Дeva // A38 hajó // CAFe Budapest 2020

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 15 гру 2020
  • Дeva koncertje az A38 Hajó fedélzetén 2020. október 12-én, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.
    Дeva (ejtsd: Deva), azaz Takács Dorina 19 évesen indította el szólókarrierjét, miután számos zenei, színházi produkcióban működött közre. A dalokat ő írja, producereli és adja elő. 777 című kislemezének saját maga tervezett lemezborítót. A Д mint Dorina az előadó nevéből ered, Eva pedig utalás az első nőre a Földön.
    A koncert 2020. október 12-én, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében az A38 Hajóval közös programként, a Budapest Brand nZrt. (korábban: Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ) szervezésében valósult meg. A videó jogai a Budapest Brand nZrt. tulajdonát képezik.
    Budapest, 2020.

КОМЕНТАРІ • 97

  • @101_Neleta
    @101_Neleta Рік тому +15

    Ez a lány fantasztikus! Mindig is hiányoltam ezt a stílust, mikor az ambient ötvözi a népzenét, pláne ilyen énekhanggal. Sok dalt még! Gratulálok!

  • @laszlofazekas3446
    @laszlofazekas3446 2 роки тому +27

    Az elektronikus, valamint a magyar népzene zseniális ötvözete, összhangja. Ezt a lányt még sosem hallottam, köszönöm.

  • @benzmobil
    @benzmobil 3 роки тому +86

    She is amazing! Beautiful voice, good work with the sound design and counter melodies. Very organic and transparent music space. A very promising young talent!

    • @84Tre
      @84Tre 2 роки тому

      But she is dump as hell you do not want to know

    • @benzmobil
      @benzmobil 2 роки тому +5

      @@84Tre Dude, that's not cool writing things like that on the artist page.

    • @84Tre
      @84Tre 2 роки тому

      @@benzmobil Fair enough what you said...but anyway this is not her page and I was like you before. But I heard speaking her about life and things and she is not like what we think, really. Sad to say but she is just a previlaged adult and her parents do things for her. But is all subjective.

    • @benzmobil
      @benzmobil 2 роки тому +23

      @@84Tre Her parents are great people then! Its ok not to agree with what she says and if she disappointed you with her interview that's fine, she shouldn't be perfect. We are all different people with different opinions and life situations , lets be nice and respect each other.

  • @Neuron1on
    @Neuron1on Місяць тому

    Minute 16 and a bit after is such a masterpiece.

  • @anettkleer886
    @anettkleer886 2 роки тому +112

    Gyönyörű! Nekem Ő a magyar Aurora Aksnes!

    • @bakator
      @bakator 2 роки тому

      Kicsit nagyon giccs, de nem annyira mint a Ghymes. Olyan klasszikusok diszkó ritmusban 2022.

    • @zoltanlukatsovics5845
      @zoltanlukatsovics5845 2 роки тому

      @@bakator Ami szép az giccs? Fogadjunk, hogy Te az ilyen dallamtalan ritmustalan zenéket kedveled.

    • @peterkoppanyi133
      @peterkoppanyi133 2 роки тому +2

      hát ez azért kicsit túlzás :D

    • @danielbodo5094
      @danielbodo5094 Рік тому +2

      Azert sztem az Aurora-nal jobb.
      Volt szerencsém 1mas után hallani őket 1 napon a Campus-on

    • @peterkoppanyi133
      @peterkoppanyi133 Рік тому +4

      @@danielbodo5094 hát barátom akkor te nem értesz a zenéhez :) az hogy egy amúgy tehetséges kiscsaj feldolgozgat népdalokat nem nagy kunszt, viszont aurora 11 éves kora óta olyan egyedi dalokat ír, olyan színpadi megjelenése van, ami jelenleg számomra űberelhetetlen. nyilván deva jó, de nem tudnám aurorához hasonlítani. ég és föld...

  • @dnielrable
    @dnielrable 2 роки тому +10

    A magyar Gioli és Assia, remélem sikerül tartani ezt a magas színvonalat :)

  • @eszesfilms1651
    @eszesfilms1651 2 роки тому +9

    Basszus. Baszus de jó! Zseniálisan jó!!! Megimádtam ezt az éneket.

  • @matyasmayfly
    @matyasmayfly 2 роки тому +13

    Unbelievable perfomance. Can't wait for the next concert! :)

  • @ritawukovics271
    @ritawukovics271 7 місяців тому +1

    Végtelenítve sem lehet megunni.❤

  • @realzey
    @realzey Рік тому +6

    Szuper! Napok óta hallgatom.

  • @Aythar
    @Aythar 2 роки тому +7

    Great performance! Congrats!

  •  2 роки тому +3

    Csodás!

  • @miklossolyom2622
    @miklossolyom2622 2 роки тому +3

    Fantasztikus!!!

  • @Sonicjr1980
    @Sonicjr1980 2 роки тому +20

    Egyrészt meg vagyok lepődve, hogy mikre nem lehet lelni a youtube-on, másrészt meg hogy nem hallottam róla eddig....

