Köszönöm szépen, nagyon sokat hallgatom,Önöket . Éjjel óràkon keresztül 🙏 Miskolcról írok . Sokat segít nekem. Végtelenül szemléletesek a prèdikàciòk. Sok mindent sikerült megèrtenem a Bibliàból. Áldott lehet az aki személyesen is ott lehet ebben a gyülekezetben. 🙏🙏🙏❤️❤️❤️
Mit gondolsz, kedves Barnabás, az vajon elhívás, hogy 0-24 órában, a hét minden napján az autista, ADHD-s, PDA-s kisfiamat gondozom, nevelem és tanítom itthon? Ez elhívás? Nem kevés ez?? Azt hittem - elég sokáig -, hogy én majd „sokra viszem”, látványosan sikeres leszek. Ehhez képest... 🙄 Mi lesz, ha nem lesz „semmi” a gyerekemből? Akkor mi értelme volt az életemet erre a célra áldozni? - hozzáteszem, soha, egy másodpercre sem gondoltam azt, hogy ezt ne csináljam!! Imádom a fiaimat, ők az életem! De ez vajon ELÉG? Honnan tudhatom, hogy mi Isten akarata az életemmel kapcsolatban? Nekifeszülök én ennek a célnak, de vajon EZ Isten akarata?? Köszönöm, ha válaszolsz!
Kedves Adrienn! Én úgy gondolom, hogy az elhívásunk és a feladatunk mindig belülről halad kifelé. Vagyis a legfontosabb felelősségi körünk először mindig a legszűkebb köre a ránk bízott embereknek. Így eljutunk a családunkhoz. Éppen ezért hatalmas győzelem ott a helyünkön lenni és óriási nagy kudarc, ha valaki látványosan sikeres lenne de belül kudarcot vallana. 2 éve pont ezt a témát jártuk körbe és egy nagyon különleges édesanya példáját néztük meg a történelemből. Szerintem nagyon bátorító lehetne a te helyzetedre is. Bemásolom ide a felvételt. Nagyon nagyon sok áldást kívánunk életedre, gyermeked életére! ua-cam.com/video/oI64kkb4xWM/v-deo.html
Köszönöm szépen, hogy tanulhatok minden nap vmi újjat
Ámen
🙏😊
Köszönöm szépen, nagyon sokat hallgatom,Önöket .
Éjjel óràkon keresztül 🙏
Miskolcról írok .
Sokat segít nekem.
Végtelenül szemléletesek a prèdikàciòk.
Sok mindent sikerült megèrtenem a Bibliàból.
Áldott lehet az aki személyesen is ott lehet ebben a gyülekezetben. 🙏🙏🙏❤️❤️❤️
🙏🙏🙏
🙏❤
Ámen.
❤🙏
Uram,mutass nekem utat,hogy mi a célod az életemmel! Ámen
🙏♥️
AMEN 🙏☀️💗🌸
🙏🙏
Uram, küldj olyan embereket a gyülekezetekbe, akik csakis az Isten dolgaival törődnek, nem kapkodnak mindenfelé, hanem csak Őrá tekintenek!
Mt 9,38
Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön (még több)
munkásokat az ő aratásába!!!!!
Ámen 🙏🙏
Így legyen 🙏🙏
@@imrepataki567d
W❤8❤-😅😂😂 38:00
Mit gondolsz, kedves Barnabás, az vajon elhívás, hogy 0-24 órában, a hét minden napján az autista, ADHD-s, PDA-s kisfiamat gondozom, nevelem és tanítom itthon? Ez elhívás? Nem kevés ez??
Azt hittem - elég sokáig -, hogy én majd „sokra viszem”, látványosan sikeres leszek. Ehhez képest... 🙄
Mi lesz, ha nem lesz „semmi” a gyerekemből? Akkor mi értelme volt az életemet erre a célra áldozni? - hozzáteszem, soha, egy másodpercre sem gondoltam azt, hogy ezt ne csináljam!! Imádom a fiaimat, ők az életem! De ez vajon ELÉG?
Honnan tudhatom, hogy mi Isten akarata az életemmel kapcsolatban? Nekifeszülök én ennek a célnak, de vajon EZ Isten akarata?? Köszönöm, ha válaszolsz!
Kedves Adrienn! Én úgy gondolom, hogy az elhívásunk és a feladatunk mindig belülről halad kifelé. Vagyis a legfontosabb felelősségi körünk először mindig a legszűkebb köre a ránk bízott embereknek. Így eljutunk a családunkhoz. Éppen ezért hatalmas győzelem ott a helyünkön lenni és óriási nagy kudarc, ha valaki látványosan sikeres lenne de belül kudarcot vallana. 2 éve pont ezt a témát jártuk körbe és egy nagyon különleges édesanya példáját néztük meg a történelemből. Szerintem nagyon bátorító lehetne a te helyzetedre is. Bemásolom ide a felvételt. Nagyon nagyon sok áldást kívánunk életedre, gyermeked életére!
ua-cam.com/video/oI64kkb4xWM/v-deo.html
@@pecelibaptista, nagyon köszönöm a válaszodat, máris megnézem a felvételt! Olyan nagyszerű, hogy ennyi minden van ezen a kiváló csatornán! ♥️🙏♥️
@@pecelibaptista Megnéztem az említett tanítást azon melegében! Nagyon tanulságos és erőt adó volt, köszönöm szépen, Barnabás! 🙏♥️
@@adrienng9 Halleluja♥🙏 Jó az Úr! Köszönjük, hogy leírtad ezt nekünk