Olykor úgy hatnak rám a szavaid, mint egy pszicho-triller...Brutális, mély, libabőr😬. De én még az elengedés fázisában vagyok és tényleg egy szívcsakrába "kapaszkodó" energia az, amit még most is érzek. Nehéz elfogadni, hogy ezt valahogy ki kell tépni onnan. Azt gondoltam, hogy ez isteni jel arra, hogy egy pár vagyunk. De az életkörülmények és ő ezt teljesen megvétózta. Mostanában elkezdtem érezni (mégcsak úgy hullámzóan, alkalomszerűen) egy hihetetlen belső erőt, hogy újra éledek mint a hamvaiból felszálló főnix madár....Talán erről beszéltél. Bízom benne, hogy nem húz vissza semmi és csak az önmagam újjáépítése lesz a cél...❤❤❤
Jó Istent keresem, most idős koromban, érezek, örömöt!! Sok sok rossz volt, akarok jót, mindenki kihasznalt josagomert meg a saját anyám is! De hiszem jóra fordul!
Szia Viki. Most jutott hozzám ez a viideód. A baratom nyilas 9 évig voltunk együtt sokkal fiatalabb tőlem, sajnos nárcisztikus szülők nevelték, csak én adtam ebbe a kapcsolatba minden téren mindent ő sajnos egy egoista amit apa mintát követ, egy éve mmost h szét mentünk de még mai napig nemtud elszakadni, a végen amit nem értettél h kiez királynő lap ez teljesen mindha rolunk szólna. Egyszerűen akkoris hajtsa a saját és apuka viselkedési módszereit. Ő sokszor kapott tanulló leckét és újra újra elkövette amit szokott. Minden segítség amit tőlem kapott semmit nem jelentett neki 😢. Kb úgy hogy kicsukta magát a hidegbe beengeded és aszt mondja mi tartott eddig.....😢.és még mostsem szakad el. Köszönöm, kicsit könyebb lett így h saját egója elméje fogsága😢❤
Ez nagyon brutális volt😮 Ez 1 éve történt velem. Akkor én megláttam és megforditottam ezt az energiát. Büszke vagyok magamra és igen én vagyok a botok királynője. Kívánom mindenkinek, hogy ők is lássák ezt meg, mert nagyon rossz helyzet! 🙏❤️
Három hónappal ezelőtt raktad ki ezeket a kártyákat. Egyszerűen elmondtál mindent ami akkor és azóta történt a lányommal. Ő az én kis nyilasom és szinte végig a hideg futkosott a hátamon annyira pontosan leírtad az életét és a kapcsolatát és az akkori állapotát. És most valóban a boldogság tetőfokán van❤Minden pontosan úgy alakult ahogy le festetted ❤Fantasztikus vagy ❣️Áldás és hálás köszönet érte❤😍🥰🙏🌺🌸
Köszönöm szépen.🌹Igen,meghoztam a döntést,az égiek egyengetik az utamat,lezártam a gyötrelmes múltamat.Csak magamra számíthatok,megerősített a sok szar,amit 26 éven át kaptam. Hála neked is a megerősítésért!❤️🤗
Több videódat megnéztem. Kos, Halak, Rák, Oroszlán ... Ez a Nyilas Hold azt hiszem a legjellemzőbb. Megkötözóttség, kétségek és bizonytalanság... Köszönöm az útmutatásodat, megerősítésedet. Hálával, Áldás!
Köszönöm Vivien! Már hetek óta segítesz és vigaszt nyújtasz nekem. A legigazabbnak hitt kapcsolatomat veszítettem el egy Bak férfivel, soha nem szerettem igy senkit, 37 éves ismeretség (akkor is nagyon szerettem más érzelmekkel) alakult egy éves kapcsolattà, inspirált, sok élmény, utazás... és váratlanul ellenem fordult. Ő lépett ki, de valójában meg sem beszéltük... Köszönöm! Zseniális vagy! Szeretettel: Tímea (Halak) ❤
Szia Vivien! Ez a személy az exsem! A válasszal kezdtem az új útra indultam! De ebben a pokolban éltem és még benne is vagyok!De lassú változás jön! Hálásan köszönöm szépen! ❤
Több, mint 1 éve volt ez az összeomlás. A Botok Királynője pont odavaló, tudtam tanulni is ebből a kapcsolatból. Mostmár csak arra várok, hogy valami újat s jót hozzon a jövendő. Én nyitott vagyok rá, mert most már jól vagyok.
