Ritka tenyérbemászó, féreg társaság. Mindenkit full hülyének néznek, azt hiszik nem látjuk hogyan lopnak, csalnak, hazudnak évtizedek óta. Borzasztó szomorú, hogy erre még ennyi év és elsíbolt ezermilliárdok után van igény és támogatás.
Nem igaz miért nem lehet az embert hagyni lopni erre a kis időre már! Pár év múlva Zolibácsi úgy is elment volna nyugdíjba. Abból a pénzből amit még kiszedett volna a városból ment volna a kis Nimród egyetemre! Köszönhetően nektek most ennek is lőttek!
Mi az, hogy nem szeretnének nyilatkozni? A nép hatalmazta fel őket, és a néptől beszedett adóból vannak fizetve, mi az, hogy nem szeretnének? Ez a munkájuk és a kötelességük, ők a köz szolgái
Ne keverjük a dolgokat. Voltak a nyilasok (akik bűncselekményeket is végrehajtottak), meg voltak a bűnözők, akik nyilasnak álcázták magukat és azt gyilkolták le, akinek megtetszett a háza, lakása vagy éppen az értékei. Na Pokorni felmenője az utóbbiak közé tartozott. Persze ettől még Pokorni lehetne rendes ember, meg az apja ellenére is .... de nem lett.
Valamiért azt sejtem, hogy a videó láttán/hallatán nem csak engem fogott el az undor és a hányinger Pokorniéktól. Végre oda kerülnek ahova valók, a szemétre.
@@Retfie719 És nyilván ennek a vagyon egy részét még a Pokorni nagypapi szerezte úgy, hogy a tulajdonosaikat legyilkolta. Ezek után Pokorni meg a leszármazottakat, túlélőket fosztotta ki, de legalább senkit nem lőt a Dunába és nem ásott el a kertekbe, igaz, arra ügyelt, hogy a nagyapa emlékére egy náci sas vigyázzon, mert ugye így mégiscsak jobban fest a történet.
2002 12 állami gazdaság fidesz haveroknak, hogy legyen miből finanszírozni az új kormány elleni tevékenységeket. Ezek alapozták meg a 2006-os "spontán" népharaghoz szükséges anyagi bázist is.
A NER haszonélvező nagyuraknak nem ártana megadni a tiszteletet egy többséggel megválasztott polgármesternek. Az ő nyelvükön mondva kicsit visszavehetnének a pofájukból.
Tegyük hozzá, hogy ő még a top 1 % legértelmesebbe tartozik, az más kérdés, hogy a Pokol mély bugyrába tartozó népirtó kifosztó álmenzeti Fidesz-KDNP vezéralakja. Egy börtön szigeten kéne lennie, és tegyük hozzá, hogy ez kábé a top 200 ezer NER haszonélvezőre szintúgy igaz.
Én megkérdezném Popcorn Zoltán urat csak a szavak helyes használata érdekében hogyan értelmezné a következő szavakat.: arrogancia, tiszteletadás, hűbérúr, gondolkodás, korrupció, hivatali visszaélés, választási vereség, és nyilván lehetne még sorolni. Gratulálok Kovács Gergelynek!
A jegyzők nagy része elképesztően embertelen bűnöző, itt se fér kétség hozzá. Pokorni pokoli, egyre libabőrösebb vagyok, ahogy hallgatom, a szépelgése és a hazudozása igazi "gyöngyszem".
Hajrá Gergő! Ott születtem, ott tanultam, apám ott van eltemetve, ennyi a kapcsolatom a kerülethez. Októbertől nagyon jó munkát kívánok és sok sikert!!! 👌👍❤️ A hegyvidékiek nem hülyék, tudták kit választanak.
Minden pénzt megér a Pokorni és a jegyző asszony arcáról sugárzó düh. Pont, mint amikor egy 3 éves elveszi a másik triciklijét és anya visszaadja a tulajnak! :D
@@zsoltszabo9501 De nem lett eltakarítva, hát épp ez az, NEM INDULT! Akkor lenne eltakarítva, ha indult volna, de nem választották volna meg. DE NEM INDULT! Hogy lehet azt eltakarítani, aki eleve ott sincs, mivel nem indul?! Persze ez költői kérdés volt, mert a válasz egyértelmű: SEHOGY!
Semmi közöm sincs Budapesthez, sőt még csak a vonzáskörzetében sem lakom, de még így is alig várom, hogy a Kovács Gergely végre megmutassa, hogy milyen, amikor valaki fehéren játszik!
@@Eva-mp7xg Ez se igaz . Lehet , hogy a Tiborcznak van ott háza , hol nincs neki , de ő pl . nem Pesten lakik. Értem amit mondasz , hogy a NER egy nagyobb halmaz , de abból se jól választottál , hogy megtámogasd a nagyot mondásod.
@@deneskovacs198 tessék akkor egy másik 12. kerületi NER háztulajdonos: Mészáros Lőrinc. Amúgy honnan tudja Dénes, hogy melyik házában tölti a nemzet veje az év nagyrészét? Csak nem NER tag? Illetve ha azt mondom hogy valaki a 12.-ben lakik, maga meg azt hogy van háza máshol is az illetőnek, az milyen logika szerint tesz engem nagyotmondóvá?
