@@PatrickJane-jq9zs Az az orszag gazdaságföldrajzi lehetőségei miatt előrébb kellene hogy tartson, mint Svájc. Mi az oka, hogy a sokkal rosszabb helyzetben lévő Magyarország mögött kullognak?
@ Nem kell erőlködnöd, "extanár". Mindenki tudja, hogy ez csak egy nicked a sok közül, ami mögött kiadhatod valódi, gusztustalan és buta éned. Kérdezem még egyszer: mitől féltek?
Már megint nagyon jó volt a vezércikk műsora és köszönet érte mindenkinek aki dolgozott a műsoron hogy láthassuk most is!!! Hajrá Fidesz KDNP és hajrá magyarok!!! Hallgassunk a szívünkre és szavazzunk a Fideszre 2026. - ban is!!!
Elcsúszott itt a téma, hiszen nem csak a fostos számára szükséges a tanfolyam. A soros elnökség kapcsán többekre ráfért volna a tisztelet adásának tanfolyama, amikor Orbán az elkövetkező hat hónap munkatervét ismertette. Arról kellett volna annyit dumálni, mint a selyemmajom péterről.
A gazdaság növekedésének a szúkségszerűsege kimondottan a kamatos pénzrendszer létének a következménye. Már csak a pontos forgalmazás érdekeben jegyzem meg.
Elöl menne Vonat Gáborka és énekelné a "Megy a gőzös Kanizsára" kezdetű dalt, utána belekaposzkodva mind a tizenöt híve. Így lenne száz néző, akiket a balos sajtó tüntetőknek nevezhetne. Nem kérek pénzt az ötletemért.
Azthiszem a Hir Tv jol kezdte az uj evet nagyon vartam a musorait ahogy azt is hogy Trump ur eskutetelet nezzem mar csak egy nap es itt van remelem mindaz amit igert ha nehezen is de meg tud valosulni a hatter biztos vagyok benne igen csak mozogni fog mint ahogy a kis szunyog is az euba es magyarorszagon de itt a remek media aminek koszonhetoen napra keszen tudom nezni a dolgokat koszonom Hir Tv
Sorra érkeznek az e-zéki reakciók OV interjújára. Vagyis ők fosolnak igazából, mert tudják, OV Trppal a háta mögött tényleg kitakarítja a brüsszeli ólat!
Petya majd "csoportosan" mutatja be a 26-os választásra összetoborzott vattajelöltjeit. Pedig, a vég nélküli egyszemélyes standup showja már a híveknek is kezd unalmassá válni.
Nem tudja bemutatni azt, ami nincs, még az adóbevallásuk alapján is 500millió bevételük volt mikro adományokból.. szerinted melyik politikus megy el szinte ingyen dolgozni, mert ugye a 106 politikus 12 havi fizetése kicsit kipucolná a kasszát, azaz semmi masra sem jutna..
@@TamasKiss-yk4st Tehát szerinted nem fognak tudni felállítani 106 jelöltet? Amennyiben mégis, akkor megköveted magadat, vagy hazudsz valami még nagyobbat majd?
@barom Persze, hogy ki tud állítani 106 vattajelöltet. Kétfelől is tévedtek! Egyrészt azzal, hogy egy egyszemélyes standuppal választást lehet nyerni. Nem lehet. Másrészt az idő NAGYON Poloska és az egész beágyazottsága ellen dolgozik. 🤗🤗
Europa többi orszagaban hogyhogy nem sorosoznak? Ja,öket nem akarja hazavágni,csak minket, magyarkent. Ez nagyon eletszerű,ahha! Mindegy, 10-12 óra múlva ránk köszönt a beke!
Szerintem mindenképpen fel kell függesztetni az EP-t és az EU-t a további brutális veszteségek elkerülésé érdekében. Amikor letűnik az őrület az országokban, akkor újra lehet választani. Vagy pedig vissza kell hívni az EP képviselőket és a választott politikai erők új küldötteket állítanak.
39:21 "letették a lantot Magyar Péter mellett." Édes Istenem.....😂😂😂 ha nem tud az ember szólasokat pontosan idézni , akkor ne idézzen ilyeneket Amire a hölgy itt gondolt, arra a "letették a voksot Magyar Péter mellett " a helyes mondás. A "letették a lantot" pedig azt jelenti, hogy felhagytak valamivel.
Aki nem szokott hozzá a nyilvános szerepléshez, vagy a hosszabb interjúkhoz, azoknak egy ilyen hosszú beszélgetés elég megterhelő.. attól hogy csak ülnek és beszélgetnek, nem olyan rgyszerű mint látszik.. a nyomás, hogy amit mond azt rengetegen hallják végig ott van.. majd ha végig csinálsz egy ilyen beszélgetést hiba nélkül (és többet tudsz mondani mint: ööö, izé..), majd akkor lesz jogod kritizálni másokat is fotel harcos...
Ha egy átlagos birka nem lenne félanalfabéta, és megértené a szövegeket, akkor most nagyon mérges lenne. Pedig már nem az első, amikor ekkora öngólt rúgnak a nagy magyarázkodások közepette. "Gulyás Gergely miniszter szerint a Fidesznél minimális munkával nagy pénzeket lehet keresni"
De hat EZ nem uj;; "Washington Mär reg brusselben Van,.""""...... Es a shickorsky Meg AZ Anne applebaum/Washington Post/ Ferje Meg mindig,.... Es a tusk jobbkeze.....
Filipszkálmán a legjobb. Seggnyaló. Kíváncsi leszek mit mond egy hónap múlva, ha a trampli nem feloldja a tóni elleni retorziókat, hanem még néhány nevet felcsapnak a listára.
@@Fidesz_szektas_barmok Erzekenyen erint az info, hogy igy "meglodult" a dohos, aporodott fantaziad? Nezegess angolnyelvu portalokat, a kepeket talan megerted.
