DALFUTÁR 4 ⎜ Negyedik csapat 1. rész ⎜ 2020.

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 13 вер 2020
  • DALFUTÁR 4 ⎜ Negyedik csapat 1. rész ⎜ 2020.
    A Dalfutár legújabb epizódjában ismét négy alkotó készít egy közös dalt úgy, hogy közben semmit nem tudnak egymásról. A szerzők között a dalfutár, Hajós András közvetít. A zeneszerző ezúttal Rácz Gergő lesz, a szövegíró Tariska Szabolcs, a produceri feladatot Fekete-Kovács Kornél látja el, az énekes pedig Vitáris Iván.
    ---------------------
    A negyedik évadra egyre többen értitek: ez a műsor nem slágergyár, hanem slágerlottósorsolás. A Dalfutárban a csodát vadásszuk.
    Mostanra már üzembiztosan szállítjuk az epizód végére a dalt. Az már más kérdés, hogy mennyi konfliktussal és milyen végeredménnyel.
    Lassan 5 éve jönnek az ötletek is kommentekben folyamatosan, hogy kit-kivel. Idegesítenek az ötleteitek, mert a mieink jobbak, de azért jólesik, hogy lelkesek vagytok.
    Az évad utolsó epizódjában a lehető legnehezebb feltételeket teremtjük meg. A mai producerválasztásunk betonkész helyzet elé állítja a többieket. Ami pedig a hangszerelést és a stúdiómunkát illeti, történetünk eddigi legnehezebb kihívása jön.
    A Dalfutár megint kitöltötte a szelvényt, nézzük, mit dob a gép.
    Vajon hatos lesz, vagy „a f@szt, kilences"?
    ---------------------
    #dalfutár #dalfutár4 #dalfutár2020 @hajósandrás @ráczgergő @tariskaszabolcs @amorfördögök @fekete-kovácskornél @mao @modernartorchestra @vitárisiván @ivanandtheparazol
    Keress minket az instagramon is: / dalfutar_hivatalos
    ---------------------
    Akiknek a függetlenségünket köszönhetjük:
    SAMSUNG
    A műsor és a tehetségek támogatója
    www.samsung.com/hu/smartphone...
    MAZDA
    A Dalfutár autós partnere
    www.mazda.hu/
    CHERRISK
    www.cherrisk.com/hu-hu/
    MOL
    mol.hu/hu/
    www.artisjus.hu/
    eu.audio-technica.com/
    www.wmmusicdistribution.com
    stevensbikes.hu
    ---------------------
    Gyártó: CYD Film
    Filmelőállító: Filmimpex Kft.
    Producer: Hajós András és Jeli András
    Minden jog fenntartva.
    2020.
  • Розваги

КОМЕНТАРІ • 343

  •  3 роки тому +45

    A Dalfutár legújabb epizódjában ismét négy alkotó készít egy közös dalt úgy, hogy közben semmit nem tudnak egymásról. A szerzők között a dalfutár, Hajós András közvetít.

    • @kandurbundi22
      @kandurbundi22 3 роки тому

      Vazze Hajós, nagyon várom, ej de jó lesz ez.

  • @ferencvoross6706
    @ferencvoross6706 3 роки тому +355

    András! 55 percet abból az impróból, amit a Margitszigeten játszottatok! Gitár-trombita! Éhezem rá!
    Légysziiiiiííííí!

    • @gabor.kovacs
      @gabor.kovacs 3 роки тому +9

      Na erre kommentre dobjatok egy olyan 5 ezer likeot légyszi

    • @vekonyorsi
      @vekonyorsi 3 роки тому +3

      Dzsízüsz, igen!

    • @beamental
      @beamental 3 роки тому +3

      Rám is rámtámadt a csúnya nosztalgia. Öregedés rulez. Meg az Emil is.

    • @richardvastag
      @richardvastag 3 роки тому +1

      Konkrétan megfordultam és elcsomagoltam a hangszert tőle. Ne is lássam.

    • @mgergo76
      @mgergo76 3 роки тому +6

      Mintha a Macskafogóból szólt volna Lusta Dick "utolsó" nótája.

  • @HajjSejj
    @HajjSejj 3 роки тому +133

    En szivesen latnek egy “Hajós András meghívja Hajós Andrást” reszt is.