Itt az élő példa, miért volt alkotmányellenes a választási időpontok egybevonása, de a pozíciók átadásának eredeti időpontjának megtartása: ez teret ad a politikai retorziónak, aminek semmi keresnivalója legitimen - elméletileg - egy jogállami jogrendszer keretein belül.
@@deneskovacs198 Joghallgató vagyok, úgyhogy azért némi ötletem van a jelentésével és tartalmával kapcsolatban. :) A "jogállam" (rule of law) szó szerinti értelmében a jognak való alávetettséget jelenti, aminek rengeteg eleme van, a jogbiztonságtól kezdve (röviden: nem változtatunk jogszabályt egyik napról a másikra teljesen ad hoc módon) a hatalmi ágak felosztásán, a fékek és ellensúlyok rendszerén keresztül az emberi jogokig. Az, hogy ezt a választást egy időpontra rakták, de a hivatalbalépést októberre hagyták, két fő ponton is aggályos: 1. Minél több, érdemben eltérő időpontban kérik ki a választók véleményét, annál gyakrabban fel van térképezve a választói akarat. Az, hogy két választást egybevontak egy időpontra, egyrészt csökkent a választók akaratának eltérő időpontokban való kinyilvánításának lehetőségét, másrészt egy batári nagy politikai kommunikációs kavalkád kezdődhet meg, zavart keltve a politikával mindennapi szinten nem foglalkozó, de szavazó ember fejében, hogy most mégis milyen szepontok alapján kéne egyik, milyen szempontok alapján a másik "választáson" szavazni, ennek egyenes következménye hogy az EU-s Parlamenti választásoknál teljesen ad hoc szempontok lesznek a mérvadóak, ami túlnyomó többségében a belföldi politika leképződése lesz; úgyhogy ez az egész szó szerint tankönyvi példa az alkotmányellenességre: derogálja a választójog gyakorlátást, valamint derogálja a közvélemény tájékozottságát is. 2. Amíg nem lépnek hivatalba az újonnan megválasztott polgármesterek/képviselő-testületek, addig az előzőek képesek lehetnek olyan politikai retorzión alapuló rendelkezéseket hozni, amelyekkel teljesen felrúgják a jogbiztonságot, és önkényesen kúrtítják meg és igyekeznek ellehetetleníteni a következő testület munkáját, ami felveti a hatalommal való visszaélés lehetőségét is. Mielőtt ismét leírná valaki hogy ez leányálom: ezt (is) kell kicsikarni aktívan a mindenkori kormányoktól; hiszen a demokrácia csak úgy tud működni, ha tudatosan figyelünk a legapróbb rezdülésekre is, valamint cselekszünk, ha azt lebontani igyekeznek. Ennek akaratához azonban nagyobb társadalmi tájékozottság kéne, ami meg nincs, ugyanis az oktatási rendszer évtizedek óta szimplán nem tanítja meg nekünk a jogrendszer alapjait, jogainkat ismerni, használni és érvényesíteni.
@@azazelloazazello6160 Azért amikor Pokorni nagypapa és cimborái kedvükre gyilkoltak és raboltak, nem lehetett olyan jó. Azt mondják, a történelem ismétli...
Ezt csinálja a Fidesz a fővárossal. Elveszi a pénzeket, vidékre tolja át (megvéve a szavazókat hogy úúúú de fasza ez a kormány), aztán Karácsonyékra mutogatnak hogy semmit nem csinálnak... Aljadék egy népség..
Valójában azt mondta, hogy a hosszú távú felelősséget ők viselik minden olyan döntésért, amit szeptember 30-ig hoznak meg. (Nekem elsőre így volt egyértelmű, de többszöri visszahallgatás után nem vitatom, hogy valóban félre lehet érteni.)
@@TilKriszAzt mondja "...a magunk részéről mi megteszünk mindent, hogy a hosszútávú felelősséget az viselje, akinek az időszakára esik" ami egy rettenetes megfogalmazás, mert vagy azt érti alatta, hogy "októbertől tiétek a balhé, magasról nem érdekel, hogy mit szól most hozzá a leendő polgármester és testület", vagy azt, hogy "a leköszönésünk után is vállalni fogjuk a most hozott döntések következményeit" ami szemenszedett hazugság egy olyan párt tagjától akik 14 éve hatalmon vannak de még mindig 'elmúltnyolcéveznek'
Mikor vállalta csak egy fideszes is a felelősséget bármiért? Ott van pl. Balogh úr, aki még mindig püspök. De mehetünk tovább is: Orbán sem mondott még le.
Ha Pokorni a kerületben lakik, volna egy ötlet őszre. A háza kapubeállója előtti részre kellene áthelyezni a Turul szobrot, ami kopasz gyülekezőhely mellett lehetne pecsételő hely is a kitörés napi túrán. A turul sokkal jobban mutat hegyen, lásd Tatabánya. Így a szobor a kerületben maradna és Zoltán is egész nap nézhetné.
Egy idoben a Kosara is azt mondtak, hogy a legkevesbe Fideszes fideszes. Ezeket magukrol probaljak terjeszteni, csak ugye vannak akik a tettek,es nem a szavak alapjan itelnek :D
@@zoltanfazekas5380 De módosítgatni építési, meg ilyen-olyan szabályokat a vége előtt, amik érdekes módon eddig nem voltak olyan fontosak, az az? Értem én, hogy törvényileg lehetséges, de itt minden az, ha a helyzet éppen úgy kívánja. És ha a helyzet úgy kívánja módosítgatjuk a törvényt!
