Gyönyörű volt ez a koncert. Emlékszem, ott ültünk középen, és majd' meg fagytunk (pedig még plédet is vittem magammal), ennek ellenére hatalmas öröm és élmény volt!
Csodálatos ez a zene . Érezni , hogy lélekből szól , megtisztít amire mindnyájunknak nagy szüksége van ebben az elgépiesedett , lassan embertelen világban.
Csíkországból írok, "ahol a fenyők zöldebbek, talán, mint máshol". Sok százszor meghallgattam vala ezt a koncertet, s örökkédig könny szökik a szemembe. Métt es? Hát azétt, me" münk olyan Istenmárjás kiválasztott nép vagyunk, az Apostoli Szent királyok, s a Hercegprímások nyája, aki kókságot nem csiná"hatunk. Métt es? Mett a kiválasztott nép vagyunk. Ennyi. Fel kell nőni ehhez, aki még csürke, abból es lehet tyúk. Na, csak ezt akarám e"mondani, ehelyt Csíkba", 52 évesön. "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben." (Arany János) és "Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből S a szellemharcok tiszta sugaránál Olyan magasra tettük, mint lehet, Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt!" (Vörösmarty Mihály)
Csodálatos muzsika, angyali énekő kórussal,megérinti az ember lelkét! A szövegmondó művésznő kellemes hangja ,a betétek is gyönyörűek!Köszönöm, hogy hallhattam !🙂
Janó Schindler: Az Isten áldjon meg ennek a csodálatos koncernek a közzétételéért. Bármikor hitet, bizakodást, erőt ad ez az álomszép, szívmelengető zene. Bármilyen eshetőségre elmentettem a videót, és külön a hanganyagot a telefonomra ( hogy bármikor meghallgathassam - persze télidőben ) kimásoltam a netről a dalok szövegét és elkezdtem tanulni ezeket ( kb. 5 év szolfézs alappal ) Persze megvan a stúdiófelvétel is, de ez más hangszerelésű, énekhangzású és hangulatú. Nagy jót tettél nekem személyesen is ezzel a megosztással ebben az élethelyzetben. Pont jókor találtam meg....
Emberek ,közeleg a karácsony,Isten fia hamarosan megszületik,jó lenne ha mindenki ezeket a gyönyörű dalokat hallgatná,aki csak teheti , és nem a technojézuskásmikulásostélapósjinglebelles förmedvényeket.....Ez a zene lélekből fakad,nem ártana vele "átmosatni" magunkat,nemde?Mindenkinek boldog, plasztik és őrületmentes,nyugodt Karácsonyt!!!!!
@@pancsurka5627 És milyen gyönyörű, tiszta tekintetű lányok énekeltek. Ha jól látom keresztény középiskola. Rögtön sejtettem. Az ilyesmi látszik az arcon, a tekinteten, a viselkedésen.
Gyönyörű volt ez a koncert. Emlékszem, ott ültünk középen, és majd' meg fagytunk (pedig még plédet is vittem magammal), ennek ellenére hatalmas öröm és élmény volt!
Csodálatos ez a zene . Érezni , hogy lélekből szól , megtisztít amire mindnyájunknak nagy szüksége van ebben az elgépiesedett , lassan embertelen világban.
Csíkországból írok, "ahol a fenyők zöldebbek, talán, mint máshol". Sok százszor meghallgattam vala ezt a koncertet, s örökkédig könny szökik a szemembe. Métt es? Hát azétt, me" münk olyan Istenmárjás kiválasztott nép vagyunk, az Apostoli Szent királyok, s a Hercegprímások nyája, aki kókságot nem csiná"hatunk. Métt es? Mett a kiválasztott nép vagyunk. Ennyi. Fel kell nőni ehhez, aki még csürke, abból es lehet tyúk. Na, csak ezt akarám e"mondani, ehelyt Csíkba", 52 évesön. "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben." (Arany János) és "Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!" (Vörösmarty Mihály)
Csodálatos muzsika, angyali énekő kórussal,megérinti az ember lelkét! A szövegmondó művésznő kellemes hangja ,a betétek is gyönyörűek!Köszönöm, hogy hallhattam !🙂
Ráckevei Anna. Még most 7 éve is csodálatos művész és nő volt, és sztem ma is az...
Nagyon szép volt, sőt jó volt nézni a kórust, a szép és áhitatos fiatalokat!
