Valóban nagyon kedves film volt,volt egy kérés,vőlegényt szeretnék karácsonyra,amolyan szép romantikus meseszerű történet,amely valóra vált ugyan úgy mint a mesékben.Tetszett ugyan a film,de ezt csak úgy keresgélve a filmeket ráakadtam,bár ezerszer fogadtam meg, soha de soha nem akarok sem látni,sem hallani arról hogy karácsony!Hogy miért is?Életünk kezdetekor amikor a lányaink még kicsik voltak vártuk a karácsonyt,készültünk mát hetekkel előtte,sok sok év telt el azóta,felnőttek kirepültek,már az unokám is velünk ünnepelt,az asztalnál ,18-20- an ültünk körben,jó volt szép volt,majd egyedül maradtam,akkor még itthon voltak és tanultak,egyedül neveltem őket,tanulhattak,majd férjhez mentek,még sok sok éven keresztül nálam volt a karácsony.Majd elteltek az évek,egyedül vagyok immár 13 éve!Néha néha még eljöttek,én már nem voltam hivatalos,a kisebbik unokámat még 4-5 éves volt amikor utoljára láttam ,a nagyobbik már a 24-dik évében van,össz.2xr láttam azóta!Már nem ismernek meg mert ennyi sok év múltán hogyan is ismerne meg,a kisebbik?Már 18 éves.Amíg szükség volt rám,amíg tudtam adni,addig léteztem,már nincs mit adni,a nyugdíjam mellett is kénytelen voltam dolgozni,és az egész életemet végig dolgoztam,nem dicsekvésből írom le!13 éve nem voltam náluk,nem voltam már senki és semmi,a 13 év alatt a lányom jó ha össz.10-15 xer volt itt akkor is 10-max.20 percre!Telefonhívás?Dolgozom ,majd hívlak,elvétve hívott is,elvétve!Ha én hívtam,kinyomta a telefont!De karácsonykor sem hív fel,küld egy sms üzenetet,boldog karácsonyt!Válaszom szerintem eltévesztetted a telefonszámot,nekem ha netán nem emlékeznél,13 éve nincs sem születés nap nincs karácsony,nincs anyák napja,nincs húsvét,nincs semmi!Nem tudom miért is küldted nekem ezt az üzenetet?Hogy miért is alakult ez így?Mert igen volt egy nagyon rendes szorgalmas vőm,volt házuk,volt mindenük,majd egy szép napon belegabalyodott egy talpig ostoba férfibe,aki a volt vőmnek a nyomába sem léphet!Nem tetézem,mert ha még folytatnám csak még jobban fájna!Ugyan azóta már réges régen megbánta azt az akkori döntését,bár hiába könyörögtem térden állva gondold meg!Mindhiába,nekem ugyan nem ,de amíg az anyám élt annak elmondta,mama ha most kellene döntenem nem válnék el,Igen ,megbánta ,már ezerszer megbánta,csak már nincs mit tenni,ezt főzte ezt eszi,ugyan én soha de soha nem hántorgattam az akkori döntését azzal hogy ugye én megmondtam.A másik lányom?Több mint 6 éve nem láttam,pedig egy városban élünk,senkitől soha annyi segítséget nem kapott mint tőlem,mindig rám kényszerült,dolgozni?Nos azt nem szeretett,de vagy 25xr költözött el és vissza!Senki kedvét nem szeretném elrontani a közeledő ünnepek előtt,de utána sem!Hogy miért is írtam le mind ezt?Mert rengetegen vagyunk ugyan ebben a helyzetben,és rengetegen vagyunk akiknek már valóban nincsenek ünnepek,akik az ünnepek elől már menekülnék bárhova,ha lenne rá lehetőségünk!Szomorú valóság!😮💨😪☹
Tibor Antal ismertetője jó. Ez a mese, persze, tartalmaz szülői elvárást, rokoni és más fondorlatot. Fontos a rászorultak segítése, de iroda-központ és kisemmizés is a pakli része. A cselekmény fordulatos. A döntés Holly-é, aki udvarlót kért. (2014-12-02. /2023-08-16,szerda) A történet karácsonyi, mert karácsony a szeretet ünnepe. A szeretet viszont nagy varázslat, amit jó többször látni. Van helyzet, amikor a megbízhatónak látszó - alattomos, Besároz mást bizonyítani saját kiválóságát. 2024--06-03.
