A bronzkor az egy régészeti korszak. Az őskor, középkor stb, pedig történelmi korszakok. A földterület megjelenése már az őskorban is változtatott a gazdagság fogalmán és ezt sajnálom, hogy ki lett hagyva a bronzkor tárgyalása előtt. A középkorban nem voltak bérek, így a pestis után nem nőhettek. Egyházak pedig voltak régebben is, nem csak a középkorban, szimplán azok nem keresztény egyházak voltak, és legfőbb "gazdasági" funkciójuk az oktatás volt. Illetve, hogy tudtak írni, olvasni, ez hatalmas vagyont ért bizony.
Teljesen igazad van, nem győztem elhűlni a sok bullshiten és tévedéssorozaton, ami ebben a videóban volt. És sajnos egyre jobban jellemző ez a csatornára. Nem a minőségre, hanem a mennyiségre mennek. Sokszor olyan témaköröket dolgoznak fel, amiről fogalmuk sincs. Sajnálatos.
Szerintem egy középkori nemes vagy még inkább főnemes ma ugyanúgy ott lenne a felső osztályban. 3-4 ezer km² földbirtokkal amelyen szántóföldek, bányák, falvak, városok terülnek el és az az övé... Abszolút ott lehetne lenni az élmezőnyben.
Hát ez nem lett valami jó. Borzasztóan felszínes lett a videó, és nem is arról szól amit a cím sugalna. Még csak a középkornál tartok, de már több probléma is van itt. Az őskor egyszerűen le lett butítva az őskőkorra, és teljesen kihagyja az újkőkort, ahol viszont teljesen más viszonyok uralkodtak. Pedig pont itt lett volna érdekes a gazdag szegény különbség, mert az itt bekövetkezett mezőgazdasági reformok következtésben sok férfi volt aki megengedhetett magának sok feleséget, és sok gyereket. Ezzel szemben a többség talán egyet se. Gyakorlatilag olyan hatása volt, mintha csak minden 12. férfi maradt volna életben. Már ebben az időszakban is voltak neolitikus fejedelmek, akik később mitikus királyok lettek. Aztán jön az ókor aminél megmarad a videó a bronzkornál ami tökjó, csak a címével ellentétben semmit nem tudunk meg arról, hogy mondjuk, hogyan élet teszem azt egy Gilgames. Teljesen kimarad az ókor többi része ahol már mondjuk vas volt, és kulturális szinten is maradunk Európában, de az is borzasztóan felszínesen. A videó címe inkább az lehetne, hogy "A gazdaság történeti fejlődés rövid áttekintése Európában, marxista terminológia szerint", és akkor még jó indulatú voltam.
Vagy szerintem te vagy túl tájékozott a témában (ami persze nem baj). Legtöbbünknek szerintem fogalmunk nincs ezekről a korokról ilyen részletesen mivel nem is tanultuk ilyen mélységben. Gondolom te ezen a vonalon tanultál tovább vagy ez az érdeklődési köröd...?
@@agnesvarga5083 nem, csak oda figyeltem a történelem órákon. Azért az újkőkorszak nem a szakirányú továbbképzés, hanem mondjuk ált. 5. osztály. Bár tény, hogy pár éve kivették az alaptantervből. Félelmetes milyen hamar kijön ennek az eredménye. Bár nem tudom ez mit bizonyít, a videó még mindig hibás.
Amúgy azt nem értem hogy a középkorban miért fagyoskodott az uralkodó osztály a nagy kőszobákban, amikor bármelyik várban kialakítható lett volna fűthető hálószoba,a kémény már fel volt találva,szolga pedig lett volna rá hogy folyamatosan fűtsön.
Nem lehetne mellőzni ezeket a bevágott képeket magatokrol? Nekem nagyon nem tetszik. Komolytalan. Zavaró. Nem tudom megszokni. Mehet tovább a sima régi verzió mostmár 🙂✌🏽
Te is pénzt csinálsz a UA-cam segítsévével. Eddig sajnos ez nem volt elérhető. Mások döntötték el, mi lehet a médiában, melyik zene mehet le a rádióban.
Nem kellene a bronzhoz illusztrációképpen vaskovácsolást berakni zsinórban...A bronzot öntik, vagy hidegen kalapálják. Bizonyos formában használnak meleg megmunkálást, de ilyen módon nem kovácsolják. Ezek egyértelműen acél kovácsolást mutató képsorok.