No fene, csak nem erzekenyen erint az info, hogy igy meglodult a ketpalcikas fantaziad? Nezegess kulfoldi portalokat, talan a fotokat meg te is megerted. 😄
@ Biztos nagyon érdekel, hogy hol milyen képeket akasztottak ki/vettek le éppen. 🤣 Meghagyom neked, hátha attól kicsit kevésbé jelentéktelennek érzed magadat a hanyatló nyugaton mosogatva, gibzonka. 😂
Dehogy nem erdekel. Siman ugrottal a temara, hogy jozsi bacsi megy a kukaba. Nyilvanvaloan mar T. gyozelme is kelloen megviselt, de most, hogy elkezdtek eltakaritani a nyomait, gondolom pityeregsz is kicsit. A mosogatokat nem kellene lenezni, fontos tevekenyseget vegeznek. A fantaziad alacsony rezonanciajarol a fenti kommented sem valtoztatta meg a velemenyemet. Te balettozol itt napiszinten, onmafad valakinek kepzelve, pedig meg az amugy segghulye takacs is geniuszi szinten lebeg feletted. Elmesztea...😂
NA VÉGRE AMIT MI NEM AKARUNK AZT NEM KÉRJÜK CSALÁDOK MENNEK TÖNKRE A PLITIKA MIATT ADD MÁR ISTENEM MIHAMARABB TÖVÉNYILEG KI TIL TANÁM SOROS KEGYELTJEIT AZ EGÉSZ VILÁGBÓL
Viktor elfelejtette megemlíteni a kormány új szociális stratégiáját, a ma reggel interjújában, Havi 80 ezres jövedelmű kisgyerekes családot tett utcára Pál Norbert kormánybiztos, bíróságon az ügy
Lézer szerint mindig a rosszat ragadja meg az "ellenzéki" sajtó. Ma végre történt valami "pozitív" is: "Lángolt egy mozdony a Keletiben, korlátozták a pályaudvar forgalmát"
Szinte az összes egyetemen csökkennek az államilag finanszírozott férőhelyek. Az Akadémiai Dolgozó Fóruma szerint ezzel sok fiatalt kizárnak a felsőoktatásból, vagy eladósodásra kényszeríti őket, mert ki kell fizetniük a képzést; pedig Magyarországon a 25-34 éves korosztályban a diplomások száma a második legalacsonyabb az egész unióban.
Már rengeteg túlképzett muciológus van, szakembert meg alig találsz. Ki mondta, hogy mindenkinek egyetemet kell végezni? Már felhígult mindenütt a képzés, pont amiatt mert az egyetemek érdekeltek a minél több hallgatóban, még ha nem is oda való.
Gyertek magyarázzátok meg miért nem lesz magasabb mindennek az ára! Még drágábbak lesznek az új autók februártól. Fél-millió forinttal emelkednek ugyanis az autó-vásárlási költségek. Többe kerül majd a forgalomba helyezés, a műszaki vizsga és a rendszámtábla is.
@@istvanpatai2905 Csak használd a józan eszedet, ember! 50 éve 3,60 volt egy kiló kenyér. Nem cserekereskedelem van, hanem pénzalapú, tehát, akik a pénzt kibocsájtják, kezelik stb. leveszik a sápot, jogosan, tehát az árak emelkedni fognak.
Holnap emelkedik megint a benzin ára bugimen szerint ez csak az én bajom, és nem épül majd be a minden másnak az árában is. Gyertek mondjátok el milyen jó lesz 2025.
jobb oldali szavazó vagyok csak szeretném kérdezni mikor fogjuk érezni ,hogy jobban élünk ? benzin 645 , vizsgáztatás 50%-al drágul , éves matrica 63 ezer . ezek olyan árak amik a (benzin kivételével )amik sokkal nagyobbak pl hollandi, luxemburg, ausztria svájc árainál. Foglalkozzatok már evvel is egy kicsit. Mi szarunk trumpra szégyen európára nézve hogy egy amerikai bohóc sorsától függünk. Van egy olyan érzésem síkítozni fogunk még trump miatt.
@Wort...- Szerinted ki biztosítja a legnagyobb mennyigégben az üzemanyagot? Mondjuk a MOL. Vajon lemondanának a részvényesei a hatalmas nyereségéről, hogy olcsóbban tankolhassanak az emberek? Drága a benzin, az utak mégis olyan zsúfoltak, hogy sokszor dugóban állnak az autósok.
@@turborudi8661 Igazad lehet tömegesen jönnek a dolgozók minap is a Máv-nál voltam felvételezni és két Német egy Belga munkással kellett versenyeznem a kocsirendezői állásra......
Kolumbusz Amerikában hitte azt, hogy Indiában van. Döbrögi pedig Indiában hitte azt, hogy Amerikában lesz!! 😂😂😂😂 És mi a közös bennük? Hogy mindketten tévedtek! 🤣🤣🤣🤣
Szerintem a zsebMessiás Petike kivételesen nem hazudott, a rajongói szagáról és az agyáról! Tudatlanok vagytok! A német munkatársam, a múltkor halálra válva kérdezte, hogy nekem megjött-e a fizetésem a számlámra, mert neje nem tudott reggelit bevásárolni a gyermekeinek. Két napot késett decemberben a megemelt fizetésünk! Sokan vannak csurig túlhúzott kontóval hónap végére! Otthon sokan elfelejtik, hogy nyugaton a többség bérlakásban-házban lakik! A rezsi is elszabadult már tavaly! Üdvözlet Berlinből!
@@Fidesz_szektas_barmok Szerintem a zsebMessiás Petike kivételesen nem hazudott, a rajongói szagáról és az agyáról! Tudatlanok vagytok! A német munkatársam, a múltkor halálra válva kérdezte, hogy nekem megjött-e a fizetésem a számlámra, mert neje nem tudott reggelit bevásárolni a gyermekeinek. Két napot késett decemberben a megemelt fizetésünk! Sokan vannak csurig túlhúzott kontóval hónap végére! Otthon sokan elfelejtik, hogy nyugaton a többség bérlakásban-házban lakik! A rezsi is elszabadult már tavaly! Üdvözlet Berlinből!
Dr Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke!!! Ne hasonlítgasd a fizezését a megbukottak és szűk körük jövedelméhez!!!! Így is már csak annyi a fizetése mint az országot "képviselő" lóti-futi EP-s képviselőnek, mint Magyarország miniszterelnökének. A múlt rendszerből ittmaradt az ülepítőből előbújó "szakértő" elvtársak jövedelme nem zavar?
A magyar kormány miért nem akar csatlakozni az európai ügyészséghez? Az emiatt Brüsszelben maradt pénzek helyett majd jobban fogják sarcolni inkább hazánk lakosságát?
Nem emiatt maradt ott a pénz, én személy szerint nem szeretném ha bármilyen jogkört átadnánk az eu-nak , az eu parlamentben 60 ember ellen folyik korrupcio miatt eljárás, és gondolj arra ,hogy az olasz picsa is aki itt szétvert egy Magyar embert az is ott ül köztük, nem látom miért tartod őket jobbnak nálunk.
