Meghallgattam, megnéztem! Adél kivirult mint egy csodás virág! Érezni hogy milyen boldog, kiegyensúlyozott és nagyon őszinte! Öröm volt hallgatni, látni! Szeretem a humorát! Köszönöm!!❤
Nekem Adél egyiptomi fáraónő, csodálatos, tiszta spirituális személyiség. Mostanában ez a második beszélgetés, melyet vele néztem, és mindkettő után több lettem, lélekszinten, és emberi mivoltomban. Mindaz, amit mások írtak, itt hozzászólásként, az ennek a tisztaságnak, egyenességnek bizonyítéka. A megtörtént életesemények ilyetén vállalása, is művészet, s ez egy egyedi belső ragyogást kölcsönöz Adélnek. Azt, hogy milyen meghatározott sorssal érkezhetett erre a világra, azt nem tudhatjuk, de akkor is mindez csakis az övé, és elismerésre hivatott. Annyira jó volt látni, hogy ennyire őszintén, tisztán nyílik meg nekünk, Endre vezetésével, és azzal a közös jókedvvel, amely felrezgett a beszélgetés alatt. A színésznek lenni egyfajta nemes "szolgálat", az anyaság másfajta útja a "szolgálatnak", sőt azt is gondolom, az önfelvállalás is egyfajta "szolgálat". Mindezekre olyan példát láttunk, megengedve, és elengedve, hogy csak kalapomat leemelve tudok visszagondolni mindarra, amit hallottam, láttam. Köszönöm.
Én is roppant örülök, h a napokban kétszer is lehetett őt hallani. Hálás vagyok érte. Fantasztikusan összegezted. Én is így látom, csak nem tudom megfogalmazni ennyire szépen. Köszönöm!
Imádtam hallgatni.Egy fantasztikus Színésznő,egy csodálatos Ember, hatalmas kisugárzásával,vibráló személyiségével magával ragadó.Szívből kívánom sorakozzanak már végre az Ő színészi játékát,egyéniségét méltán elismerő díjak
Azért érdekelne a gyereke kommentje is, hogy ő vajon mennyire boldog, hogy egy ilyen anyát kapott... Valószínűleg ő nem áradozna így arról a szerinted nagybetűs emberről, aki megszülte, majd összeköltözött egy nővel, aztán lenyilatkozta ország-világ előtt, hogy nem jött be neki a gyereknevelés, inkább csak a színészet, meg a jóga... Ez a nő egoista, magamutogató, és végtelenül önző.
Főleg, mint anya.... Te is biztos imádnád, ha a te anyád nyilatkozná le ország-világ előtt kirakott mellekkel, hogy neki milyen jó volt végre lelépni tőled a színházba, meg nem jott be neki az anyaság, inkább csak a jóga, meg a színház. Na meg a más nőkkel szexelés.
Főleg, mint anya.... Te is biztos imádnád, ha a te anyád nyilatkozná le ország-világ előtt kirakott mellekkel, hogy neki milyen jó volt végre lelépni tőled a színházba, meg nem jött be neki az anyaság, inkább csak a jóga, meg a színház. Na meg a más nőkkel szexelés.
De jó, én eddig nem tudtam, hogy az Adél ilyen kedves, színes és különleges ember! Ufo, de nagyon jó értelemben és jó làtni, hogy boldog és autentikusan él❤ a legjobbakat kívànom, díjakkal!
Adél csodálatos személyisége és stílusa, plusz a szuper kérdések egy nagyszerű interjút eredményeztek. Köszönöm ezt a fantasztikus 56 percet Önnek és a művésznőnek! ❤🤗
Köszönjük a színvonalas, vidám beszélgetést, a remek hangulatot!👌 Drága Adél! Több éves ismeretségünk óta a szívembe zártalak! Maradj mindig ilyen! Nyitott, csupaszív ember, csodás 0:21 színésznő! Gratulálunk! 😘❤
Tüneményes hölgy, nem láttam még sehol, de hallottam róla. Életvidám, pozítiv, hiteles, szuggesztív, ember. Maradjon is ilyen. Kívánok neki sok sikert, boldogságot, ja és díjakat. ❤Endre is teljesen felszabadultan jó kedvű volt, nagyon tetszett. Köszönöm szépen ezt a beszélgetést.
