Ő volt gyerekkorom óta, a legnagyobb példakép.A legnagyobb sorsfordító magyar aki a nemzetért, életét adta volna!! Boldog vagyok ,hogy március 27.Rákóczi Ferenc Fejedele Emléknapnak nyilvánították!!
Ez a rész hiányzik a Csínom Palkó utolsó előtti versszakából: " Rajta Miska, rajta Az tüzes labancon! Mienk leszen az nyereség Mind, az derék harcon. "
@illed60 A hozzászólásod több szempontból is teljes tudatlanságról árulkodik. Először is a Habsburgokat és híveiket a nemzetiszocialista németekkel összemosni azon az alapon, hogy németek, finoman szólva nem állja meg a helyét. Másodszor: Szálasi Ferenc (annak ellenére, hogy töriórán - és gyaníthatóan azon kívül is - ezt verték a fejedbe) soha nem nyalta a németeknek semmijét az égvilágon. Amellett, hogy a hungaristákat Horthyék németbérencnek tartották (mert a hungarizmus maga
Jó lenne azt elérni, hogy hont védő Őseinkhez méltóan használjuk a legszentebb nyelvet a világon, amely anyanyelvünk lehet. Úgy is győzni fogunk a gonosz felett!! Keressetek rá: Bogár László, Drábik János videóira. Ők megmondják mi zajlik körülöttünk, ellenünk. Még valami: aki sz.rral dobálódzik,az maga is sz.ros lesz.
Szálasi... Köszönöm, hogy idehánytad ezt a nevet... Szálasi már csak azért is irreleváns, mert a fenti dalokban kiénekelt németek hátsó fertályát nyalta fényesre. :)
@plzrm Ez a történelem kiforgatása. A probléma a nemzetiségek hozzáállásával volt, nem a mienkkel. Nem hogy egyenlő jogokat követeltek amit természetesen az Áprilisi-törvények szellemében teljesítettek is, hanem autonómiát. Előbb megvívtunk volna a saskeselyűvel majd aztán megfojtsuk a tetvek...
@illed60 azt gondolod, hogy igen). Viszont más lehetőségük akkor már nem volt, ők voltak a legnagyobb támogatottságot élvező erő azok közül, akik nem voltak hajlandóak elárulni a Nemzet becsületét. Így Szálasi Ferenc a lehető leglegitimebb módon vált Nemzetvezetővé. Az pedig nem érv, hogy ha sikerül Horthyék "kiugrása" (valójában átállása), akkor nincs még több anyagi és emberi veszteség, de ez egy újabb elemzést érne meg... A lényeg, hogy a nyilasok nem voltak németbérencek.
nagy a ramazuri-------------gondolkodjatok emberek...mindenki tegye a dolgat az ellesegessegre szant enegiat fordtisa jo dolgokra......mar is jobb lesz a kozerzetunk es midannyionknak es MAGYARORSZAGNAK............
Elnézést, hogy a trágya szót használtam! Ezért kijavítom szarra, a korcsot meg hitványra, a basztardot meg keverékre. No! Akinek meg nem inge ne vegye magára!
1.)Tanulj meg magyarul írni.Nem azért,hogy mocskolódhass,csak úgy a stílus miatt. 2.)Tanulj meg Magyarországban/Magyarországon gondolkodni. 3.)A Nagyságos Fejedelem sokféle nációval harcolt együtt:németekkel(!)-franciákkal--lengyelekkel-oroszokkal-svédekkel-olaszokkal-és figyeljen,kigyelmed:elsősorban ruszinokkal("A leghűségesebb nemzet!")-tótokkal:az egész Felvidéken-jómagam tirpák vagyok:-) vagyok. Na,erre varrjon gombot!-de inkább ne.Bunkó! Nevetséges az egész!
Ő volt gyerekkorom óta, a legnagyobb példakép.A legnagyobb sorsfordító magyar aki a nemzetért, életét adta volna!! Boldog vagyok ,hogy március 27.Rákóczi Ferenc Fejedele Emléknapnak nyilvánították!!
Vezérlő fejedelem!
Isten áldja nagy Fejedelmünk! Viva II. Rákóczi Ferenc!!
Vezérlő Fejedelem
Örök dicsőség a Vezérlő Fejedelemnek !
VIVÁ RÁKÓCZI APÁNK!!!
May God bless you and your ancestors!
Dear Polish brother. We are counting on you when the time comes.
God bless you!
This song makes me proud Hungarian.
Being a Hungarian is a hard way, as is being a faithul Jew. However, it is a beautiful and noble mission. Bless you.
Ez a rész hiányzik a Csínom Palkó utolsó előtti versszakából:
"
Rajta Miska, rajta
Az tüzes labancon!