    • @HajosAndras
      @HajosAndras 3 роки тому +127

      Àllítólag nem lehet megfizetni

    • @rokapipa
      @rokapipa 3 роки тому +11

      Összedobhatna rá a közösség, hátha. Vagy kimehetnénk demonstrálni a háza elé... 🙂

    • @zsenimusic
      @zsenimusic 3 роки тому

      szintén!! :)

    • @Deam0007
      @Deam0007 3 роки тому

      @@HajosAndras haha :D

  • @peredijudit4168
    @peredijudit4168 3 роки тому +75

    Kedves Dalfutár!
    Köszönöm a "Faszt, kilences!"-t.
    Olyan régen hallottam már.

  • @kat82dh
    @kat82dh 3 роки тому +2

    Tariska Szabolcs naggyon jòarc, èrdekes, autentikus!! Tökjò hangja is van, olyan nyers-igazi !!

  • @dinnyesattila
    @dinnyesattila 3 роки тому +134

    A golfautós Fekete-Kovács - Hajós impró duett kb a legerősebb zenei betét volt a műsör történetében mindenestül :D Igazából néznék / hallgatnék belőle akármennyit :D
    Mindennel együtt ez a gárda tűnik a legkarakteresebb legerősebb csapatnak, nagyon várom a következő részt!

    • @annamari7863
      @annamari7863 3 роки тому +1

      Igen!

    • @Windlespoon
      @Windlespoon 3 роки тому +1

      Bogárhíradó. :)

    • @equisde8026
      @equisde8026 Рік тому +1

      ez egyértelmű. felesleges ez a műsor is ahogy van, csak emil rulez kéne és semmi más

    • @dinnyesattila
      @dinnyesattila Рік тому

      @@equisde8026 Most idekommenteltél két év távlatából és meg kellett hallgatni mégegyszer, és még mindig jó :D :D :D
      Tény, hogy azóta volt egy Dzsúdló + Mike gotthard group, meg egy Apey + Carson Coma ami azért megéri az időt. Az újakat nem láttam még, de elég erősnek túnnek

    • @equisde8026
      @equisde8026 Рік тому

      @@dinnyesattila Carson tényleg jó. de én mondjuk jazz+latin-amerikai zenés fiú vagyok úgyhogy csak a rulez😂

  • @barbaramag3511
    @barbaramag3511 3 роки тому +16

    Fekete-Kovács Kornél váááááá...!! 😱 Vitáris Iván váááááá...!! 😍
    HAJÓS ANDRÁS váááááá...!!! 💕💕😄

  • @boghibokodi1490
    @boghibokodi1490 3 роки тому +25

    Imàdom azt mikor nézem a dalfutárt és egyszer csak vége lesz én meg észreveszem hogy fülig ér a szám, már ki tudja mióta. Köszi dalfutár. És legyen már hétfő.

  • @norbertkelemen2883
    @norbertkelemen2883 3 роки тому +81

    Nálam Ivánnak az első rész is elég volt ahhoz, hogy csatlakozzon Csepella Olivérhez a “kérjük vissza mégegyszer!” kategóriához. :)

    • @Qlcsy
      @Qlcsy 3 роки тому +5

      Ugyan ez volt az első gondolatom! Hogy őket megnézném egy adásban.

    • @lilimandula
      @lilimandula 2 роки тому

      mindenképp!!:)

  • @zsoltmoravcsik
    @zsoltmoravcsik 3 роки тому +14

    Amorf Ördögök, Emil rulez, amiket örökké síratni fogok, köszi Hajós András!!!! Legalább egy szövegig visszatér a régi kedvenc.

  • @monikagaal
    @monikagaal 3 роки тому +20

    Mikor megláttam Fekete-Kovács Kornélt, ott dobtam egy hátast... Nem gondoltam volna, hogy lehet még hová fokozni az izgalmakat, de iszonyatosan nagyon várom a következő részt 🤩🤩🤩🤩🤩

  • @dorakolontai4963
    @dorakolontai4963 3 роки тому +14

    nagyon kérem, hogy legyen egy vágatlan Vitáris Iván interjú is közzétéve!! köszönöm

  • @robincursor
    @robincursor 3 роки тому +13

    Mennyire csodálatos a magyar nyelv: hang-szerelő aki kijavítja a rossz hangokat :D Ismét egy klassz adás!