Holly (Kelli Williams) húsz évvel ezelőtt a Nagy Őt kérte ajándékba karácsonyra a Mikulástól. Azóta azonban már nem hisz az ünnepekben és különösen az ígéretekben nem. De néhány nappal az egykori ígéret lejárta előtt bekopogtat hozzá Doug (Patrick Muldoon), a jóképű és szimpatikus ügyvéd, mint a Mikulás ajándéka. Holly beleszeret a kedves idegenbe, ám felbukkan régi szerelme, Ted (Bruce Thomas), aki megkéri a kezét.
Szerintem nagyon szórakoztató és kedves volt a film, szeretetreméltó és éppen karácsonyra, de más napokra is kitünő egy ilyen könnyed film, szerintem ez nem "inteligencia" és butaság kérdése, aki igy vélekedik rosszul teszi
Sarokba dobos Zsolt zöld kocsi, mennek sarok volt boltból kiugrás, Petőfi U 20 cigányok jönnek bem U 14 hez, dobos Zsolt anya kert végén nála hátul háznál gyagyás koma becsavarit, ugrik malom udvarba,ott mell 26 l a fia örült ugrik hátra kis Laci szembe kishaz, Sarok is, Sarok ballai apja megy Baja felé köves mell Tanya ugrunk, tisztelt jánoshalma Bem U 8 czifane dètári Zsuzsanna
Dobó söröző megy másik házhoz, Bem U dági Laci mell,ott 40 megy ügyelet dolgni, mell Mészáros őrző védő megy ügyelet, Mészáros őrző védő mell megy Deák F U Ádám Ferkó ugrunk. Bem U 4 tanárnő megy posta U 19 szembe em ház őrző védő ugrunk,Bem U 6 volt sógornője bem U dági Laci mell,ott 30 anya Malom után jávor slegre em ház Jani Zoli anya, jönnek hátra kis Laci szembe kishaz. Tisztelt jánoshalma Bem U 8
Hátul pusenszki testvérpár adta el szembe portát Mészáros, Ide épít leégett gyárat, hátul pusenszki pongi megy annya házhoz 16, sarok ház tesója Józska fia lánya Edit ugrunk 16 át, slegre bádogos csernok át 16 meg slegre ház mell is, Óda megy át Sas U Sándor apja át 2 házhoz ugrunk, pusenszki Józska mell Robi megy vavro ivan kftbe, mell koma megy Dobó söröző mell Edit óvónő ugrik annyahoz mell házhoz, Fejre allit engem,ô is dolgozott leégett gyárba rég főnök volt, én is, Óda megy Sarok vavro ivan mell szakalne anya ugrik Edit óvónő anya mellé, szembe 4 cigányok Borota utánna vissza zárnak ide engem, sarokba dobos Zsolt Borota utánna vissza zárnak ide engem, Edit óvónő anya mell ápoló koma megy éjjeli menhelybe ugrunk. Tisztelt jánoshalma Bem U 8
Totozo hátul udvarba jön malomban főnök ugrunk ügyvéd, Sarok vavro feles is ügyvéd, totozo hátul udvarba jön Petőfi U sarok rencsar Zoli, szembe bádogos cigányok faddi embere szakálas alkohol féreg jönnek bem U 6 ba, utánna éjjeli menhelyböl ugrik ki irányít, Halasi U 20 faddi jön Petőfi U 18, szól cigányok, szembe kotro huga jön Dobó söröző szembe annyahoz, Bátya Tibi Bem U 20 faddi embere Santa Miklós át slegre vavro feles ügyvéd, Dobó söröző szembe kotro Tibi nála Dömper cigány koma, Petőfi U kotro huga mell jön posta szembe annyahoz, Halasi U 24 bádogos jön rendőrség szembe házhoz, Bem U 12 is ugrunk. Tisztelt jánoshalma Bem U 8
Ismét karácsony!!! Csilla Molnár most nézem a filmet és olvasom amit 1 éve írtál, remélem a Mikulás meghozta neked... én is ezt kívánom magamnak idénre!!! 10 éve egyedül nevelem a 12 éves fiacskámat! Idén mindenkinek kívánom, hogy a mikulás teljesítse a kívánságaikat!!!:D Henriette .... Bocsi most látom hogy ez a fiam youtube csatornája.