A magyar kormány azért nem akar csatlakozni, mert az európai ügyészség tele van bünözökkel, ugyan úgy mint az egesz EU is. Ha neked ez még nem tűnt fel, az nagyon szomorú részedről.
A Magyar Orvosi Kamara szerint olyan mértékben nincs pénz az ágazatban, hogy van, hogy el kell küldeni a betegeket, vagy az orvosok trükközni kényszerülnek különböző vizsgálatoknál. Az állami finanszírozás meg sem közelíti a valós költségeket. Feri idejében mégiscsak jobb volt?
Gezuka a csótánynál mindenki fizetős beteg volt ! Most 2x annyi a kórház és orvos, de ennyire megszaporodtunk, semmi sem elég? Egyébként vár 200 magánklínika is az országban!
Csak azt nem óbégatja a kamara, hogy mire nincs pénz? Talán az ő zsebeikbe kevesebb jutna? Így aztán kevesebb jut a betegekre, hogy a zsebük ne legyen vékonyabb. Ezek csak azt nyújtják, ami a lényegük!!!!!
20 millió ember ellátására alkalmas a magyar föld.Magyarországon nagyjából 9 millióember él. Akkor miért kell külföldről behozni a rengeteg ételt, miért olyan rohadt drága minden?
Ha nem tudod, kerdezd meg a nyugatiakat, miert tettek tonkre a mezogazdasagunkat es az iparunkat. De, ha eleg idos vagy, eltel a rendszervaltas korul es eszed is meg volt hozza, akkor tudnod kell a valaszt.
@Budimanóárnyéka-y1z Eleg sok elelmiszer afaja 5%. Remelem ezt tudod. Arrol nem a kormany tehet, hogy a multik a kulonbseget egybol lenyultak. Az energiaaraknak meg inkabb nezzel utana.
@T...- Talán az volt a vészhelyzet, hogy MP meg akarta buktatni a kormányt? A miniszterelnök nyugodtan élvezte a szabadságát, mert tudta, hogy ehhez MP nagyon kevés. Visszajött és lám, a kormány továbbra is stabilan áll.
@Budimanóárnyéka-y1z Aztan miert ne kellenenek melosok? Hiaba lenne a sok ujitas, innovacio, ha nem lennenek akik megvalositanak! Akkumulatorok pedig nem csak az autokba kellenek, mashova is. Szoval nem baj, ha vannak.
Szia Robi, Rákay művei olyanok, mint a Titanic: rengeteg pénz elsüllyesztésével készülnek, és mindenki tudja előre, hogy tragédia lesz belőle. Ha az unalom Nobel-díjat érne, ezek a sorozatok nemcsak nyernének, hanem saját kategóriát kapnának 'közpénzes pocsékolás' néven.
Gézám, te tényleg olyan ostoba vagy, hogy úgy akarod lefikázni a "Most vagy soha" c. filmet, hogy egy 11 Oscart nyert mozihoz hasonlítod?! Téged is inkább a kitartásodért, semmint az eszedért tartanak a gazdáid... 😂😂😂
Üdv Robi, remélem ezután a gyenge szereplés után leülsz a Tónival átbeszélni a klub jövőjét. Tájékoztasd arról hogy ebből a 25-es keretböl csak ennyit tudsz kihozni. Nem többet.
Vona G. a porszívó után eladta a jobbikot is.
Most piacra dobta minden cukor cukiságát és átesett a balszélre ? ))
Régen is ott volt.
Porszívó dajcsfax?
Üde színfolt Lajkó Fanni, jó a műsor, csak így tovább!
@BEÉBIÉ-e2w anyád meg a strihelö feleséged
Mire fel mondod ezt??,🤨@BEÉBIÉ-e2w
@BEÉBIÉ-e2w- örvendek, én meg Etelka!😅 - elég fura neved van, nálunk a liba 1 háziszárnyas, egyáltalán érted a beszédet, vagy csupán gágogni tudsz?
_Nyaloncoknak mindig dicsérni kell._ :)
Rákfilippkével egyetemben szőkék
Mindenkinek lehet Karácsonya! A budapestieknek már van😂 ők akarták nagyon😂 hozza is a tőle elvárhatót😂
_Csak a hülye szavaz egy áthúzott névre._ :)
14:36 10ezer milliárd Ft megszorítás Romániában, miközben megkapnak minden EU-s segélyt! Ez igen!..
Mivel addig tartják a választásokat, mig egy Eu-nek megfelelő szoci,libsi nem nyer
BEZZEG ROMÁNIA!!! UGYI?
Mo-on orbán 64%-kal emete a műszaki vizsga árát!
Ahhoz sokat kell szavazni (=nyalni...) az Eu- ban!!! A tehetség is megvan hozzá. 😂
@@PatrickJane-jq9zs Az az orszag gazdaságföldrajzi lehetőségei miatt előrébb kellene hogy tartson, mint Svájc. Mi az oka, hogy a sokkal rosszabb helyzetben lévő Magyarország mögött kullognak?
Claus svabot kene felre tenni..... Tul sokat képzel magáról a kis " világ ura``
Pedig gyün a Szép Új Világ fántásztyikus
Ez a Petya gyerek egyre inkább lejárt lemez kezd lenni. Amikor egy Messiásnak meg kell hosszabbítania a róla szóló szavazást , akkor már régen rossz.
Március óta ezt hangoztatjátok, mégis egyre inkább reszkettek, kicsi. Mitől féltek?
Hülye
@mariska Minek kell ez? Attól, hogy a @barommal együtt jártunk a kisegítő suliba, még egyikünk sem h!
@ Nem kell erőlködnöd, "extanár". Mindenki tudja, hogy ez csak egy nicked a sok közül, ami mögött kiadhatod valódi, gusztustalan és buta éned.
Kérdezem még egyszer: mitől féltek?
@barom Attól félek, a Petya után már nem találtok egy újabb Messiást. Nagyon hálátlan ez a szerep. Nem csoda, hogy már a harmadik bukik bele! 😂😂
Vonamed.🤣Spinoza ivóvízben nagyon volt valami.🤣
Már megint nagyon jó volt a vezércikk műsora és köszönet érte mindenkinek aki dolgozott a műsoron hogy láthassuk most is!!! Hajrá Fidesz KDNP és hajrá magyarok!!! Hallgassunk a szívünkre és szavazzunk a Fideszre 2026. - ban is!!!
