Ágnes MR2 akusztik a MÜPÁból
Вставка
- Опубліковано 28 січ 2025
- A karizmatikus személyiségéről, spirituális, lélekemelő dalairól, egyedi énekhangjáról, mélyreható mondanivalójáról és különleges hangszereléseiről egyaránt ismert dalszerző-énekes igazi kuriózum és hiteles útmutató a szellemi tartalomra vágyó ember számára. Ágnes a Férfiszóval (József Attila) és A lélek aljából (Radnóti) című dupla albumával kultúrforradalmat indított el, bekerült a köznevelésbe, s munkáit egyetemeken is tanítják. A húsztagú zenekarával és a Honvéd Férfikar közreműködésével legutóbb a Müpa színpadára állított, telt házas koncertjéről készült felvételt tavaly ötször tűzte műsorára a Magyar Televízió.
Ezen az estén Ágnes és zenekara, valamint a közreműködő gyermekkórusa akusztikus zenei köntösben, intim és meghitt zenei hangulatban tárja elénk azt a világot, amely igazi oxigénpalackja lehet a ma emberének. Autentikus és különleges hangszerekkel, lélekemelő ismert és új dalokkal, meglepetés duettel, lelki és zenei kölcsönhatásban egymással és a természettel az archaikus magyar népi imádságtól József Attilán át a Pál apostoli Szeretet himnuszáig megszületik a lelki közösség, az egyedülből az együtt.
Épít, felemel, gyógyít, reményt ad és hitet ébreszt. Ágnes zenéje felnyitja érzékeinket a három dimenzión túlra irányítva, oda, ahol megszűnnek a különbségek ember és ember, ember és természet között, ahol belső vívódásaink gyümölcsöt teremnek, ahol éjszaka is tisztán láthatunk, ahol leomlanak a falak ember és Isten között. Élmény, ami lélekre szól.
Az utolsó magyar énekesnő a magyar pop zenében aki értéket adott és ezért őszinte megbecsülést kap mind a mai napig.
Ajánlom Tóht Gabi figyelmébe ezt a csodás előadást!
Ne sértsd meg. tóth gabik és egyvelegük, sehol nincsenek, csak az igénytelenek csípik
Az egy a sok közül, egy nagy darab szerencsétlenség... Ágnes, a Himalája csúcsa, a celebek, meg a Marianna árok legmélye.
Én is tudom, hogy a legtöbb ember nem érdemel, de vagyunk kevesek, akiknek te vagy az élet hangja, a só a király lányának asztalánál
SámánNő! Aki katalizálja a tüz körül ülő Zenészeket is.
Ágnes! Ezt nem teheted velünk! Az életem,gyötrelem a hangod nélkül! Kérlek! Még1szer utoljára adj esélyt rá, hogy jobb legyen! Nagyon hiányzol! Nekem te vagy a gyógyszer!
Én is pont hasonló gondolatokkal nézem most újra...hova tűnt Ágnes?
Egyetértek, de a világ már annyira sem érdemli, mint akkor
Hát nem hiszem el Ágnes, hogy nem hiányzik ez neked :) Most is ugyanúgy imádnak mint 10 évvel ezelőtt! Kellesz a Magyar zenei életnek!
Újra és újra hallgatva, látva megélve, szívem és torkom szorul egybe. Nézem a bejegyzéseket és egy kiáltást érzek mély sóhajba burkolózva. Hol van Ő Művészetének nagyságával, annak minden mélységeivel, melyek az Istenig emelnek?
Igényes zene, fantasztikus hangszerelés, különleges, tiszta énekhang, és nem csak azért mondom, mert a húgom és büszke vagyok arra, amit letett az asztalra, hanem mert így is gondolom és érzem. Mindig megkönnyezem és beleborzongok...ha hallom!
Kár hogy ritkán hallat magáról, a legjobb hangú magyar énekesnö. Hiányzik a hangja.
Büszke lehet Rá, kedves Krisztina. Hozzám hasonlóan biztosan mások is nagyon hiányolják az újabb adag “értékcsomagokat” Ágnestől. Sajnálom, hogy nem halljuk, látjuk Őt újabban. De remélem jó egészségnek örvend és minden rendben van vele. Addig maradnak Nekünk a youtube-on fellelhető darabkák.
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal újra........
Nagyon szeretem, és ritka kincs.
Sajnos méltánytalanul nélkülözik, bezzeg a sok silány, celebes, semmitmondókat ajnározzák. Ilyen fordított lett a világunk.