  • @florabalintnekovacs5093
    @florabalintnekovacs5093 3 роки тому +20

    "A te szádból az, hogy pazarol..." Wahahahahahahahaha

  • @kathyangel2703
    @kathyangel2703 3 роки тому +82

    Ez az Iván.... Figyel arra, hogy kihúzza magát, angyalarca van, közben meg néha be-bekáromkodik egyet. És valahogy mégis olyan tüneményes maga az egész jelenség... Az egész lényéből árad valami megmagyarázhatatlan, de mégis vonzó fogalmamsincsmi... Gyanítom, nem csak én érzem ezt vele kapcsolatban :D

    • @goldenbird1030
      @goldenbird1030 3 роки тому +1

      Ahaaaa :) ;)

    • @tothjulcsi
      @tothjulcsi 3 роки тому +19

      Önazonosságnak hívják ezt. :) egyre ritkább jelenség ez a hazai zeneiparban is, azért csodálkozol rá! ..mert üdítő. :))

    • @dosdatadavkukacgmailpontco8968
      @dosdatadavkukacgmailpontco8968 3 роки тому

      @@tothjulcsi szoval o egy udito?

    • @Apponyi_Albert
      @Apponyi_Albert 3 роки тому +6

      Oké, hogy jó csávó, de ennyire nem kell túlbonyolítani

  • @amondoszegi258
    @amondoszegi258 3 роки тому +9

    "Ha ott lenne egy big band ... akkor fizetnék nektek! :-)

  • @attilaberthoty6242
    @attilaberthoty6242 3 роки тому +7

    András, még csak az elején járok, de bele kellett tekernem, mert nem bírtam nézni/hallgatni azt a sok szúnyogot. :) Kegyetlenek vagytok. :) Respect a Szabolcsnak, hogy nem állt fel és hagyott ott a szúnyogok között :D Na folytatom a nézést.

  • @polgaribucsuztato
    @polgaribucsuztato 3 роки тому +3

    Másodszor nézve a kis jazz impro betét miatt, amit Kornéllal nyomtatok, észrevettem, milyen jó humora van a szövegíró srácnak :))))

  • @patriciaderdak5115
    @patriciaderdak5115 2 роки тому +4

    Vitáris Iván káromkodásai a legjobbak xddd

  • @dorkaszabo2012
    @dorkaszabo2012 3 роки тому +14

    a big band óriási ötlet, remek szereposztás gratula,már várom!

  • @somogyiimi
    @somogyiimi 3 роки тому +6

    Iván and the pazarol. Zseni.

  • @apuka
    @apuka 3 роки тому +5

    ohh lótetem... azért örülök, hogy nem csak az én gyerekeim tudnak roppantul örülni az értelmetlen hülyeségeknek :)

  • @MsMsLuca
    @MsMsLuca 3 роки тому +66

    Fülhallgatóval hallgatva a temetős rész brutálisan kemény - zavarászom itthon a szúnyogokat....

    • @biroemesekatalin
      @biroemesekatalin 3 роки тому +1

      Szintén! :-D

    • @mikroxe
      @mikroxe 3 роки тому

      Dettó...

    • @farkasbalintm
      @farkasbalintm 3 роки тому +1

      Azt hiszem kipróbálom úgy is. Bár elég csak az ablakot kinyitnom😅

    • @kandurbundi22
      @kandurbundi22 3 роки тому

      Detto.
      😂

    • @kebbmint
      @kebbmint 3 роки тому

      Nem csak fülhallgatóval. :D

  • @attilakovacs5189
    @attilakovacs5189 3 роки тому +35

    Lusta Dick őrmester feeling megjött a golfkocsinál azonnal. Öreg vagyok, de mégse. Aki érti öreg, de mégse.

    • @andifazekas8158
      @andifazekas8158 3 роки тому +5

      Annyira köszi hogy nem hagytál egyedül ezzel a villanással !!!

    • @MsLeva13
      @MsLeva13 3 роки тому +2

      Nekem is rögtön a kis kövér egér jelent meg a belső kivetítőn.

    • @gergelykorody4662
      @gergelykorody4662 3 роки тому +8

      hát, ma is konzervvért iszunk

    • @DenesCanTellYou
      @DenesCanTellYou 3 роки тому +1

      De ugyehogy???

  • @92bettinaa
    @92bettinaa 3 роки тому +10

    Végre Ivááán! Kár, hogy a többiek nincsenek, de a big banddel "elb@szni már nem lehet"!! 🖤

  • @Breadrc
    @Breadrc 3 роки тому +12

    A mai rész alcíme: Hogyan készíts műalkotást egy tök átlagos popdalból. Amúgy ez egy igazi évadzáró rész, Bandi most nagyon odarakta :)

  • @VisionKftVisionKft
    @VisionKftVisionKft 3 роки тому +5

    Szerintem az Iván a legnagyobb arc :) szégyellem hogy eddig nem hallottam ( ismertem ) na majd ezután :)

  • @nem_harap_a_neni6402
    @nem_harap_a_neni6402 3 роки тому +17

    Mikor Gojko Mitic "boom"-erezik, Herr Hajós arca: prájszlesz 😁, utána meg lazán leveri a Dalfutár veséjét. Semmi tekintélytisztelet?!? Nagyon helyes! Remélem a studióban is lesz birkózás.👍😁

  • @benuenutocellini2691
    @benuenutocellini2691 3 роки тому +6

    Újabb szintre emeltétek a műsort!

