Nagy voltál, JUHI, ezt végig hallgatni is kimerítő volt, hát még végig csinálni. Csak egy a bajom, hogy ebből a sok tényfeltárásból csak nekünk van gyöt- relmünk, a gazemberek pedig elzsebelik. Sok erőt kívánok.
Kérdés,hogy kinek építenek ilyen rengeteg szállodát?Szerintem ezek nem is szállodák lesznek,hanem azoknak a gazdag embereknek lesz apartman,akik olyan területekről fognak jönni ,ahol vízhiány,szárazság,háború...stb van vagy lesz a közeljövőben.Gyakorlatilag a hotelek és stadionok országa vagyunk.Miközben a népesség fogy és egyre szegényebb.Nyilvánvalóan ezeket a szállodákat nem nekünk építik.Szerintem ezeknek a "lakásoknak" már a tulajdonosai is megvannak. Akár Hollandiában,Dániában vagy akár a keleti térségből.
Bemész a bankba és veszel fel hitelt minden 2 forint után 108 forintot fizetsz vissza. Ki is a tolvaj az a nemzetközi parazita társaság akik a kamaton keresztül úgy ver át hogy mindig a másikat fogod okulni a tolvajlással. Sebaj nagyon kevés ember gondolkodik
Hát én alig várom kirúgjanak minket az unioból..mi ugyse kapjuk meg a támogatásokat a gazdagok meg buliznak a magyaroknak adott pénzből...ha kirúgnánbak se lenne a magyaroknak rosszabb csak a gazgdagok lennének leszopatva.Ébredjetek már fel..magyarország nincs benne az europai unióba..csak a fidesz ..orbán viktor van az euban..mond már meg nekem mi hasonlít magyarországon az europai unióhoz? A munkahely? A fizetés? Az orvosi ellátás? Vagy mi?..semmi..akkor meg? benne vagy unioba?dehogy vagy.
@@r.maj.7065 Igy igaz . Ennek a figurának nem kell elhinni ,amit itt hablatyol .Játszott Ő már a politikai ,paletán ,akkor is kudarc lett ,hiteltelen ,hazug!
@@marianneros6398 Hazudni nem hazudik szerintem, de az sem igaz, hogy ezek majd üresen fognak állni, mármint ezek a nyaraló komplexumok. Nagyon sok ember gazdagszik most meg, és lesz egyre tehetősebb. Azt nem írom alá, hogy a magyarok nyomorognak. Biztosan van olyan rétege is a társadalomnak, de nem mindenki ilyen.
@@r.maj.7065 és gondolj bele milyen jól élhetnénk, ha azt az iszonyatos mennyiségű eus pénzt, amiből ők szarrá gazdagodnak, mi kapnánk ;) és milyen jó életet élhetnénk, ha ezek egy kicsit is foglalkoznának a természettel, nem pedig írtanák, de nincs baj, amíg van krumpli ugyebár:)
lassan ott tartunk, hogy egyszerűbb lesz azokat a településeket felsorolni, amiket még nem tarolt le és adta a családnak, haveroknak, persze csak átmenetileg. már egy talpalatnyi föld nincs, ami ne került volna a külföldiek és az orbitális rabló banda tulajdonába adóforintokból. nem szívesen írom le, de kormányváltáskor államosítani kell.
Alapvetôen nincs szükségünk politikusokra. Ne fizess adót tartsd meg magadnak! Te sokkal jobban fel tudod használni mint a politikusok. Mert jobban tudod mire van szükséged és okosabb vagy. Ilyen egyszerû.
bemutatnád kérlek tervedet a közoktatás működtetésére óvodától az egyetemig, valamint a 2022-es évi Bp-i tömegközlekedés finanszírozási tervedet és a következő 10 éves magyarországi vízgazdálkodási stratégiádat? Mert gondolom te fél kézzel egyedül elvezeted az országot.
Nagyon okos vagy a NAV kidob a családi örökségből, ha nem fizetsz adót Jobb világgá menni és soha visszatérni ebbe a potyaleső, benzin tolvaj, baksist váró, szolgalelkű pöcegödörbe.
Élesíteni kellene az ingatlan adót. Elég lenne az ingatlan értékének az egy ezrelékét havonta bevasalni és pár hónap nemfizetés után jelzáloggal terhelni. Egy-két év után visszakerülnének állami tulajdonba.
@@r.maj.7065 Kedves NER troll! Úgy tűnik véded a gazdáid, akik a hazai és a külföldi törvények szerint is köztörvényes bűnözők, de itthon még hazaárulók is, ráadásul tolják a globalista kovidizmus szekerét is még azután is, hogy rég megbuktak az elméleteik, és beoltották már az ország döntő többségét is értelmetlenül. A gyilkosságsorozat már több mint 100 éve tart, de most valamiért nagyon sürgős nekik, ahogy a rablást se kis lapáttal és frekvenciával űzik 10+ éve. Mocsok egy bűnbanda, úgya ahogy van ez a bűzlő VIP. Ja, és közben jártam egy balatoni utcában, ahol három bezárt gyermeküdülőt láttam. Korábban volt ilyen Siófokon is. Voltak jobb és rossz periódusok, de igazi értelmes célt és etikát felfedez, az írjon bátran! :) Mivel körbebicajoztam a tavat, így többet is láttam az itt is említett giga-ingatlanberuházások közül közelről. Natura 2000-et itt is beszántottak, és a gyomírtó és műtrágya szórást se fogták vissza a mélyszántás mellett. Mérgezett Föld dokumentumfilm kezdőknek. 70+% adó stb. stb. Töketlen egy terméketlen szenny ez, nem nemzet.