Itt jánoshalman tudnak irányítani, Karsai képviselő háza mögött gyár leégett rég,35 éve,azt ide épít szembe, ugyanaz a főnök Mészáros bem U 14- hez is épít gyárat ugranak, rég előzetesbe kéne lenniük dolgnak, én is dolgtam leégett gyárba rég,ami ott történt vissza játszottak,Bp Szinyei gimi baleset györikezi baleset, bácsalmási művelődési központ igazgatója baleset, lánya baleset be tudom bizonyítani,ez egy vallási szekta Fekete máglya, leégett az egész Jánoshalma, nálam ki van kapcsolva minden, víz gáz villany 20 éve itt kinoznak engem, télen szetfagyasztottak engem 20 éven át, jőved nélkül élek 20 éve, egy vasat sem kapok sehonnan, voltam fenn Szinyei gimibe 2 szer, felvitt a levelem benne van minden,elsim igazg helyett Tóth Gábor, tisztelt jánoshalma Bem U 8 czifane dètári Zsuzsanna
Mondjon bárki bármit, de az én romantika hiányomnak pont erre a filmre volt szüksége. Köszönöm...
Ajánlom neked ezt a filmet: Karácsonyi angyal. Én imádom. Kari Hawker Diaz csodás szinésznő
Drága Mikulás nagyon várom a Karácsonyt és kívánom..... de az csak Te hallgathatod!❤🌲🌲🌲🍀🍀🍀💖😼😼😼
Kellemes és kedves film, fordulatos, romantikus. Köszi.
Igy a nyári nagy melegben is , jó élmény volt , könnyü kikapcsolódás. Köszönöm.
Nagyon szép mese felnőtteknek, köszönöm szépen Neked a feltöltést, nagyon tetszik. ❤
Töbször láttam de szivesen nésztem meg megint,köszönöm👍👌👍👌👍👌
Nagyon szivesen neztem meg ujbol ezt a jo romantikus filmet. Koszike. ❤
Kedves kis film volt Köszönöm szépen a feltöltést !
Nagyok jo kis film mindkèt foszereplo szèpek...èn is egy ilyen ajàndèkot szeretnèk! Koszonom
Aha. Csak abból a szép fiatal kislányból, hogy lett ez a nagyseggű ronda 3,14csa?
Köszönöm szépen a feltöltés 🌹
Csodalatos film, nagyon szivesen neznek meg tobb ehez hasonlo filmeket. Koszonom szepen a feltoltonek. 🙂
Valóban nagyon kedves film volt,volt egy kérés,vőlegényt szeretnék karácsonyra,amolyan szép romantikus meseszerű történet,amely valóra vált ugyan úgy mint a mesékben.Tetszett ugyan a film,de ezt csak úgy keresgélve a filmeket ráakadtam,bár ezerszer fogadtam meg, soha de soha nem akarok sem látni,sem hallani arról hogy karácsony!Hogy miért is?Életünk kezdetekor amikor a lányaink még kicsik voltak vártuk a karácsonyt,készültünk mát hetekkel előtte,sok sok év telt el azóta,felnőttek kirepültek,már az unokám is velünk ünnepelt,az asztalnál ,18-20- an ültünk körben,jó volt szép volt,majd egyedül maradtam,akkor még itthon voltak és tanultak,egyedül neveltem őket,tanulhattak,majd férjhez mentek,még sok sok éven keresztül nálam volt a karácsony.Majd elteltek az évek,egyedül vagyok immár 13 éve!Néha néha még eljöttek,én már nem voltam hivatalos,a kisebbik unokámat még 4-5 éves volt amikor utoljára láttam ,a nagyobbik már a 24-dik évében van,össz.2xr láttam azóta!Már nem ismernek meg mert ennyi sok év múltán hogyan is ismerne meg,a kisebbik?Már 18 éves.Amíg szükség volt rám,amíg tudtam adni,addig léteztem,már nincs mit adni,a nyugdíjam mellett is kénytelen voltam