  • @veghcsenge
    @veghcsenge 3 роки тому +19

    Bakker, nálunk is van Pusziló, csak Csikipóknak hívják, és a gyerekek csapják le, akkor megdöglik, aztán feltámad 😆

  • @krisztinaruttkay9161
    @krisztinaruttkay9161 3 роки тому +10

    Hétfőt akarok, bármilyen furcsán hangzik is.

  • @horvathzoltan1983
    @horvathzoltan1983 3 роки тому +13

    Ennyire még sosem vártam a második részt :) 🤞

  • @annamari7863
    @annamari7863 3 роки тому +11

    Nagyon jó ez a rész, köszi. (Kornéltól elolvadtam és Tariska is nagyon tetszik) A zsidó temetőt, történetet és a szokást is köszi. Ó, Ivánnak meg köszi, hogy a női változatot választotta (gondoltam is, hogy fogja.)

  • @Hoffmann_Robert
    @Hoffmann_Robert 3 роки тому +15

    Még egy kis golfkocsizás és megvan az új Emil.Rulez! album. De legközelebb azért vigyétek Hegyi Gyurit is, jót tenne a szövegnek. :)

    • @zsomalino
      @zsomalino 3 роки тому +5

      Múltkor ott állt a háttérben Gyuri Attish köszöntésénél. A Zacskós Gyilkossal együtt már 2 dal lehetne az új ERZ lemezen.

    • @zsofiaerdelyi7077
      @zsofiaerdelyi7077 3 роки тому +3

      Ha jól sejtem az epizódok elején és végén a be- és levezető szövegeket Hegyi Gyuri írja..

  • @niketasvlahosz5977
    @niketasvlahosz5977 3 роки тому +8

    Fekete-Kovács Kornél és Vitáris Iván? Ez óriási! Nagyon várom a következő részt!

  • @orsolyaparti9594
    @orsolyaparti9594 3 роки тому +3

    Jó, oké, rendben, nem baj, valamibe bele kell dögleni - én ebbe fogok, jövő hétfőn. ❤️

  • @beamental
    @beamental 3 роки тому +9

    Ez nagyon nagy lett, remegve várom a hétfőt.
    Kornél trombitajátéka simogatja a lelkem.

    • @kalmarvirag
      @kalmarvirag 3 роки тому +1

      Egyszer menj el egy Pénzügyőr fúvós zenekar koncertre. Bámulatos. (Legutóbb a MUPA-ban hallgattam őket)

    • @beamental
      @beamental 3 роки тому

      @@kalmarvirag Köszi a tippet! Most még csak a hová nem megyek el listára kerül fel, de reméljük a legjobbakat! :)

  • @almale12
    @almale12 3 роки тому +54

    Kisbogár Single-t kérjük kiadni!

    • @funtom8
      @funtom8 3 роки тому +12

      Díszcsomagolásban a Zacskós gyilkossal.. :)

    • @funtom8
      @funtom8 3 роки тому +1

      ua-cam.com/video/rPWkTbqkrB4/v-deo.html

  • @annajuliaerdei4262
    @annajuliaerdei4262 3 роки тому +18

    Szívesen látnék egy lány csapatot, pl. egy Pásztor Anna, Péterfy Bori, Schoblocher Barbi, Bocskor Bíborka négyest.

    • @davidkur5317
      @davidkur5317 3 роки тому

      Dalfutár 3. adása. Abban a részben csak csajok vannak.

    • @duplaem
      @duplaem 3 роки тому +2

      @@davidkur5317 Hát azt kellene jóvátenni. Azt a mai napig nem tudtam végignézni...

    • @duplaem
      @duplaem 3 роки тому +3

      A Blahából amúgy kb. bárkit is hívhatnának a különböző posztokra. Jancsót zeneírónak, Szaját szövegírónak, Barbit énekelni...