Hű, megint könnyezem ,mert olyan szépet mondassz,köszönöm Neked és a megtapasztalt Isteni energiának, amit kegyelemből megkaptam ,tudom, vele minden lehetséges ,én nem, de Ő odafent majd tudni fogja, mire van szükségünk ! /a vízöntő nő , nyilas asc. / Maradj áldott !💝🙏💖
Hálásan köszönöm szépen neked van egy kérdésem tőled van egy barátom úgy hívják Bessenyei Józsival együtt leszünk örökre maradunk egymásnak írjál jó nagyon fontos lenne messegeről írjál ha raész jó szia 🙏🙏🙏🙏😇😇😇♐♐♐
Olykor úgy hatnak rám a szavaid, mint egy pszicho-triller...Brutális, mély, libabőr😬. De én még az elengedés fázisában vagyok és tényleg egy szívcsakrába "kapaszkodó" energia az, amit még most is érzek. Nehéz elfogadni, hogy ezt valahogy ki kell tépni onnan. Azt gondoltam, hogy ez isteni jel arra, hogy egy pár vagyunk. De az életkörülmények és ő ezt teljesen megvétózta. Mostanában elkezdtem érezni (mégcsak úgy hullámzóan, alkalomszerűen) egy hihetetlen belső erőt, hogy újra éledek mint a hamvaiból felszálló főnix madár....Talán erről beszéltél. Bízom benne, hogy nem húz vissza semmi és csak az önmagam újjáépítése lesz a cél...❤❤❤
Hálásan köszönöm, van mit átgondolni
Jó Istent keresem, most idős koromban, érezek, örömöt!! Sok sok rossz volt, akarok jót, mindenki kihasznalt josagomert meg a saját anyám is! De hiszem jóra fordul!
Köszönöm szépen még felsem fogtam amiről beszéltél ,elmélkednem kell rajta igen érdekes❤
Szia Viki. Most jutott hozzám ez a viideód. A baratom nyilas 9 évig voltunk együtt sokkal fiatalabb tőlem, sajnos nárcisztikus szülők nevelték, csak én adtam ebbe a kapcsolatba minden téren mindent ő sajnos egy egoista amit apa mintát követ, egy éve mmost h szét mentünk de még mai napig nemtud elszakadni, a végen amit nem értettél h kiez királynő lap ez teljesen mindha rolunk szólna. Egyszerűen akkoris hajtsa a saját és apuka viselkedési módszereit. Ő sokszor kapott tanulló leckét és újra újra elkövette amit szokott. Minden segítség amit tőlem kapott semmit nem jelentett neki 😢. Kb úgy hogy kicsukta magát a hidegbe beengeded és aszt mondja mi tartott eddig.....😢.és még mostsem szakad el. Köszönöm, kicsit könyebb lett így h saját egója elméje fogsága😢❤
Köszönöm szépen.❤
Nagyon szépen köszönöm!! ❤
Köszönöm
Ez nagyon brutális volt😮 Ez 1 éve történt velem. Akkor én megláttam és megforditottam ezt az energiát. Büszke vagyok magamra és igen én vagyok a botok királynője. Kívánom mindenkinek, hogy ők is lássák ezt meg, mert nagyon rossz helyzet! 🙏❤️
Én is így voltam. 1 évvel ezelőtt volt a torony állapot. Megtaláltam ennek hatására az életfeladatomat. Hálás vagyok!
A sajat történetem,sajnos 3 éve .inden nap eszembe van,pwdig nemtörtént semmi
Köszönöm❤
Ezt nekem jósoltad!❤
Nagyon szépen köszönöm!🙏
Ez most sokat segített és nem véletlen, hogy ma hallgattam meg!
😍💯🌞
Három hónappal ezelőtt raktad ki ezeket a kártyákat. Egyszerűen elmondtál mindent ami akkor és azóta történt a lányommal. Ő az én kis nyilasom és szinte végig a hideg futkosott a hátamon annyira pontosan leírtad az életét és a kapcsolatát és az akkori állapotát. És most valóban a boldogság tetőfokán van❤Minden pontosan úgy alakult ahogy le festetted ❤Fantasztikus vagy ❣️Áldás és hálás köszönet érte❤😍🥰🙏🌺🌸
Köszönöm szépen.🌹Igen,meghoztam a döntést,az égiek egyengetik az utamat,lezártam a gyötrelmes múltamat.Csak magamra számíthatok,megerősített a sok szar,amit 26 éven át kaptam.
Hála neked is a megerősítésért!❤️🤗
Több videódat megnéztem. Kos, Halak, Rák, Oroszlán ... Ez a Nyilas Hold azt hiszem a legjellemzőbb. Megkötözóttség, kétségek és bizonytalanság... Köszönöm az útmutatásodat, megerősítésedet. Hálával, Áldás!
