Bródy János: Mondd, te mit hiszel (hivatalos videó - 2024.)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 4 кві 2024
  • A Kossuth- és Liszt-díjas Bródy János új dallal jelentkezett, talán annak a régi hagyománynak a szellemében, hogy az Illés zenekarban és később a Fonográfban is, mindig a születésnaposnak kellett valamilyen ajándékkal felhívni a figyelmet a jeles napra, különben a többiek nem vettek róla tudomást. Akkoriban ez általában alkoholos italokat jelentett, most ebből az alkalomból egy sodró lendületű klasszikusokat idéző dalt kapott a Bródy János művészetét értő szívvel követők tábora.
    A legendás szerzőpáros máig aktív alkotója éppen 60 éve áll a színpadon, 1964 tavaszán került be az ős Illés zenekarba, 18 évesen, még az érettségi előtt. Mint a zenekar legfiatalabb tagja, hamarosan megkapta a Tinédzser becenevet, és ennek következtében szakmai körökben a mai napig hajlamosak Tininek szólítani a szép korokat megélt dalszerzőt. - 2024.
    A dal meghallgatható, vagy letölthető:
    songwhip.com/brody-janos/mond...
    Közreműködők:
    Bródy János - gitár, ének
    Kirschner Péter - gitár, vokál, hangszerelés
    Koszta Évi - hegedű, vokál
    Bakos Zita - zongora, vokál
    Baka Rebeka - vokál
    Kónya Csaba - basszusgitár
    Szász Szabolcs - harmonika
    Tóth Márton - dob
    Zene: Bródy János
    Szöveg: Bródy János
    A hangfelvétel a Lily Stúdióban készült 2024-ben.
    Rec&Mix&Master: Kirschner Péter
    Producer: Mentler Krisztina - Melody Produkció
    / mentlerkrisztina
    --
    Dalszöveg:
    Figyeljetek, az itt a rend
    A vár ura maradjon fent
    Ki nem lojális, elmehet akárhová
    De hős itt nem lehet
    Szívet szorít a félelem
    Imádkozol, ne így legyen
    Plakátviharban veszted el a lelkedet
    Hát mondd, te mit hiszel
    Richelieu exceljében kimért adattömeg
    Kimérten ömlik rád a kódolt gyűlölet
    Na nézd, a Mámoros Gező
    Kész konteókkal áll elő
    A pártközpont így méri fel, lazán
    A népe mit hisz el
    Lakájok és gazemberek
    Valótlanul terjesztik el
    S a belső zsebből dől a lé, a cash ma
    Hát mondd, te mit hiszel
    Karaktergyilkosságért busásan jár a bér
    Magánszorgalmú kiskutyák szájában alvad a vér
    A megafon recseg ropog
    Megint jönnek a gyilkosok
    Hazudnak rendületlenül, figyelj
    Ma még büntetlenül
    Kevés a józan értelem
    A bárány most is védtelen
    A farkasokkal szembe néz és érzi
    Szívében már a kés
    --
    A dalt kiadja a Melody Produkció engedélyével a GrundRecords Kft.
    / grundrecords
    / grundrecords
    www.grundrecords.hu
    info@grundrecords.hu

КОМЕНТАРІ • 626

  • @JanosBrody
    @JanosBrody 2 місяці тому +482

    Köszönet mindenkinek, aki érti, hogy miről szól a dal.

    • @kalagi13
      @kalagi13 2 місяці тому

    • @TheDixtroy
      @TheDixtroy 2 місяці тому +6

      Ezt teljesen félreérti kedves János. Ez csak a szánalom, valami régi hírnév iránti felbuzdulás, milyen rímek ezek Gező-elő, hívnak így valakit? És mik azok a magánszorgalmú kiskutyák vérrel? Ha kicsi, akkor ártalmatlan, ha ártalmas, akkor nem kicsi. Érti ezt valaki? Már azokon kívül, akik évek óta erre csak azt mondják, hogy háp-háp-háp? És végül levágjá

    • @kalagi13
      @kalagi13 2 місяці тому +1

      @@TheDixtroy
      Nem.

    • @kpeter5130
      @kpeter5130 Місяць тому +43

      @@TheDixtroy Fuu, lehet hogy érdemes lenne bővíteni tudását, mielőtt ilyen magabiztosan jelent ki dolgokat, vagy legalább utánanézni előtte.. mert úgy tűnik hogy a kommentelők közül csak Ön nem érti.. Én soha nem hallgattam Bródyt ezelőtt, max azokat a számait, amiket a rádiók időnket lenyomnak, nem is vagyunk egy korosztály, de azért nem okozott nehézséget megérteni miről szól ez a szám. Tényleg nem érti mit jelent az, hogy "magánszorgalmú kiskutyák szájában alvad a vér"?! (ha hivatkozik rá, legalább pontosan idézzen) Ennél jobban és tömörebben nem nagyon lehet kifejezni azt a témát, amiről ez a mondat szól. Egyébként a szövegen túl maga a szám zeneileg; annak felépítése, hangszerelése, a riff nagyon jó és friss, nagyon jó az íve. Gratula, hogy tud valaki - nem rock zenész - ilyen friss, feszültséggel teli számot írni 50 felett. Gező egyébként azt jelenti hogy egér.. Ja, és hogy miért van így levágva a vége, miért nincs befejezve a szám?! Azért, mert még nincs vége annak, amiről ez a szám szól. A semmi néha nagyon kifejező tud lenni, és művészet, ha valaki tudja ezt használni.

    • @gyorgybalint7449
      @gyorgybalint7449 Місяць тому +13

      @@TheDixtroy Nyilván neked is busásan jár a bér...

  • @Fadback2
    @Fadback2 3 місяці тому +144

    Szenzációs dal, minden szava igaz. Gratulálok Bródy Jánosnak. Bízom benne, hogy még mi is megérjük egy igazságos, tisztességes, minden állampolgár számára élhetőbb, Ner mentes Magyarország eljövetelét, a bűnösök, tolvajok, gazemberek bűnhődését. Így legyen! üdv, egy nagymama.