dolgozni,és az egész életemet végig dolgoztam,nem dicsekvésből írom le!13 éve nem voltam náluk,nem voltam már senki és semmi,a 13 év alatt a lányom jó ha össz.10-15 xer volt itt akkor is 10-max.20 percre!Telefonhívás?Dolgozom ,majd hívlak,elvétve hívott is,elvétve!Ha én hívtam,kinyomta a telefont!De karácsonykor sem hív fel,küld egy sms üzenetet,boldog karácsonyt!Válaszom szerintem eltévesztetted a telefonszámot,nekem ha netán nem emlékeznél,13 éve nincs sem születés nap nincs karácsony,nincs anyák napja,nincs húsvét,nincs semmi!Nem tudom miért is
küldted nekem ezt az üzenetet?Hogy miért is alakult ez így?Mert igen volt egy nagyon rendes szorgalmas vőm,volt házuk,volt mindenük,majd egy szép napon belegabalyodott egy talpig ostoba férfibe,aki a volt vőmnek a nyomába sem léphet!Nem tetézem,mert ha még folytatnám csak még jobban fájna!Ugyan azóta már réges régen megbánta azt az akkori döntését,bár hiába könyörögtem térden állva gondold meg!Mindhiába,nekem ugyan nem ,de amíg az anyám élt annak elmondta,mama ha most kellene döntenem nem válnék el,Igen ,megbánta ,már ezerszer megbánta,csak már nincs mit tenni,ezt főzte ezt eszi,ugyan én soha de soha nem hántorgattam az akkori döntését azzal hogy ugye én megmondtam.A másik lányom?Több mint 6 éve nem láttam,pedig egy városban élünk,senkitől soha annyi segítséget nem kapott mint tőlem,mindig rám kényszerült,dolgozni?Nos azt nem szeretett,de vagy 25xr költözött el és vissza!Senki kedvét nem szeretném elrontani a közeledő ünnepek előtt,de utána sem!Hogy miért is írtam le mind ezt?Mert rengetegen vagyunk ugyan ebben a helyzetben,és rengetegen vagyunk akiknek már valóban nincsenek ünnepek,akik az ünnepek elől már menekülnék bárhova,ha lenne rá lehetőségünk!Szomorú valóság!😮💨😪☹
Aranyos film volt, már többször megneztem ❤
Köszönöm a feltöltést. Aranyos film volt. Köszönöm.
Ez csoda aranyos volt, szerettem...
- másodszor sem változott a véleményem 😅 ...
Csodálatos volt a film, karácsonyra köszi szépen Szabóné Budai Ilona Eszter
Nagyon, köszönöm, hogy, minden, este, mgnezhetem, nagyon, nagyon, tetszik
Köszönöm nagyon jó film volt 🤗💞💞👏👍👌
Nagyon kellemes es tanulsagos kis film.
sZUPER KIS FILM VOLT, KÖSZÖNÖM A FELTÖLTÉST!
Szerintem jó kis film, vannak benne poénok, szerelem. Érdemes megnézni.
Köszönöm szépen ❤
Nagyon szépen köszönöm a feltöltést kedves kis film tetszett!
Nagyon tetszett a film ,köszönöm.
Nagyon kedves romantikus film! Örömmel néztem!
Köszönöm szépen!
Szereyem ezt a. Filmet koszi
Nagyon szép , aranyos film . Tetszett. Köszönöm a feltöltést!!!
00 fj fi
mek
Kedves kis film.
Köszönöm már egyszer láttam holnap végig nézem♥️
Fantasztikus volt. ❤ Köszönöm
Szuper film köszönöm 👌🥰.
Mese, mese, mátka,
pillangós madárka... 🙂
Szuper jo film volt ! Koszonom a feltoltest !👍
Koszonom a feltoltest, nagyon jo film ,ajanlom mindenkinek,hogy nezze meg mert megeri !
Tetszett a film köszönöm!
Nagyon aranyos film. Tetszett. Köszi a feltöltést!
Nagyonszep kis film koszonom❤
Aranyos film!
