
Azzal megadtad volna a kegyelemdöfést a rekeszizmaimnak.
Az elején másnak is Joker jutott eszébe?
Mert hogy az ő szinkronja
Wow, tényleg! O.O Nem láttam elégszer magyarul a Jokert, hogy ne Hamvas jusson eszembe, de ezek után megnézem!
Beletekertem az elején, hogy na mégis hol lesz vége a Hamvas résznek, erre hová tekerek elsőre, vakon... 21:46 - itt már tudtam, ez tényleg újra az APU... :DD
Felkészül: Barát Csaba.
:DDD
Nem làtom a Baràt Csaba kommentjét, csak a te vàlaszodat rà.
Letiltottàk?
Téged tiltott le a Csaba, azért nem látod a kommentjét. Én is csak akkor látom, ha kijelentkezek, mert engem is letiltott.
Ja igy màr értem!
Akkor Csabival màr volt egy beszélgetésem, ami utàn Csabesz demokratikusan letiltott.
Jol kibaszott velem!
Megint hülyeséget pofázol Borat, annyiban igazad van, hogy mennek, de vonatok jönnek is menetrendszerűen! Igaz a máv sokkal drágább mint a GYSE-v de hát nem is megy országszerte, igazam van,;) A Máv legdrágább Máv jegyek 7630 Ft- ig mennek, de a lényeg, hogy a vonatok jönnek-mennek, nem csak elmennek, megint valótlan állítasz mint már oly sok ideje, jobb lenne ha tájékozódnál egy kicsit mielött Klaviatúrát ragadsz!
Örülök, hogy egyet értünk Boratot illetően! :)
Elhangzik vagy 10-szer, hogy Barat Csaba, de FAM-nak ezután is el kell jatszania, hogy nem tudja a nevét. "Barát ki a faszom?" Nagyon kínos.
lehetne bővebb apu az emberi működésről, itt csak néhány perc jutott rá, de nagyon érdekes volt
1:21:10 Vajon miért pont a jód, a klór és a bróm után? Gondolkozz kicsit, FAM, rá fogsz jönni :)
FAM valóban kicsit túltolta ezt a tanárbácsis stílust, ez nem vicces, nem érdekes, egyszerűen csak irritáló. Lehet, hogy okosabb, műveltebb (főleg műveltebb, mert hiába élvez el attól, hogy ő milyen hiperintelligens, mert ismer ilyen szavakat mint kvantitatív metafora vagy ekvivalens, de ezt bárki használhatja, ott van a szótárban, nem ezt hívják szellemi teljesítménynek, vagy xy tudósnak a könyvéből való idézgetéseket), az említett személynél, de akkor korrektül mondja el a témára irányuló ellenérveit. Most komolyan, mire volt ez jó? Ez okoz örömet neki, hogy fennhéjázó, lenéző stílusba oktat valakit? Nem talán pont a Puzsér vallja azt, hogy nem attól leszel intelligens, hogy ismersz idegen szavakat, és hogy nem az-az értelmiségi feladata, hogy a saját személyének a zsenialitásában fürdőzzön az egója? Hanem sokkal inkább az, hogy az a tudás, azok a meglátások, aminek ő birtokosa, azt minél szélesebb tömegekhez eljuttassa, minél közérthetőbben? Tehát neki feladata van, a lehető leghatékonyabbak kell szolgálnia az egész társadalmat, a legszerényebb képességűekig, a legelesettebbekig, és nem az ő vagy a másik személye a fontos, nem azon kell élezni a nyelvünket, hogy milyen h*lyeséget ír, kérdez, hanem maga a tartalom, a közlés, az információ, az aminek jelentősége van. Nem érdekel ez az egész téma, de azt hallottam, hogy egy ennyinek, hogy ő mit írt, meg mennyire nevetségesek ezek, képesek vagytok egy egész adásnak a jelentős hányadát szentelni. Legalább a minőség szempontjából nem érzitek ezt aggályosnak, hogy lehetőleg ne sz*rt adjatok ki a kezeitek közül? Vagy ha ennyire nincs téma, akkor én azt ajánlom, hogy inkább töltődjetek kicsit, vagy legyenek ritkábban az adások, és helyette inkább csinálj (lehetőleg FAM nélkül mert ezt a stílust nem bírja kinőni, csak tetőzik nála tovább - már a AHM-ben is sokkalltam a stílusát) még egyszer ennyi Hét mesterlövésze adást, bőven van 1000 érdekes film, vagy filmes téma, toplista. Bőven vannak ma is jó filmek, vagy legalábbis olyanok, vagy olyan jelenségek miről fontos lenne beszélni, csak ha jó filmeket keresünk nem Hollywood, meg a legnépszerűbb alkotások felé kell tekinteni, hanem kicsit mélyebbre kell ásni... meg egyébként sorozatokról is lehetne beszélni.
