Személy szerintem nem tudtam, hogy jön ez a dal, de megláttam instán és jöttem egyből hogy meghallgassam. Teljes nyugalomban, füles be és csukott szemmel adtam át magam..ez most nagyon betalált. Azt hiszem minden szavát értem, érzem. A kezdetektől hallgatom a zenéidet, de az érzelmes dalok a kedvenceim🤭😍 Ha tudnék dalt írni, hasonlóan hangzana. Köszönöm hogy hallhatom🥰🥰
Én erre nem tudok mit mondani ❤ Ez a dal fantasztikus és a szívedől szól én már minden zenédet kívüről tudom de ez meg fogot lehet azert mert most nem a legjobb korszakomban vagyok de csak igy tovabb Dani 🎉❤ mink mindig itt leszünk neked es mindig szeretni fogunk❤😊🎉
Oh, bárcsak, Még egyszer idebújnál, Kerülöm az ágyat, Mert álmomban csak eszembe jutnál, Nem találtad, Bennem, amit kerestél, Szedd a lábad, Szerettem, hogy szerettél, Remélem bár hol vagy, Gondolsz még rám, A szívemnek záróra, Nem lesz több lány, Sajnálom, babám, ha nem voltam jó hozzád Nem mondtam akkor, Nem akartam, hogy láss, Nem érdemlem meg, Nem kell megbocsáss, De sajnálom, babám, ha nem voltam jó hozzád Nem csókolhat éppen téged most a szám, Lehet nélkülem neked is jobb talán, Találkozzunk, egyszer majd babám, A párnám hideg oldalán Oh, bárcsak, Rajtam elaludnál, De most hiába, Csengetek a kapunál, Bocsánat, Tudom, hogy nem hazudtál, Hazavárlak, Ha elmúlt a Január, Hogyha itt lennél, úgy elmondanám, Hogy nélküled nem volt még jó éjszakám, Sajnálom, babám, ha nem voltam jó hozzád Bánatom alkoholba fojtanám, De szomjamat, tudom, csak veled oltanám, Sajnálom, babám, ha nem voltam jó hozzád Nem csókolhat éppen téged most a szám, Lehet nélkülem neked is jobb talán, Találkozzunk, egyszer majd babám, A párnám hideg oldalán
Hat Dani! Le a kalappal elotted hogy ezt igy le irtad, megzenesitetted, rendesen lehet hallani a lelkedet hogy mennyire faj ez neked! Gratulálok ehhez a dalhoz neked! Lesznek jobb napok is! most a rosszak utana a jobbak❤🥹❤️🩹❤️🩹🥺
De jó lett. Olyan jó érzés volt reggel erre kellni. Köszönöm ezt a meglepetést tőled.. Egy újabb szép dalod ami a lelkedből jön. 🥺🤍🙏🫶❤️ Veled vagyunk mindig és nagyon szeretünk. ❤️
Mikor szegény kissrác talalkozik egy igazi normális nővel, csak nevetni fog ezen a "tinédzserlamúros" szenvedésen. Ezen minden fiatal keresztülment. Hála Istennek, hogy nem pakoltam ki 20 évvel ezelőtt ezeket az internetre. 🙊
Sose találkoztam vele. De hogy pár száma mostanában be talál az biztos. Viszlát. Es a többi. Ecsém. Vagy te is át eléd most . Vagy élted. De eskü. Egy ösvényen megyünk. Köszönöm 🍻
Kurva jó egyedül a szobába szülinapot ünnepelni Dani zenéjére🔛🔝🙂
Hát Dani tényleg szerethette enikot ha ilyen zenéket ír
Ez olyan edess🥺, maradj tovább erős! Ezt is túl fogod élni! Mi itt vagyunk szeretünk!❤❤
Milyen gyönyörű ez a zene, a szöveg is. Bánatos is sajnos.
Köszönet ezért a csodálatos, meglepetés zenéért!