Nagyon szeretem ezt a nőt! Szerintem fantasztikus színésznő! Muszáj megemlíteni, hogy a vénajában van ez. A szülei is fantasztikus művészek! A maga kislányos, kissé nyávogós hangjával, egy különleges személyiég. Jah és csinos is persze! 😊
Bárhol hallom, bármiben nézem meg Adélt, elkápráztat. Akárcsak Székely Kriszta. Adél elbűvölő és tehetsége vitán felüli, szégyen, hogy nem szakad le a polca az elismerésektől! Nagyon jó, hogy Endre kicsit rávilágított erre! Hallgattam volna még, de Székely Krisztával is így vagyok, egyszerűen pirkadatig hallgatnám, amikor beszél. Csoda ez a két ember! Szeretem őket így együtt! ❤🙏
Ismertem Adél munkásságát ( természetesen a szüleiét is). Adél most lett kész, most a legönazonosabb! Erre az állapotra mondják, hogy : megérkezett! Gratulálok kedves Adél!
Van benne boszorkány(os)ság, de még az is jól áll neki. 🥹 Annyira jó látni, hogy valaki valóban egy természetes szépség és nem egy agyonplasztikázott lufi. Üdítő a szemnek is! ☺️ Sok sikert kívánok neki és azt, hogy megkapja azt a díjat, amit a legjobban szeretne! ♥️
Régebbi riportjait is ismerem, s mindig az fogalmazódik meg bennem hogy őszinte szeretetre méltó ember.Láttam filmen s színházban is, Minden alakítása mélyen megmaradt bennem.
Draga Muveszno! 2 evvel ezelott kertem Ontol egy vegan etteremben autogramot a ferjemnek! Nagyon cuki volt, mert szinten tancolt egy zenere, ne izguljon, aminek orulok, hogy en is ilyen vagyok!! Sutemenyt vasarolt es valami ebedet kert!! Engem nagyon elbuvolt!! Szeretjuk a szulei munkassagat, hiszen azon nottunk fel!! Ont is nagyon nagyszeru szinesznonek tartjuk a ferjemmel!! Maradjon mindig ilyen! Tisztelettel:Orsolya
Jó volt látni, hallgatni Adélt ! FANTASZTIKUS energiát közvetít! Igen mikor az ember nem azt teszi amit elvárnak tőle mert viselkedni kell, mert jaj mit szólnak majd ! Csak ott akkor abban a pillanatban amit érez ÉLI MEG ÖNMAGÁT ! 👏🤣 Sok ilyen jellegű élményt kivánok még! 🙏
A fecskés sztorit a Peller M-nél mesélte el, de eleget bizonyítottál már Endre felkészültségből, ennyi belefér😍A Jordán Adélt mindig is imádtam❤Szuper volt megint👏🏻
Nem csodálkozom, hogy elrabolta Kriszta szívét. Rendkívül szép, okos, intelligens, nagyon jó energiái vannak és egyszerűen imádnivaló egy csaj. Nőként is eszméletlen vonzó. Csupa derű és vidámság, több ilyen boldog ember kellene erre a földre. Gratulálok.🙏👍 Timi Barcelonából🇪🇸♥️🇭🇺
Én pont fordítva vagyok ezzel. Régebben láttam szépnek, amíg nem ferdült el. És amíg nem vállalt gyereket felelőtlenül, mert az simán lejön, hogy az anyaság neki "nem jött be", csak a színház, meg a jóga. Csóri gyereke, nem lesz egyszerű élete... Ilyen traumákkal indulni az életben...
@@xy-ke4qdnem tudom, hogy ez miből jött le, hogy ne lenne megfelelő anyja a gyerekének, vagy ne érdekelné a gyereke. Túl könnyen ítéljük meg egymás anyaságát, érdemes megértőbbnek lenni, mert mind más terhet cipelünk anyaként és mind másként igyekszünk megküzdeni a saját anyaságunkkal.