@@rgrg77 Elkezdtem, "belédolvasni", aztán a harmadik mondatnál be is fejeztem. Ugyanis amiket te írsz, az szintén csak trollkodás, személyeskedés és gyűlölködés. A "gazdád" a "Ner-Troll" - mind-mind orbitális hazugságok, a te agyad szüleményei. Ugyanazok vagytok mint azok a fideszesek, akik folyton csak címkézik a másikat, szarba sem néznek senkit. Mert ennyi eszetek van nektek, magyaroknak.
Kitermelte a rendszer az ország gazembereit röpködnek a milliárdok az adófizetők pénzéből ezt a rendszert meg kell buktatni mert még az országot is eladják kirabolják emberek legyünk már észnél !
Érdekes, a balatonvilágosiak kiállásáról nem szóltak a hírek. Egyrészt tőlük kérdem: "honnan van tökötök?" A többi írástudótól kérdem: miért nem hallottunk erről? És miért nem követjük a példájukat?
Aszondja Juhi: Sokszor a költségek 50-70%-át kapták meg támogatásként. Ezt vissza nem térítendő támogatásként kell érteni? Attól tartok, hogy NEReménykedjünk, hogy ezeket az összegeket vissza lehet majd szerezni :(
@@zoltanmolnar3063 A hétköznapi emberekre gondoltam nem a politikusokra. Dobrev sem tud a választók nélkül mit csinálni!!! Tehát a hétköznapi emberek mit csináljanak persze azon kívül hogy elmegy szavazni??
Nincs is Balaton vazze az csak egy délibáb !!! És csak azért leszel vizes ha belemész mert a Mátrix ezt akarja ,és ez azóta így van mióta lapos a Föld!!
Nézzétek meg mi megy a velencei tóval, hagyják tönkremenni, közben pedig a Gárdonyi polgi meg minősíti át a közvetlen vízparti telkeket és adja el, a sok milliárdért tervezett evező komplexusról már nem is beszélve.... 😭😭😭
Elkepeszto mértékű a rombolás és a nép nem érti, hogy mi a gond. Nem érti, hogy mi a nádas szerepe, hogy miért nem lenne szabad komplett 6 emeletes lakótelepeket építeni a partra, hogy mindez mivel jár. De Velencei és Fertő tó dettó... Ahova a lábukat beteszik, ott teljes a pusztulás. Mészáros meg megszolal és konkrétan fizikailag rosszul leszek
Tihanynál: nem natura 2000-es területről beszélünk, nem védett a nádas, nem ilyen, nem olyan a terület... Na és? Miért, ha olyan lenne, akkor meg mi van? Alkotnak rá egy szabályzatot, vagy egy törvényt - mi az nekik - és onnantól kezdve lehet tüntetni, akkor is azt csinálnak, amit akarnak. Ha ez így megy tovább, nem fogsz a "riviérára" vágyni....
A Tihanyi belső tó természetvédelmi terület az 100%. Onnét tudom, hogy szoktam drónozni és a tihanyi belső tó légtere is egy ilyen engedélyköteles légtér ahová a természervédelmi hatóságtól kell engedélyt kérni ha ott akarsz repülni.
majd amikor vissza lesz véve tőlük, akkor fut a NER Brüsszelbe, hogy egy jogállamban nem történhet ilyen hogy elveszik a nehezen és fondorlatosan leglálisan ellopott ingatlanjaikat
Szeretném remélni hogy mihamarabb lesz egy kormány ami ezeket kivizsgálja,és teljes vagyonelkobzás mellett kellő mértékben bünteti is.(tényleges életfogytig)
Amíg politikusoknak kéne politikusok bűneit feltárni, addig nemhogy büntetés, de leleplezés sem lesz...magyarul holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
majd amikor vissza lesz véve tőlük, akkor fut a NER Brüsszelbe, hogy egy jogállamban nem történhet ilyen hogy elveszik a nehezen és fondorlatosan leglálisan ellopott ingatlanjaikat
Azzal is foglalkozz hogy Siófokon a helyi építési szabályzat rendelkezései miatt kizárólag rendszamos lakokocsi helyezhető el a meglevő beépítetlen epitesi telkeken a csatornázás hiánya miatt...epitesi engedélyt epulet bővítésre uj építésre nem adnak...de csatornát sem építenek ki ezzel a térség teljes fejlődését ellehetetlenítik, korlátozzák az átlag állampolgárok tulajdonjogainak gyakorlását... Szárazi banda az is...
@@frankkocsis9417 Hiába jelented fel őket. A magyar csicska rendőrség lezárja, hogy nincs bizonyíték, vagy téged az áldozatot korlátoz a személyi szabadságodbsn, zöldséget csinál belőled a szadista elmegyógy intézetben.
- rányamvadt forintyokat , a kurójúró előtty , műkarmoscsecsíliába fektesd , mekkatyarítás rogány így kömény leszen . - a katyvasztás akadémiás uttyán , mindegy ki de te jársz ,,jól,,,
Vitéz kőbányai Orbán Nemzeti Viktir! Jól hangzik! Egy erdélyi lapban - minthogy ott is egy Orban az uralkodó, azzal vicceltek, hogy mindkét Orban "félig magyar"...Egyik kitüntetett elszavalta a Vén cigányt - gondolom, Viktor tiszteletére - 20-án...
Nagyon fontosak az ilyen leleplező műsorok, de amilyen nagy az apátia (sajnos!), ha hatszor ennyit loptak volna, az sem verné ki a biztosítékot. Az átlagember már egyszerűen nem követi ezt, és fel sem tudja fogni ezeket az összegeket. Ha pedig maradnak jövőre, félő, hogy az uniós tagságunknak is annyi. Le kell váltani őket!!!
Jelentős részben a mi feladatunk is lesz eljuttatni ezeket a videókat a buborékunkon kívülre, a szomszédba, a család másik felébe, stb... És célzottan összeszedni... először csak párat. Szerintem sokan rá fognak kapni.