@@zoltanfazekas5380De nagyon fontos ez. A fidesz szétlopja az országot, de legalább olyan megkeseredett pofával csinálják, mint amilyen az átlag magyarnak van. Az rezonál sokaknak. Ha valakinek jó a kedve, az hatalmas probléma.
@@zoltanfazekas5380 Alma helyett pici pogácsákat kellett volna kirakni, ha már egyáltalán muszáj valamit. De szerintem elég lenne a víz is! 2-3 óra alatt nem lehet éhen halni. Reggelizzen mindenki otthon vagy egye a sajátját az ülés előtt.
Gergely nagyon jol beszeltel. Hu de kemeny dolgod van neked ott.., jo legalabb most latjuk. Undoritoak ahogy viselkednek , az oldalon ulo nem tudom a nevet oreg csako aki be hulye gyerekezett az total gaz. Tok idegesito es emlekszem ra a masik ilyen kozvetitesbol. TOK JO h ilyen higgadt vagy! Becsulek ezert. Allati nehez lehet ezekkel, de jo lassan eltunek.
Hogy ez mennyire gyomorforgató! Mintha nem tudnák, hogy az egész kerület pont ezt szavazta le durván. Pokorni a kenetteljes, kioktató magyartanár szerepében kekeckedik a "rossztanulóval". És hát a sajtófőnök akinek egy a célja hogy távoltartsa a sajtót.
Pokorni, Pokorni! Nem elég hogy arrogáns, kioktatást láttunk itt, de legalább a méltóságát megőrizhette volna. Nem sikerült. Nincs egyedül ezzel, családi vonás!
Ez írja le legjobban mi fog történni egy esetleges kormányváltáskor. Kapdosás és határozatok az utolsó pillanatban. Pedig a választás végeredményének kiírása után az átmeneti időszakban nem is szabadna modosításokat beadni. Ez volt nálunk is csak a hegyvidékhez képest fordított irányban egyik frekventált megyeszékhelyen. Oda vissza tiltani kéne.
Egy kerületet trollkodással nem lehet vezetni. Kíváncsi leszek, hogy "éles helyzetben" hogy fog funkcionálni a kutyapárt és az elnök úr. Sok sikert kívánok.
Amikor mindent lopnak még ami mozog bebiztosítják magukat a kirúgásuk utánra is,gusztustalan .Pokorni a nyilas felmenőkkel inkább csendbe maradna,már akkor nulla volt,amikor az oktatásért volt felelős.Vincze Géza elvtársnak már régen nyugdíjas otthonban a helye!
Amikor a pitiánerség találkozik az arroganciával és elmennek bulizni.
Fidesznyik jellemvonásainak alap pillérei.
5 év múlva mindenki emlékezzen erre ami most történik itt!!
Ritka tenyérbemászó, féreg társaság. Mindenkit full hülyének néznek, azt hiszik nem látjuk hogyan lopnak, csalnak, hazudnak évtizedek óta. Borzasztó szomorú, hogy erre még ennyi év és elsíbolt ezermilliárdok után van igény és támogatás.
Nem igaz miért nem lehet az embert hagyni lopni erre a kis időre már! Pár év múlva Zolibácsi úgy is elment volna nyugdíjba. Abból a pénzből amit még kiszedett volna a városból ment volna a kis Nimród egyetemre! Köszönhetően nektek most ennek is lőttek!
Ez a fidesz maga...mindenhol.
Imádom ezt a pasit💪
Fidesz nélküli Magyarországot ‼️
Christopher Lloyd (Dennis a komisz) óta nem láttam ilyen jól koreografált almaevést.
"Mit falsz itten öcskös? " Aaaamàt
Legjobb 😂
❤️
Valóban irigylésre méltó.
🤣
Pucoljátok ki tesó rendesen a patkányfészket az átvétel után!
De jó, hogy ezek mennek a lecsóba! Hajrá Gergő!
Gergő, ne légy kicsinyes, a polgármesteri hivatal takarítóját továbbra is küldd ki a Pokorni villába minden pénteken
oda járt?
@@Pumpika321oda hát, hivatali időben, hivatali eszközökkel
@@kalmantoth7607 és önkormányzati sofőrrel..
@@azazelloazazello6160 és ez így nyilvános, köztudott és senki nem szól semmit
@@Pumpika321 a választók döntéshozatala a válasz
Na ilyen közvetítés kellene minden megbeszélésre.🎉
Közvetítik mindet, mióta Kovács Gergő ott van.
Vince bácsi,tessék nyugdìjba menni Moszkva külsőre!
vince bácsi? hol marad a tisztelet? Minimum annyit megadnék neki mint ő... én maradnék a vén hülyénél...
Mi az, hogy nem szeretnének nyilatkozni? A nép hatalmazta fel őket, és a néptől beszedett adóból vannak fizetve, mi az, hogy nem szeretnének? Ez a munkájuk és a kötelességük, ők a köz szolgái
Jó látni, hogy amikor tényleg komolynak kell lenni, akkor Gergely igenis komoly.
Azért az almapucolása és a zabálása nagyon gáz .Értem , hogy provokál , de akkor is.