    • @peternezuban7144
      @peternezuban7144 2 місяці тому +8

      Én is bizakodó vagyok!!!🥰

    • @juliabeothy3440
      @juliabeothy3440 Місяць тому +6

      BizAkodni kell es tenni felállni a fotelbol ha jön a hívó szó! Nem kifogas sokat keresni!! Hajra!!

  • @kovesdizsolt69
    @kovesdizsolt69 3 місяці тому +30

    Ez nem egy dühös dal. Őszinte tükör a mai társadalom felé amivel sokan nem mernek szembenézni .Mi így szeretünk benneteket! Csak így tovább!

    • @divinusmaximus1315
      @divinusmaximus1315 3 дні тому

      Hagyjuk már ezt.... A bomba sem robban, amíg az időzítő nem oldja ki.... de azért ott bent feszül az erő...

  • @jozsefpal3848
    @jozsefpal3848 3 місяці тому +129

    Jó a dal, és nagyon ironikus, hogy ez elé is benyomják a "Magyar Pétert is megvették kilóra" reklámfilmecskét.

    • @forsakensandor
      @forsakensandor 3 місяці тому +23

      firefox + ublock origin, évek óta nem láttam ezeket a legalja reklámokat

    • @tamasmaleczki597
      @tamasmaleczki597 3 місяці тому +1

      Leginkább a kormányt vették meg kilóra! A kínaiak.

    • @zoltantoth9457
      @zoltantoth9457 3 місяці тому +9

      Vagy a Brave bongesző.

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому +2

      Nekem Opel Astra volt...

    • @sixaxis222
      @sixaxis222 3 місяці тому +7

      vagy mondjuk elo lehet fizetni yt-ra, es jar melle yt music, es megoszthatod a csaladban

  • @Fruzsi622
    @Fruzsi622 3 місяці тому +90

    Gratulálok Művész Úr! Isten éltesse örökké! Remélem, hogy még sok dallal megajándékoz minket. A bátorságáért pedig minden tiszteletem!

    • @margitsuto4731
      @margitsuto4731 3 місяці тому +2

      @Fruzsi...: Bátor, m i b e n ??

    • @ZsoltForgeteg
      @ZsoltForgeteg 4 дні тому +1

      @@margitsuto4731 Mondjuk hogy nem nagyon kap majd adóforintokat? (Amiből túl sokat is kap - a teljesség igénye nélkül - Ákos és Pataky Attila.)
      Mondjuk nyilván eddig se kapott, mióta a NER van, de ettől függetlenül szerintem is bátor.

    • @margitsuto4731
      @margitsuto4731 4 дні тому +1

      ​​@@ZsoltForgeteg Bródy a pártállam kegyeltje volt/ Koncz Zs.- val együtt.
      Bródy soha nem kockáztatott, de mindig is a kiválasztottak közé számította magát. Aztán a szadesz feltűnése után egyértelműen hitet tettek mellette . Szemben az általuk lenézett " mucsaiakkal", velünk magyarokkal szemben, akikből éltek, élnek a mai napig.

    • @LaszloBuglyo-nd1qp
      @LaszloBuglyo-nd1qp 3 дні тому

      Vedd le szájjal te hülye picsa.

    • @lajosnagy9689
      @lajosnagy9689 3 дні тому

      @@ZsoltForgeteg Kapott eleget Kádáréktól

  • @Katifromhere
    @Katifromhere 3 місяці тому +594

    Azért valahol végtelenül szomorú😞, hogy 34 évvel a rendszerváltás után, 2024-ben "ilyen" dal kell szülessen! (ami egyébként nagyon jó!)
    Egy-két válaszolómnak ajánlom "A lány hét névvel - Szökésem Észak-Koreából" című regényt. Mást nem nagyon tudok tenni, ha az sem segít, akkor menthetetlenül sötétek maradnak és sötétben maradnak, és arról sajnos ők maguk (is) tehetnek.

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому +55

      Igen, igazi rendszerváltást, felfedni a III/III-asokat és végre megszabadulni ettől a bagázstól végleg!

    • @attilatoth4713
      @attilatoth4713 3 місяці тому +1

      A románok megölték a diktátorukat, ott egy fokkal jobban tartanak a néptől.

    • @attilapeter779
      @attilapeter779 3 місяці тому +12

      Inkább végtelenül borzasztó! 😒😔😪😡

    • @magdiszabo9087
      @magdiszabo9087 3 місяці тому +7

      De! Megírta! 👍

    • @MMKaresz_az_eredeti
      @MMKaresz_az_eredeti 3 місяці тому +17

      "ezek ugyanazok" már rég megmondta

  • @salamon918
    @salamon918 3 місяці тому +20

    Nagyon jó ez a blues-os stílus és a dalszöveg is tuti! ☺

  • @evagreksa4724
    @evagreksa4724 3 місяці тому +83

    Köszönöm ,sajnos minden szava igaz! Még sok egészségben, gazdag, boldog születésnapot kívánok !! ❤

  • @saroltatoth1032
    @saroltatoth1032 3 місяці тому +98

    Sok boldog születésnapot kívánok! 🎂🥂🍾
    Nagyon igaz dal.

  • @erikaruppel4100
    @erikaruppel4100 3 місяці тому +199

    Úgy minden nagyon ott van! Örök tiszteletem Bródy János❤🤍💚

  • @TothGaborTotti
    @TothGaborTotti 3 місяці тому +82

    Most is megírtad az igazat, szép születésnapi ajándék a TÉGED követőknek!!!!

  • @zolee38
    @zolee38 3 місяці тому +33

    GRATULÁLOK!EBBEN MINDEN ÉRZELEM BENNE VAN!

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому +1

      Annál a résznél, ahol mondja, hogy "na, nézd a Mámoros Gezőt", az a hangsúly arra emlékeztet, amikor gyerekkoromban apám dühös volt, és ő is hasonlóan mondta, hogy "há, nézd má", "nézzenek oda".
      Tessék, nézzenek oda mások is, és lássák, akkor majd ők is megértik, mitől vagyok dühös, ugye? Há, nem felháborító? Nahátakkor!

