Ezerszeresen legyen áldott a Mi Atyánk neve , és Jézusé ❤🙏 Ebben a nehézz időkben is tanít benünnket " aki hisz benne elnevesszen ! Köszönöm szépen aki feolvasta az Evangéliumot ,lejátszodott bennem az olvasott sorok !
Nagyon hálás köszönet, és Isten áldását kívánom arra, aki elolvassa és aki feltöltötte. Sajnos az embernek nem mindig jut ideje olvasni a Bibliát. Nagy öröm van a szívemben. Áldás Békesség mindenkinek!
Hálás szívvel köszönöm a visszajelzést. Szeretem ezt a fordítást, és áldást mondok tereád Jézus Krisztus Nevében , aki tiszta szívvel , kedvesen olvasod fel ezt a csodálatos evangéliumot !
Számomra ez hozzá legközelebb Jézus Krisztust ,az isten fiát. Ez a legkevesebb evangélium. És ezel tudok eggyé válni, mind azzal a beszéddel, ígével, amely a evangéliumban van még írva. Istennek legyen hála ,az atyának ,a fiúnak és a Szent léleknek a nevében, Ámen
Ugyanezzel a hanggal ugyanebben a stílusban akár az egész Bibliát szívesen meghallgatnám Bár tudom hogy ez a felvétel régen készült nagyon jó lenne hogyha az aki ezt elmondta. Más könyveket vagy más evangéliumot is elmondana
I have dreamt for ages about the Gospel according to John in Hungarian, because I am eager to study the language which I like very much. But unfortunately it is very difficult to find appropriate materials. Usually I study foreign languages using Shestov's method, it's very helpful. I will use this video to learn Hungarial at my best.
Jezus mindenkit szeret, meg teged is, malcolmhun33. Es minden kereszteny imatkozzek hogy ezt az igazsagot meg azok is felismerjek, akik ugy gondolkoznak, mint te. AMEN
ERZSEBET vagyok sajnos nem az" én oldalamon van . Attila neven megy. ALDOT LEGY URAM ISTENEM SEGITJ NEKUNK!! AZ ELETUNKET MEGVALTANI AZOKTOL . AKIK VILAGI ELETBEN GYONYORKONEK: NEM ISTEN SZENT NEVEBEN VANAK. AMEN. ERZSEBET MATUZNE.❤❤❤❤❤😢😢
Köszönöm! Nagyon érdekes volt hallgatni és tényleg boldogok azok, akik akkor is engedelmesek (hisznek), ha nem látják Őt! Jézus által nagyon sok csoda történt, de ezeket nem Ő tette, hanem az Atya, aki így jutalmazta már a földi engedelmességében. Köszönöm Atyám, hogy bizonyságok fellegei vesznek körül és meggyőződéssel hiszem, hogy a Megváltó Krisztus él és, a te jobbodon esedezik érettünk. És hiszem Atyám azt is, hogy a te Szent Lelked, ami láthatatlan, a mi vígasztalónk, bátorítónk, segítőnk minden földi nehézségben, és azt is hiszem, hogy a Krisztus és te nem vagytok egyek, mert írja az ige : Zsolt 8:6 Hiszen csak kevéssel tetted kisebbé Istennél, dicsőséggel és tisztességgel koronáztad meg őt! Zsolt 8:7 Úrrá tetted őt kezed munkáin, mindent a lába alá vetettél: Zsolt 8:8 juhokat és mindenféle jószágot, sőt még a mezei vadakat is, Zsolt 8:9 az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár.
fallen Slave ! Két ll-írjuk a Hallelujah= Istené a Dicsőség ! A betű megöl, a Szellem pedig megelevenít ! ". 2:Korinthus 3 :6. János első 2 : fallen Slave ! Tudod min jelent a KENET szó ?
