OzoneUtazás - Azerbajdzsán
Вставка
- Опубліковано 4 жов 2024
- Azerbajdzsán fővárosa Baku szinte pont Európa és Ázsia határán található. Ez a sajátos földrajzi elhelyezkedés mindenképp izgalmassá teszi a várost, hisz az ide utazónak végig megvan az „ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi érzése". És ha mindez nem volna elég, az olajkincsének köszönhetően rohamléptekben fejlődő, és a „Kaszpi-Dubaj"-ként emlegett Bakuban épp úgy láthatunk hatalmas felhőkarcolókat, mint a posztkommunista országokra jellemző monumentális szovjet épületeket. Az izgalmas városképen túl persze rengeteg történelmi, természeti látnivaló vár ránk, és mivel a tűz országában járunk, utunkat mindenfelé lángok kísérik.
Köszönöm szépen nagyon szèp sèta volt
Én két azeri nagyszülők csatornáját követem, mind a két család önellátó gazdálkodást folytat a hegyekben. Olyan mintha a Földi paradicsom, mosolygós, szorgos emberek, hihetetlen tudással, ezermesterek, a világ legjobb shéfei, csoda amit készítenek, építenek és amilyen szeretettel élnek együtt az állataikkal. Csudiszép ahogy egymást tisztelik a családok, mindenki tudja a dolgát káromkodás nélkül. Tulajdonképpen nem is beszélnek, szavak nélkül érttik egymást.
Fantasztikus ezer mester, nem alkesz férfiak. És a pofájuk se jár állandóan a piától, hogy karomkodjanak,ha munka van. Amennyire kukák annyira szorgalmas munkával, becsülettel látják el a családjukat. Én a múlt héten néztem, meg 52 euró vonattal, gyönyörű vasút út Bukarest, Törökország és Grúzia szép hegyein át.
Gondolom Bulgáriára gondoltál Bukarest helyett. Ugye?
Remek bemutatása egy szinte ismeretlen országnak. Gyetván Csaba személye szintén jó választás, mert kisugárzása, sármja van, elhiszem, amit mond. Gratula.
Köszönöm Csaba élvezetes volt a filmed Szerettem volna elmenni 2:13 ide de már kimarad Majd a következő életemben
Nem lehet, hanem biztos hogy úgy van, hogy közösek az őseink, Atilla közös felmenőnk!
you are right
És az azeri gyilkos pedig attila leszármazottja .
Nagyon jó utifilm sorozat én is végignéztem ezt a részt. Műsorvezető Gyetvan Csaba.
Ki nézi ezt 2020-ban?
én most néztem meg 2023-ban. ozone(idő)utazás :)
Mindelhol ott vagyunk.
Tavaly novemberben az Úr kegyelméből eljutottam Bakuba. Valóban tudom ajánlani mindenkinek, elég érdekes város. A közlekedés valóban katasztrofális. Gazdaságilag is lenne ott Magyarországnak keresnivalója, pl. új buszok kapcsán. Jó lenne, ha nemcsak a "baltás gyilkos" jutna eszünkbe erről az országról.
Bakuban élek szüleimmel vagy 3 éve a kölekedés borzalmas és vicces
A baltás, igazán jó magyar kultúra nagykövete,szinte az összes magyar írónak fordítja azeri nyelvre a könyveit.
Na jó akkore kedvet kaptam ,hogy szeptemberbe irány Baku! Köszi :-)
köszönöm hogy láthattam ,nagyon szuper dok.film és bizony irigylésre méltó turul nemzetségből való nép ez példát vehetünk róluk.Jó lenne ha létre jönne a Turáni népek egyesült únió.üdv Felvidékről.
Csabának jó munkája lett. Nem vagyok irigy természetű, de jó neki, hogy ilyen a munkája. Emlékszem, mikor először a Barátok közt-ben láttam, nem szoktam nézni korábban sem igazán, pár részét láttam, pont, amiben Ő játszott. Aztán eltűnt a sorozatból. Gondolom, így lett megírva a fogatókönyv. Jó volt ez az úti film, tetszett.
A Barátok köztben kit játszott? Már évek óta nem nézem.
Vipera01
Arra emlékszem, hogy Oszter Alexandra volt a leánytestvére, s Olaszországból jöttek Magyarországra, de azt hiszem, hogy később vissza is mentek. Bocs, ennyi maradt meg bennem ebből a pár részből, igazából már évekkel ezelőtt volt, akkor még a házmester felesége is bent volt a sorozatban. Azóta, most, talán két hónapja pillantottam egyszer bele egy ismerősnél, mikor nála voltunk, s ők szokták nézni. De, ahogy láttam, nagyon kicserélődött a szereplő gárda.
Zsófi testvérét, Gyurit.
Most is hasonló a helyzet 2022..
a 11.07 percnél nem értettem sem az épület nevét sem a miniszter nevét. Ha fonetikusan leírná azt megköszöném
Az iszlám jelleg csakannyiban volt meg, hogy nem lehetett disznóhúst kapni, még a hotelban sem volt. De alkoholt akármelyik boltban lehetett kapni.
Yaşasın Azərbaycan 💙❤️💚
Ha jól megnézzük azért az ottani emberek arc formáját , látható hogy hasonlítanak ránk , vagy mi rájuk . Jellegzetes "magyaros" arc vonások észrevehetők .
Az aláfestőzene Rasid Taha...
Madarisztan
A Kaszpi tenger sós.!
Okos vagy :-(