Ritkán könnyezem és örülök, hogy még ríni tudok. Amit Ágnes tud...
ez egy kulturális orgazmus hallgatni... egy életen át sajnálni fogom, hogy nem hallhattam élőben ♥️
0:11 Sem emlék, sem varázslat
6:20 Rejtettelek
11:28 Szeretők lázadása
21:32 Varázsolj a szívemmel
30:06 Két karodban
37:40 Óh szív nyugodj
46:50 Ahogy nem lehet
53:10 Indulj el egy úton
1:01:10 Beteg a föld
1:07:46 Maradj hű
1:14:19 Ígéret
Teljesen megbabonáz. Mágikus
mindenkinek, mindennek figyelmébe ajánlom.!
Csodálatos Ágnes és ez az egész koncert❤Már tucatszor nézem/hallgatom úgy,hogy egyetlen egy számot sem lépek át. Hálás köszönet a feltöltésért!
Meghatoan szép dal meg elégszik tőle az ember lelke klara
Csodás! Fehér boszorkány!
Ő nem evilági! 🙏
Pontosan, közvetítit, mint a Sólyom (Turul) túrlról
Ágnes egy csoda!!! 2000-es évektől, akkor még gyerekként nőttem fel a zenéjén... Rengetek szép emlék fűz hozzá (fellépések, koncertek). Felemelő! Ágnes, kérlek gyere vissza, állj újra a színpadra! Rengetegen szeretnek! Te nem tűnhetsz el a süllyesztőben, Te nem!!! Szeretettel gondolok Rád!
Nekem nagyon hiányzik Ágnes! 💔😔
Nekem is!
Gyerekkoromat nagyon meghatározó személy,még most is gyönyörű és legnagyobb örömmel gondolok arra mikor kiskoromban találkozhattam vele.
De jó Neked, hogy találkozhattál vele! :) Bárcsak én is találkozhatnék vele...
@@gergelyp01 kislány voltam, csak arra emlékszem, hogy nagyon kedves volt. Adtam neki egy köves bőrláncot.Kecskeméten volt.
Nagyon szeretlek❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Rengetegszer hallgattam meg, igazi élmény számba megy. Legnagyobb költőnk egy igazi művésznő előadásában, profi képzett zenészekkel....ennél több nem kell a mai világban. Csak azt nem értem, hogy mindenféle tehetségkutatón keresik azt aki képviseli az országot külföldön, pedig nem kéne messzire menni. Igaz a külföldi publikum a szöveget nem értené, viszont az itthoni emberek megismernék ezt a csodát így mindenki nyerne vele.
Csodálatosan tudja előadni a bánatot, a reményt, a vágyódást, a szerelmet.. igazi unikum Ágnes, egyedülálló hazánkban. Nekem ő a kedvenc énekesnőm..
Na ez a hangszerelés méltó ehhez a gyönyörű hanghoz.
..engem elvarázsolt! "mert érzem a szíved!" Köszönöm!
Anya mell vagy ❤
Ö egy igazi ikon Magyarországnak imádom a hangját a szépséget egy igazi nö !!!!!!!!!
Ez mű………………..kőszonöm❤
Ezt a csodát nem lehet utánozni ezek szívből jönnek.Nincs még egy tehetség kutató ahol egy ilyen csodát találnak mint Ágnes.
Bravo!!
Annyira szép hangja van, nagyon jó hallgatni őt. Hjajjjjj 💜
Félelmetes profizmus, játszi könnyedséggel! Engem is elvarázsol! Luca hegedűjátéka fantasztikus.(lásd.Varga János Project )
Számomra IKON!
Ez a zene az en menedekem a mindennapok montot egyhangusaga elol
A sok sok igénytelen celeb tanulhatna profizmust Ágnestől.... a zenekartól.
Sokkal több elismerést érdemelne, főleg, hogy nagy költőinket kelti életre..... Akikre méltán lehetünk büszkék. Ágnes csodálatos ahogy adsz.
❤ez oda bassz❤
Kb sokezredszer hallgatom, mindig vissza- visszaterek ra es .... megunhatatlan. Remelem egyszer eljutok egy ilyen koncertre ❣️
Imadom ❤️
Tökéletes! Ez az egész így egyben! Köszönöm Ágnes, hogy ezt létrehoztad nekünk, velük!
A művészet itt kezdődik!!!!Köszönöm...Ágnesnek is hogy énekel,és Benjáminnak is hogy feltöltötte.......Ez egy csoda!!!!
Egyedi és elvarázsoló.a zene és Ágnes! Köszönet az élményért!
Egyszerre 3 hang szintet hallok a torkából. .Mély.Közép. Magas.Ez nem földönkívüli hang.? Végülis mindegy.Nekem gyönyörű hang.
Minden nap hallgatlak.