🎉Nincs meg karácsony de nekem nagyon tetszett a film! ❤
Aranyos kis film! köszi
Aranyos film! Szeretem nagyon! 3
nagyon jô volta film kõszönöm szépen
Tibor Antal ismertetője jó. Ez a mese, persze, tartalmaz szülői elvárást, rokoni és más fondorlatot. Fontos a rászorultak segítése, de iroda-központ és kisemmizés is a pakli része. A cselekmény fordulatos. A döntés Holly-é, aki udvarlót kért. (2014-12-02. /2023-08-16,szerda) A történet karácsonyi, mert karácsony a szeretet ünnepe. A szeretet viszont nagy varázslat, amit jó többször látni. Van helyzet, amikor a megbízhatónak látszó - alattomos, Besároz mást bizonyítani saját kiválóságát. 2024--06-03.
Köszönöm szépen😍
Üde aranyos❤❤❤
Aranyos film igazi kikapcsolódás
)?
123490
@@nikolicsmarko6308 ?? Ez mi a fasz?
Szuper film💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
Szép fílm!!!
Zseniális film!Jó színészek!Jó történet!5*
imádom ezt a filmet ez a film a kedvencem
Szeretem ezt a filmet!
Sokadszor nézem :) Nagyon aranyos film :)
Aranyos kis film :))))))
Egyik kedvenc film
Szerintem nagyon jó film volt köszi a feltöltést
Csak "volt"?
Törölték? 😢
nagyon imádom a filmet 😘😘
Azt hiszem írok a mikulásnak !😙
Csodálatos film! imádom!-wonderful movie! I love it!
köszi a feltöltést jó kis film,tényleg!
❤❤
Nagyon jó film, nekem tetszett, köszönöm a feltöltést! :)
Aranyos film: ) tetszett
Köszönöm. :)
Nagyon jó kis film volt!!! 😊
Köszönöm 🙂
Nagyon tetszett !
Tökjó film
Szerintem jó kis film, érdemes megnézni :)
Mindenesetre érdemes megnézni :-)
király
nagyon jó
Jo volt köszi
Holly (Kelli Williams) húsz évvel ezelőtt a Nagy Őt kérte ajándékba karácsonyra a Mikulástól. Azóta azonban már nem hisz az ünnepekben és különösen az ígéretekben nem. De néhány nappal az egykori ígéret lejárta előtt bekopogtat hozzá Doug (Patrick Muldoon), a jóképű és szimpatikus ügyvéd, mint a Mikulás ajándéka. Holly beleszeret a kedves idegenbe, ám felbukkan régi szerelme, Ted (Bruce Thomas), aki megkéri a kezét.
Nagyonjolet és nagyontetcik
@@sandorzsigo7311 Nagyontecik 🤦♀️🤦♀️🤦♀️🤦♀️
Nagyon jó 🥰
Szerintem nagyon szórakoztató és kedves volt a film, szeretetreméltó és éppen karácsonyra, de más napokra is kitünő egy ilyen könnyed film, szerintem ez nem "inteligencia" és butaság kérdése, aki igy vélekedik rosszul teszi
❤❤❤🎉
❤
Nagyon szép és megható film!!
Márta Kállay-Nagy amoder pig alio
Sarokba dobos Zsolt zöld kocsi, mennek sarok volt boltból kiugrás, Petőfi U 20 cigányok jönnek bem U 14 hez, dobos Zsolt anya kert végén nála hátul háznál gyagyás koma becsavarit, ugrik malom udvarba,ott mell 26 l a fia örült ugrik hátra kis Laci szembe kishaz, Sarok is, Sarok ballai apja megy Baja felé köves mell Tanya ugrunk, tisztelt jánoshalma Bem U 8 czifane dètári Zsuzsanna
Dobó söröző megy másik házhoz, Bem U dági Laci mell,ott 40 megy ügyelet dolgni, mell Mészáros őrző védő megy ügyelet, Mészáros őrző védő mell megy Deák F U Ádám Ferkó ugrunk. Bem U 4 tanárnő megy posta U 19 szembe em ház őrző védő ugrunk,Bem U 6 volt sógornője bem U dági Laci mell,ott 30 anya Malom után jávor slegre em ház Jani Zoli anya, jönnek hátra kis Laci szembe kishaz. Tisztelt jánoshalma Bem U 8