    • @EQBASS
      @EQBASS 3 місяці тому +1

      Ha szeretnéd hallani ezt a zenét ének nélkül is, akkor nézz fel a csatornámra! ❤😊

  • @jozsefhor
    @jozsefhor 3 місяці тому +33

    Durván jó hangszerelés

  • @MariaFazekas-uo6iw
    @MariaFazekas-uo6iw 3 місяці тому +165

    Gratulálok , Nagyon jó dal mint mindig, minden dal a megfelelő időben 🌹🌺🥂🥂🇭🇺 Tini egy őszinte magyar művész, további sikereket kívánok 🌹

  • @gyulusszentesi5706
    @gyulusszentesi5706 3 місяці тому +126

    Köszönjük szépen Művész Úr!👏 Isten éltesse sokáig erőben egészségben!❤️😘🤗

  • @pontikischristos3927
    @pontikischristos3927 3 місяці тому +164

    Bródy nem bízta a véletlenre, nem csomagolta be a mondanivalóját, kendőzetlenül kimondta, hogy mindenki értse. Jó dal lett, aktivitásra buzdító, lendületes zene. Talpra, magyarok!

    • @bear544
      @bear544 Місяць тому +3

      Csak a Gibb fivérek élő fele meg ne tudja....🤣

  • @romeorezmuves4544
    @romeorezmuves4544 3 місяці тому +10

    Köszönjük Tini ! Pont olyan, mint a régiek !Nagyon tetszik! A szövege mindent elmond !

  • @marinaalbert7974
    @marinaalbert7974 3 місяці тому +130

    De jó nóta! Tini ismét mesterművet alkotott! Köszönöm szépen! Élj még soká!

  • @JozsefKomuves-ne9er
    @JozsefKomuves-ne9er 3 місяці тому +12

    Nagyon szomorú, hogy ez a realitás !
    Köszönöm !
    Jó egészséget kívánom !

  • @kukutyinbenko
    @kukutyinbenko 3 місяці тому +77

    "Mondd, te mit hiszel" örökre itt marad és történelmi tényként szolgál majd 100 meg 1000 év múlva is a jelenlegi kormányunk mocskosságáról és romlottságáról. Köszönöm művész úr!

  • @alfredszabo1817
    @alfredszabo1817 3 місяці тому +15

    És egyébként, kibaszott nagy blues!!!!❤❤❤❤❤

  • @ildikis8764
    @ildikis8764 3 місяці тому +68

    Pont arra gondoltam én is, a holnapi tüntetésen szólhatna! Nagyon tisztelem es szeretem Bródyt gyerekkorom óta, (most már nagymama vagyok) az ő zenéje, a szövegei örökérvényűek!

  • @angelina2006ful
    @angelina2006ful 3 місяці тому +34

    Nagyon boldog szülunapot kívánok az örök Tininek❤ Köszönjük az új, remek dalt. Jó egészséget és minden jót a B oldalhoz is❤❤❤

  • @gabor-toth
    @gabor-toth 3 місяці тому +25

    Nagyon jó a zene, és a szöveg is sajnos nagyon aktuális.

  •  3 місяці тому +217

    Remélem, hogy ez is szólni fog a holnapi tüntetésen!

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому

      Bohócság az az egész. Szórakoznak veletek, hát nem esik le?

    • @sgtben88hun17
      @sgtben88hun17 3 місяці тому +8

      Addig meg is kell tanulni a szöveget. Zegről útközben asszem az is meglesz! ❤

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому +3

      Én meg remélem valaki meg is mondja hogy kiben hisz. Most volt Húsvét...

    • @sgtben88hun17
      @sgtben88hun17 3 місяці тому +9

      ​@@stmichael1959nem istenhit itt a kérdéses szerintem. Inkább elhiszed-e a sok hazugságot.

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому +6

      @@sgtben88hun17 ki hazudik és kinek? Egy biztos, a Bródi nem az igazat szólja, rossz lóra tett, sajnos. Pedig régen kedveltem, ahogy énekel. De sajnos a bölcsességnek híjával van. Nagyon.

  • @teveve31
    @teveve31 3 місяці тому +171

    Sok "nagy öreg" jobban tenné, ha elhallgatna, mert a szenilitásuknál csak a szervilizmusuk nagyobb. Bródy szerencsére nem ilyen, szóljon még sokáig!

    • @Barthai3999
      @Barthai3999 3 місяці тому +7

      Mekkora barmokat hord ez a Föld a hátán! (Ez neked szól, @teveve31!) 😝🥳😠😡🤬

    • @user-bm9rm9ii7n
      @user-bm9rm9ii7n 3 місяці тому +16

      @@Barthai3999 Háááát ... Hobó és Bródy nem hódolt be Dakota Dzsínek!

    • @teveve31
      @teveve31 3 місяці тому +5

      ​@@Barthai3999Ebben egyetértünk! Érted, ugye 😉

    • @Szgerle
      @Szgerle 3 місяці тому

      @@user-bm9rm9ii7n nem hát, csak a kommunista rendszer faszán csüngött kegyeltként

    • @EQBASS
      @EQBASS 3 місяці тому

      Ha szeretnéd hallani ezt a zenét ének nélkül is, akkor nézz fel a csatornámra! ❤😊

  • @lelegzootthon6410
    @lelegzootthon6410 3 місяці тому +39

    Bródi János! Művész és Úr! Minden labda föl lett dobva úgy a rendszernek, mint a mai zenészeknek ezzel a számmal! Csodás!

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому +1

      A Kádár rendszernek. Ez az ember oda tartozik. Még most is.

    • @csillafekete1870
      @csillafekete1870 3 місяці тому +3

      @@stmichael1959 Bár mindenki ilyen tisztaszívű ember lenne.

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому +1

      @@csillafekete1870 akkor miért liberális globalista? Nem, nem tiszta a szíve, nem ismeri Jézust.

