Rendkívűl rokonszenves, hogy gondolsz azokra is, akiknek nem áll módjukban minőségibb termékekre beruházni. Hasznos segítség számukra, hogy mire ügyeljenek, min nem érdemes spórolni (alapozó...), ugyanakkor inspirálsz, hogy olcsóbb termékekkel is lehet mutatós sminket készíteni. Neked sikerült😊😍
A 3 színből álló ajakterméket azért tervezték úgy,hogy egy "gradient" hatást nyújtson. Sötétebb az ajak belső része és így halványodik. Ez egy porcelán baba ajak hatást ér el, amit Kelet-Ázsiában igazán kedvelnek és évek óta nagy trend mivel szerintük fiatalít az ember megjelenésén:)
Maria Oc igen, igen, tudom, azt én is észrevettem csak ugye inkább azt nem értettem, hogy miért nem volt akkor erősebb a legintenzívebb szín...mert összességében a kívánt hatás nem jött át. Köszi azért az infót!😘
Szia! Nem rég találtam rá a videóidra, és ez a videó kimondottan jó ötlet volt :) Egyébként én is volt hogy próbáltam hasonló olcsó termékeket, és igen nehéz olyat találni ami jó minőségű. Nekem az eurós meg a kínai boltokban kapható Loren márka viszont bejött...szemfesték palettákat vásároltam belőle, és szerintem egész jók. Sok sikert a további videóidhoz! :)
Igen, szeretném, ha lenne még ilyen videó! És nagyon jó videó lett! Általában ezeket a sminkelős videókat nem nézem végig, mert uncsiiiiik. De a Te videóidat az utolsó mp-ig végignézem! Én is sok puszit küldök mindenkinek, sziasztok!❤❤❤❤❤❤
Én azt a Lorás korrektort használom de megvagyok vele elégedve ahhoz képest hogy olcsó szerintem nagyon jó! Elsőre nekem se jött le semmi belőle mikor megvettem másnap már jó krémes volt az állaga! Nagyon jó lett a videó!❤️😍
Jaj istenem ezen olyan jókat nevettem, hogy nem igaz 😂 Nagyon szép lett amúgy a smink,de a túrós résznél meghaltam 😂😂 Maradj mindig ilyen Karin, mert egy tündér vagy 😘
Nagyon izgalmas lett a vidi, és nagyon jó dolog, hogy ki mered próbálni a termékeket. Nagyon szép sminkeket csinálsz!!!!! Sok tanács, ötlet fordul meg a csatornádon. Ügyes vagy!!!!❤❤❤❤😊😊😊😊
Én külföldön élek, és nálunk az ingrid márka (pirosító) nem kínai. Nagyobb gyógyszertárakban lehet kapni, nagyon sok termékük van. Nekem sok sminkem volt régebben ettől a márkától, és árához képest teljesen meg vagyok elégedve vele. 😊 nagyon jó videó volt🥰
Karin imádlak olyan gyönyörű vagy.ha elsőnek találkoznék veled s nem ismernélek biztos tetszenél. Karin kinai ruhás, fehérneműs videot néznék szivesen.
a kínai termékekkel kapcsolatban én nem azért hezitálok, mert túl olcsó, hanem mert nem tudom, miket kevernek össze bennük. Á nem tudom, lehet már túlparázom. :D
Life in Switzerland - Külföldiként Külföldön néha szerintem az emeberek túlgondolják...legalábbis sok esetben, én azt látom. Vagy lehet én vagyok túl laza de én úgy vagyok vele (minden téren), hogy nem jó nagyon tartani mindentől mert az se jó. De ez csak az én véleményem!☺️😘❤️
Szerintem nem parazod túl.. Nekem ezek olyanok, mint az ebayes sminkek es igazad van, nem lehet tudni mi van benne, plusz ahogy mondtak is kinaban kötelező allatokon tesztelni, én ezert se vennem meg
En ertem mirol beszelsz meg ugy alapbol ertem az aggodasod de erre a velemenyem csak az hogy a smink markak tobbsegeben sem tudod mi van. Tudom hogy amiket boltba vagy megbizhato helyen vasarolod azoktol nincs felelemerzeted de 80% abba se tudod mi van
Jó ötlet volt, mert van olyan aki nemtud drága cuccokat venni es kinaiból veszi meg párszáz ft ert. Énse tudok olyan drágákat venni sajna... Szép sminket készitettél belőlük nagyon😊
Nagyon jó videó lett, egyetértek veled, még lehet jó termék, attól, hogy olcsó! Természetesen vannak olyan termékek, amelyek csak összedobottak, de van, amelyek nem.❤
Az Ingrid cosmetics egy lengyel márka és tényleg nagyon jók, én személy szerint nagyon szeretem. Az áltlam valaha használt legjobb alapozó is az INGRID COSMETICS-től volt. :)
Az volt a legjobb, mikor össze ragadt a szád :D nagyon vicces volt. Én wishről rendeltem pár sminkterméket, de azoknak nem volt valami jó a minősége. A szemhéjpalettából ha egy kilót kenek fel akkor se látszik :D
Tudom nem ez a lényeg most itt, de ritka az amikor egy nő smink nélkül is szép. De itt egy gyönyörű példa erre! Röviden: nagyon szép arcod van smink nélkül is. 😎
egyénként tapasztalataim szerint a kínai termékek összese ami púder ,szemhelypúder,pirosító ,szemöldök csavaros ceruza az jó ...a rúzsban pedig az összes folyékony rossz ,viszont a csavaros állatába jó mind :D szempilla spirál,korrekto,tus szintén változó de őszesegében ami por termék vagy csavaros ,azok általában jók szoktak lenni :)
Megerősíteném én is az előttem szólókat. A három színű rúzst általában a koreaiak és japánok használnak színátmenetes hatású ajkak készítéséhez, csak ők a sötétebb színt mindig az ajak belső részén használják, pont fordítva. Erre vannak nagyon jó, használható minőségű rúzsok is, ami 2 vagy 3 színű ugyanúgy, de van a rosszabb fajta is, mint amit te is mutattál, csak használhatatlan :D Úgy láttam, hogy sokan nem tudják hogyan kell kezelni.