    • @gabriellacsikos27
      @gabriellacsikos27 3 роки тому

      +1 Blahalouisianából bárki🤗

  • @davdev89
    @davdev89 3 роки тому +2

    yeeeeah!!! köszi a kisbogarat András!

  • @ashenshugar4461
    @ashenshugar4461 3 роки тому +4

    Biztos király lesz a big band-del is, na de úristen, mekkora rock szám lehetne belőle!!!

    • @fuleloblog
      @fuleloblog Рік тому

      És most már tudjuk, hogy mégsem lett az, legalábbis én úgy érzem. Pedig én is nagyon vártam az elkészültét, és a Szerencseszombatos felvételt is nagyon szeretem, de a dalból készült stúdiófelvétel szerintem borzalmas lett. Az én fülemnek kellemetlenek a soundok, és a tévéműsorban látható/hallható dobolás is sokkal jobban illett a dalhoz szerintem, mint a végső verzióé. Persze ez csak szubjektív vélemény. Meg is hallgatom gyorsan azt a live-ot... :) (BB)

  • @moneszka326
    @moneszka326 3 роки тому +3

    Hatalamas hab az évad tortáján! Nagyon várós a hétfő!

  • @ferencgaspar9991
    @ferencgaspar9991 3 роки тому +37

    Imádjuk a műsort a kedvesemmel ❤️
    Csak így tovább!!
    Esetleg a Belgás fiúk lehetnenek valamelyik pozícióban egyszer. Nagyot ütne ❤️

    • @sutiszorny
      @sutiszorny 3 роки тому +2

      pont tegnap hallgattam belgát és jutott eszembe ez az ötlet nekem is :)

    • @gablen23
      @gablen23 3 роки тому +3

      őket alighanem szövegírónak kérném fel

    • @ferencgaspar9991
      @ferencgaspar9991 3 роки тому

      borges23 igen, abszolut az az erősségük :)

    • @gablen23
      @gablen23 3 роки тому +1

      @@ferencgaspar9991 akkor ráhibáztam ;-)

  • @bogatibokorakos
    @bogatibokorakos 3 роки тому +4

    Atyaég de jó lesz ez!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @zsoltnesiska9894
    @zsoltnesiska9894 3 роки тому +3

    Megint szenzációs csapatot sikerült összeválogatni .De ez így nem ér ......ti már rég tudjátok megint milyen szuper nóta született mi meg rághatjuk a körmünket hétfőig. Sebaj addig is hallgatom az új szerzők műveit dalait .Köszönet hogy rajtatok keresztül megismerhettem őket .Tali hétfőn

  • @tudd_hogy_szeretnek
    @tudd_hogy_szeretnek 3 роки тому +3

    "Megiszod a három sört a négyre rá" yeee

  • @balazsorkenyi149
    @balazsorkenyi149 3 роки тому +4

    Azért is szeretem ezt a műsort mert egy csomó nagyszerű zenészt és zenét ismerek meg általa. Nagy köszi :) Lehetne egy dalfutar playlist a szereplők zeneivel ;)

  • @ferenczik-levaifanni4985
    @ferenczik-levaifanni4985 3 роки тому +3

    Tetszik ez a Kisbogár nóta.

  • @Fercomusic
    @Fercomusic 3 роки тому +3

    De jó köszönöm, dalszövegírás elött állok és ezzel most kaptam ötletet a folyamatra. 😊

  • @heizeragi
    @heizeragi 3 роки тому +8

    Az már többször előfordult, hogy újranéztem második részt, de első részt most először. És soha még nem vártam így a következő hétfőt.

  • @pizsamavonflanel
    @pizsamavonflanel 3 роки тому +3

    De jó, egy buktacukrozó kolléga! Nem is tudtam hogy Iván is terméktervezős volt. :D

  • @Windlespoon
    @Windlespoon 3 роки тому +1

    Mondjuk sztem is a Varró Danis szöveg lett a legjobb. :) De azért volt más szöveg is jó, nem azt mondanám, hogy csak az volt a jó. A legjobb volt, több jó közül.

  • @primelanseries
    @primelanseries 3 роки тому +7

    Reméltem, hogy Iván felbukkan majd valamelyik részben!

  • @funtom8
    @funtom8 3 роки тому +3

    Eddig ez tűnik a legizgalmasabb, legszerteágazóbb csapatnak. Biztosan jót csapatnak.

