Legalább ezt megengedhetjük magunknak mivel ugyebár a fizetésünk 30-40%-nak megfelelő árösszegben lehet gondolkodni és persze aki nem így tesz az béreli és aki béreli az hitelt vesz fel. 😅
Én régen a zajjal sok fárasztó embert koptattam le. Csörgött a telo én meg csörgés közben youtube ikarus 280 belsönézet, és mindig annyit mondtam, hogy buszon vagyok. Nem érek rá, nem hallom mit beszélsz☺☺☺
Megrendeltem, 23 nap alatt már a kezemben volt. (nagyjából egy órája jött meg) Most mindenhova vele mászkálok a lakásban, annyira jó cucc. :D Megéri,vegyétek! c:
Tamás Farkas nagyjából 13, pontos összegre nem emlékszem mert már több mint egy éve megvan. Viszont azóta is használom és nagyon szeretem. Csak ajánlani tudom😊
Igyekeztem türelmesnek maradni, de most már nem hinném, hogy van mire várnom. Szóval esetleg járt valaki hasonlóan, mint én, hogy 3 hónap elteltével sem érkezett meg neki a füles? (Én még április végén rendeltem meg gearbesten, de azóta semmi...)
Csak egy személyes vélemény, de az utcán való zenehalgatással én nem vagyok békében, mert már zajszűrés nélkül is a zene elvonja a figyelmedet a forgalomról, így ha jön valami bunkó állat, és nem hallja az ember akkor simán elgázolhat. De a zajszűrés rendkívül növeli arra az esélyt hogy elgázoltassa magát az ember. A technológia szerintem nagyon menő, maga a fejhallgató is menő. Csak én nem használnám utcán. De szerintem nagyon jó simán otthoni zenehalgatással is, ettől függetlenül nagyon menő a cucc. Emellett további sok sikert kívánnék a további tech videókhoz. Nekem nagyon tetszik az a minőség amit te gyártasz.
Ha a járdán gyalogolsz akkor egy alkesz akkor is elcsap ha ez be van kapcsolva, ha nincs. Ha meg zebrán mész át akkor nem halgatózol hanem szétnézel. Ugye így van?!
Elöljáróban, nem vagyok szakértő így a kérdésem is erre vonatkozik. Nem veszélyes a teljes környezeti zaj kiszűrése? Pl nem hallod ha közeledik feléd valami. Autó, bicikli stb... elcsap vagy éppen kilépsz eléje.
Az már csak az emberek józan gondolkodásán múlik hogy akkor használják-e. Viszont lásd a pozitív oldalát is a dolognak. Ha olyan házban laksz, ahol nagyon zajonganak, vagy kollégiumban a szobatársad mechanikus billentyűzettel használja a gépét, akkor életmentőnek is minősülhet. :)
Szerintem ez nem jó, mert az autók zaját sem hallod,ha átmész a zebrán vagy úttesten. Viszont,ha ülsz a vonaton/repülőgépen/buszon akkor viszont használnám egészséggel. :D

@@Lajcsii Látom hogy mit írtál, csak semmi értelme nincs! bmw i3 ból kb semmit nem hallasz, de hát miért is kéne mindent tisztán hallani az utcán amikor ott van a gyalogos szeme. Ráadásul kettő!
Szép tatratea kollekció ott a háttérben, melyik volt a kedvenced? :D
Ízre a 62 és a 17 nyertek nálam
A számban vetted ki a mondatot
Az nem tatratea hanem teleporting tea
@@atish._ k
Fiam, ez nagyon jó volt !
Jár a keksz! 🍪
Nagyon hangosan tolja a csendet. Kemény:)
Na! Látom az előző JBL -es videód után ittál egy kávét, aludtal, és megkostólad a nagyi sütijét. Összeszedted magad😂😂
Legalább ezt megengedhetjük magunknak mivel ugyebár a fizetésünk 30-40%-nak megfelelő árösszegben lehet gondolkodni és persze aki nem így tesz az béreli és aki béreli az hitelt vesz fel. 😅
Rokonlélek😂👍
Te átlag uniós állampolgár.
Én régen a zajjal sok fárasztó embert koptattam le. Csörgött a telo én meg csörgés közben youtube ikarus 280 belsönézet, és mindig annyit mondtam, hogy buszon vagyok. Nem érek rá, nem hallom mit beszélsz☺☺☺
Ha lemerül, attól még lehet használni jackkel?
7:30 😂😂😂
Szia ezt a fejhalgatót használom már egy pár hónapja, tök jól szuperál de nekem nincs rajta a logó.
Megrendeltem, 23 nap alatt már a kezemben volt. (nagyjából egy órája jött meg) Most mindenhova vele mászkálok a lakásban, annyira jó cucc. :D Megéri,vegyétek! c:
Mennyi volt postával mindennel mire a kezedbe került?
Tamás Farkas nagyjából 13, pontos összegre nem emlékszem mert már több mint egy éve megvan. Viszont azóta is használom és nagyon szeretem. Csak ajánlani tudom😊
Anyósnál jó jön😃. Csak viccelek 16vagyok...de biztos jól johet
Igyekeztem türelmesnek maradni, de most már nem hinném, hogy van mire várnom. Szóval esetleg járt valaki hasonlóan, mint én, hogy 3 hónap elteltével sem érkezett meg neki a füles? (Én még április végén rendeltem meg gearbesten, de azóta semmi...)
Van a fejhallgató dobozában jack to jack kábel?
Igen!