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому

      @@csillafekete1870 ua-cam.com/video/SnzhJ9lF9MA/v-deo.html

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому

      Nemcsak a rendszernek. Azoknak is ( a "kiskutyáknak"), akik nélkül a rendszer leomlana.
      Most egy kicsit visszaszólt a plebsznek is, akik állandóan támadják. Mert nem azzal foglalkoznak, akit, amit szeretnek, hanem azzal, akit, amit nem - vele.

  • @haewien
    @haewien 3 місяці тому +46

    "Brody, Brody, nem fogja sokra vinni ezzel a nevvel a popszakmaban" :D
    Szerencsere az Irigy Mirigy tevedett :)
    Hajra Brody!

  • @istvanhodossi9796
    @istvanhodossi9796 3 місяці тому +66

    Bródy elemében van újra.👍👍👍👍

  • @zoltanhegyi4280
    @zoltanhegyi4280 3 місяці тому +14

    GRATULÁLOK

  • @mir8rim
    @mir8rim 3 місяці тому +85

    K. jó szám. Van amire magyarként büszke lehetek - ez (is) az.

  • @Gyuurminator
    @Gyuurminator 3 місяці тому +3

    Tiszta RocknRolla zene, nagyon bejön a szöveg meg letisztult. Köszönjük János!

  • @GaborHorvath-vp1nq
    @GaborHorvath-vp1nq 3 місяці тому +233

    Na így kell véleményt nyilvánítani kulturáltan.Káromkodás és gyűlölet nélkül lett elküldve a jobboldal a náthásba...Politikától függetlenül tisztelem Bródy munkásságát,csak így tovább...

    • @kevorkhovanessian9017
      @kevorkhovanessian9017 3 місяці тому +12

      A széljobb esetleg. Orbánék és a jobboldaliság szerintem nem igazán passzolnak.
      Plane a polgári és a konzervatív.
      Igazából ez a populizmus.

    • @alfredszabo1817
      @alfredszabo1817 3 місяці тому +2

      👍

    • @imrebiro8353
      @imrebiro8353 2 місяці тому +9

      Szerintem csak a regnáló hatalommal szemben fogalmazott meg kritikát. A jobboldal nem egyenlő a Fidesszel. Én liberális nézeteket valló jobboldali érzelmű ember vagyok aki hisz az emberek egyenlőségeben pártatlanul.

    • @imrekolencsik8229
      @imrekolencsik8229 Місяць тому

      Ha jobb oldali vagyok akkor elküldött a náthásba? Isten ő vagy micsoda? Menjen ő a F...szba!

    • @divinusmaximus1315
      @divinusmaximus1315 3 дні тому

      "...gyűlölet nélkül..." - egyrészt egész biztosan nem szerelemből lett írva, másrészt, aki hallgatja és egyetért vele, abban fellobban a gyűlölet eziránt a mocskos, elmebeteg, pszichopata, kommunista bagázs iránt, élén a zsírdisznó Orbánnal...

  • @agnesczimernenemeth1108
    @agnesczimernenemeth1108 3 місяці тому +5

    Boldog születésnapot! Köszönjük! ❤

  • @zcs1628
    @zcs1628 3 місяці тому +163

    Köszönjük a vár urának ezt a csodálatos maffiaállamot amit alkotott! 40 évig fogjuk takarítani a romjait!

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому +2

      Te tudod, ki a főnök? Akkor miért nem árulod el nekünk? Én csak sejtem...

    • @tuzgago
      @tuzgago 3 місяці тому +13

      Bár, már a takarításnál tartanánk!!!

    • @istvankrausz8647
      @istvankrausz8647 3 місяці тому +1

      A Mámoros Gező-akiről énekel-Rogán ?-

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому +2

      @@istvankrausz8647 dehogy, hát az öszödi Böszme az 🙃

    • @pontpontpont1381
      @pontpontpont1381 3 місяці тому +4

      Elötte levőket is több száz évig takaríthatnánk... Nem lesz itt takarítás annyi a rom. Már nem is tudjuk mi a normális...

  • @vgm5306
    @vgm5306 3 місяці тому +14

    Szuper

  • @anitakiss1094
    @anitakiss1094 3 місяці тому +12

    Ezigen!!! ❤

  • @zsoltorosz27
    @zsoltorosz27 3 місяці тому +10

    A dal az 1973-as "Ki mondta?" c. dal rockosított, szövegileg átírt, 1 perccel rövidebb verziója. Koncz Zs. V. LP-jének nyitódala volt. A lemezt annak idején (is) betiltották! :)

  • @LavinaG100
    @LavinaG100 3 місяці тому +33

    Köszike Tini ezt a számodat is ! Minden szava igaz ! Gratulálok !

  • @sagemono
    @sagemono 3 місяці тому +160

    Boldog (sőt boldogabb ) születésnapot kívánok . Valamikor egy magyar köztársaságban.

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому

      Valamikor újra egy magyar királyságban. Így helyes.

    • @sagemono
      @sagemono 3 місяці тому +2

      @@stmichael1959 Kihalt az Árpád ház. Most meg nincs olyan alkalmas család akire a példamutatást bízhatnád. No meg a vagyoni hátteret is össze kéne dobni a NER vagyonából.

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому

      @@sagemono Az Árpád ház már 700 éve kihalt. 100 éve szűnt meg amikor Károly királyt nem engedték vissza. Horthy mint kormányzó lett helyette. Egyszer kell királyt választani az utódlás menni fog. A mindenkori adó 1 % a királyé. És végre megszűnne ez az ökölharc.

  • @agizsolti3457
    @agizsolti3457 3 місяці тому +159

    Isten Éltesse Bródy Jánost Erőben, Egészségben még nagyon sokáig!

  • @Ranna59
    @Ranna59 3 місяці тому +2

    Gratulálok kedves Bródy János így kell megfogalmazni szépen, nagyon jó dal❤❤❤🇭🇺🇭🇺🇭🇺

  • @agnesbednar9532
    @agnesbednar9532 3 місяці тому +12

    Egy szuper boldog életutat még, - mert hogy az még Bródy János elött mindig áll - (ez kétségtelen!). Jó egészséget, sok kellemes impulzust, hogy még a dalaival, gondolataival sokáig gazdagítsa lelkünket és tartsa a hitet az elgondolásaink helyességében! Szeretet és öröm szálljon felé!