@@carolszasz5795 hallod, te tényleg elhiszed, hogy ami nem orbán, az gyurcsány? A szomorú, hogy miattatok, ahogy benyaljátok a vezér propagandáját, nem ti szívjátok meg, hanem azok, akiknek még 60-80 év van az életükből. Érdekes, hogy pl. Márky-Zayról nem tudtok mit mondani, hiszen ő legalább tényleg keresztény, tényleg konzervatív, nem pedig ERESZ, mint az állampárt... Úgy néz ki, nektek tényleg nem kell demokrácia, csak valami diktátor, aki elétek nyom egy pár forintot, meg elmegy hozzátok nyalizni, ti meg mondjátok hogy jaj de sudár fiatalember, pedig már nem is fiatal, meg emberséget is alig tartalmaz. Gondoltok Ti a saját gyerekeitekre, unokáitokra, vagy önző módon egy kis 13. havi nyugdíjért eladjátok őket a nemzethy főuraknak? Szégyellhetnétek magatokat! #csakfelfelé #mzp4p
@@Breadrc az utóbbi 10 évben csak az ellenzéki hazugság, félrevezetes szalad! Az ember kell, hogy az eszét használja, és nem állandóan a rosszat kürtolje!
az ellenzéki fröcsögés borzalmas, az igaz, de vajon a kormányzati propaganda szívből jön és szeretetteljes? Vajon szent urunk és vezérünk csakis a javunkat akarja? Vegyél fel csok és babaváró hitelt és ezáltal az ingatlanárak emelkedjenek a háromszorosukra? Csak hogy egy példát hozzak... Hol éri meg a családoknak, hogy családtámogatási rendszerrel is ugyanannyit szívnak, ha nem többet, mint anélkül? Ja persze, akciós hitel, de attól még eladatják őket a bankoknak... Az meg, aki gyerek nélkül képzeli a jövőjét, nem is igaz magyar? Az nem érdemel házat? Vagy valami régmúlt divatot követve ne válogasson és házasodjon a legközelebbi emberrel akivel találkozik, és csináljanak gyereket csak hogy egy kis plusz adóssághoz hozzájusson? Ez aztán élet... 200 éve kiment a divatból, de attól még élet 😂
Látsz benne üzletet? Akkor nem Ruhelke mutat rá - na eztetete ved meg! Csillag börtöni kapcsolatok meg ezután jönnek ! Csodás az ork mellett álló huszár !
Azt mondjuk nem értem hogy miért baj ha szállodakat építenek, hogy a túrizmust élenkítenék, azzal több munkát teremtenének? Azzal a gazdaság növekedne?
@@leranta Egyebként igen lesz szükség a felsorolt szakmakra is amit te oly melysegesen lenézel. A nyugatnak is az a veszte mert az ilyesfajta munka büdös nekik inkább jöjjenek a migransok csinaljak majd azok, de ezt kicsit benéztek.
@@attilaveisz2958 Azt ugye vágod, hogy nem karrier szobalánynak lenni? Amúgy nem nézem le ezeket a munkákat, hanem azokat az embereket nézem le akik csak ilyen munkákat tudnak adni a magyaroknak.
Legalább normálisan fel lesznek újítva Keszthelyen is több mint 20 éve, sőt van amelyik még a szocializmusban sem működött, leromlottan áll ma is. Juhász úrnak csak savanyú a szőlő.
Az a baj,hogy a zászlót sem valamilyen ügy mellett kiálló szimbólumként tette ki hanem valami (de inkább valaki) ellen foggal körömmel küzdő jelképként... Tömény harag és önsajnálat ez a manus...
kit erdekel h lopnak? ezzel nem lehet valasztast nyerni. Ez nem a Baron Noir sorozat. A valasztasi irodat sem vagytok kepesek megvedeni, ahogy 3 eve sem....
És az miért baj hogy mészárosé? Legyen az övé. Jó gazda. Szerintem az a bajod hogy nem a tiedé és nem a baloldalé. Soroljam a baloldali vagyonokat? Őszöd tiszató velenceitókaszinó tokajfrancia.....
hogyan lehetne jobban fejleszteni a térséget, ha az állami cégek általában óriási veszteséget termelnek? néhány jobbnak tűnő megoldást fel lehetne sorolni. igazán ráfér egyik másik helyre a fejlesztés. a környező országokban is mesterségesen generált oligarchák vannak? azt már tudjuk mi a rossz. azt mondja meg valaki ,hogyan lehetne jobban csinálni. a térségben a beruházások növelik az ingatlanok árát? munkahelyet teremtenek? arra is kíváncsi lennék ,hogy a balcsi mesterségesen fenntartott tó? 🤔 marihuána támogatós lokalizációs videóra lehet valamikor számítani? a kendermag él még? 😇
Nagy voltál, JUHI, ezt végig hallgatni is kimerítő volt, hát még végig csinálni.
Csak egy a bajom, hogy ebből a sok tényfeltárásból csak nekünk van gyöt-
relmünk, a gazemberek pedig elzsebelik. Sok erőt kívánok.
Juhász Péter fantasztikus ,elismerésre méltó munkát végez . Pontos feltáró sziszifuszi munka Köszönet !Gratulálok és minden elismerésem .
Juhász Péter mindig egy ostoba seggfej voltál . De szert fejlődtél mára már egy ostoba f@szkalap lett belőled
Gratulálok Péter a videóidhoz! Klassz,mindent elmondó,jó előadással tarkítottak. A téma viszont elszomorító.
Isten óvja minden természeti kincsünket az ilyen pénzéhes féreglelkű gazemberektől.
Te idióta,Juhász Petikkel együtt!!Tűnjetek le a netről!!!
