Kedves Endre! Remélem tudja,hogy maga az ország első számú legjobb, legtehetségesebb műsorvezetője. Mindenkit magasan leköröz. Őszintén gratulálok! Maga erre született hivatás terén.
Nagyon szeretem Endre összeszedett, felkészült, intelligens, elegáns, tapintatos megfogalmazásait. Annyira érdekes lesz a vele szemben ülő személlyel való beszélgetés. Mindegyik beszélgetésből tanulok valamit. Nemcsak a vele szemben ülő személy gondolkodását tapasztalom, hanem önismeretre is szert teszek.
Kovács Patricia szuper tehetség nagyon szeretem! Kadarkay Endre pedig egy olyan ritka utánpótlás ami ritkaság!Munkáját hatalmas alázat tisztelet szeretet es odaadás illeti.Rendkivüli tehetség!
Imádtam. Azért is mert a kérdező roppant összeszedett, felkészült, figyelmes, és azért is mert .... Kovács Patrícia, egy csodálatos riportalany, aki ugyanennyire figyelmes, és határozott, a helyén van. Gratulálok, már fel is iratkoztam....mindent hallani/látni akarok Öntől. Köszönöm!
Ebben a műsorban ez a riport volt számomra leg, leg, leg ! Patrícia, okos, intelligens, gyönyörű, a modorát, stílusát tanítani lehetne! Minden percét-, immáron másodszor végig élveztem, csodáltam ! Te ebben a "szakmában" elérted -számomra- a maximumot, de ahogyan megismerhettünk még sok csodában lesz részünk! Továbbra is vágy és álom marad, hogy minimum dupla műsoridőt kapj mindkét műsorodhoz! Egyébként én egész napon át hallgatnálak! Boldogságos, hogy bármennyiszer végignézhetem a kedvenc részeimet! Hálás köszönet érte!
Üdítő beszélgetés volt, Endre hihetetlenül felkészült, figyel a riportalanyra és nagyon empatikus, Patrícia nagyon bájos és hihetetlenül intelligens, jó volt hallgatni. Még hallgattam volna tovább.
Kedves Endre. Jelenleg ez az egyik kedvenc műsorom öntől. Külföldön nézem, és mindig várom az új részeket. Nagyon szívesen látnám Molnár Piroskát, Rudolf Pétert, Nagy-Kálózy Esztert, Földes Esztert, Lengyel Ferencet, és még vannak ötletek. Persze ez csak a saját kis "VIP" listám, és vannak még benne bőven. Zárásul csak annyit, hogy köszönöm a színvonalas műsorait. Üdv, londonból :)
Mindig elszomorító hallani az olyan rendezőkről, akiknek szívükből kiveszett az emberség, mások iránti tisztelet, ami a mindennapi életünkhöz nélkülözhetetlen. Jó lenne, ha a tisztesség erény lenne végre, akkor mondhatnám: "Jó világban élek!"
Nem könnyű beszélgetőalany Kovács Patrícia... az elején nagyon nehéz volt ráhangolódni, de megérte, a türelem, kitartás, mert jó volt megismerni egy kicsit abból a különleges szépségből ami a lelkében van. A külső szépségével együtt. Kadarkai Endre egy igazi suttogó. :)
Nagyon tetszett ez beszélgetés Patriciával Mikor legelőször láttam játszani Tudttam hogy egy természetes egyéniség és nem csalódtam és rokon lelkek vagyunk Sok sikert kivánok neki a szinm űvészi pályáján és sok boldogs ágot találjon a család anyaságban
Nagyon szeretem Patríciát, remek színész. Láttam a Beugróban vendégként fiatalon, már ott látszik a sok szép "hajtás" benne. Interjút most láttam vele először. Hát mit mondjak... le vagyok nyűgözve! Most már tudom, miből dolgozik, s miért annyira szerethető. Endre szuper. De ezt már tudtuk. 🙃
Pont ezt éreztem a 19.percnél. Meg, hogy milyen ellentmondásos. "ő sose kér bocsánatot" aztán meg "az jó dolog, ha bocsánatot kérnek tőle" Endre szokás szerint remek. 🙂
Imádom ezt a nőt, a szépségéért, a tehetségéért, de egy zavaró dolgot csak meg kell említenem: nagyon gyakran rosszak a hangsúlyok, és néha bizony hadar.
Szuper a műsor, nagyon szeretem, de szívesen néznék néha nemcsak színészeket, hanem más érdekes embereket, tudósokat, sportolókat, akár kevésbé ismerteket is!