Mindenkinek sok boldogságot aki olvasa❤❤❤❤
Könnyeket csalt a szemembe ez a dal, és a szöveg szerintem mindenkinek ismerős..Köszönjük Dani!!!❤❤
nkm is
Személy szerintem nem tudtam, hogy jön ez a dal, de megláttam instán és jöttem egyből hogy meghallgassam. Teljes nyugalomban, füles be és csukott szemmel adtam át magam..ez most nagyon betalált. Azt hiszem minden szavát értem, érzem. A kezdetektől hallgatom a zenéidet, de az érzelmes dalok a kedvenceim🤭😍 Ha tudnék dalt írni, hasonlóan hangzana. Köszönöm hogy hallhatom🥰🥰
Imádom🥺❤️….latszik szívből szól🥺🥺❤️❤️🔥
Én erre nem tudok mit mondani ❤ Ez a dal fantasztikus és a szívedől szól én már minden zenédet kívüről tudom de ez meg fogot lehet azert mert most nem a legjobb korszakomban vagyok de csak igy tovabb Dani 🎉❤ mink mindig itt leszünk neked es mindig szeretni fogunk❤😊🎉
Igen
Húh,tesó le írtad az erzelmeimett💔👑
Ha egy szóval kéne leírni ezt a dalt , akkor az a gyönyörű szó lenne! Zsenialis lett Dani, megint!❤
Szívedből szól. Gyönyörű dal. ❤
Figyu! Gondolok! Meg fogok halni! Te voltal egyetlen oromom! Nagyon szeretlek!❤
Hát ez nagyon jó lett ezt is sokan fogják hallgatni úgy érzem
Kitartást Dani💙🥀! Ezen mindenki keresztül megy, sajnos….megfogod találni az igazit❤️🩹!
Igen
🙏🏻
Imádom ezeket a gitár Vibe-okat.Persze ezeket a zenéket is🥰
Gyönyörű volt😢
Legkomolyabb előadó vagy minden tiszteletem a tiéd❤️🫡
Nekem ma van a szülinapom és tegnap szakítottam a barátommal és ahelyett, hogy ünnepelnék Danny dalát hallgatom. 😢😢😢
Melyiket ünnepelned?
Hát, kitartást!! Boldog születésnapot kívánok utólag is 🎉
@@RohadoNarancs-yy4ih köszi
Szia Dani , eszméletlen milyen érzelmes vagy , nekem nagyon tetszik ❤❤❤
Csodás zene lett Danny❤
Megint nagyot alkották Dani gyönyörű zene❤❤
Tyu ez is elég jo lett !!!!❤
Ez a legjobb zenèd 😢❤ imádom a zenèid❤
Csak én vagyok az aki sír annyira sajnálja Danit😢😢
Brutal erzelmes es fajo dalszoveg!🥺❤️🩹 Nagyon gyönyörű dal lett
látszik hogy szívből szól🥺
Én oszinten nem vagyok erzelmes ember de ez a dal megkonnyeztetett
Elmondhatatlanulkoszonjuk Dani
🙌
Megint nagyot alkottál Dani gyönyörű zene❤❤
Oh, bárcsak,
Még egyszer idebújnál,
Kerülöm az ágyat,
Mert álmomban csak eszembe jutnál,
Nem találtad,
Bennem, amit kerestél,
Szedd a lábad,
Szerettem, hogy szerettél,
Remélem bár hol vagy,
Gondolsz még rám,
A szívemnek záróra,
Nem lesz több lány,
Sajnálom, babám, ha nem voltam jó hozzád
Nem mondtam akkor,
Nem akartam, hogy láss,
Nem érdemlem meg,
Nem kell megbocsáss,
De sajnálom, babám, ha nem voltam jó hozzád
Nem csókolhat éppen téged most a szám,
Lehet nélkülem neked is jobb talán,
Találkozzunk, egyszer majd babám,
A párnám hideg oldalán
Oh, bárcsak,
Rajtam elaludnál,
De most hiába,
Csengetek a kapunál,
Bocsánat,
Tudom, hogy nem hazudtál,
Hazavárlak,
Ha elmúlt a Január,
Hogyha itt lennél, úgy elmondanám,
Hogy nélküled nem volt még jó éjszakám,
Sajnálom, babám, ha nem voltam jó hozzád
Bánatom alkoholba fojtanám,
De szomjamat, tudom, csak veled oltanám,
Sajnálom, babám, ha nem voltam jó hozzád
Nem csókolhat éppen téged most a szám,
Lehet nélkülem neked is jobb talán,
Találkozzunk, egyszer majd babám,
A párnám hideg oldalán
Nagyon szep dal lett.❤ Már megint olyan dalt írtál Danny,amit biztos nagyot fog menni.
Nagyon joo lett és pont szülinapokor jött ki 🥹🥰❤️🩹❤️🩹❤️🩹❤️🩹🥰
boldog szülinapot
@@szabi1129 köszönöm szépen 🥹🥰
@@aminagallai6258 ❤️
Hat Dani! Le a kalappal elotted hogy ezt igy le irtad, megzenesitetted, rendesen lehet hallani a lelkedet hogy mennyire faj ez neked! Gratulálok ehhez a dalhoz neked! Lesznek jobb napok is! most a rosszak utana a jobbak❤🥹❤️🩹❤️🩹🥺
Annyiszor mentettél már meg,hogy szívdoktor-nak,kéne lenned...Köszönöm!...
