Nem volt ez KICSIT NAGYON MEREDEK odamenni? 7 millio szoros hìvasra se tettem volna kockara az életem, az egeszsegem.újsagìrokent. en értem, aterzem, sajnalom nagyon a helyzetüket. De nem mennék oda .
Azért vannak Magyar katonák csádba,h. segítsék a rendfentartást!Nem a bevándoroltatás a megoldás!Brüsszel,Amerika jobb lenne ha azzal foglalkozna,hogy helyileg élhetővé,és biztonságossá tegyék!Nagyon szomorú,felfoghatatlan !!😢
1,59-nél elhangzik, hogy Amerika elfelejtkezett az országról, és már csak egyedül az Európai Unió próbál segíteni. Akkor miért is szégyellje magát Európa???? Amerika Afrikában sok területen provokált háborút, lerombolta az országok nagy részét, majd magukra hagyta őket, miután sikeresen kizsákmányolta őket, elvitt amit csak lehetett. Amerika bűneiért miért Európának kellene szégyellnie magát. S ha már igen, akkor az Ázsiaiakat miért nem említi meg? Mert ezzel az erővel őket is lehetne, csak úgy, hogy írjon valamit. Egyébként meg Amerikának kellene jóvátételt fizetnie az afrikaiak felé, mint ahogyan ez Európában a világháborúk után történt, az I. és II. világháborút is Amerika provokálta ki, mégsem ő fizetett jóvátételt az európai országoknak !!! Manapság is Amerika provokál háborúkat, egyrészt világuralomra tör, másrészt szüksége van a különböző természeti kincsekre, főleg az űrkutatáshoz, hogy ne a sajátját kelljen idő előtt elhasználnia és sebezhetővé válnia.
Szégyelje magát Amerika,aki elfeledkezett ròluk.Frsnciául beszélnek,gondolom,Francia gyarmat is voltak!Amíg az érdek úgy kivánta!Ezek után,bevandoroltatnák euròpába őket,onnan ahol minimális kultúra sincs!Ahelyett,hogy segítenének rajtuk!Magyarország segélyeket,rendfentartò katonákat küldött,mégis mi vagyunk a rossz!Láthatjuk az menekültek,autòkon ugrálnak stb..!Igen bűnös Brüsszel,az euròpai uniò,hogy nem helyileg nyújt drasztikus segítséget,megoldást!Helyette ide hozzák az òriási kultúr különbség miatti problémát!
A hölgy nagyon szimpatikus, a helyzet pedig borzasztóan szomorú.. Elképzelhetetlen min kell keresztülmennie emberek millióinak😢😢
Kár,hogy a hölgy állandóan közbevág a riportalany beszédébe.
A kérdezőhölgy nagyon hadar és közbevág. A bemutatás: szomorú valóság.
Kizárólag a fogamzásgátlás népszerüsítése, felvilágosítás lehet a megoldás. A többi még tűzoltásra is kevés.
Majd jönnek Mo-ra is
Európát már belakták , most jönnek hozzánk mert ök egésznap tolták a gyereket a semmire
Elnézést, de most néztem végig egy Indiai nyomornegyedről készült riportot. Hát oda ne menj!!!
Szerintem jó hogy ott helyben segítenek.
Szerintem is.
Nem csak légi úton harcolnak, testközelből is, nekem elhihetitek!
Csád!
Nem volt ez KICSIT NAGYON MEREDEK odamenni? 7 millio szoros hìvasra se tettem volna kockara az életem, az egeszsegem.újsagìrokent. en értem, aterzem, sajnalom nagyon a helyzetüket. De nem mennék oda .
Azért vannak Magyar katonák csádba,h. segítsék a rendfentartást!Nem a bevándoroltatás a megoldás!Brüsszel,Amerika jobb lenne ha azzal foglalkozna,hogy helyileg élhetővé,és biztonságossá tegyék!Nagyon szomorú,felfoghatatlan !!😢
Talán nem kellene ész nélkül szaporodni.
vannak ennél sokkal fontosabb problémák is..
Mi?🌈ideològia,a bogár evés vagy mi?
Európa szègyelje magát ahogyan mèg soha.
a képek alapján azért nem szaggatják magukat ott az emberek hogy változtassanak a helyzeten
1,59-nél elhangzik, hogy Amerika elfelejtkezett az országról, és már csak egyedül az Európai Unió próbál segíteni. Akkor miért is szégyellje magát Európa???? Amerika Afrikában sok területen provokált háborút, lerombolta az országok nagy részét, majd magukra hagyta őket, miután sikeresen kizsákmányolta őket, elvitt amit csak lehetett. Amerika bűneiért miért Európának kellene szégyellnie magát. S ha már igen, akkor az Ázsiaiakat miért nem említi meg? Mert ezzel az erővel őket is lehetne, csak úgy, hogy írjon valamit. Egyébként meg Amerikának kellene jóvátételt fizetnie az afrikaiak felé, mint ahogyan ez Európában a világháborúk után történt, az I. és II. világháborút is Amerika provokálta ki, mégsem ő fizetett jóvátételt az európai országoknak !!! Manapság is Amerika provokál háborúkat, egyrészt világuralomra tör, másrészt szüksége van a különböző természeti kincsekre, főleg az űrkutatáshoz, hogy ne a sajátját kelljen idő előtt elhasználnia és sebezhetővé válnia.
Miért is?
Szégyelje magát Amerika,aki elfeledkezett ròluk.Frsnciául beszélnek,gondolom,Francia gyarmat is voltak!Amíg az érdek úgy kivánta!Ezek után,bevandoroltatnák euròpába őket,onnan ahol minimális kultúra sincs!Ahelyett,hogy segítenének rajtuk!Magyarország segélyeket,rendfentartò katonákat küldött,mégis mi vagyunk a rossz!Láthatjuk az menekültek,autòkon ugrálnak stb..!Igen bűnös Brüsszel,az euròpai uniò,hogy nem helyileg nyújt drasztikus segítséget,megoldást!Helyette ide hozzák az òriási kultúr különbség miatti problémát!
a nöt hágnám
Más meg a szádat!