@@deneskovacs198 Én örülnék, ha mind almát enne, ahelyett amit csinálnak. Egy gazdag országban élnénk.
Legközelebb jöhet a zsíroskenyér zöldhagyma kombó ✌️😂
@@sternerregnix6524 Attól , hogy az egyik lop én lehetek b....ó ??? Ez felhatalmaz ? Ez nagyon gyerekes hozzáállás .
@@sternerregnix6524 👍👍👍
Szép volt nyilas unoka! Amíg teheted, játszd át a ker. vagyonát az Orbán familinek. Így biztosítva lesznek a nyugodt, nyugdíjas éveid is.
Hol , a pokolban ahová nem vihetik el az emberektől ellopott vagyont ?
Nyilas unoka es kommunista gyermek. Nem így pontos?!
Ne keverjük a dolgokat. Voltak a nyilasok (akik bűncselekményeket is végrehajtottak), meg voltak a bűnözők, akik nyilasnak álcázták magukat és azt gyilkolták le, akinek megtetszett a háza, lakása vagy éppen az értékei. Na Pokorni felmenője az utóbbiak közé tartozott. Persze ettől még Pokorni lehetne rendes ember, meg az apja ellenére is .... de nem lett.
Valamiért azt sejtem, hogy a videó láttán/hallatán nem csak engem fogott el az undor és a hányinger Pokorniéktól. Végre oda kerülnek ahova valók, a szemétre.
😢nyájas gusztustalan alattomos kenetteljes undorító stb p0k0rni
Az a baj, hogy az összelopott pénz náluk marad. Pokorni szerintem leszarja, hova kerül :(
Azaz kiestek, november 7-én már nem is lesznek?? Kijevi szarok be is vonulnak MEGINT, MINT '56-BAN?
@@Retfie719 Azért ha leszarná nem hőbörögne mint egy kisgyerek.
@@Retfie719 És nyilván ennek a vagyon egy részét még a Pokorni nagypapi szerezte úgy, hogy a tulajdonosaikat legyilkolta. Ezek után Pokorni meg a leszármazottakat, túlélőket fosztotta ki, de legalább senkit nem lőt a Dunába és nem ásott el a kertekbe, igaz, arra ügyelt, hogy a nagyapa emlékére egy náci sas vigyázzon, mert ugye így mégiscsak jobban fest a történet.
Még hatalmon vannak, addigra ellopnak mindent !🎉🎉
2002 12 állami gazdaság fidesz haveroknak, hogy legyen miből finanszírozni az új kormány elleni tevékenységeket. Ezek alapozták meg a 2006-os "spontán" népharaghoz szükséges anyagi bázist is.
A NER haszonélvező nagyuraknak nem ártana megadni a tiszteletet egy többséggel megválasztott polgármesternek. Az ő nyelvükön mondva kicsit visszavehetnének a pofájukból.
Van mèg pàr hónap összepakolni.
Botràny mi megy ebben az országban!!!
Hajrà Kovàcs úr! 💪🤘
Az úrtól nagyon messze van ez a szerencsétlen kommunista
A patkányok hogy mozgolódnak amikor érzik a vesztüket!
Harapnak, karmolnak, utánna futnak és ugranak le a süllyedő hajóról. (ahogy szokták)
Félretettek már ők eleget.
Tűzet nekik🇭🇺🧨
Az ilyen levitézlett politikusoktól mint a popcorni régen meg kellett volna szabadulni
Tegyük hozzá, hogy ő még a top 1 % legértelmesebbe tartozik, az más kérdés, hogy a Pokol mély bugyrába tartozó népirtó kifosztó álmenzeti Fidesz-KDNP vezéralakja. Egy börtön szigeten kéne lennie, és tegyük hozzá, hogy ez kábé a top 200 ezer NER haszonélvezőre szintúgy igaz.
A Kovács fiúk a legkeményebbek!Drukkolunk neked Gergő!!!Annyira jó látni az arcokat,ahogy fagy le a mosoly róluk..
Örülj hát, jönnek majd ilyen hapcisfiuk mint az a hányadék a laptop mögött 6:00 legalja bolsi-szadesznyik csemete🤮
Pokorni egy pedofil Zolika
van belőlük 133, mindet a duna partjához kellett volna már rég állítani...
Én megkérdezném Popcorn Zoltán urat csak a szavak helyes használata érdekében hogyan értelmezné a következő szavakat.: arrogancia, tiszteletadás, hűbérúr, gondolkodás, korrupció, hivatali visszaélés, választási vereség, és nyilván lehetne még sorolni. Gratulálok Kovács Gergelynek!
👍👍👍
Nem kérdezni kell azt a nyomorultat, hanem pofán vágni
Ilyen is csak itt lehetséges, hogy az emberek leváltják a vezetést és még hónapokig vígan működhetnek,lophatnak.
@@Unce-G hogy jön ki a 4 honap?
@@Unce-GTanulj meg számolni!😁
Románia joins the chat!
A jegyzők nagy része elképesztően embertelen bűnöző, itt se fér kétség hozzá. Pokorni pokoli, egyre libabőrösebb vagyok, ahogy hallgatom, a szépelgése és a hazudozása igazi "gyöngyszem".