  • @elstimate
    @elstimate Рік тому +2

    Remek és magas színvonalú zene

  • @TheDavidCondis
    @TheDavidCondis 3 роки тому +1

    WOW!

  • @katalinbajusz8931
    @katalinbajusz8931 2 роки тому +3

    Nagyon nagyon jó magával ragadó és elvarázsol !

  • @AndorSzalai
    @AndorSzalai Рік тому +1

    Mekkora tehetség vagy, Dorina!

  • @lajoslajos5001
    @lajoslajos5001 2 роки тому +2

    OK. VIVA Budapest./BUDAPEST./Hungary./HUNGARY 2021.-2022.😀😀😀

  • @lajoslajos5001
    @lajoslajos5001 2 роки тому +2

    OK. VIVA Budapest./BUDAPEST./Hungary./HUNGARY 2021.😀😀😀

  • @generonam
    @generonam Рік тому

    Zseniális!

  • @HOLLOTAMAS228
    @HOLLOTAMAS228 5 місяців тому

    nagyon szép

  • @laszlokezi1256
    @laszlokezi1256 2 роки тому +8

    Itt valami születik---- ZENE

  • @elvirapapai1561
    @elvirapapai1561 Рік тому

    ♥️♥️♥️

  • @viragotadok
    @viragotadok Рік тому +1

    Istennői ❤

  • @juditrekabarko6794
    @juditrekabarko6794 2 роки тому +2

    Csodálatos🙏🤍💜! Isten eltessen!Áldás🤍🤍🤍🤍🤍!

  • @lburgmann
    @lburgmann 2 роки тому +1

    Csodás! 0:-)

  • @no22an22
    @no22an22 4 місяці тому +1

    Ilyennek képzelem a Vélák énekét.🥹

  • @butorrestauralasesfaszobraszat
    @butorrestauralasesfaszobraszat 3 роки тому +14

    Sose hallottam még rólad széphölgy. Alkotási munkám során hallgatni foglak. Egy kicsit az én világom ez az elektronikus zene úgyhogy bejön! Csak így tovább! Gratulálok a munkásságodhoz! További sok sikert! Üdvözlettel Gyuláról!

  • @laszlokezi1256
    @laszlokezi1256 Рік тому +1

    좋은 음악

  • @Bob50Lee
    @Bob50Lee Рік тому +2

    get it...get itttt

  • @TheRealMustafa87
    @TheRealMustafa87 Рік тому +4

    a szemei nem hazudnak

  • @peterkoppanyi133
    @peterkoppanyi133 2 роки тому +6

    mi a címe ennek a számnak 18:00-tól? ezt a iszonyat delfin technót még elhallgattam volna egy darabig :)

  • @h_tamas8576
    @h_tamas8576 3 місяці тому

    💯✅💯

  • @Bob50Lee
    @Bob50Lee Рік тому +1

    ur a hells gootd artist

  • @hbela1000
    @hbela1000 2 роки тому +2

    Csodálatos vagy.Azért kiváncsi lennék, hogy egy ilyen Gyémánt Bálint mit tudna (sokat, szerintem) itt-ott beleszőni ezekbe a dalokba.De hát az már egy más történet.

  • @-happyjohn
    @-happyjohn 2 роки тому +1

    ❤️🕉️✌️🙏

  • @petraszollosi4860
    @petraszollosi4860 Рік тому +1

    Valaki tudja az utolsó számnak a címét? Sehogy sem találom és nagyon tetszik

  • @necro77
    @necro77 2 роки тому +1

    Shuuu...

  • @Lethesys
    @Lethesys 2 роки тому +5

    Csordultig kéne lenni a nézőtérnek.

  • @Neuron1on
    @Neuron1on Місяць тому

    Deva, gyonyoru vagy es a sound kelemes meg a hangod isteni. :)

  • @raulsevero8512
    @raulsevero8512 2 роки тому

    see delight my dreams

  • @ababotond
    @ababotond 2 роки тому +2

    5:24

  • @halivudestevez2
    @halivudestevez2 2 місяці тому

    kész szenvedés

  • @laszlokezi1256
    @laszlokezi1256 Рік тому +1

    Világrajött----ZENE

  • @ababotond
    @ababotond 2 роки тому

    Várjál, várjál, ő csak az előzenekar, ez nem az Ő koncertje.

  • @EgiRoka
    @EgiRoka 2 роки тому +8

    kértem.... hogy angyalok még várjatok... de már itt vannak...

  • @bapadaq
    @bapadaq 4 місяці тому

    ritmustündér szya

  • @menuetto1
    @menuetto1 3 роки тому +8

    Varázslatos

  • @Kunzulu7
    @Kunzulu7 3 роки тому +6

    Nagyon hiteles és vonzó.Ez így merész is. Tetszik a kötött felöltő is, az első feleségem hordott ilyesmiket a 80'-as évek 2. felében, egy ideig. Őrült szexi, ha jól mondom ....!..?