  • @zsigidori
    @zsigidori 3 роки тому

    Már most a kedvencem! 😍

  • @AnnamariBan
    @AnnamariBan 3 роки тому +3

    Ivan!!! Yeah!!! De szuper!!! ❤️❤️❤️

  • @zsomalino
    @zsomalino 3 роки тому +13

    Nem tudom mennyire spoiler, de Kornél meg a MAO dolgozott már Ivánnal, mikor két éve a Somló Cirqszon Iván énekelte az Ülök A Járdánt és nyitódalként odavert rendesen, szerintem Iván big bandes megjegyzése is onnan ered.

  • @kritomi100
    @kritomi100 3 роки тому +2

    Hát ez tényleg egy új kihívás. Nagyon várom mi lesz ebből! ;)

  • @evai.3127
    @evai.3127 3 роки тому +3

    A tökéletes ötletekről: Császár Elődöt pl. le lehetett volna skubizni, fejlődött-e az énekhangja bármit is az évek alatt, Dallos Bogi sem tudott tenni semmit a dalhoz. Szóval lelkesednék: énekesnek: Paár Julianna a folkzenéből és Oláh Annamari a Meszecsinkából. Ez a mostani rész pedig csúcsszuper!

  • @DenesCanTellYou
    @DenesCanTellYou 3 роки тому +3

    És BEMUTAT a boomernél! És a szívem mélyéről mutat be! :)
    Jó, mi már dzsenekszek vagyunk, de akkor is.

  • @artofvirus4105
    @artofvirus4105 3 роки тому +3

    Szuper műsor volt!

  • @benjaminmoloy7163
    @benjaminmoloy7163 3 роки тому +24

    tök jó, hogy nem egy dj/producer kapta ezt a rádiópoposabb dallamot (nem mintha rossznak tartanám az alapdalt, de kicsit tényleg olyan, amit az ember egy ed sheeran-generátortól várna, mint ahogy rakonczaié chainsmokers-generátoros volt).
    meg ivánt bár sosem hallgattam sokat, valahogy nem úgy gondolok rá, mint akinek fekszik bármi más a kicsit bluesos beat-rockon kívül, szóval nagyon kíváncsi vagyok rá is második részben.
    és nagyon erős az évad a szereplők összepárosításában (az előzőek is azok voltak, de a mostaninál sikerültek a legizgalmasabban szerintem). meg amúgy nagyon jó az operatőri munka.

    • @Breadrc
      @Breadrc 3 роки тому +2

      A Rácz Gergő ugyanabból az alomból jött, mint a Rakonczai testvérek, ha jól tudom, egyazon fiúcsapat tagjai voltak. Sajnos nem tudott kilépni a konfortzónából, viszont még mindig jobb dalszerzőnek, mint ami förtelmet kihozott volna producerként. Valószínűleg valami Burai haverja féle sláger.

    • @duplaem
      @duplaem 3 роки тому

      Megnyugodtam, akkor más is érezte, hogy a gitár riff eléggé hajaz az "I see fire"-re. Semmi gond, van is ilyen, meg úgysem az lesz a végeredmény, de na.

  • @kovacspista158
    @kovacspista158 3 роки тому +1

    Na ez tényleg ütős kis csapat lett. Nagyon várom a következő részt, legyen már holnap!😜

  • @tamasretz5936
    @tamasretz5936 3 роки тому +8

    4 perce nézem, és esküszöm a Familia KFT jutott eszembe. Abban volt ennyi termékelhelyezés

    • @pajrobi
      @pajrobi 3 роки тому +3

      Ne panaszkodjunk, szponzor nélkül nem lenne Dalfutár!

  • @dianagal
    @dianagal 3 роки тому +7

    András, kérve kérünk! @Dalfutár hallgasd meg kommentünk, mert sok pici bogár, csak arra vár, hogy András és Kornél mèg több trombitás Imprót kreál! Csak ilyen improvizációrararararaaaa vár sok kis bogáááár! Sok kis Néző Bogááár 🎶🎵🎶🎵..... 🙈😂

  • @dorakorosi9979
    @dorakorosi9979 3 роки тому +6

    Ivánt én is csak 40 felett fedeztem fel : ) sohasem késő : )

  • @michelin0727
    @michelin0727 3 роки тому

    Ezt nagyon várom.

  • @gablen23
    @gablen23 3 роки тому +2

    rájöttem valamire, én már nem is annyira a dal miatt nézem ezt a műsort, hanem a beszélgetések, a Hajós hülyéskedései, a sztorik, szóval az egész körítés miatt

  • @esziktibor2530
    @esziktibor2530 3 роки тому +46

    Az Iván kurva jó fej!