@@idaorban6924 Ő maga mondja a riportban, hogy nem tetszett neki az anyaság. Látszólag annyira mentálisan zavart ez a nő, hogy még mindig keres önmagát. A gyermeke csak egy áldozat. Az ilyennek NEM szabadna gyermeket vállalnia.
@@petergalos6626 Uram Isten....miből gondoltad ezt. Nem igazán érdekrl,hogy ki milyen származású. Adél is egy kiváló színésznő és a szülei is. Édesaoja még ügyvéd is. Gondolom ez csak téged érdekel ha zsidózást hozod fel. Szánalmas.....😵😵😵😳😳😳😳
Meg főiskolás, de már ismertebb korában egyszer mellettem futott egy futópadon egy edzőteremben ....hülyét kaptam tőle,mert mindenkitől elvarta' hogy nézzék.... Aztán eltel tobb 10 év (😅😊) de azóta elkezdtem figyelni és rajongani érte! Mint a jó bor ❤
Csak annyit szeretnék mondani, mert úgy imádom ezt 'az ország állapota' maszlagot, hogy pl. éppen Hollandiában is, (ezt pont tudom), szoktak beszólogatni, pl. amiatt is, hogy pl. két nő együtt él.
Az " ország állapota" nem befolyá- solja az embereket a " megitélésben"!! Van aki egyáltalán nem tudja el- fogadni a "Leszbosz" szigeti szindromát!!😧😧😧
Talán azért, mert vannak még emberek, akiknek nem mosta ki a social media az agyát! A homoszexualitás - bármennyire is hype-olják manapság - egy beteg dolog. Ettől még nem kell őket üldözni, de az sem normális, hogy normálisnak, divatosnak állítják ezt be! Jó lenne megtalálni a normál középutat, és nem idomított birkaként menni a "közösségi irányelvekkel", ahol már csak nyalni lehet, negatív véleménynek, vagy kritikának nincs is helye. Agyrém.
@@xy-ke4qd Így van. Cégeknél is ezt nyomják az emberre. Akkor vagy cool (pl. nálunk Németországban), ha pártolod a drogot, a b .zikat meg az idegeneket. Ha normális vagy, családod van, esetleg még templomba is jársz (mint pl. én), az ciki és unalmas, altmodisch és ultragáz. Na, a társadalom ezen rétegén szoktam átnézni...
Beszólogatni mindenhol szoktak, mert seggfejek mindenhol élnek, de a kirekesztésnek nincs politikai támogatottsága ezen a szinten, és ez az, amiről beszélünk, nem a maszlagról...
@@xy-ke4qd Érdekes 33 éves vagyok.... de valahogy mikor először outoltam akkor olyan középiskolás voltam... részben egy plátói online szerelem miatt.. részben meg amiatt mert osztálytársnőmet érettségi előtti időszakban kiközösítették mert egy másik lánnyal csókolózott egy kisvárosi diszkóban... nem lettünk divatosak ez által.... sőt még pár évvel ezelőtt 2018-ban beszélgettem középiskolás fiatalokkal... és ők se érezték annak... félve jöttek el egy rendezvényre egy fidesz vezette második legnépesebb városba....
Csak azt nem értem, hogy ha ő maga is traumatizálódott a azülei viselkedése miatt, akiknek szintén a színház volt csak a fontos, nem ő, akkor ő miért csinálta meg ugyanazt a gyerekével? Ráadásul megfejelte mindezt azzal, hogy most ez a szegény gyerek egy homokos szülővel is büszkélkedhet...
Meghallgattam, megnéztem! Adél kivirult mint egy csodás virág! Érezni hogy milyen boldog, kiegyensúlyozott és nagyon őszinte! Öröm volt hallgatni, látni! Szeretem a humorát! Köszönöm!!❤
Nekem Adél egyiptomi fáraónő, csodálatos, tiszta spirituális személyiség. Mostanában ez a második beszélgetés, melyet vele néztem, és mindkettő után több lettem, lélekszinten, és emberi mivoltomban.