Patrícia mindig is a szívem csücske volt. Jó volt, hogy Kadarkai Endre nem lépte túl a kérdezés határait, és akkor őszinte válaszokat kapott. Remélem , hogy ez a művészi felfogás nem lesz hátrányára Patríciának. Köszönöm neki azokat a szerepeket amikben láthattam. Most jobban értem a szerepfelfogását.
Kedves és nagyon tehetséges nö, szerintem az igazi lojalitàs az az, ha megbeszélem a màsikkal ha valami zavar, hiszen a hüség az öszinte. Csak a legjobbakat tovàbbra is.
Csak engem zavar, hogy mennyire tökéletesnek tartja magát a művésznő? 🤔 "Soha nem kérne bocsánatot, mert nincs miért." "Soha semmit nem bánt meg." "Semmit nem kellett/lehetett volna másképp csinálni, mint ahogy ő tette. Még, ha 20 évvel ezelőtt is történt." "Mindig tud viselkedni és mindenre helyesen reagál." stb, stb. Az meg egyenesen szégyen, hogy a nagyszerű, Lora c. film szerinte rossz lett így, hogy nem ő játszotta a főszerepet. Elég savanyú lett az a szőlő... A végét már nem tudtam megnézni. Mert már semmi újat nem adott. És nem Endre hibája. 🙂
Rettenetesen szégyelem magam, de ezt a műsort, úgy várom hétről hétre,mint egy gyerek de a művésznő miatt, most kivételesen nem is akartam volna meghallgatni.Nem tudom miért, de EDDIG kifejezetten nem kedveltem Patriciát. Egy káprázatos személyiség és igazán hálás vagyok Endre, hogy meghallgathattam és teljesen más vélemyényen vagyok. Mégegyszer nagyon köszönöm. ( És igen, nem minden budai lány gőgös :-) )
Szeretem és nézem a beszélgetéseket. De kérdem, miért kell lovagolni azon, amitól már az alany menekülne és egyre bugyutább a kérdés is. Neeeee. Te ne! 💖
Nem tudtam sok mindent Patríciáról idáig, de nagyon kellemes volt ezt a beszélgetést meghallgatni és egy részét megismerni. Gyönyörű, értelmes nő ! Gratulálok mindkettőjüknek 😊
Nekem ez most nem jött annyira be. kicsit arról szólt a dolog, hogy ki lett beszélve pár név a szakmában, nem sokat tudtunk meg Patricia életéről, azon túl, hogy apja ivott, és hogy lett gyereke. Engem a nagy szünetek is zavartak, nem mindig volt olyan nehéz a kérdés, hogy indokolt lett volna. Ez főleg annak lehet zavaró, aki csak hallgatja. Nem láttam benne most azt az állítólagos finomságot. De amúgy egy kedves ember, és szeretem mint színésznő is, de ez most valahogy nem tetszett annyira.
Reszben egyetertek. Nekem az a zavaro, hogy a musorokban sokszor nem mondanak ki neveket, nem irjak korbe a pontos szitut. En, aki nem olvas bulvart, sokszor kell par perc mire kiderul mirol is van pontosan szo, de van, hogy egyaltalan nem derul ki, es van olyan, hogy a koron kivul maradok.
Szerintem Ő a legszebb szemű színésznő. Éppen tegnap vettem jegyet a SzínházTV-n a Legyen a feleségem előadásra. Olyan jó, hogy van rá lehetőség ,hogy bárki elérjen egy színházi előadást külföldről is. Endre az örök kedvenc. Köszönöm ,hogy hallgathattam ezt a színvonalas beszélgetést.
Patrícia sosem volt igazán szimpatikus számomra. Emberileg. Színészként mindig is borzasztó tehetségesnek tartottam. Most viszont úgy éreztem, hogy úgy jött erre a beszélgetésre, hogy önazonosan, őszintén fog válaszolni. Lehet, hogy nem így volt, akkor viszont tényleg iszonyú jó színész. Szeretném hinni, hogy az első feltevésem az igaz, mert egyszerűen megszerettem ezt a nőt. 😄
It has never been a "SALIERI EFFECT". In fact Salieri was the greatest supporter and admirer of Mozart! How damaging can be a fiction which the movie was based on.
A Patrícia még mindig imádni való. Eszenyi Enikőt kellene meghívni még, szerintem rengetegen kíváncsiak lennének a nagy kérdésre, ami itt is felmerült, hogy hogyan dolgozta fel a történteket és mit gondol az egészről most.
Elején azt gondoltam nem nézem végig annyira nehezen indult.Jól tettem,hogy megnéztem.Le a kalappal ,hogy milyen szépen megnyitottad.Újfent és ismételten csodâlatom, köszönöm
Patrícia te egy csillag vagy. Felnézek rád, nem vagy rossz színésznő. Magyarországon még sajnos mindenki mindenkire féltékeny...buta harc..és túl sok a nagy arc..Never forget my love! Én felnézek rád. Anno én is színésznő szerettem volna lenni.