  • @evagajdos3376
    @evagajdos3376 3 місяці тому +26

    Boldog születésnapot kívánok!🎂❤

  • @user-zh3ny6lr6t
    @user-zh3ny6lr6t 3 місяці тому +4

    Ez lehet akár az évszázad slágere. Köszönöm szépen!

  • @miklostoth2316
    @miklostoth2316 3 місяці тому +3

    Minden tiszteletem, és hálás köszönet Művész Úr!

  • @mjur4ever
    @mjur4ever 3 місяці тому +19

    Gratulalok ehhez a fantasztikus szamhoz es orok szeretettel kivanok nagyon boldon szuletesnapot! Isten eltessen meg nagyon sokaig Brody Janos!

  •  3 місяці тому +79

    Egy nagyon aktuális dal (sajnos) nagyon aktuális szöveggel! Köszönet János! Te (hálistennek) nem változol és akiben vakon is lehet bízni! Tarts ki! Jön még kutyára kamion... ❤️🌹

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому +4

      Jó, de ne a kétfarkúra, mert akkor csak még nagyobb baj lesz 😂
      És itt most véletlenül se próbálom sugallmazni, hogy a háttér négyszínfestett lenne. 😂

    • @stmichael1959
      @stmichael1959 3 місяці тому +2

      Elég sokan tapogatnak itt vakon a sötétben. Bródy Jánossal és Koncz Zsuzsával együtt. Pedig ne legyen illúziótok, akiknek a szekerét tolnátok, vitetnének bennünket is a háború vágóhídjára. Aztán énekelhetnétek Bródyval: akkor lennék boldog, ha kifeszítenének...

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому

      ​@@stmichael1959mert én kinek a szekerét tolom, aki engem a háború vágóhídjára akar vitetni, de én vak vagyok és nem látom? Szerintem, ami engem illet, az akaratom ellenére rég beletaszítottak egy háborúba, amiben én nem akartam részt venni.
      Élni akartam csak, de most már győzni kell.
      Olyanok ellen, akikkel én békés együttműködést szerettem volna, de ők hajthatatlanok. Ennél nagyobb háborúba ki tudna még taszítani engem - akinek én ehhez vakon tolom a szekerét?

  • @gyulanejaksics6220
    @gyulanejaksics6220 3 місяці тому +10

    ez nagyon szuper lett!

  • @MidnightSky69
    @MidnightSky69 3 місяці тому +16

    Klassz!

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo 3 місяці тому +8

    Bródy - az örök szabad szellem.

  • @gyongyigyongyosi6446
    @gyongyigyongyosi6446 3 місяці тому +2

    koszonom!Minden dalodbol tanulok valamit!Azt hittem hogy csak en erzek igy!

  • @eku415
    @eku415 3 місяці тому +56

    Holnapra jó kis dal született.
    Vigyázzunk a bárányra, aki a farkasokkal szembenéz!
    De jó, hogy vagy nekünk,kedves BRÓDY JÁNOS.

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому +4

      Igen, valóban érdekes motívum a bárány, aki szembenéz a farkasokkal. De azért arról se feledkezzünk meg, hogy ez - tetszik vagy nem - Birkaországban történik. Ahol a sok birka hagyja, hogy a farkasok bántsák a bárányt...
      Hogy hol van Birkaország?
      Bárhol, ahol "emberek" élnek vagy legalábbis próbálnak.

    • @eku415
      @eku415 3 місяці тому +5

      Igen, egy igényes szövegnek többrétegű olvasata lehet.
      Értelmezhetjük úgy is, hogy milyen aránytalanok az erőviszonyok. Lehet, sőt biztos, hogy birkák voltunk, de most vegyük körbe a bárányunkat!

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому +2

      ​@@eku415pontosan! Hajrá!

    • @EQBASS
      @EQBASS 3 місяці тому

      Ha szeretnéd hallani ezt a zenét ének nélkül is, akkor nézz fel a csatornámra! ❤😊

  • @Edybo-hu4qk
    @Edybo-hu4qk 3 місяці тому +3

    Boldog születésnapot

  • @ilonakanalas8121
    @ilonakanalas8121 3 місяці тому +65

    Thank you Brody János.
    I am a 68 year old Hungarian from Australia. I still have and listen to your old CDs. I left Hungary in 1979 because I could not live under the communist regime. I never gave up loving Hungary and our arts.
    You are a gentleman and a real artist.
    This song is so sad but real it broke my heart because the current dictatorship is just like the old communism using propaganda to opress people.
    Best wishes from other Hungarians from Australia, we grew up listening to your songs and reading your poems.
    We love you.
    ❤️❤️❤️❤️🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇳🇿🇳🇿🇳🇿

    • @ernooooooo
      @ernooooooo 3 місяці тому +3

      But bródy is communist 😂

    • @moroildiko7373
      @moroildiko7373 3 місяці тому

      Írja ezt egy fideszbirka komcsi erno

    • @samboga3154
      @samboga3154 3 місяці тому +8

      ​@@ernooooooo....csak óvatosan a kicsírázott krumpli fogyasztásával.

    • @andreandi24
      @andreandi24 2 місяці тому

      Te meg hülye!

    • @alfredszabo1817
      @alfredszabo1817 Місяць тому +2

      Greeting from Canada!
      I had the same reason in 2009 to leave our beloved country!

  • @monikadora3342
    @monikadora3342 3 місяці тому +55

    Amíg a Fidesz hatalmon van több Kossuth díjjat tuti nem kap. Nagyon jó a dal és a szöveg is.

