Minél több ilyet nyilvánosságra kell hozni az ilyeneket, mert ez mutatja miféle Sátán uralkodik a pápisták soraiban, az istentelen cölibátusukkal együtt, nem véletlen még a reformátorok is kétségbe vonták, hogy ők hisznek-e egyáltalán.
@@arpadfarkas407 Nem a Sátát műve ez hanem az emberek piszkos vágyai! Pedofil papok, stb. Látszik hogy a vallást csak az embereknek nyomják, de maguk sem hisznek legtöbben benne.
Na kiderült, hogy az LMBTQ "közössèg" csakis addig elfogadó ès befogadó, amíg az ellenzèki oldal szekerèt tolja! ! Bese Gergő legnagyobb bűne, hogy kormánypárti!! Egyèrtelmű, hogy politikai lejáratás, egyház ellenessèggel megspèkelve! Elvtársak! Isten nem ver bottal! Mindenkire sor kerül!
Semjén és a csákvári vadászházas videói... ez a nagy titok amit leplezni szeretnének hogy főleg neki hordták a fiatal fiúkat a bicskei gyerekotthonból (10 percre van a vadászháza), amiről Schadl széfjében kompromittáló videók voltak, mert valakik bekamerázták a házat (Schadl szülei a szolgálatoknál dolgoztak), ezért van mostmár szabadlábon. Egyszer már majdnem lebukott a Semjén a Kaleta-ügy kapcsán aki egy nemzetközi pedofil hálózat tagja volt, de ott sikeresen kimosták a perui nagykövetet nehogy énekeljen. Bicskén az érintett fiúk hallgatását 150 millió forinttal vették meg. Az otthon egyik nevelője az új százmilliós Lamborghinijével fotózkodott, amit nyilván nem a fizetéséből vett... úgyhogy vannak itt még egyéb szálak is amit szépen feltártak már itt: Mi áll a kegyelmi ügy hátterében - 1.rész ua-cam.com/video/LOoojxLAeTg/v-deo.html Tóniék, Lázár, Deutsch kiskorúakkal a 2. részben, Kaletával indul és SzpájderJózsival a thrillerbe illő történet, avagy morális mélyrepülésben a politikusok. Ezek fognak még nagyot durranni ha felkerülnek a netre, hiába öltek meg Tóniék két embert már a kis titkukér, ez a vesztüket okozhatja 2026 előtt végérvényesen.
Norbert! Ezt a mondatot nem lett volna szabad ideírnod, mert nem a tied. Loptad. A videóban egy asszony szájából hangzik el, és a z a z i g a z i ! (Vagy tetted volna idézőjelbe - ha egyáltalán tudod, hogy mi az...)
5:13 Magánügye? 😲 De akkor már NEM magánügy, ha nyíltan homofób megnyilvánulása van homoszexuálisként egy papnak! Az álszent képmutatásról mi a véleménye?
Aki egy (vagy több) közösségért dolgozik, annak az élete már nem magánügy! Különösen, ha ezt Jézus krisztus nevében teszi, hát még akkor ha ezt csalárdul, őt megcsúfolva és képmutató módon teszi. Istennek mindig gondja volt arra, hogy az ilyen embereket lebuktassa, legyen az pap, politikus vagy bárki. Ezen eseteknek (lásd még Borkai, Kaleta, Kónya vagy épp Varga és Balogh stb. hogy csak közelmúltban történt eseteket említsem) intő jelnek kellenne lennie mindannyiunk számára. Istent nem tudjuk átverni és az igazság (előbb vagy csak ha később is, de) mindig kiderül.
A műsor végén feltett kérdésre: igen, és pedig Mózes III. könyve értelmében, idézem: "És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten".
Iszonyatosan kínosak ezek a kis videók az Atyával..nem ismertem a botrány előtt..de egy valós hittel èlő erre az èletét felszentelő pap nem teszi ki magát a tiktokra ilyen táncikálós videókban. Rettentő...
Egy Atyànk van, aki a mennyekben van, ezt tanítja a Szentirás. Nem is kellenek az ilyenek, csak gyalázzák az Istent. Meg kell állni mindenkinek az Isten itélőszéke előtt. Sok buta hozzászólás, nem félik az Istent, lesz következménye.
Írjad már te is Atyának, méghozzá nagy kezdőbetűvel! Még kicsivel sem volna szabad, ez benne van a Bibliában, valahol Máté evangéliumában: "...ne nevezz azért senkit atyának, mert..." stb. - Keress rá!
Miért is? Azért, mert egy kettős életet élő pap beférkőzött egy csomó ember bizalmába? Ezek szerint a DK meg fütyijét fotózgató és a képekkel másokat molszetáló emberek tömörülése? Becstelen ember pártoktól függetlenül létezik. Félreértés ne essék, nem azért becstelen Bese Gergő, mert honmokos. Hanem ahogyan élte az életét: papként, köztiszetelben élve, magas beosztású politikusok bizalmába férkőzve. Nem, a Fidesz nem ez.
Mindenkinek joga van olyan életet élni, amellyel másokat nem zavar. Bese Gergőnek is joga van férfiakkal hálni. Csak egy fázis kimaradt: ki kellett volna lépni a katolikus egyház kötelékéből. És még valami: Aki ilyen életmódot él, ne "közszerepeljen".
Függetlenül a riport tartalmától - vagy azt is beleértve - nagyon csípem Török Réka bejelentkezéseit. Csak ebben az évben hány olyan dologra hívta fel a figyelmet, ami engem egyenként is kiborítana, neki meg lehet hogy kettő is jut egy napra, vagy talán több. Csodálatos, hogy mennyire bírja a harcot, és nem roppan össze a terhek súlya alatt. Gratulálok, és minden elismerésem, tiszteletem!
Arra azért kíváncsi lennék kihez/kikhez állt annyira közel hogy ennyire kiemelték ? 100 milla támogatás, Karmelita szentelés stb. Azt azért nem egy utcáról behívott papra bízták. Valamikor valakinek nagyon a hóna alá kellett nyúlni.
Vagy egy másik megfejtés: Hall él újra... a Menóra is mielőtt lenyúlták szkíta eleinktől, még MennyÓra volt, a 7 bolygó, az égi világ járására, idejere utalva. Héberül nem jelent semmit a "Menóra".