Az Egyik legminőségibb színvonalat hozzátok Magyarországon , tartalom és megvalósítás szempontjából is. Köszönöm szépen , hogy a lexikális tudásomat folyamatosan tudjátok bővíteni. Igy tovább fiúk! ❤
@@Satupofa Azt tudjuk, hogy nem csak attól van.. Ma már mindenbe is cukrot raknak. Bármilyen kész ételnél megnézed, minden egyes része tartalmaz cukrot..
Csak szeretném megkérdezni hogy ezeket a témákat ti választjátok ki vagy erre van igény? Nem hiszem el hogy minden második videótok a pénzről szól. Ennyire ne legyetek már sekélyesek, kétlem hogy ne lenne érdekesebb téma ennél....
Ha ez a tema general nezettseget, akkor ezt toljak. Sajnos a minosegen latszik, hogy mint minden ez is mar csak a penzrol szol. Sok videot gyorsan. Nem baj, ha igenytelen.
Tudnám azt, hogy az amúgy is ctrl+c ctrl+v videóidat miért kellett azzal a néhányszor bevágott pofáddal ennél is lejjebb húzni? Értem én, hogy egymást cidázzátok vidmannel de ennyire átlátszó és totál felesleges dolgot azért mégsem kellene brovszki 😂
Sajnos egy ilyen önjelölt vagy valakik érdekét szolgáló média tartalomkészítő nagyon sok kárt tud okozni a történelmi tudás más értelmezésével, a hamis adataival amely képes befolyásolni sokak közellétről alkotott szemléleti módját, értelmezését, életét is...
A digitális vagyonra való átállás a gazdagok részéről üdvözölendő. "pár" EMP bombával korrigálható ugyanis. Sokan belehalnának, mert a nemlétező vagyonuk eltünne, és tényleg nem létezne tovább. Egy nagyobb háborúban biztos történne pár érdekes robbanás.
Volt egy kimutatás, hogy az ipari forradalom munkásai fele annyit kerestek mint egy középkori jobbágy, és munkaórák számában dupla annyit dolgoztak sokkal rosszabb, egészségtelenebb munkakörülmények között. Vagyis 4x annyit keresett egy középkori jobbágy munkaórák számában, mint egy ipari forradalom korabeli munkás. Nem beszélve a munkakörülményekről.
Ez ott bukik meg kapásból, hogy a jobbágyság nem egy homogén csoport sem térben sem időben, sem egy társadalomban. Szóval nem lehet ilyen kutatást készíteni.
@@garushun9541 Ugyanúgy, ahogy vannak évekre visszabontva átlagbérek, térben és időben a mai világban is, ugyanúgy ki lehet számolni ezt is, amit ki is számoltak. Mintha a valóságot akarnád hozzátorzítani a a saját ideológiádhoz. Ez az ipari forradalom korszaka, amikor sem az emberélet, se az egészség nem számított. Ráadásul egy munkás korlátlanul ki volt használva anyagilag is. Ezért szökkent szárba a kommunizmus keleten, és ezért alakult ki később a jóléti társadalom nyugaton.
@@garushun9541 ahogy a munkásosztály sem homogén. Viszont az közudott, hogy egyházi ünnepek alatt és vasárnap nem volt munka a középkorban a jobbágyok körében. Már pedig az egyházi ünnepekből igen sok volt akkoriban Ez felejtődött el az iparosodással, de teljesen!
vicces ez a felhasználják az adatainkat dolog, tőlem aztán a világ összes reklámját az arcomba tolhatják, sem fogom megvenni a szarjaikat :D mondjuk érdekes utópista jövőkép lenne a reklámok betiltása, itt egy jó példa: évek óta nézek forma1-tm ugye az autók tele vannak reklámmal, szponzorok álnév alatt, na szóval ezek annyira hatásosak, hogy egyet nem tudnék közülük említeni, nemhogy vennék is bármit azoktól akik hirdetnek. De hát én ilyen vagyok nem lehet befolyásolni, de úgy látszik a nagyközönség az, mert különben nem lenne létjogosultáguk :D
@@GLUMI_G Nyilvan nem a forma 1 en fogjak reklamozni a LIDLIs papucsot amiben otthon setalsz. Az, hogy omega karorara nem telik, attol meg telefont veszel. Az is marketing, hogy megnezel rola egy videot ami alapjan eldontot, hogy milyen telot veszel. Amugy olyan mocskos ez a vilag, hogy akinek nincs penze annak hitelt adnak el, hogy tudjon vasarolni. Szoval, ha van hiteled vagy telefonod, akkor lehet rad hatni.