Eszenyit hagyjuk, géniusz tudja is, de ezek szerint vissza is él_ élt vele. Pedig, Enikő is lentről kezdte. Tehetség. De, talán vissza élt ezzel...Enikő bak, mint én ...baszott ambiciózus, de sokszor nem néz se Istent se embert a saját érdekében. Én minnyákótoknat szeretlek és szurkolok nektek!
Kedves Endre! Ezt az interjút imádtam, érdemes lenne egy Eszenyi Enikő beszélgetést készíteni reflekció céljából! Kíváncsi lennék! 😊 További sok sikert!
Köszönöm a beszélgetést, nagyon érdekes volt - hirtelen felindulásból - és kíváncsiságból - megnéztem a Lorá-t, hát... őszinte leszek: rég nem láttam ilyen jó magyar filmet!... - ajánlom mindenkinek! Köszönöm ezt az élményt is!
🤗👍🏻♥️Patrícia mindig érdekes volt számomra, amint először láttam szerepelni, mindjárt feltűnt nekem mint egy kivételesen nemesi szépség, a mértéktartó beszéde, sosem válaszol rögvest, mindent átgondol,ránéz az egészre, szuper intelligens.A grófnőt képzeltem kiskoromban ilyennek.A gesztusai, a mimikája,a beszéde,tükrözi a belső rendet, a természetes jóságot. Nagyon örültem ennek a beszélgetésnek.Eszenyi Enikőről, mikor feltűnt, én is azt mondtam, hogy figyeljétek meg, milyen nagy színésznő lesz belőle.Remélem, hogy fel fog repülni.
Találomra választom ki az alanyokat, akiket nem ismerek, de mindig szerencsém van az emberismeret alapján. Jó uj arcokat megismerni és az emberi értékeket.Sokat tanul az ember ezekböl a sorsokból.Akár ismertek vagyunk, akár hétlöznapiak, de mindegyikünknek a nap mint napi harc van kiosztva. Az emberi értékek fontosak.Töltödik töle az ember.
Nagyon szeretem a musorvezetot es a vendegeit. Nem vagyok fiatal, altalam ismert hires emberek elete, ha ezt a musort hallgatom meg ismertebbe teszi Oket. Ez szorakoztat es tudom kovetni a kozeletben hogy elnek.
Kedves Endre! Régen nagyon “Fridisnek” éreztelek, és nem nagyon kedveltelek….! 😊 ( Mea culpa! ) De most teljesen megtaláltad magad, Gratulálok! És a riportok…, zseniálisak! 🙏🏻😊
Sajnos a Sima életben is az ember csak addig számít, amíg ezerrel húzza szó nélkül. Én 31 évnyi becsületsen elvégzett Munka után az utolsó napokban meg lettem fenyeetve, hogyha akarnak, mindent el tudnak venni tölem. Hát ez a hatalom. Patriciának meg a kollrégáinak gratulàlok, hogy ki mertek lépni abból a fertöböl, ami minden nap mérgezte öket.
Egyszer mikor beszélgettem a Pacival :D akkor is azt vontam le belőle, hogy nagyon intelligens, nagyon erős nő. Élő példa a mondásra, ami nem öl meg, erősebbé tesz. Igazi üde, sugárzó egyéniség. Nagyon durva amit az Eszenyiről mesélt.
"könyörögve kérem, hogy szóljatok rám ha..."... ..."elkezdek nagyon hülyén viselkedni" Patrícia, a Ki mit Tube alatt ez megtörtént, többen jelezték is. Szívesen. :)
Räm rendkivüli jo hatässal volt Patricia bäjos intelligenciäja ( jo volna ezt tapasztalni mäs nöktöl is :-) Szerintem ritka jelenseg ez igy, ahogy ö tudja prezentälni. Kadarkai Endre pedig hozta a töle megszokott profizmust. Köszönöm.
Először azt hittem, gőgös úrinő, de nem, okos asszony. Megszenvedte az alkoholista apát, Rózsadomb ide vagy oda, szerintem ezt sokan értjük ebben az alkoholistákkal teli országban
a Rózsadomb pusztán egy hely, semmi egyéb- hozzáragasztották az előítéletket és Patricia azt hiszi, ő "úrilány", hát nem az- Az őslakos rózsadombiak még nyaralási telekként költöztek oda, aztán felkapott lett és kommunista újgazdagokkal népesült be szinte az egész Rózsadomb- ez van. Sőt a háború alatt elvették a két szobánál nagyobb ingatlanokat. Erre nem kell büszkének lenni.