@@kraukatha7849 Magyarul pedig pontosan azt jelenti ami a funkciója, az Égi Időt, a Menny Órát, a 7 bolygót reprezentálja, a 7 gyertyával, illetve magának a Fénynek a forrásrendszeret amely ugyancsak 7-es, 7 Forrás 8 helyen, ezért van külön még egy "szolgagyertya" amelyről a begyújtás történik. A begyújtási sorrend sem mindegy, ezt is "kölcsönvették" lekoppintották az egykori szkíta rítusból, csak már azt nem tudják a rabbik hogy miért "össze-vissza" kell gyújtani. Ez egy térbeli és sík között fluktuáló folyamat, s a Forrásnak egy meghatározott sorrend szerint ugrálnak a csúcsok mentén, ez a Szent folyamat lett leutánozva a rituáléban. A kvantumfizika máig csak vakargatja ezt amiről évezredekkel ezelőtt tudtak eleink. Ugyanígy a héber abc-ről sem tudják a zsidók, vagy bármelyik rabbi hogy miért pont úgy néznek ki a karakterek ahogy. Csak találgatnak. Itt is egy átvételről van szó. Egy Szent folyamat 22 stációjáról ahogy a világokat keltő IdőForrás egy ciklust megtesz, egy toroid felület mentén az van síkban kivetítve egy "plátoni test" oldalára, s ebből lesznek azok furcsa "betűk". Ugyanez a folyamat van a rovásírásunkban részletesen kibontva. Valakik egykor hatalmas technikai szinten álltak, űrhajóztak, egy korábbi emberi civilizáció... ez a tudás annak maradéka, amelyet eleink őriztek, majd átvéve a zsidók.
Nem. Ez a nemzeti együttpedofiloskodás rendszere. Ne keverd a kettőt. Semjén a kisfiúkat szereti? Igen. Ez bűn? Igen. A homoszexualitást a törvény bünteti? Nem. (Igaz, nálunk a pedofilok is megússzák, ha neresek.)
Valóban a főpásztor helyezi a plèbániára a katolikus papokat. A református egyházaknál a közössèg választja a lelkèszeket! Nem papok. Ők elválhatnak, újra házasodhatnak stb. Csak a pontosság kedvéért. Abban kommenteljünk, amiről van tudásunk!
Az egyházat nem rázta meg semmi, mert ez nem az Egyház. Ez a klérus alját képviselő szerencsétlen, aki partnerére talált a politika selejtjében. Ennek semmi köze az egyetemes katolikus egyházhoz. Túl sok a " pap" kevés a kétezer éves egyház hiteles, papja és híve híve.
Nem kell mindent túlgondolni. Sajnos a kormányt is megtévesztette. Fiatal volt, közvetlen, gondolták a fiatalok jobban szót értenek vele, tőle elfogadnak a hittel kapcsolatos dolgokat. Sajnos ez nagy csalódás. De ezért ő legalább nem pedofil. És nem minden pap buzi, ezt azért szögezzük le.
Annak mi köze ide? Van Hittudományi Kar ott, csak mert a reformátusnak vajmi kevés köze van a katkókhoz, amúgy tűz és víz a két egyház, egyik egy talán túlságosan is puritán felekezet, a másik meg egy kiaranyozott, csicsás templomokban szertartást végző egyház.
@@akarokvalamit2133 Tudok néhányat evangélikus egyház Luther-rózsa, de az evangélikus templom tetején kereszt van a templomban az oltárkép előtt, ha van, mert nem kötelező feszület áll, előtte meg nyitott Biblia, amely az Isten igéjét jelképezi. A reformátusok semmilyen formában sem a feszületet, sem a keresztet nem használják a templomon vagy betlehemi csillag vagy egy kakas áll. A katolikus egyháznak meg az ördög tudja mi a jelképe annyi van a feszület, kereszt templom tetején a körbe hordozott monstrancia, a papi ruhák színei, a szentképek stb.
Szerintem, nem apró helyesbítés ez, viszont azt megmutatja, hogy gőze sincs arról, amiről riporterkedik. " meleg kapcsolatokat tarthatott fenn..." Ha csak feltételes módban tudja a tutit, minek csinál riportot, ja mert szaftos a téma, és ez kell az állampogárnak, szánalmasak vagytok, Svábival az élen, bezzeg a tv székház ostromakor nem vigyorgott ott félittasan...
Az mért gyülölet keltés ha valakinek a nézete nem egyezik a homokosok nézetével, és ki is mondja. 4:10 A Biblia egyértelműen bünnek nevezi a fajtalankodást azonos neműek között. A pap bocsánatot kért mindenkitől, de ne azért kérjen bocsánatot, mert az Isten szerinti igazságot hirdette.
Mit zagyválsz, bolondgomba? Állítólag isten az embert a saját képmására teremtette. Na akkor fogadd el, hogy őket is. Amúgy a lopásról szóló részt olvastad? És tudod, hogy bibliát ki írta? /megsúgom, Szájerek és Besék írták/
Jézus = elfogadás és szeretet. Tehát egy lelki pásztornak el kellene fogadnia mindenkit. De, mint tapasztalhattuk gyûlölik a melegeket, kitiltják õket a templomból, miközben a hetero katolikus papok-apácák a saját újszülötteiket ölik meg, más papok megerõszakolják a ministráns fiúkat (lásd: Pannonhalma). De az a minimum, ha ez a csávó meleg, akkor ne szidja a melegeket + ne is legyen pap. (Gondolom, más iskolához nem volt elég az esze/pontszáma.) Ui.: az õ nézete egyezik a homokosokéval! Csak pénzért (!) azt hazudja, hogy nem egyezik.
a két pap közös „relaxációs” tanyát tart fenn Jánoshalma határában, ahol olyan politikusvendégek is megfordultak, mint a térség fideszes parlamenti képviselője, Bányai Gábor, illetve a korábban kalocsai - majd országos listás - mandátummal rendelkező Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. (válaszonline)
"...ekkora választották meg a település pélébánosává." Azt sem tetszik tudni, eszik e, vagy isszák, de a lényeg a nézettség. Én itt elkapcsoltam, nem növelem a nézettségeteket. Biztos szintén rendszeresen tetszett bérmálkozni...