E Benki nekem is van ( most meg nem mondom pontosan melyik ) maybellines ruzsom. Eszmeletlen rossz pedig 3000 ft korul volt. Szornyu , ahogy felkenem egybol le is jön , beül a redőkbe ..... viszont egyszer nagyon megtetszett egy alis ruzs kb 200 ft volt es mondom miert ne. Annak olyan szine volt 😮 egesz napos munka , kajalas , iszogatas ... mindent kibirt.
Nincs nagy különbség a kínai és a márkás smink között hidd el pontosan tudom mindkettőt használok akár ciki akár nem! Majdnem ugyan azt tartalmazza nem mondom azt hogy, nincsenek eltérések mert nyilván vannak de amúgy meg egy márkás smink azért drágább mert annak van hírneve és részben azt veszed meg. De ezt most így nem tudom normálisan elmagyarázni de így van hogy a márkát támogatod és nem magát az alapanyagot! Amúgy meg ha jó sminkes vagy akkor még a legrosszabb sminkekből is tudsz varázsolni valamit 😊 És szerintem ez a sminked nagyon jó lett, jól áll
Szia Karin, engem egyszer buli előtt hasonlò kaliberű sminkguru csajszi sminkelt ki, és ő esküdött a miss rôse márkájú pirosítòkra, és a csillámos színes tusokra, ezeket random helyeken lehet fellelni, az alapozò termékekkel nem mernék kísérletezni, de amint a példa mutatja, ezeket nem is ott kell keresni. Szôrakoztatò volt a videò❤️🌸
miss rose markaju monom van, de annyira piros, hogy pirositonek tokeltes. viszont baromira pigmentalt, kb 5 eve megvan es nem is latszik, hogy hasznalva volt :)) nem tobb 10 lejnel
Csemegézni kell. Nekem is megvolt a háromszínű, mint írták, fordítva kell használni, kisebbíti az ajkakat, az a menő ázsiában. Azt szerettem mert volt rajta tükör xd különben meg gyertya "illata" volt. És találtam már jó kínai rúzst is, amit nagyon szeretek, nem ragad, tartós, nehezen kopik, gyönyörű a színe és pillecukor illata van xd :))
Szia! Nagyon-nagyon élveztem ezt a videót és örülök, hogy a beauty vloggerek elkezdték felfedezni a nagy márkák mögötti-alatti világot. A Lora magyar márka, volt olyan vlogger, aki imádta, de ő ecsettel vitte fel az alapozot és a pudert. Lehet a blender nem tetszik a Lorának ☺ én a Lora körömlakkjait imádom. Persze, ki lehet fogni abból is kakit, de hát ez a szépsége a vadászatnak. Emellett még a Miss Rose is hasonlo kategoria (volt egy 12 szinböl állo palettám brutál metal hatású, lerobbanthatatlan volt a fesztiválokon a szememröl), és én ide sorolnám az Adent is. Az Adennek köszönhetem életem szemhéjtusát, amit már 10 éve folyamatosan újraveszek, most 800 ft-ért árulják. 😀😀 Szegeden van ilyen bolt (kincses sziget a neve) ott csak ilyen olcsó smink cuccok vannak + moyra lakkok. Ha egyszer arra jártok csajok, menjetek be, ÉLMÉNY 😀
Szia Karin💋 én 1 éve egy Ázsia centeres pirosítót használok és magasan veri például a Maybellines pirosítómat. Lehet jókat találni a kínai sminkek között 😊❤️
Szia drága Karin!!!😍😘😋 Nagyon szép lett a smink. Szerintem a púder, a pirósító, a paletta és a tus szupiii!!😘😛😋 A bronzositó meg annyira nem pigmentált. (Ez csak az én véleményem). Gyönyörűen sminkelsz!!🤪😜😝 De a nélkül is gyönyörű vagy!!!😘😍😆☺️ #túrós lett # tevagyakedvencvideósom
Nekem van pár kinai rúzsom ami elmegy, de nem kedvenc. Igazából én a kínai szemfestékpalettákat nagyon nagyon szeretem, szinte csak az van nekem és még olyan is van, ami 500ft volt. Kínai szemfestékek közül a nagyon olcsókban a mattok nem tul jók, de olyan csillámos szemfestékekkel sosem találkoztam még mint a kínai termékek közt. Több palettám is van, és a nagy része nekem minden szempontból( pigment, tartósság, eldolgozhatóság) a max factoros palettámat bőven veri, ami kicsit csalódás is nekem az árhoz képest..