Jesus az egyetlen, aki ismer Engem, buneimet, szandekaimat, vagyaimat es elfogad ugy, ahogy vagyok. Csaladom, barata I’m mind elhagyhatnak, de o soha nem hagy el! A vilagnak szuksege van Krisztus szeretetere,, erre a tiszta, ingyenes szeretetre, es megsem fogadja El! Nem tudjak, mit utasitanak el!
Örüljetek hogy még intett minket fedded mert törődik velünk megtérés ♥ 🌏 🌍 🏆 lek titeket ✅ ✅ kosy 👌 a magyar nyelvű erős 2020 sept dejo szám okosok vagytok át kell lepjekhozzatok jó ÁTKULDESZ át kell
Ezerszeresen legyen áldott a Mi Atyánk neve , és Jézusé ❤🙏
Ebben a nehézz időkben is tanít benünnket " aki hisz benne elnevesszen !
Köszönöm szépen aki feolvasta az Evangéliumot ,lejátszodott bennem az olvasott sorok !
Dicsőség az úrnak nagyon szeretem Jézust mib orokej amen 🙏🙏🙏🙏🙏❤️❤️❤️
Dicsőség az Úrnak mindörökké ámen
Köszönet az emberiség nevében Jézusunk várjuk a visszajöveteled
Köszönöm ezt a csodálatos felolvasás, öröm volt hallgatni! 🙏
Köszönöm szépen 🥰🥰🥰🙏🙏🙏🙏🙏🙏
Nagyon szépen köszönöm !!!
Nagyon hálás köszönet, és Isten áldását kívánom arra, aki elolvassa és aki feltöltötte. Sajnos az embernek nem mindig jut ideje olvasni a Bibliát.
Nagy öröm van a szívemben.
Áldás Békesség mindenkinek!
Hálá és Dicsőség Urunknak Istenünknek !
Jó az Úr !
Köszönöm hogy halgathatom !
Nagyon jó .
💖💖💚💚💛💛🧡🧡❤❤👏
isten áldgyon meg és köszönöm az örömhiret
CSODÁLATOS HANG, TISZTA BESZÉD, NAGYON JÓ HALLGATNI, KÖSZÖNÖM ...
Áldottak vagytok ! Köszönöm. Hallelujah, Ámen !
Köszönöm érthetö élvezetes JEHOVA ésFIA JÉZUS URUNK Áldása Örökké legyen rajtad,te Kedves Hölgy!!!
Hálás szívvel köszönöm a visszajelzést. Szeretem ezt a fordítást, és áldást mondok tereád Jézus Krisztus Nevében
, aki tiszta szívvel , kedvesen olvasod fel ezt a csodálatos evangéliumot !
Akkor lenne igazan szep "HAMISITASOK NELKUL LENNE "!! IGY SATANI OKULTIZMUS CSAK!! ISTEN ITELETEVEL FEL RUHAZVA!!
Szívesen hallgatom János evangéliumát és örülök hogy fent van a UA-cam--on ! És külön érték hogy ilyen szépen olvassa ez a hölgy !
Gyönyörű Igaz Történet 💯🔥💫 Köszönöm és Minden Jót 🔥💯💫
Nagyon kellemes hang, jó felolvasás! Kár, hogy az új fordítás :( néhány helyen lényegesen eltér.
Számomra ez hozzá legközelebb Jézus Krisztust ,az isten fiát. Ez a legkevesebb evangélium. És ezel tudok eggyé válni, mind azzal a beszéddel, ígével, amely a evangéliumban van még írva. Istennek legyen hála ,az atyának ,a fiúnak és a Szent léleknek a nevében, Ámen
Köszönöm szépen isten áldjon meg téged hgy jó el olvasni halom nő hangját de köszönöm nagyon jó dicsőség az úrnak 🔥🙏🏾💓
Icsosseg istenek es az o" szent fianak. Orokke el a szivemben. AMEN.😢😢😢❤
Dicsőség az úr Jézusnak 🙏Isten áldjon meg téged,és kedves családod😊gyönyörűen olvasod a Bibliat 😊❤
Szőlős a magyar nyelvű 😇 Hard Rock Band ⏰ 🧡 🧡
A régi emu kotta szerintem
Nagyon köszönöm, sok erőt kapok Istentől Fiától Jézustól, mikor ezt hallgatom. Hálás vagyok érted Monika. Isten kegyelme töltsön be téged örömmel!