@@jozseffeher4653 Kedves József! Évekkel ezelőtt a Vígszínházban, mielőtt eljött onnan, de azóta vissza is tért. :) Érdemes lehet szétnézni a színház weboldalán, most milyen szerepekben látható.
Kovács Patrícia önazonossága, intelligenciája nagyon szimpatikus. Viszont a fókusz nem a legjobb, mintha a mikrofonokon lenne, miközben az arcok életlenek.
Kedves Endre!
Remélem tudja,hogy maga az ország első számú legjobb, legtehetségesebb műsorvezetője. Mindenkit magasan leköröz.
Őszintén gratulálok!
Maga erre született hivatás terén.
Ez egy ripacs bohóc. Nincs egy természetes megnyilvánulása.
Nagyon szeretem Endre összeszedett, felkészült, intelligens, elegáns, tapintatos megfogalmazásait. Annyira érdekes lesz a vele szemben ülő személlyel való beszélgetés. Mindegyik beszélgetésből tanulok valamit. Nemcsak a vele szemben ülő személy gondolkodását tapasztalom, hanem önismeretre is szert teszek.
A
6666
Köszönöm a beszelgetést, nagyon szeretem a Kovács Patricia Művésznőt !!,💖💖
Kovács Patricia szuper tehetség nagyon szeretem!
Kadarkay Endre pedig egy olyan ritka utánpótlás ami ritkaság!Munkáját hatalmas alázat tisztelet szeretet es odaadás illeti.Rendkivüli tehetség!
Imádtam. Azért is mert a kérdező roppant összeszedett, felkészült, figyelmes, és azért is mert .... Kovács Patrícia, egy csodálatos riportalany, aki ugyanennyire figyelmes, és határozott, a helyén van. Gratulálok, már fel is iratkoztam....mindent hallani/látni akarok Öntől. Köszönöm!
Ebben a műsorban ez a riport volt számomra leg, leg, leg ! Patrícia, okos, intelligens, gyönyörű, a modorát, stílusát tanítani lehetne! Minden percét-, immáron másodszor végig élveztem, csodáltam ! Te ebben a "szakmában" elérted -számomra- a maximumot, de ahogyan megismerhettünk még sok csodában lesz részünk! Továbbra is vágy és álom marad, hogy minimum dupla műsoridőt kapj mindkét műsorodhoz! Egyébként én egész napon át hallgatnálak! Boldogságos, hogy bármennyiszer végignézhetem a kedvenc részeimet! Hálás köszönet érte!
Üdítő beszélgetés volt, Endre hihetetlenül felkészült, figyel a riportalanyra és nagyon empatikus, Patrícia nagyon bájos és hihetetlenül intelligens, jó volt hallgatni. Még hallgattam volna tovább.
Jó látni , hallani őszintesége, az élet minden területén.Értem, érzem.
Kedves Endre. Jelenleg ez az egyik kedvenc műsorom öntől. Külföldön nézem, és mindig várom az új részeket. Nagyon szívesen látnám Molnár Piroskát, Rudolf Pétert, Nagy-Kálózy Esztert, Földes Esztert, Lengyel Ferencet, és még vannak ötletek. Persze ez csak a saját kis "VIP" listám, és vannak még benne bőven. Zárásul csak annyit, hogy köszönöm a színvonalas műsorait. Üdv, londonból :)
A felsoroltak közül többen is voltak már vendégei az elmúlt években, keressen rá.
Tetszik ahogyan Patricia hagy egy kis csendet a kerdesek utan, latszik hogy alaposan atgondolja a valaszait es nem a levegobe beszel.
Mindig elszomorító hallani az olyan rendezőkről, akiknek szívükből kiveszett az emberség, mások iránti tisztelet, ami a mindennapi életünkhöz nélkülözhetetlen. Jó lenne, ha a tisztesség erény lenne végre, akkor mondhatnám: "Jó világban élek!"
Nagyon tetszett a beszélgetés Patricia eleganciája.Szimpatikus hölgy.Köszönöm Endre.
Imàdom a Patriciàt,egy kis csoda!
Igen így van Endre egy nagyon jól készíti ezeketi a részeket amiket eddig láttam gratulálok önnek.
Nem könnyű beszélgetőalany Kovács Patrícia... az elején nagyon nehéz volt ráhangolódni, de megérte, a türelem, kitartás, mert jó volt megismerni egy kicsit abból a különleges szépségből ami a lelkében van. A külső szépségével együtt. Kadarkai Endre egy igazi suttogó. :)
Én is pont agy érzem, egy kis időre abba is hagytam a nézést, de kár lett volna kihagyni!
