PÉNZÜGYEK - tervezés, spórolás ahogyan én csinálom!

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 17 гру 2024

КОМЕНТАРІ •

  • @0424maja
    @0424maja 5 років тому +25

    Köszönöm, hogy elmondtad ezeket a dolgokat, mert mindig lehet tanulni, még 70+ is. Elmondom én mit csinálok és hogy, akkor had szóljon. Nálam a rezsi az első, utána az étkezés, gyűjtöm a szlákat, vezetem a kiadásokat, régen szinte csak turiból öltözködtem (nem szégyenlem)! Félre tenni 1 nyugdíjból majdnem, hogy lehetetlen, évente viszont befolyik 1 nagyobb összeg, ami megtakarításra kerül. 20 éve egyedül élek a férjem halála óta, a 2 gyermekem már felnőtt, van 5 unokám. Sajnos 3 éve amputálni kellett a jobb lábam, szívműtétek, sok gyógyszer, a különböző eszközök, beruházások(ajtó szélesítés, korlát, kapaszkodók stb, stb), amit szintén a fontos kategóriába kellett soroljak.
    Mozgás terén, bolt, választékban nem tudok nagyon válogatni, néha (egyre gyakrabban) be kell érjem azzal ami van. Boltba (kisbolt, cba) menni nem tudok, nincs hely a kerekesszéknek, a legtöbb hely mint posta, takarék és sok más hely nem megközelíthető!!! KISVÁROS NAGY SZÍVVEL!
    Fiatal korom óta azt az elvet követem, hogy a kiadások soha ne haladják túl a bevételem!!! Néha azért velem is elszaladt a ló (hál Isten, ritkán).
    Vannak (bizony, nem gondoltam volna soha) élethelyzetek, miután újra tervezést kell alkalmazni. A baj ott van, amikor ezt kihagyjuk, mint a GPS-nél, mert a zavarosba kötünk ki. Menüt megtervezik a vendéglőben helyettem, én csak választok, ami egyre nehezebb, mert nem vagyok a mindennapi húsevők táborát növelő!...De ha mégis főzés, minden jó dolog szorult helyzetből is kihozható (olcsón)! Igyekszem és törekedem rá, mindenből a legtöbbet kihozni! TAPASZTALAT és JÓZAN PARASZTI ÉSZ!
    Bocsánat a hosszúra sikeredett írásért, de ha 1 valakinek segít örülök, és hálás vagyok mindenért, mindezek ellenére. Gratulálok a remek videóhoz, még sok hasznosat tőled!!!

  • @andreakortvelyessy3460
    @andreakortvelyessy3460 5 років тому +4

    Én személy szerint nagyon hajlamos voltam a felhalmozásra. megláttam valami, akkor az borzasztóan kellett, megvettem.Aztán sok mindenről, már amikor hazaértem, nem tudtam, hogy mi a francnak is vettem én ezt meg. Aztán jöttek a gyerekek, kevesebb lett a pénz, nem tudtam rögtön mindent megvenni, csak elterveztem, hogy majd ha bejön ez meg az a pénz, akkor megveszem. Mire eljött ez az idő, már eszemben sem volt megvenni. Most már mindig hagyok magamnak egy-két hetet, arra, hogy átgondoljam, hogy tényleg szükség van-e arra a valamire. A másik, amikor bejött az internetes vásárlás, és bőszen rendeltem a ruhákat, mert ez is milyen jó, meg az is. Sokszor volt, hogy jött az értesítő, hogy feladták a ruhákat, és pedig gondolkodtam, hogy mi a fenét vásároltam. na, ez volt az a pont amikor azt mondtam, hogy nagyon-nagyon visszafogom magam. Ha az ember nem tudja, hogy mit rendelt, akkor arra a dologra nagy valószínűség szerint nincs szükség. Mert ha lenne, akkor tudnám, hogy mit rendeltem.Mára már kordában tartom a helyzetet, ésszel vásárolok, és tényleg csak azt, ami kell.

  • @macskaize
    @macskaize 5 років тому +6

    Szia, én tegnap néztem meg a régi görög élménybeszámolódat és annyira tetszett, hogy a férjemmel elkezdtünk Görögbe szállást nézegetni ott, ahol Ti is jártatok. Nekem az tetszik a videóidban hogy van egy természetesség Benned, ahogy elmondod a dolgokat , ez nagyon fontos! Sok sikert kivánok, agyon néztem a főzőseket is, nagyon tetszettek, ezért tegnap töltött karalábét csináltam a családom örömére!