köszönöm édes ISTENEM hogy minden nap megujjul kegyelmed ámen
Köszönöm! Ez egészen más minőség, mint bármi, amit eddig a témában hallottam! :)
A leg jobb felolvasó nyugotsàg van mèg a hangjàban is köszönöm .
köszönöm🌷dicsőség az Úrnak
Ugyanezzel a hanggal ugyanebben a stílusban akár az egész Bibliát szívesen meghallgatnám Bár tudom hogy ez a felvétel régen készült nagyon jó lenne hogyha az aki ezt elmondta. Más könyveket vagy más evangéliumot is elmondana
I have dreamt for ages about the Gospel according to John in Hungarian, because I am eager to study the language which I like very much. But unfortunately it is very difficult to find appropriate materials. Usually I study foreign languages using Shestov's method, it's very helpful. I will use this video to learn Hungarial at my best.
How it's going now? It's a very good ideal to learn a language with a Christian text 👍. (I do the same 🙂) God bless you 💐💓
Koszonom, nagyon szep volt a felolvasas, egy kellemes nyugtato hang, megadta, hogy meg jobban ateljem.
Isten áldjon meg ezért a felolvasásért!
Ez valóság kőjemmeny igazsag a kis game valo mi éljük ezeket🤩🤩🤩😇😇😇😇🤗🤗
Miután megismertük a szép hangú felolvasást, érdemes végighallgatni Bach János passiójának, szenvedéstörténetének az előadását kiváló énekesekkel.
Nagyon köszönöm!
Szívesen hallgatnám az egész Bibliát ennek a kedves nőnek a hangjára!
Valoban jo volna ,,mert nagyon nyugtato kellemes hangja van ,,Koszonet ,Amen ,
@@erikadebreceni4050 l
Gyönyörűen olvassa! Köszönöm szépen!
Ér Jézus lélek válasz oly kedves és 🔆 💪🏿 💪🏿 💪🏿 💪🏿 💪🏿 élet et mi den 👨 👨 👨 👨 👨 ember 👨 👨 nek a magyar nyelvű 😇 😇 😇
Köszönöm szépen, hogy hallgathatom! 😊 Kész öröm. Kívánom, hogy a Hatalmas Isten áldja meg gazdagon a felolvasót.
Jezus mindenkit szeret, meg teged is, malcolmhun33. Es minden kereszteny imatkozzek hogy ezt az igazsagot meg azok is felismerjek, akik ugy gondolkoznak, mint te. AMEN
Az Ur aldjon minden embert aki keresi ot es hallani vagyik az o igazsagat
dicsösség a megváltonk szent nevében AMEN❤❤❤❤❤❤❤
ERZSEBET vagyok sajnos nem az" én oldalamon van . Attila neven megy. ALDOT LEGY URAM ISTENEM SEGITJ NEKUNK!! AZ ELETUNKET MEGVALTANI AZOKTOL . AKIK VILAGI ELETBEN GYONYORKONEK: NEM ISTEN SZENT NEVEBEN VANAK. AMEN. ERZSEBET MATUZNE.❤❤❤❤❤😢😢
Hálásan köszönöm szépen!!!!!!!!!!! 💖💖💖💖💖🙏🙏🙏🙏🙏🙏
NAGYON,NAGYON KÖSZÖNÖM! ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN MINDENKOR VELED!