Utoljára óvodás koromban kértem bocsánatot. meghúztam Marika haját, fájdalmat okoztam neki. Persze ettől kevésbé fájt neki. Egy idő után elmúlt a fájdalma, sőt el is feledte az inzultust. A " Bocsánatot kérek" arra volt jó, hogy bűntudatra ébressze az elkövetőt. Amint múlt az idő, ez kezdett hasonlítani a " vatikáni valutához"! "Isten fizesse meg!" Szüleim becsületes életre neveltek és akkor nem kell senkitől semmiért " bocsánatot kérni" A Társadalom úgy lett felépítve, hogy a bűn elkövetőjét megbüntesse, természetesen nevelő jelleggel. Komoly jogvégzett bírák mérlegelik az elkövetett bűn súlyát. Persze az adott ország határozza meg mi számít bűnnek! / Nem utolsó sorban politikai irányvonala, rendszere..../ Sajnos az ide is eljutott hírek szerint, mindez nem volt bűn, mindaddig, amíg napvilágra nem került, s nem utolsó sorban a politika is palástolta. Mi tagadás, megkeseredett az íz a számban. Bese Atya is ismerheti a mesét, amikor is Krisztus kiüldözte a templomból a farizeusokat, Sajnos itt nem egyedi esetről van szó. A társadalom, pedig joggal várja el az igazságszolgáltatást. De ebben sem egyedüli szereplő a " megtévedt" eltérő sexuális orintáltságú/ami jelen erkölcsi normáink szerint elfogadható /honfitársunk. Sokkal súlyosabb mindazok bűne, akik a végsőkig palástolták tettét! Ki kellene üldözni napjainkban is a farizeusokat végre a templomokból!
Mózes III. Könyve. A léviták egyházi szolgálatárol. 1 résztől egészena 27. részig. 20. Rész, a bálványimádás és különféle erkölcstelenségek tilalmazátsa. 21. Rész, A papi életre szóló törvények. 22. Rész, A papok és áldozatok tisztaságárol. 26. Rész, Az Isten iránt való jutalma és a hűtlenség megbüntetése. Úgy legyen Ámen
A papokat nem " választják meg " hanem püspöki kinevezés, el- ill.áthelyezés alapján kerülnek egyházközségekbe. Kicsit jobban kellene elő-tájékozódni a riporternek.
Amúgy ha el vesszük tőle, hogy Pap. Akkor minden gesztikulacioja meg a többi hülyesége mutatja, hogy meleg. Ennél csak az lett volna egyértelműbb ha ki megy a pride-ra is. Mondjuk remélem ezek után ki megy 😂
Sajnos ez a videó sok pontatlanságot tartalmaz, az LMBTQ szemszögéből közelíti meg a témát- morális tévedéseket közöl, fontos részleteket nem vesz figyelembe, és csupán lejáratás a célja
Szerinted mi értelme lenne? Te tudnál értékelni egy olyan robotcselekedetet, melyet a te dicséretedre programoztak be? Vagy inkább egy szabad akaraton alapuló elismerést? (aki akár dönthetne másképp is)
Vizet predikalt es bort ivott... mindezt penzert... ! Csodalkozunk, hogy a fiatalok mar nem jarnak templomba ? Ott tartunk, hogy mar meg kell vedenunk oket a papoktol... 😓
BESE ATYA jelentette ami történt vele. Az bárkivel megeshet, hogy be kábító szerezik, ő neki az volt a "bűne", hogy az egyház tanításat hirdette. Ez egy nagyon csúnya lejárato kampány a papok ellen. Es csendben megjegyzem, a kormány ellen is. Nem furcsa, hogy azok kerülnek ilyen helyzetbe, gondolok itt Szájer eu parlamenti képviselőre. AMIÓTA NINCS AZ EU PARLAMENTBEN, AZÓTA ÁLLANDÓAN MI VAGYUNK A BÜNTETŐ PADON.
Na jó, de hát megvezették szegényt.:-) Úgy megnéztem volna a pillanatot, amikor kiderült számára, hogy egy másik pasit tol. :-) Remélem, diktor is megvolt neki.
Hát igen, a református templomokban már rég óta folyik a katolikusok elleni uszítás. Ez kapóra jött a " de mi kálvinisták vagyunk" álkeresztényeknek. 🤔
Igen ez a térbeli kocka kiterítve, a szaturnuszi, sátánista irányba vezet amelyet zsidó-eresztény "kultúra" képvisel. Az "ellenoldal" az egyenlő szárú kereszt, körkereszt, köroszt, Christ, Krisztusi, X...
Gondolom, mindkettõjüknek szüksége volt egy vér és vizeletvizsgálatra. Csak zavarta a nagy tömeg, mert akkor megláthatják. (Más országban online rendelhetsz szettet. Otthon megszúrod az ujjad. Beküldöd. Emailben kapod az eredményt. Diszkrét.)
Köszönjük! Üdvözlettel - Magyar Kormány - Lopásügyi Szakértői Osztály - Mert lopás a művészetünk. A komment készült a Fidesz Maffia Kormánya megbízásából.
Amíg Bese úr nem kér bocsánatot addig kérdés marad, hogy miért nem?! Fel kéne oldania hihetően, hogy miért kelt gyűlöletet és különösen úgy miért teszi ezt, hogy akiket köpköd azokhoz tartozik.
Miért kéne befejezni? Csak második hete derült ki. Ebbe bele kell verni az orrát az egész álszent bagázsnak. A fideszbanda amúgy hány éve uszít aljas hazugságokkal az LMBTQ-közösség ellen?
sváby látom az arcodon a kárörömöt "na végre egy kis csámcsogni való " de azt te is tudod, hogy a te vallásodnál és a körülmetélés rituáléjánál gusztustalanabb nincs...még így is.😉
Hát ez a riport a HetiNaplo legalja. Elembéseken kivül talán másokat is kérdezhettek volna. Szánalmas. A téma már majdnem 2 hetes. Igen izzadságszagú. Gondolom a háttértámogatók szoltak hogy kell egy kis fröcsögés. Ehhez adni az idejüket a 400 adás után!
Ugye,ugye,a bálványimádò pápisták. Arròl a botrányròl persze nagy a hallgatás a Magyar A TVn,ami Iványiékkal történt. Gusztustalan képmutatás ,hova lett a protestáns karizma?