@@AnonimInc Köszi 🤠
Csak egy személyes vélemény, de az utcán való zenehalgatással én nem vagyok békében, mert már zajszűrés nélkül is a zene elvonja a figyelmedet a forgalomról, így ha jön valami bunkó állat, és nem hallja az ember akkor simán elgázolhat. De a zajszűrés rendkívül növeli arra az esélyt hogy elgázoltassa magát az ember. A technológia szerintem nagyon menő, maga a fejhallgató is menő. Csak én nem használnám utcán. De szerintem nagyon jó simán otthoni zenehalgatással is, ettől függetlenül nagyon menő a cucc. Emellett további sok sikert kívánnék a további tech videókhoz. Nekem nagyon tetszik az a minőség amit te gyártasz.
Ha a járdán gyalogolsz akkor egy alkesz akkor is elcsap ha ez be van kapcsolva, ha nincs. Ha meg zebrán mész át akkor nem halgatózol hanem szétnézel. Ugye így van?!
@@davidtari7491 Igen.
Elgondolkodtam ezen a fejhallgatón, de tudtok valamilyen vezetéknélküli fejhallgatót ajánlani 15000ft ig?
A Jack mondjuk szerintem jó rajta,ha esetleg lemerülne a készülék
Tehát a külső zaj hanghullámait kioltja ellentétes, inverz hullámokkal.
Felrakod a "füjedre" ;D
A zaj beszürődése igaz az Airpodsa-Earpodsra de egy Samsung AKG ra nem vettem még észre
Elöljáróban, nem vagyok szakértő így a kérdésem is erre vonatkozik. Nem veszélyes a teljes környezeti zaj kiszűrése? Pl nem hallod ha közeledik feléd valami. Autó, bicikli stb... elcsap vagy éppen kilépsz eléje.
Az már csak az emberek józan gondolkodásán múlik hogy akkor használják-e. Viszont lásd a pozitív oldalát is a dolognak. Ha olyan házban laksz, ahol nagyon zajonganak, vagy kollégiumban a szobatársad mechanikus billentyűzettel használja a gépét, akkor életmentőnek is minősülhet. :)
@@thehorizonliner6629 Tényleg. Pont ebbe az élethelyzetbe nem gondoltam bele csak a másik oldala ugrott be azonnal.
Megvan, mi lesz az új fejhallgatóm.🙂
0:39 füjedre
Videó közbeni zenét valaki le tudná írni a nevét?
Szerintem ez nem jó, mert az autók zaját sem hallod,ha átmész a zebrán vagy úttesten. Viszont,ha ülsz a vonaton/repülőgépen/buszon akkor viszont használnám egészséggel. :D
Mmmmm.... Jó kis Caravan Palace. A ProletR után gyanítottam, hogy jó ember vagy, de most már biztos vagyok.
Szia ! Te melyiket ajánlanád ?? Geforce Gtx 1060 6gb vagy az RX 580 8gb ????
Igen
Szeretsz vizipipázni?
tök menő a háttérben a nutella d: megse kínálsz ? :D
Nekem is aktiv zajszuros fejhalgatom van es imadom (bose QCII)
És visszatért a régi Balázs:)))
Miért? Eddig új Balázs volt?
de a régi balázs 300 forintos cuccokat tesztelt+vagy ő maga vette meg vagy egy ismertétől kért kölcsön valamilyen tesztelni való cuccot
A 90fokos csavarás a hordozhatóság miatt van szerintem.
Ezzel az a probléma hogy veszélyes mert nem hallod a közeledő autót ha az utcákon használják ez az összes fülesre igaz
Mondjuk lehet hogy nem utakon való átkeléste gyártották... (de attól még igaz)
Körültekintően kell közlekedni. Nem szükséges a hallás a veszélytelen közlekedéshez. Ha nem figyelsz oda persze, hogy elbaszhatnak.
azért az benne van hogy azt se hallod ha jön a vonat vagy az autó.. :D
De akinek van elég esze az nem az utcán sétálva használja, hanem vonaton, buszon(Régi Ikarus buszokon például nagyon jól jön😅).
Aha biztos jó lesz a sok okos gyalogos meg majd se hall se lát ugrik ki a kocsi elé.
Az már csak az emberek józan gondolkodásán múlik hogy akkor használják-e. Viszont lásd a pozitív oldalát is a dolognak. Ha olyan házban laksz, ahol nagyon zajonganak, vagy kollégiumban a szobatársad mechanikus billentyűzettel használja a gépét, akkor életmentőnek is minősülhet. :)
megvárod a zöldet, ha lámpa nálküli a zebra, akkor szétnézel. vagy eddig mindig hallgatóztál és reménykedtál hogy nem jön egy bicó vagy egy bmw i3??
Dávid Tari de okos ember vagy, az megvan, hogy én autós szemszögböl irtam?
@@Lajcsii Látom hogy mit írtál, csak semmi értelme nincs! bmw i3 ból kb semmit nem hallasz, de hát miért is kéne mindent tisztán hallani az utcán amikor ott van a gyalogos szeme. Ráadásul kettő!
Dávid Tari köszönöm mr közlekedési mintapélda igyekszem nem le se szarni amit ide okoskodsz
A Sony és a Bose megtudtacsinálni azt hogy mindenhogy egy fajta, jó basszus legyen, igaz mondjuk kb az ára a 10x -e
Tatratea! 😋😂
1:52
Jaja, nehogy figyelj menet közben a környezetedre.
Minden éven meghalnak így páran közületek. Ez majd kicsit jobban segít ebben.
Befigyel a nutella😂😂
Nekem skulcandy hesh 3 am van és az is zajt szür
Nutella jól elbújt
Ott a hátérben az egy nuttela