    • @evagajdos3376
      @evagajdos3376 3 місяці тому +5

      Többet ér az emberek szeretetével, mint a díjjal! Csak sokáig legyen nekünk!❤❤❤

    • @hv303
      @hv303 3 місяці тому

      Már kapott, kitől is?:D

    • @monikadora3342
      @monikadora3342 3 місяці тому +2

      @@hv303 Kossuth díjjat csak egyszer lehet kapni?! Mert, ha nem akkor szerintem ezután a dal után tuti nem kap többet. 🙂

    • @Monty30100
      @Monty30100 3 місяці тому

      @@monikadora3342 egy dalért kapjon még egy Kossuth díjjat?Viccelsz?Ez az "ember"?Ő aki annyira volt tiltott,ellenálló,hogy simán jelenhetett meg lemeze a komcsi időkben,nem úgy mint pl a nála ezerszer tehetségesebb Radics Bélának,akit ténylegesen ellehetetlenítettek,és ami hozzájárult a korai halálához.Ez az ember egy köpönyegforgató,aki a Béketanács tagja volt Koncz Zsuzsával együtt,akinek az apósa a Béketanács elnökhelyettese volt.Ilyen hátszélel aztán simán adhattak ki "betiltott "lemezeket is,mint a Jelbeszédetamit betiltottak majd 83-ban mégis kiadtak...Aztán 90-ben már aktívan csápolt Konczal az SZDSZ mellett,azt hírdetve,hogy soha nem fognak a hatalmat átmentő kommunista utódpártokkal kollaborálni.Ez olyan jól sikerült,hogy 94-től folyamatosan az MSZMP utodpártjával kormányoztak...Ennyit erről a végtelenül jó és igazmondó emberről.....

    • @anitatuba3060
      @anitatuba3060 3 місяці тому +3

      Szerintem àt se venné tőlük .

  • @liliszanto2179
    @liliszanto2179 3 місяці тому +42

    Minden tisztelet Bródynak! 💐Egyetlenként maradt meg az igazság mellett a régi zenészek közül.👍 Lázadt a régi rendszer ellen, ez ellen is lázad!
    A többi “nagy öreg” vagy NER nyalonc lett, vagy kussolnak.

    • @Monty30100
      @Monty30100 3 місяці тому +1

      Hogyne,lázadt..."Bródy a tatai "hírhedt Rocktanácson (ekkoriban a Zeneművészek Szövetsége elnökségének a tagja) felszólalásában hitet tett a kádári társadalom mellett"..."Bródy szavai súlyosnak számítottak, hiszen ekkora már a politika is elismerte őt. Barátai, Koncz Zsuzsa és Zorán ekkor már a kommunisták Országos Béketanácsában voltak."Milyen lázadás,ember?Ha valóban lázdat volna,a büdös életben nem adhatott volna ki lemezt a komcsi rendszer alatt!A nagy lázadó Koncz is szinteévente adhatott ki lemezt,persze megfelelő hátszéllel,hisz az apósa,Boldizsár Iván ,a Béketanács elnökhelyettese volt.Volt az a Bródy-Koncz lemez,a Jelbeszéd.A lázadás,a betiltás lemeze....Olyannyira az volt,hogy pozitívan írt róla az akkori sajtó, majd 1983-ban ugye újra kiadták.Koncz Zsuzsa pedig olyan komoly tiltást kapott, annyira bizonytalanná vált a helyzete, hogy még 1974-ben megjelent a Gyerekjátékok című album, 1975-ben pedig a Kertész leszek verslemez és a Ne vágj ki minden fát! Az énekesnőnek 1973 és 1983 között összesen tíz (!) nagylemezét adták ki. Mit nem adott volna Radics Béla egy ilyen tiltásért. A fiatalon elhunyt gitárkirálynak a nagylemezt sem ebben az évtizedben, sem utána nem engedték. Hiába volt példátlanul népszerű. És lehetne sorolni a Bors Jenő és Erdős Péter által tönkrevágott karriereket. Ennyit a nagy "lázadó" Bródyról meg a hozzá hasonló Konczról....

    • @evamariahuszar1825
      @evamariahuszar1825 2 місяці тому +1

      Ami döbbenetes, ésvégtelenül szomorú

    • @petehetenyi4777
      @petehetenyi4777 3 дні тому

      Csak az MSZP meg az SZDSZ ellen nem lazadt, pedig aztan azok tenyleg ugyanazok, mint akik elnyomtak oket 1989 elott ...

    • @evamariahuszar1825
      @evamariahuszar1825 3 дні тому

      @@petehetenyi4777 ????Az szdsz elnyomta Bródyékat? Sztem NEM. Aztán az Mszp: a fideszes fiúk felmenőinek nagy része is tagja volt az állampártnak. A fiúk pedig az ifjúsági szervezetnek. Rosszul tudom? Az Orbán vezette fidesz pedig a 90-es évek elején még a liberális internacionálé tagja volt. Aztán lett a csapat oly nagyon keresztény / konzervatív (a szavak szintjén)

  • @peterczigany4001
    @peterczigany4001 3 місяці тому +7

    elég komoly flowja és szövege van! kalapom emelem!

  • @imreschmel3126
    @imreschmel3126 3 місяці тому +7

    Mélységes Tiszteletünk, Önnek kedves Művész Úr!! Mindig is nagyra értékeltük munkásságát, bár - csak ne ilyen dalnak kellett volna szólni az Ön csodás hangszerén!! ❤️❤️🌼🌸🌼🌷Oszinte tisztelettel, kívánunk Onnek , békét, boldogsagot, és jó egeszseget!!! 🙏❤️❤️❤️❤️🌿🌿🌿🌿🌹🌹🌹

  • @kovacsarpad1819
    @kovacsarpad1819 3 місяці тому +70

    Bródy János azon kevesek egyike,aki szívből mondja el "kicsit helyettünk is" életünkben aktuális dolgokat.Boldog Szülinapot kíván egy örök tisztelője.Nagyon jó zene!!!

  • @katalinhorvath8139
    @katalinhorvath8139 3 місяці тому +29

    Ajandek volt ma a a dal!

  • @janosnesoos7046
    @janosnesoos7046 3 місяці тому +38

    Mindig aktuális nagyon boldog születésnapot és jó egészséget !