Aljas gazemberek!!!!! Nagyon szépen köszönjük a videót köszi a felvilágosítást 👍👍👍👍👍
Remélem, hamarosan vége lesz ennek a pusztításnak! 😢
Kérdés,hogy kinek építenek ilyen rengeteg szállodát?Szerintem ezek nem is szállodák lesznek,hanem azoknak a gazdag embereknek lesz apartman,akik olyan területekről fognak jönni ,ahol vízhiány,szárazság,háború...stb van vagy lesz a közeljövőben.Gyakorlatilag a hotelek és stadionok országa vagyunk.Miközben a népesség fogy és egyre szegényebb.Nyilvánvalóan ezeket a szállodákat nem nekünk építik.Szerintem ezeknek a "lakásoknak" már a tulajdonosai is megvannak. Akár Hollandiában,Dániában vagy akár a keleti térségből.
Átmeneti szállás. Jól megfizetik. Ez is egyfajta üzlet...
Kinaiknak???😂
Mi az? Hosszú, fekete és jól áll bármelyik politikusnak?
IFA féknyom
🤣🤣🙏👌👌
🤩😂😊👏
Köszi.
Köszönjük JUHI!!! Terjeszteni terjeszteni terjeszteni!!!!!!! Hátha felébrednek az emberek!!!!????????
- he , mán megint mi .
@@JAVINCZE Akkor mit tudunk tenni???? Persze azon kívül hogy elmegyünk majd szavazni!!!
@@gasztromolnar3320 - olvasol , fogadaid mosod , a csekkeiden a szemed mereszgeted , a szomszéd kutyát leugatod , pihensz , kalóriát számlálsz , zongorázol , csettelsz velem .....,,beszolsz ,,,
- hidegen sörözöl .
@@dr.andrealevai6478 Nagyon szépen köszönöm ANDI!!!
nálam ezért tabu a Balaton már évek óta. nem csak drága, de narancslétől ragad minden.
nem narancsletöl hanem szar szagu es napozo olaj szagu. Es pocsolya szagu Berenytöl Földvarig
Imrus a gatyád ragad a cseresznye kompóttól!!”Vörösbáró” az összes felmenőd,tartsd is magad ehhez!!
@@olivercsemy4617 mizu őskomcsi. tagadod ahogy a többi fideszes?
Tetszett. Jó, hogy meglesz a gyűjtemény egy helyen minden aljassag.
Kiváló videó!!!! :)
Már tudni való, hogy mindenért Orbán a hibás! A többiek mind szentek!! A sok hülyeség már túlzott!
Jó műsor volt. Most lefekszem. Jó éjszakát!
De hiszen korán van még nagyon! Ne menj még aludni! Kérlek!!!!
- mán megint nekik mi , te labancz
@@dr.andrealevai6478 - rendes vagy , perszehogynanemán , ösmöröm .
@@dr.andrealevai6478 - megkérem a kezed , csókolom .
Beleszéltünk a videóban látott elképesztő bűnők felsorolásában. Pedig kb. ismerem a NER horda világképét.
Köszönjük a műsort. Tényleg jó volt. Ki gondolta volna, hogy ennyire lopnak. 😎
Én például gondoltam.
Férgek ezek, aMiket el kell taposni!
Bemész a bankba és veszel fel hitelt minden 2 forint után 108 forintot fizetsz vissza. Ki is a tolvaj az a nemzetközi parazita társaság akik a kamaton keresztül úgy ver át hogy mindig a másikat fogod okulni a tolvajlással. Sebaj nagyon kevés ember gondolkodik
Van műsor a metrós Demszky 142 mdról. Van a gyursány velencekaszinóról. Van a Veres földekről. Keress rá a neten. Azok is jók
@@nemodabuda4817 helyes. Kezdjük gyursánnyal. Meg surányi aranyaival. Meg Kókával meg .....
@@zsomboranna4360 tudod ez a parazitát nem érdekli mert ezek az övéik. Az övéiknek az istenük megengedi hogy minket magyarokat kifosztja.
Hogy fognak ezek a gazemberek sírni ha az összes vagyonokat újra államositani fogják. Akkor lesz vikizes ,Viki volt ,Viki mondta Viki akarta .
Ibolyka ,te szánalmas penészvirág a te vagyonodat államosították?!Vagy csak az apád nyúlta le a komcsiban a másik vagyonát??!!Pá…
Ki fog ebben az iszonyatos mennyiségű szállóban lakni, ami ebben az országban épül eu-s pénzből? Lerohadnak majd a stadionokkal együtt?
Hát én alig várom kirúgjanak minket az unioból..mi ugyse kapjuk meg a támogatásokat a gazdagok meg buliznak a magyaroknak adott pénzből...ha kirúgnánbak se lenne a magyaroknak rosszabb csak a gazgdagok lennének leszopatva.Ébredjetek már fel..magyarország nincs benne az europai unióba..csak a fidesz ..orbán viktor van az euban..mond már meg nekem mi hasonlít magyarországon az europai unióhoz? A munkahely? A fizetés? Az orvosi ellátás? Vagy mi?..semmi..akkor meg? benne vagy unioba?dehogy vagy.
Pedig lesz olyan ember.
Tele vannak a strandok és nyaralók.
A magyarok nem élnek olyan szarul ahogyan azt az ellenzék szeretné.
@@r.maj.7065 Igy igaz . Ennek a figurának nem kell elhinni ,amit itt hablatyol .Játszott Ő már a politikai ,paletán ,akkor is kudarc lett ,hiteltelen ,hazug!
@@marianneros6398
Hazudni nem hazudik szerintem, de az sem igaz, hogy ezek majd üresen fognak állni, mármint ezek a nyaraló komplexumok.