Mienk leszen az nyereség
Mind, az derék harcon.
"
Isten nyugosztalja Fejedelmünket!
Mikor nagy leszek én repper akarok lenni
@illed60 A hozzászólásod több szempontból is teljes tudatlanságról árulkodik. Először is a Habsburgokat és híveiket a nemzetiszocialista németekkel összemosni azon az alapon, hogy németek, finoman szólva nem állja meg a helyét. Másodszor: Szálasi Ferenc (annak ellenére, hogy töriórán - és gyaníthatóan azon kívül is - ezt verték a fejedbe) soha nem nyalta a németeknek semmijét az égvilágon. Amellett, hogy a hungaristákat Horthyék németbérencnek tartották (mert a hungarizmus maga
Jó lenne azt elérni, hogy hont védő Őseinkhez méltóan használjuk a legszentebb nyelvet a világon, amely anyanyelvünk lehet.
Úgy is győzni fogunk a gonosz felett!!
Keressetek rá: Bogár László, Drábik János videóira.
Ők megmondják mi zajlik körülöttünk, ellenünk.
Még valami: aki sz.rral dobálódzik,az maga is sz.ros lesz.
Szálasi... Köszönöm, hogy idehánytad ezt a nevet... Szálasi már csak azért is irreleváns, mert a fenti dalokban kiénekelt németek hátsó fertályát nyalta fényesre. :)
@plzrm
Ez a történelem kiforgatása.
A probléma a nemzetiségek hozzáállásával volt, nem a mienkkel. Nem hogy egyenlő jogokat követeltek amit természetesen az Áprilisi-törvények szellemében teljesítettek is, hanem autonómiát.
Előbb megvívtunk volna a saskeselyűvel majd aztán megfojtsuk a tetvek...
@illed60 azt gondolod, hogy igen). Viszont más lehetőségük akkor már nem volt, ők voltak a legnagyobb támogatottságot élvező erő azok közül, akik nem voltak hajlandóak elárulni a Nemzet becsületét. Így Szálasi Ferenc a lehető leglegitimebb módon vált Nemzetvezetővé. Az pedig nem érv, hogy ha sikerül Horthyék "kiugrása" (valójában átállása), akkor nincs még több anyagi és emberi veszteség, de ez egy újabb elemzést érne meg... A lényeg, hogy a nyilasok nem voltak németbérencek.
Minden egyes szavad igaz! Szebb jovot!
széq zene
nagy a ramazuri-------------gondolkodjatok emberek...mindenki tegye a dolgat az ellesegessegre szant enegiat fordtisa jo dolgokra......mar is jobb lesz a kozerzetunk es midannyionknak es MAGYARORSZAGNAK............
Elnézést, hogy a trágya szót használtam!
Ezért kijavítom szarra, a korcsot meg hitványra, a basztardot meg keverékre.
No! Akinek meg nem inge ne vegye magára!
@Delivolgjagh Nem vagyok Isten, így a korlátaim áldozata vagyok, mint minden ember, különösen Te, aki azt írtad, amit írtál.
@Eroipan Exactly, what are you trying to say or talk about!? This is about culture and not Politics.
@plzrm El vagy tévedve, a horvátoknak saját önkormányzatuk, törvényhozásuk volt mindig is. Fel kén üssed a Tripartitumot XDD
A kor mas, a nyelvezet regies- de az erzesek ugyanazok! Ezt fejtsd meg silany Europa!
Nem a formát kéne javítanod ember, hanem a tartalmat.
Szörnyűek ezek a feliratok így. Miért nem tetted őket alul, normálisan? Muszáj, hogy rámásszanak a képekre?
Szerintem még ő sem tudja, hogy miről beszél.
1.)Tanulj meg magyarul írni.Nem azért,hogy mocskolódhass,csak úgy a stílus miatt.
2.)Tanulj meg Magyarországban/Magyarországon gondolkodni.
3.)A Nagyságos Fejedelem sokféle nációval harcolt együtt:németekkel(!)-franciákkal--lengyelekkel-oroszokkal-svédekkel-olaszokkal-és figyeljen,kigyelmed:elsősorban ruszinokkal("A leghűségesebb nemzet!")-tótokkal:az egész Felvidéken-jómagam tirpák vagyok:-) vagyok.
Na,erre varrjon gombot!-de inkább ne.Bunkó!
Nevetséges az egész!
Mi volt ebben a bunkó?
Szoszi
Ez egy szar
Biztos van mit javítani rajta? Pontosan nem tetszik benne?
Szar aki irja.
Nem tudom miért kel neked a ( szarok) országában a kenyerüket zabálnod.
Húz a pícsába nincs és nem leszel ráutalva a szarok kenyerére.
Dicsőség a kegyelmes fejedelemnek