Mindaz, amit mások írtak, itt hozzászólásként, az ennek a tisztaságnak, egyenességnek bizonyítéka.
A megtörtént életesemények ilyetén vállalása, is művészet, s ez egy egyedi belső ragyogást kölcsönöz Adélnek.
Azt, hogy milyen meghatározott sorssal érkezhetett erre a világra, azt nem tudhatjuk, de akkor is mindez csakis az övé, és elismerésre hivatott.
Annyira jó volt látni, hogy ennyire őszintén, tisztán nyílik meg nekünk, Endre vezetésével, és azzal a közös jókedvvel, amely felrezgett a beszélgetés alatt.
A színésznek lenni egyfajta nemes "szolgálat", az anyaság másfajta útja a "szolgálatnak", sőt azt is gondolom, az önfelvállalás is egyfajta "szolgálat".
Mindezekre olyan példát láttunk, megengedve, és elengedve, hogy csak kalapomat leemelve tudok visszagondolni mindarra, amit hallottam, láttam. Köszönöm.
Én is roppant örülök, h a napokban kétszer is lehetett őt hallani. Hálás vagyok érte. Fantasztikusan összegezted. Én is így látom, csak nem tudom megfogalmazni ennyire szépen. Köszönöm!
❤❤❤
Imádtam hallgatni.Egy fantasztikus Színésznő,egy csodálatos Ember, hatalmas kisugárzásával,vibráló személyiségével magával ragadó.Szívből kívánom sorakozzanak már végre az Ő színészi játékát,egyéniségét méltán elismerő díjak
Azért érdekelne a gyereke kommentje is, hogy ő vajon mennyire boldog, hogy egy ilyen anyát kapott... Valószínűleg ő nem áradozna így arról a szerinted nagybetűs emberről, aki megszülte, majd összeköltözött egy nővel, aztán lenyilatkozta ország-világ előtt, hogy nem jött be neki a gyereknevelés, inkább csak a színészet, meg a jóga...
Ez a nő egoista, magamutogató, és végtelenül önző.
Főleg, mint anya....
Te is biztos imádnád, ha a te anyád nyilatkozná le ország-világ előtt kirakott mellekkel, hogy neki milyen jó volt végre lelépni tőled a színházba, meg nem jott be neki az anyaság, inkább csak a jóga, meg a színház. Na meg a más nőkkel szexelés.
Nagyon felüdítő volt hallgatni az Adélt. Sugárzik belőle a derű, a harmónia, a természetesség. A humorát is nagyon élveztem. Nagyon köszönöm!💝
Nagyon rokonszenves, tehetséges, intelligens, okos, jó fej! Csudajó beszélgetés volt! Köszönöm! 🥰
Csodálatos ember mindenféle szempontból!
Imádtam hallgatni és látni,nagyon jó beszélgetés volt, köszönöm.
Főleg, mint anya....
Te is biztos imádnád, ha a te anyád nyilatkozná le ország-világ előtt kirakott mellekkel, hogy neki milyen jó volt végre lelépni tőled a színházba, meg nem jött be neki az anyaság, inkább csak a jóga, meg a színház. Na meg a más nőkkel szexelés.
Fantasztikusan áramló beszélgetés, Jordán Adél gyönyörű, és egészen különleges teremtés!
De jó, én eddig nem tudtam, hogy az Adél ilyen kedves, színes és különleges ember! Ufo, de nagyon jó értelemben és jó làtni, hogy boldog és autentikusan él❤ a legjobbakat kívànom, díjakkal!
Nagyon megnyerő, szimpatikus, természetes, felüdülés volt hallgatni. Emlékeztet az anyukájára, elragadó volt Ő is.
Adél csodálatos személyisége és stílusa, plusz a szuper kérdések egy nagyszerű interjút eredményeztek.
Köszönöm ezt a fantasztikus 56 percet Önnek és a művésznőnek! ❤🤗
Köszönjük a színvonalas, vidám beszélgetést, a remek hangulatot!👌
Drága Adél! Több éves ismeretségünk óta a szívembe zártalak! Maradj mindig ilyen! Nyitott,
csupaszív ember, csodás 0:21 színésznő!