Annyira elegem van már ebből az "a tréning az Antikrisztustól való"-dumájából a Robinak. Neki van valami becsípődése, ami miatt mindent, ami a világon rossz, a pszichopátia és az egó következményének lát, és mindent, ami jó, valahogy kapcsolatba hoz a drogokkal.
A tréning NEM az egód hizlalásáról szól. Hanem a helyes önbecsülésről. De tudom, hogy Robi ha ezt olvassa, akkor az lesz erre a válasza, hogy "AHA, LÁTOD, ÍGY FÉSZKELTE BE MAGÁT AZ ANTIKRISZTUSI ESZME A FEJEDBE, CSODÁS!", úgyhogy messzebbről kezdem: az egó NEM rossz. Miért lenne az? Értem, hogy elnyomó birodalmak meg mindent felzabáló óriáscégek születtek belőle, rendben van. De mint minden, ez is jó, ha megfelelő a mértéke. Akármit mond a Robi, valamennyi egó KELL, mert egyszerűen nem lehet nélküle életben maradni, és kész. Kell, hogy az embernek meglegyen az egészséges önhittsége, aminek segítségével el tudja érni a céljait, tudnak rá támaszkodni mások, tud segíteni másokon. Aki jót tett a világban, annak is volt egója, nem csak a wall street-i tőzsdecápáknak. Az embernek szerintem azt kell mindössze megtanulnia, hogy mikor és hogyan csendesítse le az egóját, és mikor erősítse fel, hogy jó célra használhassa.
Visszatérve a tréningekre: nincs kétség bennem afelől, hogy Robi egy ilyenen se vett részt. Én viszont igen. Nem állítom, hogy Szabó Péteré pl. túl megvilágító erejű és hasznos lett volna. Nekem speciel összességében nem tetszett, mert sokkal nagyobba füstje, mint a lángja. De ettől még pl. Brian Tracy igenis hasznos dolgokat mond/ír. Robi lehet, hogy nem hallott róla, de a saját pályáján a csávó nagyágyúnak számít, és önszorgalomból sajátította el azt, amit az üzleti tanácsadásról, marketingről tud. Egy ilyen tréning nagyjából arról szól, hogy merj nagyot álmodni, tudatosítsd magadban a céljaid, és milyen konkrét lépések kellenek ahhoz, hogy megvalósítsd (pl. idő- és pénzgazdálkodási tippek). A "merj nagyot álmodni" az egód felhizlalása? Lehet. De ettől még miért lenne rossz? Miért gondoljuk, hogy mindenkinek az egója egy nagy, kapzsi disznó, aki minél nagyobbra hízik, annál több kárt okoz? Mi van, ha valaki azért megy el egy ilyen tréningre, mert be akar jutni egy külföldi elitegyetemre, hogy mondjuk környezetmérnök lehessen, mert az az álma, hogy a környezetvédelemben dolgozzon? Itt a célok megvalósításáról van szó, semmi másról. A cél pedig nem alapvetően rossz. Vagy: lehet, hogy valóban azért megy oda valaki, hogy több pénzt keressen. És akkor mi van? Mo.