Igazi lelki táplálékot adsz mindazoknak,akik hallgatnak.
Ajándék vagy
Elbűvölő és meditatív a személyisége, imádom!!:)
Meg most is hiányzol!🙏
Ez gyönyörűen varázslatos zene.
Csodálatos! Várjuk vissza Ágnest a színpadra, cd-re! ❤️
zseniális, egy csoda :)
Sok szép emlék fűződik a hangjához!!! Nagyon szeretem! Köszönöm!
Nagyon köszönöm vanilla hogy veled dolgozhattam és azóta nagyon szeretem azenédet
köszönöm.! csak is köszönet, amit adtál, megmutattál.
Ebből a felvételből kellene 1 cd trackelve, hogy lehessen a nagy kedvencekre visszalépni
Gyonyoru zene, koszonom szepen!
Zseniális!
Köszönöm a feltöltést. Nagyon tetszik.
Magával ragadó! Köszönöm!
imádom.
ŐRŐK,Örök szerelem
Fantasztikus!!!
Olvasás közben zenét hallgatok, de most nem megy. Most csak ez A ZENE van, másra lehetetlen koncentrálni.Beleborzongok csak a gondolatába is, hogy milyen lehetett élőben részese lenni ennek a csodálatos előadásnak.
Sem emlék sem varázslat 0:05
Rejtettelek 06:22
Szeretők lázadása 11:47
Varázsolj a szivemmel 21:32
Két karodban 30:06
Bujdosó 32:32
Óh szív nyugodj 37:39
Intermezzo 44:20
Ahogy nem lehet 46:52
Indúlj el egy úton 53:10
Beteg a föld 1:01:10
Születésnapodra 1:07:45
Ígéret 1:14:20
Kàr, hogy Àgnes stìlust vàltott. Hétköznapi lett. Ezeknek a verseknek a megzenésìtése nagy érzèkenységròl tesz tanubizonysàgot. Zene és a mondanivalò harmòniàja, ugyanakkor modernizàlàsa is. Remélem, a mostani Àgnes csak eltévelyedés. Reménykedem egy ehhez hasonlò ùjabb album megjelenésében. (csak egy ötlet: Tòth Àrpàd)
Szia! Hogyan érted, hogy stílust váltott? Te ismersz új dalokat Ágnestől? Nekem az utolsó infó, amit tudok róla az kb. ez a felvétel. Facebook oldalán 2014-es az utolsó poszt. Mi történt vele? (Pedig még üzenetet is írtam neki, de arra sem jött válasz.)
Ágnes stílust váltott?
Mire gondolsz, többet tudsz, mint én, a nővére? Na, erre kíváncsi vagyok.😉😊
Ő, egy Örök Hang.
Bízom a visszatérésében!🥰
@@kritimpetmi kellene ahhoz hogy visszatérjen? Szerintem Ágnes igazi Gyógyító....de biztos nem véletlenül van most csendben...😢
Mire gondolsz a hétköznapisággal?
Utoljára verses lemeze jelent meg, azóta csendben van. Tehát nem váltott más stílusra. Csupán nem énekel.
@@Kriszta615sajnos nem tudom. Talán ERŐ!
ISTENI.
BIZTONSÁG.
Van az úgy, hogy az ember elfárad....
Mi van vele mostanaban? Annyira hianyzik ez a hang.,
❤❤❤❤❤❤❤
Nézd 2013 !!!!!!!!!!!!!
Hová tűnt 2015-ben Ágnes? Mostanában is ad koncerteket?
+Dorottyam Ez engem is érdekelne...
Kérlek gyere vissza és varázsolj a szívemmel!
Hiszen így senki nem fogja azt gondolni, hogy idegenek vagyunk és ott ahol összegyűlünk, csak mi ketten szeretkezünk!
Hová tűnt Ágnes? Vagy valamit lehet hallani felőle?
+Krisztina Frenyó Köszönöm szépen a választ, s mielőbbi gyógyulást kívánok Neki!
Ez a Vanilla Istenadta tehetség, méltatlanul nem ismerik el igazán. Hálás vagyok, hogy "rátaláltam"
Magas fokú kultúra.
Csak szeep, de nagyon
Hát nem❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Nagyon szeretem Ágnest, de ezután a koncertz után, biztosan köpködtem volna. Rendben van az énekhang, rendben van a zene, rendben van a mondanivaló. De az egész olyan, mint egy lassú agonizálás.
Hülye!
Nem szereted eléggé ha ilyet leírtál! Ez nem neked való,haladj tovább !
Ágneshez kell egy bizonyos értelmi és érzelmi szint is!
Láthatóan ez belőled hiányzik!
Zseniális!