Nem a szexbotrány rázta meg , hanem az , hogy kiderült!
👍
Minél több ilyet nyilvánosságra kell hozni az ilyeneket, mert ez mutatja miféle Sátán uralkodik a pápisták soraiban, az istentelen cölibátusukkal együtt, nem véletlen még a reformátorok is kétségbe vonták, hogy ők hisznek-e egyáltalán.
Csőre húzták!
@@arpadfarkas407 Nem a Sátát műve ez hanem az emberek piszkos vágyai! Pedofil papok, stb. Látszik hogy a vallást csak az embereknek nyomják, de maguk sem hisznek legtöbben benne.
Na kiderült, hogy az LMBTQ "közössèg" csakis addig elfogadó ès befogadó, amíg az ellenzèki oldal szekerèt tolja! ! Bese Gergő legnagyobb bűne, hogy kormánypárti!! Egyèrtelmű, hogy politikai lejáratás, egyház ellenessèggel megspèkelve! Elvtársak! Isten nem ver bottal! Mindenkire sor kerül!
Semjén lesz a következő?
a jó öreg zsótika. reméljük lebukik ha már lebukott...:-))
Semjén és a csákvári vadászházas videói... ez a nagy titok amit leplezni szeretnének hogy főleg neki hordták a fiatal fiúkat a bicskei gyerekotthonból (10 percre van a vadászháza), amiről Schadl széfjében kompromittáló videók voltak, mert valakik bekamerázták a házat (Schadl szülei a szolgálatoknál dolgoztak), ezért van mostmár szabadlábon. Egyszer már majdnem lebukott a Semjén a Kaleta-ügy kapcsán aki egy nemzetközi pedofil hálózat tagja volt, de ott sikeresen kimosták a perui nagykövetet nehogy énekeljen. Bicskén az érintett fiúk hallgatását 150 millió forinttal vették meg. Az otthon egyik nevelője az új százmilliós Lamborghinijével fotózkodott, amit nyilván nem a fizetéséből vett... úgyhogy vannak itt még egyéb szálak is amit szépen feltártak már itt: Mi áll a kegyelmi ügy hátterében - 1.rész ua-cam.com/video/LOoojxLAeTg/v-deo.html
Tóniék, Lázár, Deutsch kiskorúakkal a 2. részben, Kaletával indul és SzpájderJózsival a thrillerbe illő történet, avagy morális mélyrepülésben a politikusok. Ezek fognak még nagyot durranni ha felkerülnek a netre, hiába öltek meg Tóniék két embert már a kis titkukér, ez a vesztüket okozhatja 2026 előtt végérvényesen.
Úgylátom nem jelenik meg a komment csak ha az Újakra állítjuk a rendezést, abban van Semjénről és a többiről a 2 részes leleplező videó.
Berakom szövegesen is hivatkozás nélkül. Yt kereső: "Mi áll a kegyelmi ügy hátterében - 1.rész"
Most leszoptak semjent vagy mi ? Xd fideszben mindenki buza?
Köszönöm a nagyszerű riportot Réka 💐👍👍👍
Semjén a fővadász,nem csak vadra vadászik.
Fiam te tudsz valamit ua-cam.com/users/shortsQ-ABLVYfQTU?feature=share
Szegény cigányfiúk!
Nocsak.o mit tett?
@@torokignyac9753 Állítólag cigány fiúkat kényeztetett a vadászházban, amiről videófelvétel is van...
Aláfestő zenéért majd bónuszt dobjatok a hangmérnöknek, nagyon eltalálta
Igen jó összeállítás
Kapós volt,de ezek szerint kikapós is...🤏👌😁🤥😎
😂😂
Norbert! Ezt a mondatot nem lett volna szabad ideírnod, mert nem a tied. Loptad. A videóban egy asszony szájából hangzik el, és a z a z i g a z i !
(Vagy tetted volna idézőjelbe - ha egyáltalán tudod, hogy mi az...)
5:13 Magánügye? 😲
De akkor már NEM magánügy, ha nyíltan homofób megnyilvánulása van homoszexuálisként egy papnak!
Az álszent képmutatásról mi a véleménye?
Aki egy (vagy több) közösségért dolgozik, annak az élete már nem magánügy! Különösen, ha ezt Jézus krisztus nevében teszi, hát még akkor ha ezt csalárdul, őt megcsúfolva és képmutató módon teszi. Istennek mindig gondja volt arra, hogy az ilyen embereket lebuktassa, legyen az pap, politikus vagy bárki. Ezen eseteknek (lásd még Borkai, Kaleta, Kónya vagy épp Varga és Balogh stb. hogy csak közelmúltban történt eseteket említsem) intő jelnek kellenne lennie mindannyiunk számára. Istent nem tudjuk átverni és az igazság (előbb vagy csak ha később is, de) mindig kiderül.
Magánügy pontosan nincs de.
Ülj le egyes.
Foglalkoznál k endrével.
A műsor végén feltett kérdésre: igen, és pedig Mózes III. könyve értelmében, idézem: "És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten".
A szomorú az ,h ez a katolikus pap nem ismerte Istenek igéjét.köszönöm az értelmes hozzászólását.
Buzikból jól állunk! 😆
😂😂😂
😂
😆😆
Drogosokból is.
A rosseb álljon a derekukba.
Iszonyatosan kínosak ezek a kis videók az Atyával..nem ismertem a botrány előtt..de egy valós hittel èlő erre az èletét felszentelő pap nem teszi ki magát a tiktokra ilyen táncikálós videókban.
Rettentő...
Tű pontos komment!
Egy Atyànk van, aki a mennyekben van, ezt tanítja a Szentirás. Nem is kellenek az ilyenek, csak gyalázzák az Istent. Meg kell állni mindenkinek az Isten itélőszéke előtt. Sok buta hozzászólás, nem félik az Istent, lesz következménye.
Írjad már te is Atyának, méghozzá nagy kezdőbetűvel! Még kicsivel sem volna szabad, ez benne van a Bibliában, valahol Máté evangéliumában: "...ne nevezz azért senkit atyának, mert..." stb. - Keress rá!
... 'Az öreglányok ragadtak rá... 😂😂😂😂😂
Pedig Bese rakta az öreglányoknak.