-n egy átlagfizetés egyszerűen nem elég arra, hogy méltóságteljes életet élj. Ez alatt azt értem, hogy egy saját lakás árát kitermelni egy átlagembernek kb. egy fél élet munkája, emellett pedig nagyon nehéz eltartani egy családot, és közben félre is tenni. Plusz ott van az, hogy az ember ideális esetben nem egy robotoló gép, hanem kéne, hogy törődjön a testével, hogy legyen lehetősége kikapcsolódni és hogy egészséges ételeket ehessen, valamint megfizethesse a hatékony egészségügyi ellátást, amire a TB sokszor nem elég. Egyszerűen ahhoz kell a pénz, hogy ne legyél bérrabszolga, ez az igazság. Idő- és pénzgazdálkodást pedig nem tanítanak az iskolában. Talán triviálisnak hangzik, de nem az egy olyan országban, ahol ennyire nincs pénzügyi kultúra. A tréning tulajdonképpen egy életfilozófiai gyorstalpaló, egy kis pszichológiával, marketinggel, üzleti ismeretekkel, amolyan "menedzsertudomány", amit tanít. Szerintem meg inkább az az antikrisztusi, hogy az ember beletörődik, hogy szar sorsa van, az egész világot hibáztatja mindenért, és megcsömörlött, frusztrált átlagember lesz, és ezt a mintát adja tovább a gyerekeinek.
Átlagembernek lenni rossz? Én bejárok dolgozok, jól vagyok. Nem vágyom többre. Te meg itt szendvedsz hogy sikeres legyél meg álmodozz, ahelyett hogy kussolnál és dolgoznál és nem ilyen baromságokkal foglalkoznál.
Lehet, csak a testrészre irányuló behatás miatt, de a szárnytövön vágásról a Csillagközi invázió ideggyökre célzása ugrott be. Ne csak egymás közt legyünk csirihauk, csirihausodjunk az óriásrovarokkal szemben is! :-D
Jézus, Jézus, jézus, Jézuskrisztus, Jézus! JÉZUS ... jézusjézusjézus, Jééézus !
A műsör első része ....
Igazad van Robi, Elvégre minden ember egy elbaszott teremtés eredménye, (annyira elbaszott hogy isten alig győzött írtani minket korrekcióbol) és a te hősöd meg ugye isten gyermeke, aki egyben önmaga, aki lejött hogy elmagyarázza nekünk sötét alja lényeknek hogy mi a tuti és "megölette magát" a bűneinkért,
Tényleg Robi, a legjobb amit tehetünk ha megpróbáljuk leutánozni!
Mert ugye a zember magától nem képes rá jönni hogy más ember is (Lévén hogy kurvára hasonlít rám) valószínüleg ugyan úgy érez fájdalmat mint én, ugyan úgy vannak szerettei mint nekem, ugyan úgy vannak gondolatai mint nekem.
NEM AZ EMBER EGY UNDORÍTÓ ALANTAS GECI! és csak akkor lehetsz valamire való ember ha megpróbálod imitálni "ISten (kibebaszott) fiát"
(Igaz a buddhizmusban még az állatokat is bevonják ebbe, De ki a faszom az a Gautama Siddharta??!!!?!?!? csakis egy szaros-húgyos hippi lehetett életvezetési tanácsokkal, aki amúgy se tudhatott semmit mert akkor még isten nem bújt a saját fia bőrébe hogy megvilágosítson minket)
(vannak olyan baromk akik még a földet is söpörgetik maguk előtt hogy ne tapossanak el rovarokat.
