15. percnél Felhívnám a figyelmedet arra, hogy ha nem tetszik valami a világban, az azért van, mert te hagyod, hogy megtörténjen. Az egy ócska önámítás, hogy nem a te dolgod. Minden a te dolgod, ami szerinted nem jól van. Minden! Hogy mennyit vagy képes tenni, az egy másik kérdés, de előbb tegyél meg mindent, amit tudsz, és nem kalkulálgassad az eredményt, hanem cselekedj. Nos, művészkéim, a világ nem műszekből és közönségből áll, hanem egy teljes, de értelmetlen káoszból, amelyben az értelem a rend szigeteit létrehozza a maga számára és folyamatosan fenntartja, fejleszti a szigetét. Aki hátradől, ellustul, vagy rombolja a rendet, azt felfalja a káosz. Előbb belül, aztán kívül is. A káosz térnyerése az életedben a te hibád, függetlenül attól, hogy a környezetedben, mások közreműködésével veszed észre először, nem pedig magadon. Az értelmes élet az nem játék, a nem műkedvelő ripacskodás, vagy fennkölt elhatárolódás, hanem teljes odaadással végzett értelmes teremtés. Mi lenne, ha tennétek a dolgotokat? Mi lenne, ha az önámításotokra ráébrednétek? Aki másokat akar felébreszteni, az azzal a veszéllyel játszik, hogy egyszer csak felriad! Ugyanis, ha ébren volnál, nem beszélnél hülyeségeket! Az alvajárás nagyon veszélyes élet. Az alvó értelem halálos veszély.
18:36 percnél Persze, hogy számonkérik azt, hogy nem csinálsz semmit. Az elfogadás, a megértés, az együttérzés a bűn, amikor tenni kellene. Én nézem az éhező néger gyerekekről készült adománygyűjtő reklámokat a TV-ben, és átkapcsolok mert rühellem az ilyen idiótákat, akik nem a parlamentben keresik a megoldást erre az igazságtalanságra. DE .... annyira nem vagyok már hülye, hogy ne értsem meg a háborgó tengerrel szembeszálló, a kerítésen átmászó migránsokat, mert ha szemet húnyok a problémáknak, amit elébem hozott az élet, ha úgy döntök, nem az én dolgom, akkor majd egyre erősebb figyelmeztetéseket fogok kapni, hogy az az én dolgom. Nem tudom még, ti miért gyültetek itt össze és én miért nézlek benneteket, de azt tudom, hogy dolgom van ezzel, amit csináltok. Jó lenne, ha ti is tudnátok a dolgotok. Az ember már csak ilyen, csak erős kényszer hatására változik meg az önámítása. Nektek mekkora bajba kell kerüljetek, hogy derengeni kezdjen valami sejtés bennetek arról, talán az nem elég, amit tesztek ma?
15. percnél
Felhívnám a figyelmedet arra, hogy ha nem tetszik valami a világban, az azért van, mert te hagyod, hogy megtörténjen.
Az egy ócska önámítás, hogy nem a te dolgod.
Minden a te dolgod, ami szerinted nem jól van.
Minden!
Hogy mennyit vagy képes tenni, az egy másik kérdés, de előbb tegyél meg mindent, amit tudsz, és nem kalkulálgassad az eredményt, hanem cselekedj.
Nos, művészkéim, a világ nem műszekből és közönségből áll, hanem egy teljes, de értelmetlen káoszból, amelyben az értelem a rend szigeteit létrehozza a maga számára és folyamatosan fenntartja, fejleszti a szigetét.
Aki hátradől, ellustul, vagy rombolja a rendet, azt felfalja a káosz.
Előbb belül, aztán kívül is.
A káosz térnyerése az életedben a te hibád, függetlenül attól, hogy a környezetedben, mások közreműködésével veszed észre először, nem pedig magadon.
Az értelmes élet az nem játék, a nem műkedvelő ripacskodás, vagy fennkölt elhatárolódás, hanem teljes odaadással végzett értelmes teremtés.
Mi lenne, ha tennétek a dolgotokat?
Mi lenne, ha az önámításotokra ráébrednétek?
Aki másokat akar felébreszteni, az azzal a veszéllyel játszik, hogy egyszer csak felriad!
Ugyanis, ha ébren volnál, nem beszélnél hülyeségeket!
Az alvajárás nagyon veszélyes élet.
Az alvó értelem halálos veszély.
Ebben!!!
18:36 percnél
Persze, hogy számonkérik azt, hogy nem csinálsz semmit.
Az elfogadás, a megértés, az együttérzés a bűn, amikor tenni kellene.
Én nézem az éhező néger gyerekekről készült adománygyűjtő reklámokat a TV-ben, és átkapcsolok mert rühellem az ilyen idiótákat, akik nem a parlamentben keresik a megoldást erre az igazságtalanságra.
DE .... annyira nem vagyok már hülye, hogy ne értsem meg a háborgó tengerrel szembeszálló, a kerítésen átmászó migránsokat, mert ha szemet húnyok a problémáknak, amit elébem hozott az élet, ha úgy döntök, nem az én dolgom, akkor majd egyre erősebb figyelmeztetéseket fogok kapni, hogy az az én dolgom.
Nem tudom még, ti miért gyültetek itt össze és én miért nézlek benneteket, de azt tudom, hogy dolgom van ezzel, amit csináltok.
Jó lenne, ha ti is tudnátok a dolgotok.
Az ember már csak ilyen, csak erős kényszer hatására változik meg az önámítása.
Nektek mekkora bajba kell kerüljetek, hogy derengeni kezdjen valami sejtés bennetek arról, talán az nem elég, amit tesztek ma?