Buzult, nem csajozott!
@@azrael834cölibátus( papi nőtlenség)! Csak mondom!
Ez a Fidesz! Ennyi!
Pontosan, szó szerint.
Miért is? Azért, mert egy kettős életet élő pap beférkőzött egy csomó ember bizalmába? Ezek szerint a DK meg fütyijét fotózgató és a képekkel másokat molszetáló emberek tömörülése? Becstelen ember pártoktól függetlenül létezik. Félreértés ne essék, nem azért becstelen Bese Gergő, mert honmokos. Hanem ahogyan élte az életét: papként, köztiszetelben élve, magas beosztású politikusok bizalmába férkőzve. Nem, a Fidesz nem ez.
Ez nem a fidesz, hanem EGY HAMIS PAP története. Nem gondolhatod komolyan, hogy tudtak róla és beengedték a Karmelitába szentelni???!!!
@@tibibara buzik pedifilok kleptomaniasok es maffia
Mindenkinek joga van olyan életet élni, amellyel másokat nem zavar. Bese Gergőnek is joga van férfiakkal hálni. Csak egy fázis kimaradt: ki kellett volna lépni a katolikus egyház kötelékéből. És még valami: Aki ilyen életmódot él, ne "közszerepeljen".
Akkor miért ment papnak ha nem bírja ki szex nélkül? Be égette az egyházat jól tették hogy felfuggesztettek
@@hunfalu ferfiakkal keffenteni halalos bun a bese szentkonyve szerint.a biblia a legnagyobb utalatossagok kozt emliti a szarxos sxxbe bxxaszxast
@@hunfalu seggbekuras is halalos bun a biblia szerint
Függetlenül a riport tartalmától - vagy azt is beleértve - nagyon csípem Török Réka bejelentkezéseit.
Csak ebben az évben hány olyan dologra hívta fel a figyelmet, ami engem egyenként is kiborítana, neki meg lehet hogy kettő is jut egy napra, vagy talán több.
Csodálatos, hogy mennyire bírja a harcot, és nem roppan össze a terhek súlya alatt.
Gratulálok, és minden elismerésem, tiszteletem!
Arra azért kíváncsi lennék kihez/kikhez állt annyira közel hogy ennyire kiemelték ? 100 milla támogatás, Karmelita szentelés stb. Azt azért nem egy utcáról behívott papra bízták. Valamikor valakinek nagyon a hóna alá kellett nyúlni.
vagy a gatyájába kedves @Kata-sv6lz ...
Hallelujah ősi magyar köszöntès!😂😂😂😂
Igen, ezen akadtam ki én is ☝️🙈
@@kraukatha7849 Áll él újra 😉
Vagy egy másik megfejtés: Hall él újra... a Menóra is mielőtt lenyúlták szkíta eleinktől, még MennyÓra volt, a 7 bolygó, az égi világ járására, idejere utalva. Héberül nem jelent semmit a "Menóra".
@@mi1r2 a "menóra" hèberül lámpást jelent! A hètágú gyertyatartóra utalva!
@@kraukatha7849 Magyarul pedig pontosan azt jelenti ami a funkciója, az Égi Időt, a Menny Órát, a 7 bolygót reprezentálja, a 7 gyertyával, illetve magának a Fénynek a forrásrendszeret amely ugyancsak 7-es, 7 Forrás 8 helyen, ezért van külön még egy "szolgagyertya" amelyről a begyújtás történik. A begyújtási sorrend sem mindegy, ezt is "kölcsönvették" lekoppintották az egykori szkíta rítusból, csak már azt nem tudják a rabbik hogy miért "össze-vissza" kell gyújtani. Ez egy térbeli és sík között fluktuáló folyamat, s a Forrásnak egy meghatározott sorrend szerint ugrálnak a csúcsok mentén, ez a Szent folyamat lett leutánozva a rituáléban. A kvantumfizika máig csak vakargatja ezt amiről évezredekkel ezelőtt tudtak eleink.
Ugyanígy a héber abc-ről sem tudják a zsidók, vagy bármelyik rabbi hogy miért pont úgy néznek ki a karakterek ahogy. Csak találgatnak. Itt is egy átvételről van szó. Egy Szent folyamat 22 stációjáról ahogy a világokat keltő IdőForrás egy ciklust megtesz, egy toroid felület mentén az van síkban kivetítve egy "plátoni test" oldalára, s ebből lesznek azok furcsa "betűk". Ugyanez a folyamat van a rovásírásunkban részletesen kibontva. Valakik egykor hatalmas technikai szinten álltak, űrhajóztak, egy korábbi emberi civilizáció... ez a tudás annak maradéka, amelyet eleink őriztek, majd átvéve a zsidók.
Nemzethy Együttbuzulás Rendzsere
👌👌👏👏👍👍
Hat ez szopas😂
Nem. Ez a nemzeti együttpedofiloskodás rendszere. Ne keverd a kettőt. Semjén a kisfiúkat szereti? Igen. Ez bűn? Igen. A homoszexualitást a törvény bünteti? Nem. (Igaz, nálunk a pedofilok is megússzák, ha neresek.)
Erre az esetre mondják azt, hogy akasztják a hóhért.
Majd ha az ördögöt akasztják az lesz a nagy bumm ua-cam.com/users/shortsQ-ABLVYfQTU?feature=share
Lassan úgy tűnik ,hogy a fideszben mindenki attól függ ,amitől lóg.
Orbán spanja, nem tud elhatárolódni tőle.
És?? Senki tudta róla. A legtöbb pszichopatáról sem sejti senki, hogy az
Másfél éves a történet, csak most dobták be ! Most volt itt az ideje!😏🤮jöhet a következő “ áldozat”😤
Ő miért lenne áldozat?
@@jutkatakacsgyorgyne3476 ki a kovetkezo curos jack?
Legalább meleg van a templomban, ha ő ott van...😂😂😂😂😂😂
Akkor a Fidesz miért tart Egyházakért felelős minisztert?
Olyan is van?😮Miért csodálkozom, ah
@@user-px9iz8Annamária Soltész Miklós ...
Te jó ég. "Egyházakért felelős miniszter".
A világ legálszentebb országában már ezen sem kéne csodálkoznom 😂😂
Az melyik a homérosz Semjén? 😂
Nincs csodálkozni való, a szociban is volt.