Janó Schindler: Az Isten áldjon meg ennek a csodálatos koncernek a közzétételéért. Bármikor hitet, bizakodást, erőt ad ez az álomszép, szívmelengető zene. Bármilyen eshetőségre elmentettem a videót, és külön a hanganyagot a telefonomra ( hogy bármikor meghallgathassam - persze télidőben ) kimásoltam a netről a dalok szövegét és elkezdtem tanulni ezeket ( kb. 5 év szolfézs alappal ) Persze megvan a stúdiófelvétel is, de ez más hangszerelésű, énekhangzású és hangulatú. Nagy jót tettél nekem személyesen is ezzel a megosztással ebben az élethelyzetben. Pont jókor találtam meg....
Csodálatos, tökéletes, magával ragadó. Ünnephez közel, ünneptől távol egész évben feltöltődést, megnyugvást adó.
Mennyei
Édesanya, Emő, Örsi, Kincső már csak pár nap, s nagyjából együtt hallgatjuk ❤️.
❤️❤️❤️
1. Mária altatója 00:35 - 06:57
2. Ó, ha Magyarországba 07:04 - 12:35
3. Betlehembe menjünk el 12:50 - 15:48
4. Szép jel 15:54 - 22:07
5. Menjünk mi is 22:17 - 27:27
6. Csordapásztorok 27:40 - 31:28
7. Nagy örömnap 31:36 - 36:36
8. Sötét éjjel 36:46 - 42:22
9. Új esztendő 42:30 - 48:51
10. Regölés 49:00 - 54:40
11. Kézfogás 54:54 - 59:10
Imádtam minden másodpercét!! Csodálatos!!
Nagyon tetszik! 😃 😍... és akkor még senkin nincs maszk, látom az arcokat, a mimikát!
Nagyon szép volt. Igazi karácsonyi hangulatba kerül az ember az énekek alatt.
Csodálatos! 👍Békés Karácsonyt mindenkinek.🌲🌲🌲🙏❤
Minden nap megnézem ♥️ köszönöm.
Én is sokadszorra nézem. A hanganyagot letöltöttem számítógépre, telóra...
Gyönyörű
Emberek ,közeleg a karácsony,Isten fia hamarosan megszületik,jó lenne ha mindenki ezeket a gyönyörű dalokat hallgatná,aki csak teheti , és nem a technojézuskásmikulásostélapósjinglebelles förmedvényeket.....Ez a zene lélekből fakad,nem ártana vele "átmosatni" magunkat,nemde?Mindenkinek boldog, plasztik és őrületmentes,nyugodt Karácsonyt!!!!!
+freejoco Köszönöm szépen,és viszont neked is áldott békés karácsonyt.
Egyetértek, ez már nem is zene, hanem nagybetüs VARÁZS :)
Boldog vagyok, hogy ebben az évben én is részese lehettem ennek a csodának, és együtt léphettem fel a Ghymes együttessel.
Csodálatos igen - megborzongtatóan MAGYAR!
@@pancsurka5627 melyik kórusban vagy?
@@pancsurka5627 És milyen gyönyörű, tiszta tekintetű lányok énekeltek. Ha jól látom keresztény középiskola. Rögtön sejtettem. Az ilyesmi látszik az arcon, a tekinteten, a viselkedésen.
Micsoda szép énekek, előadás! Köszönjük a feltöltést! Mariann
Gyönyörű!!!
Fantasztikus :)
Fenomenális!!
Köszönet a szerkesztésért!
✌️💪😍😍😍
❤
szép dal
jo comenz
🌷🇭🇺🌷
😊
Aki szaval: Ráckevei Anna művésznő
CSODÁLATOS ZENE,SZÍVET MELENGETŐ FOHÁSZ SZŰZANYÁNKHOZ! NEM HAGY EL BENNÜNKET ÉGI ANYÁNK. EZT KÉRTE SZENT ISTVÁN ELSŐ KIRÁLYUNK! A MAGYARSÁG MEGMARAD!
kik fujnak???
Liberók
@@gyulamatisz8590 Ezt most miért? Bár téged minősít, nem mást.
Egyre inkább a trógereknek csináljátok a zenéteket. Süllyedtek minőségben, ízlésben. Átmentetek vernyákolóba.
Mindezt írja egy noname senki….😄✌🏼
mondjuk pont erre qa karácsonyi koncertre nem érvényes és igaztalan a beszólásod.
Gócsün!Sötét vagy ,mint a vakond belső zsebe!!