Támogasd a munkánk és nézz hamarabb Tízes Lista videókat 👉 ua-cam.com/users/tizeslistajoin
A bronzkor az egy régészeti korszak. Az őskor, középkor stb, pedig történelmi korszakok.
A földterület megjelenése már az őskorban is változtatott a gazdagság fogalmán és ezt sajnálom, hogy ki lett hagyva a bronzkor tárgyalása előtt.
A középkorban nem voltak bérek, így a pestis után nem nőhettek.
Egyházak pedig voltak régebben is, nem csak a középkorban, szimplán azok nem keresztény egyházak voltak, és legfőbb "gazdasági" funkciójuk az oktatás volt. Illetve, hogy tudtak írni, olvasni, ez hatalmas vagyont ért bizony.
Teljesen igazad van, nem győztem elhűlni a sok bullshiten és tévedéssorozaton, ami ebben a videóban volt.
És sajnos egyre jobban jellemző ez a csatornára. Nem a minőségre, hanem a mennyiségre mennek.
Sokszor olyan témaköröket dolgoznak fel, amiről fogalmuk sincs. Sajnálatos.
Köszönjük szépen a nagyon érdekes és szuper videót! További sok sikert a továbbiakba nektek!🙂😊
Bravo csak igy tovabb😊😊
Rég hallottam ilyen jó összefoglalást. Bár így tanítottak volna a tanárainak! Köszönöm!
Örülök, hogy nem íg tanítottak a tanáraink!
Nagyon érdekes videó volt 🙂
Fogjuk rá hogy ísmejük a történelmet... ,de a cím és a tartalom nem egyezik egymással. A bevezető ok, de aztán semmi
A videó második fele inkább már csak arról szól, h kik voltak a gazdagok. Nem arról, hogy milyen volt az ő életük
Szerintem egy középkori nemes vagy még inkább főnemes ma ugyanúgy ott lenne a felső osztályban. 3-4 ezer km² földbirtokkal amelyen szántóföldek, bányák, falvak, városok terülnek el és az az övé... Abszolút ott lehetne lenni az élmezőnyben.
Hát ez nem lett valami jó. Borzasztóan felszínes lett a videó, és nem is arról szól amit a cím sugalna. Még csak a középkornál tartok, de már több probléma is van itt. Az őskor egyszerűen le lett butítva az őskőkorra, és teljesen kihagyja az újkőkort, ahol viszont teljesen más viszonyok uralkodtak. Pedig pont itt lett volna érdekes a gazdag szegény különbség, mert az itt bekövetkezett mezőgazdasági reformok következtésben sok férfi volt aki megengedhetett magának sok feleséget, és sok gyereket. Ezzel szemben a többség talán egyet se. Gyakorlatilag olyan hatása volt, mintha csak minden 12. férfi maradt volna életben. Már ebben az időszakban is voltak neolitikus fejedelmek, akik később mitikus királyok lettek. Aztán jön az ókor aminél megmarad a videó a bronzkornál ami tökjó, csak a címével ellentétben semmit nem tudunk meg arról, hogy mondjuk, hogyan élet teszem azt egy Gilgames. Teljesen kimarad az ókor többi része ahol már mondjuk vas volt, és kulturális szinten is maradunk Európában, de az is borzasztóan felszínesen. A videó címe inkább az lehetne, hogy "A gazdaság történeti fejlődés rövid áttekintése Európában, marxista terminológia szerint", és akkor még jó indulatú voltam.
Vagy szerintem te vagy túl tájékozott a témában (ami persze nem baj). Legtöbbünknek szerintem fogalmunk nincs ezekről a korokról ilyen részletesen mivel nem is tanultuk ilyen mélységben. Gondolom te ezen a vonalon tanultál tovább vagy ez az érdeklődési köröd...?
@@agnesvarga5083 nem, csak oda figyeltem a történelem órákon. Azért az újkőkorszak nem a szakirányú továbbképzés, hanem mondjuk ált. 5. osztály. Bár tény, hogy pár éve kivették az alaptantervből. Félelmetes milyen hamar kijön ennek az eredménye. Bár nem tudom ez mit bizonyít, a videó még mindig hibás.
Nyugi mar elmondott volna ennyi infot besult volna az agyam🙂
16 perces videóba szerinted ez a sok infó, hogy fért volna bele?
@@usha_6991 úgy, hogy kihagy belőle olyan dolgokat, amire nem is utal a cím 💁
Egyedi jó téma
Rendkívül érdekes téma.