A katolikus egyházban nem választják a papot, hanem odahelyezi a főpásztora, legalább hülyeséget ne mondjunk a riport első percében...
És - mondjuk - a reformátusoknál, evangélikusoknál...?
Most nagyon okos voltál!
Valóban a főpásztor helyezi a plèbániára a katolikus papokat. A református egyházaknál a közössèg választja a lelkèszeket! Nem papok. Ők elválhatnak, újra házasodhatnak stb. Csak a pontosság kedvéért. Abban kommenteljünk, amiről van tudásunk!
Az európai ügyészség nyomozási eredménye után,orbán majd tiborczot is törölni fogja minden közös fotóról😂
Az egyházat nem rázta meg semmi, mert ez nem az Egyház. Ez a klérus alját képviselő szerencsétlen, aki partnerére talált a politika selejtjében.
Ennek semmi köze az egyetemes katolikus egyházhoz. Túl sok a " pap" kevés a kétezer éves egyház hiteles, papja és híve híve.
Pontosan! Helyettem is kommentálta, köszönöm!
A Vatikánban ugyanez megy, csak onnan alig szivárog információ...
@@janosvarga5502kedves oknyomozó kommentelő! A vatikán lakója, hogy ilyen jól informált?
Valakinek a kormányban nagyon kedves lehetett ha egy egyszerű papot így támogatják de kinek? Elgondolkoztató
Nem kell mindent túlgondolni. Sajnos a kormányt is megtévesztette. Fiatal volt, közvetlen, gondolták a fiatalok jobban szót értenek vele, tőle elfogadnak a hittel kapcsolatos dolgokat. Sajnos ez nagy csalódás. De ezért ő legalább nem pedofil. És nem minden pap buzi, ezt azért szögezzük le.
Sváby hogy élvezi 😂 mi van András még az Orbán interjút azóta sem feküdted ki 😂
*Végül is a papi hivatás feltételének 50%-át teljesítette, egy életre lemondott a 3,14-náról...* 🤣🤣🤣🤣
😅😂😅
elembétékú... Ez az új szinoníma a buzira?
Talán lehetne már végre beszélni arról, , mi is az értelme a cölibátusnak?
Azért a laptopjába is bele néznék.
A Károli Gáspár Református Egyetem, idén ősszel,
már nem indítja el a vallástudomány mesterszakot.
Annak mi köze ide? Van Hittudományi Kar ott, csak mert a reformátusnak vajmi kevés köze van a katkókhoz, amúgy tűz és víz a két egyház, egyik egy talán túlságosan is puritán felekezet, a másik meg egy kiaranyozott, csicsás templomokban szertartást végző egyház.
😮😮😢
@@arpadfarkas407 Nem ártana tisztában legyél az ideológiák=felekezetek=vallások szimbólumaival, s akkor, érdemben szólsz hozzá, nem belebüfizel!
@@akarokvalamit2133 Tudok néhányat evangélikus egyház Luther-rózsa, de az evangélikus templom tetején kereszt van a templomban az oltárkép előtt, ha van, mert nem kötelező feszület áll, előtte meg nyitott Biblia, amely az Isten igéjét jelképezi. A reformátusok semmilyen formában sem a feszületet, sem a keresztet nem használják a templomon vagy betlehemi csillag vagy egy kakas áll. A katolikus egyháznak meg az ördög tudja mi a jelképe annyi van a feszület, kereszt templom tetején a körbe hordozott monstrancia, a papi ruhák színei, a szentképek stb.
@@akarokvalamit2133 A pápa maga az Antikrisztus, Isten fölébe kerekedve terjeszti hazugságait a miséről, a kolostori fogadalmakról.... (M. Luther dr.)
Kedves Réka! Nagyon szeretem a riportokat melyekkel hétről hétre tudósít minket. Apró helyesbítés... a papot kinevezik, nem megválasztják.
Szerintem, nem apró helyesbítés ez, viszont azt megmutatja, hogy gőze sincs arról, amiről riporterkedik. " meleg kapcsolatokat tarthatott fenn..." Ha csak feltételes módban tudja a tutit, minek csinál riportot, ja mert szaftos a téma, és ez kell az állampogárnak, szánalmasak vagytok, Svábival az élen, bezzeg a tv székház ostromakor nem vigyorgott ott félittasan...
Remélem gyerekeket nem bántott ez a b....
Vizét prédikált és bort ivott.
Az mért gyülölet keltés ha valakinek a nézete nem egyezik a homokosok nézetével, és ki is mondja. 4:10
A Biblia egyértelműen bünnek nevezi a fajtalankodást azonos neműek között.
A pap bocsánatot kért mindenkitől, de ne azért kérjen bocsánatot, mert az Isten szerinti igazságot hirdette.
Mit zagyválsz, bolondgomba? Állítólag isten az embert a saját képmására teremtette. Na akkor fogadd el, hogy őket is. Amúgy a lopásról szóló részt olvastad? És tudod, hogy bibliát ki írta? /megsúgom, Szájerek és Besék írták/
Jézus = elfogadás és szeretet. Tehát egy lelki pásztornak el kellene fogadnia mindenkit. De, mint tapasztalhattuk gyûlölik a melegeket, kitiltják õket a templomból, miközben a hetero katolikus papok-apácák a saját újszülötteiket ölik meg, más papok megerõszakolják a ministráns fiúkat (lásd: Pannonhalma). De az a minimum, ha ez a csávó meleg, akkor ne szidja a melegeket + ne is legyen pap. (Gondolom, más iskolához nem volt elég az esze/pontszáma.) Ui.: az õ nézete egyezik a homokosokéval! Csak pénzért (!) azt hazudja, hogy nem egyezik.
Ámen MiMagyarok módra 😂😂😂
A zene fergetegesen jó 😊
a két pap közös „relaxációs” tanyát tart fenn Jánoshalma határában, ahol olyan politikusvendégek is megfordultak, mint a térség fideszes parlamenti képviselője, Bányai Gábor, illetve a korábban kalocsai - majd országos listás - mandátummal rendelkező Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. (válaszonline)
😮Hoppácska, a kis huncutka😅
Szerintem ez LMBTQ belügy
Ugy erted maganugy?