A SOK GYÖKÉR! hát isten tisztán megmondta hogy csak az embereket kell szeretni, az állatokat meg azért csinálta (ugyebár lélek nélkül) hogy azok a mi jólétünket biztosítsák)
Az amúgy tényleg elképzelhetetlen hogy valaki egy kicsit is értelmesebb gondolatok szállják meg, és mondjuk elgondolkozzon arrol hogy:
Én ember vagyok, egy érző, gondolkozó -főemlős-, (igazad van ehhez darvin is kellet) Lény,
Más hozzám rendkívül hasonló lényekkel vagyok körbevéve, akik láthatóan szintén gondolkoznak és éreznek,
Mi így együtt élünk, és élvezzük egymás társaságát (sőtt már-már függünk tőle)
TALÁN, ESETLEG, ELKÉPZELHETŐ, hogy ha én egy faszfej vagyok másokkal, akkor nem csak hogy testi/lelki fájdalmat okozok másnak, (ami normális esetben nekem se esik jól) de még rossz példát is mutatok másnak, sőt talán ösztönzöm is a rosszra. És ha más is faszfej lesz velem, és/vagy a szeretteimmel, az meg nekem lesz nagyon rossz!
Ebből tényleg csak ISTEN személyiségzavaros fia/alteregója tudja levonni azt az elképesztően bonyolult következtetést hogy TALÁN megéri úgy cselekedni másokkal szemben, mint ahogyan magammal szemben várnám el
(és akkor most itt elmodhatod hogy "DE HÁT EZ JÉZUS GONDOLATA, EZ A HEGYI BESZÉD, MINDENKI AKI EZT MONDJA AZ CSAK JÉZUST PRÓBÁLJA UTÁNOZNI, SŐT HA TE ÍGY GONDOLOD, AZ AZÉRT VAN MERT EZT JÉZUS BELEÍRTA A SZÍVÜNKBE!!!!!) és persze, nehéz is lenne ezzel vitatkozni, -(ha nem lenne hatalma fassság és)- ha ennek a gondolatnak ne lenne egy valag alternatívája régebbről és keletebbről.
(és nem lenne amúgy teljesen logikus ha nem úgy gondolsz magadra mint egy felsőbbrendü lényre)
Én szeretem a műsoraidat!
Bár mondasz orbitális fasságokat, (mint mindenki) meg indokolatlanul indulatos tudsz néha lenni (ami én szoktam lenni) De mégis te vagy talán az egyetlen híres médiaszemélyiség aki valami tartalmat is próbál közölni, aki meglehetősen tisztán látja a dolgokat, és ki is mondja őket. Ezért nagyon tisztellek, és kedvelem a munkásságodat, de akárhányszor a "Jézuskrisztus" kerül szóba, már előre borsódzik a hátam! Úgy túl tolod a témát hogy szerintem néhány keresztény is kitér a hitéből, Én meg kifejezetten sértőnek találom! Állandóan úgy beszélsz az "isten nélküli" emberről mintha az lenne az emberiség szennye, Ilyen undorító, erkölcstelen, morál nélküli sötét aljanép. és állandóan a legrosszabb példákat tudod csak felhozni. (hitler/szálin/mao stb.)
És ami a legrosszabb hogy mind ezt kinyilatkoztatva!
Bármi más témáról beszélsz azért haszánod (az általadd elvileg megvetett) szerintem, úgy gondolom, nagyon úgy tűnik, minden jel arra mutat kifejezéseket (még akkor is, ha ezekben az esetekben is ugye "Te beszélsz, és onnan tudjuk hogy ez szerinted van hogy te beszélsz" )
Valahogy finomabban, vagy legalábbis árnyaltabban fogalmazol.
Bár nyilván nincs beleszólásom (meg miért is lenne) de olyan jó lenne hogyha képes lennél a kereszténységről (meg istenről) is úgy beszélni mint a többi vallásról , (vagy más dologról)
(A FAM szerencsére általában azért "helyre tesz"/ellensúlyoz/kijavít, de legutóbb nem volt, most meg valamiért nem tette)
Márk Major az "összes vallás faszság". De majd ti!!! Megváltjátok a világot ATEISTA BIRODALOM!!!! HEIL DAWKINS!!!!
@ a hozzád hasonló szarrágóknak meg az agya nem képes felfogni,hogy mi az a hit. Mert amibe te hiszel az hit.
@ error 404? Ezf aztán jól megmondtad. Egy organizmus,hogy lehet számítógépnek nézni vagy programnak amikor az csak egy pár évtizedes gép?