Abszolút nem szoktam sminket készítő videókat nézni. Ezt a videót a youtube tárta elém. Nagyon szimpatikus és természetes vagy! Ilyet talán egyetlen emberre mondtam, hosszú idő alatt, aki ugyanilyen témában 'utazik'. Megmosolyogtattál a szempillaspirálos résznél!😂 Ami igaz, hogy nem az ár a döntő. Van amiből a legolcsóbb drogériás márka jobb teljesítésben is és összetevőkben is, van viszont ahol a drágább kell..☝️
Szia Karin🙂Nagyon jó a videó! Elárulod hogy milyen márkájú ecsetkészletet használsz? Most szeretnék beszerezni egy készletet esetleg egy ajánlást kaphatok tőled? Előre is köszönöm😘
szia karin gyönyörű lett a smink amit készítettél én is folyamatosan gyakorlok ilyen durvább sminkekkel mint például fekete száj hosszúra ki nyult szem smink ,tus vonal zöld szem festékkkel ék kövekkel fel díszítve. lehetne egy olyan kérdésem estleg h az ilyen durvább (szem hély palleták...stb) ból tudsz e nekem ajánlani valamit?😊
Szia Karin, tudnál valamit mondani hogy mit kellene tennem a hajammal? Mert frufrum volt és nem tudom hogy hordani a hajamat mert ha kivan engedve akkor fojton a szemembe log, ha összes van fogva pl. Akkor medig a kisebb szalak felfele alnak ha érted mire gondolok tudnal valami tippet adni hogy none meg gyorsan? Köszi a valaszod elore is. Legjobb videós vagy szamomra. ❤️
a múlt században a hölgyek egyszerűen ráköptek a spirálra, ha beszáradt, majd addig "tunkolták" a tokba, míg feloldódott. állítólag jobb volt, mint újkorában. :) (színházi tipp)
Nagyon szép és borzasztó ügyes vagy. Ahogy nézegettem a kommenteket látám hogy írták hogy túl világos . Nem tudom hogy ahhot a "lámpához" (most nem tudom hirtelrn mi az valamilyen box) amit te használsz lehet e egy kicsit sárgásabb vagy melegebb színt kapni és akkor.lehet nem lenne annyira világos. Van egy kérdésem hol laksz hogy lejjel vásároltad (bocsi nem tudom hogy kell leírni ) vagy csak a boltba volt így ? További tok sikert.💕💕
Én évekig használtam Quiz Cosmetics márkájú púdert, nálunk annyira nem is sokkal olcsóbb, mint a drogériás termékek (Catrice, Essence), de sosem volt vele semmi problémám, csak annyi, hogy amikor már kevés volt benne, hajlamos volt összetörni.
Ez a "kínai" beazonosítás, amit az olcsó, gagyi termékekre sokan használnak, azért nem állják meg a helyüket, mivel ma már rengeteg (nem gagyi) márka eleve kínai. Manapság a legtöbb termékeket, a sminkeket is beleértve Kínában gyártják. :D szóval inkább gagyinak nevezném őket, minthogy kínai minőségűnek. De nagyon tetszik a videó, ezen kívül! :)
Háát én mindig azon a véleményen vagyok, hogy olcsó húsnak híg a leve...a palettát legalább érdemes volt megvenned... a többit visszavinném nekik...főleg a spirált, szerintem pofátlanság ilyet eladni...
szép vagy nagyon még smink nélkül is de hogy öszinte legyek szerintem nagyon jol álna egy kis kreor bör neked de remelek nem sértődsz meg de igy is gyönyörű vagy❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nem feltétlen a minőséggel van a baj, hanem azzal hogy rengeteg kínai smink ami pl huda, kylie stb. koppintás, de lehet bármi, sokszor nem bevizsgált helyről jön és nem lehet tudni éppen ezért azt, hogy mik vannak a termékben. :/ Lehet, hogy használat után nem jön ki a bőrön kiütés, pirosság formájában de évekkel később nagy galibát okozhat. Nyilván te nem fogod ezt napi szinten használni, hiszen sokkal jobb termékekkel dolgozhatsz. De sajnos emiatt a videó miatt lehet sokan fognak ilyen termékeket bevásárolni és napi szinten alkalmazni. :/ Ez egy hatalmas pozitívum amúgy, hogy minden árkategóriából (pl. drogériás termékek) megmutatod, hogy milyen szuper dolgokat ki lehet hozni :) Azt hozzátenném, hogy én is próbáltam ilyeneket és nem vagyok ellene a tesztelésének, de amióta utána olvastam annak, hogy milyen helyekről kerülnek ki a bevizsgálatlan termékek azóta tudom, hogy inkább ha olcsó terméket akarok akkor megvárom a drogériás leárazást vagy pedig kevesebb terméket veszek, de drágábbat és minőségibbet. :)
Regina Varga igen, én a minőség alatt tökéletesen azt értem amit leírtál, szerintem ez jelenti mindenkinek a minőséget...hogy rossz maga a termék, illetve nem megbízható a származása. Ezért is éreztem fontosnak elmondani azt amit az elején elmondtam.😊 Pusziii
Regina Varga szia regina! Egyetertek a kommenteddel😍 en ha valami kinai sminket kaptam vagy epp magamnak vettem mindig utannaolvastam es szerencsere semmiben nm volt olyan anyag ami kàrositanà a bőröm...egyebkent egghetertek veled😍😍
Én is pont ugyan így voltam egyszer egy kínaiban....megvettem egy szemhéjpalettát...azóta csak azt használom..(kb.1300ft) De azért azt meg kell hagyni hogy a Müller-be, Rosszbann-ba többet járok!