_Kb 2000x bemásoltad már, nyalonc._
Elcsúszott itt a téma, hiszen nem csak a fostos számára szükséges a tanfolyam. A soros elnökség kapcsán többekre ráfért volna a tisztelet adásának tanfolyama, amikor Orbán az elkövetkező hat hónap munkatervét ismertette. Arról kellett volna annyit dumálni, mint a selyemmajom péterről.
Mit mond a békemalac ,mi a terv ? Repülőrajt ?
@@Laleeee100Amit a szerinted megnevezett "bekemalac" mond, az sajnos a te felfogokezsegedhez nagyon magas.
@ildiko8140 készség, nem kézség 🖐️, de mindegy. Soros és Brüsszel, ennyi a mondókája 14 éve ,ez nem túl bonyolult, valljuk be
A békéből ne csinálj “viccet “!Tudsz te más ocsmányságot kitalálni .
A békemalacról volt szó , nem a békéről, kinek hazudsz ? Akkor legyen pannondisznó, ha úgy jobban tetszik..
Jó ez a műsor,Éljen és Virágozzon a Jobboldal🍊🥰😘Benneteket Hir-Tv sek
akasztófavirágok...
@Budimanóárnyéka-y1z- nomen est omen, te kis budimanó! 🤣
FANNI SZÉP ÉS OKOS
@BEÉBIÉ-e2w- VAGY!!!
Madarász Lórántott nagyon bírom egy igaza erdélyi magyar hazafi Blogger bölcs ember!!!
_Kb 1000x bemásoltad már, nyalonc._
A gazdaság növekedésének a szúkségszerűsege kimondottan a kamatos pénzrendszer létének a következménye. Már csak a pontos forgalmazás érdekeben jegyzem meg.
Elöl menne Vonat Gáborka és énekelné a "Megy a gőzös Kanizsára" kezdetű dalt, utána belekaposzkodva mind a tizenöt híve. Így lenne száz néző, akiket a balos sajtó tüntetőknek nevezhetne. Nem kérek pénzt az ötletemért.
Nem is kapsz
Azthiszem a Hir Tv jol kezdte az uj evet nagyon vartam a musorait ahogy azt is hogy Trump ur eskutetelet nezzem mar csak egy nap es itt van remelem mindaz amit igert ha nehezen is de meg tud valosulni a hatter biztos vagyok benne igen csak mozogni fog mint ahogy a kis szunyog is az euba es magyarorszagon de itt a remek media aminek koszonhetoen napra keszen tudom nezni a dolgokat koszonom Hir Tv
Vona is felkerült soros fizetési listájára?
Le se került róla! 😂
😂😂😂
Rogányantilop meg a tiltólistán güzüke
Sorra érkeznek az e-zéki reakciók OV interjújára. Vagyis ők fosolnak igazából, mert tudják, OV Trppal a háta mögött tényleg kitakarítja a brüsszeli ólat!
Úgy fogják kitakarítani, mint ahogy a gazdád elfoglalta prüccelt 1 éve? 😂
@barom Meg ahogyan Trp nyert!
@ Tudjuk, "fantasztikus" év lesz. A haveroknak és a kiscsaládnak.
@@fregattkapitany2608 Amúgy tudod mi a különbség Kolumbusz Kristóf és a döbrögi között, "extanár"?
A Sorosisták már a Trmp kormányba is befékőztek...
Tiszások agyhalotak végetek.. Hazudtok mint mindig 🤣🤣🤣
_Butus fideszes._
👍👍👍❤
EUR 412,86 Ft
Döbrögi-Trump siker. És még csak most indul be.
Petya majd "csoportosan" mutatja be a 26-os választásra összetoborzott vattajelöltjeit. Pedig, a vég nélküli egyszemélyes standup showja már a híveknek is kezd unalmassá válni.
Azért dugdossa őket, mert hamar kiderülne, hogy mind agyhalottak…😅
Nem tudja bemutatni azt, ami nincs, még az adóbevallásuk alapján is 500millió bevételük volt mikro adományokból.. szerinted melyik politikus megy el szinte ingyen dolgozni, mert ugye a 106 politikus 12 havi fizetése kicsit kipucolná a kasszát, azaz semmi masra sem jutna..
@@TamasKiss-yk4st Tehát szerinted nem fognak tudni felállítani 106 jelöltet? Amennyiben mégis, akkor megköveted magadat, vagy hazudsz valami még nagyobbat majd?
@barom Persze, hogy ki tud állítani 106 vattajelöltet. Kétfelől is tévedtek! Egyrészt azzal, hogy egy egyszemélyes standuppal választást lehet nyerni. Nem lehet. Másrészt az idő NAGYON Poloska és az egész beágyazottsága ellen dolgozik. 🤗🤗
Tóth Imre? Akkor az nem bruti hanem Totya.
Pfilip mellett milyen jól néz ki!!😁😁
😂😂 rákfilippkeeeee
Europa többi orszagaban hogyhogy nem sorosoznak? Ja,öket nem akarja hazavágni,csak minket, magyarkent. Ez nagyon eletszerű,ahha! Mindegy, 10-12 óra múlva ránk köszönt a beke!
Ez a Fanni is Rogán tanítványa!
Ez Fanni nem a Rogán tanítványa hanem úgy reálisan látja magyar közéletet!! 😄😄
Találtál egy új témát?
Nahát , ez igaz ?
Mokuskeréknek mondjàk amibe kerül Ausztria.Magyarorszàg adjon ötletet a kapcsolatai àltal hogy a mokuskerékböl kiszabaduljon Ausztria és Olaszorszàg
Megyen az nyáj, megyen az nyáj, környeskörül a gaz alján. Egyik eltűnt, másik várja, mert Poloskát nem találja!
Látom, ma ez a nick nyert a sorsoláson. Sajnos a színvonal még mindig kritikán aluli, de ez az elvárható.
@barom Te spammeled a sok trágárságot a hozzászólások alatt, vagy a Sáska?
@@fregattkapitany2608 Ne magadból indulj ki, nekem (veled ellentétben) még mindig csak ez az egy nickem van.
@barom Akkor miért menekülsz a kérdés elől már hetek óta, hogy miért került a padlóra a német gazdaság?
Fidi agyhalottként ne vágj fel, hogy nincs értelmed!