  • @ridita5221
    @ridita5221 5 років тому +3

    Én mindig előre megspórolom a pénzt ha utazom vagy valami drágább dolgot veszek, nincs értelme hitelt felvenni ilyesmi miatt.

  • @zsuzsapirko6157
    @zsuzsapirko6157 5 років тому +1

    Szuper videó lett, kb mi is igy csinaljuk, heti-havi célkitűzéssel, ami másabb h van egy kis keret saját pénzünk úgymond, annak a keveréke mint nektek a ruha és szórakozás. Egy adott ugyanolyan összeg mindkettőnknek havonta, amihez a masiknak nincs köze, beleszólása, (de nem titok) pl neki kepregeny, nekem fodrász, de ebből megy a ruha vagy az ajándék a másik félnek.

  • @ilonaorvos4712
    @ilonaorvos4712 5 років тому +1

    Nagyon hasznos tanácsok, szépen, érthetően eloadva.Gratulalok!Sok sikert a tovabbiakhoz.

  • @subidubigirl
    @subidubigirl 5 років тому +4

    Sajnos mi még nem lakunk együtt a párommal, és a tanulmányaim mellett nekem még nincs fix bevételem, így ilyen közös tervezőnk még nincsen. De már nagyon várom, hogy legyen, és biztosan sok hasznos tippet fogok felhasználni ebből a videóból. ☺️

  • @andreamagyarinekarolyi8856
    @andreamagyarinekarolyi8856 5 років тому +1

    Szia Rita! Nagyon hasznos volt a videód, nagyon közel áll a mi gondolkodásunkhoz is. Ahogyan néztem, járt az agyam és egy pár kérdést, kérést feltennék, ha nem bánod. Az egyik a vésztartalék meghatározása, ha ez kigyűlik, akkor utána már ehhez nem pakolnék. Viszont félre továbbra is kell rakni, csak az már egy-egy nagyobb éves-vagy akár több éves célra is mehet. Összegekben nem kell, de százalékos arányban meg szoktad határozni, hogy mennyi az, amit félre raksz minden hónapban, teszem azt a bevétel 10-15 %-a és a maradékból levonva a kötelező rezsiket osztod szét az adott havi megélhetési kategóriákra? A másik kérdésem az élelmiszer bevásárlás, amiket szoktál a videóidban mutatni Lidl nagybevásárlást, azon felül szoktál még vásárolni? Nálam sajnos a heti lista és menüsor kialakítása elég nehezen megy, pedig nagyon-nagyon szeretném bevezetni, mert sokszor van kidobott alapanyag, elfelejtett dolgok, így állandóan rohangálhatok a boltba, és az időm kevés, így jó lenne ezt tudatosabban tenni, erről lehetne-e még majd videó? Ami lehetnem ide tartozik szorosan, de már többször kérdezni akartam, hogy lehetene-e egy időbeosztásos videó is majd a jövőben? Olyan sok jó tippet adsz, főzés, takarítás, ápolási rutin, stb. de sajnos én úgy érzem, hogy munka mellette alig jut időm dolgokra, lehet, hogy ez is, mint a spórolás, szervezés által hatékonyabb lenne. Köszönöm Üdv: Andi

  • @missvikki6
    @missvikki6 5 років тому

    Nagyon hasznos video volt, köszönöm szépen! :)

  • @Jasmin23336
    @Jasmin23336 5 років тому +2

    Ez jó lett!! ✅✔

    •  5 років тому +1

      Örülök, hogy ha tetszett :)

  • @MoLlYkA87
    @MoLlYkA87 5 років тому +3

    Szia Rita! Szinte szó szerint az általad elmondott dolgokat követem én is/mi is, nyilván saját igényekre szabva. Mi adtunk egy keretet magunknak, ugyanakkora összeget mindkettőnknek, amit mindenkinek szíve joga, hogy mire költ. Évek óta nyilván tartom a pénzügyeket, már akkor is amikor még otthon laktam a szüleimnél, és csak csekély bevételem volt diákmunkából. Javaslom ezt azoknak a hozzászolóknak, akik írták, hogy még nincs párjuk, stb. Kezdjétek el minél hamarabb, és már elég hamar tudatossá váltok mire elkezdődik valakivel egy közös élet, mindenképp javatokra válik. Annyit viszont hozzáfűznek, hogy aki még nem olyan tudatos a pénzügyei téren, lehetséges hogy jobban jár, ha készpénzben oldja meg a dolgait és nem bankkártyáról, mert ha látja, érzi annak súlyát és nem csak számokat egy bankszámlán, talán jobban realizalja a dolgokat. Pároknak szerintem nagyon hasznos az ilyen tudatosság, és szerintem nem szabad különbseget tenni olyan téren sem, hogy ki hogy keres annyit ad, mert lehet hogy a másik nem pénzben, de bármi másban kompenzálja, és szintén hozzáteszi a kapcsolathoz. Erre érdemes figyelni, és én itt most egy ideális parkapcsolatról, tartós együtt élesre gondolok. Nagyon szépen meg lehet alapozni a közös jövőt egy jól átgondolt rendszerrel és nincs annál jobb érzés, mikor tudjátok, hogy ezért együtt dolgozatok meg. :)