Annyira nekem van most ez a zene.. nagyon szép❤
Mijen gyönyörü ez a zene nagyon tecik imádom nagyon 😍♥️
Bro minden tiszteletem a tied❤
Első másodpercekben vagyok de már imádom ❤
Ugyanez
Nagy zene ❤🔥
Te vagy a kegjobb❤️❤️
Nagyon jó lett Dani!
Teljesen átérzem a zenéidet, és nagyon imádom amit csinálsz!❤
Most pont ugyanúgy vagyok és érzek, mint te 💔❤️🩹
Úristen de fasza lett te jó èg 😲😳❤️nagy vagy Danny 😎
Ismét egy erős zene❤
elkapott rendesen a sírás nem találok erre szavakat 🥹🥺💔 🥹 köszi T.Danny hogy itt vagy nekünk🙏🏻🖤❤️🩹
Á tes ez már most jó imádlak nagyon jó ki van itt miliók előtt imádlak ❤❤❤❤
Imádom így tovább ❤
Úristen, ez is nagyon tetszik❤ Fantasztikus vagy!
De jó lett. Olyan jó érzés volt reggel erre kellni. Köszönöm ezt a meglepetést tőled.. Egy újabb szép dalod ami a lelkedből jön. 🥺🤍🙏🫶❤️ Veled vagyunk mindig és nagyon szeretünk. ❤️
❤❤❤🥺🥺🥺 Danny mi szeretünk ♥️
Megint egy nagy kedvenc valami csoda vagy @T Dani❤❤❤️🔥😘
Sokat hallgatom segít fel dolgozni a dolgokat 😭😭💔
Ahj de jo❤❤
Fasza gyerekek vagy te ❤
Nagyon szep zene❤ varjuk spotify ra dani
Sok zene videót kívánok 🎉🎉🎉🎉
Nagyon jó zene 😊😊❤❤
❤❤❤ Gyönyörű! Nagyon érzelmes ❤❤❤❤
Legszebb férfi hang Magyarországon! 🙏🫵 Gratulálok ehezz a számhoz. (is.) 🥰
Dani ez nagyon jó lett ez a zene! ❤❤❤❤
Tökéletes ❤
Danny te vagy a leg jobb ❤❤❤
Te vagy a legjobb❤🥺❤️
Maradok a Viszlát nal ❤😊
Őszinte érzelmek❤️🩹❤️🩹
Te vagy a legjobb Dani❤😢
Ezazz❤❤❤❤❤❤
Jó kis meglepi ❤
De gyönyörű❤💯
On top✌🏿
Imadlak tesom ❤️🥹 te vagy a belda képem 🥹
JUJJ DE JOOO ZENNEEEEEE
Szuper jó ❤️😘 mint mindegyik 😊😊😊
Nagyon jo let
Gyömyörű ❤
Masadiik🔥
Már most imádom ❤😭😭🥹❤️
olyan megható ez a zene sírató😢
Imádom❤❤❤❤❤
ez a zene gyönyörű❤️🩹
😭😭😭 most megin elkezdek piàlni🥹🥹
Ki van itt a milliók előtt❤🎉
Danny mi itt vagyunk es nagyon szeretünk ❤😢
Jó zene
Nagyon jó zene ez tetszik át érzem Danny amit most érzel én is ugyan ebbe vagyok !! ❤️😓👍
💯✨☝️ Top 1
Nagyon jo jöhet spotira
Mikor szegény kissrác talalkozik egy igazi normális nővel, csak nevetni fog ezen a "tinédzserlamúros" szenvedésen. Ezen minden fiatal keresztülment. Hála Istennek, hogy nem pakoltam ki 20 évvel ezelőtt ezeket az internetre. 🙊
Jo nagyon❤
Imádom ❤❤❤❤❤❤❤
Olyan egyszerűen nincs, hogy egy ilyen vallomást hallva a nő nem ad egy újabb esélyt a kapcsolatnak...
De, van, ha a csaj nem szerette igazán...
Kecskés Enikőnek meg kéne ezt a zenét halgatnia.
Az nagyon szép ❤❤🎉
Nagyon jó ❤
Ki van itt Milliók előtt? 💗🫶
Anyád🎉🎉
😮❤👌
Gyönyörű dal
❤️🔥
Megyek❤😊❤😊❤😊
Nagyon jó zene
Imádom...😢😢
Sose találkoztam vele. De hogy pár száma mostanában be talál az biztos. Viszlát. Es a többi. Ecsém. Vagy te is át eléd most . Vagy élted. De eskü. Egy ösvényen megyünk. Köszönöm 🍻