@ ezt is jol megaszontad. Ha az agy egy számítógép akkor az autó egy láb?
FAM-nak egyébként igaza van és követelem, hogy vessenek véget pl a focisták nyilvános megaláztatásának, amikor játék közben LECSERELIK őket, holott még olyan jókedvűen tudnának tovább játszani. :((( Egyébként felesleges ezeket a vitákat komolyan venni. Vettem a fáradtságot, belehallgattam még par apuba es igy hogy azzal a tudattal hallgattam, hogy a FAM csak trollkodik es "vért lázít", igy sokkal emeszthetobb a dolog, neha meg is mosolyogtam, de ettol függetlenül nekem sok. Ha a műsornak ugy a 10%-at tenné ki ez a stilusa, akkor sokkal jobb lenne, de ez már az en velemenyem, ami senkit ne erdekeljen es tovabbra is kitartok amellett, hogy jot tenne ha neha jonne egy vendeg is a musorba. Akár FAM melle vagy helyett, nem lecserelve őt, mint egy tárgyat vagy egy focistát. :) PEACE
35:35 Ez kész. xD Barát Csaba még most is meg van győződve róla, hogy egyszerre ownolja az antikvitástól a középkoron át Puzsérig született és élt összes olyan gondolkozót, akik felvetették a négy alapelem teóriáját. HOL VAN AZ ELEMZÉSED, CSABI? :D
Nekem tetszik az apu ugy ahogy van, sot FAM tobbet is "okoskodhatna" Robi ne izgasd magad az elemek miatt mindenki megértette szerintem mire gondoltál, aki meg nem az úgy se hallgat benneteket (még ha csaba barát kommentjébol nem ez jott le)..... Csaba barát neked meg gratulálok UA-camCELEB lettél :-D
Kíváncsi vagyok milyen kommentek lesznek ez alatt a videó alatt :D
Megissza a borodat, de hát FAM nem az volt, hogy nem iszol :C
FAM nem egyszerűen túltolta... túlontúl... az esetek többségében csak szimplán idegesítő, de itt konkrétan megcsaptam volna... Robit imádom hallgatni, lehet nem mindenben van elmélyült tudásanyaga, de a meglátásai, még ha felületesek is olykor, élesek és józanok... okos és szimpatikus... De FAM... A lexikális tudása sem orvosolja a trágár ostobaságát, főleg amikor humoros szeretne lenni... mert nincs humora... legjobb esetben is maximum egy kínos mosolygást tud előidézni, de ez most még tragikusabb volt... ilyen felemelkedően kioktató stílusban, ilyen hosszadalmasan és főleg ilyen lényegtelen témában amiben előadta magát, ez már a hallgatónak kínos... Ő olyan itt, mint Robin Batman mellett, valaki, aki alkalmanként tud reflektálni Robi mondandójára, hogy valamennyire beszélgetésnek tűnjön... de semmi több... időnként bele-bele kezd egy erőltetett, fölöslegesen elnyújtott és lassú magyarázásba, ami biztos sokkal inkább lenne remek, ha redukálná ezt a sokszor felesleges kikacsintásokkal teli, nyomasztó terjedelmet... nem lenne ennyire kínos sem neki, sem a hallgatóknak...
Vakondok is van a földbe
Most elvonatkoztatva attól, hogy én Puzsér miatt hallgatom az egészet, és leginkább az ő mondanivalója érdekel, kezd a minőség rovására menni FAM akadékoskodása.
Én értem, hogy ő is hozzátartozik az Apu élményhez, értem, hogy azért van ott hogy felhígítsa a hangulatot, hogy a kis trollkodással színt vigyen bele. Azt is tudom, hogy sokan nagyon szeretik és miatta mennek el. És én mindig is elviseltem, akkor is ha nem tetszett, de ez már tényleg sok.
Folyamatosan megakasztja a beszélgetést, óvodás szellemi nívón baszogat mindenkit, közönséget, Robit, akárkit. Nem vicces, hanem erőltetett, és unalmas.