  • @fedalfan1962
    @fedalfan1962 3 місяці тому +9

    Isten éltessen Tini..!! Nagy szükségünk van Rád és ezekre a dalokra a patkányírtáshoz..!!!

  • @gaborlipusz9469
    @gaborlipusz9469 3 місяці тому +23

    Egy szó van rá Perfekt.. telitalálat. Brávó

  • @valeriakovacs6992
    @valeriakovacs6992 3 місяці тому +63

    Isten éltessen nagyon sokáig Művész úr!
    Mint mindegyik dal, szuper, köszönöm!

  • @sixaxis222
    @sixaxis222 3 місяці тому +27

    Szuper dal, gratulálok. Mások is példát vehetnének (hello Tankcsapda, de akár a Belgát is említhetném, akik szépen leálltak barmiféle kritikus szemlélettel a dalaikban).

  • @user-ix1wz6du9b
    @user-ix1wz6du9b 3 місяці тому +4

    Jó, hogy még van Bródy, Koncz.

  • @zolokapitany
    @zolokapitany 3 місяці тому +11

    Nagyon klassz nóta! Kissé szokatlan tőle!
    Boldog szülinapot!

  • @EditGemesi
    @EditGemesi 3 місяці тому +24

    Szuper, köszönöm Múvész Úr.

  • @BellaRamone
    @BellaRamone 3 місяці тому +53

    Kis Amerikai déli beütés a zenében!!!
    Minden szava igaz és sajnos ebben élünk évek óta.Magyar,Magyar ellen.
    Gyűlölet és hazugság mesterségesen fenntartva!!!
    A dal zeneileg és szövegileg is kiváló!!!
    Köszönöm!!!
    👍💪

    • @dobozdij
      @dobozdij 3 місяці тому +1

      Gyűlölet és hazugság mesterségesen fenntartva... Hááát, ha más a véleményed, a libernyákoknál gyűlölködőbb, kirekesztőbb, bosszúállóbb retkekkel én még nem nagyon találkoztam.

    • @margitsuto4731
      @margitsuto4731 3 місяці тому +1

      ​​@@dobozdijDe hát elmondja ő most is : " ...kutyák szájában alvad a vér..." , "...farkasok..",
      "...bárány szívében a kés ..."
      Mire USZÍT minket ??!! Csak nem egymás ellen ?!
      Bródy pontosan tudja, mit csinál, milyen hatása lehet a szövegének - rock zenével , de pláne KELLŐ hangerővel felturbózva a tömegben .
      Óvakodjunk a CSAHOS kutyáktól !

    • @BellaRamone
      @BellaRamone 3 місяці тому +1

      Orbánék csinálják tudatosan a hangulat keltést,ez csak a valóság,amit sokan nem akarnak észre venni.A gyűlölet,uszítás Magyarországon egyedülálló az egész EU ban!!!Ők a felelősek mindenért,ezen nincs mit magyarázni!!!
      🙊🙉🙈

    • @imrehamarics8352
      @imrehamarics8352 3 місяці тому

      Jó nekünk a magyar is, - persze nem efféle gyomor keserű sohamagyar tól.

    • @BellaRamone
      @BellaRamone 3 місяці тому

      Ez csak nálunk megy.Én vagyok a Magyar a másik nem,mekkora ostoba felfogás!!!
      Ezt ültette bele a fejetekbe a mostani rezsim!!!

  • @Kenyaae
    @Kenyaae 3 місяці тому +14

    ❤❤❤

  • @Marton409
    @Marton409 3 місяці тому +132

    Nyíljon fel egyre több ember szeme.
    Ébresztő Magyarország!

  • @janosnetrizna8700
    @janosnetrizna8700 3 місяці тому +2

    További sok egészséget kivánok Művész Úr. Isten éltessen.

  • @katalingalbacs4592
    @katalingalbacs4592 3 місяці тому +31

    BOLDOG SZÜLINAPOT ❤❤ !!!! Holnap halljuk a KOSSUTH TÉREN???

  • @Bixi33
    @Bixi33 3 місяці тому +22

    Jó lett a dal!

  • @laszlonenakovics7841
    @laszlonenakovics7841 3 місяці тому +46

    Isten éltessen még sokáig drága Tini! Szuper a dal!!!!!!!

  • @MrPolyanszky
    @MrPolyanszky 3 місяці тому +3

    Nagyon telibe! 🎉

  • @saradia2583
    @saradia2583 3 місяці тому +3

    Nagyon jó!!!! A gitár parádés!❤

  • @veraszabo1947
    @veraszabo1947 3 місяці тому +23

    Én a MŰVÉSZ Urat Kossuth díjra terjesztem fel! Van még követő?
    Boldog egészségben töltött születésnapot kívanok

  • @Clue0411
    @Clue0411 3 місяці тому +7

    Koszonjuk. Szomoru leirasa a magyar valosagnak! Remeljuk hamar egy rossz emlek lesz csak! Boldog Szulinapot!🥰

  • @tamasmajoros8247
    @tamasmajoros8247 3 місяці тому +4

    Amit semmilyen hatalom nem adhat, TEHETSÉG! Figyelsz! nagyferó! (ezek is túl nagy betűk neked!)

  • @evakaprinay2677
    @evakaprinay2677 3 місяці тому +9

    Így-így megírva!!
    Örömteli, boldog szülinapot művész úr!

  • @haze4225
    @haze4225 3 місяці тому +4

  • @imrebiro8353
    @imrebiro8353 3 місяці тому +151

    Remélem Szörényi Levente és Nagy Feró is érti a szöveget 😂

    • @zsoltsztrunga3718
      @zsoltsztrunga3718 3 місяці тому +20

      És még néhány "művész celeb"...

    • @ZoltanHegedus-ru7mv
      @ZoltanHegedus-ru7mv 3 місяці тому +11

      Nekem már az a gyanúm, hogy értik ők is, csak hát ki tudja mi van a háttérben.......