Nagyon sok ember gazdagszik most meg, és lesz egyre tehetősebb.
Azt nem írom alá, hogy a magyarok nyomorognak.
Biztosan van olyan rétege is a társadalomnak, de nem mindenki ilyen.
@@r.maj.7065 és gondolj bele milyen jól élhetnénk, ha azt az iszonyatos mennyiségű eus pénzt, amiből ők szarrá gazdagodnak, mi kapnánk ;) és milyen jó életet élhetnénk, ha ezek egy kicsit is foglalkoznának a természettel, nem pedig írtanák, de nincs baj, amíg van krumpli ugyebár:)
lassan ott tartunk, hogy egyszerűbb lesz azokat a településeket felsorolni, amiket még nem tarolt le és adta a családnak, haveroknak, persze csak átmenetileg. már egy talpalatnyi föld nincs, ami ne került volna a külföldiek és az orbitális rabló banda tulajdonába adóforintokból. nem szívesen írom le, de kormányváltáskor államosítani kell.
Alapvetôen nincs szükségünk politikusokra. Ne fizess adót tartsd meg magadnak! Te sokkal jobban fel tudod használni mint a politikusok. Mert jobban tudod mire van szükséged és okosabb vagy. Ilyen egyszerû.
bemutatnád kérlek tervedet a közoktatás működtetésére óvodától az egyetemig, valamint a 2022-es évi Bp-i tömegközlekedés finanszírozási tervedet és a következő 10 éves magyarországi vízgazdálkodási stratégiádat?
Mert gondolom te fél kézzel egyedül elvezeted az országot.
@@alakeli 10x-es lájk!!!!
Nagyon okos vagy a NAV kidob a családi örökségből, ha nem fizetsz adót Jobb világgá menni és soha visszatérni ebbe a potyaleső, benzin tolvaj, baksist váró, szolgalelkű pöcegödörbe.
Élesíteni kellene az ingatlan adót. Elég lenne az ingatlan értékének az egy ezrelékét havonta bevasalni és pár hónap nemfizetés után jelzáloggal terhelni. Egy-két év után visszakerülnének állami tulajdonba.
Csabi, te nagyon okos fiu vagy..................nem veszed eszre hogy ezek a parazitak a rabszolgaktol karhatalommal elvett adon eloskodnek ?
Szép kis társaság!
- hetyke , hetyke .
Olyan ez mint Észak -Koreában. Van 3 % elit aki jól él és van a többi, aki rabszolga.
Hagyjuk már ezt!
Senki sem rabszolga.
Amúgy, ha olyan lenne mint É.Koreában, akkor te már nem élnél, amiért ezt a baromságot beírtad.
@@r.maj.7065 Kedves NER troll! Úgy tűnik véded a gazdáid, akik a hazai és a külföldi törvények szerint is köztörvényes bűnözők, de itthon még hazaárulók is, ráadásul tolják a globalista kovidizmus szekerét is még azután is, hogy rég megbuktak az elméleteik, és beoltották már az ország döntő többségét is értelmetlenül. A gyilkosságsorozat már több mint 100 éve tart, de most valamiért nagyon sürgős nekik, ahogy a rablást se kis lapáttal és frekvenciával űzik 10+ éve. Mocsok egy bűnbanda, úgya ahogy van ez a bűzlő VIP.
Ja, és közben jártam egy balatoni utcában, ahol három bezárt gyermeküdülőt láttam. Korábban volt ilyen Siófokon is. Voltak jobb és rossz periódusok, de igazi értelmes célt és etikát felfedez, az írjon bátran! :) Mivel körbebicajoztam a tavat, így többet is láttam az itt is említett giga-ingatlanberuházások közül közelről.
Natura 2000-et itt is beszántottak, és a gyomírtó és műtrágya szórást se fogták vissza a mélyszántás mellett. Mérgezett Föld dokumentumfilm kezdőknek.
70+% adó stb. stb. Töketlen egy terméketlen szenny ez, nem nemzet.
@@rgrg77
Elkezdtem, "belédolvasni", aztán a harmadik mondatnál be is fejeztem.
Ugyanis amiket te írsz, az szintén csak trollkodás, személyeskedés és gyűlölködés.
A "gazdád" a "Ner-Troll" - mind-mind orbitális hazugságok, a te agyad szüleményei.
Ugyanazok vagytok mint azok a fideszesek, akik folyton csak címkézik a másikat, szarba sem néznek senkit.
Mert ennyi eszetek van nektek, magyaroknak.
Kitermelte a rendszer az ország gazembereit röpködnek a milliárdok az adófizetők pénzéből ezt a rendszert meg kell buktatni mert még az országot is eladják kirabolják emberek legyünk már észnél !
Tetszett
Mi?
Érdekes, a balatonvilágosiak kiállásáról nem szóltak a hírek.
Egyrészt tőlük kérdem: "honnan van tökötök?"
A többi írástudótól kérdem: miért nem hallottunk erről? És miért nem követjük a példájukat?
Undorodom attól h mi lett ebből az országból. Ide már tényleg forradalom kell...
Jó is az a forradalom...kár, hogy pár bátor ember is kellene hozzá. 💣
Őrület!!!
Szivesen😉
ezt azért nézd meg !!😀
Aszondja Juhi: Sokszor a költségek 50-70%-át kapták meg támogatásként. Ezt vissza nem térítendő támogatásként kell érteni? Attól tartok, hogy NEReménykedjünk, hogy ezeket az összegeket vissza lehet majd szerezni :(
Amelyik politikus ezeket nem tudja visszaszerezni az pont annyit er mind ok.
@@pedrochimp5155 Hát, pedig az elmúlt 30 év tapasztalata alapján… én nem vagyok optimista. :(
Ez a sok csoda mind a Magyar emberekè, kívánom hogy egyszer tènyleg èlvezzèk..