Értelmes gondolatmenetekbe böfög bele faszságokat, ez a repertoárja, ennyit tud hozzátenni a diskurzushoz.
Múltkor ilyet szól: "de igen Robi, hat.... nem úgy hat, hogy 6, meg 7, hanem hat RÁ..." Ez igen FAM... köszönjük a hozzájárulást...
Talán nem véletlen, hogy távolságot és utazási költséget nem kímélve elmentem az Apura, amikor csak Robi volt, mert ki tudott alakulni egy értelmes diskurzus, ugyanis a közönségnek valahogy sikerült ráhangolódnia a témára, nem úgy mint FAMnak
Szerintem a baj ott kezdődik amikor a free-mic már jobb, mint a fix beszélgetőpartner
Szóval az én javaslatom, mint néző/hallgató, aki a kezdetektől jelen van: FAM, ha nincs mondanivalód, kérlek ne fáradj be a Mikába, ha van mondanivalód, akkor pedig szeretettel várunk és figyelemmel fogunk végighallgatni
Köszönöm!
ha nincs ott a Fam a puzsér se jó. a fam is jó
Vigyázat, a kommented a létminőséget rontja.
@@juditakalman egyébként azóta megváltozott a véleményem, ez jó régi komment :D
A Friedrich Nietzsche, az megmondta volna, a Friedrich Nietzsche... Ennél a résznél majdnem lefordultam a székről a nevetés közben. De egyébként meg sajnos nagyon is igaz maga a mondanivaló...
Ja, teljesen életszerű, hogy egy olyan "proli" vagy "pszichopata" szóval "csirihau", akire itt utalás történik, majd pont "Fridrik Nícsét" fogja emlegetni egy "szárnytövön baszás" alkalmával... Egyébként akár érdekes is lehetne, hogy ha akadna egy elvetemült, aki megszámolná, hogy az eddig elhangzott beszédekben a "proli", a "pszichopata" vagy "Hitler" az a szó, ami a leggyakrabban elhagyta Puzsér Róbert száját...
Bár nem vagyok a "csirihau" szó felkent szakértője, de a bejátszást hallgatva a pszichopata például nem feltétlenül "csirihau". Nyilván lehetnek pszichopata "csirihauk", de nem feltétlenül mindegyik az, így ez a felsorolás nem egészen pontos, inkább úgymond nagyvonalú.
Ha egyébként meghallgatod a beszéd azon részét, amikor a szárnytövön baszásról van szó - már nem a bejátszásban nyilván -, akkor te is konstatálhatod, hogy ez szarkazmus volt, nem szó szerint értendő. A Friedrich Nietsche sokkal inkább szimbólum, a "csirihau" szellemiség jelképe, ősatyja ebben a beszédben, mint a valaha volt valós személy.
Ja-ja, a felsorolás direkt nagyvonalú, ezzel inkább csak Robi kedvenc szitokszavait akartam egy hirtelen ötlettől vezérelve felsorolni. Hagyjuk ezt a hamvasi "csirihau" kifejezést, nem ez a lényeg most itt számomra, mint ahogy ennek a pszichopatával való egzakt viszonyának kibontására sem vállalkoznék most itt; amúgy is elég alacsonyan repkednek már egy ideje Robiéknál a "pszichopata", "szociopata" jelzők...
Nyilván szarkazmus volt Nííícse ilyen irányú emlegetése, és ha először hallanám, számomra is poénos lenne, de már sokadjára mossák össze Nietzschét olyan tendenciákkal (darwinizmus, materializmus, és főleg a mai post-post modern, kisszerű, ám annál nagyobb egóval rendelkező u.n. kis-ember, akit Nietzsche -ha még élne- maximum az utolsó embernek, de inkább az emberalatti embernek tartana) mik hallatán a nem laikus egyéneknek legalábbis fel kéne vonni a szemöldökét.