Gratulálunk! 😘❤
Adél gyönyörű nő vagy,ha nem lennél ilyen karakteres, akkor nem lennél ilyen izgalmas kisugárzású .A kisugárzás a lényeg
Nagyon különleges nő Adél. 😊 Kedvelem őt. 💚
Nagyon jó beszélgetés volt!
Nagyon szerethető vagy, drága Adél! 😊♥️🎀
Csodálatos ember. Elbűvölő nő. Köszönöm.❤
Tüneményes hölgy, nem láttam még sehol, de hallottam róla. Életvidám, pozítiv, hiteles, szuggesztív, ember. Maradjon is ilyen. Kívánok neki sok sikert, boldogságot, ja és díjakat. ❤Endre is teljesen felszabadultan jó kedvű volt, nagyon tetszett. Köszönöm szépen ezt a beszélgetést.
Nagyon jó energiái vannak Adélnak.Mosolyra húzódik az ember szája és gyönyörű nő is!😊
Nagyon szeretem ezt a nőt!
Szerintem fantasztikus színésznő! Muszáj megemlíteni, hogy a vénajában van ez. A szülei is fantasztikus művészek!
A maga kislányos, kissé nyávogós hangjával, egy különleges személyiég. Jah és csinos is persze! 😊
Nagyon szeretem ezt a not! Annyira jo erzes hallgatni, latni! 👌
Bárhol hallom, bármiben nézem meg Adélt, elkápráztat. Akárcsak Székely Kriszta. Adél elbűvölő és tehetsége vitán felüli, szégyen, hogy nem szakad le a polca az elismerésektől! Nagyon jó, hogy Endre kicsit rávilágított erre! Hallgattam volna még, de Székely Krisztával is így vagyok, egyszerűen pirkadatig hallgatnám, amikor beszél. Csoda ez a két ember! Szeretem őket így együtt! ❤🙏
Ismertem Adél munkásságát ( természetesen a szüleiét is). Adél most lett kész, most a legönazonosabb! Erre az állapotra mondják, hogy : megérkezett! Gratulálok kedves Adél!
Jordán Adél gyönyörű vagy! (Beleertve az orrodat is!😊) Külsőleg es belsőleg is sugárzik a szépséged!
@@petergalos6626 nem! De te jó nagy paraszt vagy! Meg kellett volna nézned a videót!🤦🏼♀️
Dehogy gyönyörű, tipikus ronda, nagyorrú zsidó nő, és most már öregszik is erősen.
Igazi vörös tengerészgyalogos g.i Jane 🤭
Van benne boszorkány(os)ság, de még az is jól áll neki. 🥹
Annyira jó látni, hogy valaki valóban egy természetes szépség és nem egy agyonplasztikázott lufi. Üdítő a szemnek is! ☺️
Sok sikert kívánok neki és azt, hogy megkapja azt a díjat, amit a legjobban szeretne! ♥️
Adél a legjobb, legszebb, legtehetségesebb magyar színésznő. Köszönet a riportért, Adél őszinteségéért.
Ez a te véleményed ! Én is szeretem,de mindenkinek más a "leg" !
Adél jól van és ennek úgy örülök!
Legyen is sokáig boldog! Örökre! ❤
Nagyon aranyos, természetes hölgy Adél. Örülök hogy az interjúból jobban megismertem. Köszönet mindkettőtöknek.
Régebbi riportjait is ismerem, s mindig az
fogalmazódik meg bennem hogy őszinte szeretetre méltó ember.Láttam filmen s színházban is, Minden alakítása mélyen megmaradt bennem.
Szuper volta beszélgetés! Adél remek Színésznő, csodás hanggal, csinos, szép, egyedi kisugárzása van!