Köszi ‼️🙏👍💃
Amúgy azt nem értem hogy a középkorban miért fagyoskodott az uralkodó osztály a nagy kőszobákban, amikor bármelyik várban kialakítható lett volna fűthető hálószoba,a kémény már fel volt találva,szolga pedig lett volna rá hogy folyamatosan fűtsön.
Most is enyém a törzsem leghegyesebb lándzsája
Ráfaragtál?
Jó a csatorna. 👍🏻👍🏻👍🏻
Nem lehetne mellőzni ezeket a bevágott képeket magatokrol?
Nekem nagyon nem tetszik.
Komolytalan. Zavaró. Nem tudom megszokni.
Mehet tovább a sima régi verzió mostmár 🙂✌🏽
Te is pénzt csinálsz a UA-cam segítsévével. Eddig sajnos ez nem volt elérhető. Mások döntötték el, mi lehet a médiában, melyik zene mehet le a rádióban.
Most is más dönti el hogy neked mit fog beadni az algoritmus.
és téged ez miért zavar?
@@brigittatereztamas9474mert gondolkodik.
Most is mások döntik el...
Örülj neki 😄
Háááááát?Nem tudom:Olyan régen volt!
Amúgy tetszett!.
Ez elég gyenge lett szerintem
Szerintem kihagytad az ókort. (római birodalom)
Érdekes történelmi megközelítés némelyik topikban 🤭
Magyarországon öskor van...Még mindig az a nagyszám ha valaki nem hal éhen honap végére!! Szégyen!!
😂😂😂😂
Lehetne video a mezogazdasag tortenelmerol is
*Jobbágy: Ez az egy szó jelenleg lefedi Magyarország egészét.*
Zsellérek inkább
Fokozzuk, fiúk, fokozzuk még! A szekerek meg ott állnak az Aldi előtt, 200 lóval a kerekek között. Zsóti jobbágy meg ráhanyatlik a gebére.
Nekem az is elég volna, ha azt megtudnám, milyen most gazdagnak lenni. 😄
Nem kellene a bronzhoz illusztrációképpen vaskovácsolást berakni zsinórban...A bronzot öntik, vagy hidegen kalapálják. Bizonyos formában használnak meleg megmunkálást, de ilyen módon nem kovácsolják. Ezek egyértelműen acél kovácsolást mutató képsorok.
Az örök panorámás barlang lakás az nagyon jó lehetet és még bejött oda a kardfogú tigris is, hát nem szuper. 😂
Az Egyik legminőségibb színvonalat hozzátok Magyarországon , tartalom és megvalósítás szempontjából is. Köszönöm szépen , hogy a lexikális tudásomat folyamatosan tudjátok bővíteni. Igy tovább fiúk! ❤
A rabszolgaságot csúnyán kihagytad!
Ma jobban él az átlagember, mint régen a királyok és a gazdagok. ezért jók a mai idők.
Hiszen a magyarok túlnyomó többsége súlyfelesleggel él. Azt valóban nem állíthatjuk, hogy túl sokan éheznek. Manapság így vagy úgy de jut kaja.
@Satupofa nem csak az ételről van szó.
@@Satupofa Azt tudjuk, hogy nem csak attól van.. Ma már mindenbe is cukrot raknak. Bármilyen kész ételnél megnézed, minden egyes része tartalmaz cukrot..
Ezt mondom pár embernek aki mindig azt mondja hogy:”régen minden jobb volt”
@@oliverfekete3339 régen minden jobb volt, amikor még lehúzható wc sem volt, dió levéllel törölted ki, telód sem volt hogy tiktokozzál 🤣
Kár hogy már nincs közép osztály ...
Minden annyit ér amennyit adnak érte vagy jelen esetben amennyit nézik ...
Báttya az egy dolog hogy el érhető. Csak ami a minimum az a drága.
De ha ügyes vagy van biztonság is.
🤣🤣🤣
Csak szeretném megkérdezni hogy ezeket a témákat ti választjátok ki vagy erre van igény? Nem hiszem el hogy minden második videótok a pénzről szól. Ennyire ne legyetek már sekélyesek, kétlem hogy ne lenne érdekesebb téma ennél....
Ha ez a tema general nezettseget, akkor ezt toljak. Sajnos a minosegen latszik, hogy mint minden ez is mar csak a penzrol szol. Sok videot gyorsan. Nem baj, ha igenytelen.
"A tudás hatalom"
Sok-sok jogos kritika van a kommentekben. Hatásvadász szlogenek sorozatával letaglózott nézők .... A kevesebb és alaposabb több lett volna.