Nekem kifejezetten a szemed tetszik. Ahogyan kisminkelted. Én is szoktam kínaiba venni smink kollekciókat. Viszont amíg nem volt rajtad a smink a szemed alatt láttam hogy piros csik van .....esetleg irritálja a sok szemceruza , Vagy szemfesték?
Én a kinai alapozot a szememre használam mert ragacsos álaga miatt megragad benne a szemfesték és igy az olcsóbb kategoriájú szemfestékek is kibarják az egész napot...
Hihetetlen, hogy rajtad még ezek a sminktermékek is tökéletesen állnak!! Ha csak egy fotón láttam volna, simán elhiszem hogy pl MAC, vagy NYX. Csodaszép vagy.
Rendkívűl rokonszenves, hogy gondolsz azokra is, akiknek nem áll módjukban minőségibb termékekre beruházni. Hasznos segítség számukra, hogy mire ügyeljenek, min nem érdemes spórolni (alapozó...), ugyanakkor inspirálsz, hogy olcsóbb termékekkel is lehet mutatós sminket készíteni. Neked sikerült😊😍
Edina Foldessy egyetértek 😊👌🏻
Melanie Brooks 😊😊🌞
Én szeretnék egy tesztelős videót
Nagyon durva hogy ilyen olcsó kínai sminkekből is elképesztően szép sminket tudsz készíteni
Egyébként még smink nélkül is gyönyörű vagy szerintem 😘😘😘
Hogy lehet, hogy te még olcsó kínai termékekkel is ilyen tökéletes sminket dobsz össze pár perc alatt? Köszi a videót
Balogh Andrea 😘😘❤️❤️
Karin, az Ingrid pirosítót ne dobd ki, nálunk Szerbiaban nagyon jó drogériás márka. 😊
Én is szerbiai vagyok.
Óbecsei
Te?
@@Anrab-bt6re Szabadka
@@renatahorvat451 én zentai
Kínai termékekből is ilyen csodát varázsolsz😍😍 gyönyörű vagy Karin!😍❤️
A 3 színből álló ajakterméket azért tervezték úgy,hogy egy "gradient" hatást nyújtson. Sötétebb az ajak belső része és így halványodik. Ez egy porcelán baba ajak hatást ér el, amit Kelet-Ázsiában igazán kedvelnek és évek óta nagy trend mivel szerintük fiatalít az ember megjelenésén:)
Maria Oc igen, igen, tudom, azt én is észrevettem csak ugye inkább azt nem értettem, hogy miért nem volt akkor erősebb a legintenzívebb szín...mert összességében a kívánt hatás nem jött át. Köszi azért az infót!😘
Szia! Nem rég találtam rá a videóidra, és ez a videó kimondottan jó ötlet volt :) Egyébként én is volt hogy próbáltam hasonló olcsó termékeket, és igen nehéz olyat találni ami jó minőségű. Nekem az eurós meg a kínai boltokban kapható Loren márka viszont bejött...szemfesték palettákat vásároltam belőle, és szerintem egész jók. Sok sikert a további videóidhoz! :)
Nekem a kedvenc ajaktintám kínai,és imádom! Hosszú ideig nem jön le és a szemhéjamra tökétes fedést ad. Könnyen eldolgozható és szép színe van.
Gyönyörű vagy sminkkel és anélkül is! 😍❤️
Igen, szeretném, ha lenne még ilyen videó! És nagyon jó videó lett! Általában ezeket a sminkelős videókat nem nézem végig, mert uncsiiiiik. De a Te videóidat az utolsó mp-ig végignézem! Én is sok puszit küldök mindenkinek, sziasztok!❤❤❤❤❤❤
Én azt a Lorás korrektort használom de megvagyok vele elégedve ahhoz képest hogy olcsó szerintem nagyon jó! Elsőre nekem se jött le semmi belőle mikor megvettem másnap már jó krémes volt az állaga! Nagyon jó lett a videó!❤️😍
Jó ég! Hogy lehet valaki ilyen csodálatosan gyönyörű!!😍😍
Jaj istenem ezen olyan jókat nevettem, hogy nem igaz 😂 Nagyon szép lett amúgy a smink,de a túrós résznél meghaltam 😂😂 Maradj mindig ilyen Karin, mert egy tündér vagy 😘
Szia. Ez szuper jó videó lett. Iszonyatosan vicces volt de jó értelemben. Csinálj még több ilyet. Cuki videó volt. 😉😉😉🎈🎈
Nagyon izgalmas lett a vidi, és nagyon jó dolog, hogy ki mered próbálni a termékeket. Nagyon szép sminkeket csinálsz!!!!! Sok tanács, ötlet fordul meg a csatornádon. Ügyes vagy!!!!❤❤❤❤😊😊😊😊
Én külföldön élek, és nálunk az ingrid márka (pirosító) nem kínai. Nagyobb gyógyszertárakban lehet kapni, nagyon sok termékük van. Nekem sok sminkem volt régebben ettől a márkától, és árához képest teljesen meg vagyok elégedve vele. 😊 nagyon jó videó volt🥰
Karin imádlak olyan gyönyörű vagy.ha elsőnek találkoznék veled s nem ismernélek biztos tetszenél. Karin kinai ruhás, fehérneműs videot néznék szivesen.