Hátul pusenszki testvérpár adta el szembe portát Mészáros, Ide épít leégett gyárat, hátul pusenszki pongi megy annya házhoz 16, sarok ház tesója Józska fia lánya Edit ugrunk 16 át, slegre bádogos csernok át 16 meg slegre ház mell is, Óda megy át Sas U Sándor apja át 2 házhoz ugrunk, pusenszki Józska mell Robi megy vavro ivan kftbe, mell koma megy Dobó söröző mell Edit óvónő ugrik annyahoz mell házhoz, Fejre allit engem,ô is dolgozott leégett gyárba rég főnök volt, én is, Óda megy Sarok vavro ivan mell szakalne anya ugrik Edit óvónő anya mellé, szembe 4 cigányok Borota utánna vissza zárnak ide engem, sarokba dobos Zsolt Borota utánna vissza zárnak ide engem, Edit óvónő anya mell ápoló koma megy éjjeli menhelybe ugrunk. Tisztelt jánoshalma Bem U 8
Totozo hátul udvarba jön malomban főnök ugrunk ügyvéd, Sarok vavro feles is ügyvéd, totozo hátul udvarba jön Petőfi U sarok rencsar Zoli, szembe bádogos cigányok faddi embere szakálas alkohol féreg jönnek bem U 6 ba, utánna éjjeli menhelyböl ugrik ki irányít, Halasi U 20 faddi jön Petőfi U 18, szól cigányok, szembe kotro huga jön Dobó söröző szembe annyahoz, Bátya Tibi Bem U 20 faddi embere Santa Miklós át slegre vavro feles ügyvéd, Dobó söröző szembe kotro Tibi nála Dömper cigány koma, Petőfi U kotro huga mell jön posta szembe annyahoz, Halasi U 24 bádogos jön rendőrség szembe házhoz, Bem U 12 is ugrunk. Tisztelt jánoshalma Bem U 8
Cuki cukiii nagyon édes film :)
Nagyon jó film
nekem nagyon tetszett! :9 megmelengeti a lelket! :)
szuper szuper szuper
szupi kis film
Ez egy nagyon jo film
....nekem nagyon tetszett, es mert hogy ....en is egyedül vagyok....talän en is ezt kivänom a Mikulästol... hätha
bejön nekem is :-) :-)
+Csilla Molnar ej
sok sikert! :)
Remélem bejött Neked !???? üdv !
Remélem, sikerült megtalálnod, akit kerestél :)
Ismét karácsony!!! Csilla Molnár most nézem a filmet és olvasom amit 1 éve írtál, remélem a Mikulás meghozta neked... én is ezt kívánom magamnak idénre!!! 10 éve egyedül nevelem a 12 éves fiacskámat! Idén mindenkinek kívánom, hogy a mikulás teljesítse a kívánságaikat!!!:D Henriette .... Bocsi most látom hogy ez a fiam youtube csatornája.
imádom
Nekem tetszett!!
Holnap írok a Mikulásnak! 😊
Itt jánoshalman tudnak irányítani, Karsai képviselő háza mögött gyár leégett rég,35 éve,azt ide épít szembe, ugyanaz a főnök Mészáros bem U 14- hez is épít gyárat ugranak, rég előzetesbe kéne lenniük dolgnak, én is dolgtam leégett gyárba rég,ami ott történt vissza játszottak,Bp Szinyei gimi baleset györikezi baleset, bácsalmási művelődési központ igazgatója baleset, lánya baleset be tudom bizonyítani,ez egy vallási szekta Fekete máglya, leégett az egész Jánoshalma, nálam ki van kapcsolva minden, víz gáz villany 20 éve itt kinoznak engem, télen szetfagyasztottak engem 20 éven át, jőved nélkül élek 20 éve, egy vasat sem kapok sehonnan, voltam fenn Szinyei gimibe 2 szer, felvitt a levelem benne van minden,elsim igazg helyett Tóth Gábor, tisztelt jánoshalma Bem U 8 czifane dètári Zsuzsanna
🎉🎉🎉
Nagyon szép lilm kőszönöm🥰😉
👏👏👏👏👏👏
Ha valaki könnyű kis karácsonyi filmet keres, aranyos film. :)
😀😘🤗
Koszonjuk feltoltest!
💕
😍
Ez a rohadt vinnyogás nagyon idegesítö .Pedig jó lenne a film .
érdemes megnézni
☺☺☺
Kedves kis film,amerikai tündérmese.
Én is azt kérnék ha lehet