Csodás, őszinte, egyedi szepseg❤
Jaajj, de tetszett, ahogy Adel a parjarol, Krisztarol beszelt❣
Draga Muveszno! 2 evvel ezelott kertem Ontol egy vegan etteremben autogramot a ferjemnek! Nagyon cuki volt, mert szinten tancolt egy zenere, ne izguljon, aminek orulok, hogy en is ilyen vagyok!! Sutemenyt vasarolt es valami ebedet kert!! Engem nagyon elbuvolt!! Szeretjuk a szulei munkassagat, hiszen azon nottunk fel!! Ont is nagyon nagyszeru szinesznonek tartjuk a ferjemmel!! Maradjon mindig ilyen! Tisztelettel:Orsolya
Láttam sok szerepben, de civil emberként most hallgattam először. Elragadó személyiség, totál szimpátia van! 😊
Jó volt látni, hallgatni Adélt !
FANTASZTIKUS energiát közvetít! Igen mikor az ember nem azt teszi amit elvárnak tőle mert viselkedni kell, mert jaj mit szólnak majd ! Csak ott akkor abban a pillanatban amit érez ÉLI MEG ÖNMAGÁT ! 👏🤣 Sok ilyen jellegű élményt kivánok még! 🙏
A fecskés sztorit a Peller M-nél mesélte el, de eleget bizonyítottál már Endre felkészültségből, ennyi belefér😍A Jordán Adélt mindig is imádtam❤Szuper volt megint👏🏻
Semmi baj az orrával és az arcával sem, gyönyörű, nagyon tehetséges nő!
Szuper élmény volt, köszönjük ezt az interjút Adélnak és Endrének! Nagyszerű! 👏❤
Adél gyönyörű, szerethető, huncut és szabad....én is bele tudnék szeretni. :)
Ha két ember szereti egymást, akkor két ember szereti egymást. "Folyamatosan kíváncsi és velem együtt fejlődik." - és jó a vége. A jó, az jó ✨
Köszönöm szépen Endre , újfent !
Nagyon jó beszélgetés volt! Az az orr fel se tünt soha! Kiegyensúlyozott szimpatikus, kedves nő.
Milyen aranyos és őszinte nő! Nagyon kedveltem ezt a beszélgetést! (A Covidot én is “magamnak” érzem, pont ugyanabból az okból) 😊
Gyönyörű, tehetséges és sugárzó nő vagy Adél. ❤
Adél szimpatikus ,intelligens ,fantasztikus szinésznő.Köszönet ezért az őszinte beszélgetésért,jó volt hallgatni.
Érdekes! ❤
Egy tehetséges ragyogás Adél, tedd az életed úgy ahogy erzed.❤❤❤
Imádtam az egész műsort. Így szép ez a csaj,ahogy van,és ami nem utolsó szempont nagyon jó színésznő.
Jó kis videó. Szeretem ezeket az őszinte beszélgetéseket.🙂🙂
Remek beszélgetés! Köszönöm.
Legszebb szineszno ❤ nyugodtan táncolj enekelj amikor es ahol jol esik. Az orrod es arcod IS gyonyoru❤
Komolyan nem tudom, van-e szebb beszédhang az övénél❤
Önazonosság, őszinteség, önismeret… 3 ő🙏
Köszönöm a közös táncot… Extázis
Nem csodálkozom, hogy elrabolta Kriszta szívét. Rendkívül szép, okos, intelligens, nagyon jó energiái vannak és egyszerűen imádnivaló egy csaj. Nőként is eszméletlen vonzó. Csupa derű és vidámság, több ilyen boldog ember kellene erre a földre. Gratulálok.🙏👍 Timi Barcelonából🇪🇸♥️🇭🇺
Micsoda egy imádnivaló Csaj❤❤❤❤
Volt szerencsém találkozni vele egy cukrászdában….csodaszép NŐ. 💐
❤ hát egy csodálatos, őszinte ember...nagyon jó volt a beszélgetés 💓
Nagyon koszonom ezt az interjut is. Jol sikerult beszelgetes egy hihetetlenul szimpatikus novel, szinesznovel!
Ez egy jó beszélgetés volt. Hallgatnám tovább.
jezusom de szep ez a no !
Én nagyon szeretem. Szerintem nincs semmi baj vele. Egy jó kedélyű nő. ❤
Fantasztikus ember . Élveztem minden perc ét! ❤
Édes egy nő. Derűs, kiegyensúlyozott, elégedett, életvidám. Volt kedv ebben a beszélgetésben.