    • @Kunzulu7
      @Kunzulu7 3 роки тому +1

      ...és nyilvánvalóan digitális lokál, a fura magyarság gal gépszrű enragaszt ott szöbeg ek

    • @BalazsNagy-ce1xk
      @BalazsNagy-ce1xk Рік тому +1

      Igen az ilyen ruhákban a nőt érzed , nem egy kínai vegyi gyárat .

  • @gyulailosvai828
    @gyulailosvai828 2 роки тому

    És mi a neve az énekesnőnek?
    Nekem nem derült ki..plusz a ciril betü miért kell, mivel elolvasni ne tudom , nem értem.

    • @kuxii_youtube
      @kuxii_youtube 2 роки тому +6

      Meglett már?
      Deva Takács Dorina

  • @TothTimea32
    @TothTimea32 2 роки тому

    jot aludtak a koncerten?

  • @giovanniczermanek4936
    @giovanniczermanek4936 2 роки тому +1

    Devla

  • @amarokker
    @amarokker 2 роки тому

    Nem lenne rossz, csak nem értem, hogy amikor már kezdene beindulni, miért vesz vissza a lendületből. Hiányolom a kidolgozottságot, klimaxot. Sokat bíbelődik a kütyüivel, eltáncolgat rá, ami nekem zavaró. De legalább ő élvezi.

  • @imrichmorvay2227
    @imrichmorvay2227 2 роки тому +1

    ahogy tancol meg mozog az szuer!!! a zenere inkabb nem mondok semmit 🙂

  • @technoxkft.5660
    @technoxkft.5660 3 роки тому +9

    Ha én csinálom ugyanezt, tuti senkinek nem kell... :-))

    • @Axeloon
      @Axeloon 2 роки тому +2

      Nnna pont ugyanerre gondoltam én is! Most nem mondom, hogy rossz (bár engem személy szerint abszolút nem fogott meg), de ha a külön utakon járó, pufók, fogszabályzós, kislyány csinálná ugyanezt a helyi népdalkörből, sajnos a kutyát nem érdekelné.

    • @csokaaron1433
      @csokaaron1433 2 роки тому +54

      @@Axeloon én egy hónapig hallgattam úgy hogy nem láttam róla képet videót úgy hogy szerintem lennének még akik úgyis hallgatnánk ha nem így nézne ki

    • @szepesiarpad
      @szepesiarpad 2 роки тому +7

      Messzemenőkig nem értek veled egyet. Az az egy bűne hogy fiatal és természetesen szép? Nem öltözik kirívóan, nem tolja a képedbe a testét. Nézd meg a Gamazda-t, őrá már igaz amit mondtál, túl affektálva zenél és mindenét kiteszi a kirakatba. Mellesleg Deva zenét szerez, énekel....

    • @gergelykorody4662
      @gergelykorody4662 2 роки тому +1

      ha ilyen jó, engem érdekel. Muti

  • @tiborlazar9396
    @tiborlazar9396 2 роки тому +1

    A pulcsi nagyon rossz, a többi ok

    • @annamari7863
      @annamari7863 2 роки тому +5

      talán meg kellene barátkozni a gondolattal, hogy a nők emberek, és elsődleges kötelességük nem az, hogy szexik legyenek.

    • @tiborlazar9396
      @tiborlazar9396 2 роки тому

      @@annamari7863 Nem kívánom, hogy az előadónk egy másik szereléssel sexbombává váljon. Van olyanokból már ipari mennyiséggel. A pulcsi önmagában rossz, de stílusilag és esztétikailag sem illeszkedik a zenéhez. Amennyiben ez egy stylistnak volt a választása akkor mellényúlt.

  • @AbcDef-vj6cu
    @AbcDef-vj6cu 2 роки тому

    Ha egy kicsit inteligensebb lennél tovább halgattalak volna

  • @bakator
    @bakator 2 роки тому +1

    Kicsit nagyon giccs, de nem annyira mint a Ghymes. Olyan klasszikusok diszkó ritmusban 2022.

    • @giovanniczermanek4936
      @giovanniczermanek4936 2 роки тому

      Én meg azt mondanám, hogy olyan, mintha egy tini lány otthon a négy fal között zenélgetne magának egyedül, mi pedig leskelődnénk az ablakból. Magyarul a színpadi megjelenítés elég gagyi színvonalú...

    • @zakzag
      @zakzag 2 роки тому +2

      és mi az "igazi" zene akkor?

  • @deloinalain7864
    @deloinalain7864 2 роки тому

    jézusom.... orvos látta már?....

  • @norbertkottan5636
    @norbertkottan5636 2 роки тому

    kocsog kapszeres zene

  • @attilaszabo5456
    @attilaszabo5456 Рік тому

    Muveszno gratulaok es kedvelem hogy ulteti at a Tangerine Drem Jearre Wangelis Kraftwerk Eneya motivumokat a mezosegi kalotaszegi es csango regi dalokra Es ne feledjuk Morodert