Csodálkozom !!! Az ellenzék,passzivitásán.""
Szerinted mit tudna az ellenzék csinálni???? Mondj 2 konkrét dolgot légyszi!!!!!! Üdv
Nem passzívak. Hiperpasszívak és hip(szt)erek
@@gasztromolnar3320 azt amitost Dobrev Klára képvisel.alkotmanyódosittást.stb bank.kontrol.
@@zoltanmolnar3063 A hétköznapi emberekre gondoltam nem a politikusokra. Dobrev sem tud a választók nélkül mit csinálni!!! Tehát a hétköznapi emberek mit csináljanak persze azon kívül hogy elmegy szavazni??
*Ha Viktoron múlna kiszivattyúzná a vizet a Balatonból, és beépítené. Lenne ott sok vidámság. Pl szállodalánc meg focistadion.*
Az biztos, hogy ezt tenné, mintha olyan sok brazil foci bajnok lenne
Nincs is Balaton vazze az csak egy délibáb !!! És csak azért leszel vizes ha belemész mert a Mátrix ezt akarja ,és ez azóta így van mióta lapos a Föld!!
Nézzétek meg mi megy a velencei tóval, hagyják tönkremenni, közben pedig a Gárdonyi polgi meg minősíti át a közvetlen vízparti telkeket és adja el, a sok milliárdért tervezett evező komplexusról már nem is beszélve.... 😭😭😭
hulye vagy, az aszaj minden vizgyujto tavat megvisel, sok eso kell es ujra rendbe jon..
miert hlzol fel olyan temat amirol fogalmad sincs..
@@annahorvath5914 ne légy ennyire ostoba, nem áll jól neked.... 👎🏻👎🏻👎🏻
😢
GYŰLÖLÖM a "gázszagot" - ANDIKA m á r +szokta....😅
Vakositás tanárok bérrendezése Unios forrásbol élelemiszer termelésre forditás helyett..
Elkepeszto mértékű a rombolás és a nép nem érti, hogy mi a gond. Nem érti, hogy mi a nádas szerepe, hogy miért nem lenne szabad komplett 6 emeletes lakótelepeket építeni a partra, hogy mindez mivel jár. De Velencei és Fertő tó dettó... Ahova a lábukat beteszik, ott teljes a pusztulás. Mészáros meg megszolal és konkrétan fizikailag rosszul leszek
Indiai forgalomgeneráló bot vagyok. Műsor van remek, Mészáros Lőlő salah chuthia.
Ez az !!!
Îgy tovább.... 👍
Ide is vezetett a valódi rendszerváltás hiánya. Érdekes lenne lekövetni az állami vagyon sorsát az utóbbi 30 év során.
Tihanynál: nem natura 2000-es területről beszélünk, nem védett a nádas, nem ilyen, nem olyan a terület... Na és? Miért, ha olyan lenne, akkor meg mi van? Alkotnak rá egy szabályzatot, vagy egy törvényt - mi az nekik - és onnantól kezdve lehet tüntetni, akkor is azt csinálnak, amit akarnak. Ha ez így megy tovább, nem fogsz a "riviérára" vágyni....
A Tihanyi belső tó természetvédelmi terület az 100%.
Onnét tudom, hogy szoktam drónozni és a tihanyi belső tó légtere is egy ilyen engedélyköteles légtér ahová a természervédelmi hatóságtól kell engedélyt kérni ha ott akarsz repülni.
Remélem nem visszafordithatatlan dolgok ezek!!!???!!!
majd amikor vissza lesz véve tőlük, akkor fut a NER Brüsszelbe, hogy egy jogállamban nem történhet ilyen hogy elveszik a nehezen és fondorlatosan leglálisan ellopott ingatlanjaikat
Kérdezzük meg gyursányt verest kókát..
.
Valaki meg tudná mondani, hogy mi számít hazaárulásnak? Köszi előre is
Nagy része annak amit a Fidesz csinál
Remeljuk ez mar eleg
Szeretném remélni hogy mihamarabb lesz egy kormány ami ezeket kivizsgálja,és teljes vagyonelkobzás mellett kellő mértékben bünteti is.(tényleges életfogytig)
Amíg politikusoknak kéne politikusok bűneit feltárni, addig nemhogy büntetés, de leleplezés sem lesz...magyarul holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
majd amikor vissza lesz véve tőlük, akkor fut a NER Brüsszelbe, hogy egy jogállamban nem történhet ilyen hogy elveszik a nehezen és fondorlatosan leglálisan ellopott ingatlanjaikat
a balaton az 50-es években volt még szép alig volt beépítve.
Hányok
Szégyellem magam, hogy a Kárpát- NER-encében élek.
Keleti oldal-Nyugati oldal
Nagyon nehéz felíratkozni a csatornádra,folyton azt írja ki ,hogy hiba...stb
Amúgy új a csatornád?-mert én régebben fel voltam rá iratkozva.
Balaton?
Jó nekem Napfürdőbe màrtani habtestemet a kert vègèben...Nèha mèg le is slagolgatom magam...pancsolàst színlelve.
0):-D
.....és ha magad sütöd , egy lángos is csak 70 Ft , szemben a balatoni 800-1000 ft-ossal...
@@rhysokelly6933 Pontosan!
Cukràsz vagyok...+melóztam màr ètteremben is.
Alapvetôen mindent jómagam kèszítek el...Legtöbbször az alapanyagok mezőkről,kertből törtènő betakarítàsàval kezdve.
Tisztelettel.
Egy gyakorló remete.
@@subliminal81 Woov! Akkor te magad. Is egy természeti kincs vagy.. leborulok mester!🙏😉
- aha játszod az agyad , kerted van , meg slag , víz és habtest , hableány lebuktál .