L
Dicsőség Jézus Krisztus szent nevében Ámen Atya a fiú és szent lélek nevében Ámen 🙏🙏🙏❤️❤️❤️🙏
Köszönöm! Nagyon érdekes volt hallgatni és tényleg boldogok azok, akik akkor is engedelmesek (hisznek), ha nem látják Őt! Jézus által nagyon sok csoda történt, de ezeket nem Ő tette, hanem az Atya, aki így jutalmazta már a földi engedelmességében. Köszönöm Atyám, hogy bizonyságok fellegei vesznek körül és meggyőződéssel hiszem, hogy a Megváltó Krisztus él és, a te jobbodon esedezik érettünk. És hiszem Atyám azt is, hogy a te Szent Lelked, ami láthatatlan, a mi vígasztalónk, bátorítónk, segítőnk minden földi nehézségben, és azt is hiszem, hogy a Krisztus és te nem vagytok egyek, mert írja az ige : Zsolt 8:6 Hiszen csak kevéssel tetted kisebbé Istennél, dicsőséggel és tisztességgel koronáztad meg őt! Zsolt 8:7 Úrrá tetted őt kezed munkáin, mindent a lába alá vetettél: Zsolt 8:8 juhokat és mindenféle jószágot, sőt még a mezei vadakat is, Zsolt 8:9 az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár.
Öröm hallgatni! 😊 Nagyon szépen köszönöm!
Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek mindenkor!
Valóban szent 👻 🙏 A 💕 fejem magyar nyelvű érted meg se ted a magyar nyelvű 😇 😇 faragj egybotit magadnak
A MINDEN HATÓ ISTENNEK LEGYEN ÖRÖK HÁLA ÉS DICSÖSÉG JÉZUS ÉRT !!!
Jézus segít az egyik legjobb barátom 🐠
Legyél Áldott az Úr nevében! Köszönöm
Ki vezetik fel a mennyekben ország kapui nyitott szem előtt tartani va dicső az ige vörös 🌹 oldalon erősödött erősebb
❤❤❤Hálásan köszönöm. Istennek ❤❤❤
St 👻 🙏 🙏 🙏 🙏 A tanulós köszönöm velem vagy naisz tuke 🧡 🧡 arányban húsba
Nyugalom arad a hangjabol ,,koszonom ,,
Köszönöm nagyon a feltöltést.
Köszönöm uram tied a dicsőség ámen
Ámen ,te vagy a fényünk Úrunk Istenünk Ámen.
G osok jel szerint 🚪 🌏 🌍 Kosy 💕 me Jézus ✅ ✅ hunok Jézusom kriszto 😍 😍 🥰
Az Ur Jezus áldjon meg ezert a szep hangsujozasert.
Köszönöm a felolvasást💗 Elküldtem édesanyámnak, remélem végül kikel az elültetett mag . 🌻
Ámen🙏Jézus Krisztus❤
Este.ezen..alzok.elh.mert..megjukteto😘❤❤❤❤❤
Ér tek otoo part tott ért el a magyar nyelvű erős 💪🏿 💪🏿
Net tol fogva az 👑 💕 fejem magyar nyelvű cikk is ojan könnyű volt kész ✅ ✅ ✅ ✅ ✅ ✅
Szep hangod van koszonom ezt a videot azt kivanom neked mindig vedd eszre hogy Isten velunk van
köszönöm a választ, Isten gazdag áldása áradjon reátok!
Akar rá Tom egyház ⛪ 🙋 Kösz szépen 😌 2020 sept 🥁 nem is tudom Joó ✌🏿 🦅 🦅 🦅 tu saa ☀ 👍
Ezért su szolgálunk titeket ✅ ✅ ✅ kosy erős 💪🏿 💪🏿 💪🏿
Öröm.hallgatni.isten.alnyameg.minbe.este.halka Tom.meg.nyuktat.elis.aszok.ranyta.❤️❤️❤️
Köszönöm.Amen.
ISTENNEK LELKE VAN ,,NEM SZENTSZELLEM!...SZENTLÉLEK! AZ Úr a lélek!