Pont azzal van bajom, hogy eléggé elfuserált dolog Nietzschét megtenni a "csirihau" szellemiség szimbólumának, bármilyen kontextusban, vagy akárcsak a vicc kedvéért is... Könyörgöm, attól még, hogy Nietzsche mára az egyik legpopulárisabb filozófus lett, az ne tévesszen már meg senkit, főleg ne olyanokat, akik amúgy tényleg tájékozottak szellemi kérdésekben... Kicsit bővebb attól a gondolatisága, mint hogy ilyen kiragadott, első hallásra rendkívül közérthetőnek tűnő idézetekkel el lehessen intézni: Isten halott. Ami nem öl meg, az megerősít. A nagy embernek a tömeg az állványzat, stb.
Egyébként ez tényleg elég groteszk, mert FAM és Róbert közös nagy kedvence, Hamvas lenne a leginkább az ellen, hogy Nietzschét valakik ilyen öncélúan és demagóg módon diabolizálják, csak hogy legyen egy negatív pólus, amihez képest azok pozicionálják magukat....
Vegul is Quimby az lett amit mindig is jelentett, ballib es jobbkozep kozt o lett a szendvicsben a toltelek
A vîrus idején minden hatalmaskodó szárnytövön vágja a másikat
barát csaba origin storyje
Bocs késtem. Zsídózunk, komcsizunk, vagy nácizunk ? (:D)
=
Annyira sajnalom hogy a stilus sokszor elvezhetetlenne teszi az egeszet (legfokebb FAM-ra celzok, szamomra kibirhatatlan), ertem en hogy a tartalom a lenyeges nem a forma, de a forma azert segithetne minimalisan a tartalom befogadasat, vagy legalabb ne akadalyozza ennyire. En szeretem Puzser eloadasait (ilyen ertelemben "szokva vagyok ehhez"), de FAM kiakaszt az egyaltalan nem szorakoztato debilsegevel, es tudom ha en sem birom mar, az ismeroseim meg ennyire sem, ami nagy kar tekintve hogy a temak viszont jok.
Ha a cel a szelesebb kozonseg elerese, vagy legalabbis azok megtalalasa akik nem kifejezetten elvezik a ordenare orditozast, szerintem erosen ajanlott lenne ebbe energiat olni mert ugy velem minimalis energiabefektetessel jelentos nepszerusegre tenne szert a cucc, de ha oncelu az egesz akkor az kar es veszteseg de ez van. Amikor Robi egyedul nyomja az adja.
"Régen az Apu is igazi volt..." Most is az, csak a színvonala esett lejjebb. Értem én, hogy a dolgok változnak, még az Apu is, nem az a bajom, hogy nem olyan, mint néhány hónappal korábban hanem az, hogy nem nyújt annyit. Elszaladt kicsit a ló.
Forditva ultok a lovon, ahogy ez tobbszor is elhangzott ez egy "kotetlen rendezveny" ami egy "kocsmaban" kerul megrendezesre es nem pedig az ELTE reaktortechinkus es/vagy tengrebioszociologus karan. Tobbek kozott ezen okokbol kifolyolag a tartalom milyensege nincsen rektroralt keretek koze szoritva, szoval bizonyos merteku fluktuacio tobb mint valoszinu, sot a szorakoztatas erdekeben megkovetelt.
most akkor ez a BCS egy zseniális troll, vagy ezeket tényleg komolyan gondolja?
közben megvilágosodtam a videói által.
Hmmm.... Szóval Puzsér szerint minden magyar baloldali Sztálnista. Sokatmondó szavak. -Robi még mindíg tévúton jársz, még mindíg nem érted a lényeget!
Bormester Mihály hát akkor mik?
Kedves Csaba barát! A megmaradt méltóságod megmentése érdekében azt tanácsolom ne írt többet, ne ronts tovább a helyzeteden. Személyeskedésre pedig végképp nincs szükség. Ha ennyire nem tudsz azonosúlni a hallottakkal, akkor inkább orientálódj olyan tartalmak irányába, amik jobban szinkronizálnak az értékrendeddel és a világlátásoddal. Ezáltal megkímélheted saját maga és másokat is a felesleges stresszhatástól. Ez a tanács még 300 forintodba sem került. Kellemes napot!
nah, felesleges szócséplés, már régóta ismerem a „munkásságát” , próbáltuk szép szóval, próbáltuk elküldeni a francba a dilettáns hülyeségeivel , de nincs azon a szinten hogy felfogja mennyire buta......