Már ez a tancikalos video is 25 év szigorított 😊
"...ekkora választották meg a település pélébánosává." Azt sem tetszik tudni, eszik e, vagy isszák, de a lényeg a nézettség. Én itt elkapcsoltam, nem növelem a nézettségeteket. Biztos szintén rendszeresen tetszett bérmálkozni...
Mocskoss fidess. Jutalom a pap vegen😂😂
Ez a riport is csak arra volt jó hogy a buzi propagandát megint próbáljuk egy kicsit szerepeltetni és nem a korrupcióról volt szó valójában!!!!😎🔱
Milyen a hidegpornós szex?
szar
Utoljára óvodás koromban kértem bocsánatot. meghúztam Marika haját, fájdalmat okoztam neki. Persze ettől kevésbé fájt neki. Egy idő után elmúlt a fájdalma, sőt el is feledte az inzultust. A " Bocsánatot kérek" arra volt jó, hogy bűntudatra ébressze az elkövetőt. Amint múlt az idő, ez kezdett hasonlítani a " vatikáni valutához"! "Isten fizesse meg!" Szüleim becsületes életre neveltek és akkor nem kell senkitől semmiért " bocsánatot kérni" A Társadalom úgy lett felépítve, hogy a bűn elkövetőjét megbüntesse, természetesen nevelő jelleggel. Komoly jogvégzett bírák mérlegelik az elkövetett bűn súlyát. Persze az adott ország határozza meg mi számít bűnnek! / Nem utolsó sorban politikai irányvonala, rendszere..../ Sajnos az ide is eljutott hírek szerint, mindez nem volt bűn, mindaddig, amíg napvilágra nem került, s nem utolsó sorban a politika is palástolta. Mi tagadás, megkeseredett az íz a számban. Bese Atya is ismerheti a mesét, amikor is Krisztus kiüldözte a templomból a farizeusokat, Sajnos itt nem egyedi esetről van szó. A társadalom, pedig joggal várja el az igazságszolgáltatást. De ebben sem egyedüli szereplő a " megtévedt" eltérő sexuális orintáltságú/ami jelen erkölcsi normáink szerint elfogadható /honfitársunk. Sokkal súlyosabb mindazok bűne, akik a végsőkig palástolták tettét! Ki kellene üldözni napjainkban is a farizeusokat végre a templomokból!
Mózes III. Könyve. A léviták egyházi szolgálatárol. 1 résztől egészena 27. részig. 20. Rész, a bálványimádás és különféle erkölcstelenségek tilalmazátsa. 21. Rész, A papi életre szóló törvények. 22. Rész, A papok és áldozatok tisztaságárol. 26. Rész, Az Isten iránt való jutalma és a hűtlenség megbüntetése. Úgy legyen Ámen
A papokat nem " választják meg " hanem püspöki kinevezés, el- ill.áthelyezés alapján kerülnek egyházközségekbe.
Kicsit jobban kellene elő-tájékozódni a riporternek.
Amúgy ha el vesszük tőle, hogy Pap. Akkor minden gesztikulacioja meg a többi hülyesége mutatja, hogy meleg. Ennél csak az lett volna egyértelműbb ha ki megy a pride-ra is. Mondjuk remélem ezek után ki megy 😂
Semmilyen Zsoltika
Nem igaz, csak lejárato kampány lehet, nagyon rá ugrott a média.
Politikai lejáratás, egyház ellenessèggel megspèkelve!
És még hányan nem buktak le...
"ha perverz papok vannak mér nincs páparazzia?"
❤
Azèrt èn óvatosan vàdaskodnèk
Akaszàk a hóhért 😂🎉
Sajnos ez a videó sok pontatlanságot tartalmaz, az LMBTQ szemszögéből közelíti meg a témát- morális tévedéseket közöl, fontos részleteket nem vesz figyelembe, és csupán lejáratás a célja
Ha a mindenható mindenható, akkor minden ember fejébe bele tudja küldeni a 10 parancsolatot. Nincs szüksége közvetítőre.
Szerinted mi értelme lenne? Te tudnál értékelni egy olyan robotcselekedetet, melyet a te dicséretedre programoztak be? Vagy inkább egy szabad akaraton alapuló elismerést? (aki akár dönthetne másképp is)
és, ha ö teremtett mindenkit, akkor a melegeket is õ teremtette
Az embert Ő teremtette, de 'melegséget' nem. A sötétség a fejekben az fény hiánya.
@@silviadarling3622 Hát persze! Csak nem "meleg"nek!
Hat ez nagyon nem tesz jot az orszag erkolcsi allapotanak
A jövő cinája a seggg, ő haladt a korral. 😁
Vizet predikalt es bort ivott... mindezt penzert... !
Csodalkozunk, hogy a fiatalok mar nem jarnak templomba ? Ott tartunk, hogy mar meg kell vedenunk oket a papoktol... 😓
BESE ATYA jelentette ami történt vele. Az bárkivel megeshet, hogy be kábító szerezik, ő neki az volt a "bűne", hogy az egyház tanításat hirdette. Ez egy nagyon csúnya lejárato kampány a papok ellen. Es csendben megjegyzem, a kormány ellen is. Nem furcsa, hogy azok kerülnek ilyen helyzetbe, gondolok itt Szájer eu parlamenti képviselőre. AMIÓTA NINCS AZ EU PARLAMENTBEN, AZÓTA ÁLLANDÓAN MI VAGYUNK A BÜNTETŐ PADON.
@@martafejes4814 jutalom a pap vegen.tessek elhinni ott van a jutalom.
Hát ki gondolta volna 😂😂😂
már megint. kb mint vmi South Park epizód.
Legalább nem gyerekeket zaklatott .
Nincs lelkipásztori kinevezés!
Belerúgni?????
Katolikus kereszt>✟
Na jó, de hát megvezették szegényt.:-) Úgy megnéztem volna a pillanatot, amikor kiderült számára, hogy egy másik pasit tol. :-) Remélem, diktor is megvolt neki.
@@istvangellert5285 meg..vezettek..hm.vagy neki bevezettek😂
Ondót iszik, vizet prédikál.
A riporter csaj jóféle.
Jaj, miért lenne ez stressz a társadalomnak, amit mémekkel kell levezetni? Ez csupán egy újabb táptalaj az ökörködésre.
