Dicsőség Jézus Krisztusnak drága szent atyám isten áldásaval jó egészséget kívánok sok szeretettel és isten áldásaval legyen áldott szép napja itt Magyarországon amen amen amen ❤
Köszönöm szépen az úr Jézus Krisztus szent nevében amen amen amen áldott szép napot mindenkinek sok szeretettel és isten áldásaval jó egészséget mindenkinek ámen ámen amen ❤
Isten hozott és sokaig még éltesse! Isten kijelölte az utját és Önt idevezette Magyarországra!kivánom Önnek.hogy sikeresen teljesitse a továbbiakban is a kijelölt útját Sziböl örülök ide látogatását Isten legyen Önnel! Áldás békesség!
Az ilyen kommenteket még most sem lehetne kihagyni, én is ahogyan jobban megismertem a munkásságát, a lelkem szeretettel pozitív érzésekkel telt amikor csak meglátom a képernyőn keresztül,!
Bayer szánom-bánomat játszott. Állítólag napokba református vallást otthagyta, s áttért a római katolikusra. Megéri neki bohóckodni. Most már a Budai várban 3 öröklakást birtokol.
Tévedés Orbán úgy képzelte, hogy ebből neki haszna lesz, és Ferenc pápát is irányítja. Mint a magyar szavazókat. A Kossuth Lajos téri Szent Misén elég letört volt. Nem az lett a végeredménye amit ő képzelt.
Kedves Rozália! Ezt most muszáj volt? A véleményformálásnak amúgy létezik tisztelettudóbb formája is. A Jóisten áldását kívánom Önnek, egész családjának, és minden szerettének! ;)
@@Theworthsearcher Igazad van tisztelet tudóan kell elmondani a valóságot, úgy ahogy Báyer Zs szokta tenni. De az igazságot ne merjük kimondani, A Pápa látogatásával valóban megtisztelte Országunkat meg áldotta Népünket! Ő is békét akar és elitéli azt az Orosz agressziót amit a mi kormányunk helyesel. Bennem is felmerült a kérdés ez most melyik Orbán kormány? Amelyik köpködte a pápát vagy csak egy színjátszó csoport?
Dicsőség Jézus Krisztusnak drága szent atyám isten áldásaval jó egészséget kívánok sok szeretettel és isten áldásaval legyen áldott szép napja itt Magyarországon amen amen amen ❤
Köszönöm szépen az úr Jézus Krisztus szent nevében amen amen amen áldott szép napot mindenkinek sok szeretettel és isten áldásaval jó egészséget mindenkinek ámen ámen amen ❤
Isten hozott és sokaig még éltesse! Isten kijelölte az utját
és Önt idevezette Magyarországra!kivánom Önnek.hogy sikeresen teljesitse a továbbiakban is a kijelölt útját Sziböl örülök ide látogatását Isten legyen Önnel!
Áldás békesség!
Vajon addig befogja Bayer a fostos pofáját, amíg Orbán ezer nyelvcsapással nyalja Ferenc pápa hátsóját?😮
Az ilyen kommenteket még most sem lehetne kihagyni, én is ahogyan jobban megismertem a munkásságát, a lelkem szeretettel pozitív érzésekkel telt amikor csak meglátom a képernyőn keresztül,!
Hálásan köszönöm elnökasszonynak a fogadtatást! Isten áldása ön a MAGYAR NEMZETÜNKÉRT amit tesz! Isten áldása legyen szolgálatain! Gratulálok
❤❤❤
Már most hiányzik a pápa! Köszönöm Istenem a hitemet❤🤍💚😇😇😇
Isten hozta aFerenc Pápát!!!
Vajon addig befogja Bayer a fostos pofáját, amíg Orbán ezer nyelvcsapással nyalja Ferenc pápa hátsóját?😮
@@rozaliarauf8585 h
Öröm.
ÁLLELUJA***BENEDICERE----LAUDARE
CSODÁLATOS VOLT A FOGADTATÁS,ISTEN ÁLDJON MEG MINDEN RÉSZVEVŐT !
AVE FERENC PÁPA! ❤
Novák Katalin Köztársasági elnök háziasszonyi mosolya (a sok férfi között) csodálatos színfolt volt, az ünnepély megható pillanatait beragyogta.
FERENC PÁPÁNAK JÓ EGÉSZSÉGÉT, ÉS FELTÖLTŐDÉS KÍVÁNOK MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÁSA ALKALMÁBÓL! ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN SZOLGÁLATAIN
Bonne vojázs bonne nuit Ferenc Pápa!
Sok szélhámos az adófizetök pénzén dözsöl!
Vajon addig befogja Bayer a fostos pofáját, amíg Orbán ezer nyelvcsapással nyalja Ferenc pápa hátsóját?
Neked ezek szerint mindegy. De majd érted is imádkozunk.
Bayer szánom-bánomat játszott. Állítólag napokba református vallást otthagyta, s áttért a római katolikusra. Megéri neki bohóckodni. Most már a Budai várban 3 öröklakást birtokol.
Tévedés Orbán úgy képzelte, hogy ebből neki haszna lesz, és Ferenc pápát is irányítja. Mint a magyar szavazókat. A Kossuth Lajos téri Szent Misén elég letört volt. Nem az lett a végeredménye amit ő képzelt.
@@andreazsuzsannamodis126 Rozáliáért nem kell imádkozni mert Ő a valóságban él!
Vajon addig befogja Bayer a fostos pofáját, amíg Orbán ezer nyelvcsapással nyalja Ferenc pápa hátsóját?😮
Kedves Rozália!
Ezt most muszáj volt? A véleményformálásnak amúgy létezik tisztelettudóbb formája is.
A Jóisten áldását kívánom Önnek, egész családjának, és minden szerettének! ;)
Ha nem tudsz szépet írni,akkor maradj csendben!
@@Theworthsearcher Igazad van tisztelet tudóan kell elmondani a valóságot, úgy ahogy Báyer Zs szokta tenni. De az igazságot ne merjük kimondani, A Pápa látogatásával valóban megtisztelte Országunkat meg áldotta Népünket! Ő is békét akar és elitéli azt az Orosz agressziót amit a mi kormányunk helyesel. Bennem is felmerült a kérdés ez most melyik Orbán kormány? Amelyik köpködte a pápát vagy csak egy színjátszó csoport?
Rohadék politikások tól, fehérbe, feketébe burkolózva, jót ne várj!?