Imádlak Adél! Minden szépet és jót kívánok Nektek szeretettel! 🥰
Nagyon szeretem Jordán Adelt!! Rá nem lehet nem odafigyelni! 😊 Elbuvoli az embert! :)
Tiszta Lázár Kati
Csak sokkal szebb!!!😍
@@juditkolba8753 A nyomába nem ér az édesanyjának. Az édesanyja ennyi idősen nagyon szép volt ő nem szép, de viszont csúnya.
Megérte várni erre a beszélgetésre❤❤❤
Én megoperáltattam az orrom a pasim miatt. El is cseszték. Aztán meg olvastam, hogy egy pasi sem ér meg egy orrplasztikát.
Kàr hogy utólag olvastad 🫤
Ezt miért kellett olvasni? 🤔 Már rosszul kezdődött az egész!
Ne etessétek a Troll-t. 😂
@@PatrikSolyom-hu9fn Hatalmas !
Isteni beszélgetés volt! Adél varázslatos szépsége, kisugárzása valóban "földöntúli"! Boldogság volt őt hallgatni, látni!🌹
Nagyon ízléses, amikor valaki folyamatosan magát dicséri...
De hát gyönyörű az orrával együtt.
Fantasztikus volt! Köszönjük!
Olyan szorakoztato meselo, analitikus ember, es jo a kemia Endrevel.
Kimondhatatlanul tetszett!!Köszönöm💝
Fantasztikus színésznő, humoros, gyönyörű!
Remek beszélgetés volt!
Adél elbűvölő, nagyon szeretem
A vegen vettem eszre, hogy vegig mosolyogtam.
Ugyanez 😊❤
Imádtam a beszélgetést!!!!
Nagyon kedvelem Adélt, most még közelebb jött. ❤
Hedda Gabler a K: -ban, 10/👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻👏🏻.
Nagyon szépen köszönöm!!! ❤❤❤❤
Aranyemberek mindketten!
Bátor, tehetséges, gyönyörű nő!
Gyönyörü ember gyönyörü nö ragyog mint a nap bàrcsak többen tudnànak igy ragyogni❤
Olyan kedves szimpatikus vagy.Jo volt nèzni hallgatni.❤❤❤
Beleszerettem Jordán Adélba!
Remek volt!🙂
Imádni való teremtés.🙂
Úgy szeretem ❤️❤️❤️ kedvenc színésznőm 😍😍🥰🥰
Imádom!!!!!
Oszinte leszek. Regebben nem volt szimpatikus nekem az Adel. Es kifejezetten csunyanak lattam. De ahogy “oregszik “ egyre szebb!! Megszerettem 🤗
Mintha csak én írtam volna, pont így gondolom :)
Az, hogy valaki nem tetszik (csúnya) vagy nem szimpatikus az két teljesen különböző dolog szerintem.
Én pont fordítva vagyok ezzel. Régebben láttam szépnek, amíg nem ferdült el. És amíg nem vállalt gyereket felelőtlenül, mert az simán lejön, hogy az anyaság neki "nem jött be", csak a színház, meg a jóga. Csóri gyereke, nem lesz egyszerű élete... Ilyen traumákkal indulni az életben...
@@xy-ke4qdnem tudom, hogy ez miből jött le, hogy ne lenne megfelelő anyja a gyerekének, vagy ne érdekelné a gyereke. Túl könnyen ítéljük meg egymás anyaságát, érdemes megértőbbnek lenni, mert mind más terhet cipelünk anyaként és mind másként igyekszünk megküzdeni a saját anyaságunkkal.
@@idaorban6924 Ő maga mondja a riportban, hogy nem tetszett neki az anyaság. Látszólag annyira mentálisan zavart ez a nő, hogy még mindig keres önmagát. A gyermeke csak egy áldozat. Az ilyennek NEM szabadna gyermeket vállalnia.
Fantasztikus volt!!!!!!
Imádom ❤bele lehet szeretni, annyira szuggesztív.
Egy színésznő ne sejpeskedjen nyafogva. Nagyon idegesítő volt számomra.