Szeretem a műsorát
Nagyon tetszett ez beszélgetés Patriciával
Mikor legelőször láttam játszani
Tudttam hogy egy természetes
egyéniség és nem csalódtam
és rokon lelkek vagyunk
Sok sikert kivánok neki a szinm
űvészi pályáján és sok boldogs
ágot találjon a család anyaságban
Köszönjük,nagyon-nagyon jó beszélgeetés volt!
de jó csaj, tartása van, okos, mély, humora van és tehetséges. nagyon szeretem
Fantasztikus beszélgetés volt. Annyira tiszta energia Patrícia. Köszönöm! :)
Patrícia. Született tehetség kedvencem volt eddig is de ezután még jobban tisztelem Gratulálok FANTASZTIKUS TEHETSEG
Nagyon szeretem Patríciát, remek színész. Láttam a Beugróban vendégként fiatalon, már ott látszik a sok szép "hajtás" benne. Interjút most láttam vele először. Hát mit mondjak... le vagyok nyűgözve! Most már tudom, miből dolgozik, s miért annyira szerethető. Endre szuper. De ezt már tudtuk. 🙃
19 percnél végre kijött a spontán énje, addig túlságosan megkomponált volt. Színésznőként nem szeretem, de tetszik, ahogy gondolkodik
Pont ezt éreztem a 19.percnél.
Meg, hogy milyen ellentmondásos.
"ő sose kér bocsánatot" aztán meg "az jó dolog, ha bocsánatot kérnek tőle"
Endre szokás szerint remek. 🙂
Hát ezt nem gondoltam hogy ilyen szenzációs lesz nagyon Nagy élmény volt ahogy ez a nő másokról beszél az tananyag köszi az élményt szuper volt
Imádom ezt a nőt, a szépségéért, a tehetségéért, de egy zavaró dolgot csak meg kell említenem: nagyon gyakran rosszak a hangsúlyok, és néha bizony hadar.
Tetszett a beszélgetés. Köszönöm.
Fantasztikus volt! Köszönöm az élményt!
Ez már megint kiváló volt, köszi mindkettőtöknek
Köszönöm ezt a riportot!
mennyire próbál megnyílni, de valahogy mégsem megy. ez igazán kedves, van benne valami kedves. köszi a videót.
Nekem Patrícia egy nagyon hiteles személyiség💜
Köszönöm a beszélgetést 🙂
Valoban oszinte, megis tapintatos.
Mitől hiteles?
Szuper a műsor, nagyon szeretem, de szívesen néznék néha nemcsak színészeket, hanem más érdekes embereket, tudósokat, sportolókat, akár kevésbé ismerteket is!
Csodálatos interjú!
Szeretnék még több felvételt tőled! Köszönöm az eddigieket is!
Kedvelem az értelmes embereket.
Imádom ezt a nőt ❣️
Szép, őszinte, tiszta beszélgetés volt, mindkét részről! 👏❤️Gratula 👍😍🌻
Aranyos volt, jó volt nézni és hallgatni.
Sajnálom, hogy nem tudom úgy látni Eszenyit, ahogy itt emlegetik; zseniként. Amit láttam töle, azt szétnyàvogta!!!!’
Köszönöm szépen!
Patrícia mindig is a szívem csücske volt. Jó volt, hogy Kadarkai Endre nem lépte túl a kérdezés határait, és akkor őszinte válaszokat kapott. Remélem , hogy ez a művészi felfogás nem lesz hátrányára Patríciának. Köszönöm neki azokat a szerepeket amikben láthattam. Most jobban értem a szerepfelfogását.
Csupa kellem a művésznő !! Imádás❤️!!
Patrícia színésznőként minden eddigi szerepében elvarázsolt. Egy jelenség.
Jaj de szeretem ezt a nőt. Annyira cuki:)
Jaj, nagyon kellemes ember es alany. Egeszen eterien finom, de sut belole az ertelem es 'a helyen leves'. Koszonjuk, Endre, ezt is!
Ismét egy kiváló interjú, minőségi műsorvezető és alany szerencsés találkozása! 👍🏻
Kedves és nagyon tehetséges nö, szerintem az igazi lojalitàs az az, ha megbeszélem a màsikkal ha valami zavar, hiszen a hüség az öszinte. Csak a legjobbakat tovàbbra is.
Csak engem zavar, hogy mennyire tökéletesnek tartja magát a művésznő? 🤔
"Soha nem kérne bocsánatot, mert nincs miért."
"Soha semmit nem bánt meg."
"Semmit nem kellett/lehetett volna másképp csinálni, mint ahogy ő tette. Még, ha 20 évvel ezelőtt is történt."
"Mindig tud viselkedni és mindenre helyesen reagál." stb, stb.