a kínai termékekkel kapcsolatban én nem azért hezitálok, mert túl olcsó, hanem mert nem tudom, miket kevernek össze bennük. Á nem tudom, lehet már túlparázom. :D
Life in Switzerland - Külföldiként Külföldön néha szerintem az emeberek túlgondolják...legalábbis sok esetben, én azt látom. Vagy lehet én vagyok túl laza de én úgy vagyok vele (minden téren), hogy nem jó nagyon tartani mindentől mert az se jó. De ez csak az én véleményem!☺️😘❤️
...és kínában kötelező állatokon tesztelni.
Szerintem nem parazod túl.. Nekem ezek olyanok, mint az ebayes sminkek es igazad van, nem lehet tudni mi van benne, plusz ahogy mondtak is kinaban kötelező allatokon tesztelni, én ezert se vennem meg
En ertem mirol beszelsz meg ugy alapbol ertem az aggodasod de erre a velemenyem csak az hogy a smink markak tobbsegeben sem tudod mi van. Tudom hogy amiket boltba vagy megbizhato helyen vasarolod azoktol nincs felelemerzeted de 80% abba se tudod mi van
Ez mondjuk igaz, Nora! :)
Annyira gyönyörű vagy!!😘 Nagyon ügyi vagy és nagyon szép lett a sminked!❤❤❤❤❤❤❤❤
Aaaa nagyon szépen sminkelsz még a kínai termékekkel is! 😍
Jó ötlet volt, mert van olyan aki nemtud drága cuccokat venni es kinaiból veszi meg párszáz ft ert. Énse tudok olyan drágákat venni sajna... Szép sminket készitettél belőlük nagyon😊
Nagyon jó videó lett, egyetértek veled, még lehet jó termék, attól, hogy olcsó! Természetesen vannak olyan termékek, amelyek csak összedobottak, de van, amelyek nem.❤
Annira szeretem a hangod Karin! Néha azon alszom el mert olyan nyugtató❤❤❤
Nagyon jó videó lett. Szokásosan! Egyébként ezt a névnapomra kaptam. Jó kis ajándék köszi Karin😊❤
Az Ingrid cosmetics egy lengyel márka és tényleg nagyon jók, én személy szerint nagyon szeretem. Az áltlam valaha használt legjobb alapozó is az INGRID COSMETICS-től volt. :)
Nagyon gyonyoru lett ez a smink*.*
a video pedig nagyon izgalmas..:3 en nagyon szivesen latnek ebbol tobb reszt is ^^
Karin! 😍 rég nevettem ennyit (teljesen jó értelemben) 😂. Szuper jó videó lett és le a kalappal,hogy ezt bevállaltad! 😘
Legyen még ilyen video!!Nagyon tetszik,te meg gyönyörű vagy!!😍😍😍
Bármilyen sminkkel szép vagy, és az nélkül is! 💖💖💖
A pirosítót hol találhatnám meg?
Nagyon tetszik 😍😊
Te bármilyen sminkböl ki tudod hozni a szépet. 😍
Nagyon jó lett pont a névnapomon töltötted fel♥!
Lili Devecseri boldog névnapot!😘
Boldog névnapot
Veszprémben az esküvőkiállításon egy kozmetikus/sminkes Lora termékekkel sminkelt. Azt hittem, a pofám leszakad. Minden Lora volt. 5-8.000ért
Szerintem nagyon jó lett a videó és ha még találsz valami jó és olcsó terméket szívesen megnézném 😊😘
Az volt a legjobb, mikor össze ragadt a szád :D nagyon vicces volt. Én wishről rendeltem pár sminkterméket, de azoknak nem volt valami jó a minősége. A szemhéjpalettából ha egy kilót kenek fel akkor se látszik :D
Szia Karin💖 Mint mindig, most is egy gyönyörű sminket alkottál, még ilyen minőségű termékekből is. Nagyon inspiráló személyiség vagy! 😘💖💖
Szia Karin!Nagyon Szép vagy!♥️♥️♥️👏👌
Annyira kedves vagy❤️❤️
Tudom nem ez a lényeg most itt, de ritka az amikor egy nő smink nélkül is szép. De itt egy gyönyörű példa erre! Röviden: nagyon szép arcod van smink nélkül is. 😎
egyénként tapasztalataim szerint a kínai termékek összese ami púder ,szemhelypúder,pirosító ,szemöldök csavaros ceruza az jó ...a rúzsban pedig az összes folyékony rossz ,viszont a csavaros állatába jó mind :D szempilla spirál,korrekto,tus szintén változó de őszesegében ami por termék vagy csavaros ,azok általában jók szoktak lenni :)
Ez nagyon jó vidi lett :) Szívesen nézek még hasonlót. :)
Megerősíteném én is az előttem szólókat. A három színű rúzst általában a koreaiak és japánok használnak színátmenetes hatású ajkak készítéséhez, csak ők a sötétebb színt mindig az ajak belső részén használják, pont fordítva.