Az volt az érzésem h kacérkodott Endrével.
Köszönöm ❤
Sugárzóan szép és sugárzóan tehetséges színésznő!
Annyira hasonlít az anyukájára. A szeme,tekintete viszont Jordán Tamásé az apukájáé.🤗🫠👌
@@petergalos6626 Uram Isten....miből gondoltad ezt. Nem igazán érdekrl,hogy ki milyen származású. Adél is egy kiváló színésznő és a szülei is. Édesaoja még ügyvéd is. Gondolom ez csak téged érdekel ha zsidózást hozod fel. Szánalmas.....😵😵😵😳😳😳😳
@@petergalos6626 római katolikus vallású a Jordán Tamás...
Meg főiskolás, de már ismertebb korában egyszer mellettem futott egy futópadon egy edzőteremben ....hülyét kaptam tőle,mert mindenkitől elvarta' hogy nézzék.... Aztán eltel tobb 10 év (😅😊) de azóta elkezdtem figyelni és rajongani érte! Mint a jó bor ❤
Nagyon cuki csaj, de nekem túl modoros a beszédstílusa.
Csak annyit szeretnék mondani, mert úgy imádom ezt 'az ország állapota' maszlagot, hogy pl. éppen Hollandiában is, (ezt pont tudom), szoktak beszólogatni, pl. amiatt is, hogy pl. két nő együtt él.
Az " ország állapota" nem befolyá-
solja az embereket a " megitélésben"!!
Van aki egyáltalán nem tudja el-
fogadni a "Leszbosz" szigeti
szindromát!!😧😧😧
Talán azért, mert vannak még emberek, akiknek nem mosta ki a social media az agyát! A homoszexualitás - bármennyire is hype-olják manapság - egy beteg dolog. Ettől még nem kell őket üldözni, de az sem normális, hogy normálisnak, divatosnak állítják ezt be! Jó lenne megtalálni a normál középutat, és nem idomított birkaként menni a "közösségi irányelvekkel", ahol már csak nyalni lehet, negatív véleménynek, vagy kritikának nincs is helye.
Agyrém.
@@xy-ke4qd Így van. Cégeknél is ezt nyomják az emberre. Akkor vagy cool (pl. nálunk Németországban), ha pártolod a drogot, a b .zikat meg az idegeneket. Ha normális vagy, családod van, esetleg még templomba is jársz (mint pl. én), az ciki és unalmas, altmodisch és ultragáz. Na, a társadalom ezen rétegén szoktam átnézni...
Beszólogatni mindenhol szoktak, mert seggfejek mindenhol élnek, de a kirekesztésnek nincs politikai támogatottsága ezen a szinten, és ez az, amiről beszélünk, nem a maszlagról...
@@xy-ke4qd Érdekes 33 éves vagyok.... de valahogy mikor először outoltam akkor olyan középiskolás voltam... részben egy plátói online szerelem miatt.. részben meg amiatt mert osztálytársnőmet érettségi előtti időszakban kiközösítették mert egy másik lánnyal csókolózott egy kisvárosi diszkóban... nem lettünk divatosak ez által.... sőt még pár évvel ezelőtt 2018-ban beszélgettem középiskolás fiatalokkal... és ők se érezték annak... félve jöttek el egy rendezvényre egy fidesz vezette második legnépesebb városba....
Hol van az ing és zakó?!?
Hát ez egy ilyen figyelemre méltó család.
Csak azt nem értem, hogy ha ő maga is traumatizálódott a azülei viselkedése miatt, akiknek szintén a színház volt csak a fontos, nem ő, akkor ő miért csinálta meg ugyanazt a gyerekével? Ráadásul megfejelte mindezt azzal, hogy most ez a szegény gyerek egy homokos szülővel is büszkélkedhet...
@@xy-ke4qd tragédia. Mármint maga. 😊 Könnyen ítélkezik, ugye? 😂
@@xy-ke4qd Sajnos a belső, családi betegséget nem, hogy kiirtaná, inkább továbbadja. Szegény srác. Remélem ő egészséges és az is marad.