Az meg egyenesen szégyen, hogy a nagyszerű, Lora c. film szerinte rossz lett így, hogy nem ő játszotta a főszerepet. Elég savanyú lett az a szőlő...
A végét már nem tudtam megnézni. Mert már semmi újat nem adott.
És nem Endre hibája. 🙂
Rettenetesen szégyelem magam, de ezt a műsort, úgy várom hétről hétre,mint egy gyerek de a művésznő miatt, most kivételesen nem is akartam volna meghallgatni.Nem tudom miért, de EDDIG kifejezetten nem kedveltem Patriciát. Egy káprázatos személyiség és igazán hálás vagyok Endre, hogy meghallgathattam és teljesen más vélemyényen vagyok. Mégegyszer nagyon köszönöm. ( És igen, nem minden budai lány gőgös :-) )
Endre kiemelkedő volt ebben a
beszélgetesben! Megtalálta a.
hangot a " furcda" lánnyal is.
GRATULÁLOK😋
💕💕💕💕 élmény volt! Köszönöm nektek! ☺️
milyen egy tisztességes ember!! köszönöm szépen, nagyon szerettem a felvétel minden pillanatát....
Nagyon jó volt beszélgetés volt. Köszönöm, jó a műsor 🤩👍
Szeretem és nézem a beszélgetéseket. De kérdem, miért kell lovagolni azon, amitól már az alany menekülne és egyre bugyutább a kérdés is. Neeeee. Te ne! 💖
Nem tudtam sok mindent Patríciáról idáig, de nagyon kellemes volt ezt a beszélgetést meghallgatni és egy részét megismerni. Gyönyörű, értelmes nő ! Gratulálok mindkettőjüknek 😊
Őszinte, megfontolt, intelligens, nem bosszuallo
Nekem ez most nem jött annyira be. kicsit arról szólt a dolog, hogy ki lett beszélve pár név a szakmában, nem sokat tudtunk meg Patricia életéről, azon túl, hogy apja ivott, és hogy lett gyereke. Engem a nagy szünetek is zavartak, nem mindig volt olyan nehéz a kérdés, hogy indokolt lett volna. Ez főleg annak lehet zavaró, aki csak hallgatja. Nem láttam benne most azt az állítólagos finomságot. De amúgy egy kedves ember, és szeretem mint színésznő is, de ez most valahogy nem tetszett annyira.
Reszben egyetertek. Nekem az a zavaro, hogy a musorokban sokszor nem mondanak ki neveket, nem irjak korbe a pontos szitut. En, aki nem olvas bulvart, sokszor kell par perc mire kiderul mirol is van pontosan szo, de van, hogy egyaltalan nem derul ki, es van olyan, hogy a koron kivul maradok.
Ibolya Fekete-Szabó Igen. Csak ebben a műsorban, azt szoktam meg, hogy az életükről beszélnek többet.
Tökéletesen egyetértek!
A végét már meg se néztem. Meg még nagyon zavart ez a saját magáról vallott tökéletessége is a művésznőnek.
Szerintem Ő a legszebb szemű színésznő. Éppen tegnap vettem jegyet a SzínházTV-n a Legyen a feleségem előadásra. Olyan jó, hogy van rá lehetőség ,hogy bárki elérjen egy színházi előadást külföldről is. Endre az örök kedvenc. Köszönöm ,hogy hallgathattam ezt a színvonalas beszélgetést.
Gusztos... Kiábrándító.
Tökéletes volt Patrícia a választékos, arisztokratikus megfogalmazásával, mindenkiről, mindenről. Köszönjük Endre.
Kár, hogy ez az arisztokratikus megfogalmazás végtelenül modoros és ahogy korosodik, egyre inkább.
00:59 A szavak listája
01:39 Szó #1
08:35 Szó #2
19:58 Szó #3
23:35 Szó #4
27:16 Szó #5
33:52 Szó #6 + 47:25
Nem minden hős visel köpenyt!
Patrícia sosem volt igazán szimpatikus számomra. Emberileg. Színészként mindig is borzasztó tehetségesnek tartottam. Most viszont úgy éreztem, hogy úgy jött erre a beszélgetésre, hogy önazonosan, őszintén fog válaszolni. Lehet, hogy nem így volt, akkor viszont tényleg iszonyú jó színész.
Szeretném hinni, hogy az első feltevésem az igaz, mert egyszerűen megszerettem ezt a nőt. 😄
hogy volt emberileg unszimpi, ha nem is ismered , csak mint szinesznot?
It has never been a "SALIERI EFFECT". In fact Salieri was the greatest supporter and admirer of Mozart! How damaging can be a fiction which the movie was based on.