Szerintem mindenképpen fel kell függesztetni az EP-t és az EU-t a további brutális veszteségek elkerülésé érdekében. Amikor letűnik az őrület az országokban, akkor újra lehet választani.
Vagy pedig vissza kell hívni az EP képviselőket és a választott politikai erők új küldötteket állítanak.
De legalább Tóni jól végzi a dolgát !!!!
Újabb hadüzenet!
Nem kéne màr leszàllni erröl a dölött lórol végre?
39:21 "letették a lantot Magyar Péter mellett." Édes Istenem.....😂😂😂 ha nem tud az ember szólasokat pontosan idézni , akkor ne idézzen ilyeneket Amire a hölgy itt gondolt, arra a "letették a voksot Magyar Péter mellett " a helyes mondás. A "letették a lantot" pedig azt jelenti, hogy felhagytak valamivel.
Aki nem szokott hozzá a nyilvános szerepléshez, vagy a hosszabb interjúkhoz, azoknak egy ilyen hosszú beszélgetés elég megterhelő.. attól hogy csak ülnek és beszélgetnek, nem olyan rgyszerű mint látszik.. a nyomás, hogy amit mond azt rengetegen hallják végig ott van.. majd ha végig csinálsz egy ilyen beszélgetést hiba nélkül (és többet tudsz mondani mint: ööö, izé..), majd akkor lesz jogod kritizálni másokat is fotel harcos...
Ha egy átlagos birka nem lenne félanalfabéta, és megértené a szövegeket, akkor most nagyon mérges lenne. Pedig már nem az első, amikor ekkora öngólt rúgnak a nagy magyarázkodások közepette.
"Gulyás Gergely miniszter szerint a Fidesznél minimális munkával nagy pénzeket lehet keresni"
Petiked es sleppje semmi munkaval keres milliokat.
@@vfefee Ez eddig nagyon gyenge, proli. Szóval téged nem zavar, hogy fideszes kifizetőhelyek működnek nulla munkáért?
😂
De hat EZ nem uj;;
"Washington Mär reg brusselben Van,.""""......
Es a shickorsky Meg AZ Anne applebaum/Washington Post/
Ferje Meg mindig,....
Es a tusk jobbkeze.....
CSAK IS A FIDESZ-KDNP!!!!❤❤
_Mehet Szibériába._
Hejjo bejo
Kemény tag vagyok 😉😎🇭🇺
de tudjátok 👑😎👁️⚜️🇭🇺
Legalább néha mondhatnátok igazat! Soros úgy menekül Trump elől hogy a helyettese lesz az új pénzügyminiszter. 😂
A fia? 😮
és olyan meleg mint a nyári aszfalt...
Francia orszag , Olaszorszag is ugy el van adosodva legalabb mint Ausztria , tehat szegemyek ellen is indul majd eljaras ..... vagy nem?????
Görögország ellen még nem indul!
Pedig 2010-óta, folyamatosan csődhelyzet van.
_Orbanisztán eltévesztette a kontinenst._
@@leventelovasy _Kellett nekik az Olimpia. Megkapták._
Google a barátod, ha nem akarsz tudatlan maradni Ádika!
@ _Hozzád képest már így is zseni vagyok, butus._ :)
Filipszkálmán a legjobb. Seggnyaló. Kíváncsi leszek mit mond egy hónap múlva, ha a trampli nem feloldja a tóni elleni retorziókat, hanem még néhány nevet felcsapnak a listára.
Az biztos, hogy lehet feltenni arra a listara sok ballibsit is.
😂😂😂
Peldaul teged, hiszen nagyon fontos embernek tartod magad.
@rozaliakinda7673 ettől mentsen meg a jó Isten.
A Kapotoliumban elkezdtek eltavolitani a bide portrekat, festmenyeket.
Biztos forrasbol tudom, a budapesti Nagykovetsegen, mar be is fejeztek. 😂👍
Mondta a kolléga mosogatás közben, aki redditen olvasta egy redneck figura posztja alatt? 😂😂😂😂
@@Fidesz_szektas_barmok Erzekenyen erint az info, hogy igy "meglodult" a dohos, aporodott fantaziad?
Nezegess angolnyelvu portalokat, a kepeket talan megerted.
No fene, csak nem erzekenyen erint az info, hogy igy meglodult a ketpalcikas fantaziad?
Nezegess kulfoldi portalokat, talan a fotokat meg te is megerted. 😄
@
Biztos nagyon érdekel, hogy hol milyen képeket akasztottak ki/vettek le éppen. 🤣 Meghagyom neked, hátha attól kicsit kevésbé jelentéktelennek érzed magadat a hanyatló nyugaton mosogatva, gibzonka. 😂
Dehogy nem erdekel. Siman ugrottal a temara, hogy jozsi bacsi megy a kukaba. Nyilvanvaloan mar T. gyozelme is kelloen megviselt, de most, hogy elkezdtek eltakaritani a nyomait, gondolom pityeregsz is kicsit.
A mosogatokat nem kellene lenezni, fontos tevekenyseget vegeznek.
A fantaziad alacsony rezonanciajarol a fenti kommented sem valtoztatta meg a velemenyemet.
Te balettozol itt napiszinten, onmafad valakinek kepzelve, pedig meg az amugy segghulye takacs is geniuszi szinten lebeg feletted.
Elmesztea...😂
„Románia is bekeményít.”
Csütörtökön meghallgattuk Țucă Show-t és igen, vannak problémák, de vannak is megoldások.
NA VÉGRE AMIT MI NEM AKARUNK AZT NEM KÉRJÜK CSALÁDOK MENNEK TÖNKRE A PLITIKA MIATT ADD MÁR ISTENEM MIHAMARABB TÖVÉNYILEG KI TIL TANÁM SOROS KEGYELTJEIT AZ EGÉSZ VILÁGBÓL
Fanni, nem a lantot tették le, hanem a garast !!!!! Magyar közmondások tanulmányozását ajánlom a fiataloknak !
Nem vagytok kulombek. Kvota no ul koztetek. Ti is masoljatok a nyugatot.
Hát persze. A németek ide jönnek tanácsért , hogy fellendtísék a gazdaságukat! Ne hülyítsétek már az embereket.
👍👍👍👍
@BEÉBIÉ-e2w látom unatkozol🤣 boogeyman meg nem én vagyok
👍
Mikor basszák már ki a fogait ennek a gané MP nek.!??
