Martinecz Regina Renáta emlékére

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 22 тра 2020
  • A tragikus videó pofonszerűen hathatott a kormányzati kommunikációra is. A felvételen elhangzottakra nem is reagáltak, pusztán egy Bangónénak címzett közleményben írtak ismét olyanokat, hogy „a baloldal a járvány kezdete óta akadályozza a védekezést”, meg, hogy „a baloldal a járvány kezdete óta a védekezés sikertelenségéért drukkol”. / Szokásos FideSS-es hazugságok, de ha így is lenne, mi köze a történethez? Hiszen védekezés akadályozására hivatkozott valaki aki a felelősséget hárítani próbálja, de itt egyszerűen az azonnali gyors ellátás maradt el!/
    Úgy tűnik, azzal már ez a propagandagépezet sem tud mit kezdeni, ha egy nagymama elmeséli, hogy 33 éves, két gyermekét maga után hagyó lánya halálában jelentős szerepet játszott, hogy hét kórház sem tudta fogadni, és hogy több napos késéssel tesztelték koronavírusra, miközben agyhártyagyulladásos tünetei voltak…
    A főbűnös, aki ilyen nagy számú kórházi ágy felszabadításra adott utasítást ( több mint 30 ezer) és ezzel lebénította a az egészségügyi ellátást.
    További felháborító, elrettentő esetek:
    olkt.net/a-beteg-halala-utan-...
    olkt.net/otthonaban-halt-meg-...
    olkt.net/meghalt-tudorakban-n...
    olkt.net/kasler-szerint-csusz...

КОМЕНТАРІ • 64

  • @henriettakardos8255
    @henriettakardos8255 3 роки тому +10

    Borzasztó, hogy ellátatlanság végett hunyt el a fiatal édesanya😭😭🙏🙏Nyugodjon békében legyen neki könnyű a. Őszinte részvétet kívánok egesz családnak. Istenem pici gyerekek árván maradtak😭😭🙏🙏🙏

  • @gyorgynejuhasz9936
    @gyorgynejuhasz9936 3 роки тому +5

    Ha időben, na ez a mi nem mindegy. Borzasztó, ordítani tudnék. Őszinte részvétem

  • @JuditNM
    @JuditNM 3 роки тому +9

    Őszinte részvétem a családnak! Köszönöm, hogy megosztották ezt velünk, mert nagyon tanulságos. 😢

  • @csiszarjazmin578
    @csiszarjazmin578 4 роки тому +13

    Nagyon szomoru szegény 7 éves kislány meg egy 5 hónapos kis baba🥺🥺🥺🥺

  • @annamariasimon1437
    @annamariasimon1437 3 роки тому +3

    Őszinte részvétem kívánok egész családnak.

  • @WoodyAllen74
    @WoodyAllen74 2 роки тому +7

    Én is egészségügyis vagyok én is sok tragédiát láttam de ez elkerülhető lett volna...köszönjük magyar egészségügy...kívánok sok erőt a családnak.

    • @csillamarczinko3545
      @csillamarczinko3545 Рік тому

      Köszönjünk!!! Igen elkerülhető lett volna,de a rohadt covid!! 😥😥😥

  • @gabimulatos7149
    @gabimulatos7149 2 роки тому +2

    Őszinte részvétem

  • @ildikosominemarkus6382
    @ildikosominemarkus6382 Рік тому

    Döbbenet. Őszinte részvétem.

  • @TheEvica72
    @TheEvica72 3 роки тому +2

    Őszinte részvétem 😔

  • @rotkappchen1357
    @rotkappchen1357 2 роки тому +1

    Ez mindhol igy van! Nem csak Magyarorsagon ! 😪

  • @lukmukfukk
    @lukmukfukk 25 днів тому +1

    Olyan, számtalan esetben tetten érhető szándékosság, melyben akkor is szinte mindenki az állami illetékesek által előírt protokollt követte. Felelősségelhárító protokollok országa.

  • @zoltankuru3508
    @zoltankuru3508 Рік тому

    Őszinte részvétem. 😭😭😭😭😭

  • @martinerdelyi7539
    @martinerdelyi7539 3 роки тому +2

    Őszinte részvétem, igen ennek nem kellet volna meg történnie, mikor rá kattintok ijjen videókra, szó szerint el kap a sírás😥😥. Nagyon sajnálom tényleg kitartás

  • @ferencnedobos3580
    @ferencnedobos3580 3 роки тому +1

    Nagyon nagyon sajnálom! ŐSZINTE RESZVETEM az egész családnak! Erőt,evsszseget a ttovabbiakban!

  • @annamariarupp5987
    @annamariarupp5987 3 роки тому +5

    Káslernak lejátszottátok??