@@Unce-Gott sokkal értelmesebb a rendszer - csak elnöki rendel lehet az átmeneti időszakban, amit a kövi elnök azonnal eltörölhet, ha akar.
Hajrá Gergő! Ott születtem, ott tanultam, apám ott van eltemetve, ennyi a kapcsolatom a kerülethez. Októbertől nagyon jó munkát kívánok és sok sikert!!! 👌👍❤️
A hegyvidékiek nem hülyék, tudták kit választanak.
Megkövetem magamat, amit korábban Kovácsról gondoltam. Jó polgi lesz.
Géza bácsi morci lett :(
akassza fel magát még ma
Frankón azt mondta, hogy "hülyegyerek"? :D
😂
Egy fociedző? Ne már. Vagy nem ő az?
A veterán edző behozta a foci öltözői hangulatot a kerületi testületi ülésre.
Na ezek is próbálják még lopni amit lehet, mielőtt takarodnak 😂
Minden pénzt megér a Pokorni és a jegyző asszony arcáról sugárzó düh. Pont, mint amikor egy 3 éves elveszi a másik triciklijét és anya visszaadja a tulajnak! :D
Nade minden pénzt le is nyúltak.
Addig kéne ütni amig mozog
Nagyon jó hasonlat 😄
A szőke picsa,Pokorni mellett ?Tuti,mert én is az ő fejét szúrtam ki!😂
Pokornira az ávós, és nyilas felmenők büszkék lennének.
Olyan jo, hogy ezeket eltakaritottak. Akkor lenne igazan katarzis, ha egyszer azt megernenk, hogy az egesz orszagban ez tortenik.
Mi az, hogy eltakarítottak? Én úgy tudom, hogy nem indult Pokorni.
@@monikabarna4292nem is vállalta be az arcvesztes miatt
Ahhoz, hogy ezt megéljük, 26-ban csak 1 pártra szabad szavazni. Ha nem így lesz, marad akik vannak.
@@monikabarna4292 "Olyan jó, hogy ezeket eltakarították....". Nem megy az értő olvasás vagy mi van veled?
@@zsoltszabo9501 De nem lett eltakarítva, hát épp ez az, NEM INDULT! Akkor lenne eltakarítva, ha indult volna, de nem választották volna meg. DE NEM INDULT! Hogy lehet azt eltakarítani, aki eleve ott sincs, mivel nem indul?! Persze ez költői kérdés volt, mert a válasz egyértelmű: SEHOGY!
Milyen feszültek! Eljött a bukás ideje!
A 12. kerületben elkezdődött a rendszerváltás. Öröm nézni 😊
Semmi közöm sincs Budapesthez, sőt még csak a vonzáskörzetében sem lakom, de még így is alig várom, hogy a Kovács Gergely végre megmutassa, hogy milyen, amikor valaki fehéren játszik!
Sajna ez csak egy kerület, a 12., bár itt lakik a NER jórésze, szóval legalább testközelből láthatják majd, hogy így is lehet.
@@Eva-mp7xgEz nagy tévedés . A kormányzati tagok nagyon csekély része lakik ott .
@@deneskovacs198 NER =/= kormányzati tagok. Tiborcz Pista pl. ott lakik, ő NER de nem kormányzati tag.
@@Eva-mp7xg Ez se igaz . Lehet , hogy a Tiborcznak van ott háza , hol nincs neki , de ő pl . nem Pesten lakik. Értem amit mondasz , hogy a NER egy nagyobb halmaz , de abból se jól választottál , hogy megtámogasd a nagyot mondásod.
@@deneskovacs198 tessék akkor egy másik 12. kerületi NER háztulajdonos: Mészáros Lőrinc.
Amúgy honnan tudja Dénes, hogy melyik házában tölti a nemzet veje az év nagyrészét? Csak nem NER tag? Illetve ha azt mondom hogy valaki a 12.-ben lakik, maga meg azt hogy van háza máshol is az illetőnek, az milyen logika szerint tesz engem nagyotmondóvá?
Imádom ahogy a Gergő eszi az almát miközben Boomer Pokorni magyaráz neki 😃😃😃❤️
Itt az élő példa, miért volt alkotmányellenes a választási időpontok egybevonása, de a pozíciók átadásának eredeti időpontjának megtartása: ez teret ad a politikai retorziónak, aminek semmi keresnivalója legitimen - elméletileg - egy jogállami jogrendszer keretein belül.
A jogállamról szerzett elképzeléseidet honnan szerezted ?😅 Utópia !
@@deneskovacs198 Joghallgató vagyok, úgyhogy azért némi ötletem van a jelentésével és tartalmával kapcsolatban. :)
A "jogállam" (rule of law) szó szerinti értelmében a jognak való alávetettséget jelenti, aminek rengeteg eleme van, a jogbiztonságtól kezdve (röviden: nem változtatunk jogszabályt egyik napról a másikra teljesen ad hoc módon) a hatalmi ágak felosztásán, a fékek és ellensúlyok rendszerén keresztül az emberi jogokig.