    • @zolistarmanagement8558
      @zolistarmanagement8558 3 місяці тому

      @@ZoltanHegedus-ru7mv a nagypali fasza, mi hogy legyen!? Annyi, hulye okor van a baloldalon, hogy, szornyu, remelem...

    • @janosbutora7300
      @janosbutora7300 3 місяці тому

      @@zsoltsztrunga3718pl.Pataki A.

    • @laszlonebatyai4076
      @laszlonebatyai4076 3 місяці тому

      Pénzért mindent!​@@ZoltanHegedus-ru7mv

  • @JozsefFerencFrank
    @JozsefFerencFrank Місяць тому +1

    Én azt hiszem, hogy Bródy János ismét egy szenzációs dalt írt melynek minden sora igaz, és a mai valóságot tükrözi!

  • @ko3ak
    @ko3ak 3 місяці тому +2

    Szívesen meghallgatnám Charlie-val vagy Hobóval is. Nekik is jól állna ez a dal. Főleg Hobónak :-)

  •  3 місяці тому +41

    Célzott, talált, süllyed. Pontos helyzetkép, ahogy Bródy Jánostól megszokhattuk. Jó egészséget még sokáig, kedves Tini!

    • @alfredszabo1817
      @alfredszabo1817 2 місяці тому +2

      Kedves Helga!
      A profilképed alapján, az édesanyám lehetnél, kiskoromban a 80as évek elején anyu énekelt nekem Bródyt, Illést, Hobót,Omegát, akkor nem értettem még teljesen, de segített megtanulni olvasni a sorok között!
      Most majdnem 50 évesen a hideg kiráz ettől a daltól, a szó jó értelmében, szomorú, hogy csak 200K megtekintés 10 nap alatt!
      Sok sok ember nem mer belenézni a "beszélő tükörbe!"
      Milyen szerencse, hogy még nem állt meg a háza előtt egy nagy fekete, lefüggönyözött autó!

    •  2 місяці тому +1

      @@alfredszabo1817 Reméljük, autó nem lesz.
      Bródy fantasztikus, csak kissé idős, 6 évvel járt előttem az egyetemünkön. Úgy vélem, a fiataloknak kellene fellázadni, nem a magunkfajta időseknek.
      Igen, az én idősebbik gyerekem is 48, igazán örülnék egy ilyen fiúnak. Mindig is sok gyereket szerettem volna, kettő jött össze.

    • @alfredszabo1817
      @alfredszabo1817 2 місяці тому +1

      @
      Congratulations, a kettőt becsülettel felnevelni is teljesítmény!

  • @FuredyJanos
    @FuredyJanos 3 місяці тому +2

    🤔...éles mint a Katana, fentről nyomják: na na na! Lefolyóban örvények, eltüntek a legények. Köszönöm, ütős egy muzsika, jó egészséget!🤞🙋

  • @zoltanstocker
    @zoltanstocker 3 місяці тому +50

    Zseniális. Filléres klip a milliókért terjesztett CÖF karaktergyilkosság után. Richelieu-t ismerjük, de ki az a Mámoros Gező?

    • @gyorgyiword9634
      @gyorgyiword9634 3 місяці тому +11

      Tetszés szerint választható, van elég trombitás.

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому

      Ezt megírni tovább tarthatott...

    • @muliczakatalin8247
      @muliczakatalin8247 3 місяці тому +17

      Az ember a saját anyanyelvéről is tanul valami újat, ha odafigyel. A gező szó egeret jelent, a jelek szerint palóc tájszó. (Palócok, ki ismerte? Én se...) Úgy láttam, Erdélyben is használatos, szólásként, hogy marjon meg a gező. Nem valami jó kívánság.
      Google barátunk olyan találatot is hozott, hogy a Gező és Gerő családnevek összefüggésbe hozhatók (egyikből lett a másik)?
      Akkor az én "konteóm" az, hogy ez Deutsch Tomika volt ifjúsági és sportminisztert fedheti, aki igencsak mámoros hírben áll, és ő nyilatkozott nem oly rég a lemondások körül olyasmit, hogy "konteó".
      De én csak reszelgetem a körmömet, semmi komoly.

    • @leventeszego4053
      @leventeszego4053 3 місяці тому +3

      Mező Gábor

    • @laszloszavin5370
      @laszloszavin5370 3 місяці тому

      @@leventeszego4053 ...hát rosszul esett az ...ellenállás...idézőjelekbe tétele:)

  • @3nudli
    @3nudli 3 місяці тому +19

    Szupeeeeeer❤

  • @barnaerzsebetkecskesne2614
    @barnaerzsebetkecskesne2614 2 місяці тому +1

    Zseniális. Gratulálok!

  • @toroktilda6792
    @toroktilda6792 3 місяці тому +61

    Már többszőr meghallgattam a dalt, még jobban tisztelem Bródyt aki dalaival jelzi itt ebben az országban semmi nincs rendben! " A bárány most is védtelen" !!

  • @villaaquila
    @villaaquila 3 місяці тому +6

    Jég dupla viszkivel!

  • @LiYan3
    @LiYan3 3 місяці тому +2

    sikerült, jól szól

  • @zolee38
    @zolee38 3 місяці тому +20

    ISTEN ÉLTESSE MŰVÉSZ ÚR!

  • @laszloromsics5633
    @laszloromsics5633 3 місяці тому +2

    Minden tiszteletem!!!

  • @istvankrisztiankalincsak2790
    @istvankrisztiankalincsak2790 Місяць тому +1

    Nagyon The Doorsos, szövegileg és zeneileg is ❤

  • @gezakovacs1841
    @gezakovacs1841 3 місяці тому +2

    Szuper nóta!

    • @EQBASS
      @EQBASS 3 місяці тому

      Ha szeretnéd hallani ezt a zenét ének nélkül is, akkor nézz fel a csatornámra! ❤😊

  • @ernonesashegyi3216
    @ernonesashegyi3216 2 місяці тому +1

    Félelmetes dal, érteni kell.

  • @janosnesoos7046
    @janosnesoos7046 Місяць тому

    Mindig csak az igazat az őszintét mint mindig !