A Patrícia még mindig imádni való. Eszenyi Enikőt kellene meghívni még, szerintem rengetegen kíváncsiak lennének a nagy kérdésre, ami itt is felmerült, hogy hogyan dolgozta fel a történteket és mit gondol az egészről most.
Az akkori reakcióiból ítélve nem várható el tőle az őszinte szembenézés. Ahogy Parícia mondja, valószínűleg tagadásban él.
Kedves Endre, álom lenne 15 perccel hosszabb műsor. :)
Csatlakozom!
Köszönöm szépen 🙂
Köszönöm!!!
Elején azt gondoltam nem nézem végig annyira nehezen indult.Jól tettem,hogy megnéztem.Le a kalappal ,hogy milyen szépen megnyitottad.Újfent és ismételten csodâlatom, köszönöm
Patrícia te egy csillag vagy. Felnézek rád, nem vagy rossz színésznő. Magyarországon még sajnos mindenki mindenkire féltékeny...buta harc..és túl sok a nagy arc..Never forget my love!
Én felnézek rád.
Anno én is színésznő szerettem volna lenni.
Eszenyit hagyjuk, géniusz tudja is, de ezek szerint vissza is él_ élt vele. Pedig, Enikő is lentről kezdte. Tehetség. De, talán vissza élt ezzel...Enikő bak, mint én ...baszott ambiciózus, de sokszor nem néz se Istent se embert a saját érdekében.
Én minnyákótoknat szeretlek és szurkolok nektek!
Kedves Endre! Ezt az interjút imádtam, érdemes lenne egy Eszenyi Enikő beszélgetést készíteni reflekció céljából! Kíváncsi lennék! 😊 További sok sikert!
Eszenyivel egyszer már csúnyán összekaptak, biztos nem fogja újra meghívni.
@@zsuzsannahorvath6229 mikor volt ez? Erről lemaradtam
@@szentinel12 Egyszer Kadarkai Endre adott interjút, ott mondta, azt hiszem.. Megpróbálom visszakeresni.
@@szentinel12 ua-cam.com/video/plMWHwKyjY0/v-deo.html
@@szentinel12 59:40-től. Itt ugyan nem nevesíti, de más interjúban elárulta, hogy Eszenyi volt.
Köszönöm a beszélgetést, nagyon érdekes volt - hirtelen felindulásból - és kíváncsiságból - megnéztem a Lorá-t, hát... őszinte leszek: rég nem láttam ilyen jó magyar filmet!... - ajánlom mindenkinek! Köszönöm ezt az élményt is!
Szerintem is remek film.
Patricia szerint viszont rossz.
Elég savanyú lett az a szőlő...
Nagyszerű ember,nagyszerű beszélgetés volt,köszönöm Endre !
Jó kis beszèlgetès volt.❤
Nagyon jó volt, szeretem Patriciát.
Nagyon nagyon tetszett!! 👌👏
Sziasztok, köszönöm a feltöltést, és igen, a Fiam miatt hagytam abba vendéglátást
Szuper!!! Köszönöm!
🤗👍🏻♥️Patrícia mindig érdekes volt számomra, amint először láttam szerepelni, mindjárt feltűnt nekem mint egy kivételesen nemesi szépség, a mértéktartó beszéde, sosem válaszol rögvest, mindent átgondol,ránéz az egészre, szuper intelligens.A grófnőt képzeltem kiskoromban ilyennek.A gesztusai, a mimikája,a beszéde,tükrözi a belső rendet, a természetes jóságot. Nagyon örültem ennek a beszélgetésnek.Eszenyi Enikőről, mikor feltűnt, én is azt mondtam, hogy figyeljétek meg, milyen nagy színésznő lesz belőle.Remélem, hogy fel fog repülni.
Találomra választom ki az alanyokat, akiket nem ismerek, de mindig szerencsém van az emberismeret alapján. Jó uj arcokat megismerni és az emberi értékeket.Sokat tanul az ember ezekböl a sorsokból.Akár ismertek vagyunk, akár hétlöznapiak, de mindegyikünknek a nap mint napi harc van kiosztva. Az emberi értékek fontosak.Töltödik töle az ember.
Kedves művésznő!! Elég a fogyásból!!! Ez már árt Önnek.
Nagyon szeretem a musorvezetot es a vendegeit. Nem vagyok fiatal, altalam ismert hires emberek elete, ha ezt a musort hallgatom meg ismertebbe teszi Oket. Ez szorakoztat es tudom kovetni a kozeletben hogy elnek.
Szerintem ez a beszélgetés szenzációs volt, Patrícia ott van a szeren minden szempontból!
Endre a legjobb.
Sugárzik belőle a szeretet és a tolerancia. Bájos, aranyos színésznő. Varázslatos egyéniség. Jó volt hallgatni és nézni.