Az, hogy ezt a választást egy időpontra rakták, de a hivatalbalépést októberre hagyták, két fő ponton is aggályos:
1. Minél több, érdemben eltérő időpontban kérik ki a választók véleményét, annál gyakrabban fel van térképezve a választói akarat. Az, hogy két választást egybevontak egy időpontra, egyrészt csökkent a választók akaratának eltérő időpontokban való kinyilvánításának lehetőségét, másrészt egy batári nagy politikai kommunikációs kavalkád kezdődhet meg, zavart keltve a politikával mindennapi szinten nem foglalkozó, de szavazó ember fejében, hogy most mégis milyen szepontok alapján kéne egyik, milyen szempontok alapján a másik "választáson" szavazni, ennek egyenes következménye hogy az EU-s Parlamenti választásoknál teljesen ad hoc szempontok lesznek a mérvadóak, ami túlnyomó többségében a belföldi politika leképződése lesz; úgyhogy ez az egész szó szerint tankönyvi példa az alkotmányellenességre: derogálja a választójog gyakorlátást, valamint derogálja a közvélemény tájékozottságát is.
2. Amíg nem lépnek hivatalba az újonnan megválasztott polgármesterek/képviselő-testületek, addig az előzőek képesek lehetnek olyan politikai retorzión alapuló rendelkezéseket hozni, amelyekkel teljesen felrúgják a jogbiztonságot, és önkényesen kúrtítják meg és igyekeznek ellehetetleníteni a következő testület munkáját, ami felveti a hatalommal való visszaélés lehetőségét is.
Mielőtt ismét leírná valaki hogy ez leányálom: ezt (is) kell kicsikarni aktívan a mindenkori kormányoktól; hiszen a demokrácia csak úgy tud működni, ha tudatosan figyelünk a legapróbb rezdülésekre is, valamint cselekszünk, ha azt lebontani igyekeznek.
Ennek akaratához azonban nagyobb társadalmi tájékozottság kéne, ami meg nincs, ugyanis az oktatási rendszer évtizedek óta szimplán nem tanítja meg nekünk a jogrendszer alapjait, jogainkat ismerni, használni és érvényesíteni.
@@Noone.05 Top komment!
@@Noone.05 Én nem írtam volna oda a helyedben , hogy joghallgató vagy . Így még cikibb , hogy nem értetted amit írtam .
@@deneskovacs198jaj de gyenge neres faxkalap vagy te dénesribanc
Nincs átmeneti időszak de vannak íratlan erkölcsi elvek!
Jobb helyeken!
Még jobb helyeken szabályozva van az átmeneti időszak, nincs stratégiai döntés, csak a működés fenntartása.
például a zabálás gyűléseken :)
A NER mindent megtesz, hogy szétbarmolja a kerületet, hogy 5 év múlva újjal mutogasson az MKKP-ra, hogy miattuk ilyen rossz ott élni.
a XII. kerületben sosem lesz rossz élni!!
@@azazelloazazello6160 Jól van, pedofilsimogató, megmondtad a tutit.:D
@@azazelloazazello6160 Azért amikor Pokorni nagypapa és cimborái kedvükre gyilkoltak és raboltak, nem lehetett olyan jó. Azt mondják, a történelem ismétli...
Ezt csinálja a Fidesz a fővárossal. Elveszi a pénzeket, vidékre tolja át (megvéve a szavazókat hogy úúúú de fasza ez a kormány), aztán Karácsonyékra mutogatnak hogy semmit nem csinálnak... Aljadék egy népség..
Pokorni bazmeg....
pokorni volt nézni :D
"hosszutavu feleloseg" = feleloseg szeptember 30-ig...
Es nem rohogte el!!! 😂😂😂
Valójában azt mondta, hogy a hosszú távú felelősséget ők viselik minden olyan döntésért, amit szeptember 30-ig hoznak meg. (Nekem elsőre így volt egyértelmű, de többszöri visszahallgatás után nem vitatom, hogy valóban félre lehet érteni.)
@@TilKriszAzt mondja "...a magunk részéről mi megteszünk mindent, hogy a hosszútávú felelősséget az viselje, akinek az időszakára esik" ami egy rettenetes megfogalmazás, mert vagy azt érti alatta, hogy "októbertől tiétek a balhé, magasról nem érdekel, hogy mit szól most hozzá a leendő polgármester és testület", vagy azt, hogy "a leköszönésünk után is vállalni fogjuk a most hozott döntések következményeit" ami szemenszedett hazugság egy olyan párt tagjától akik 14 éve hatalmon vannak de még mindig 'elmúltnyolcéveznek'
Mikor vállalta csak egy fideszes is a felelősséget bármiért? Ott van pl. Balogh úr, aki még mindig püspök. De mehetünk tovább is: Orbán sem mondott még le.
törvény az törvény, még akkor is ha szarral írják wc papírra és eléd rakják, max büdös, de a miénk, magyaroké
Ha Pokorni a kerületben lakik, volna egy ötlet őszre. A háza kapubeállója előtti részre kellene áthelyezni a Turul szobrot, ami kopasz gyülekezőhely mellett lehetne pecsételő hely is a kitörés napi túrán. A turul sokkal jobban mutat hegyen, lásd Tatabánya. Így a szobor a kerületben maradna és Zoltán is egész nap nézhetné.
Zseniális gondolat😂
Zseniális, támogatom!!!
Nem a kerületben lakik. Ezért sem nagyon jár be a hivatalba.
Pecsetelo hely 😂
@@ww1www lehetne egyeztetni Örsi Gergellyel az ügy érdekében
Pokorni ezzel a kioktató, fennhéjázó stílusával remélem, a börtönben is jól eladja magát.