- számláid remélem fizetve.....
@@JAVINCZE Nagy dolog egy kert?
Hahaha.
Mi az a szàmla?
0):-]
Azzal is foglalkozz hogy Siófokon a helyi építési szabályzat rendelkezései miatt kizárólag rendszamos lakokocsi helyezhető el a meglevő beépítetlen epitesi telkeken a csatornázás hiánya miatt...epitesi engedélyt epulet bővítésre uj építésre nem adnak...de csatornát sem építenek ki ezzel a térség teljes fejlődését ellehetetlenítik, korlátozzák az átlag állampolgárok tulajdonjogainak gyakorlását... Szárazi banda az is...
Kezdz átkerulni a vagyon az Orbán családba kezdik átveni a vagyont amit eloptak
KEZDIK??? Ugyan már, királylány….
Anyá!!!Amikor a szocik ksparintották meg...az jó volt mi??
Momgazdag ))) Anyit lopnak olyan sok penz nincs is 😂
Felfordult a gyomrom.
Az új 444 Makro- ban is a Balaton (lenyúlása) a téma.
Azt nem mondják hogy "köszi baszd meg!"
De olyat biztos szoktak hogy "na ezek már megint mit keresnek itt baszd meg?"
Mit épít a NER a Balatonnál, megint ribi tanyát, mint a konmunista rendszerben.
- kolostordisznyónk a dezsi , mán kolbászbőrbe kénye tömnyi , oszt szőkített petrollal szenytelnyi , nyet színymagyor belé nyet harapjon .
- gönydör farkinycáját szentdíszdobozosan a kínyjaiaihoz kűdni , az ünnepi újrizsához , ping , pont .
- a ruszlik nyet , csakakörömcsülök puszedlit .
ön matematikus?
az utolsó balatoni fát majd nekem adnátok?
VÁLASZTÁSNÁL KELL BUKTATNI !
Mert nem tesz semit a rendőrség "
Talán mert a jo kutya nem harapja meg a gazdáját.
Poltgheci úgyse csinál semmit!
Edina Aranyos, mert nem teszel feljeletést !
@@frankkocsis9417 Hiába jelented fel őket. A magyar csicska rendőrség lezárja, hogy nincs bizonyíték, vagy téged az áldozatot korlátoz a személyi szabadságodbsn, zöldséget csinál belőled a szadista elmegyógy intézetben.
Mindenki sir, kritizal de senki nem csinalsemmit.
😂
tecet a videó
Egyszerű dolgot igazol mindez vissza , rossz volt a választási
szavazás végeredménye legutóbb is!
M
08./28 . pont erre lenne jò !!!!!!!
"08./28 ." az mi?
4:13 Milyen visszafogottan fejezted ki magadat. :)
- rányamvadt forintyokat , a kurójúró előtty , műkarmoscsecsíliába fektesd , mekkatyarítás rogány így kömény leszen .
- a katyvasztás akadémiás uttyán , mindegy ki de te jársz ,,jól,,,
- egész-segg edre ,csak egész segg legyen , a fontos , a tízfontos még jobbik is .
Vitéz kőbányai Orbán Nemzeti Viktir! Jól hangzik! Egy erdélyi lapban - minthogy ott is egy Orban az uralkodó, azzal vicceltek, hogy mindkét Orban "félig magyar"...Egyik kitüntetett elszavalta a Vén cigányt - gondolom, Viktor tiszteletére - 20-án...
Fokos kata sem ehte magyar....
@@zsomboranna4360 De!
Baszd meg mikor tanul ez meg Magyarul ez a midrans?
képtelen vagyok megérteni, mi kell még, miért nem elég???!!!
Gyursányné indonézia legnagyobb külföldi befektetője. Kérdezd meg őket
...mint ahogy a debreceni föügyészség is leírta egykor..,,a különösen nagy értékre elkövetett bűncselekmény az nem minősül bűncselekménynek.."
🙈😂 Vegre Mo al is foglalkoznak jutyun )))))
az a homizàszlo minek?
@@nyaldki2957
Ferdehajlamunak teccik lenni?
Nagyon fontosak az ilyen leleplező műsorok, de amilyen nagy az apátia (sajnos!), ha hatszor ennyit loptak volna, az sem verné ki a biztosítékot. Az átlagember már egyszerűen nem követi ezt, és fel sem tudja fogni ezeket az összegeket. Ha pedig maradnak jövőre, félő, hogy az uniós tagságunknak is annyi. Le kell váltani őket!!!
Az átlagember csak a pillanatnyi jólétét nézi, nem a semmiért lett újra 13.havi nyugdíj... Csak tudnám melyik az a hónap...
….mert ratapad a szemuk a kiralyi tv-musorokra es isszak a vitya szavait🙄a sok elvakukt nepseg😵💫😱
Jelentős részben a mi feladatunk is lesz eljuttatni ezeket a videókat a buborékunkon kívülre, a szomszédba, a család másik felébe, stb... És célzottan összeszedni... először csak párat. Szerintem sokan rá fognak kapni.
Sok birkának ez kell,😢😢😢!!!
#asszony verve jo
Péter Péter jól megkeserítettél.Előbb-utóbb azt a darab földet is magànosítjàk amivel majd betakarnànak.
És Tegedet is
@@evaolah7621 Magamra értettem nem Péterre.De mindegy is.Mindnyàjunk sorsa ugyanaz.Akàr dísztemetést kap akàr csak őszinte könnyeket.
Ugyan úgy nem lehet itt csinálni semmit mint a Kósa ügyben. Az is vak vágányra futott.
Jól hallottam? Kóka ügyben?
@@zsomboranna4360 NEM! Kóla ügyben
A "Füvesember" csak azért csinálja ezt a sorozatot, hogy minél többet tarháljon
Te szutyok
"Nem tetszik, hogy épül-szépül az ország?" - random Kádár-túlélő nyugdíjas.