Nap-Neptunus szembenállás
Köszönöm Vivien! Már hetek óta segítesz és vigaszt nyújtasz nekem. A legigazabbnak hitt kapcsolatomat veszítettem el egy Bak férfivel, soha nem szerettem igy senkit, 37 éves ismeretség (akkor is nagyon szerettem más érzelmekkel) alakult egy éves kapcsolattà, inspirált, sok élmény, utazás... és váratlanul ellenem fordult. Ő lépett ki, de valójában meg sem beszéltük... Köszönöm! Zseniális vagy! Szeretettel: Tímea (Halak) ❤
Szia Vivien! Ez a személy az exsem! A válasszal kezdtem az új útra indultam! De ebben a pokolban éltem és még benne is vagyok!De lassú változás jön! Hálásan köszönöm szépen! ❤
Egyszerűen elárult, szemétséget, hazugságokat mondott.😮 Menjen tovább.😊
Kellemes estét kívánok neked 🌟🌹🤗❤
Pont igy ☯️🧘♀️🙏
Igen régi kapcsolat 40 év házasság.😊
Érzem egy hete,hogy karmazárás van és realizálom folyamatosan,nagyon komoly,hogy mit kapok,energetikailag.
Hálás szívvel köszönöm! A botok királynőjénél libabőrös lettem és végig az maradtam! KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM! ❤🤗
🙏💗🤗
Köszönöm szépen! A botok királynője vagyok! Már ez az energia érvényesül bennem. Nagyon köszönöm.🎉❤😘🌹🌺
❤
Hálásan köszönöm a vetést, így legyen! Áldás Neked!❤❤❤
Úgy legyen.Köszönet Tündérkém.Namaste🤗🌹
Szia! Ma találtam rá a videódra. Nyilas vagyok 12.03. Épp 4 hete lett vége egy többszáz éve tartó karmikus kapcsolatot.
Több, mint 1 éve volt ez az összeomlás. A Botok Királynője pont odavaló, tudtam tanulni is ebből a kapcsolatból. Mostmár csak arra várok, hogy valami újat s jót hozzon a jövendő. Én nyitott vagyok rá, mert most már jól vagyok.
Tökéletes kirakás számomra!Köszönöm!!
Hű, megint könnyezem ,mert olyan szépet mondassz,köszönöm Neked és a megtapasztalt Isteni energiának, amit kegyelemből megkaptam ,tudom, vele minden lehetséges ,én nem, de Ő odafent majd tudni fogja, mire van szükségünk ! /a vízöntő nő , nyilas asc. / Maradj áldott !💝🙏💖
Köszönöm szépen így igaz! 🙏❤️🌹
Köszönöm ❤❤❤
Köszönöm! Szóról-szóra igaz... 😊
Köszönöm😊
Köszönöm szépen Vivien! 🙏❤️🌹
Köszönöm. 🙏😇
Hálásan köszönöm.
Köszönöm szépen szép és igaz kirakás volt !
Köszönöm!!❤
Köszönöm szépen 100% igaz volt minden! ❤❤❤
Köszönöm szépen! ❤
Köszönöm szepen ❤
KÖSZÖNÖM , így nagybetűkkel :)
Koszonom. 🌞
Elképesztő vetés volt!
Köszönöm ;* ♡
Mintha nekem vetted volna ki a kártyát tűpontos leírása az elmúlt 2 év történése❤ köszönöm szépen az egész folyamat megváltoztatott
Kőszőnőm szèpen hàllàs szivel 🙏💞
Ezeket húztam magamnak😅 itthon. Most ezt élem.
💐
Viki segítenél most kire illik? Nyilas jegyű és/vagy Nyilas aszcendensre?
Köszönöm
💞
Igen, az ex! Egy dolog köt össze minket a közös gyerekünk akit én nevelek most lesz 31-én 6 éves nagylány 💝
Hálásan köszönöm 🕊️
Le a kalappal ☺️👍
Gyerekkorom óta összeköt
👍🍀🙏
♐♑☯️🧘♀️💖🦋☀️
🙏❤️😇🥰😘😘
Nyilas aszcendensnek is szól.ugye?- ezt érzem.
😊 *Promo SM*
most kültem el végleg már nem tűröm hazugságát.
11 éves ....
P
Hálásan köszönöm szépen neked van egy kérdésem tőled van egy barátom úgy hívják Bessenyei Józsival együtt leszünk örökre maradunk egymásnak írjál jó nagyon fontos lenne messegeről írjál ha raész jó szia 🙏🙏🙏🙏😇😇😇♐♐♐
Nem engedem vissza az életembe ezt az embert!!!
Köszönöm 😊