Erre vannak nagyon jó, használható minőségű rúzsok is, ami 2 vagy 3 színű ugyanúgy, de van a rosszabb fajta is, mint amit te is mutattál, csak használhatatlan :D
Úgy láttam, hogy sokan nem tudják hogyan kell kezelni.
Te vagy a kedvenc videósom és pont a névnapomon töltötted fel❤😍
A maybelline superstay folyékony rúzs is eszméletlenül ragad:D Pedig az 2500 forint körül van
E Benki nekem is van ( most meg nem mondom pontosan melyik ) maybellines ruzsom. Eszmeletlen rossz pedig 3000 ft korul volt. Szornyu , ahogy felkenem egybol le is jön , beül a redőkbe ..... viszont egyszer nagyon megtetszett egy alis ruzs kb 200 ft volt es mondom miert ne. Annak olyan szine volt 😮 egesz napos munka , kajalas , iszogatas ... mindent kibirt.
Ezek közül egy sem kínai, csak olyan minőségűek :D a Lora legalábbis biztosan nem 😃 amúgy nagyon tetszenek a videód!💕
Karin, neked mindegy mivel sminkeled magad: a végeredmény mindig gyönyörű! 😀
A folyékony rózsaszín rúzs annak nagyon szép a színe 😍😍😍
Nincs nagy különbség a kínai és a márkás smink között hidd el pontosan tudom mindkettőt használok akár ciki akár nem! Majdnem ugyan azt tartalmazza nem mondom azt hogy, nincsenek eltérések mert nyilván vannak de amúgy meg egy márkás smink azért drágább mert annak van hírneve és részben azt veszed meg. De ezt most így nem tudom normálisan elmagyarázni de így van hogy a márkát támogatod és nem magát az alapanyagot! Amúgy meg ha jó sminkes vagy akkor még a legrosszabb sminkekből is tudsz varázsolni valamit 😊 És szerintem ez a sminked nagyon jó lett, jól áll
A harmas ruzs lehet hogy ombres akart lenni?
Timea Schrek
De , a koreaiaknál divat az ilyen fajta ruzs
És a legtöbbször fordítva szokták használni, értem úgy, hogy a sötétebbik rész az ajkad belsőfelén van míg a világosabbik az ajkad külsején.
Szia Karin, engem egyszer buli előtt hasonlò kaliberű sminkguru csajszi sminkelt ki, és ő esküdött a miss rôse márkájú pirosítòkra, és a csillámos színes tusokra, ezeket random helyeken lehet fellelni, az alapozò termékekkel nem mernék kísérletezni, de amint a példa mutatja, ezeket nem is ott kell keresni. Szôrakoztatò volt a videò❤️🌸
miss rose markaju monom van, de annyira piros, hogy pirositonek tokeltes. viszont baromira pigmentalt, kb 5 eve megvan es nem is latszik, hogy hasznalva volt :)) nem tobb 10 lejnel
Csemegézni kell. Nekem is megvolt a háromszínű, mint írták, fordítva kell használni, kisebbíti az ajkakat, az a menő ázsiában. Azt szerettem mert volt rajta tükör xd különben meg gyertya "illata" volt. És találtam már jó kínai rúzst is, amit nagyon szeretek, nem ragad, tartós, nehezen kopik, gyönyörű a színe és pillecukor illata van xd :))
Olyan jól sminkelsz szerintem te lennél a világ első sminkese!Én amúgy tőled tanultam sminkelni!
Nem túl világos a kép?
madrid alisaa nálam nem.☺️
madrid alisaa nálam se.☺😊
Szia! Nagyon-nagyon élveztem ezt a videót és örülök, hogy a beauty vloggerek elkezdték felfedezni a nagy márkák mögötti-alatti világot. A Lora magyar márka, volt olyan vlogger, aki imádta, de ő ecsettel vitte fel az alapozot és a pudert. Lehet a blender nem tetszik a Lorának ☺ én a Lora körömlakkjait imádom. Persze, ki lehet fogni abból is kakit, de hát ez a szépsége a vadászatnak. Emellett még a Miss Rose is hasonlo kategoria (volt egy 12 szinböl állo palettám brutál metal hatású, lerobbanthatatlan volt a fesztiválokon a szememröl), és én ide sorolnám az Adent is. Az Adennek köszönhetem életem szemhéjtusát, amit már 10 éve folyamatosan újraveszek, most 800 ft-ért árulják. 😀😀 Szegeden van ilyen bolt (kincses sziget a neve) ott csak ilyen olcsó smink cuccok vannak + moyra lakkok. Ha egyszer arra jártok csajok, menjetek be, ÉLMÉNY 😀
Hajkó Brigitta Merre található pontosan az a bolt? S vasárnap is dolgozik? 😊
Eleonóra Jánosi Szeged Kigyó utca és fekete sas utca sarka. 😊 vasárnap nincs nyitva, hétköznap reggel 9-töl 18-ig.
Szia Karin💋 én 1 éve egy Ázsia centeres pirosítót használok és magasan veri például a Maybellines pirosítómat. Lehet jókat találni a kínai sminkek között 😊❤️
Nekem is van ilyen púderem és egész jó!