  • @erzsebetfazekas4709
    @erzsebetfazekas4709 5 років тому +5

    Sya. Hasznos videó lett. Gardrób tour videót nem akarsz csinálni? 🙂

    •  5 років тому +12

      Köszönöm szépen, hááát őszintén nem túl okosan vagy átláthatóan tárolom a ruháimat, mert sajnos nem olyan a kialakítása ennek a szekrénynek, amit pl saját magamnak választottam volna. Így maximum csak a ruhák szempontjából lenne érdekes :) Ha van rá igény, és valakit érdekel miket szeretek mostanában akkor szívesen csinálok :)

    • @erzsebetfazekas4709
      @erzsebetfazekas4709 5 років тому +1

      @ engem érdekelne ebben formában is a tour. 🙂😁

    • @RitaTeszpics85
      @RitaTeszpics85 5 років тому +1

      Engem is!!😉👗👚👠

    • @dyamome
      @dyamome 5 років тому +1

      Engem is

  • @zsofiakapiller
    @zsofiakapiller 5 років тому +1

    Etel az elso csekk a masodik harmadik a sporolas. Ha marad ezeken felul akkor az kiraly :)

  • @lidiabuzsicky1354
    @lidiabuzsicky1354 5 років тому +2

    Jó lett, de komoly nem utaztok?

    •  5 років тому +8

      De utazunk, csak ritkán. Ezt azért emeltem ki, mert sokan vannak akik akár havi szinten is hosszabb hétvégéket külföldön vagy az ország távolabbi pontján töltik. De amúgy valóban nem túl sűrűn utazunk. Majd lehet most, hogy van autó körbejárjuk az országot. Eddig ennek hiányában nem éreztünk nagy vágyat a buszos, vonatos megoldásokra (mert sokszor volt azért bennük részünk).

    •  5 років тому +6

      De mint mondtam mindenkinek mások az igényei, akár azt is meglehet érteni ha valaki soha nem kívánna az életében utazni :)

    • @lidiabuzsicky1354
      @lidiabuzsicky1354 5 років тому +2

      Koszi a valaszt! 🙂

    • @ridita5221
      @ridita5221 5 років тому

      @ Azért remélem, lesznek még városnézős videóid, mert azokat nagyon szeretem. A görög hét is nagyon tetszett, persze ehhez sem kell feltétlenül elutazni.

  • @czaga-vajasviktoria1626
    @czaga-vajasviktoria1626 5 років тому +1

    Szuper!

    •  5 років тому

      Köszönöm szépen! :)

  • @azigazsagbajnoka6850
    @azigazsagbajnoka6850 5 років тому

    Filléres dolgokon spórolni, de közben az ájfon XS az fontos, holott az árának a feléből lehetne teljesen jó telefont venni, és akkor talán nem kéne megtervezni a jövő heti margarin mennyiség beszerzését sem

    •  5 років тому +1

      Lol, nem azért tervezek mert nincs pénz, hanem azért hogy a későbbiekben is maradjon és ugyan úgy megtudjam venni azt amit akarok! Gondolod, ha nem futná kajára és arra amire szeretném, akkor ilyen telefont vennék ? Gondolkodj kérlek...

    •  5 років тому

      És ha feltűnt volna nem eszünk margarint...

    • @brigittabertok7282
      @brigittabertok7282 5 років тому +6

      Kedves “az igazság bajnoka”!
      Te is pontosan ugyanabba az írigy, proli csoportba tartozol, aki megragad azon, hogy kinek milyen telefonja van. Beakadt a lemez? Mindenki azt használ, amit szeret és amit megengedhet magának. Ki az “ájfónt”, ki a kaputelefont szereti, ebben nincs semmi megvetni való.🤷🏼‍♀️ A másik pedig igencsak alacsony értelmi szintre utal mások pénztárcájában kutakodni... Ha pedig egy kicsit gondolkodnál az emberek sokkal több pénzt költenek élelmiszer vásárlásra vagy étkezésre (éttermek, stb.), mint “ájfónra”. Éves szintre levetítve meglepődnél a számokon. Remélem egyszer felnősz!🍀