Köszönöm, hogy föltetted, hallelujah, Ámen !
János Szabó
János, tudod mit jelent a Halelujah?
fallen Slave ! Két ll-írjuk a Hallelujah= Istené a Dicsőség ! A betű megöl, a Szellem pedig megelevenít ! ". 2:Korinthus 3 :6. János első 2 : fallen Slave ! Tudod min jelent a KENET szó ?
János Szabó
hallelujah azt jelent,ahogy a szovegben is benne van,
dicserjetek Jah-ot,ami a Jehova roviditese
A lenyeg az, hogy egyutt hallgatjuk es imadkozhatunk ,Amen 🙏🙏🙏🙏🙏
@@erikadebreceni4050 God bless you !
Istennek legyen hála.
Áldom szent neved Ámen.
Ildikó Arany Szeresetek egymast ahogy en szerettelek tikteket!
AMEN KOSZONOM EDES ATYAM
Köszönöm 😇✋🙏ÁMEN
Kamarás Iván nyelv szövetség GE LED az időjárás idöben közre jó leszek
Mindjárt jobb létre ébredtem! Nagyon köszönöm.
Köszönöm 🙏✋😇😇✋🙏
Amit csinált legenda óra ran bnak nem kell 🐝 nem meg élnie a magyar nyelvű 😇 😇 faragj egybotit magadnak emlékszem 🚪 🌏 🌍 Kosy 💕
Ámmen az urr csodákra kepesss
Dicsöség az úrnak ámen
Köszönöm uram
Szépen érthetöen olvasod
Isten áldjon
Köszönöm szèpen! Szivesen halgatnèk több felolvasást!
Jézus a pártus király fia volt.
nem csak olvasni jó, de hallgatni is jó,
Isten Igéjét.
Jesus az egyetlen, aki ismer Engem, buneimet, szandekaimat, vagyaimat es elfogad ugy, ahogy vagyok. Csaladom, barata I’m mind elhagyhatnak, de o soha nem hagy el! A vilagnak szuksege van Krisztus szeretetere,, erre a tiszta, ingyenes szeretetre, es megsem fogadja El! Nem tudjak, mit utasitanak el!
Ciao
koszonom az elmenyt hala ISTENNEK
Hali nagyon jó semi hiba ere valaszoj meni órat vetetek fel?☺☺☺☺☺
Légy szives ezt kihagytam bocs 😅☺☺☺
Legy åldott,aki az UR igejėt hirdeted!❤🍎
Koszonom ❤️
Én is köszönöm János vitéz hogy harcos vagy nekünk miért a tisztaság ér
Hova kell megy ék 22bilia éve Jézus Krisztus me noo ☀
Nagyon köszönöm!
Nagy ön csoda áll kő z as évek elején kiutöt húsok vezetnek a magyar nyelvű erős 2020 sept bús a magyar nyelvű 😇 😇 😇 😇
Semmit se tégy az Igéhez, se el ne végy abból!
Lszl Horkay Koszonjuk až Aldozatos Munkdat Megtudjuk Hallgatni Csodalatos Isten Aldasa Legyen Veled Orokke Amen Bozsi neni ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️👏🏻
A me el y mű la an do a magyar nyelvű 😇 😇 😇 la alsó hangon do a magyar nyelvű 😇 😇 faragj ez like abba Jézus ✅ ✅ ✅ ✅ kosy erős 💪🏿 az a
HALGATOM.!!!!. 😃😃😃😃❄❄❄❄🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏
Ez egesz jo amugy
Hahs
Atyám és a hrjtartoja marad egyes katekizmus és szeretettel bennek
Örüljetek hogy még intett minket fedded mert törődik velünk megtérés ♥ 🌏 🌍 🏆 lek titeket ✅ ✅ kosy 👌 a magyar nyelvű erős 2020 sept dejo szám okosok vagytok át kell lepjekhozzatok jó ÁTKULDESZ át kell
Ez a legszebb evangélium.