Szia drága Karin!!!😍😘😋
Nagyon szép lett a smink. Szerintem a púder, a pirósító, a paletta és a tus szupiii!!😘😛😋
A bronzositó meg annyira nem pigmentált. (Ez csak az én véleményem). Gyönyörűen sminkelsz!!🤪😜😝
De a nélkül is gyönyörű vagy!!!😘😍😆☺️
#túrós lett
# tevagyakedvencvideósom
Nekem van pár kinai rúzsom ami elmegy, de nem kedvenc. Igazából én a kínai szemfestékpalettákat nagyon nagyon szeretem, szinte csak az van nekem és még olyan is van, ami 500ft volt. Kínai szemfestékek közül a nagyon olcsókban a mattok nem tul jók, de olyan csillámos szemfestékekkel sosem találkoztam még mint a kínai termékek közt. Több palettám is van, és a nagy része nekem minden szempontból( pigment, tartósság, eldolgozhatóság) a max factoros palettámat bőven veri, ami kicsit csalódás is nekem az árhoz képest..
Legyen még ilyen!🤗💜
Abszolút nem szoktam sminket készítő videókat nézni. Ezt a videót a youtube tárta elém. Nagyon szimpatikus és természetes vagy! Ilyet talán egyetlen emberre mondtam, hosszú idő alatt, aki ugyanilyen témában 'utazik'. Megmosolyogtattál a szempillaspirálos résznél!😂 Ami igaz, hogy nem az ár a döntő. Van amiből a legolcsóbb drogériás márka jobb teljesítésben is és összetevőkben is, van viszont ahol a drágább kell..☝️
Alexandra Dömötör Nagyon köszönöm a visszajelzésed, sokat jelent!❤️😘
Szia Karin🙂Nagyon jó a videó! Elárulod hogy milyen márkájú ecsetkészletet használsz? Most szeretnék beszerezni egy készletet esetleg egy ajánlást kaphatok tőled? Előre is köszönöm😘
felesleges lenne bármilyen alapozót vagy korektort használnod mert smink nélkül gyönyörűbb az arcod ! 😍
szia karin gyönyörű lett a smink amit készítettél én is folyamatosan gyakorlok ilyen durvább sminkekkel mint például fekete száj hosszúra ki nyult szem smink ,tus vonal zöld szem festékkkel ék kövekkel fel díszítve. lehetne egy olyan kérdésem estleg h az ilyen durvább (szem hély palleták...stb) ból tudsz e nekem ajánlani valamit?😊
Teljesen mindegy hogy több tízezer forintos vagy olcsó kínai sminktermékről van szó úgyis jól fogsz kinézni a végén 🤷🏽♀️❤️
Melyik kinaiba voltál ?amugy nagyon imadlak ! Nagyon szép vagy !❤️
Szia Karin, tudnál valamit mondani hogy mit kellene tennem a hajammal? Mert frufrum volt és nem tudom hogy hordani a hajamat mert ha kivan engedve akkor fojton a szemembe log, ha összes van fogva pl. Akkor medig a kisebb szalak felfele alnak ha érted mire gondolok tudnal valami tippet adni hogy none meg gyorsan? Köszi a valaszod elore is. Legjobb videós vagy szamomra. ❤️
Gyönyörű vagy smink nélkül is!!!!!!
Szia Karin lehet egy kérdésem? Románián belűl mélyk városban laksz?
A szempillaspirált tedd be egy pohár forró vízbe kb. 10 percig 😉
a múlt században a hölgyek egyszerűen ráköptek a spirálra, ha beszáradt, majd addig "tunkolták" a tokba, míg feloldódott. állítólag jobb volt, mint újkorában. :) (színházi tipp)
Lehetne olyan videó amikor a legolcsóbb drogériás sminktermékekből csinálsz sminket? Nagyon jó lenne😉
Nagyon szép és borzasztó ügyes vagy. Ahogy nézegettem a kommenteket látám hogy írták hogy túl világos . Nem tudom hogy ahhot a "lámpához" (most nem tudom hirtelrn mi az valamilyen box) amit te használsz lehet e egy kicsit sárgásabb vagy melegebb színt kapni és akkor.lehet nem lenne annyira világos. Van egy kérdésem hol laksz hogy lejjel vásároltad (bocsi nem tudom hogy kell leírni ) vagy csak a boltba volt így ? További tok sikert.💕💕
Karin milyen eszközzel vettétek fel ezt a videót? Pontos nevet kérek szépen^^
Amikor nem volt rajtad alapozó a videó elején én azt hittem hogy van rajtad mert smink nélkül is nagyon szép vagy
Annyira nevettem mikor össze ragasztotta a szád a rúzs én is így jártam mikor ilyet vettem😅
Szia Karin! Hol lehet kapni a Real Techniques beauty blendert? Köszönöm! :)
Viktória Mócsány en a napokban rendeltem a pinkpanda.hu rol 2 dbos kiszerelesben:)
IHerb.
Én is Romániában lakok! 🙄 egyébként nagyon szeretlek! ❤❤
Én évekig használtam Quiz Cosmetics márkájú púdert, nálunk annyira nem is sokkal olcsóbb, mint a drogériás termékek (Catrice, Essence), de sosem volt vele semmi problémám, csak annyi, hogy amikor már kevés volt benne, hajlamos volt összetörni.