    • @esziktibor2530
      @esziktibor2530 3 роки тому +3

      Az nagyon tetszik hogy, ilyen zenét szeret, és játszik fiatalon!
      Én ilyen zenén nőtem fel, de sok féle zenét szeretek, így 55 évesen.

    • @llacilaszlo6367
      @llacilaszlo6367 3 роки тому +2

      Baxdki, ugyanez jött le nekem is, óriási arc, aztaaaa!!!

  •  3 роки тому +1

    Hú de várom!!!!👌

  • @stermzsoltigabor
    @stermzsoltigabor 3 роки тому +4

    Ne hagyd magad, András! Üss vissza Ivánnak!

  • @PestiMash
    @PestiMash 3 роки тому +5

    a Kisbogar mindent visz!

  • @Daniel-bv5mx
    @Daniel-bv5mx 3 роки тому +9

    A Kis bogár című dalt kérjük felvenni :)

  • @kissbela7333
    @kissbela7333 3 роки тому +49

    A régi nagyok közül szívesen megnézném Bornait vagy Laárt. Zeneszerzőként, szövegíróként vagy énekesként, lehet válogatni.

    • @Gergely362
      @Gergely362 3 роки тому +10

      Vagy Dolák-Saly szövegíróként 🙄🙄😁

    • @ashenshugar4461
      @ashenshugar4461 3 роки тому +2

      Pont tegnap gondolkodtam ezen, hogy a Bornai vagy a Laár mekkorát alakíthatna... :)

  • @borbalasimon5540
    @borbalasimon5540 3 роки тому

    megnéztem most másodszor, alig várom a következő hétfőt, baromi jó lesz!

  • @zoltanmongyi2813
    @zoltanmongyi2813 3 роки тому +24

    2 dolog: 1, szívesen látnám szövegíróként Likó Marcit. 2, szívesen látnám a Dalfutár felkérést visszautasítók listáját 🙂

  • @zentailaszlo7866
    @zentailaszlo7866 3 роки тому +5

    Én nagyon szeretném az Iván interjút vágatlanul!!!!

  • @michelin0727
    @michelin0727 3 роки тому

    Ezt nagyon várom

  • @Mugli01
    @Mugli01 3 роки тому +1

    Jók a bringás shotok. Köszönet érte!

  • @attilafoldvari8775
    @attilafoldvari8775 3 роки тому +20

    - "Mit találtam ki, hogy miért itt találkozunk?" - Hát mert a MOL az egyik szponzor, András.

  • @HajjSejj
    @HajjSejj 3 роки тому +2

    Vegre egy uj szponzor!😀

  • @polyatamas
    @polyatamas 3 роки тому +5

    Ej, ha már végre szóba került Tibusz, azért egyszer őt is be lehetne ültetni egy csapatba...

  • @szilviakurucz1030
    @szilviakurucz1030 3 роки тому +43

    Utolsó csapat az évadban???? ? De hát na már most ezt hogyan. Függő vagyok! Mi lesz ha jönnek az elvonási tünetek???

    • @kittiszommer9430
      @kittiszommer9430 3 роки тому +2

      Akkor újranezzuk az előző részeket (:

    • @pajrobi
      @pajrobi 3 роки тому +7

      Tüntessünk, ezt nem tehetik meg velünk!

    • @ant-mt9wk
      @ant-mt9wk 3 роки тому

      Szívás :( Nálam is ez jön. :(

  • @HimerJozsef
    @HimerJozsef 3 роки тому +16

    A videók végi költő írásai majd ki lesznek adva valamilyen formában? :)

  • @househun
    @househun 3 роки тому +1

    Vályi Pistáék után Hajósékat is megtalálta a MOL PR osztálya :D (és nagyon jól is van ez így)

  • @zsenimusic
    @zsenimusic 3 роки тому +1

    ez má megin' jó! :D :P

  • @zsofiakatona6584
    @zsofiakatona6584 3 роки тому +1

    Fekete Kovács Kornél

  • @dudas.levente
    @dudas.levente 3 роки тому +2

    András! Kérlek téged/titeket, hogy tegyétek elérhetővé a szereplőkkel készült interjúkat! Én szívesen lennék a Dalfutár fizető nézője. 😉

  • @breki312
    @breki312 2 роки тому

    Kezdő gumicukrosok gumicukra 👌😂 nagyon igaz! kedvencem az a fajta

  • @hegiandi
    @hegiandi 3 роки тому +1

    NAGYON VÁROM a 2. részt, kíváncsi leszek a produceri munkára, és az énekre (Y)