Nagyon tetszett
Hú nekem,nagyon mesterkélt.🤔
Nem csak neked...!nagyon beképzelt!!!
Nekem is botzalmasan, kicsit mintha el lenne szàllva..
Kedves Endre! Régen nagyon “Fridisnek” éreztelek, és nem nagyon kedveltelek….! 😊 ( Mea culpa! ) De most teljesen megtaláltad magad, Gratulálok! És a riportok…, zseniálisak! 🙏🏻😊
🥰kitűnő beszélgetés volt.😍
Sajnos a Sima életben is az ember csak addig számít, amíg ezerrel húzza szó nélkül. Én 31 évnyi becsületsen elvégzett Munka után az utolsó napokban meg lettem fenyeetve, hogyha akarnak, mindent el tudnak venni tölem. Hát ez a hatalom. Patriciának meg a kollrégáinak gratulàlok, hogy ki mertek lépni abból a fertöböl, ami minden nap mérgezte öket.
Remek beszélgetés volt! Patrícia kiváló színésznő!
Egyszer mikor beszélgettem a Pacival :D akkor is azt vontam le belőle, hogy nagyon intelligens, nagyon erős nő. Élő példa a mondásra, ami nem öl meg, erősebbé tesz. Igazi üde, sugárzó egyéniség. Nagyon durva amit az Eszenyiről mesélt.
Nagyon " furcsa" egyéniség.Ez
nem feltétlen negatívum, de mi-
vel pl.Én teljesen más vagyok, azért
nehezen értem a gondolkodását🤤
Respect, okos, intelligens Hölgy :)
"könyörögve kérem, hogy szóljatok rám ha..."... ..."elkezdek nagyon hülyén viselkedni" Patrícia, a Ki mit Tube alatt ez megtörtént, többen jelezték is. Szívesen. :)
🙂
Nem mondja el a problémáit és nem kér bocsánatot semmiért......
Én ezért váltam el! Azóta boldog vagyok..... Mással!........
Rendkívül ellenszenves színész egyéniség.És még büszke is az emberi hiányosságaira.! Nem bírtam végighallgatni.
Ugyanígy voltam vele.
Räm rendkivüli jo hatässal volt Patricia bäjos intelligenciäja ( jo volna ezt tapasztalni mäs nöktöl is :-) Szerintem ritka jelenseg ez igy, ahogy ö tudja prezentälni. Kadarkai Endre pedig hozta a töle megszokott profizmust. Köszönöm.
Először azt hittem, gőgös úrinő, de nem, okos asszony. Megszenvedte az alkoholista apát, Rózsadomb ide vagy oda, szerintem ezt sokan értjük ebben az alkoholistákkal teli országban
a Rózsadomb pusztán egy hely, semmi egyéb- hozzáragasztották az előítéletket és Patricia azt hiszi, ő "úrilány", hát nem az- Az őslakos rózsadombiak még nyaralási telekként költöztek oda, aztán felkapott lett és kommunista újgazdagokkal népesült be szinte az egész Rózsadomb- ez van. Sőt a háború alatt elvették a két szobánál nagyobb ingatlanokat. Erre nem kell büszkének lenni.
Életem legjobb színházi élménye volt a Hegedűs a háztetőn Kovács Patríciával.
Kedves Anita hol és mikor láttad Patrciat mert imádom Öt csak külföldön dolgozom de egyszer szeretném látni. Köszönöm szépen A választ üdv
@@jozseffeher4653 Kedves József! Évekkel ezelőtt a Vígszínházban, mielőtt eljött onnan, de azóta vissza is tért. :) Érdemes lehet szétnézni a színház weboldalán, most milyen szerepekben látható.
@@KaragityAnita köszönöm szépen a segítséget megpróbálom elérni a neten hátha megoldódik.amugy Ő egy sugárzó színésznő minden tekintetben
@@KaragityAnita hálásan köszönöm szépen üdv József
Kovács Patrícia önazonossága, intelligenciája nagyon szimpatikus.
Viszont a fókusz nem a legjobb, mintha a mikrofonokon lenne, miközben az arcok életlenek.
Nem csak mintha, nem a beszélgetőkön van a fókusz és a képkivágás sem a legjobb.
Rájöttem, hogy én nagyon kedvelem ezt a nőt.
Amíg nem mondta, hogy "budai" lány, addig azt hittem, hogy egy eldugott faluból jött. Nem értem miért számít egyáltalán ez? Megjátssza magát nagyon.
Mi lenne, ha...ennek erőltetése felesleges. Egyre bulvárabbak a kérdések (öltöny maradt cuppanós).
Oppácska!egy csöppet öntellt a hölgy!😮