Igen, sajnos láttam. Már gondolkoztam hogy Puzsér az valójában XD
Most itt jól rágengeltek erre a szerencsétlen Barát Csabára, és jó tömegember módjára megpróbáljátok meglincselni az idolotok védelmében?
Miért jó neked, hogy elküldöd melegebb éghajlatra? Akkor végre csak olyan kommenteket találsz majd, ami mind ugyanazt mondja, mint te, és végre bezárkózhatsz az echo chamber-edbe, és többé nem kell szembesülnöd a tiédtől különböző véleményekkel?
TR0LLREIGN
látod, nekem is pont ez volt a véleményem erről a lincselő hangulatról, amig nem hozta a szerencse (teljes hiánya) úgy, hogy beszélgessek vele ....
Nem az a baj ha valakinek más a véleménye, Sőt az általában jó dolog, Az a baj ha valaki vagy direkt trollkodik vagy teljes mértlékben szellemi fogyatékos, és vagy direkt beszél el a mási ember mellett tele felsőbbrendüség érzettel, vagy nem képes egy összetett mondatot megérteni. (de még a szavak egyszeri jelentésével sincs tisztában)
(Arról meg nem is beszélve hogy sztálint megszégyenítő autoriter ideológiája van
és még egy tolvajlást is halálbüntetéssel szankcionálna, azon túl hogy mindent és mindenkit táborokba záratna aki nem úgy gondolkozik ahogy ő )
Márk Major Hát erre azt tudom mondani, hogy: És?
Amíg ő csak egy random kommentelő az interneten, neked
- ő nem parancsol, nincs hatalma feletted, így az autoriter véleményére fittyet hányhatsz,
- nem kell vitába bonyolódnod vele, ha láthatóan nem érti, amit mondasz,
- mi több, nem is kell egyáltalán kommentelned a kommentjére, ha azt feleslegesnek tartod,
- sőt, tovább megyek, el sem kell olvasnod a kommentjeit.
Innentől kezdve nem értem a lincselést. És különben is, a troll csak örül neki, ha etetik.
Barat Csaba for president! :D :D :D
Donald Trumpban van némi csababarátizmus azért, úgyhogy annyira nem is jársz messze a valóságtól. Lásd: agyatlanságok tömegei, jólmegmondás, trollkodás ezerrel, majd a visszakozás, "jaj nem is úgy gondoltam csak tik hülyék nem értitek amit mondok", iszapbirkózás.
"nagyon brutálisan sok amit én tudok"
akkor én kérek elnézést :)
Ovis Maci vigyázz elvileg most beoltott. Ilyen halandó átlagember nem tudhat ennyit baszki.
Hogy láthatott ennyit Hamvas Béla és hogy tudta elviselni azt amit látott?????
Ahhoz képest, hogy mekkora troll vagy nem veszed észre amikor téged trollkodnak. Ez aztán az irónia DE! legalább olvasod a kommenteket ami jó. Bár azért még mindig jó, hogy hozzátok ezt a bölcsész sznobizmus arrogancia egyveleget.
Gabi0871 Még mindig nem értem miért ez a stílus, de ha ezzel élvezkedsz hát legyen.
jujj valaki tövig felszopta magát a Puzsérnak, szóval nézz tükörbe szórol szóra igaz rád amit irtál
Jajjj egy FAM!
Robi nincs fekélyed? Tudom,kritikus.De!Valami pozitív gondolatod nem akad?
A Téma a lényeg, átszűrve a két vitázó személyén.
A társadalom sárba tiprásával népszerűsíted magad.Ezt nem is tudom hogyan nevezzem.Nem te vagy a limit.A szavaidról pedig ennyit:A szó elszáll,de beleolvad lényed tükrébe.
ennek a csávónak a buddhizmushoz semmi köze