  • @MRLDsxn
    @MRLDsxn 3 роки тому

    Jók a dalok^^ Mehetne egy részben az egész :3

  • @thamashu
    @thamashu 3 роки тому +7

    Itt kezdődik a "Kisbogár", ha esetleg más is szertné még néhányszor meghallgatni: 39:08

  • @balazsgyarmati3702
    @balazsgyarmati3702 3 роки тому +3

    kisbogár impró nagyon jó! De a menő rockercsávó ne bántsa a kedvenc emberem! Ha még1x kezet emel Hajós bűvészúrra megnézeti magát. (nem fenyegetés csak figyelmeztetés) A dalfutár egy szent és sérthetetlen ember az én szememben.

    • @agneskovacs9305
      @agneskovacs9305 3 роки тому

      Na, ezen nagyot nevettem! :-)))) "Bűvészúr, "megnézeti magát", már-már "rejtői". :-)))))

  • @minimanoka
    @minimanoka 3 роки тому

    21 perc körül mekkkora geg! ! :D

  •  3 роки тому +7

    Hajós különféle plüssállatokkal játszik és sztorizik spin off mikor??

  •  3 роки тому +1

    Druszaaaaaaaaa!!!! NAVÉÉÉÉÉÉÉÉGREEEEEE!!! :DDD

  • @JarodFree
    @JarodFree 3 роки тому

    A szövegírós résznél néhányszor tarkónvágtam volna a gyártásvezetőt, amiért a harmadik percben nem vitte el a beszélgetést egy szúnyogmentes helyre, de minden más szuper volt. Várom a második részt!

  • @PeterOldbiker
    @PeterOldbiker 3 роки тому +4

    Hát ez a rész odab..sz! Ennyire még nem vártam a második adagot!!

  • @oliverracz8092
    @oliverracz8092 3 роки тому +8

    Megmondom őszntén, jóllehet kezdettől fogva rajongója voltam a műsornak, az utóbbi részekbe bele-bele tekertem, sőt meg se néztem már mindent. Lehet, hogy én fáradtam el, de az is lehet, hogy a formátum túl vontatott mostanra. Azokba a részekbe tekertem bele, amikor a zenészekkel való beszélgetések történtek, ugyanis a dalra voltam kíváncsi elsősorban. Értem én, hogy fontos a meghívott személyisége és sokszor érdekes is, de ezek a részek szerintem lehetnének a jövőben sokkal feszesebbre vágva. Ez persze csak az én személyes véleményem, érdekes lenne, hányan osztják. Remélem azért hasznos visszajelzés ez, mert a jobbító szándék vezet.

    • @agneskovacs9305
      @agneskovacs9305 3 роки тому

      Igen, egyetértek veled! Az elején András legtöbbször a szerzők, énekesek lakására, vagy stúdiójába ment, ott folyt a beszélgetés, a bemutatás. Az jogos, hogy ki kellett találni valami mást, mert egy idő után ez a koncepció unalmas lett volna, viszont én is úgy érzem, hogy mostanra kicsit átestek a ló túlsó oldalára, időnként "too much" a körítés, és a felesleges töltelék anyag már sokszor engem is untat. Valóban lehetnének ezek a részek "feszesebbek" és a dalra koncentráltabbak. Mert az a helyzet, hogy ezek a tehetséges emberek valóban nagyon jók abban, amit csinálnak, de a személyiségük nem mindig, sőt általában egyáltalán nem szórakoztató, show elemnek nagyon gyengék. Látszik, hogy András is sokszor szinte "kínlódik ", hogy valamit kihozzon egy-egy interjúból, amiért érdemes megnézni. Persze vannak kivételek, mint pl. a mostani részben Vitáris Iván, ő nem volt unalmas egy percre sem, végig "partnere" volt Andrásnak a szórakoztatásban.

    • @GregoriusMagnus
      @GregoriusMagnus 3 роки тому

      Jól van ez így, ahogy van.

    • @annamari7863
      @annamari7863 2 роки тому

      hát ez a legjobb rész volt, te

  • @ilonamulab5109
    @ilonamulab5109 3 роки тому +1

    András, én még emlékszem, mikor 20 éve előzenekar voltatok Pécsen, és teljes érdektelenség övezte a produkciót, a 3. szám után azt mondtad; "Ti minden zenekart ennyire szoktatok megtapsolni ?"

    • @HajosAndras
      @HajosAndras 3 роки тому

      Igen, àltalàban keményen osztottam a közönséget🤣