Aztán az előadás végén lehajol a leejtett szappanért....😂
Sírjál Pokorni! Nyilasok vagytok, tudod jól, a sírás jól áll neked!
Élö közvetítésben lehülyegyerekezi a megválasztott polgármestert? Ezzel saját magáról többet mond el, mint Kovács Gergöröl :D
és ez a hegyvidéki polgárság ügyintézője...gusztustalan attitűd
Vincze Géza bácsi már nem nagyon tudja magát hová alázni
Jobb helyeken egy maflást kapna érte...
Ez valami förtelem. Fél brigádot elküldeném közmunkára fél évre.
Gulágra inkább csak oda jeggyel.
Tisztességgel már nehéz veszíteni. 😢
Tisztességgel ezek nem tudnak se nyerni, se veszíteni.
A tisztesség és a ner azok sose lesznek egy halmazban, hazaáruló banda
ahhoz ismerni kéne a szó eredeti jelentését
1:10 na de miféle jogász nem gondol arra, hogy az átmeneti időszakot szabályozni kellene?
És ezek irányítanak egy egész országot 😅
Amikor a nyilas unoka beszél és kozben Gergő bicskával eszi az almát az hatalmas! Respect Gergő❤
Hajrá Tisza Péter mutasd meg a kutyáknak. Hogy nem érnek semmit. Imádom ezt Petert. Jól veszél nagyon. Árad a tisza
HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely! HAJRÁ Gergely!
Narancsot kellett volna ennie, nem almát. Szépen lassan, komótosan.
hehh.. látom magam előtt és tetszik!
De jó, tényleg!
Az a kedvencem, mikor erre a tetűre mondják, hogy emberarcú...pont akkora szardarab ez is mint a nyilas nagyapja, csak a körülmények mások.
Egy idoben a Kosara is azt mondtak, hogy a legkevesbe Fideszes fideszes. Ezeket magukrol probaljak terjeszteni, csak ugye vannak akik a tettek,es nem a szavak alapjan itelnek :D
Nem lesz egyszerü Kovács Gergelynek ezek között a nyomasztó prolik között létezni. Hajrá KovácsGergely!! ❤🙏
Alig marad belőlük októbertől, Gergőéké a közgyűlés is, jó arcokkal
Sértett hatalomvágy, ideje volt lehúzni őket a wc -n. Ezek soha nem voltak alkalmasak erre.
Bakker, volt idő, amikor kedveltem a Pokornit, de ezt a mostanit ki kéne dobni az ablakon, mint a Rőzse tábornokot a Markos-Nádas kabaréban...
Mi az hogy "nem szeretne nyilatkozni" ba...+! Ész megáll!
Nyilatkozzon, azért fizetjük!
Tárgyalás közben enni tiszteletlenség, de tökéletes reakció az arrogáns kioktatásra.
Persze,hiszen ez egy vicc párt,olyan is ! Komolytalan, akik rászavaztak ,ők is láthatják.
Kovács Gergely. Hajrá! Két Farkú Kutya Párt. 2026..
Mi van azzal, hog, levágjuk a kezét?? Most a Pokorniét kell levágni???
Hozom a bárdot, de van lámpavas és sok sok kötél is!!!
Nekem a Pokornni bár Fideszes de szimpatikus politikus volt, VOLT!
Én valamiért nagyon naívan nem gondoltam, hogy ami a parlamentben megy nagyban, az megy az önkormányzatoknál kicsiben is...
Legyünk nagyon büszkék Kovács Gergőre!
Köz-szolga és nem nyilatkozok azoknak akiknek a pénzéből telik neki takarítónőre ...
Élvezet nézni, ahogy ezek némán nyüszítenek :D
Bár némák lennének...
A haláltusa jobban állna nekik
De még milyen élvezet 😀👍
5:04 Imádom ezt az embert! :DDD
Ha lenne kérdés, hogy miért buktak meg, akkor itt a bizonyíték. A választói akarat ilyen leszarása remélem visszaüt majd országosan.
Hogy eszi az almát! 😂 Imádom a Palit.
Nem kevés sértődöttség érzékelhető a távozó fél részéről.
20 évig lophattak nem volt elég ? :D
Pokorni te nyomorult 😂😂 Gergely tudja mit jelent a plusz / mínusz.. de neked szerintem fingod nincs a felelősség szó jelentéséről 😅
Sajnos Gergelynek a kulturált viselkedésrröl sem igen van fogalma!
Dolgoznak a vogonok
Jah az az első Pokornis felolvasás teljesen vogon volt.
lényeg hogy tiborz istván jól járt
Vincze bácsi szépen kiöltözve jár "gyűjtögetni" a közvagyonból.
Az előítéleteim ellenére, sok boldogságot kívánok a Hegyvidékieknek!
Imádom, ahogy közben bicskával eszi az almát. Hajrá kutyák!!! ✌🏻
szerintem enni nem etikus ilyenkor, bicska se kerülhetne ki az asztalra...
@@zoltanfazekas5380
De módosítgatni építési, meg ilyen-olyan szabályokat a vége előtt, amik érdekes módon eddig nem voltak olyan fontosak, az az? Értem én, hogy törvényileg lehetséges, de itt minden az, ha a helyzet éppen úgy kívánja. És ha a helyzet úgy kívánja módosítgatjuk a törvényt!