  • @kisssanya7442
    @kisssanya7442 3 роки тому +3

    Őszinte részvétem a Családnak :(

  • @magdolnaszekeres
    @magdolnaszekeres Рік тому

    Őszinte részvétem a családnak .Nem foglalkoznak az emberekkel időben és be következik a legrosszabb.sajnos.

  • @timeaszuromi884
    @timeaszuromi884 3 роки тому

    Részvétem a Családnak, sok erőt a nagyszülőknek. Sajnálatos dolog ami történt, tragédia. Legyen könnyű Neki a föld, az itt maradóknak pedig az elengedés!

  • @juditbardossy5115
    @juditbardossy5115 3 роки тому +4

    Ez ,nagyon szomorú történet ...Egy orvosnak ,tudnia kellett volna a tünetekből a diagnózist ! Hmm

  • @attilakecskes
    @attilakecskes 3 роки тому +2

    😢😰😥😪😭😭😭😭😭😭

  • @b.pe.1786
    @b.pe.1786 9 місяців тому

    Végtelenül sajnálom 😢

  • @fadri84
    @fadri84 2 роки тому

    Édes Istenem! Sok sok erőt a nagyszülőknek, hogy felnevelhessék a pici unokákat!

  • @kisssanya7442
    @kisssanya7442 3 роки тому +1

    Sok sok erőt kívánok az édesanyának.

  • @csillamarczinko3545
    @csillamarczinko3545 3 роки тому +19

    Huh azta kurva... Ez szörnyű s megbocsáthatatlan!! Rohadt egészségügy. Megy a nepirtas 1000 rel. Őszinte részvétem ez felháborító, elfogadhatatlan. 🙏🙏🙏🙏🙏

  • @meszaroslaszlone2165
    @meszaroslaszlone2165 3 роки тому +10

    Csak Covid van,oltakozz,menj dolgozni,fogd be a szád,tedd amit mantráznak,ez maga a pokol

  • @csabafoldi3091
    @csabafoldi3091 3 місяці тому

    R.I.P. Magunkra maradtunk!!!!

  • @julcsynszka1
    @julcsynszka1 3 роки тому +2

    Őszínte részvétem a Csalàdnak :(

  • @zoltankuru8760
    @zoltankuru8760 3 роки тому +1

    😢

  • @lavina887
    @lavina887 4 роки тому +2

    ŐSZINTE RÉSZVÉTEM :(

  • @Lorenshyne
    @Lorenshyne 4 роки тому +10

    Mi az hogy nem fogadták ennyien? Miért nem volt egy hely amely bárkit fogadott volna akinek sürgös? Ez felháborító. Perelni lehet? Nyugodj békében

    • @tarnai76
      @tarnai76 3 роки тому +8

      A felelősöket inkább akasztani!! Tudjuk kik:(

    • @robertgida4250
      @robertgida4250 2 роки тому

      @@tarnai76 aki szulte geco az@

  • @janosmakula1481
    @janosmakula1481 3 роки тому

    🥺😔

  • @gyulanekovacs6065
    @gyulanekovacs6065 2 роки тому +3

    Borzasztó! Nyugodjon békében!
    A fiam 5 hónapja szintén azért halálozott el 31 évesen, mert nem látták el. Nem is keresték mi a vérköhögés oka. Csupán megszüntették. 10 nap múlva újra vért köhögött, de akkor már végzetes lett.

  • @marikaa2168
    @marikaa2168 Рік тому

    Ilyenkor szegyellem hogy eiuben dolgoztam nem igy

  • @ottoilcsik642
    @ottoilcsik642 2 роки тому

    NAGYON SAJNÁLOM SEGÍTENI MÁR NEM LEHET! AKKOR KI A HIBÁS? SZEGÉNY ÉDESANYA MOST UTÓLAG SZAKKIFEJEZÉSEKKEL ...... Nem kellene! Mint a volt anyósom aki volt eüs-ként mondta MIT KELLETT VOLNA CSINÁLNOM HOGY AZ 5 HÓNAPOS KISLÁNYOM NE MENJEN AZ ANGYALOKHOZ....!

  • @makkasandor5172
    @makkasandor5172 2 роки тому +3

    Nem adtak hálapénzt az orvosnak ha adnak neki pár milliot akkor tuléli

    • @robertgida4250
      @robertgida4250 2 роки тому

      Pènzèrt lehet èletet..!? venni !? Àllat vagy!

    • @makkasandor5172
      @makkasandor5172 2 роки тому

      @@robertgida4250 aki mondja a ceglédi korházba még boritékot is árulnak a büfékbe a hálapénznek

    • @makkasandor5172
      @makkasandor5172 2 роки тому

      @@robertgida4250 aki mondja a ceglédi korházba még boritékot is árulnak a büfékbe a hálapénznek

    • @robertgida4250
      @robertgida4250 2 роки тому

      @@makkasandor5172 èn ezt kerdeztem?👺