Jobb lett volna, ha földrajz szakon végzett volna a "pap"...
A nyilatkozók zöme,mintha nem is értene,a lényeget!
Az Atya ,a Fiú ......meg még egy fiú,meg még egy fiú 😂
😂😂😂😂😂🙈🙈🙈
Hidegszexszeltetek már?
Volt már olyan, hogy fázott a lábam.
Ha ez számít, akkor igen 😂😂
@@TIMEAWenninger😂
Katolikus kereszt>✟
Hát igen, a református templomokban már rég óta folyik a katolikusok elleni uszítás. Ez kapóra jött a " de mi kálvinisták vagyunk" álkeresztényeknek. 🤔
@@sancal7309 Mindenféle kereszt, Baal szimbólum!
Igen ez a térbeli kocka kiterítve, a szaturnuszi, sátánista irányba vezet amelyet zsidó-eresztény "kultúra" képvisel. Az "ellenoldal" az egyenlő szárú kereszt, körkereszt, köroszt, Christ, Krisztusi, X...
@@sancal7309 mind satanista elit altal uzemeltetett iroda.minden efyhaz
SEMJÉN ZS.MIKOR BUKIK❔
Hogy szexelnek a langyosak?
Menj el egy misére azt biztos megtudod 😂😂😂😂
Na ebben a riportban meg átesünk a ló túloldalára!
Mesélj még 😂😂😂😂
Miben is? Nem zörög a haraszt...
Feltèteles módban beszèlv a riporter, tárgyi tèvedèsekkel. A kommentelők fantáziája roppant gazdag, de a lelkük nagyon szegènyes!
Bese Mese Papkaland😂
A diakját kisérte el! ELKISÉRTE! Értitek? Szerintem nem…
Gondolom, mindkettõjüknek szüksége volt egy vér és vizeletvizsgálatra. Csak zavarta a nagy tömeg, mert akkor megláthatják. (Más országban online rendelhetsz szettet. Otthon megszúrod az ujjad. Beküldöd. Emailben kapod az eredményt. Diszkrét.)
Óh, de tájèkozott kedves Szilvia!
Rágják a csontot!
Már befejezhetnétek!!!!
Köszönjük! Üdvözlettel - Magyar Kormány - Lopásügyi Szakértői Osztály - Mert lopás a művészetünk. A komment készült a Fidesz Maffia Kormánya megbízásából.
@@krissz91-privat A maffia, nem lop. Rabol!
Amíg Bese úr nem kér bocsánatot addig kérdés marad, hogy miért nem?! Fel kéne oldania hihetően, hogy miért kelt gyűlöletet és különösen úgy miért teszi ezt, hogy akiket köpköd azokhoz tartozik.
Miért kéne befejezni? Csak második hete derült ki. Ebbe bele kell verni az orrát az egész álszent bagázsnak. A fideszbanda amúgy hány éve uszít aljas hazugságokkal az LMBTQ-közösség ellen?
Mit kellene és kinek befejezni? Mert úgy érzem, hogy nem Bese plébános cselekedeteire gondolt. Mert azt el sem kellett volna kezdeni.
sváby látom az arcodon a kárörömöt "na végre egy kis csámcsogni való " de azt te is tudod, hogy a te vallásodnál és a körülmetélés rituáléjánál gusztustalanabb nincs...még így is.😉
Megtaláltál a leghülyébbeket akik nyilatkoznak😂😂😂nem foglalkozik vele, mert van neki 4 gyereke🤣🤣🤣
Veszzen vesszen az egyház, nincs rá szükség, ahogy a királyokra és királynőkre se a 21. században!!!
egyház eredete: egy ház!
Van rá szükség,csak nem az állammal karöltve.
@@BalazsNemeth-xe4dt Egyikre sincs, kretén!
A britek egész jól elvannak, God save the king. A pápaság meg 2000 éves te meghalsz az anyaszentegyház marad...Ostoba !
@@akarokvalamit2133... és aki így beszél az embertársával (mint te) ?
En inkabb a Buddhizmus fele húzok inksbb vagyok Buddhista mint katolikus
A püspöknek nem kellene lemondani?
Hát ez a riport a HetiNaplo legalja. Elembéseken kivül talán másokat is kérdezhettek volna. Szánalmas. A téma már majdnem 2 hetes. Igen izzadságszagú. Gondolom a háttértámogatók szoltak hogy kell egy kis fröcsögés. Ehhez adni az idejüket a 400 adás után!
😊😊😊.. Hù ....de friss tèma ! 😆🤣🤣.... ezt a .... "csontot " màr règesrèg .... lexoptàk fènyesre ....😆🤣🤣
A fidesz-buzi jó buzi!
A Fidesz pártnak szakítani kell a koalíciós párttal. Keresztény Demokratakkal!!! Azonnal!!!
Hagyjátok már abba.
Miért is???? Hazug, ganéj ember,a Fidesszel együtt!!!
Ki és mit?
Ennyi örömük van!😂
Minden fidesz szavazó ilyen.
Tudjuk, látjuk. A balosok meg mind tökösek! Fiúk lányok egyaránt!
Vagy a pénz, vagy a saját élete!!
5:40 Nem csípom?
Máglyára vele! Csak nehogy szentté avassák!
Ugye,ugye,a bálványimádò pápisták.
Arròl a botrányròl persze nagy a hallgatás a Magyar A TVn,ami Iványiékkal történt.
Gusztustalan képmutatás ,hova lett a protestáns karizma?
Minden pap buzacsíra
Ez nem így van. A reformátusok hàzasodhatnak. Ott van férj/feleség, gyerekek.
A reformátusoknál nem papok, lelkèszek vannak. Hátasodhatnak, elválhatnak stb.
😂 Langy-fos katolikusok😅
Sokkal több ilyen igazmagyarra lenne szükség, mint Bese atya!
Mitől "igazmagyar"???? ATYA??? Felfüggesztett plebános, maximum gatya!!
Ő testesíti meg számomra az igazi álszent senkiházi propagandistát mindenféle morál nélkül.
A parlamentben van még néhány ebből az eresztésből.
??? ...
akik titokban tartják másságukat, azok viselkednek így .... mert irigykednek azokra akik büszkék arra akik.