Ez a "kínai" beazonosítás, amit az olcsó, gagyi termékekre sokan használnak, azért nem állják meg a helyüket, mivel ma már rengeteg (nem gagyi) márka eleve kínai. Manapság a legtöbb termékeket, a sminkeket is beleértve Kínában gyártják. :D szóval inkább gagyinak nevezném őket, minthogy kínai minőségűnek. De nagyon tetszik a videó, ezen kívül! :)
Nagyon jó lett!
Jó ötlet volt kipróbálni!
Van a miss sportynak egy 13 lejes alapozója szerinted megéri?
Háát én mindig azon a véleményen vagyok, hogy olcsó húsnak híg a leve...a palettát legalább érdemes volt megvenned... a többit visszavinném nekik...főleg a spirált, szerintem pofátlanság ilyet eladni...
szép vagy nagyon még smink nélkül is de hogy öszinte legyek szerintem nagyon jol álna egy kis kreor bör neked de remelek nem sértődsz meg de igy is gyönyörű vagy❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Ilyen folyékony rúzst egyszer próbáltam ki és még micellás vízzel is alig tudtam levakarni. Lehet a két réteg miatt. Neked hogy sikerült?
Smink nélkül is gyönyörű vagy❤
Be tudnád linkelni a beautyblender oldalát?? ☺️
Nem feltétlen a minőséggel van a baj, hanem azzal hogy rengeteg kínai smink ami pl huda, kylie stb. koppintás, de lehet bármi, sokszor nem bevizsgált helyről jön és nem lehet tudni éppen ezért azt, hogy mik vannak a termékben. :/ Lehet, hogy használat után nem jön ki a bőrön kiütés, pirosság formájában de évekkel később nagy galibát okozhat. Nyilván te nem fogod ezt napi szinten használni, hiszen sokkal jobb termékekkel dolgozhatsz. De sajnos emiatt a videó miatt lehet sokan fognak ilyen termékeket bevásárolni és napi szinten alkalmazni. :/
Ez egy hatalmas pozitívum amúgy, hogy minden árkategóriából (pl. drogériás termékek) megmutatod, hogy milyen szuper dolgokat ki lehet hozni :)
Azt hozzátenném, hogy én is próbáltam ilyeneket és nem vagyok ellene a tesztelésének, de amióta utána olvastam annak, hogy milyen helyekről kerülnek ki a bevizsgálatlan termékek azóta tudom, hogy inkább ha olcsó terméket akarok akkor megvárom a drogériás leárazást vagy pedig kevesebb terméket veszek, de drágábbat és minőségibbet. :)
Regina Varga igen, én a minőség alatt tökéletesen azt értem amit leírtál, szerintem ez jelenti mindenkinek a minőséget...hogy rossz maga a termék, illetve nem megbízható a származása. Ezért is éreztem fontosnak elmondani azt amit az elején elmondtam.😊 Pusziii
Közben hozzátettem egy kis javítást hozzászólásomhoz, hogy ne legyen annyira félreérthető. :)
Regina Varga szia regina! Egyetertek a kommenteddel😍 en ha valami kinai sminket kaptam vagy epp magamnak vettem mindig utannaolvastam es szerencsere semmiben nm volt olyan anyag ami kàrositanà a bőröm...egyebkent egghetertek veled😍😍
Imádom a videóidat! :)
szia Karin, érdeklődni szeretnék, hogy hol tudom beszerezni ezt a nude palettát, előre is köszönöm a választ ! üdv, Mónika
Benne van a videóban, hogy hol vette.
Én is pont ugyan így voltam egyszer egy kínaiban....megvettem egy szemhéjpalettát...azóta csak azt használom..(kb.1300ft)
De azért azt meg kell hagyni hogy a Müller-be, Rosszbann-ba többet járok!
A legelső rúzs a legjobb! Az kiemeli a szemeidet! Káprázatos
Nekem kifejezetten a szemed tetszik. Ahogyan kisminkelted. Én is szoktam kínaiba venni smink kollekciókat. Viszont amíg nem volt rajtad a smink a szemed alatt láttam hogy piros csik van .....esetleg irritálja a sok szemceruza , Vagy szemfesték?
Timea Arros nem, olyan szokott lenni, faradtsag vagy barmi. Nem irritalja soha semmi. Koszi amugy. :) puszi
Le..vagy ki..vagy jajj.. Ez azt hiszem mindent elmondott.😁
Minden vidi Nagyon sikeres Ugyes vagy igy tovab
A Lora beauty termékeket eurofamiliben lehet venni!💓
Szia! Tudom hogy nem a videohoz kapcsolodik de ki toltototte fel a szad? Szajfeltoltes elott allok es meg nem tudom kit valasszak
Annabell luna szia! Nincs feltöltve semmim!☺️😘
Szia tevagy a kedvenc viteosom szeretlek☺☺☺
Én a kinai alapozot a szememre használam mert ragacsos álaga miatt megragad benne a szemfesték és igy az olcsóbb kategoriájú szemfestékek is kibarják az egész napot...
Még a rosszból is kitudod hozni a jót💜💄☺
nagyon szép vagy😍😍😍