kis korrekció 8:50 - nél: "Deizmus = Az Istenben való hit" - Írja a szöveg Ez nem pontos, azt tanuljátok amit a Tanár Úr mond, tehát hogy a teremtő kvázi egy "órásmester", aki egyszer felhúzta a szerkezetet és utána többet nem (!) avatkozott be. Ez a deizmus lényege, tehát, hogy elutasítja az egyházi gondviselő és atyáskodó Istenképet. ui.: A szerkesztő valószínűleg az egy betűvel különb "Teizmus" kifejezésre gondolt, ami már valóban a konkrét Istenhitre utal. (Tudom hogy nem filó érettségi, de én a helyes fogalomhasználat híve vagyok akkor is) Egyébként hasznos content
Katolikus papként egyetértek, a kulcsszó a "kinyilatkoztatás", amit a fölsorolt filozófusok tagadnak. Tehát az a koncepció, hogy az életünk célját és értelmét Isten kinyilatkoztatta, és az olyan tekintélyi dokumentumokból ismerhető meg, mint a Biblia. Mármost ez azt jelenti, hogy "vallásos"-nak a szó keresztény értelmében nem nevezhetőek, leginkább egy értelmes istenfélelem jellemezte a többségüket.
Annyi részlet, meg minden egyéb van benne, hogy nagyon könnyű elveszteni a fonalat, meg ez a forrásalapú butaság, a töri az egy külön elrontott pont a magyar "oktatási rendszeren" belül
Nagyon jok nagy segîtség köszönöm
Nagyon hasznos volt ez a rész (is). Egy hónappal az érettségi előtt sikerült helyre rakni, hogy mely személyekhez melyik elméletek/elvek vonatkoznak.
Szuper oktató videó lett! Köszönjük!
Koszonom a felvilagosito eloadast reszben ismerem ezeket es nagyon jo gondolatokat terjesztettek.Lassuk a noket is.
kis korrekció 8:50 - nél: "Deizmus = Az Istenben való hit" - Írja a szöveg
Ez nem pontos, azt tanuljátok amit a Tanár Úr mond, tehát hogy a teremtő kvázi egy "órásmester", aki egyszer felhúzta a szerkezetet és utána többet nem (!) avatkozott be. Ez a deizmus lényege, tehát, hogy elutasítja az egyházi gondviselő és atyáskodó Istenképet.
ui.: A szerkesztő valószínűleg az egy betűvel különb "Teizmus" kifejezésre gondolt, ami már valóban a konkrét Istenhitre utal.
(Tudom hogy nem filó érettségi, de én a helyes fogalomhasználat híve vagyok akkor is)
Egyébként hasznos content
Katolikus papként egyetértek, a kulcsszó a "kinyilatkoztatás", amit a fölsorolt filozófusok tagadnak. Tehát az a koncepció, hogy az életünk célját és értelmét Isten kinyilatkoztatta, és az olyan tekintélyi dokumentumokból ismerhető meg, mint a Biblia. Mármost ez azt jelenti, hogy "vallásos"-nak a szó keresztény értelmében nem nevezhetőek, leginkább egy értelmes istenfélelem jellemezte a többségüket.
Üdv, köszönöm szépen a feltöltéseket! Többiről miért nincsenek fent és a weboldalün fentvannak?
Elég gagyi, és mi volt az a #mostfigyelj?
Annyi részlet, meg minden egyéb van benne, hogy nagyon könnyű elveszteni a fonalat, meg ez a forrásalapú butaság, a töri az egy külön elrontott pont a magyar "oktatási rendszeren" belül