@@87webber Ebben tökéletesen igazad van! De szerintem nagy tahóság ilyen szituációban egy gyűrött kinai t-shirben , bicskával almát eszegetni...
@@zoltanfazekas5380De nagyon fontos ez. A fidesz szétlopja az országot, de legalább olyan megkeseredett pofával csinálják, mint amilyen az átlag magyarnak van. Az rezonál sokaknak. Ha valakinek jó a kedve, az hatalmas probléma.
@@zoltanfazekas5380 Alma helyett pici pogácsákat kellett volna kirakni, ha már egyáltalán muszáj valamit. De szerintem elég lenne a víz is! 2-3 óra alatt nem lehet éhen halni. Reggelizzen mindenki otthon vagy egye a sajátját az ülés előtt.
Gergely nagyon jol beszeltel. Hu de kemeny dolgod van neked ott.., jo legalabb most latjuk.
Undoritoak ahogy viselkednek , az oldalon ulo nem tudom a nevet oreg csako aki be hulye gyerekezett az total gaz.
Tok idegesito es emlekszem ra a masik ilyen kozvetitesbol.
TOK JO h ilyen higgadt vagy! Becsulek ezert.
Allati nehez lehet ezekkel, de jo lassan eltunek.
Lehetne gyorsítani.
Ez a Pokorny nagy genyó volt mindig....csendesen genyó, eljátszva az úriembert, ami soha sem volt...De ugye ez érthető....??
És ezeket fizetik még mindig a mi adónkból !
Kíváncsi vagyok, októbertől ki fogja takarítani pokorni házát?
Talán a nép fogja kitakarítani, ha eléggé berág és tovább csökkenek a megélhetés lehetőségei. De akkor nagytakarítás lesz :)
Hogy ez mennyire gyomorforgató! Mintha nem tudnák, hogy az egész kerület pont ezt szavazta le durván. Pokorni a kenetteljes, kioktató magyartanár szerepében kekeckedik a "rossztanulóval". És hát a sajtófőnök akinek egy a célja hogy távoltartsa a sajtót.
Esküszöm kinyílt a bicska a zsebemben! Ezek vezettek egy városrészt?
Sőt, ezek vezetnek 14+4 éve egy országot!
Pokorni, Pokorni! Nem elég hogy arrogáns, kioktatást láttunk itt, de legalább a méltóságát megőrizhette volna. Nem sikerült. Nincs egyedül ezzel, családi vonás!
Pokorni egy tenyérbemászó görény. A nagy balneológus.
Végre megértettem,hogy mit jelent a mínusz,és mit a plusz! Köszönet,hála!
Ez írja le legjobban mi fog történni egy esetleges kormányváltáskor. Kapdosás és határozatok az utolsó pillanatban. Pedig a választás végeredményének kiírása után az átmeneti időszakban nem is szabadna modosításokat beadni. Ez volt nálunk is csak a hegyvidékhez képest fordított irányban egyik frekventált megyeszékhelyen. Oda vissza tiltani kéne.
Ennek a Kovácsnak egy ceruzát nem adnék a kezébe
Hülye lenne együtt dolgozni a volt galerivel😂😂😂
Leszarta Pokornit, kockázta az almát jókat evet. Hajrá Geri!👍
GERGŐ❤🥦❤!!!
Hajrá MKKP❤
Hol van ez az orbánhegyi tiborcz ingatlan, tudja valaki? Köszi!
Asszem a MKKP weboldalán részletesen írnak róla
azt mondták, hogy mártonhegyi út
Még a kirúgott jegyző is mosolyog 4:41
A Magyar Polip egyik csápja működés közben de nem számolt a Savköpő Menyét sereggel.
Egy kerületet trollkodással nem lehet vezetni.
Kíváncsi leszek, hogy "éles helyzetben" hogy fog funkcionálni a kutyapárt és az elnök úr.
Sok sikert kívánok.
Class fiú ez a Gergő! Köp egy kis almát a nagyképű oktatásra. Tudja, hogy ő következik.
A jó Isten mentsen meg minket egy Pokornitól….Végre visszamehet tanárnak.Ott jó a fizetés úgyis…
reméljük sok fidkàny megy a böribe a 12. kerből 😂
Az egy főre jutó hazaárulók számában is vezet Magyarország.
Sertet paraziták
„420 négyzetméterrel a zöld több...”
a legjobb h szept 30. ig tart a mostani testulet FELELOSSEGE : D
hajra, Gergo!
Amikor mindent lopnak még ami mozog bebiztosítják magukat a kirúgásuk utánra is,gusztustalan .Pokorni a nyilas felmenőkkel inkább csendbe maradna,már akkor nulla volt,amikor az oktatásért volt felelős.Vincze Géza elvtársnak már régen nyugdíjas otthonban a helye!
Ez a Pokorni olyan, mint a nagyapja volt. Megöli a becsületet, tisztességet.
az "ember arcú fidesz" nesze
Olyan jó érzéssel tölt el, hogy a komcsi besúgó nyilas unoka Pokorni végre eltakarodik.
Palim odaszól rendesen😮
Pokorni méltó utódja a felmenőinek.
Pont ez jutott eszembe.. Nem esett olyan messze az az alma.