_Ismét Orbanisztánban a legnagyobb az infláció._
Viktor elfelejtette megemlíteni a kormány új szociális stratégiáját, a ma reggel interjújában, Havi 80 ezres jövedelmű kisgyerekes családot tett utcára Pál Norbert kormánybiztos, bíróságon az ügy
Minimálbèr-családi pótlèk+ családi adókedvezmèny kb. a triplája! Na nem kell valótlansággal hergelni a nèzőket!
80000Ft…. na hagyjuk..
Hejjo bejo Lajkó Fannika😊☺️☺️☺️☺️☺️
ua-cam.com/video/Ay2lZRvEZUo/v-deo.html
ua-cam.com/video/f2iQfEcO39A/v-deo.htmlsi=rezylLyJ7pRmHUEU
igen,.., az europai bizottsag vezetosege sosem utazik ugyanazon a repcsin.......
A trágálkozás tőletek jön!
Itt
A tyúk ol
De szánalmasak vagytok 😂😂😂😂
Lézer szerint mindig a rosszat ragadja meg az "ellenzéki" sajtó. Ma végre történt valami "pozitív" is:
"Lángolt egy mozdony a Keletiben, korlátozták a pályaudvar forgalmát"
A Rogántóni vót!
LázárJános Intercity = lángoló BZMOT ami egy helyben áll
@BEÉBIÉ-e2w Barom vagy.
Szerinted nem kellett volna korlatozni a forgalmat?
@@vfefee Meg kellett volna előzni, hogy lerohadjon a MÁV. Ha pedig nem tették, felelősséget kellene vállalni. Nem gondolod, proli?
Anti-lop! 👉💴💳💷💵💰💸
Szinte az összes egyetemen csökkennek az államilag finanszírozott férőhelyek. Az Akadémiai Dolgozó Fóruma szerint ezzel sok fiatalt kizárnak a felsőoktatásból, vagy eladósodásra kényszeríti őket, mert ki kell fizetniük a képzést; pedig Magyarországon a 25-34 éves korosztályban a diplomások száma a második legalacsonyabb az egész unióban.
Már rengeteg túlképzett muciológus van, szakembert meg alig találsz. Ki mondta, hogy mindenkinek egyetemet kell végezni? Már felhígult mindenütt a képzés, pont amiatt mert az egyetemek érdekeltek a minél több hallgatóban, még ha nem is oda való.
@@erzsebetmurvai7562 Akiket a Viktor kormánya zavart el, akit meg ti választottatok meg? Ezek is el fognak menni, mert ti nem fizettek nekik!
Gyertek magyarázzátok meg miért nem lesz magasabb mindennek az ára!
Még drágábbak lesznek az új autók februártól. Fél-millió forinttal emelkednek ugyanis az autó-vásárlási költségek. Többe kerül majd a forgalomba helyezés, a műszaki vizsga és a rendszámtábla is.
Az árak dolga ebben a gazdasági berendezkedésben az, hogy emelkedjenek.
Hülye kérdés! 😂
@@andreabiro2357 Tán közgazdasági szakon végzett jerke?
@@istvanpatai2905 Csak használd a józan eszedet, ember! 50 éve 3,60 volt egy kiló kenyér. Nem cserekereskedelem van, hanem pénzalapú, tehát, akik a pénzt kibocsájtják, kezelik stb. leveszik a sápot, jogosan, tehát az árak emelkedni fognak.
Holnap emelkedik megint a benzin ára bugimen szerint ez csak az én bajom, és nem épül majd be a minden másnak az árában is. Gyertek mondjátok el milyen jó lesz 2025.
Vandorolj ki
@@KaiCor-r4e Miért nem ti mentek el?
@Toth-Geza Mert nekünk jóóóóóó
Ez már a fantasztikus évünk 3. hete!
@ Miről tetszik hadoválni?
- Még azt mondod, nincsen hiba!
Magyar Peti nárcizmusa?
- Majd megkerül kikeletkor,
mikor a juh legel, majd akkor.
@BEÉBIÉ-e2w Te vagy az, Sasenka?
Magyarországon 2025-ben kilő a gazdaság. Még az is elképzelhető hogy az idén megelőzzük Ausztriát. Mindenki kap egy akkumulátort.
Bela kisült a fejed az észtől!
Szerintem neked kötél járna.
@@MagdolnaGulyásnéTörjék Akkor a kerted végébe építenek egyett kakaduék!
Szabadságot rogánnak! ✌️
Helyesbítés: szabadságvesztést rogánnak! ✊
@MagdolnaGulyásnéTörjék Szerencsére a szólásnak még van némi szabadsága, mutter!
Ugye?
Nèmi szabadság a szólásnak????Ne vicceljen!😂 Diktatúrában?????
@@creutzfeldt_jakob72Az ilyen lökötteknek meg kezelés!😊
jobb oldali szavazó vagyok csak szeretném kérdezni mikor fogjuk érezni ,hogy jobban élünk ? benzin 645 , vizsgáztatás 50%-al drágul , éves matrica 63 ezer . ezek olyan árak amik a (benzin kivételével )amik sokkal nagyobbak pl hollandi, luxemburg, ausztria svájc árainál. Foglalkozzatok már evvel is egy kicsit. Mi szarunk trumpra szégyen európára nézve hogy egy amerikai bohóc sorsától függünk. Van egy olyan érzésem síkítozni fogunk még trump miatt.
Dolgozzál, kockásfüzetben oszd be a pénzed, legyenek terveid, adj hálát Istennek és máris jobban fogod érezni magad.
@Wort...- Szerinted ki biztosítja a legnagyobb mennyigégben az üzemanyagot? Mondjuk a MOL. Vajon lemondanának a részvényesei a hatalmas nyereségéről, hogy olcsóbban tankolhassanak az emberek? Drága a benzin, az utak mégis olyan zsúfoltak, hogy sokszor dugóban állnak az autósok.
@BEÉBIÉ-e2w Jol van, a copy-paste mar megy. Ahhoz nem kell sok esz.
Költözz nyugatra akkor majd rájössz milyen jól éltél otthon! 😂😂😂 villany 350 euró állatorvos vizit 150 euró autómosó 60 euró 600mb/s net 70 euró vív csat. szemét 100 euró oprendszer telepítés 70 euró.... ..... 😂
@@turborudi8661 Igazad lehet tömegesen jönnek a dolgozók minap is a Máv-nál voltam felvételezni és két Német egy Belga munkással kellett versenyeznem a kocsirendezői állásra......