Tudnám azt, hogy az amúgy is ctrl+c ctrl+v videóidat miért kellett azzal a néhányszor bevágott pofáddal ennél is lejjebb húzni? Értem én, hogy egymást cidázzátok vidmannel de ennyire átlátszó és totál felesleges dolgot azért mégsem kellene brovszki 😂
Sajnos egy ilyen önjelölt vagy valakik érdekét szolgáló média tartalomkészítő nagyon sok kárt tud okozni a történelmi tudás más értelmezésével, a hamis adataival amely képes befolyásolni sokak közellétről alkotott szemléleti módját, értelmezését, életét is...
Valahogy nem ezt vártam a cím alapján.
Kimaradt a vaskor ös az ókor. Ez utóbbi például a Romai kor igazán érdekes lenne.
Gyenge
A digitális vagyonra való átállás a gazdagok részéről üdvözölendő. "pár" EMP bombával korrigálható ugyanis. Sokan belehalnának, mert a nemlétező vagyonuk eltünne, és tényleg nem létezne tovább. Egy nagyobb háborúban biztos történne pár érdekes robbanás.
Többet tanultam ebből a videóból mint az összes történelem órából sem😅
erre nem lennék büszke
Legjobb hatterzene valaha :)
Volt egy kimutatás, hogy az ipari forradalom munkásai fele annyit kerestek mint egy középkori jobbágy, és munkaórák számában dupla annyit dolgoztak sokkal rosszabb, egészségtelenebb munkakörülmények között. Vagyis 4x annyit keresett egy középkori jobbágy munkaórák számában, mint egy ipari forradalom korabeli munkás. Nem beszélve a munkakörülményekről.
Ez ott bukik meg kapásból, hogy a jobbágyság nem egy homogén csoport sem térben sem időben, sem egy társadalomban. Szóval nem lehet ilyen kutatást készíteni.
@@garushun9541 Ugyanúgy, ahogy vannak évekre visszabontva átlagbérek, térben és időben a mai világban is, ugyanúgy ki lehet számolni ezt is, amit ki is számoltak. Mintha a valóságot akarnád hozzátorzítani a a saját ideológiádhoz. Ez az ipari forradalom korszaka, amikor sem az emberélet, se az egészség nem számított. Ráadásul egy munkás korlátlanul ki volt használva anyagilag is. Ezért szökkent szárba a kommunizmus keleten, és ezért alakult ki később a jóléti társadalom nyugaton.
@@garushun9541 ahogy a munkásosztály sem homogén. Viszont az közudott, hogy egyházi ünnepek alatt és vasárnap nem volt munka a középkorban a jobbágyok körében. Már pedig az egyházi ünnepekből igen sok volt akkoriban Ez felejtődött el az iparosodással, de teljesen!
pusztujanak
Huha
A csórók a gazdagok, míg az elit a söpredék pusztulását kívánja!😂😂😂
Mesélj, ki bántott?
xd
Több videó kellene mint régen, a személyed itt nem ad, hanem elvesz inkább a tartalomból..
1 LIKE
vicces ez a felhasználják az adatainkat dolog, tőlem aztán a világ összes reklámját az arcomba tolhatják, sem fogom megvenni a szarjaikat :D mondjuk érdekes utópista jövőkép lenne a reklámok betiltása, itt egy jó példa: évek óta nézek forma1-tm ugye az autók tele vannak reklámmal, szponzorok álnév alatt, na szóval ezek annyira hatásosak, hogy egyet nem tudnék közülük említeni, nemhogy vennék is bármit azoktól akik hirdetnek. De hát én ilyen vagyok nem lehet befolyásolni, de úgy látszik a nagyközönség az, mert különben nem lenne létjogosultáguk :D
Red Bull?
@silviadarling3622 itt csapat névként szerepel, nem számít 😅
@@GLUMI_G Nyilvan nem a forma 1 en fogjak reklamozni a LIDLIs papucsot amiben otthon setalsz.
Az, hogy omega karorara nem telik, attol meg telefont veszel. Az is marketing, hogy megnezel rola egy videot ami alapjan eldontot, hogy milyen telot veszel.
Amugy olyan mocskos ez a vilag, hogy akinek nincs penze annak hitelt adnak el, hogy tudjon vasarolni. Szoval, ha van hiteled vagy telefonod, akkor lehet rad hatni.
A halotti ruhán felesleges már a zseb. ⚰️🪦