Na, most már csak Gyurcsányek kell, hogy jöjjenek és úgy fog kinézni az egész ország! Jön a nyugati káosz!
Van ami ùgy szèp ahogy van. Pl ez is
@@carolszasz5795 hallod, te tényleg elhiszed, hogy ami nem orbán, az gyurcsány? A szomorú, hogy miattatok, ahogy benyaljátok a vezér propagandáját, nem ti szívjátok meg, hanem azok, akiknek még 60-80 év van az életükből. Érdekes, hogy pl. Márky-Zayról nem tudtok mit mondani, hiszen ő legalább tényleg keresztény, tényleg konzervatív, nem pedig ERESZ, mint az állampárt... Úgy néz ki, nektek tényleg nem kell demokrácia, csak valami diktátor, aki elétek nyom egy pár forintot, meg elmegy hozzátok nyalizni, ti meg mondjátok hogy jaj de sudár fiatalember, pedig már nem is fiatal, meg emberséget is alig tartalmaz. Gondoltok Ti a saját gyerekeitekre, unokáitokra, vagy önző módon egy kis 13. havi nyugdíjért eladjátok őket a nemzethy főuraknak? Szégyellhetnétek magatokat! #csakfelfelé #mzp4p
@@Breadrc az utóbbi 10 évben csak az ellenzéki hazugság, félrevezetes szalad! Az ember kell, hogy az eszét használja, és nem állandóan a rosszat kürtolje!
az ellenzéki fröcsögés borzalmas, az igaz, de vajon a kormányzati propaganda szívből jön és szeretetteljes? Vajon szent urunk és vezérünk csakis a javunkat akarja? Vegyél fel csok és babaváró hitelt és ezáltal az ingatlanárak emelkedjenek a háromszorosukra? Csak hogy egy példát hozzak... Hol éri meg a családoknak, hogy családtámogatási rendszerrel is ugyanannyit szívnak, ha nem többet, mint anélkül? Ja persze, akciós hitel, de attól még eladatják őket a bankoknak... Az meg, aki gyerek nélkül képzeli a jövőjét, nem is igaz magyar? Az nem érdemel házat? Vagy valami régmúlt divatot követve ne válogasson és házasodjon a legközelebbi emberrel akivel találkozik, és csináljanak gyereket csak hogy egy kis plusz adóssághoz hozzájusson? Ez aztán élet... 200 éve kiment a divatból, de attól még élet 😂
Nem kíváncsi erre senki! Jobb lenne,ha befognád a szádat! Többet nyertél.
Látsz benne üzletet? Akkor nem Ruhelke mutat rá - na eztetete ved meg! Csillag börtöni kapcsolatok meg ezután jönnek !
Csodás az ork mellett álló huszár !
Nem vagy benne a buliban. Tudom fáj. Az oligarcha és stróman nem kompatibilis, mint tanár kellene tudjad.
Azt mondjuk nem értem hogy miért baj ha szállodakat építenek, hogy a túrizmust élenkítenék, azzal több munkát teremtenének? Azzal a gazdaság növekedne?
77 milliós támogatás az adónkból szobánkét, nem baj?!
Milyen munkát?
Cseléd? Szobalány? Takarítónő?
Remek.
Tapsoljuk meg!
@@Gpontapa Vegül is Petike a hiteles és megkerdőjelezhetetlen hírforrás. 😅
@@leranta Egyebként igen lesz szükség a felsorolt szakmakra is amit te oly melysegesen lenézel. A nyugatnak is az a veszte mert az ilyesfajta munka büdös nekik inkább jöjjenek a migransok csinaljak majd azok, de ezt kicsit benéztek.
@@attilaveisz2958
Azt ugye vágod, hogy nem karrier szobalánynak lenni?
Amúgy nem nézem le ezeket a munkákat, hanem azokat az embereket nézem le akik csak ilyen munkákat tudnak adni a magyaroknak.
Nagyon rá vagy kattanva mészáros úrra!ennyire irigy hogy lehetsz? NEM mindegy kié?minden valakié nem tudtad?ne légy rosszindulatú az megöl!!!!
Ne tegezz!
#ez csak valami félreértés lehet. Semmi komoly, kérem oszoljunk!
Legalább normálisan fel lesznek újítva Keszthelyen is több mint 20 éve, sőt van amelyik még a szocializmusban sem működött, leromlottan áll ma is. Juhász úrnak csak savanyú a szőlő.
Undorító egy ember ez a juhi!!!
Az a baj,hogy a zászlót sem valamilyen ügy mellett kiálló szimbólumként tette ki hanem valami (de inkább valaki) ellen foggal körömmel küzdő jelképként... Tömény harag és önsajnálat ez a manus...
Apád is ezt mondta,mikor torgyán rakta hátulról
A Balaton a magyarok érdekkörébe tartozik. Nektek semmi közötök hozzá. Ti szeretnétek megszerezni a magyar tengert?
Te miért nem pájásztál,ahelyett, hogy igy csámcsoksz másokon
kit erdekel h lopnak? ezzel nem lehet valasztast nyerni. Ez nem a Baron Noir sorozat. A valasztasi irodat sem vagytok kepesek megvedeni, ahogy 3 eve sem....
- venni , venni , vásárolni , i gaz hosszú , a gaz húzza .
Persze Bandi hadd lopjanak. Elvegre a te es gyerekeid jovojet lopjak el.....................
@@pedrochimp5155 nem Magyarba képzelem el gyermekeim jövőjét.
@@andrasnagy7426 Nagyon helyes.
@@andrasnagy7426 lol, akkor hadd lopjanak :D akkor viszont mi közöd a hazai politikához?