Tudjátok mi a különbség Kolumbusz Kristóf és a döbrögi között?
Kolombusz Kristof, OK. De ki az a "dobrogi"?
Na mi? 😁
Kolumbusz Amerikában hitte azt, hogy Indiában van. Döbrögi pedig Indiában hitte azt, hogy Amerikában lesz!! 😂😂😂😂
És mi a közös bennük? Hogy mindketten tévedtek! 🤣🤣🤣🤣
@@Fidesz_szektas_barmok Ostoba.
És Kolombusz nem családlátogatásra ment Amerikába, Orsós meg de...
Pont most kért kölcsön Németországban élő barátom hogy kihúzza a következő fizetésig... mekkora kamu ez a műsor😂😂
Igen, tőlem is szoktak. Ott még a FAX-szal üzennek, kicsit későn is érkezett meg hozzám a kérés. 😂😂😂
Tolem is kert a baratnom koltson, de visszairtam, hogy azt a levelet amiben penzt kertel koltson, nem kaptam meg!
Szerintem a zsebMessiás Petike kivételesen nem hazudott, a rajongói szagáról és az agyáról!
Tudatlanok vagytok!
A német munkatársam, a múltkor halálra válva kérdezte, hogy nekem megjött-e a fizetésem a számlámra, mert neje nem tudott reggelit bevásárolni a gyermekeinek.
Két napot késett decemberben a megemelt fizetésünk!
Sokan vannak csurig túlhúzott kontóval hónap végére!
Otthon sokan elfelejtik, hogy nyugaton a többség bérlakásban-házban lakik!
A rezsi is elszabadult már tavaly!
Üdvözlet Berlinből!
@@Fidesz_szektas_barmok Szerintem a zsebMessiás Petike kivételesen nem hazudott, a rajongói szagáról és az agyáról!
Tudatlanok vagytok!
A német munkatársam, a múltkor halálra válva kérdezte, hogy nekem megjött-e a fizetésem a számlámra, mert neje nem tudott reggelit bevásárolni a gyermekeinek.
Két napot késett decemberben a megemelt fizetésünk!
Sokan vannak csurig túlhúzott kontóval hónap végére!
Otthon sokan elfelejtik, hogy nyugaton a többség bérlakásban-házban lakik!
A rezsi is elszabadult már tavaly!
Üdvözlet Berlinből!
@@Fidesz_szektas_barmokMinden német cégnél van FAX Berlinben, mert bizonyos vidékre gyakran csak így jut el az üzenet!
Bement Viktor a tuktukuzás után a Magyar Rádióba, és elfelejtette megemlíteni, hogy 7 millára nőtt a fizetése, 2 év alatt 3 millióról.
Gazemberek
Mit irigykedsz? Váltsd le a petit és neked húsz milliód lesz.
Géza! Ahol a kretén-burgert árulják, nem kell átállnod a másik sorba! Pont jó helyen állsz!
Gezuka a poloskádnak 2x annyi a pénze a gazember hazaárulásért mint a miniszterelnöknek!
Dr Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke!!! Ne hasonlítgasd a fizezését a megbukottak és szűk körük jövedelméhez!!!! Így is már csak annyi a fizetése mint az országot "képviselő" lóti-futi EP-s képviselőnek, mint Magyarország miniszterelnökének.
A múlt rendszerből ittmaradt az ülepítőből előbújó "szakértő" elvtársak jövedelme nem zavar?
Úristen! Ki ez a lány?
Józsi élő ember!
Nem tetszik? Pedig nem nez ki rosszul.
A magyar kormány miért nem akar csatlakozni az európai ügyészséghez? Az emiatt Brüsszelben maradt pénzek helyett majd jobban fogják sarcolni inkább hazánk lakosságát?
Nem emiatt maradt ott a pénz, én személy szerint nem szeretném ha bármilyen jogkört átadnánk az eu-nak , az eu parlamentben 60 ember ellen folyik korrupcio miatt eljárás, és gondolj arra ,hogy az olasz picsa is aki itt szétvert egy Magyar embert az is ott ül köztük, nem látom miért tartod őket jobbnak nálunk.
A magyar kormány azért nem akar csatlakozni, mert az európai ügyészség tele van bünözökkel, ugyan úgy mint az egesz EU is. Ha neked ez még nem tűnt fel, az nagyon szomorú részedről.
Ne bohóckodj már!!!!!
@ildiko8140 igazad van. A mi becsületes kormányunkról kellene példát venniük. Ha nem akarnak többet Amerikába menni például....
@BEÉBIÉ-e2w Miert is, budos agyhalott?
A Tóninál a miniszterkedés csak másodállás volt. A fő tevékenysége a lopás. Ez volt az ő találmánya.
Bela, hogy te milyen jól tudsz mindent!- benfentes vagy?
Hát nem sajnálom töletek hogy ilyen gyengén döcög ez a csatorna.
Bindzsisztánban a helyzet fokozódik....
Már megjelent közöttük, Elon Musk most őt kell favorizálni!
Ripacs Propagandistak!
Rossz musort nezel. Azok az atv-n, 444-en, stb... vannak.
A Tónit ne engedjétek el hiszen. Eltűnt mint Demon Hill. Kezdek aggódni érte. Csak nem lapátra tette magát?
Eddig se láttad, nem is tudtál róla...
Akadjatok már le a Toniról!!!
Bőven van fikázni való figura a ti oldalatokon, azokkal foglalkozzatok!!!
Foglalkozz a balos börtön válogatottal proli!😂
A műszaki vizsga díja 50 000 FT lett 22500 Ft-ról, gyertek magyarázzátok meg, hogy semmi köze a kormánynak ehhez.
Gézuka egy autó még ettől is drágább és az sem a kormányé, de mégis megtudják venni!
Az hogy Budapesten radikálisan csökkenteni akarja karógeri az autók számát, az oké, de ha a vizsga díja emelkedik az szörnyű! Jól vagy???
Xarevő! A személygépkocsi hatósági vizsgadíja, tizenöt évig nem emelkedett. Februártól *26.700* forint lesz.
járjál gyalog!!! az nem kerül semmibe tata prosztata!!!😅😅
@@peterzavoczki1400 Az anyukád!
Vergődjetek!
A Magyar Orvosi Kamara szerint olyan mértékben nincs pénz az ágazatban, hogy van, hogy el kell küldeni a betegeket, vagy az orvosok trükközni kényszerülnek különböző vizsgálatoknál. Az állami finanszírozás meg sem közelíti a valós költségeket. Feri idejében mégiscsak jobb volt?
A DK-s orvosi kamaráról beszélsz? Nem nagyon igyekeznek a baráti orvosbárókat eltakarítaniuk, hogy legyen pénz.
Negyven éve így van! Több, mint 40 éve.
Gezuka a csótánynál mindenki fizetős beteg volt ! Most 2x annyi a kórház és orvos, de ennyire megszaporodtunk, semmi sem elég? Egyébként vár 200 magánklínika is az országban!
Csak azt nem óbégatja a kamara, hogy mire nincs pénz? Talán az ő zsebeikbe kevesebb jutna? Így aztán kevesebb jut a betegekre, hogy a zsebük ne legyen vékonyabb.
Ezek csak azt nyújtják, ami a lényegük!!!!!
Akkor hálából szopd le.Még ma!
Üdv Robi, ezzel a marhasággal országos turnéra is indulhatnál. A siker garantált.
Ez a belőtt poloska bérenc megint itt maflázza az eszét!
Üdv Béla, ehez a témához sajnos 6 általános nem elég. Ami itt elhangzott nagyon is igaz. Minden jót neked.
STOP VÉN HUGYOS!!!
20 millió ember ellátására alkalmas a magyar föld.Magyarországon nagyjából 9 millióember él.
Akkor miért kell külföldről behozni a rengeteg ételt, miért olyan rohadt drága minden?
Ha nem tudod, kerdezd meg a nyugatiakat, miert tettek tonkre a mezogazdasagunkat es az iparunkat. De, ha eleg idos vagy, eltel a rendszervaltas korul es eszed is meg volt hozza, akkor tudnod kell a valaszt.
Mivel a földeken nem feldolgozott élelem terem! 😂😂😂
Köszönd meg a Brüsszeli vízfejeknek!😊
A 27 + 4,1% Áfa miatt... Meg azért mert itt kapják a vállalkozók a legdrágábban az energiát az EU-ban...!!! És a rabló-pártállam többi sarca miatt...
@Budimanóárnyéka-y1z Eleg sok elelmiszer afaja 5%. Remelem ezt tudod. Arrol nem a kormany tehet, hogy a multik a kulonbseget egybol lenyultak.
Az energiaaraknak meg inkabb nezzel utana.
15E _nézettség egy nap alatt._
Kihaltok mint a dinók. :)
Választást kell nyerni Ádika. Ja az még mindig nem megy kicsi DK nyalonc. 😂
@@tamas3596 _Biztos tévén nézik, persze, nyalonc._ :)
@@adicsal6821 Nekem mindegy. 4 évente mindig pofára estek. 😁
@@tamas3596 _Már nem sok van hátra a dinóknak._ :)
@@adicsal6821 Minden választás előtt ezt mondod. És mindig pofára esel DK nyalonc. 😁
Ameddig vészhelyzet van Magyarországon dr miniszter úr ne nyaralgasson. Vagy nincs is veszély helyzet, csak a rendeleti kormányzás a cél?
Pontosan
Miniszterelnok a pontos titulusa. Erted, toth? Miniszterelnok.
@T...- Talán az volt a vészhelyzet, hogy MP meg akarta buktatni a kormányt? A miniszterelnök nyugodtan élvezte a szabadságát, mert tudta, hogy ehhez MP nagyon kevés. Visszajött és lám, a kormány továbbra is stabilan áll.
A szántón 5 magyar ember dolgozna, az akkugyárban 500 török, vagy fillipínó.... Ommmm
Tudsz szerezni a torok es filippino melosok helyett magyarokat?
@@vfefee csak a pofaja nagy! Halvany goze nincs mi tortenik korulotte, es az orszagban.
@@vfefee Nem melósok kellenek és nem akkugyárak, hanem értelmes, tanult emberek és világszínvonalú szolgáltatások!
@Budimanóárnyéka-y1z Aztan miert ne kellenenek melosok? Hiaba lenne a sok ujitas, innovacio, ha nem lennenek akik megvalositanak!
Akkumulatorok pedig nem csak az autokba kellenek, mashova is. Szoval nem baj, ha vannak.
Ezzel a Fanni lánnyal most tanultatták meg a Magyar storyt, annyira lelkes, a többiek már unják, nyögnek, makognak, de nyomni köll.😂
Szia Robi, Rákay művei olyanok, mint a Titanic: rengeteg pénz elsüllyesztésével készülnek, és mindenki tudja előre, hogy tragédia lesz belőle. Ha az unalom Nobel-díjat érne, ezek a sorozatok nemcsak nyernének, hanem saját kategóriát kapnának 'közpénzes pocsékolás' néven.
Gézám, te tényleg olyan ostoba vagy, hogy úgy akarod lefikázni a "Most vagy soha" c. filmet, hogy egy 11 Oscart nyert mozihoz hasonlítod?! Téged is inkább a kitartásodért, semmint az eszedért tartanak a gazdáid... 😂😂😂
A gazdátok úgy be van ágyazva hogy őt már csak rendszerváltással lehet elkergetni a fenébe. Itt a példa kiveri a szemünket.
@BelaTakacs-eh7fo bolsitempo.....1919, karolyimihaly,????
Andrassy ut60????
STOP VÉN HUGYOS!!!
Orbán Viktor azt mondta hogy a Tóni kitünően végzi a munkáját. Akkor ez így tiszta Chicago.
Hogyne hat így lesz orban egyre gazdagabb mert Tóni kitűnően végzi a munkáját neki ill orbanak
Mitol lenne az?
Van barmifele bizonyitek Rogan ellen?
Vagy csak megint obegatsz baromsagokat.
Amugy meg...
Helyedre venfax!
Ég a talaj a talpatok alatt, ezért prüszköltök!!!
STOP VÉN HUGYOS!!!!
Üdv Robi, egyedűl a bérletes kommentelőkben bízhattok. Hiszen a meghívottak szereplése értékelhetetlen.
Szerinted. De akkor miert nezted meg? Csak azert, hogy utana frocsoghess?
Te próbálod értékelni?
Üdv Robi, remélem ezután a gyenge szereplés után leülsz a Tónival átbeszélni a klub jövőjét. Tájékoztasd arról hogy ebből a 25-es keretböl csak ennyit tudsz kihozni. Nem többet.
5' _es Petike!
Elmesz,mint a 6.20_as!
mocskos propaganda🤣🤣🤣🤣🤣
👍